Markert Laci blogja

Hát­tér: Svájc­ban nagyon sok a call cen­te­rek felől érke­ző cold call, ami­kor csak úgy fel­hív­ják az embert, hogy új biz­to­sí­tást, tanács­adást stb. adja­nak el, vagy hogy kutas­sák a köz véle­mé­nyét. Főleg az év vége a csúcs­idő­szak, ami­kor a fogyasz­tók új egész­ség- és autó­biz­to­sí­tá­so­kat köthetnek.

Az ilyen hideg­hí­vá­sok zava­rók. Mun­ka­idő­ben, vagy akár késő este, eset­leg hét­vé­gén is elő­for­dul, hogy fel­hív­nak. A régi szép idők­ben, ami­kor még friss sváj­ci expat vol­tam, szí­ve­sen beszél­get­tem a külön­fé­le ügy­fél­szol­gá­la­to­sok­kal az érde­ke­sebb­nél érde­ke­sebb aján­la­ta­ik­ról, de ahogy integ­rá­lód­tam, úgy let­tek egy­re gya­ko­rib­bak a hívá­sok, én pedig egy­re türel­met­le­nebb. Alant három jól bevált mód­szert osz­tok meg, amik ha nem is fel­tét­le­nül jelen­te­nek töké­le­tes meg­ol­dást, egy­részt nagy­ban csök­ken­tik a prob­lé­ma nagy­sá­gát, más­részt szó­ra­koz­ta­tó­vá teszik a hely­ze­te­ket (leg­alább nekem, a hívő fél­nek kevésbé).

Sho­uld I Ans­wer? app — sok app­li­ká­ció van, ami hason­ló­kép­pen műkö­dik (egy köz­pon­ti adat­bá­zis­ból leké­ri a hívott szá­mot, és mutat­ja, ha mások már ripor­tál­ták), de nekem ez jött be eddig a leg­in­kább. Álta­lá­ban 90%-os pon­tos­ság­gal jel­zi, hogy ki hív, és így — ha fel is veszem, nem pedig lenyo­mom — már nagy­já­ból a meg­fe­le­lő han­gu­lat­ba kerü­lök. Én nem szok­tam nagyon jelen­te­ni az új szá­mo­kat (vala­hogy azt is biz­to­san lehet), de nyil­ván az a leg­hasz­no­sabb, ha így segí­ti az ember a töb­bi­e­ket. Goog­le Play / App Store

A bolond mil­li­o­mos — egy pár évvel ezelőt­ti alka­lom­mal, egy biz­to­sí­tá­si bró­ker hívott, hogy min­den­kép­pen mond­jam meg, hol van­nak az eü-biz­to­sí­tá­sa­ink, mennyit fize­tünk, mennyit kere­sünk, mennyi­re vagyunk bete­gek stb. Nyil­ván ezek olyan ada­tok, ami­ket isme­rett­sé­günk máso­dik per­cé­ben szí­ves-örö­mest meg­osz­tok egy vad­ide­gen­nel. Ilyen­kor régeb­ben min­dig udva­ri­a­san elmond­tam, hogy köszö­nöm, nem érde­kel, elé­ge­det­tek vagyunk (néha még azt is elmond­tam, hogy az Atu­pri­nál vagyunk biz­to­sít­va), ekkor viszont vala­hogy ihle­tet kap­tam. Azt vála­szol­tam, hogy nagyon magas a biz­to­sí­tá­si díj, és most kap­tuk a leve­let, hogy még maga­sabb lesz, de ez nem baj, mert annyi­ra gaz­da­gok vagyunk, hogy már nem tud­juk hova rak­ni a pénzt, és így örü­lünk, hogy vég­re fogy egy kicsit. A vonal túl­só olda­lán Reto vagy Pao­lo vagy René láza­san lapoz­ga­tott (keres­te az a részét a hívá­sos for­ga­tó­könyv­nek, ami­kor a “mennyit fizet?” kér­dés­re a delik­vens azt vála­szol­ja, hogy “sokat, de nem ele­get”), majd egy­sze­rű­en lefa­gyott. Arról a szám­ról és attól a cég­től soha töb­bet nem keres­tek, a bel­ső CRM-rend­sze­rük­ben nyil­ván kap­tam egy “bolond” cím­két egy meg­fe­le­lő­en tar­tal­mas kom­ment társaságában.

A kül­föl­di - ez idei talál­mány, és rend­kí­vül szó­ra­koz­ta­tó szá­mom­ra, bár tény, hogy nem vala­mi ked­ves. A mód­szer lénye­ge, hogy miu­tán fel­vet­tem a tele­font, és meg­bi­zo­nyo­sod­tam arról, hogy megint ügy­fél­szol­gá­la­tos áldo­za­ta let­tem, elfe­lej­tek min­den helyi nyel­vet (német, angol), és csak és kizá­ró­lag magya­rul beszé­lek. Sze­ren­csé­re magyar ügy­fél­szol­gá­la­tos­sal eddig nem talál­koz­tam, az érde­kes szi­tu­á­ció len­ne, az ún. vissza­nyal a fagyi ese­te. Egy átla­gos alka­lom­mal így néz ki a beszél­ge­tés (magyar­ra for­dít­va, de a külön­fé­le nyel­ve­ket jelöl­ve a jobb ért­he­tő­ség kedvéért):

A fen­ti mód­sze­rek sza­ba­da­lom és jog­vé­de­lem alatt nem áll­nak, szí­ve­sen adtam őket köz­re, és jó szó­ra­ko­zást a használatukhoz!

Négy és fél hónap szü­net után, meg­fo­gyat­ko­zott olva­só­tá­bor­ral, koro­na­men­te­sen, bezár­va, épp itt az ide­je, hogy újfent élet­je­let adjak magamról.

Nagy nap ez a mai nekünk, Stef­finek, Donaldnak, és nekem is. Stef­fi már 51 éves lett, Donald 74, rólam meg inkább ne is beszél­jünk így direkt­ben. Ebből az alka­lom­ból készí­tet­tem egy kis össze­sí­tést, mert mivel is indít­hat­nám job­ban újra a blo­got, mint egy ilyen hülye­ség­gel. (Köz­ben a ková­szos kenyér kel, nem­so­ká­ra sütök.)

1. Hár­man együtt össze­sen 161 éve­sek vagyunk.
2. Össze­sen 10 gye­re­künk van, de ezek közül egyik se közös.
3. A vagyo­nunk meg­kö­ze­lí­tő­leg 2,130 mil­li­árd dol­lár. Ebből Don­nie az első ket­tő, Stef­fi a har­ma­dik, én pedig a negye­dik szám­je­gyért vagyok fele­lős (fel­fe­lé kerekítve).
4. Együt­te­sen nagy­já­ból három és fél év demok­ra­ti­ku­san (sic!) meg­vá­lasz­tott módon szer­zett elnö­ki tapasz­ta­la­tunk van, én ehhez egy hónap ad inte­rim BME VIK HK-elnök­sé­get teszek hozzá.
5. Hár­man 23-szo­ros Grand Slam-győz­te­sek vagyunk, de Don sose nyert Auszt­rá­li­á­ban és Fran­cia­or­szág­ban, én pedig füvön és salakon.
6. Össze­sen nagy­já­ból 300 BA-inter­júnk volt, de Stef­fi min­dig későn lép be, és mute-on hagy­ja magát.
7. Stef­fi a föld­szin­ten lakik, én a negye­di­ken, Trump pedig a 66–67-68-on, tehát össze­sen a 205. emeleten.
8. Ha össze­ad­juk a most betöl­tött korun­kat, a szü­le­té­si éve­in­ket, és eloszt­juk az egé­szet három­mal, akkor pont 2020-at kapunk — elké­pesz­tő egybeesés!
9. Donal­dot 2017. janu­ár 20-án iktat­ták be elnök­ként, ami­kor Kata és Zizi pont 6 éve­sek let­tek — véletlen?
10. Hár­munk­nak össze­sen három kelet-euró­pai fele­sé­günk volt, és hol van még a vége?

Szép vasár­na­pot min­den­ki­nek, aki szegedi!

Most írhat­nék arról, hogy hason, eset­leg kis­sé spic­ce­sen háton hor­kol­va, egyéb­ként pedig 1–2 órán­ként egyik, majd másik olda­la­mon, de nem. Most az ébren­lét és alvás közöt­ti átme­ne­tet veszem gór­cső alá.

Mint sze­rin­tem majd­nem min­den­ki­nek, nekem is vol­tak (van­nak) alvás­sal kap­cso­la­tos gond­ja­im. Nagyon sok­szor volt az, hogy hiá­ba vol­tam álmos, egy­sze­rű­en nem tud­tam elalud­ni. Egy idő­ben min­dig fel­éb­red­tem haj­na­li három körül, ami köz­tu­dott, hogy az ördög órá­ja. És hiá­ba volt meg a 6–7 óra alvás, nem érez­tem magam kipi­hent­nek. Most leírok pár dol­got, hát­ha vala­ki­nek segít, illet­ve ahogy azt már koráb­ban is írtam, amennyi­ben agy­sé­rü­lés miatt elve­szí­te­ném a hosszú­tá­vú emlé­ke­ze­te­tem, akkor is jól jön majd ez nekem. (Mond­juk ez az egész blog leg­in­kább erre jó.)

Mobil — elég jól doku­men­tált téma­kör az “ágy­ban már ne tele­fo­nozz”. Hiá­ba van éjsza­kai mód a mobi­lo­mon (este 9 és reg­gel 7 között), ami­kor keve­sebb a gonosz kék fény, még­is sok­szor okoz ez álmat­lan­sá­got. Ami nekem bejött: csak ret­ten­tő unal­mas kont­en­tet fogyasz­tok vagy appo­kat hasz­ná­lok (pl. Duolin­go), de leg­in­kább az, hogy este 11 után már nem veszem elő a tele­font. Mivel az új OneP­lus 7T Pro McLa­ren-em (rek­lám helye) beál­lí­tás sze­rint 22:55-kor auto­ma­ti­ku­san kikap­csol, ez elég­gé jól megy mostanában.

Könyv — rám fan­tasz­ti­ku­san hat a papír­könyv: elég néhány oldal este, víz­szin­tes hely­zet­ben, és már esik is a hom­lo­kom­ra. Per­sze ami­kor az ember Wal­ter Isaa­cson­tól olvas­sa a Leo­nar­do da Vin­cit (1’000+ oldal, hard cover), akkor ez veszé­lyes lehet, viszont nagyon jól lelas­sít, fel­ké­szít az alvás­ra. A papír­könyv hát­rá­nya, hogy fény nél­kül elég nehéz olvas­ni, fénnyel meg az ember pár­ja nem tud alud­ni, de erre nekem van meg­ol­dá­som: Regi vett nekem másod­kéz­ből egy könyv­re rög­zít­he­tő mini olva­só­lám­pát. Ami szin­tén hasz­nos: lehe­tő­leg ne Dan Brown legyen az esti mese, mert az elég­gé fel­nyom­ja az ember vér­nyo­má­sát, helyet­te én pél­dá­ul nagyon jó ered­mé­nye­ket értem el Nádas Péter Világ­ló rész­le­tek c. epo­szá­val (ami egyi­ke azon köny­vek­nek, ami­ket az utób­bi idő­ben fél­be­hagy­tam). Ret­ten­tő unal­mas, főleg, ha az ember az adott téma­kört (pl. II. VH) már elég­gé kime­rí­tő­en átolvasta.

Ami szin­tén nagyon bejött nekem, az a Poc­ket­Book. Regi vett nekem egyet nem­rég, hát­tér­vi­lá­gí­tó­sat, így este is hasz­nál­ha­tó. Érzet­re ugyan­olyan, mint egy papír­könyv, nem izgat­ja fel se a sze­met, se a lel­ket, és adja a köny­ves élményt tel­je­sen. Mos­ta­ná­ban rászok­tam arra, hogy a meg­vett vagy aján­dék­ba kapott köny­vet inkább letöl­töm, és így olva­som el, mert annyi­val kényelmesebb.

Mant­ra — sze­rin­tem már vagy 2–3 éve min­den este lám­pa­ol­tás (és olva­sás) után majd­nem min­dig ugyan­azt “csi­ná­lom”. Ekkor­tájt egyik este nem tud­tam elalud­ni, és eszem­be jutott — mi más? — a 2010-es BL-dön­tő, és a ked­venc csa­pa­tom, az Inter­naz­io­nale. Meg­pró­bál­tam fel­idéz­ni a kez­dő­csa­pa­tot, hogy kik és milyen for­má­ci­ó­ban ját­szot­tak. Ez a komoly fej­tö­rés annyi­ra jól elfá­rasz­tott, hogy pár perc alatt elalud­tam. Miért jó ez? Mert ha erre kon­cent­rálsz, min­den egyéb hülye­ség hát­tér­be szo­rul, nem pörögsz az elfe­lej­tett dol­go­kon, meg hogy mi lesz majd hol­nap vagy a követ­ke­ző mun­ka­na­pon (meg­tör­tént eset, 100x).

Ezt annyi­val egé­szí­tet­tem ki a követ­ke­ző évek­ben, hogy elő­ször szé­pen elmon­dom az Arany­csa­pat össze­ál­lí­tá­sát, aztán a 2010-es Intert, végül pedig a 2017-ben és 2018-ban a szin­tén BL-dön­tőt nye­rő Real Mad­rid kez­dő­jét, ami egé­szen utá­noz­ha­tat­lan módon tel­je­sen meg­egye­zik mind­két dön­tő során.

Aki tovább­ra is álmat­lan­ság­ban szen­ved, az olvas­sa el ezt a bejegy­zést három­szor egy­más után!

Emlék­szik még vala­ki Regi bal­ese­té­re? Nem, nem arra, ami­kor elsza­kadt a kereszt­sza­lag­ja síe­lés­kor. Nem is arra, ami­kor átment az üveg­aj­tón arc­cal elő­re egy kis éji nasi­ért. Arra sem, ami­kor a szó szo­ros értel­mé­ben fél­re­lé­pett a rác­ke­vei nya­ra­ló lép­cső­jén. Még csak nem is arra, hogy hogyan dob­ta őt fej­be Dévé­nyi Tibi bácsi az E épü­let­ben egy pöttyös (Regi sze­rint pon­tos) lab­dá­val pár órá­val azelőtt, hogy össze­jöt­tünk vol­na. (Talán ez volt az iga­zi ok?) Arra a bal­eset­re gon­do­lok, ami las­san három éve volt, és a blog tör­té­nel­mé­be mint “Regi bal­ese­te” vonult be.

A kázus ugye 2017. janu­ár 11-én tör­tént. A követ­ke­ző hóna­pok elég ese­mény­dú­san tel­tek, jött a biz­to­sí­tós úr is, kifi­zet­ték Regi ked­venc pul­csi­ját, amit levág­tak róla. Aztán sem­mi. Eltelt két év és még egy kicsi, és még min­dig nem hal­lot­tunk sem­mi konk­ré­tu­mot. Még csak egy nyil­vá­nos brisz sem volt a tet­tes tevé­keny rész­vé­te­lé­vel a szen­ve­dő olda­lon. Nem mint­ha befek­te­té­si cél­zat­tal ütő­dött vol­na el Regi, de úgy vol­tunk vele, hogy ha már annyi szí­vás volt ebből 2017-ben, akkor legyen má’ vala­mi. Volt talán egy-két “hogy vagyunk?” tele­fon­hí­vás, de más semmi.

Aztán folyó­év szep­tem­ber 13-án hir­te­len jött egy levél a biz­to­sí­tó­tól, hogy íme, röp­ke két és fél év kel­lett, hogy kiszá­mol­juk, de tes­sék, ez az aján­la­tunk: X. Ez az összeg nagy­já­ból elég ahhoz, hogy az ember vegyen egy régi autót, eset­leg egy ekko­ra csa­lád­dal elmen­jen vala­ho­va egy hét­re (de ne túl jó hely­re és ne túl messzi­re). Oké.

Volt viszont rész­le­te­zés is. Az összeg három rész­ből jött össze: elég­té­tel, ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés, kamat. Az elég­té­tel arról szól, hogy ha vala­ki­nek tar­tó­san — illet­ve spe­ci­á­lis ese­tek­ben átme­ne­ti­leg — az élet­mi­nő­sé­ge a bal­eset miatt rom­lik, akkor neki ezért vala­mennyit fizet a biz­to­sí­tó. Az összeg a sváj­ci embe­ri erő­for­rá­sok­hoz képest (pl. mennyi egy vil­lany­sze­re­lő kiszál­lá­si díja) vic­ce­sen ala­csony volt, mivel sze­ren­csé­re Regi­nek mara­dan­dó kára nem lett (leg­alább­is egy­elő­re nem lát­juk), ezért úgy vol­tunk vele, hogy jó, legyen ennyi. A kamat az kamat, iga­zá­ból fel­fe­lé kere­kí­tet­ték gálán­san. Ami viszont az érde­ke­sebb volt, az a ház­tar­tá­si költségtérítés.

Ez arról szól, hogy mivel Regi nem volt (min­dig tel­je­sen) mun­ka­ké­pes, ezért kiszá­mol­ták, mennyi időt (nem) töl­tött a bal­eset miatt gye­rek­ne­ve­lés­sel és házi­mun­ká­val. Egy bonyo­lult egyen­le­tet rak­tak össze: input volt az adott hónap­ban Regi kiírt­sá­ga (mennyi­re nem tudott dol­goz­ni), az óra­bér, illet­ve az órák szá­ma. Hat peri­ó­dus­sal szá­mol­tak, mind­egyik­nél volt egy %, a fix óra­bér és a fix óra­szám. Ezt szá­mol­ták ki két és fél év alatt. Bravó.

Ennél vic­ce­sebb volt, hogy mik is vol­tak ezek az inpu­tok. A szá­za­lé­kok­kal túl sok gond nem volt, anno Regi tény­leg úgy volt kiír­va, hogy az egyik hónap­ban 80%-ban volt mun­ka­kép­te­len, aztán 70%-ban, és néhány hul­lám­zás után ez szé­pen lement 0‑ra. Az óra­bér­nél a biz­to­sí­tó­sok a hasuk­ra csap­tak, és azt mond­ták: 27. Egy óra házi­mun­ka és/vagy gye­rek­ne­ve­lés, amit Regi végez, az 27 fran­kot ér sze­rin­tük. Az óra­szám pedig úgy jött ki nekik, hogy van a mun­ka­nap és a hét­vé­ge: Regi mun­ka­na­pon­ként egy (!) órát, hét­vé­gen­te napon­ta három (!) órát “dol­go­zott” itthon.

Ami­kor ezt végig­ol­vas­tam, akkor azt mond­tam: nono. Tény­leg küld egy biz­to­sí­tó egy hiva­ta­los papírt, amin azt írják, hogy egy ikres anya heti 11 órát végez házi­mun­kát és nevel gye­re­ke­ket? Hát mi folyik itt, Gyöngyösön?!

Tol­lat ragad­tam. Ugyan Regi azt mond­ta, hogy hagy­juk, jó ez így, meg kar­ma. De én gya­kor­la­ti­lag azért tanul­tam meg írni, hogy az ilyen ese­tek­ben tud­jak rek­la­mál­ni. Pont­ról pont­ra ízek­re szed­tem az aján­la­tot, rávi­lá­gí­tot­tam, hogy micso­da fasisz­ta-kapi­ta­lis­ta elnyo­más áldo­za­tai let­tünk mi itt. Öt perc gug­li­zás után kita­lál­tam egy reá­li­sabb óra­bért, a házimunkás/gyerekezős órák szá­mát pedig meg­há­rom­szo­roz­tam. Fittyet hány­tam és fityiszt mutat­tam arra a kité­tel­re, hogy min­den rek­la­má­ció újra­in­dít­ja az egész pro­cesszt — ha már majd’ három évet vár­tunk, mi azzal a gond, ha ebből csak 2022-re lesz ered­mény? Elküld­tem a levelet.

Köz­ben írtam egy ügy­véd­nek, hogy kel­le­ne némi segít­ség. Fizet­tem 100 fran­kot egy ötper­ces tele­fo­ná­lá­sért és egy ema­i­lért, majd kap­tam egy 1’000+-os aján­la­tot tovább­ol­va­sá­sért. Ezt ennyi­ben is hagytam.

Eltelt egy hét, gon­dol­tam, hogy azért egy emailt ennyi idő alatt el lehet olvas­ni. Fel­hív­tam az ille­té­kes biz­to­sí­tós urat, és meg­kér­dez­tem, hogy hogy érzi magát ezen a nap­fé­nyes hét­fői napon. Könnyek között ismer­te be, hogy ugyan lát­ta már a leve­le­met, de még nem tud­ta végig­ol­vas­ni. Nem baj, mond­tam, min­den­ki­nek van­nak hibái, akkor ha már úgy­is meg­ta­lál­tad az emailt, akkor talán hagyd is meg­nyit­va, olvasd el, és talán vála­szolj rá! Úgy lesz, a követ­ke­ző napok­ban min­den­kép­pen sort kerít rá.

Cso­dák cso­dá­ja, két nap kel­lett csak, és már jött is az újabb aján­lat. Az óra­bért mini­má­li­san emel­te (30), az óra­szám­nál meg majd­nem meg­ad­ta az egé­szet, amit kér­tem (30). Ezzel sike­rült az ere­de­ti ház­tar­tá­sos össze­get meg­há­rom­szo­roz­ni, az egész aján­la­tot pedig bőven meg­dup­láz­ni (az ugye már két régi autó vagy két hét nyaralás).

Meg­ér­te? A leve­let meg­ír­ni igen. Regit elüt­ni nem.