A halolaj

Az élmény igen friss, még érez­ni.

Tör­tént az a minap, még pon­to­sab­ban a mai napon, hogy dél­ben elmen­tem edze­ni. Nincs ebben sem­mi szé­gyell­ni­va­ló, hét­köz­nap dél­ben, ebéd helyett szok­tam, lesé­tá­lok a köze­li ún. dzsim­be, sze­re­tem a vasat.

Az edzés után gyor­san fel­öl­töz­tem, ez nálam egy kabá­tot jelent — izzad­ság­tól sikam­lós ruhá­za­tom­ra. (Apro­pó, néha hideg verej­ték­ben (ún. izzad­ság) ébre­dek éjje­len­te, ami­kor eszem­be jut az a magyar­óra, ami­kor az izzad­ság vs. izzadt­ság volt a téma. Annyi­ra nincs (vagy nem volt) érzé­kem ehhez, hogy ami­kor 10 eset­ben kel­lett meg­mon­da­ni, hogy akkor oda az izzad­ság vagy az izzadt­ság való, én min­dig rosszat válasz­tot­tam. Ez egy hosszú köz­be­ve­tett gon­do­lat volt záró­jel­ben, ráadá­sul, a könnyebb ért­he­tő­ség ked­vé­ért, rak­tam még pár záró­je­let is a záró­jel­be. Ha a ChatGPT-vel Mar­kert Laci-stí­lust gene­rál­tat vala­ki, abban annyi záró­jel (és gon­do­lat­jel (eset­leg idé­ző­jel)) lesz, mint sehol más­hol.) Fel­öl­töz­tem hát, men­tem kife­lé. Együtt lép­tem ki az ajtón Frank­kal, az edző­tár­sam­mal, aki egyéb­ként a lakó­te­le­pet üze­mel­te­tő cég CFÓ-ja, és tök vélet­le­nül vele és egy másik szom­széd­dal talál­koz­tunk múlt héten a hotel­ban, ahol vol­tunk, de ez tény­leg egy­ál­ta­lán nem tar­to­zik ide, csak vic­ces. Mond­juk lehet, hogy azért ide­tar­to­zik, mert a szo­ro­sab­bá vált kap­cso­la­tunk miatt beszél­get­tünk edzés után, ahogy men­tünk kife­lé. Frank kapott az edző­től, Alex-tól (las­san annyi név van itt, hogy kell egy Már­quez-féle név­mu­ta­tó) egy üveg vegán omega‑3 ola­jat, mivel az elő­ző adag elfo­gyott, és ren­delt még. Én is vet­tem egy ilyet, reg­ge­len­te beve­szem, ha eszem­be jut, és rá tudom ven­ni magam. Ezt ki is fej­tem bőveb­ben egy új bekez­dés­ben, mert ez már hosszú­ra nyúlt — eléggé.

Az omega‑3 zsír­sa­vak­ból készült készít­mény parasz­ti­a­sab­ban kife­jez­ve a “hal­olaj”. Penet­rán­san hal­sza­gú, zsí­ros, ola­jos folya­dék, tudo­má­nyo­san körül­ír­va büdi és undi. Mivel ez vegán (az edző­ink ilye­nek), nem hal­ból készült, hanem algá­ból, de én a cím­ben erre hivat­koz­tam, mint hal­olaj. Alex mesél­te, aki egyéb­ként reg­ge­len­te vesz be egy kanál­lal, hogy egy­szer nem figyelt, és szé­pen sza­kál­lon öntöt­te magát vele. Napo­kig bűz­lött tőle, előbb kopik le a sző­re, mint hogy lemos­sa király­víz­zel. Szó­val Frank­nál volt egy üveg ilyen, ben­ne a gyá­ri ori­gi­nál doboz­ban. Frank nem annyi­ra figyelt, és a doboz alján kicsú­szott az üveg­cse, ripi­tyá­ra tört, és ki is folyt az egész tartalma.

Ha múlt héten nem talál­koz­tunk vol­na, talán simán tovább­me­gyek, saj­nál­ko­zá­so­mat kife­jez­ve, eset­leg lop­va lefo­tóz­va őt a romok felett. De így nem tud­tam ott­hagy­ni, letér­del­tem, és előbb az üveg­cse­re­pe­ket sze­de­get­tem, aztán pedig nagy­já­ból három­ezer kéz­tör­lőt elhasz­nál­va együtt fel­tö­röl­tünk a hal­ola­jat. Olyan síkos élmény­ben volt részünk, ami­nek lát­tán Kovács “Kovi” Ist­ván is elis­me­rő­en cset­tin­te­ne, amennyi­ben a Mes­ter vál­lal meleg­por­nót is. De ez megint csak nem tar­to­zik ide.

Majd’ fer­tály­órá­ig tar­tott a töröl­ge­tés. Frank nagyon hálál­ko­dott a segít­sé­ge­mért, én pedig gyor­san haza­in­dul­tam. Ala­po­san kezet mos­tam előtte.

Ami szart sem ért.

Itt­hon még ala­po­sab­ban súrol­tam keze­i­met, tisz­tá­ra (két­ér­tel­mű!), mint a korai kovi­dos hetek­ben, ami­kor még ez szá­mí­tott. A szag csep­pet sem múlt, sőt, a szap­pan vala­hogy még fel is erő­sí­tet­te, a virág­il­lat kihang­sú­lyoz­ta. Még jó, hogy ma ott­hon­ról dol­goz­tam — délig.

Bemen­tem a cég­be, tömeg­köz­le­ke­dés­sel (busz, vil­la­mos), úgy érez­tem, hogy min­den­ki engem néz, hogy “milyen fura egy halász?” vagyok én. Rémes volt. Sza­bad leve­gőn kevés­bé, de zárt lég­tér­ben nagyon ütött a buké. Az iro­dá­ba érve újfent kezet mos­tam, és meg­tá­mad­tam a kéz­fer­tőt­le­ní­tő folya­dé­kot is, ami­vel azt értem el, hogy a hal­olaj egyen­le­te­sen osz­lott el egé­szen a könyö­kö­mig, így még nagyobb felü­le­ten tud­tam páro­log­tat­ni. Nyil­ván talál­koz­tam egy cso­mó kol­lé­gá­val, régi isme­rő­sök, ma kez­dő ember a pro­jek­te­men, min­den­ki­vel kezet kel­lett fog­nom. Sebaj, majd egy sarok­ban kibekk­elem a hát­ra­le­vő mun­ka­időt — nem gon­dol­tam, mivel ugye ma megyünk át egy másik cég iro­dá­já­ba, ahol én fogok pre­zen­tál­ni élő­ben. Majd megyek vil­la­mos­sal, ott van néhány lég­köb­mé­ter buffer.

“Men­jünk kocsi­val! Hova sze­ret­nél ülni, a Golf­ba vagy az Aston Mar­tin­ba?” (Eskü­szöm, ezt pont így kér­dez­ték meg tőlem, csak angolul.)

Én a Gol­fot válasz­tot­tam, de azt hit­ték, vic­ce­lek, így a leg­főbb account mana­ger kol­lé­ga úr mel­lé kerül­tem. Nem vagyok egy autó­bu­zi, de egy ilyen 600+ lóerős kocsit még én is meg­cso­dá­lok — kívül­ről, beül­ni pedig iga­zi álom. Fel­té­ve, ha az ember nem bűz­lik, mint egy izlan­di haj­lék­ta­lan. Két­ülé­ses autó, kb. úgy ültünk egy­más mel­lett, mint két sze­rel­mes tini a mozi­ban. És min­den, de min­den felü­let, még szin­te a szél­vé­dő is, bőr! Annyi­ra figyel­tem, hogy ne nyúl­jak nagyon sem­mi­hez, de hát hogy szál­lok be? Hogy nyi­tom ki az ajtót? Hogy csu­kom be? Hogy tar­tom a keze­met? Kín­zó kér­dé­sek. A kocsi még elég­gé új volt, finom bőr­szag, hol­nap­ra inkább bál­na­bőr, hagyjuk.

Meg­ér­kez­tünk a másik iro­dá­ba. Fizi­kai mee­ting, néhá­nyan betár­csáz­tak, de hatan egy mee­ting room­ba men­tünk. El lehet kép­zel­ni, egy 20 méter hosszú, 30 méter szé­les, nagy­pol­gá­ri bel­ma­gas­ság­gal bíró ter­met, ahol jó sok leve­gő van — ehe­lyett beül­tünk egy kb. 6 nm-es luk­ba. És, mivel én pre­zen­tál­tam, nyil­ván nem ülhet­tem egész végig a keze­men, hanem folya­ma­to­san kat­tint­gat­nom, muto­gat­nom, gesz­ti­ku­lál­nom kel­lett. Egyéb­ként sem vol­tam ide­ges (indu­lás előtt egy perc­cel fejez­tem be a slide-okat, amik­ből néhá­nyat még el sem olvas­tam), de így…

Ami a jó hír, hogy jól sike­rült a meg­be­szé­lés. A rossz hír, hogy még min­dig bűzlöm.

Nem rakok be egy halas gifet se. 🐟 🐠 🦈