Categories
élet

St. Gallen, csillagtúra

Múlt héten csa­lá­di vaká­ci­ónk volt Mörschwil­ben, ami egy kis falu St. Gal­len kan­ton­ban, nem messze St. Gal­len­től. Ugyan volt meden­ce a kert­ben (amit elég ala­po­san kihasz­nál­tunk, hála töb­bek között a fel­fúj­ha­tó lámánk­nak), de majd­nem min­den nap men­tünk vala­ho­va, iga­zi csil­lag­tú­rát csi­nál­tunk. Ebből szem­lé­zek, hát­ha érde­kes lehet vala­ki­nek. (Olasz­or­szág­ba men­tünk vol­na, de nem mer­tük ezt bevál­lal­ni, maradt Svájc.)

Appen­zel­ler Scha­ukä­se­rei (Ste­in, AR) — ha már Svájc, akkor kezd­jük a sajt­tal! Ha pedig sajt, akkor az appen­zel­li, hiszen az van közel St. Gal­len­hez. Nagy remé­nyek­kel indul­tunk, és legyünk pozi­tí­vak: leg­alább nem kel­lett sokat utaz­ni. Viszont maga ez a sajt­mű­hely egy nagy hum­bug, a kiál­lí­tás az egy terem, van még egy kis vetí­tés, egy fűszer­ör­lő (COVID-19 miatt lezár­va), be lehet néz­ni a rak­tár­ba (sok a sajt), és lehet néz­ni a sajt­ké­szí­tés első pár folya­ma­tát (mond­juk az tény­leg érde­kes). Ha az ember türel­met­len, akkor 15 perc alatt lehet végez­ni, ha türel­me­sebb, akkor max. 1 óra, de abban már nagyon sok néze­lő­dés van. Mivel sajt­mű­hely, ezért adnak kós­to­lót — 5 x 1 gramm sajt a fej­adag, iga­zán gáláns. Nem éri meg, nem aján­lom sen­ki­nek. ★★☆☆☆

Maest­ra­ni’s Cho­co­la­ri­um (Fla­wil, SG) — mi ezt kom­bi­nál­tuk a fen­ti saj­tos túrá­val, mert van kom­bi­nált belé­pő a két hely­re. Ugyan nincs közel a két venue egy­más­hoz, de meg­old­ha­tó, kocsi­val kb. fél óra az út. Amennyi­re nem éri meg és felejt­he­tő a saj­tos, annyi­ra jó volt a cso­kis. Fan­tasz­ti­ku­san jó minő­sé­gű a kiál­lí­tás része (hol ter­me­lik a kakaó­ba­bot, hogy szál­lít­ják, hogy lesz a cso­ki stb.), inter­ak­tív, igé­nyes, fasszen­tos. Utá­na jön a gyár­lá­to­ga­tás, ami­kor fent­ről végig lehet néz­ni az egész gyár­tó­sort, és köz­ben vég­te­len mennyi­sé­gű cso­kit lehet kós­tol­ni. A trip végén jön a “készítsd el a saját cso­ki­dat” c. terem, az is fan­tasz­ti­kus, a gye­re­kek imád­ják, a fel­nőt­tek meg plá­ne. Még némi isme­ret­ter­jesz­tés, és jön az olcsó cso­ki­bolt, ren­ge­teg akci­ós ter­mék­kel, nagy válasz­ték­kal. Ha vala­mi jól meg van csi­nál­va ilyen témá­ban (gy.k. fogad­junk láto­ga­tó­kat a gyár­ban), akkor ez az, nagyon aján­lom! ★★★★★

Conny-Land (Wäl­di, TG) — itt már vol­tunk tavaly is, akkor mond­juk Regi ter­he­sen vala­mi­ért nem ült fel az átfor­du­lós hul­lám­vas­út­ra (egyéb­ként most sem). Kivá­ló vidám­park, sok dolog, ami­re meg­éri fel­ül­ni (főleg a Kob­ra és a hát­só vizes csó­nak nagyon jó), 6 éves kor­tól sok min­den, 10 éves­től kb. min­den kipró­bál­ha­tó. Vál­tó­ru­ha aján­lott, mert mi tel­je­sen vize­sek let­tünk, ami 30+ fok­ban jó érzés, de ha mond­juk csak 20 fok és/vagy szél van, akkor annyi­ra nem fun. Egyéb­ként egy egész napos prog­ram lehet ebből (főleg, ha az ember Buda­pest­ről indul), van fóka show, füg­gő­pá­lya, dodzsem, min­den. ★★★★★

Dre­am­fac­to­ry (Degers­he­im, SG) — ez egy fura hely, mert mi úgy men­tünk oda, hogy ez egy “bűvész­mú­ze­um”, ami végü­lis rész­ben igaz, de annál sok­kal több. Én gimis korom­ban vol­tam a Hou­se on the Rock c. helyen (Dod­ge­vil­le / Spring Green, Wis­con­sin, USA), engem tel­je­sen arra emlé­kez­te­tett. Van itt min­den, ezer­fé­le bábu, fil­mes kegy­tár­gyak és ruhák, aztán hor­ror­sze­lek­ció, kará­cso­nyi gagyi­há­zak, 3D‑s puzzle-ök, régi autók, flip­pe­rek, kín­tor­na, kitö­mött álla­tok stb. Az egész tel­jes káosz (vagy csak én nem értet­tem a kon­cep­ci­ót), de érde­kes, tar­tal­mas, jó idő­töl­tés. Azért töb­bet nem men­nék vissza. ★★★☆☆

Wal­ter Zoo (Gos­sau, SG) — a züri­chi állat­kert után nagyon magas elvá­rá­sa­ink vol­tak (az itte­ni Zoo elég menő), és én nem is hit­tem, hogy innen egy órá­nyi­ra kocsi­val mit érde­mes csi­nál­ni “állat­kert” cím­szó­val. A Wal­ter Zoo viszont nagyon jó, iga­zi klein aber fein a javá­ból. A nagy és hely­igé­nyes álla­to­kat leszá­mít­va van min­den, nagy­macs­kák, maj­mok, tevék, zeb­rák, hül­lők, óri­ás­csó­tá­nyok (fon­tos), föl­di­ku­tyák (<3). Vala­hogy méret­re ez nekem job­ban bejön, mint a hagyo­má­nyos egész­na­pos állat­kert, ahol az ember liheg­ve dől le az út porá­ba, amíg eljut a med­vék­től a zsi­rá­fo­kig. Van ját­szó­tér, meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű, minő­sé­gű és árú étel, teve­ge­lés és póni­lo­vag­lás. Ha erre jár az ember éppen, akkor érde­mes útba ejte­ni, de nem ez az az állat­kert, ami­ért érde­mes átszel­ni a kon­ti­nenst. ★★★★☆

Markt­hal­le Altenr­he­in (Thal, SG) — ez egy érde­kes hely, konk­ré­tan az egyet­len Hun­dert­was­ser-típu­sú vagy ‑ízű ház Svájc­ban. Kata és Zizi nagy HW-fanok, ezért jó ötlet­nek tűnt elmen­ni ide, ha már úgy­is közel van. Maga az épü­let nagyon menő, kívül­ről és belül­ről is nagyon érde­kes, bár én nem vagyok egy nagy archi­tect. Van kör­be­já­rás, meg lehet néz­ni a tetőt is, van egy ilyen torony, meg egy nagy terem. Viszont én nem tel­je­sen értet­tem, hogy ez mi, múze­um vagy bolt, eset­leg vala­mi­lyen kom­bó. Min­den­eset­re szép össze­get köl­töt­tünk az aján­dék­bolt­ban (vet­tünk fona­lat, tol­la­kat, köny­vet) és ettünk a sar­ki biszt­ró­ban. Aki erre jár, az néz­zen be, aki nagy fan, az utaz­zon ide, egyéb­ként ez egy furán kiné­ző épü­let. ★★★☆☆

Categories
állatok élet

Remizmenti Buflák Linda (2009–2020)

Lin­dus, a mi első és talán egyet­len kutyánk, aki pont az eskü­vőnk nap­ján (2009. szep­tem­ber 12.) lát­ta meg a nap­vi­lá­got, ma örök­re elaludt. Ami­kor meg­ér­ke­zett, nem olyan régen kezd­tük el Regi­vel a közös ker­tes és házas éle­tün­ket, a növé­nyek­kel nem volt sze­ren­csénk, így a gye­rek előtt kutyán kísér­le­tez­tünk tovább. Jó volt lát­ni fel­nő­ni. Aller­gi­ás volt az oltás­ra, de még arra is, amit oltás előtt kapott, hogy ne legyen aller­gi­ás. Jó volt, hogy Regi­vel volt, ami­kor ter­hes lett, az ele­jé­től, ami­kor annyi­ra rosszul volt, egé­szen a végé­ig. Jó volt, ami­kor meg­szü­let­tek a lányok, és kap­tak némi kutya­szőrt és ‑bak­té­ri­u­mo­kat, hogy egész­sé­ge­sek legye­nek. Aztán egy­szer rájuk mor­gott Lin­da, ekkor Göd­re köl­töz­tet­tük. (Egyéb­ként ezután pár hónap­pal köl­töz­tünk Svájc­ba, aho­va nem tud­tuk vol­na vin­ni.) Gödön aztán ele­mé­ben volt, nagy kert, tavacs­ka, garázs­ban alvás, meg Char­lie kutya, a hű és herélt élet­társ. Szám­ta­lan élmény, olyan iga­zi lin­dá­sok is, ami­kor annyi szil­vát evett mag­gal együtt, hogy meg kel­lett ope­rál­ni, úgy össze­állt ben­ne. Aztán az utol­só évek, rozo­gán, kicsit vakon és süke­ten, de még min­dig annyi­ra bol­do­gan, főleg ami­kor a lányok­kal ját­szott.

Lin­dus, köszön­jük, hogy velünk vol­tál, nagyon sze­ret­tünk, és nagyon köszön­jük, hogy hű tár­sunk vol­tál! Legyen ott, ahol már vagy, zöld a fű, kék az ég, és mag­nél­kü­li a szil­va!

Categories
élet

Kéretlen hívások

Hát­tér: Svájc­ban nagyon sok a call cen­te­rek felől érke­ző cold call, ami­kor csak úgy fel­hív­ják az embert, hogy új biz­to­sí­tást, tanács­adást stb. adja­nak el, vagy hogy kutas­sák a köz véle­mé­nyét. Főleg az év vége a csúcs­idő­szak, ami­kor a fogyasz­tók új egész­ség- és autó­biz­to­sí­tá­so­kat köt­het­nek.

Az ilyen hideg­hí­vá­sok zava­rók. Mun­ka­idő­ben, vagy akár késő este, eset­leg hét­vé­gén is elő­for­dul, hogy fel­hív­nak. A régi szép idők­ben, ami­kor még friss sváj­ci expat vol­tam, szí­ve­sen beszél­get­tem a külön­fé­le ügy­fél­szol­gá­la­to­sok­kal az érde­ke­sebb­nél érde­ke­sebb aján­la­ta­ik­ról, de ahogy integ­rá­lód­tam, úgy let­tek egy­re gya­ko­rib­bak a hívá­sok, én pedig egy­re türel­met­le­nebb. Alant három jól bevált mód­szert osz­tok meg, amik ha nem is fel­tét­le­nül jelen­te­nek töké­le­tes meg­ol­dást, egy­részt nagy­ban csök­ken­tik a prob­lé­ma nagy­sá­gát, más­részt szó­ra­koz­ta­tó­vá teszik a hely­ze­te­ket (leg­alább nekem, a hívő fél­nek kevés­bé).

Sho­uld I Ans­wer? app — sok app­li­ká­ció van, ami hason­ló­kép­pen műkö­dik (egy köz­pon­ti adat­bá­zis­ból leké­ri a hívott szá­mot, és mutat­ja, ha mások már ripor­tál­ták), de nekem ez jött be eddig a leg­in­kább. Álta­lá­ban 90%-os pon­tos­ság­gal jel­zi, hogy ki hív, és így — ha fel is veszem, nem pedig lenyo­mom — már nagy­já­ból a meg­fe­le­lő han­gu­lat­ba kerü­lök. Én nem szok­tam nagyon jelen­te­ni az új szá­mo­kat (vala­hogy azt is biz­to­san lehet), de nyil­ván az a leg­hasz­no­sabb, ha így segí­ti az ember a töb­bi­e­ket. Goog­le Play / App Store

A bolond mil­li­o­mos — egy pár évvel ezelőt­ti alka­lom­mal, egy biz­to­sí­tá­si bró­ker hívott, hogy min­den­kép­pen mond­jam meg, hol van­nak az eü-biz­to­sí­tá­sa­ink, mennyit fize­tünk, mennyit kere­sünk, mennyi­re vagyunk bete­gek stb. Nyil­ván ezek olyan ada­tok, ami­ket isme­rett­sé­günk máso­dik per­cé­ben szí­ves-örö­mest meg­osz­tok egy vad­ide­gen­nel. Ilyen­kor régeb­ben min­dig udva­ri­a­san elmond­tam, hogy köszö­nöm, nem érde­kel, elé­ge­det­tek vagyunk (néha még azt is elmond­tam, hogy az Atu­pri­nál vagyunk biz­to­sít­va), ekkor viszont vala­hogy ihle­tet kap­tam. Azt vála­szol­tam, hogy nagyon magas a biz­to­sí­tá­si díj, és most kap­tuk a leve­let, hogy még maga­sabb lesz, de ez nem baj, mert annyi­ra gaz­da­gok vagyunk, hogy már nem tud­juk hova rak­ni a pénzt, és így örü­lünk, hogy vég­re fogy egy kicsit. A vonal túl­só olda­lán Reto vagy Pao­lo vagy René láza­san lapoz­ga­tott (keres­te az a részét a hívá­sos for­ga­tó­könyv­nek, ami­kor a “mennyit fizet?” kér­dés­re a delik­vens azt vála­szol­ja, hogy “sokat, de nem ele­get”), majd egy­sze­rű­en lefa­gyott. Arról a szám­ról és attól a cég­től soha töb­bet nem keres­tek, a bel­ső CRM-rend­sze­rük­ben nyil­ván kap­tam egy “bolond” cím­két egy meg­fe­le­lő­en tar­tal­mas kom­ment tár­sa­sá­gá­ban.

A kül­föl­di - ez idei talál­mány, és rend­kí­vül szó­ra­koz­ta­tó szá­mom­ra, bár tény, hogy nem vala­mi ked­ves. A mód­szer lénye­ge, hogy miu­tán fel­vet­tem a tele­font, és meg­bi­zo­nyo­sod­tam arról, hogy megint ügy­fél­szol­gá­la­tos áldo­za­ta let­tem, elfe­lej­tek min­den helyi nyel­vet (német, angol), és csak és kizá­ró­lag magya­rul beszé­lek. Sze­ren­csé­re magyar ügy­fél­szol­gá­la­tos­sal eddig nem talál­koz­tam, az érde­kes szi­tu­á­ció len­ne, az ún. vissza­nyal a fagyi ese­te. Egy átla­gos alka­lom­mal így néz ki a beszél­ge­tés (magyar­ra for­dít­va, de a külön­fé­le nyel­ve­ket jelöl­ve a jobb ért­he­tő­ség ked­vé­ért):

  • (inter­na­ci­o­ná­li­san) Lasz­lo Mar­kert.
  • (néme­tül) Jó napot kívá­nok, a Mocs­ko­san Agresszív Biz­to­sí­tá­si Ügy­nök­ség­től kere­sem…
  • (magya­rul, köz­be­vág­va) Sze­vasz! Már nagyon vár­tam a hívá­so­dat. Mit sze­ret­nél? (fon­tos a tege­zés a köz­vet­len­ség miatt)
  • (néme­tül) Elné­zést, nem értem. Meg tud­ná ismé­tel­ni?
  • (magya­rul) Per­sze, ne hara­gudj, biz­tos a vonal sza­ka­do­zik. Mit sze­ret­nél, bará­tom?
  • (néme­tül, már kicsit ide­ge­sen) Saj­nos nem értem. Tud­na beszél­ni eset­leg néme­tül?
  • (magya­rul) Nem, jó lesz a magyar.
  • (ango­lul) Beszél ango­lul?
  • (magya­rul) Figyelj már, sem­mi gond nincs a magyar­ral, beszél­he­tünk tovább is így, engem abszo­lút nem zavar, ráérek. (fon­tos, hogy meg­fe­le­lő hosszú­sá­gú szö­veg­gel vála­szol­jak)
  • (fran­ci­á­ul) Beszél fran­ci­á­ul?
  • (magyar) Mond­juk azt pont nem, de a magyar tény­leg tel­je­sen jó.
  • (sváj­ci néme­tül, züri­chi dia­lek­tus­ban, két­ség­be­es­ve) Beszél néme­tül, ango­lul, fran­ci­á­ul vagy albá­nul? (na, itt leg­alább kide­rült, hogy hon­nan szár­ma­zik az ille­tő)
  • (magya­rul) Saj­nos nem, de sem­mi gond, mert ráérek, és szí­ve­sen beszél­ge­tek veled. Hogy vagy ma?
  • (csú­nya albán károm­ko­dás)

A fen­ti mód­sze­rek sza­ba­da­lom és jog­vé­de­lem alatt nem áll­nak, szí­ve­sen adtam őket köz­re, és jó szó­ra­ko­zást a hasz­ná­la­tuk­hoz!

Categories
élet

Steffi, Donald és én

Négy és fél hónap szü­net után, meg­fo­gyat­ko­zott olva­só­tá­bor­ral, koro­na­men­te­sen, bezár­va, épp itt az ide­je, hogy újfent élet­je­let adjak magam­ról.

Nagy nap ez a mai nekünk, Stef­finek, Donaldnak, és nekem is. Stef­fi már 51 éves lett, Donald 74, rólam meg inkább ne is beszél­jünk így direkt­ben. Ebből az alka­lom­ból készí­tet­tem egy kis össze­sí­tést, mert mivel is indít­hat­nám job­ban újra a blo­got, mint egy ilyen hülye­ség­gel. (Köz­ben a ková­szos kenyér kel, nem­so­ká­ra sütök.)

  1. Hár­man együtt össze­sen 161 éve­sek vagyunk.
  2. Össze­sen 10 gye­re­künk van, de ezek közül egyik se közös.
  3. A vagyo­nunk meg­kö­ze­lí­tő­leg 2,130 mil­li­árd dol­lár. Ebből Don­nie az első ket­tő, Stef­fi a har­ma­dik, én pedig a negye­dik szám­je­gyért vagyok fele­lős (fel­fe­lé kere­kít­ve).
  4. Együt­te­sen nagy­já­ból három és fél év demok­ra­ti­ku­san (sic!) meg­vá­lasz­tott módon szer­zett elnö­ki tapasz­ta­la­tunk van, én ehhez egy hónap ad inte­rim BME VIK HK-elnök­sé­get teszek hoz­zá.
  5. Hár­man 23-szo­ros Grand Slam-győz­te­sek vagyunk, de Don sose nyert Auszt­rá­li­á­ban és Fran­cia­or­szág­ban, én pedig füvön és sala­kon.
  6. Össze­sen nagy­já­ból 300 BA-inter­júnk volt, de Stef­fi min­dig későn lép be, és mute-on hagy­ja magát.
  7. Stef­fi a föld­szin­ten lakik, én a negye­di­ken, Trump pedig a 66–67-68-on, tehát össze­sen a 205. eme­le­ten.
  8. Ha össze­ad­juk a most betöl­tött korun­kat, a szü­le­té­si éve­in­ket, és eloszt­juk az egé­szet három­mal, akkor pont 2020-at kapunk — elké­pesz­tő egy­be­esés!
  9. Donal­dot 2017. janu­ár 20-án iktat­ták be elnök­ként, ami­kor Kata és Zizi pont 6 éve­sek let­tek — vélet­len?
  10. Hár­munk­nak össze­sen három kelet-euró­pai fele­sé­günk volt, és hol van még a vége?

Szép vasár­na­pot min­den­ki­nek, aki sze­ge­di!

Categories
foci vicc

A woni-sztori

A woni.ch az egy ilyen helyi ingatlan.com, de kicsi­ben. Sose hal­lot­tam róla koráb­ban. A Woh­nung az lakást jelent, és mivel Svájc­ban min­dent becéz­nek, ezért Woni.

Tör­tént az, hogy folyó­év janu­ár máso­di­kán, az esti órák­ban, a blog kon­takt form­ján keresz­tül meg­ke­res­tek. A robo­tok és spam­me­rek között meg­le­he­tő­sen nép­sze­rű­nek szá­mít az olda­lam, mond­hat­ni, egy­más­nak adják a vir­tu­á­lis kilin­cset, így eddig ebben sem­mi meg­le­pő nem volt. Gyor­san átfu­tot­tam a leve­let, kíván­csi vol­tam, hogy most éppen a mere­ve­dé­si zava­rom­ra érkezett‑e egy hasz­nál­ha­tó gyógy­mód, vagy pedig vala­ki min­den­kép­pen az engem jogo­san meg­il­le­tő örök­sé­ge­met sze­ret­né eljut­tat­ni hoz­zám. Egyik se. A woni.ch-tól írtak nekem, mond­ván, hogy a markert.hu‑n (pon­to­sab­ban ezen az olda­lon) a woni­hoz nagyon hason­ló olda­la­kat lin­ke­lek, de őket pont nem. Ez nem mehet így tovább! Lin­kel­jem őket, mert az jó lesz nekem.

Mivel volt már ilyen meg­ke­re­sé­sem a múlt­ban (150 dol­lár — én már akkor inf­lu­en­cer és bér­író vol­tam, ami­kor Scho­bert Nor­bert még nép­sze­rű volt), gon­dol­tam, hogy mer­jünk nagyok len­ni, így egy csep­pet sem komoly­ta­lan és maga­mat a leg­jobb szín­ben fel­tün­te­tő választ írtam nekik:

How much will you pay? :)

Mar­kert Lász­ló, CEO @ Mar­kert Laci blog­ja

Rög­vest jött a válasz, hogy 1–2 hóna­pig len­ne link­cse­re, akár 1 mil­lió meg­te­kin­tés is, és csak most, csak nekem, ingyen! Mivel a csó­ka úgy írta alá a leve­let, hogy “Deal? Greetz”, ezért rög­tön lát­tam, hogy komoly üzlet­em­ber­rel van dol­gom az ő olda­lu­kon is. Úgy vol­tam vele, hogy egy­szer élünk, nekem aztán nem fáj, ha a töb­bi ingatlan.com-koppintás mel­lett ott lesz még egy link, úgy­sem olvas­sa sen­ki sem a markert.hu/svajc egyik alol­da­lát sem (vagy még­is?).

Egy nap késés­sel jött a válasz (ekkor még min­dig nagyon korán vol­tunk az évben, janu­ár negye­di­ke volt), hogy akkor min­den rend­ben, men­jen a deal, küld­jem a ban­nert, indul a kam­pány, világ­si­ker! Én ekkor már készül­tem az év első mun­ka­nap­já­ra, pont abba bice­gett a bokám, hogy jpg/­gif/png/html5-ban­nert készít­sek, mert a blo­gom­nak éppen az albér­let­ke­re­ső sváj­ci­ak­ra van szük­sé­ge. Nem vála­szol­tam. Aztán janu­ár 23-án jött egy fol­low up a részük­ről, hogy most akkor mi van? Nem lesz üzlet?

Erre sem vála­szol­tam, csak ma reg­gel. Ma ilyen back­log­ége­tős admi­nos dél­előt­töt tar­tot­tam, írtam már egy fenye­ge­tő han­gu­la­tú leve­let a biz­to­sí­tónk­nak, illet­ve egy ese­de­ző­set a beteg­biz­to­sí­tónk­nak (erről majd bőveb­ben később). Jó, akkor vegyük elő ezt a wonis témát, és rea­gál­junk vala­mit. Kér­tek tőlem tehát ban­ne­re­ket négy méret­ben (nem vagy-vagy, hanem és), én kivá­lasz­tot­tam a leg­egy­sze­rűb­bet és leg­ki­seb­bet (300x250), és szak­mai pálya­fu­tá­so­mat meg­ko­ro­ná­zan­dó, készí­tet­tem egy ban­nert. Nem akar­tam átkat­tin­tók mil­li­ó­it fogad­ni a markert.hu‑n, ezért az álta­lam gon­do­zott fcvbz.ch (a VBZ a helyi köz­le­ke­dé­si tár­sa­ság, annak a seni­or csa­pa­tá­ban foci­zom jópár kol­lé­ga és/vagy barát és/vagy magyar tár­sa­sá­gá­ban) nép­sze­rű­sí­té­sét tűz­tem véres kar­don lobo­gó piros-fehér-zöld-kék-fehér-fehér­ke­reszt zász­la­jam­ra.

Egy évek­kel ezelőt­ti csa­pat­fo­tó, akik raj­ta van­nak, azok már nem vagy más­hol ját­sza­nak, a csa­pat fele le van vág­va, a betű­tí­pus a 2020-as évek­ben igen diva­tos Calib­ri.

Jött gyor­san a válasz (vasár­nap!), ami­től nagyon leko­nyult a zsúr­sa­pim:

Good joke 😉 thank you… but now the deal is over… 😃 May­be in anot­her situ­a­ti­on… Have a nice day…

A gonosz ingat­lan­nep­per

Nem hagy­tam magam, engem sem para­fá­ból farag­tak, hanem mini­mum akác­ból:

I’ve added the link to my blog. Then I’ll remo­ve. Homega­te rulez! :)

Lász­ló, a rebel­lis

Erre vála­szolt egy nem ked­ve­set, ami­re én nem írtam sem­mit, hiszen én egy úri­em­ber vagyok. Viszont kis­vár­tat­va érke­zett egy újabb válasz, ami­től annyi­ra elkezd­tem röhög­ni, mint abban az órá­ban még soha:

Ok laz­lo.. i dont will be like this… I see you love your food­ball… You send us only one for­mat of the advert… we will disp­lay it 1’000 times… You don’t have to put a link on your blog for woni… its for free… enjoy it. I will inform you, when we pla­ced your ad on woni, then you have to be fast to see it . beca­u­se 1’000 are over very fast 😊 Wish you a nice eve­ning

woni.ch — a leg­jobb fej ingat­la­nos oldal Svájc­ban

Nagyon bol­do­gan meg­kö­szön­tem, aztán kicsit később megint írt ez a ked­ves fia­tal­em­ber (nem vagyok sovi­nisz­ta, de még a leg­in­kább unat­ko­zó web­mes­ter­nő sem ér rá annyi­ra, hogy ilye­nek­ről leve­lez­zen velem), hogy a kam­pány éle­sí­tés­re került, élvez­zem!

A sváj­ci szu­per­csa­pat — woni.ch és fcvbz.ch

Tanul­ság: olvass el min­den leve­let, meg­éri!

Categories
élet

Így alszom (el)

Most írhat­nék arról, hogy hason, eset­leg kis­sé spic­ce­sen háton hor­kol­va, egyéb­ként pedig 1–2 órán­ként egyik, majd másik olda­la­mon, de nem. Most az ébren­lét és alvás közöt­ti átme­ne­tet veszem gór­cső alá.

Mint sze­rin­tem majd­nem min­den­ki­nek, nekem is vol­tak (van­nak) alvás­sal kap­cso­la­tos gond­ja­im. Nagyon sok­szor volt az, hogy hiá­ba vol­tam álmos, egy­sze­rű­en nem tud­tam elalud­ni. Egy idő­ben min­dig fel­éb­red­tem haj­na­li három körül, ami köz­tu­dott, hogy az ördög órá­ja. És hiá­ba volt meg a 6–7 óra alvás, nem érez­tem magam kipi­hent­nek. Most leírok pár dol­got, hát­ha vala­ki­nek segít, illet­ve ahogy azt már koráb­ban is írtam, amennyi­ben agy­sé­rü­lés miatt elve­szí­te­ném a hosszú­tá­vú emlé­ke­ze­te­tem, akkor is jól jön majd ez nekem. (Mond­juk ez az egész blog leg­in­kább erre jó.)

Mobil — elég jól doku­men­tált téma­kör az “ágy­ban már ne tele­fo­nozz”. Hiá­ba van éjsza­kai mód a mobi­lo­mon (este 9 és reg­gel 7 között), ami­kor keve­sebb a gonosz kék fény, még­is sok­szor okoz ez álmat­lan­sá­got. Ami nekem bejött: csak ret­ten­tő unal­mas kont­en­tet fogyasz­tok vagy appo­kat hasz­ná­lok (pl. Duolin­go), de leg­in­kább az, hogy este 11 után már nem veszem elő a tele­font. Mivel az új OneP­lus 7T Pro McLa­ren-em (rek­lám helye) beál­lí­tás sze­rint 22:55-kor auto­ma­ti­ku­san kikap­csol, ez elég­gé jól megy mos­ta­ná­ban.

Könyv — rám fan­tasz­ti­ku­san hat a papír­könyv: elég néhány oldal este, víz­szin­tes hely­zet­ben, és már esik is a hom­lo­kom­ra. Per­sze ami­kor az ember Wal­ter Isaa­cson­tól olvas­sa a Leo­nar­do da Vin­cit (1’000+ oldal, hard cover), akkor ez veszé­lyes lehet, viszont nagyon jól lelas­sít, fel­ké­szít az alvás­ra. A papír­könyv hát­rá­nya, hogy fény nél­kül elég nehéz olvas­ni, fénnyel meg az ember pár­ja nem tud alud­ni, de erre nekem van meg­ol­dá­som: Regi vett nekem másod­kéz­ből egy könyv­re rög­zít­he­tő mini olva­só­lám­pát. Ami szin­tén hasz­nos: lehe­tő­leg ne Dan Brown legyen az esti mese, mert az elég­gé fel­nyom­ja az ember vér­nyo­má­sát, helyet­te én pél­dá­ul nagyon jó ered­mé­nye­ket értem el Nádas Péter Világ­ló rész­le­tek c. epo­szá­val (ami egyi­ke azon köny­vek­nek, ami­ket az utób­bi idő­ben fél­be­hagy­tam). Ret­ten­tő unal­mas, főleg, ha az ember az adott téma­kört (pl. II. VH) már elég­gé kime­rí­tő­en átol­vas­ta.

Ami szin­tén nagyon bejött nekem, az a Poc­ket­Book. Regi vett nekem egyet nem­rég, hát­tér­vi­lá­gí­tó­sat, így este is hasz­nál­ha­tó. Érzet­re ugyan­olyan, mint egy papír­könyv, nem izgat­ja fel se a sze­met, se a lel­ket, és adja a köny­ves élményt tel­je­sen. Mos­ta­ná­ban rászok­tam arra, hogy a meg­vett vagy aján­dék­ba kapott köny­vet inkább letöl­töm, és így olva­som el, mert annyi­val kényel­me­sebb.

Mant­ra — sze­rin­tem már vagy 2–3 éve min­den este lám­pa­ol­tás (és olva­sás) után majd­nem min­dig ugyan­azt “csi­ná­lom”. Ekkor­tájt egyik este nem tud­tam elalud­ni, és eszem­be jutott — mi más? — a 2010-es BL-dön­tő, és a ked­venc csa­pa­tom, az Inter­naz­io­nale. Meg­pró­bál­tam fel­idéz­ni a kez­dő­csa­pa­tot, hogy kik és milyen for­má­ci­ó­ban ját­szot­tak. Ez a komoly fej­tö­rés annyi­ra jól elfá­rasz­tott, hogy pár perc alatt elalud­tam. Miért jó ez? Mert ha erre kon­cent­rálsz, min­den egyéb hülye­ség hát­tér­be szo­rul, nem pörögsz az elfe­lej­tett dol­go­kon, meg hogy mi lesz majd hol­nap vagy a követ­ke­ző mun­ka­na­pon (meg­tör­tént eset, 100x).

Ezt annyi­val egé­szí­tet­tem ki a követ­ke­ző évek­ben, hogy elő­ször szé­pen elmon­dom az Arany­csa­pat össze­ál­lí­tá­sát, aztán a 2010-es Intert, végül pedig a 2017-ben és 2018-ban a szin­tén BL-dön­tőt nye­rő Real Mad­rid kez­dő­jét, ami egé­szen utá­noz­ha­tat­lan módon tel­je­sen meg­egye­zik mind­két dön­tő során.

For­rás: Wiki­pe­dia

Aki tovább­ra is álmat­lan­ság­ban szen­ved, az olvas­sa el ezt a bejegy­zést három­szor egy­más után!

Categories
élet étel-ital

Paradicsom 2019

Tavaly (ha vala­ki ezt már nem 2019-ben olvas­sa: 2018-ban) a szép és nagy tera­szun­kon elkezd­tünk para­di­cso­mot ter­mesz­te­ni. Nem nagy­ban, de ha jól emlék­szem, két tővel indí­tot­tuk meg az őster­me­lő­sé­get. Elég jól sike­rült, volt saját parink, ha nem is sok.

A nagy siker­re való tekin­tet­tel idén úgy dön­töt­tem, hogy meg­trip­lá­zom a ter­me­lő­te­rü­le­tet. Elő­ször is, fog­tam a tujá­in­kat, amik egyéb­ként is már halá­lu­kon vol­tak, és kivág­tam őket. Maradt utá­nuk némi sava­nyú föld, meg három hatal­mas erkély­lá­da. A föl­det aprán­ként (hogy ne jelent­se­nek fel a szom­szé­dok) a bio­tá­ro­ló­ba vit­tem.

A ládá­kat vegye­sen zöld­ség- és para­di­csom­ba­rát föld­del töl­töt­tem fel, a tete­jé­re rak­tam egy réteg mul­csot (túl­ára­zott hipsz­ter fafor­gács), aztán lát­ván, hogy van még hely föld­nek, még egy adag föl­det, és még egy réteg mul­csot. Való­szí­nű­leg ez nye­rő ötlet­nek bizo­nyult, mert a tava­lyi kiszá­ra­dá­sos tra­gé­dia idén nem tör­tént meg.

Ezt köve­tő­en vár­tam. Már janu­ár volt, és én már tel­je­sen be vol­tam sóz­va. Talán feb­ru­á­rig bír­tam, és egy tel­je­sen meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan okból kifo­lyó­lag vet­tem két tő bel­té­ri para­di­cso­mot, amik lósz­te­ro­i­dok segít­sé­gé­vel vol­tak annyi­ra fel­túr­bóz­va, hogy fejen­ként fél-fél kiló para­di­csom már lógótt raj­tuk, pedig nem vol­tak 20 cen­ti­nél maga­sab­bak. Eze­ket szé­pen kiül­tet­tem, és gyö­nyö­rű­en fej­lőd­tek abban a két nap­ban, amíg nem jött egy hide­gebb este, és tel­je­sen elfagy­tak, meg­hót­tak.

Ez volt a főpró­ba!

Ezt köve­tő­en rámen­tem a Coop Bau & Hobby kert­rész­le­gé­re, és heten­te néz­tem, hogy jött‑e már a kiül­tet­he­tős, meg­nö­vős para­di­csom. Ők nem hülyék, így se feb­ru­ár­ban, se már­ci­us­ban nem jöt­tek elő ezzel a faj­tá­val, egé­szen ápri­li­sig kel­lett vár­ni. Akkor több tur­nus­ban három­fé­lét sze­rez­tem be, ebből egy volt a nor­má­lis pari, egy a bio kok­té­los, a mara­dék pedig a főző-féle faj­ta. Ezen jövő­re majd csi­szo­lok. Tanul­ván szin­tén a tava­lyi eset­ből, ami­kor a para­di­cso­mok a sóhaj­tás­ra is derék­szög­ben meg­dől­tek, vet­tem karó­kat is, és nagy­já­ból annyi zsi­neg­gel kötöt­tem fel- és alá a növé­nye­ket, amennyi két­szer átéri a Föl­det az Egyen­lí­tő körül. Biz­tos­ra men­tem.

Meg­néz­tem egy vide­ót a You­Tu­be-on, ami arról szólt, hogyan kell a para­di­cso­mo­kat meg­nyes­ni meg levág­ni a feles­le­ges haj­tá­so­kat. Mivel ezt bar­bár­ság­nak tar­tot­tam, hagy­tam őket, hagy bur­já­noz­za­nak csak ked­vük­re. Kémi­ai segít­sé­get is nyúj­tot­tam nekik ehhez, van­nak ilyen para­di­cso­mot érle­lő golyócs­kák, azo­kat adtam nekik töven­ként vagy hár­mat. Itt nálam nem lesz éhe­zés a táp­anya­gok és nyom­ele­mek után!

Hogy az öntö­zés is jól men­jen, a meg­le­vő tíz­li­te­res locso­ló mel­lé Regi a lakó­te­le­pi Vate­rán (mond­tam már, hogy van ilyen Fre­i­la­ger App, ami egy Allthings-ins­tan­cia?) behú­zott negyed­á­ron egy sla­got és egy kony­hai csa­pos kon­ver­tert, ami­hez már csak egy másik kon­ver­tert kel­lett ven­nem, és már ment is a locso­lás. Csak a terasz felé­ig, mert a slag 5 méter. Nem baj!

A para­di­cso­mok nőt­tek. Néz­tem a pedig­ré­jü­ket, az volt ráír­va, hogy 1,5–1,8 méter, de ennek nyil­ván nem hit­tem. Aztán még tovább nőt­tek, szó sze­rint a fejünk­re nőt­tek. Ha egy hir­te­len vihar nem töri le a leg­ma­ga­sabb haj­tást, simán két és fél méter­re is fel­kú­szott vón. Ez ter­mé­sze­te­sen azt jelen­tet­te, hogy a karó­im túl kicsi­nek bizo­nyul­tak, így jövő­re ezt is más­képp fogom csi­nál­ni. Már most látom magam előtt a karók­ból és egyéb pál­cák­ból össze­esz­ká­bált para­di­csom­ke­rí­tést — mit kerítést?!lugast! — , ami majd tart­ja a 2020-as évfo­lyam növen­dé­ke­it.

Fast for­ward, júli­us végén kez­dő­dött a szü­ret, és egé­szen novem­be­rig (!) tar­tott. Az egyik leg­ter­mé­ke­nyebb nap augusz­tus 10‑e volt, ami­kor majd­nem 4 kilót szed­tünk le (ld. len­ti kép), aztán ezt übe­rel­te augusz­tus 17‑e, ami­kor 5 kiló lett az ered­mény.

Novem­ber­ben bezárt a bazár, leszed­tem a mara­dé­kot, aztán levág­tam az összes növényt is, és men­tek a kom­poszt­ba. Ekkor kb. 1 kiló zöld para­di­cso­mom is lett, amit ece­tes víz­ben némi fűsze­re­zés­sel (jövő­re keve­sebb bors kell!) elté­ve iga­zi sava­nyú­ság-kuri­ó­zum lett.

Nagyon köszö­nöm csa­lá­dom támo­ga­tá­sát az egész év során, hogy nagy­já­ból net­tó 50 mun­ka­óra befek­te­té­sé­vel sike­rült 40 frank érté­kű para­di­cso­mot ter­mel­ni.

Categories
család

Karácsony

Zizi vagyok és most a Kará­cso­nyunk­rol fogok mesél­ni. Egy­szer ami­kor Katá­val tévé­sztünk akkor Apa elkesz­te éne­kel­ni a Csen­des éjt csak hami­san. Anak a sző­ve­ge pedig igy szolt: Apa ideg­be­teg apa ideg­be­teg vagy­is a tőbi­re nem emlék­szem. Vagy­is csak vicc­ből.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK ÉS KELEMES UJ ÉVET!!!

Categories
zene

How Dubstep Stole Christmas: Pt.1

Mint min­den főál­lá­sú blog­ger­nek és/vagy inf­lu­en­cer­nek, nekem is van egy lis­tám azok­ról a témák­ról, amik­ről írni szán­dé­ko­zok. Mivel hala­dok a kor­ral, nem egy blog.txt-ben van a kont­ent, hanem Goog­le Keepen van egy jegy­ze­tem “Blog témák” cím­szó alatt. Ennek a lis­tá­nak a leg­te­te­jén ült egé­szen mos­ta­ná­ig ez a téma.

8 éve már, hogy Regi­vel meg­ta­lál­tuk 8tracks-en a “How Dubs­tep Sto­le Christ­mas: Pt. 1″ c. össze­ál­lí­tást. Agyon­hall­gat­tuk kará­csony­kor, de dur­ván. Aztán tel­tek az évek, az 8tracks min­ket, sze­ren­csét­len euró­pa­i­a­kat tel­je­sen sem­mi­be vett, és sok min­dent letil­tott. De ez engem nem befo­lyá­solt abban, hogy min­den­fé­le ármány­ko­dás­sal hoz­zá­jus­sak az összes szám­hoz, amit íme, itt és most köz­zé­te­szek. Remél­he­tő­leg nem lesz jogi hac­ca­cá­ré ebből sem, ahogy a Kos­suth Rádió-féle rip­ből sem lett. Ha igen, hát akkor ÍJ (gy.k. így jár­tam).

1. Carols of the Dubs­tep (Dubs­tep) by King of Bass
2. Jing­le Bellz by Crizz­mazDub
3. Nutc­ra­c­ker Christ­mas Dubs­tep REMIX by Bog­TroT­TeR
4. White Christ­mas (Dubs­tep Remix) by Electro­id
5. How to Steal Christ­mas (Grinch Remix) by Cring­le-step
6. Let it Snow (Guppy’s Dubs­tep Edit) by Dean Mar­tin
7. Rudolph the Red Nos­ed Rein­de­er (Dis­t­rix Mix) by Gene Autry
8. Deck The Halls (Dubs­tep Remix) by Bo Biz
Categories
gyerekek

Gipsz Jakab

Sok évvel ezelőtt olvas­tam egy kísér­let­ről. Egy a nyelv­tan­nal nagy barát­ság­ban álló ille­tő kita­lált egy új ragot, ami egy léte­ző, de koráb­ban le nem írt viszonyt feje­zett ki. Nem tudom, hogy volt pon­to­san, de ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy ahogy a ‑ra/-re kife­je­zi, vala­mit vala­mi más dolog­ra helyez az ember, a ‑ba/-be pedig a bele­ra­kást jele­ní­ti meg, a kita­lált rag arra vonat­ko­zott, hogy mond­juk vala­mit vala­mi­re de bele raksz. (Remé­lem, ez eddig ért­he­tő, mert ha nem, akkor a szto­ri máso­dik fele nem fog átjön­ni.) Egy szó mint száz, az úr ezt a ragot elkezd­te gye­re­kek neve­lé­se köz­ben hasz­nál­ni (eset­leg tanár volt? ki tud­ja), akik ezt szé­pen el- vagy meg­ta­nul­ták, és olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel hasz­nál­ták, mint a töb­bi, egyéb­ként hagyo­má­nyos ragot. Ez volt a gonosz nyelv­ta­ni incep­ció.

Ami­kor gye­re­ke­im szü­let­tek, koráb­ban elkép­zel­he­tet­len lehe­tő­sé­gek nyíl­tak szá­mom­ra, főleg ami az ember­kí­sér­le­te­ket ille­ti. Per­sze nyil­ván nem célom Kata és Zizi (illet­ve most már Médi) éle­tét egy prosz­tó poén ked­vé­ért tönk­re­ten­ni, de gon­dol­kod­tam, mit lehet­ne ebből a fen­ti pél­dá­ból vic­ce­sen újra­hasz­no­sí­ta­ni.

A szü­lők károm­kod­nak. Ebben mi Regi­vel sem vagyunk kivé­te­lek, de nagyon figye­lünk arra, hogy lehe­tő­leg a lányok előtt ne részeg kocsis­ként nyil­vá­nul­junk meg. Időn­ként (havon­ta, heten­te, napon­ta stb) ki-kicsú­szik az ember szá­ján egy “a manó­ba”, egy “a fűz­fán­fü­tyü­lő réz­an­gya­lát”, eset­leg egy “azt a kire­lej­zu­mát”. Ezt a köl­kök hall­ják, értik, tanul­ják, hasz­nál­ják, kicsit job­ban meg­ra­gad ez ben­nük, mint mond­juk az, amit az ember ezer­szer elis­mé­tel és kér tőlük. A lényeg a lényeg, a gye­re­ke­ink károm­kod­nak. Ezzel nincs nagy baj addig, amíg ott­hon, a négy fal között csi­nál­ják, csak akkor kezd ciki len­ni, ami­kor egy rokon vagy barát előtt ereszt el vala­me­lyik egy “a kutya picsá­ját” c. szössze­ne­tet (meg­tör­tént eset).

Arra gon­dol­tam, hogy ha már károm­ko­dik vala­me­lyik, akkor úgy tegye, hogy az mások előtt ne legyen vál­lal­ha­tat­lan. Ezért aztán egy ben­ső­sé­ges és őszin­te pil­la­nat­ban leül­tem a két lur­kó­val, és elvé­gez­tem a beül­te­tést.

Tud­já­tok, lányok, most már elég nagyok vagy­tok ahhoz, hogy meg­ta­nul­ja­tok vala­mi nagyon fon­to­sat. A magyar nyelv­ben van egy kife­je­zés, ami arra néz­ve nagyon sér­tő, aki­re mond­juk. Azért mon­dom el nek­tek, hogy tud­ja­tok róla, de sem­mi­lyen körül­mé­nyek között nem sza­bad ezt hasz­nál­ni. Ez a kife­je­zés a “Gipsz Jakab”. Aki­re mond­juk, azt nagyon meg­bánt­juk, és biz­to­san nagyon hara­gud­ni fog rátok, ha hall­ja.

Laci, a gonosz apa

Darab idő múl­tán figyel­tem, hogy mi tör­té­nik. A gye­re­kek sus­to­rog­tak maguk­ban, lát­szott, hogy vala­mi nagyon tit­kos dolog­ban sán­ti­kál­nak. Kihall­gat­tam, hogy mit mon­da­nak.

Ez a <ran­dom osz­tály­társ neve> annyi­ra bun­kó! Egy iga­zi Gipsz Jakab!

Kata és/vagy Zizi

Vár­tam egy kicsit, aztán elmond­tam nekik az iga­zat, hogy Gipsz Jakab a magyar John Doe. Azóta nem beszél­nek velem, de ez sze­rin­tem nor­má­lis, fél évig ez bele­fér.