Névválasztás

Hogy, hogy nem, úgy alakult, hogy megint csak kellett választanunk egy nevet az egyébként tökéletes “Markert” családnév mellé. Nem egyszerű az ilyen feladat. Először is, vannak praktikus megfontolások:

  1. Németes vezetéknévhez nem olyan jó a latinos keresztnév, ezért nem lehet mondjuk Markert Alejandro.
  2. Hagyományos hangzású vezetéknévhez nem passzol a haladó szellemű keresztnév, így nem lehet Markert Aviána.
  3. Nem lehet mindkettő hosszú, mert kifogy a tintapatron, így elvethető a Markert Bonaventúra.
  4. Érdemes figyelni arra is, hogy ha alacsony hangrendű az egyik név, akkor a másik is legyen az, ugyanez magas/magas esetén is, de a Markert az vegyes hangrendű, így végülis erre nem kell figyelni?
  5. Vigyázni kell a magánhangzók és mássalhangzók ütközésére, mert a Markert Dzsamalt még a lengyelek is nehezen ejtik ki.
  6. Nem árt odafigyelni az áthallásokra, mert nem mindegy, hogy Markert Eszter vagy Marker Teszter.

Ha ezeken túl vagyunk, akkor jöhet az ötletelés a maradék nagyjából 600 potenciális névvel.

Viszonylag hamar eldöntöttem, hogy ha fiú lenne az új gyermek, akkor az egyetlen lehetséges név az a Bendegúz. Markert Bendegúz, baromi menő. Mondjuk a fenti 6 alapelvből 2-3 sérül, de hát mégiscsak Bendegúz. Mivel a családban van más is, muszáj volt támogatókat szereznem az ötletemhez. Katával elég volt egyszer megnézni az Indul a bakterházat, és már rögtön megvolt a buy-in a részéről. Zizi eléggé Regi befolyása alá került, és azt mondta, hogy “ne már, Apa, ne rontsuk már el az életét egy ilyen névvel”. Nonszensz. Gondoltam, cselhez folyamodok, és megpróbálom meggyőzni máshogy:

– Zizi, kapsz 20 frankot, ha támogatod a Bendegúz nevet.

– Apa, ne hülyéskedj már! Ezt nem lehet így eldönteni!

– 50 frank.

– Oké, lehet Bendegúz!

Akárhogy is számoljuk, megvolt a kétharmad a családon belül, sőt, háromnegyed is. Regit minden további nélkül leszavazhattuk.

Kiderült a gyerek neme: leány.

Kata, Zizi, Laci (egyszerre): basszus, nem lesz Bendegúz!

Mentünk hát tovább női vonalon, ami azért nem egyszerű, mert két igen jó nevet 2011-ben már ellőttünk. Sőt, nem is kettőt, hanem négyet, hiszen Katalin Zóra is, Izabella pedig Hanga. A háttérben az volt egyébként ezekkel a nevekkel kapcsolatban az ötlet, hogy legyen egy hagyományosabb és egy modernebb, aztán a gyerek majd válogat.

Több nevet is kipróbáltunk, de valahogy nem volt az igazi, nem állt rá a szánk. Volt egy hosszabb időszak, amikor a Szonját favorizáltuk, de újranéztük a Sofőröket, és ez mindent elrontott. Aztán beugrottam, hogy a nagy fehér denevérnek nagy fehér guánója van Anna. Hagyományos, szép, ki tudják mondani Svájcban is, nem ütközik (nagyon) a Markerttel.

De mi legyen a másik név?

Egyszer csak felizzott a horizonton Dénes barátom (aki szintén január 20-ai és szintén iker) ex-barátnőjének a neve.

Médea, azaz Médi.

Jelentése: bölcs asszony. Ízlelgettük, próbálgattuk, megcselendzseltük, és állva maradt. Elkezdtük használni, és úgy is működött. Aztán egy kellemes nyári napon a teraszon henyéltünk, beszélgettünk, és hirtelen szembe jött a név eredetijéül szolgáló Médeia Wikipédia-szócikke:

Médeia (görögül Μήδεια, „férfiasság”) kolkhiszi varázslónő, Hekaté papnője a görög mitológiában.
Aiétész király és Idüia lánya. Héra és Aphrodité szerelmet keltettek benne Iaszón iránt, ezért segített a Kolkhiszba hajózott Iaszónnak az aranygyapjú megszerzésében. Utána megszökött Iaszónnal és az argonautákkal Iolkoszba indultak. Útközben megölte testvérét, Apszürtoszt, akit magukkal vittek.
Iolkoszban rávette Peliasz lányait, hogy öljék meg öreg édesapjukat, mert varázserejével meg fogja őt fiatalítani. Mivel az ígéretét nem teljesítette, Peliasz fia kiűzte őket a városból. Ezután Iaszón és Médeia több évig Korinthoszban, Kreón udvarában éltek. Később Iaszón elhidegült Médeiától és Kreuszát akarta feleségül venni, de Médeia egy méreggel átitatott díszköntössel megölte vetélytársnőjét. A kitűzött esküvő napján Médeia megölte saját két gyermekét is, hogy ezzel is bántsa a hűtlen Iaszónt.
Ezután Athénba repült sárkányfogaton, itt Aigeusz befogadta. A hazatérő Thészeuszt meg akarta mérgezni, de nem sikerült neki. A gyilkossági kísérlet miatt Aigeusz is elűzte, ekkor visszatért Kolkhiszba.

Tehát a név első és leghíresebb viselője testvér- és gyermekgyilkos, de szimplán sorozatgyilkos és felbújtó is.

A szócikk elolvasása után Regivel egymásra néztünk, és azt mondtuk:

Jó, akkor legyen Médi!

Mondjuk az Édes Anna áthallás se semmi, nemdebár?

Így passzoltam el az Audit, avagy autóeladás Svájcban

Ahogy azt pont egy hónapja írtam, úgy alakult, hogy el kellett adnunk a régi kocsinkat. Ezen apropóból jelentkezem egy gyors összefoglalóval, amiben szerepelni fognak nepperek, számológép, és még egy letört műanyagdarab is. Tartsanak velünk!

Hirdetés: én hat irányból támadtam egyszerre, remélve, hogy így maximalizálni tudom a GRP-t és a reachet. (Regi 5 éve mesél ezekről az entitásokról nekem, nagyon remélem, hogy most sikerült a megfelelő kontextusban és jelentésben alkalmaznom ezeket!)

1.) AutoScout24: ez ugye a helyi használtautó.hu, nagyon sok ember (erről még lesz szó) nézi, itt muszáj hirdetni. 2 hétig ment itt a kocsi, az alap csomag 59 frank, erre még a végén, amikor már nagyon kellett, rádobtam még 12 frankot az extra kiemelésért. Ezért cserébe 623 ember tekintette meg a hirdetést, akik közül hárman írtak emailt, és emlékeim szerint kb. tucatnyian írtak SMS-t vagy hívtak fel. Ebből a tizenöt emberből három volt magánember, a többi nepper, de a rosszabbik fajtából.

9000fr danke.!!?“, “Guten Tag. Offeriere Ihnen für den Wagen so ab platz ohne Gewähr 6500.- fr“, “9000 Sfr morgen Abend?“, “9000 SFr Barzahlung“, “guten tag ich habe interesse für audi. ich biete 9600-“, “Hallo Was ist der letzte Preis bitte cash ab Platz“, ilyeneket írtak nekem. Ebből több konzekvenciát is levonhatok: nem is olyan rossz az én németem; a központozással mindenki hadilábon áll; a svájci nepperek azt hiszik, hogy egy eladó számára feltétlenül az a legfontosabb, hogy a meghirdetett ár töredékét kapják meg, de azt aznap este, készpénzben.

Ezekből a leadekből (ezt a szót a héten hallottam élesben, gondoltam, megpróbálom itt is elsütni) aztán nem lett semmi, volt, aki komolyabban érdeklődött, beszéltünk is, aztán egyszercsak lemondta, mondván hogy “informálódott az autóról”. Mire gondolt vajon, hogy dízelt akart, és hirtelen rájött, hogy benzines? Nem értem azóta sem.

A magánemberek viccesebbek voltak, az első jelentkező rögtön ezt írta: “Hello Lazlo First i have to tell you that your car is to expensive for me. My budget is to small. But i have read your whole story and it was fun for me and i have laughed a lot. Thank you very much and a happy easter. Many greetings“, ettől mondjuk gazdagabb nem lettem, de jól esett. Aztán volt egy luzerni francia csóka, aki se angolul, se németül (de még magyarul se!) beszélt, így vele egy ismerősén keresztül, illetve később a Google Translate-tel beszélgettem. Itt az utolsó ajánlatára (7000) azt írtam vissza, hogy “Cela ne suffit pas, désolé.“, amit ő hamar nyugtázott egy “D’accord je comprends bonne soirée“-vel, én pedig a diskurzust lezártam egy jó pillanatban elhelyezett “Bonne soirée à vous aussie“-vel. Volt, aki cserélni akart autót, de mondtam, hogy engem a csere csak akkor érdekel, ha készpénz ma este pénzre váltanék.

2.) Blog: na, erre sok pénzt nem tettem fel, hogy majd pont ez fog nekem vevőt találni, be is jött, mármint nem jött be senki.

3.) Twitter: megosztottam a blogposztot, amiben megosztottam a hirdetést. Semmi.

4.) Facebook: Regi kirakta az autoscoutos hirdetést a falára, ebből se lett semmi, de legalább Zuckerberg megtudta, hogy Audim van.

5.) Lakótelepi app: a Freilager lakótelepnek van egy saját appja, ami az Allthings platformot használja. Mivel mégiscsak 800 lakás 2500 lakóját éri el az ember potenciálisan, volt rá esély, hogy valakit érdekelni fog, de semmi. Egyébként maga az app nagyon hasznos, mi vettünk ezen keresztül már bútort, ruhát, adtunk is el egyet s mást, illetve nagyon jó minden hétvégén a fotóval dokumentált anyázásokat olvasni, hogy “mi a f.szért kellett már megint a macskaalmot ráborítani a teli bioszemetes tetejére, hogy egészen hétfőig bokáig ganéjban járjon mindenki?!” stb.

6.) UBS Pinboard: nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy nagy svájci banknak dolgozom (persze epamosként), ami három betűs, U-val kezdődik, és S-re végződik. Van ott egy elég jó Pinboard nevű site, ami Jive-alapon működik, és a banki csencselők mennyországa. Lehet ott találni alig használt hangfalkészletet; bútorozottan kiadó lakást fél évre, mert valaki éppen sabbaticalra megy, és az utánbérléssel szerzett pénzből Svájcon kívül úgy tud megélni, mint egy király; és persze autókat is. Én ide akkurátusan felvittem az Audi hirdetését (mert az AutoScout24 tiltott domain odabenn) képekkel, szöveggel, azt is elhintve, hogy az irodától 200 méterre parkol, bármikor megtekinthető stb.

Egyezkedés: Húsvét hétvégéjén raktam ki, a négynapos héten nyilván mindenki szabadságon volt (én nem), és senki nem jelentkezett. Aztán pénteken 6 után, amikor visszaértem a helyemre az utolsó fantasztikus meetingem után, láttam, hogy egy Igor nevű illető írt nekem egy emailt a kocsival kapcsolatban, persze akkor már offline volt. Gyorsan válaszoltam neki (hétfőig úgysem olvassa, gondoltam), illetve rákerestem LinkedInen, isminek jelöltem, és ott is írtam neki. Baromi mákom volt, már épp ment volna be edzeni, amikor látta az üzenetemet, és gyorsan felhívott. Megegyeztünk, hogy kijön a városból Altstettenbe, hogy megnézze a kocsit. Találkoztunk, egy nálam is fiatalabb román vagy moldovai srác volt, alaposan átnézte a kocsit kívülről és belülről. Aztán felajánlottam neki, hogy vezesse is, elmentünk egészen Spreitenbachig, autópályán is, aztán hazavitt, ott a parkolóban még kipróbáltuk a rádiót is, a bluetooth-os kihangosítót. Aztán gondoltam, hogy marketing- és PR-szempontból mennyire menő lenne már, ha én vinném haza, szóval a (remélhetőleg) leendő autójával / én autómmal hazavittem. Közben végig beszélgettünk, sokszor elmondta, hogy mindig is Audit akart, mennyire jó a kocsi, milyen rendes vagyok (mondjuk ezt tudtam). Elbúcsúztunk. Hazamentem, aztán elkezdett irogatni SMS-eket, hogy mennyi a szervíz, milyenek a gumik, mennyi a fogyasztás, hogyé’ a biztosítás. Este háromnegyed 11 magasságában írt nekem, hogy döntött: megveszi a kocsit! Megegyeztünk 9’500-ban, ami az eredeti ártól (12’000) ugyan elég messze volt, de még mindig jóval több, mint amennyit az AMAG ajánlott (5’200), ha bevették volna az autót.

Autóeladás: Svájcban autót eladni igen egyszerű. Az egész folyamat alaposan le van írva egy autoscoutos tanácsadó oldalon (köszi, Zoli!), benne olyan változatok, mint az elegáns, a fizetős, az illegális stb. Ami a lényeg: a legjobb úgy autót eladni, hogy az ember odamegy a vevővel a tanácshoz Strassenverkehrsamthoz, és ott az ügyintéző előtt megtörténik a kocsi átírása. Ezelőtt persze érdemes minden egyebet elintézni: megegyezni az árban, kitölteni egy kétoldalas szerződést (pl. ilyet vagy ilyet), elintézni a piszkos anyagiakat, aláírni a szerződést. Nálunk volt egy kis gikszer, Igor nem tudott nekem hétfőn reggel utalni, mert a UBS-nél új partner esetén (amikor valakinek először utal az ember) mindig kell egy ilyen kis számológép, amibe az ember belerakja az e-bankinges kártyát, és akkor egy varázslattal az egész egyszer csak működik. Na, ő ezt elfelejtette, illetve biztosítást se kötött, ez utóbbi tényleg kötelező, viszont online intézhető, és perceken belül készen van. Így hát a hétfő után kedden is a Strassenverkehrsamtban kezdtük a napot, de ő eddigre már teljesen felkészült volt, nála volt a kártya és a kalkulátor is, biztosítást is kötött. Átutalta a pénzt, amit én 3 mp után megkaptam, ekkor aláírtuk a szerződést, és beálltunk a sorba. Az ügyintéző tökéletesen beszélt angolul, nagyon türelmes és segítőkész volt, eltépte a régi forgalmit, és pár perc alatt kiállított egy újat Igor adataival. Közben kellett választani új rendszámot (Svájcban a rendszám nem az autóhoz, hanem az emberhez tartozik), ez is sikerült, 5 perc alatt végeztünk.

Ekkor jött az egész procedúra legbonyolultabb része: levenni a régi rendszámot, és felrakni az újat. Először ketten estünk neki, húztuk-vontuk, semmi. Aztán jött egy szimpatikus munkásember, tőle kértünk segítséget, ő nagyon kedves volt, de az egyik kezében kávé, a másikban cigaretta volt, így nem volt annyira hasznos. Aztán lerakta a kávét a földre, és egy mozdulattal letört egy korrekt darabkát a rendszámtartó műanyag keretből, így már csak egy karika volt az Audi felirat előtt, nem négy. Több is veszett Mohácsnál! Küzdöttünk tovább, aztán végül hatalmas szerencsével és egy negyedik ember segítségével sikerült kiszedni a régi rendszámot (az enyémet), és berakni helyette az újat (Igorét). Siker! Na, akkor végre készen vagyunk, mehetek kocsi nélkül, megkönnyebbülve. De Igor mást szeretett volna. Azt mondta, hogy még nem tud hol parkolni, ezért vigyem már el a kocsiját (mármint az Audit, a volt autómat) magammal, itt a forgalmi, itt a slusszkulcs. A fenti leírás miatt, gondolom, ez érthető, mennyire vicces szituáció, mert a forgalmival kvázi minimális energiával tudtam volna újra eladni az autót, esetleg visszairatni magamra. De hát ez Svájc, itt még egy magyar és egy román/moldovai is simán meghasonul, és szemrebbenés nélkül bízik meg úgy a másikban, mintha ezeréves barátok lennének. Elvittem az autót, aztán este találkoztunk, visszaadtam neki, happy end!

Rendszámváltoztatás: mivel egy darabig két kocsim volt két különböző rendszámmal, ezért az Audi eladása után ott álltam egy autóval és két rendszámmal. Az Audin menő, 1-essel kezdődő rendszám volt (itt minél alacsonyabb, annál jobb a szabály), a Volkswagenre pedig 3-ast kaptam. Miután eladtam a kocsit, a Volkswagenen volt ugye a 3-as, az én kezemben pedig az 1-es. Hogyan lehet ezt elcserélni? Mi sem egyszerűbb: írtam egy emailt a kereskedőnek (mivel leasingelem), hogy írja át a VW rendszámát 1-esre. Írtam egy emailt a biztosítónak ugyanerről, onnan pár óra után kaptam egy visszaigazolást (nem szerződést, csak egy snapshotot a rendszerükből), hogy megtörtént. Ezt követően elmentem a VW-nel a Strassenverkehramtra (rajta a 3-as rendszám), ezt lepattintottam, bementem, eltépték a régi forgalmit, és adtak egy újat, benne az 1-es rendszámmal, miután lekérdezték a biztosítást. A 3-as rendszámot (mármint fizikailag az alu lapokat) egy dobozba dobtam, az 1-est ráraktam a kocsira, ennyi.

Így megy ez.

For the record: mivel a hirdetés már nem él, itt az eredeti szöveg, nagyon büszke vagyok rá.

We are selling our beloved Audi!

We bought it back in 2012 (we are the first owners) when we wanted to buy a Skoda, but then we’ve seen this car, and we said “this one”. It was simply amazing from the very first moment. It is as good looking as a silver station wagon (a.k.a. Kombi) can be. It is comfortable, we drove it several times for 1’000 km without any kind of back pain. It never let us down so far. We wanted to keep it for years, but due to a family expansion, we need to give it to the next lucky owner.

If you need a decent car for you, for your partner, for the two of you, for your family with 1 child or 2 children then this is what you are looking for. We used it for shopping, dozens of times we packed it full with Ikea furniture, we went with it to the sea as well as to the mountains, we drove it on the highway and also in the city. No off-road! We wanted to keep it in the family and export to Hungary (where we have relatives), but due to the ridiculous Hungarian VAT (27% – world record) plus customs (10%) we better sell it here in Switzerland where we are living. I hope the person who will buy it will have as much fun and joy as we had.

As you see I’m not too good with car descriptions, I’m more like a story teller. But focusing on the Audi, some more details:
– We always took the car to the local AMAG garage for service. We could have done something much cheaper in Hungary with a “friend of a friend”, but we didn’t do that. Just recently all front and back brakes were changed as they were getting a bit old, it costed 1’500 or so.
– The car was always kept in a closed garage, we only parked on the street when we visited someone or something.

– There are scratches here and there, just as you would expect with a 7-year-old car. We had it for 1 month when someone hit the left back with a shopping cart… That’s life, isn’t it?
– It is manual, no DSG. I like manual transmission, I like using my right hand also in the car. It helps the muscles, as well as it keeps me awake.
– It runs with petrol, not with diesel. Do you know why? Because this is a car, not a truck. (Update: I bought a diesel VW Sharan…)

– It doesn’t have parking radar or camera, not in the front nor in the back. Do you know why is that good? Because whenever you park, after you finished the parking you have this great feeling that “yes, I’ve made it, without any help”. Do you get this feeling when you see what’s behind you and hear the beeping sound? No. You’re welcome.
– I drove the car without a tempomat for 5 years. I was like “who needs a tempomat?”. Then I went to a garage and bought the official tempomat arm and get it added to the car. (Just like as it was built like that.) Best choice ever. Super comfortable and reliable, and since then I don’t get fines. I hope you will like it.

Dear car dealers who put your business card with a “fancy name” and a lot of typos into our post box every single week – no, we will not sell it for 6’000. We could have got that price at AMAG where we bought our new car. So you can call with such offers, but you will not get lucky.

That’s all, thanks for reading, thanks for thinking about it, and you’re very welcome buying our Audi.

Premier League 2018/19 versenykiírás, részlet

Egy érdekes részre bukkantam a Premier League idei kiírásában (PDF).

164. §, 7. bekezdés, (8) és (9) – fordítás általam:

(8) A Premier League 2018/19-es évadjának 3. (harmadik) és 5. (ötödik) helyezettje a szezon végeztével semleges helyszínen megmérkőzik egymással az UEFA előírásainak megfelelően (rendes játékidő: 2 x 45 perc, döntetlen esetén: 2 x 15 perc, illetve büntetőrúgások). A győztes csapat megkapja az UEFA Europa League serlegét 1 (egy) évre.

(9) A Premier League 2018/19-es évadjának 2. (második) és 4. (negyedik) helyezettje a szezon végeztével semleges helyszínen megmérkőzik egymással az UEFA előírásainak megfelelően (rendes játékidő: 2 x 45 perc, döntetlen esetén: 2 x 15 perc, illetve büntetőrúgások). A győztes csapat megkapja az UEFA Champions League serlegét 1 (egy) évre.

Ezért kell elolvasni az apróbetűs részt! Szegény Manchester City, lemaradtak mindenről…

Focihét 2019/#19

Ez a hét foci szempontjából annyira megismételhetetlen volt, hogy muszáj röviden megemlékeznem róla.

Hétfő: nem fociztam és nem néztem focit. Ajvé.

Kedd: este végignéztem a Liverpool – Barcelona BL-elődöntő visszavágót. Az első meccsen ugye a Barcelona 3-0-ra nyert, de aztán jött a visszavágó, és a Pool a sérülések és minden egyéb dacára olyan 4-0-t játszott, hogy arról még nálam futballokosabbak is hetekig, hónapokig beszélgetnek. Én olyan gólt, mint amilyen a 4. volt (gyorsan elvégzett, trükkös szöglet, miközben alszik a védelem) sose láttam még, egészen elképesztő volt, hogy ilyet ilyen szinten meg lehet csinálni.

Szerda: este szakadt az eső, de hát edzés, menni kell. Az esernyő-csel új értelmet nyert, mert konkrétan megfordult a fejemben, hogy esernyővel fogok focizni, annyira zuhogott. Aztán inkább elengedtem ezt az eső dolgot, három rétegben (trikó, aláöltöző, mez) fociztam, ezek darabonként másfél perc alatt átáztak, így 5 perc után már minden mindegy volt. A körülmények ellenére 8-an voltunk edzésen, 4v4-et játszottunk, aztán a szomszéd félpályán edző (mint utóbb kiderült: a UPC volt az) csapattal keveredve játszottunk még fél órát 10v10-ben is. Nem volt világítás, csak a szomszéd pályákon, én alig láttam, balhátvéd voltam, jól esett (minden szempontból). Aztán 9 után haza, pont lekéstem azt a két gólt, amivel a múlt heti idegenbeli 1-0 után már 3-0-ra ment az Ajax, akiket már azelőtt is szerettem, mielőtt 2003-ban a stadionjukban láttam volna Eminemet (van setlist!). Aztán jött a 2. félidő, és még mindig nem tudom, hogyan, de a Tottenham megfordította a meccset, és nyert idegenben 3-2-re, győztes gól a 96. percben. Érthetetlen.

Csütörtök: mobilon néztem a Chelsea – Frankfurt EL-elődöntő visszavágó végét, illetve reméltem, hogy a végét (2. félidőt), mert ekkor már elég álmos voltam. Persze jött a hosszabbítás, aztán éjfél magasságában a tizenegyesek. Hiába gondoltam azt, hogy Kepa akkor sem fog majd meg büntetőt, ha a szájába rúgják, mégis megfogott kettőt, így nyert a Chelski, és döntős. Ahol az ellenfelük az Arsenal lesz, így az angol BL-házidöntő után jön az angol EL-házidöntő (kronológiailag fordítva lesz).

Péntek: a futballhét zenitjének indult, hogy aztán inkább nadír legyen. De ne szaladjunk ennyire előre! Este 8-tól kezdődött az FC VBZ – FC ZKB meccs. Idén nem megy nekünk túl jól, az egyetlen győzelmünket pont ellenük értük el, pont az én gólommal, még álnéven. Gondoltuk, mikor fordítsuk meg a vesztes tendenciát, ha most nem? Jó sokan jelentkeztünk meccsre, pedig általában 11-12 emberrel szoktunk meccsezni, most meg volt vagy 16-18 játékos is. Az eligazításnál kiderült, hogy csere leszek a második félidőben, gondoltam, hát jó, legyen így. Melegítettünk, aztán egyszer csak szólt az edző bá’ (Herr Looser, hagyok erre egy kis időt), hogy mégis kezdek, mert nem jött meg az egyik játékostársunk időben. Jó, akkor legyen így! Balhátvéd voltam, sokszor nem kellett előremennem, mert a csodacsatárunk búcsúmeccse volt (eligazol az FC Schwamendingenbe), aki tényleg annyira jó, hogy arra nincsenek szavak. Az első percben rúgott egy kapásgólt, ennek igen örültünk. Aztán az ellenfél szögletből egyenlített (elaludtunk, mint a Barcelona, nagyjából ennyi a hasonlóság), de gyorsan rúgtunk (a csodacsatár) még két gólt. Aztán az egyik védőnk összehozott egy tizenegyest, ami szerintem labda volt, nem baj, még mindig 3-2 nekünk. Rúgtunk még egyet, de kaptunk is egyet szabadrúgásból, 4-3-nál cseréltek le. A második félidőben rúgtunk még 2 gólt, 6-3. Innen már nem lehet baj! Csak aztán beütött a VBZ-krach, lyukas volt a középpálya, rengeteg eladott labda volt, nem tudtunk nagyon felfejlődni támadásba. Kapott az ellenfél még egy tizenegyest, ami szintén nem tűnt annak, és asszem rúgtak egyet akcióból is végre, 6-5. Ekkor a mester beküldött jobbszélsőnek, fizikailag ugyanott rohangáltam, mint az első félidőben, csak a másik irányba támadtunk, ez engem nagyon megzavart. Hiányzott a stabilitás hátulról és középről is, teljesen esetlegesen védekeztünk, az egyik kontrából egyenlítettek, aztán nem sokkal később az ellenfél egyik játékosa homorított egy korrektet a tizenhatoson belül, így a bíró befújta ellenünk a harmadik büntetőt is. Itt elgurult a gyógyszere az egyik csapattársunknak, ordítva letépte magáról a mezt, és lement a pályáról. Berúgták ezt is, és aztán, amikor már minden mindegy volt, még egyet, így lett a vége 6-8. Ismétlen, foci volt ez, nem vízilabda, bár a pálya talaja elég mély volt. Sikerült a hosszúujjú aláöltözőm alatt elrejtenem az Amazfit Pace-emet, így van hőtérképem is, azt hiszem, ez volt az összes örömteli esemény péntek este.

Én vagyok az FC VBZ Bácsi Sándora.

Szombat: semmi foci, egy halvány próbálkozás, hogy megnézzem a Bundesliga-összefoglalót, de aztán mégsem.

Vasárnap: dettó.

Eladó az Audink!

Nos, mivel véletlenül vettünk egy VW Sharant tegnap, ezért most van egy felesleges, de annál jobban szeretett autónk. Jó állapot, sok érzelem és élmény, pár karcolás.

Itt a hirdetés, lehet kattintani, ha már fizettem érte vagy 60 frankot:
https://www.autoscout24.ch/de/d/audi-a4-kombi-2012-occasion?vehid=6623694 (ez a link már halott pénz)

Egyébként meg nem szerettük volna eladni, jó lett volna megtartani, de itt nem fogunk két kocsit fenntartani, haza meg azért az usque 40% adóért, vámért, miegymásért nem viszem. Szóval vedd meg te, svejci barátom!

Az ár irányár, amennyiben a leendő tulajdonos / pillanatnyi vevő tud idézni legalább 3 vicces történetet a blogomból, azonnal engedek belőle 500 frankot!

Benne voltam a rádióban

Vicces volt, amikor január elején írt egy kollégám, hogy pont most kereste meg őt egy rádiós hölgy: van-e olyan ismerőse, aki “lelépett” a Facebookról? Volt, például én. Rövidre zárt minket, leleveleztem a részleteket a riporter asszonnyal, és ez az egész egy Kossuth rádiós, bő 3 perces interjúban öltött testet. (Nem én vagyok benne végig, hanem Köleséri Sándorral osztozom a világhírnévben.)

Mivel a MédiaKlikk mindenre alkalmas, csak média lejátszására nem, ezért onnan ármányos módon letöltöttem a műsort, kivágtam a vonatkozó részt, és most itt kalóz módon közzéteszem. (Amennyiben ez gond, kérem, az illetékes elvtársak jelezzék ezt a Kontakt menü alatt.)

Forrás: https://www.mediaklikk.hu/musor/trendidok/, https://nava.hu/

Lézeres szemműtétem

Tegnap én is beléptem a sasszeműek táborába. Illetve aznap még inkább vakond voltam, de ez is az átalakulás része.

Előzmények

From: Szemklinika
Sent: Mon, Feb 8, 2010, 8:01 AM
Szeretnénk emlékeztetni, hogy Sasszem kezelést megelőző alkalmassági vizsgálatra várjuk 2010. február 12. (péntek) 16 óra 00 perckor.

Nos, erre nem mentem el mert “jobb szememen heveny kötőhártya-gyulladás” volt.
(…)
From: Szemklinika
Sent: Fri, Dec 14, 2018, 2:17 PM
Szeretnénk emlékeztetni, hogy Sasszem-kezelést megelőző alkalmassági vizsgálatra várjuk 2019. január 19. (szombat) 08 óra 00 perckor.

Igen, sikerült!

A vizsgálat maga is egy élmény volt. Reggel 8-ra érkeztem Regivel, mivel ide (is) kellett kísérő. Kaptam pupillatágító szemcseppet, amitől leesett a vérnyomásom, és utána egész nap kóvályogtam, közelre pedig csak szemüveg nélkül láttam. Megnézték a dioptriáimat és a cilindereimet, a szemnyomásomat, és kikérdezték négy generációra visszamenőleg. Az eredmény: pozitív, alkalmas vagyok mindenféle lézeres szemműtétre.

Kitágult pupilla (elmosódva)
A pupillám egyébként sem kicsi, de így még nagyobb volt, cserébe nem láttam.

A vizsgálat után spontán módon bejelentkeztettek egy nagyon közeli időpontra (február 11.) műtétre, mert sajnos áprilisra még nem lehetett foglalni (ekkorra terveztük a következő hazautat).

A műtét

Február 11-e egy komor, szeles hétfői nap volt. Regi megint elkísért (örök hála!), hogy e nehéz helyzetben ne legyek egyedül. Fél 10-re kaptam időpontot, egyáltalán nem izgultam, ez abból is látszott, hogy a bejelentkezésnél elfelejtettem a születésem napját. Odabenn már megnyugodtam, kitöltöttem pár formanyomtatványt (beleegyezés, hogy lesz, ami lesz; probléma esetén szervdonorrá válás stb.), aztán kaptam egy Xanax-ot. Ezt egyelőre nem kellett bevenni, de úgy éreztem, hogy fólián keresztül, zsebben is már kezd felszívódni, mert határozottan megnyugodtam. A műtét előtt még volt pár rutinvizsgálat, megint mértek dioptriát és cilindert, meg szubjektíven azt, hogy milyen korrekció lenne nekem kellemes. A doktornővel való konzultáció után engedélyt kaptam a Xanax bevételére, aminek örömmel eleget tettem.

Kezdtem lenyugodni. Nagyon profi volt minden, így aztán tényleg azt éreztem, hogy itt baj nem lehet. Szólítottak, mennem kellett az előkészítőbe, a műtő előszobájába. Egy kedves ápolónő vagy nővérke vagy előkészítő hölgy (mindenki nagyon kedves volt) először elmesélte a saját történetét, hogy miként volt neki 3 éve a műtét. (Zárójelben – a szó szoros értelmében: azért ez tényleg a marketing csúcsa, amikor a személyzet egy tagja is így be van avatva és vonva az egész történetbe.) Aztán kaptam védőruházatot, mivel mégiscsak egy komolyabb orvosi beavatkozásról volt szó. A hölgy adott egy hosszúkás zacskót, amit rutinos mozulattal húztam fel a hajamra. Az a lábzsák – mondta, de engem ez sem zökkentett ki. Felhúztam a másik lábzsákot is (nem a fejemre), aztán kaptam hajhálót, végül pedig egy hátulgombolós, anyagában hálós pulóvert is. Ezután jött a smink: a szem körül betadinnal kaptam meg a camouflage-t, a szemembe többféle szemcseppet kaptam (zsibbasztósat, fertőtlenítőset) több hullámban. Elbúcsúztam a szemüvegemtől, és vártam, hogy szólítsanak.

Kijött az előző páciens, ez is egy érdekes koncepció, hogy az előtérben összeeresztik a betegeket, nyilvánvalóan nyugtató szándékkal. Kicsit beszélgettünk, mondta, hogy minden rendben volt. Lefotózták (biztosan azért, hogy ha vakon elcsatangol, akkor legyen róla friss kép a kőrözéshez), gratuláltak neki, majd a váróterembe bocsátották. A műtőt még egy kicsit előkészítették, megkérdeztem, hogy ilyenkor slagozzák-e ki a vért és a könnyeket. Eddigre már mindegy is volt, én jöttem, bementem.

Egy ágyra kellett felfeküdni, ami olyasmi, mint egy masszázságy, van rajta lyuk, csak nem az arcnak, hanem a fej hátsó részének. Ebbe helyezték bele a buksimat, és folyamatosan instruáltak, hogy feljebb, balra, jobbra, maradjon már nyugodtan. Mikor végre megállapodtam, akkor kezdődött maga a műtét. A stressz (annyira nem volt vészes, inkább erre fogom, mint a feledékenységre) miatt nem teljesen emlékszem, hogy mi milyen sorrendben volt, de azt tudom, hogy először valami tágítót raktak a szemeimbe, ami eléggé kellemetlen volt. Aztán jött az a rész, amikor az első lézer (ami kialakít egy lebenyt, amit aztán felhajtanak) vett kezelésbe. Nekem a Xanax ellenére is klausztrofobikus élmény volt, olyan érzés, mintha egy tonnás gép dőlne rá a fejemre, és a szemgolyómmal próbálnám fenntartani. Igazából annyi történt, hogy ezt a gépet rácuppantották a szememre, és az valahogy kilapította a szaruhártyámat, hogy aztán ezt a kis zsebet kivarrja. Kb. 20 mp volt az egész (szemenként), sokat segített, hogy a hölgy számolt vissza. Mikor ezzel megvoltunk, akkor átgurítottak a második lézerhez, ami a munka lényegi részét csinálja. Ez az, ami végülis a felesleges dioptriákat meg cilindereket égeti le a szemből, némi pörkölődésre hajazó szag kíséretében. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy villogó zöld fény, amit nézni kell, és aztán jön a lézer, ami kialakítja a megfelelő alakot, hogy az ember lásson jól. Ahogy dolgozik a lézer, teljesen szétesik a fény (így nem is olyan egyszerű ránézni), kicsit olyan, mintha egy féreglyukban utazna az ember (tapasztalatból mondom), de aztán ez is készen van 30 mp alatt (szemenként). Ekkor jön az, hogy egy mini hólapáttal visszaborítják a lebenyt a szemre, persze közben rettenetes mennyiségű műkönnyet öntenek a szemekbe, és kinyomkodják alóla a beszorult légbuborékokat meg miegymást. Aztán ennek is vége lett, felülhettem, és kinyithattam a szememet.

Egyszerűen beszarás, de láttam! Nem tökéletesen, mert tényleg van egy ilyen enyhe vízfüggöny (mint a Zürich HB-n az Interdiscountnál az a négyoldalú vízesés, amibe egyszer bele fogok állni a kölkökkel, ígérem!), de láttam, és jól láttam. Kimentem, leültem a székbe, ahol 10 perce még az előző ember bátorítgatott, és én is mondtam pár bíztató szót az utánam jövőnek. (Mondjuk mintha valami olyan is lett volna, hogy de baromira para ez az első gép, na mindegy.) Csináltak rólam is fotót, de ez annyira nem érdekelt.

A műtét után

Nekem FEMTO c. kezelésem volt. Elvileg ez egy kevéssé fájdalmas és kellemetlen beavatkozás, minimális gyógyulási idővel. Az előszobából egyenesen a váróterembe vittek, ahol valahogy megtaláltam Regit, aki pedig nem is ott ült, ahol korábban. Leültem, és pihennem kellett. (Ebben nem vagyok jó.) Nem fájt a szemem, de nem volt jó érzés, főleg ez az első lézeres egymásra (leginkább rám) borulás. Később ki is derült, hogy minimális bevérzéseim lettek a szememen oldalt, ahogy nyomták rám a gépet. Aztán kezdődött az első időszak, a műtétet követő 3-4 óra. Ekkor gyakorlatilag használhatatlan az ember szeme, fél óránként kellett műkönnyezni, óránként pedig a receptes szemcseppet (Tobradex) kellett használni. Fél óra pihenés után megnézték a szememet nagyítóval, hogy jól sikerült-e visszahajtani az a lebernyeget. (Jól.) Aztán hazamentünk, Regi vezetett a kocsihoz, én meg vakon botorkáltam. A kocsiban jobb volt, mert sötét volt, de itt is napszemüvegben, csukott szemmel ültem. Aztán itthon ugyanez, sötét szoba, behúnyt szem. Ez volt kb. negyed háromig, és akkor az utasításoknak megfelelően elkezdtem nézni.

Ilyen lett
Nevem Sam.

És láttam, nagyon jól. Láttam közelre, távolra. Kellett mobilozni, számítógépet nézni, tévézni, ilyenkor mindennel tesztelni kell a szemet, amit egyébként is csinál az ember. (Focizni mondjuk nem mentem el.) Éles volt a kép, tiszta, minimális vízhatás. Persze közben rettentő kellemetlen érzés, ez a “szemen keresztül megerőszakoltak” c. poszttraumális tünetegyüttes. Ez volt egészen estig, amikor jött az alvás, amitől a legjobban tartottam.

Háton, párna nélkül kell első nap aludni. Én nem tudok háton aludni, a párnám meg annyira fontos, hogy azzal utazok. Plusz ilyenkor ugye arra is vigyázni kell, hogy az ember ne vakarja a szemét (szigorúan tilos!), úgyhogy kivettem a fürdőköntösből az övet, összekötöztem a csuklóimat, és a két kezemet összekötő bilincset beraktam a hátsóm alá. Ebben a kellemes testhelyzetben aludtam este 10-től kb. fél 4-ig, amikor rettenetes hátfájásra ébredtem. Kicsit kinyújtottam a tagjaimat, és utána még 6-ig tudtam aludni. Sokkal kellemesebb volt az éjszaka, mint ahogy gondoltam.

Másnap (ma) jött az egynapos kontroll. Kérdezték, hogy milyen volt az éjszaka, mondtam, hogy lekötöztem magamat, a vizsgáló hölgy mondta, hogy ilyet még nem hallott (21 év és 100.000 páciens, és még senki?). Aztán bevizsgálták a látásomat is, a bal szem most 100% a jobb pedig 95%, szóval nagyon jól állunk. Az erős fény még zavar, meg úgy általában a sok csöpögetés is, és még mindig érzem a szememet, hogy valami van vele. Nem fáj, de fáradékony, meg érzem, hogy szárad ki. Néha olyan érzésem van, hogy “beh rég van benn a kontaktlencsém, ki kéne venni!”, de inkább nem veszem.

Mindenki azt mondja, hogy élete legjobb döntése volt a sasszemesítés, így hát beállok a sorba. Így.

Update: az első hetes kontrollon mindkét szemem 125%-os, tehát nagyon jól látok. Ugyanez az eredmény egy hónap, két hónap, és fél év után is.

Viszlát, 2018!

A 2017-es évről is írtam egy ilyet, ami biztonsági megfontolásokból egy évig privát volt. Most public lett a bejegyzés, azt is el lehet olvasni, akinek ilyenbe biceg a bokája.

A 2018-as egy speciális év volt, hiszen a 2018 prímtényezős felbontása 2 x 1009, ilyen év pedig 2005 (5 x 401) óta nem volt. Viszont az idei év is ilyen, hiszen 2019 = 3 x 673. Legutóbb két ilyen egymást követő év 1982-ben (2 x 991) és 1983-ban (3 x 661) volt, amit pedig a híres-hírhedt 1984 követett. Egészen elképesztő izgalmak, ugye?

Ennek fényében nem is nagyon lehet havi bontásban értekezni erről az előző évről, hiszen ez így volt egy teljes egész. Meg nem is emlékszem mindenre ilyen pontosan. Inkább arra helyezem a hangsúlyt, hogy miket csináltam tavaly, amiket korábban nem. Néhány dolog nagyon furcsa lesz, előre is szólok!

Foci: 2018-ban már tényleg focista lettem, ahogy azzal már évek óta fenyegettem a sport iránt érdeklődő tömegeket. Az első hivatalos meccs áligazolással megvolt, ahogy az első áligazolásos gól is, aztán az első hivatalos meccs rendes igazolással is. Az idei év nagy célja egy hivatalos meccsen, rendes igazolással elért gól, illetve amennyiben ez nem sikerül, akkor legalább egy kiállítás vagy sárga lap. A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg legyen kiírva a nevem a jegyzőkönyvbe, mint főszereplő.

Magyar sajtó: valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag 2018. január 1-én elhatároztam, hogy nem olvasok többé magyar sajtot sajtót (kiv. foci). Ez nem egy újévi fogadalom volt, hanem egyszerűen nem nyitottam meg többé az index.hu-t, 444.hu-t stb. Az elején nagyon furcsa volt, hiszen 2017-ig az online életem jelentékeny részét az ilyen liberális médiákok olvasásával töltöttem. Aztán, ahogy teltek a hetek, egyre könnyebb és könnyebb lett, és egyre kevésbé éreztem azt a negatív hatást, amit egyébként az otthoni hírek olvasása okozott. Másod- és harmadkézből nyilván eljutottak hozzám az ökörségek, a migránsos és sorososos dolgokat nagyjából értem, de alapvetően egy barátkozós remete integrációs szintjével bírok információ szempontjából. Amit nem tudtam elengedni, az az nso.hu, ami politikai megfontolásokból nem egy jó dolog, de sajnos – egyelőre – nem tudtam helyette mást találni. Egyébként azt nem mondom, hogy nem olvastam semmilyen magyar hírt, mert Regi az év elején még emailben (!) küldött 2-3 indexes cikket, illetve még ezeken kívül további 2-3 alkalommal kaptam indexes linkeket, amiket megnyitottam (!), de ennyi volt az összes bűnözésem.

Facebook: szintén 2018 első napjával kezdve beszüntettem facebookos aktivitásomat. Párszor különböző helyeken beléptem az év során, hogy megnyomjam a kijelentkezés gombot, de ennyi volt. Ez a kivonulás az, ami a legjobb döntésem volt 2018-ban, nem tudom elmondani, hogy mennyire nem hiányzik ez az internetes pöcegödör. Azt a sok tucat órát, amit korábban ott töltöttem, most sokkal hasznosabb dolgokkal tudom tölteni, pl. pornót nézek sorozatokat nézünk.

Hús: ez egy eléggé friss dolog, egészen pontosan novemberi. Meglátogatott minket egy nagyon kedves barátunk, akit nevezzünk Nusinak, és aki – kvázi – vegetáriánus. Emiatt ekkoriban nem csináltunk húsos ételeket egy darabig, és aztán úgy is maradtunk. Most az a helyzet, hogy nem vegetáriánusok leszünk Regivel (a gyerekek kimaradnak), hanem reducitáriánusok (röviden reducik), ami számomra úgy definiálható, hogy “amikor lehet, akkor nem eszem húst”. Volt például céges karácsony, akkora vaslapon sült steakekkel, mint a combom, én pedig szóltam, hogy vega menüt kérek. Kaptam is olyan zöldséges “hamburgerhúst”, hogy megszólalt, azt mondta nekem, hogy “száraz vagyok, mint egy cipőtalp, süss át jól, és vess véget a szenvedéseimnek!”, vagy valami hasonlót (nem hallottam a sistergés miatt). A karácsonyi időszakban nyilván beficcent egy kis székelykáposzta, de egy reduci ezt meg(t)eheti.

Német nyelv: ugyancsak januárban elkezdtem napi szinten németezni, persze csak módjával. Ennek lett ugye az eredménye a Duolingo “befejezése” (ld. Ich bin bereit), de azóta sem csökkent az aktivitásom. Néhány nap kimaradt idén, de szerencsére volt streak freeze-em, így a sorozatom egyszer sem szakadt meg, és most 352 napnál járok.

A 2018-as év 96,5%-ában németeztem.

És mi lesz idén, gy.k. 2019-ben? Jó kérdés, jelenleg ezek a terveim:

  • Az olvasási szokásaim újrastruktúrálása, egyben németezéssel való kombinálása. Lehetne például az, hogy átállok a kicker.de-re, és keresek még valami svejci online lapot is, amiből tájékozódhatnók.
  • Szeretnék belépni újra a facebookra, megnézni, hogy milyen értesítéseket kaptam az elmúlt egy évben, és bezárni a kontómat. Esetleg kiírni a falamra, hogy elköltöztem, keressetek offline stb.
  • Szeretnék minden nap legalább fél órát sportolni. Letöltöttem három appot a telefonomra, fekvőtámasz, felülés, guggolás, ezeket csinálhatnám esténként egy picit, biztosan jót tenne. Futhatnék is, bár ez szembemegy azzal a ténnyel, hogy magyar focista vagyok.
  • Szeretnék türelmesebb lenni a magán- és munkahelyi életemben is. Lehetnék egy kicsit lazább, felszabadultabb, nyugodtabb.

Boldog új évet mindenkinek!

Karácsonyi síeléses élménybeszámoló

Senki sem találná ki, hogy hol voltunk idén utoljára síelni: Saas-Feeben. Ha nem lettem volna ott, csak olvasnám, akkor már én is unnám.

December 22-én, szombat délután érkeztünk. Elfoglaltuk a szállást, ami légvonalban 30 méterre volt a tavaly szilveszteri kecótól, szóval ismerős volt a környék. A kilátás az ablakból elviselhető volt.

Az a fehér ott a hegy. Az egyik. Felül a fehér az ég. Jól látszik?

Kipakoltuk a cuccainkat, Regi például (aki ugye nem síelhet még) stílszerűen a sícuccokat helyezte el a közös helyiségekbe. Amikor felakasztotta a síbakancsaimat az egyébként fűthető bakancstartó falra, akkor szólt nekem, hogy van egy másik fekete bakancs, amivel majd ne keverjem össze. Az enyém 45-ös, a másik 42-es; az enyémen az oldalán alul nincs piros csík; illetve az enyém aljának a kialakítása teljesen más, szélesebb és hosszabb, mint a másik. Tehát férfiszemmel nézve két teljesen azonos pár síbakancsról beszéltünk.

O. nap (vasárnap)

Az ötlet az volt, hogy mivel hétfőtől a három síképes családtag síiskolába ment, ezért használjuk ki vasárnapot, és síeljük be magunkat. Délelőtt még egy kicsit szüttyögtünk, így kb. fél 11 körül terveztük az indulást. Felöltöztünk (aláöltöző, sízokni, polár pulcsi, sínadrág és -kabát stb.), majd kimentünk, hogy a felszerelés maradék részét is magunkra applikáljuk. Örömmel konstatáltam, hogy csak egy fekete síbakancs van a tárolóban, így nem kell visszaemlékeznem, hogy melyik az enyém, mert ugye csak ez lehet az. Felráncigáltam a lábaimra a bakancsokat, nehezen jöttek fel, nyomott mindenhol, de gondoltam, hogy majd jobb lesz, a síelés az már csak ilyen kényelmetlen sport.

Kisétáltunk a tőlünk 600 méterre található sípályához. A sportpályán (ami nyáron tenisz- és futballpálya, télen pedig egy baromi nagy havas tér) mondtam a kölköknek, hogy felcsatolunk (gy.k. a léceket a bakancsra csatlakoztatjuk), és így haladunk tovább. Ők ezt viszonylag gyakorlottan és ügyesen abszolválták, én viszont küszködtem. Beleléptem a kötésbe a bakanccsal, és meglepődve konstatáltam, hogy a bakancs április óta vagy 3 centivel összement. Biztos a különböző hőtágulási együttható a bakancs és a léc között, esetleg a Coriolis-erő – gondoltam.

Szóval sikeresen felvettem a lábamnál 3 számmal kisebb bakancsot. Síelni nem csak a fájdalomtól, de az eltérő kötésmérettől sem tudtam. Lecsatoltattam a gyerekeket, és hazaindultunk. Menet közben Regit telefonon update-eltem, hogy mire hazaérünk, már lecsillapodjanak a kedélyek egy kicsit. Hazaértünk. A bakancsom sehol. Nem baj, legalább tudunk együtt ebédelni délben.

Délután hazaért Uwe, a másik vendég, aki az én bakancsomat vette fel. Mondta nekem, amikor találkoztunk, hogy “elcseréltük a bakancsainkat”. ElcserélTED, gondoltam, de mivel A2/B1 szintű németemmel minden igét jelenidő E/3-ban használok, inkább nem mondtam semmit.

3 körül újra felkerekedtünk, hogy a napot mégiscsak egy kis síeléssel zárjuk. Először a lenti pályákon csúszkáltunk kicsit, de ezt hamar meguntuk. Mondtam a kölköknek, hogy akkor menjünk fel a hegyre, gyerek még az idő, egy csúszás simán belefér. Véletlenül rossz felvonóra szálltunk, így arra a hegyre mentünk fel, amit pont el akartam kerülni. Fura is volt, mert alig voltak rajtunk kívül a gondolában, és azok az emberek is mind a fenti étterembe mentek, nem síelni. Sebaj, legalább lesz hely a pályán.

Figyeljük meg a gyermekek lelkes arckifejezését! Zizi szeme mintha azt mondaná: “apa, mit keresünk mi itt?”, közben Kata némán tűr. Zizi kabátja nem pixeles, hanem direkt ilyen.

Volt. Rajtunk kívül egy teremtett lélek sem volt. Elkezdtünk lecsúszni hármasban, elöl Zizi, utána Kata, aztán én. A pálya jeges és buckás volt, kb. 30 méterenként valamelyik gyerek elesett, és perceket töltöttünk el, amíg újra el tudtunk indulni. Az egyik különösen nehéz szakasznál Zizi elejtette a botját, tiltakozásom ellenére Kata lecsatolta a lécét, és a botért indult. Itt már éreztem, hogy baj lesz.

Én is lecsatoltam, és visszamentem értük. A botot Zizi kezébe nyomtam, aztán próbáltam visszanyomni Kata bakancsát a cipőbe. Tele volt havas-jeges törtmelékkel, leveregettem ezt a lábáról és a lécről, közben lejjebb csúsztunk, kezdtük elölről. Ekkor értek oda hozzánk a hegyimentők.

Jó sielők Önök? – kérdezte az egyik. Hogyne! – mondtam kevés meggyőződéssel. Segített felcsatolni Kata lécét, aztán nekem is, amikor ugyanúgy szenvedtem a saját léceimmel. Aztán mind elindultunk lefelé konvojban, mint egy nagy család, ahol néhány családtag jól tud síelni, mi meg nem.

Két ilyen kis gyerekkel egyedül a hegyen … – mondta a másik új barátunk. Hát igen, ez nem életem legjobb ötlete volt – ismertem be. Mentünk tovább. Este 5 körül értünk a völgybe. Eddigre már tök sötét volt, alig láttunk valamit, ezen pedig a sötétítős síszemüveg sem segített. Így lett vége a nulladik napnak, amit sikeresként könyveltünk el (hiszen életben maradtunk).

Az utolsó csúszás, a gyerekek GPS-es nyomkövetőjével trekkelve. A biztonság kedvéért vittük magunkkal, hogy megtaláljanak minket a lavina alatt.

1.nap (hétfő)

A nap jól indult: a saját bakancsomat vettem fel. A “szomszéd” a magáéra öles betűkkel ráírta, hogy “UWE”, így többet nem tudtuk összecserélni.

A síiskola 10-kor kezdődött minden nap, és délután 1-ig tartott. A lányokat a piros királynő csoportba osztották be (vannak színek meg szintek, zöld, kék, piros, fekete, azon belül meg hercegnő, királynő, csillag), én a felnőtt hármas csoportba kértem magam (itt csak 1 és 6 között vannak csoportok, unalmas). Aztán kiderült, hogy túl sokan vagyunk a csoportban, ezért átraktak a jobbak közé, így – mint utóbb kiderült – négyeske lettem, pedig legutóbb kettes voltam. Nem baj, legalább lesz kihívás. Tanárnak megkaptam Fabiant, akit láttunk az SRF bi de Lütben (ami egy ilyen meghatározhatatlan TV-műsor a svájci állami csatornán, miszerint riporterek elmennek valahova, és bemutatják az adott várost / települést / térséget), szóval kijelenthető, hogy egy celeb lett a síoktatóm.

  1. rész: «SRF bi de Lüt – Die Skilehrer» in Saas-Fee 3×01
  2. rész: «SRF bi de Lüt – Die Skilehrer» in Saas-Fee 3×02
  3. rész: «SRF bi de Lüt – Die Skilehrer» in Saas-Fee 3×03

A nap jól indult: egész délelőtt esett. Az eső és a hozzá társuló viharos erejű szél miatt minden fenti pályát lezártak, így mindenki, aki aznap síelni akart, a lenti két pályára nyomult. Emiatt aztán 20-30 percig tartott minden felvonós sorbanállás, volt hát idő alaposan kipihenni a 2-3 perces csúszásokat. Közben persze mindenki gyorsan átázott, és a folyamatos utánpótlás miatt egyre mélyebbre hatolt a ruhánkban a nedvesség. Dél körül az eső először havasesővé vált, aztán apróbb jégdarabkák jöttek, és lassan átértünk havazásba. Közben a hőmérséklet fagypont alá esett, emiatt a kabátok és nadrágok elkezdtek megfagyni, és mindenkinek furcsán darabos lett a mozgása. Az oktatás 1 körül ért véget, a gyerekekkel rohantuk haza, és ebéd után már ki sem mertünk jönni a lakásból.

2. nap (kedd)

Gyönyörű napos időnk volt, elállt a havazás is. A pályák jó állapotban, sok friss hóval vártak minket. A csoportommal együtt felmentünk az egyik magasabb hegyre, ahol olyan dolgokat is gyakoroltunk, amiket egyébként a lenti libalegelőkön nem lehetett (pl. síelés). Itt már piros és fekete pályák is voltak, nem csak kékek. Mindenféle feladatokat kaptunk, fogtuk magunk előtt meg a könyökünkkel a hátunk mögött a botokat, igyekeztünk párhuzamosan síelve szűk kanyarokkal haladni. Mentünk kigyóban, egymás mellett szinkronban, Fabian jó dolgokat tanított, tényleg éreztem, hogy fejlődök. Az egyik utolsó csúszás alkalmával csináltunk off-piste síelést is, amikor a kijelölt pálya mellett mentünk. Az egyik ilyen alkalommal elvesztettem az uralmamat a léceim fölött, ugrattam kettőt-hármat, és hanyatt fekve beleálltam a mély hóba. Nem éreztem semmi extrát, de az oktató úr később mutatta, hogy sikeresen eltörtem a lécemet, valószínűleg ahogy beleütköztem egy nem látszó fatörzsbe vagy sziklába. Nem kell semmi komolyra gondolni, az egyik léc vége elhasadt, és viccesen lifegett. Mikor már hazaértünk, akkor szigszalaggal és pillanatragasztóval javítottam meg a bibit, de inkább nem fotózom le, hogy hogyan sikerült.

Délután a jó időre való tekintettel felmentünk a lányokkal síelni újra, de ezúttal figyeltem a helyes sífelvonó- és pályaválasztásra. A síelés legalább annyira jól ment, mint az ellenfényes fotózás.

Nem én vagyok az új Robert Capa, de még valószínűleg a magyar Alberto Tomba sem.

3. nap (szerda)

A harmadik napon síelő-pályafutásom során először feljutottam a legmagasabb saas-fee-i hegyre léccel és csoporttal, az Allalinnal. Erről azt kell tudni, hogy a legmagasabban futó európai “metró” visz fel rá, amitől még az is klausztrifóbiás lesz, aki egyébként tériszonyos. Szép, napos idő volt, ha tudnék fotózni, akkor ennél szebb képet is tudtam volna lőni.

Van itt minden: hegy, ég, sziklák, hó, gleccser. A többi irányba is ezt lehetett látni, csak arra volt a Nap.
Szelfiben is nagyon erős vagyok. Figyeljük meg a háttérben azt a szép táblát, illetve a szemüvegemen visszatükröződő karomat!

Délután megest felmentünk a lányokkal a magosba, és megtaláltuk a nyugati világ legjegesebb fekete pályáját. Amikor nem estem el, akkor azt videóztam, ahogy a lányok igen.

Kata a fekete, Zizi a másik.

4. nap (csütörtök)

Ezen a napon semmi említésre méltó nem történt.

5. nap (péntek)

Kicsiny ám annál lelkesebb csoportunk (amiben a svájci síoktatón és magyar informatikuson kívül volt kazah-ujgur hölgy; hollandus úr; Kanadában született vietnámi származású hölgy, aki 25 év Dánia után került valahogy Svájcba; maláj ex-PM hölgy, aki most teremkerékpáros edző, Szingapúrban élő brit – hogy csak néhányat említsek) az első csúszás alkalmával egy akkora tömegkarambolt hozott össze, amiben a 9 főből 8-an benne voltunk. Mindenünk mindenki más mindenjével összeakadt, olyanok voltunk, mint egy síléces Laokoón-csoport. A leginkább az a hölgy lepődött meg, hogy kimaradt a mókából, aki addig minden nap legalább ötször eltaknyolt, és mindig csak úgy tudott megállni, hogy valakit ledöntött a lábáról.

Miután ezt is kibírtuk, még jött egy újabb off-piste feladat, aztán már tényleg csak egy gyors csúszás a völgybe. Én az egyik teljesen egyenes részen meginogtam, és teljes sebességgel belerohantam egy hófalba. Sajnos erről sincs videó.

Gleccser.