Az én koronanaplóm

Akko­ra trend mos­ta­ná­ban a COVID-19, hogy gon­dol­tam, én is kipró­bá­lom. Múlt héten egyéb­ként Svájc tize­de fer­tő­ző­dött meg.

Janu­ár 12., szer­da: a szo­ká­sos szer­dai foci­edzé­sünk­re össze­jöt­tünk heten. Mivel kinn zer­ge­ba­szó hideg van, ezért novem­ber­től már­ci­u­sig egy isko­la tor­na­ter­mé­ben “edzünk”, azaz foci­zunk más­fél órát. Kel­le­mes han­gu­la­tú 4v3 / 3v4 / 3v3 meccse­ket ját­szot­tunk, bár csak egy gólt rúgtam.

Janu­ár 14., pén­tek: az egyik játé­kos­társ rosszul érez­te magát már egy ide­je, hát elment tesz­tel­ni. Pozi­tív lett. Van itt ilyen con­tact tra­cing, ami fel­hív­ja az embert, hogy kivel volt kap­cso­lat­ban. Mond­ta, hogy foci­zott két nap­pal koráb­ban? Nem. Nekünk szólt? Nem. Miért? Elfe­lej­tet­te. (…) Köz­ben Médi a böl­csi­vel kirán­dul­ni ment, az ötö­dik hul­lám csú­csán, napi 30.000 eset­nél hova men­tek? A reptérre!

Janu­ár 14–15-16.: mivel sem­mi bajom nem volt, és nem tud­tam a kon­takt­ról, ezért pén­te­ken fel­men­tem egy bará­tom­hoz, aztán fel­sé­tál­tunk hár­man az Uet­li­berg­re, beül­tem vala­ki mel­lé a kocsi­já­ba, szom­ba­ton talál­koz­tunk bará­tok­kal, szán­kóz­ni men­tünk együtt (kint, de akkor is), aztán haza­fe­lé Zug­ban vacso­ráz­tunk másik bará­tok­kal, vasár­nap fel­jött hoz­zánk vala­ki, aztán fel­men­tünk egy másik csa­lád­hoz is. 16 köze­li kon­takt­sze­mé­lyem volt úgy, hogy ha tudom, meg­fer­tő­ződ­het­tem, 0 lett vol­na. Esté­re sza­rul let­tem, láz meg a szo­ká­sos dolgok.

A janu­ár 17-ei rekord­ba én is bele­szá­mí­tok. Meg­ígér­tük, meg­csi­nál­tuk, megírom.

Janu­ár 17., hét­fő: ez volt a leg­rosszabb nap, végig láz (nem magas, sze­ren­csé­re), izü­le­ti- és izom­fáj­da­lom, gyen­ge­ség, elesett­ség, torok­fá­jás, fej­fá­jás. Dél­előtt Regi elvitt a Tri­em­li kór­ház teszt köz­pont­já­ba, ahol nem tud­tam PCR‑t kihar­col­ni (túl sok az eset, kevés a PCR-slot), csak anti­gé­nes gyors­tesz­tet. (Ami nega­tív lett.) Haza­fe­lé ezért beug­rot­tunk a köze­li gyógy­szer­tár­ba, ahol 156 fran­kért vet­tem uta­zós PCR-tesztet.

Szá­raz kéz, hosszú kör­mök, tipi­kus kovid-tünetek.

Janu­ár 18., kedd: éjsza­ka meg­ér­ke­zett a követ­ke­ző két tünet, a ked­ven­ce­im — álmat­lan­ság és köhö­gés. Az ágy­ban fet­ren­gés jó mel­lék­ha­tá­sa az volt, hogy befe­jez­tem a The Order c. netfli­xes soro­za­tot (Har­ry Pot­te­rék az egye­te­men), aztán pedig elkezd­tem a Dar­kot (NDK‑s Strang­er Things vs. Don­nie Dar­ko). Fura dolog ez az insom­nia, fáradt vol­tam, de kép­te­len vol­tam alud­ni, vagy ha igen, órán­ként kel­tem. Jól rászok­tam a Neo­cit­ran­ra, ami nálam állan­dó nát­hás kapu­drog. Dél­után­ra már pozi­tív lett az ott­ho­ni gyors­tesz­tem, majd rá pár perc­re meg­jött a PCR ered­mé­nye (ki nem talál­ná­tok: az is pozi­tív). Regi gyor­san elhoz­ta Médit a böl­csi­ből, ahol úgy néz­tek rá, mint egy “kiszá­radt teve­ha­lom­ra”. A gye­re­ke­ket is érte­sí­tet­tük, hogy jöj­je­nek haza gyor­san a dél­utá­ni suli­ból, hogy karan­tén­ba vonuljanak.

Nem tudom, hogy a néme­tem jobb, a modo­rom, vagy a hangulatom.

Janu­ár 19., szer­da: némi javu­lás, de írtó kel­le­met­len köhö­gés, és tovább rom­ló álmat­lan­ság követ­ke­zett. Ekkor már 3 (!) nap­ja nem ittam kávét, ami egé­szen vasár­na­pig így is maradt. Nem tudom, mikor volt ilyen utol­já­ra, de három napig beteg­ál­lo­mány­ban vol­tam, szin­te sem­mit nem is dol­goz­tam, talán két órát össze­sen. Médi pozi­tí­vat tesz­telt. A dátu­mok és való­szí­nű­sé­gek alap­ján nem tőlem kap­ta el a kórt, hanem a reptéren.

Janu­ár 20., csü­tör­tök: a lányok szü­le­tés­nap­ja, karan­tén­ban. Regi ren­delt tor­tát meg egyéb finom­sá­go­kat, pont­ban reg­gel 9‑kor ki is szál­lí­tot­ták. Én dol­goz­tam egész nap (Regi meg hét­főn és ked­den, maszk­ban, miköz­ben én mögöt­te hal­do­kol­tam az ágy­ban), “jó” volt.

Janu­ár 21., pén­tek: a hely­zet remény­te­len, mind­ket­tőnk­nek mun­ka­na­punk volt, köz­ben egy gye­rek pozi­tív, ket­tő karan­tén­ban és online suli­ban. Regi hetek óta köhö­gött, de min­den teszt­je nega­tív lett. Köz­ben keres­sük, hogy milyen módon lehet online, csa­lá­di­lag fel­ven­ni az utol­só kenetet.

A sze­mem­nél csak a bor­vi­rá­gos orrom a szebb. Pedig órák óta nem ittam.

Janu­ár 22., szom­bat: a hét­vé­ge azt jelen­tet­te, hogy dol­goz­ni elvi­leg nem kel­lett, és suli sem volt. Pró­bál­tunk gyó­gyul­ni, túl­él­ni, köz­ben még élvez­ni is az éle­tet. Kata pozi­tí­vat tesz­telt. Mond­juk a reg­gel nem jól indult, lera­gadt sze­mek­kel ébred­tem, mert elkap­tam a poszt-kovid kötőhártya-gyulladást.

Túra a teraszra.

Janu­ár 23., vasár­nap: mint a szom­bat, csak most Zizi lett pozi­tív. Egy hét alatt sike­rült 80%-os pozi­ti­vi­tást elér­ni a csa­lád­ban, Regi tovább­ra is egy ter­mi­ná­tor volt. Dél­után kezd­tem fur­csa dol­go­kat érzé­kel­ni (vagy nem érzé­kel­ni) a dol­go­kat, esté­re tel­je­sen elvesz­tet­tem a szag­lá­so­mat és az ízle­lé­se­met. Egé­szen szür­re­á­lis élmény volt, sza­gok nél­kül min­den olyan ste­ril. Mond­juk nem érez­tem a pelen­ká­ban a kakát, se a saját test­sza­go­mat, hogy más hason­ló dol­gok­ról ne is beszél­jek. Az is mókás, ami­kor eszem, és nincs íze sem­mi­nek, max. távol­ról, kicsit érzem, hogy sós vagy édes. Látom, hogy piz­za, tudom, hogy piz­za, de érzem‑e? Nem.

Ez nem egy tipi­kus büdös sajt, de azért nem akar­nám, hogy ilyen sza­ga legyen a lábamnak.

Janu­ár 24., hét­fő: nagy­já­ból 24 óra után szin­te egyik perc­ről a másik­ra vissza­jött a szag­lás és ízle­lés. Azóta elmúlt a beteg­ség­ér­zet nagyob­bik része, köhö­gés maradt, takony maradt. Napon­ta egy­szer, néha két­szer vér­zik az orrom, vagy ha nem, akkor csak folyik. Ez lett belőlem!

Közzétéve:
család, élet kategóriába sorolva

A kuponok

Sokan írnak a koro­na­ví­rus­sal kap­cso­la­tos szkep­ti­ciz­mu­suk­ról, illet­ve az oltást érin­tő fenn­tar­tá­sa­ik­ról. 5G? Veté­lés? Korai mag­öm­lés? Ezek egyi­ke sincs bizo­nyít­va a vak­ci­ná­ci­ó­val össze­füg­gés­ben, de tény, hogy az utol­só bejegy­zé­sem a 2. lövés nap­ján készült, még júni­us 30-án, most pedig decem­ber 7‑e van. Vélet­len? Aligha!

A mai napon egy érde­kes, hossza­dal­mas szto­rit sze­ret­nék elme­sél­ni, ami vala­hogy nagyon jól bemu­tat­ja, hogy milyen is ez az ún. Svájc, mi hogyan műkö­dik, mik a pro­cesszek, és leg­in­kább a cégek és az azo­kat alko­tó embe­rek hoz­zá­ál­lá­sa az ügy­fe­le­ik­hez. Hiá­ba élek itt most már mind­járt 10 éve, sose fogom meg­szok­ni, hogy itt nem egy segg­lyuk­ból elő­rán­ga­tott embe­ri roncs vagyok, ha pénzt aka­rok vala­hol köl­te­ni, hanem egy meg­be­csült enti­tás. (De azért van­nak kivé­te­lek, ugye, Atu­pri?) (Az Atu­pri az egész­ség­biz­to­sí­tónk, nem vagyok velük tel­jes mér­ték­ben — khm — elégedett.)

Médi­ke nem alszik. Már­mint nem úgy nem alszik, mint Al Paci­no az Insom­ni­á­ban, hanem hogy nem jól, pedig pont ma lett 2 éves és 3 hóna­pos. Lefek­szik és gyor­san elal­szik 8 körül, de aztán meg­éb­red vala­mi­kor éjfél és 1–3 körül, néha már este 10-kor. Van, ami­kor ébren van mond­juk 2 és 4 között, vagy fel­kel fél 6‑kor (mint pél­dá­ul máma). Éjsza­kát utol­já­ra 2019-ben aludt (és alud­tunk) át, ha nem szá­mít­juk azt az alkal­mat, ami­kor pár hete egy­szer vélet­le­nül 8 órát aludt egy­hu­zam­ban, amin nagyon meg­le­pő­dött az egész csa­lád. Szó­val Médi­ke nem egy jól alvós gyerek.

Álta­lá­ban azt szok­tuk csi­nál­ni, hogy vál­to­gat­juk Regi­vel, hogy ki mikor kel hoz­zá, néha van­nak hosszabb szé­ri­á­ink, hogy vala­me­lyi­künk akár egy hétig móká­zik vele éjsza­kán­ként (amennyi­ben móka az, ha a gye­rek ordít, nem akar alud­ni, eset­leg az ember mell­bim­bó­ját vakar­ja a kör­me­i­vel, és tépi a mell­szőrt — ez utób­bi Regi­nél nem szá­mot­te­vő). Néha éjsza­ka cse­ré­lünk, néha reg­gel, ami­kor már tény­leg nem bír­juk. A hét­vé­gék álta­lá­ban spe­ci­á­li­sak, mivel a kölök korán kel, és vagyunk néhá­nyan ide­ha­za, vala­mit ki kel­lett talál­nunk, hogy ne ébred­jen min­den­ki hatkor.

Elég sokat írtam már, és még a köze­lé­be se vagyok a tör­té­net­nek. Lám-lám, csak nem volt ben­nem kont­ent mégiscsak?!

Főleg jó idő­ben (tehát nyá­ron, júli­us 17. és 25. között) az lett a mi (Médi+Laci) kis szo­ká­sunk, hogy szom­ba­ton­ként és vasár­na­pon­ként útnak indul­tunk, hogy a töb­bi­ek alhas­sa­nak még. Volt néhány ext­rém túránk (pl. 6 órás start, hegy­má­szás az Uet­li­ber­gen, de volt 10 km-es sétánk is), de álta­lá­ban csak a követ­ke­ző pro­to­kollt követ­tük: 1.) indu­lás 2.) a sar­kon (128 méter a ház­tól) beme­gyünk a Mig­ro­li­nó­ba (éjjel-nap­pa­li bolt) 3.) kif­li (Médi­nek) és kávé (nekem) véte­le­zé­se 4.) séta. Vala­hogy van egy diszk­rét bája annak, ha az ember szar kávét (Star­bucks) iszik drá­gán, de leg­alább saját pohárba.

Szó­val mond­juk ki: hét­vé­gi törzs­ven­dé­gek let­tünk a Mig­ro­li­nó­ban! Ezért aztán olyan dol­go­kat is elkezd­tem hasz­nál­ni, mint koráb­ban sose, pl. a Mig­ro­li­no mobi­los alkal­ma­zá­sát. (Ez nem a rek­lám helye, így nem lin­ke­lem. Na, jól van, de.) Ez azért volt érde­kes, mert volt ben­ne egy ilyen sze­ren­cse­já­té­kos rész (dob­ni kell koc­ká­val, meg­for­gat­ni a sze­ren­cse­ke­re­ket, ilyen komoly játé­kok), ami­vel meg­le­pő gya­ko­ri­ság­gal lehe­tett nyer­ni vala­mit — ásvány­vi­zet, jég­kré­met, sütit, ilyen apró­sá­go­kat. Médi­vel hamar depen­dens­sé vál­tunk, reg­ge­len­te haj­na­lon­ként dobtunk/pörgettünk, és ha hét­vé­ge volt, rög­tön men­tünk is bevál­ta­ni a nyereményt.

Na, ja, a beváltás…

Az volt a prob­lé­ma, hogy volt egy kis bibi a bevál­tás folya­ma­tá­ban. Úgy ezt a dol­got elkép­zel­ni, hogy ott az app­ban a bón, rányo­mok, hogy bevál­tás, és akkor van pár per­cem, amíg azt le kell csip­pan­ta­nia a pénz­tá­ros­nak, és akkor ingyen van a kóla. Eddig lehet követ­ni? Jó, akkor bonyo­lí­tom tovább! A bevál­tá­sos kép­er­nyőn ket­tő (2!) vonal­kód van: az egyik, ami a nye­re­ményt jelen­ti (-3 frank kóla), a másik pedig az én pont­gyűj­tős kár­tyám (mert a Mig­ro­li­nó­ban, ami a Mig­ros része, van ún. Cumu­lus-kár­tya is). És itt jön a tur­pis­ság! Az első néhány alka­lom­mal elő­for­dult, hogy a bol­tos, aki­nek ugye az orra alá nyo­mom a tele­fo­no­mat, lecsip­pan­tot­ta a hoz­zá köze­lebb eső vonal­kó­dot (a Cumu­lus-kár­tyá­ét), és ennyi! Mi tör­tént hát ekkor? Vet­tem egy kólát (amit egyéb­ként utá­lok) 3 fran­kért, pedig se nem akar­tam ven­ni, se nem kólát, se nem 3 frankért.

Iga­zi FWP, nem? Még csak most kez­dek belejönni.

Pár alka­lom­mal sike­rült bevál­ta­ni jól a kupo­no­kat, de néhány­szor a fen­ti dol­gok tör­tén­tek velünk, és volt, hogy ész­re sem vet­tem a dol­got. (Utá­na, ami­kor már igen, akkor min­dig szól­tam — és szó­lok még most is -, hogy tes­sék mind­két vonal­kó­dot becsip­pan­ta­ni. No hard fee­lings.) És furán érez­tem magam, mert volt egy nagyon jó kez­de­mé­nye­zés (a nye­re­mény­já­ték), ami­vel tök jól bevon­zot­ták az egy­sze­ri, kora haj­na­li apu­kát a 8és8-ba, de aztán rossz száj­íz­zel távoz­tam (nem a kóla miatt, azzal mi a vécét taka­rít­juk). Nem tet­szett ez. Ezért mit csi­nál­tam? Írtam a Mig­ro­li­no központjába.

Sorry for writing in Eng­lish, but it’s too early for my Ger­man.
I’ve been using the Mig­ro­li­no app for a few months now. I espe­ci­ally like the win­ning part with vari­o­us games and promo­tions. After win­ning the first few items and gett­ing them wit­ho­ut prob­lems, some weeks ago I star­ted to expe­ri­en­ce a qui­te weird beha­vi­or in the shop. One time I won som­eth­ing, I took the item to the cas­hi­er along­si­de with other items I wan­ted to purc­ha­se. I paid, and later, chec­king the rece­ipt, I rea­li­zed that I paid the full amount of the item that I won.
Next time when I won som­eth­ing, I was more care­ful. I’ve seen that the shop wor­ker som­etimes (depends on the per­son) when using the bar code reader, only scans the Cumu­lus bar code, and not the one giving the dis­count for the pro­duct I won. Sin­ce then I’ve been asking always to scan both of the codes. (Last time I had to do this was today mor­ning.)
I don’t want anyth­ing back, I accept that I made a mis­take in the past not chec­king the rece­ipt on time. But I find this user expe­ri­en­ce qui­te bad, and I won­der how many times it hap­pens every day across Swi­tzer­land with other cus­to­mers. Is it pos­sib­le to take an acti­on and remind all shop per­son­nel how to properly use this part of the Mig­ro­li­no app? Or may­be auto­mat­ing this ser­vi­ce — when som­eo­ne is acti­vat­ing the dis­count for a pro­duct, that dis­count will be trans­fer­red to the cas­hi­er upon scan­ning the asso­ci­a­ted Cumu­lus bar code?
Thanks for read­ing and have a good day!

Kor­rekt levél, nem? Vegyük ész­re, hogy a közel 10 év Svájc nem múlt el nyom­ta­la­nul (most Regi köz­be­szól­na, ha len­ne szerk. jogo­sult­sá­ga, hogy “de, ami­kor az Atu­prit hívod tele­fo­non”), mert nem anyá­zok, nem köve­te­lő­zöm, sőt, még konst­ruk­tív módon két meg­ol­dá­si javas­la­tot is adok! És direkt oda is írtam — mivel tény­leg nagy­já­ból 3 fran­kos tétel­ről van szó -, hogy nem kérek sem­mit, tisz­tán a vilá­got és a Mig­ro­li­nót job­bí­tó szán­dé­kú sza­ma­ri­tá­nus­ként nyi­lat­koz­tat­tam ki magamat.

Egy nap múl­va vála­szol­tak, hogy köszö­nik a konst­ruk­tív kri­ti­kát, majd még egy nap múl­va írtak, hogy kül­de­nek 15 frank­nyi mig­ro­li­nós vócsert. Be-sza-rás! Még egy nap eltelt, amíg meg­jött a levél, ben­ne az érté­kes juta­lom, meg­kö­szön­tem újfent, írtó elé­ge­dett vásár­ló vol­tam. Csak az volt a fura, hogy ezek a vócse­rek olyan házi­as­ra sike­red­tek, konk­ré­tan úgy kell elkép­zel­ni egy 5 fran­kos bónt, mint­ha 130 g‑os papír­ra nyom­tat­tam vol­na, hogy “5 frank, Mig­ro­li­no”, se vonal­kód a bevál­tás­hoz, se víz­jegy, hanem egy sze­let pap­per. Már ekkor gon­dol­tam, hogy ebben a szto­ri­ban még több lesz, és talán még blog­poszt is keve­red­het belő­le. És nem tévedtem!

Sze­rin­tem eddig­re már ki lehet talál­ni, hogy mi tör­tént: naná, hogy nem fogad­ták el a vócse­re­ket a tet­te­sek! Több­ször pró­bál­koz­tam (több külön­bö­ző eladó­nál), de 10-ből 9‑szer lepat­tan­tam, és ment­he­tet­le­nül köze­le­dett a lejá­ra­ti idő (dec. 31.). Így aztán kb. egy hete újra írtam a Köz­pont­nak, hogy az elé­ge­dett ügy­fél megint elé­ge­det­len, per­sze nyil­ván abban a tudat­ban, hogy már az 5 fran­kos bón­nal is plu­szos vagyok a 3 fran­kos kólás ügy után. Megint szin­te azon­nal vála­szol­tak, misze­rint a kör­ze­ti meg­bí­zott (!) kiszállt a hely­szín­re (!!), ahol ala­pos okta­tás­ban része­sí­tet­te a dol­go­zó­kat (!!!), akik most már értik, hogy mit kell csi­nál­ni. Vasár­nap pedig elmen­tem újra a bolt­ba, és prob­lé­ma­men­te­sen bevál­tot­tam a mara­dék 10 frank érté­ket is.

Így működ­nek itten a dol­gok. Ha nem az Atu­pri­ról van szó.

Közzétéve:
élet, zürich kategóriába sorolva

Arról, hogy mennyibe kerül strandolni Zürichben, illetve Budapesten

Ez a bejegy­zés aktu­á­lis, mert mos­ta­ná­ban sokat stran­do­lunk. De már évek óta gon­dol­ko­dom azon, hogy érde­mes egy ilyen össze­ha­son­lí­tást csi­nál­ni, mert vic­ces a téma. Majd most!

Svájc­ban lak­ni jó, ha nem len­ne jó, elég hülyék len­nénk itt élni ide­s­to­va 9 éve. Lehet­ne most tag­lal­ni a miér­te­ket, de inkább ne poli­ti­zál­junk, jó? Zürich­ben lak­ni sok szem­pont­ból még jobb, ebből egyet fogok most kiemel­ni: a strandokat.

Ami­kor kijöt­tünk ide anno, emlék­szem, milye­nek vol­tak a nya­rak. Az esős idő­szak régeb­ben júni­u­sig tar­tott, volt némi meleg és keve­sebb eső júli­us­ban és augusz­tus­ban, aztán újra eső, amíg nem jön a hó. Emlék­szem, ami­kor 2012. már­ci­us 9‑én meg­ér­kez­tem Zürich­be, és két hóna­pon keresz­tül majd­nem folya­ma­to­san esett az eső, aztán jött a nyár, akkor is esett, csak mele­gen. Egy alka­lom­mal haza­men­tünk talán augusz­tus­ban, mire vissza­ér­tünk (és esett), lát­tuk, hogy pont lema­rad­tunk a nyár­ról, de kiégett a fű! Aztán jött ugye a COVID-13 klí­ma­vál­to­zás, és tény­leg elkez­dett emel­ked­ni a hőmér­sék­let. A nya­rak szá­mot­te­vő­en mele­geb­bek let­tek, olyan is elő­for­dult, hogy az ember ún. izzadt! Régeb­ben nem értet­tük, hogy miért van min­den apró falu­ban strand­für­dő (Badi), ha egy­szer hideg van, és esik. Sose felej­tem el a raf­zi stran­don az egyik (egyet­len?) für­dé­sün­ket, ami­kor Regi tol­ta a lányo­kat a gumi­mat­ra­con, és meg mer­nék esküd­ni, hogy a mat­rac aljá­ról jég­csa­pok lóg­tak le, ami­kor kiemel­tük az egyik helyi fóka segítségével.

Kicsit csa­pon­gok, de most majd fókusz­ál­ni fogok, mert ez egy tény­fel­tá­ró cikk.

Egy szó mint száz: sok a strand. Ami­kor Zürich­be köl­töz­tünk, akkor meg arra is rájöt­tünk, hogy itt szin­te min­den kerü­let­nek meg negyed­nek van saját strand­ja: nekünk pél­dá­ul rossz idő­ben adott az alt­stet­te­ni für­dő, jó idő­ben a let­zi­gra­be­ni möd­an­szék, illet­ve akár a sebes sod­rá­sú Lim­mat is, mind­ezek maxi­mum pár kilo­mé­ter­re tőlünk.

Mi a kör­nek lát­szó alak­zat­nál vagyunk, az X‑ek a fen­tebb emlí­tett für­dé­si lehe­tő­sé­gek. Nem tudom, hogy miért van jelez­ve a Mr Brunch és a La Taque­ria, tény, hogy szok­tunk oda men­ni, de ez a für­dés szem­pont­já­ból tel­je­sen irre­le­váns. Kösz, Google!

A stran­dok, azon túl, hogy van­nak (és hogy mennyi­be kerül­nek, de erre majd még vissza­té­rünk), azért is jók, mert nem csak stran­dok. Telen­te pél­dá­ul nyit­va van­nak a kin­ti stran­dok (pl. Let­zi­gra­ben), így akkor is be lehet men­ni, mint egy park­ba. Az, hogy van min­den­fé­le szol­gál­ta­tás (étel-ital, masszázs), nyil­ván alap, de hogy van­nak kiál­lí­tá­sok, prog­ra­mok, sütö­ge­tés­re kije­lölt helyek, ját­szó­tér stb., az már emlí­tés­re mél­tó. Ha messzebb tekin­tünk (egé­szen a züri­chi tó mel­let­ti Myt­hen­qu­ai-ig, ami tőlünk bicik­li­vel akár 10 perc is), akkor olyan­ról is tud­nék írni, mint a sima ham­bur­ger — sült krump­li — jég­krém hár­ma­son túl­mu­ta­tó, a világ leg­ré­geb­bi vege­tá­ri­á­nus étter­mé­nek (Hiltl, est. 1898) tópar­ti kiren­delt­sé­ge fan­ta­szi­kus kíná­lat­tal, vízi­bi­cik­li- és SUP-bér­lés, meg hogy für­dés a züri­chi tóban! Szó­val ez nem strand, ez strand++.

De marad­junk a szám­sze­rű tények­nél, és tegyük cik­kün­ket innen­től kezd­ve anya­gi­as­sá! Mennyi az annyi?

A züri­chi stran­dok egy­sé­ges ára­zás­sal működ­nek (kivé­tel a Dold­er, de ott len­gyel pros­ti­tu­ál­to­kat dara­bol­nak), mind sima belé­pőt, mind kom­bó­kat és bér­le­te­ket tekint­ve. Egy sima fel­nőtt­be­lé­pő 8 frank, nagyobb gye­rek­nek 6, kisebb­nek 4, 6 éves kor alatt ingye­nes. Sőt, és itt kezd érde­kes len­ni a dolog, a bér­let az egy olyan spe­ci­á­lis dolog itt, ami nem strand-spe­ci­fi­kus, hanem egy olyan rend­szer, ami min­den (kiv. Dold­er) züri­chi strand­ra egy­sé­ge­sen érvé­nyes. Ez tehát egy kár­tya, ami­vel min­den­ho­va be lehet men­ni, akár­mi­kor, akár­mennyi­szer, ki-be, haza, újra be, kimász­ni a kerí­té­sen és újra be, szó­val ilyen világjegy.

Lehet tip­pel­ni, hogy mennyi­be kerül ebből az éves ver­zió, illet­ve a sze­zon­ra szó­ló, de inkább ide­ra­kom a szá­mo­kat: 240, illet­ve 110 frank (ellen­őriz­ni itt lehet: sportabo.ch). Ezek a fel­nőt­tek­re vonat­koz­nak, a gye­re­kek és egyéb lábas­jó­szá­gok­ra vonat­ko­zó tari­fák még ennél is kedvezőbbek.

Fel­me­rül­het a kér­dés, hogy az ország­ban, ahol egy víz­ve­ze­ték­sze­re­lő 200 frank alatt ki se száll (én sok vonat­ko­zó vide­ó­ra gon­do­lok, ami­kor a plum­ber úr szó­ba jön, de itt tény­leg arra gon­do­lok, hogy vala­ki kijön, és sze­rel, sem­mi más ext­ra), még­is hogyan lehet hosszú hóna­po­kon keresz­tül vala­mit csi­nál­ni ennyi­re kevés pénz­ből. Az ok az, hogy Zürich váro­sa nagyon támo­gat­ja eze­ket a helye­ket, mivel tud­ják, hogy 1.) az embe­rek ott tud­nak kikap­cso­lód­ni, pihen­ni, fel­töl­tőd­ni, így utá­na bol­do­gan men­nek vissza dol­goz­ni, és pörög a GDP 2.) min­den szart meg­ve­szünk a büfé­ben, és pörög a GDP. (Ezek a sváj­ci­ak nem csak jól fociz­nak, de oko­sak is!)

Az egy­sze­rű­ség ked­vé­ért a követ­ke­zők­ben a szá­mo­lás ránk (mire­ánk) vonat­ko­zik, tehát 2 föl­nőtt, 2 gye­rek, 1 baba, illet­ve sze­zon­bér­let­tel pél­dá­ló­zok, mert azt vet­tem. Fel­nőt­ten­ként 110, gye­re­ken­ként 35, az össze­sen 290 frank, ami­vel jók vagyunk ápri­lis 10-től októ­ber 31-ig. CHF-ben kevés­bé, JMF-ben (jó magyar forint, a.k.a. HUF) inkább ott­ho­no­san moz­gó olva­só­ink ked­vé­ért ezt átdob­tam pil­la­nat­nyi árfo­lya­mon, és pon­to­san annyi jött ki, ahány km2 Magyar­or­szág terü­le­te: 93’030. Vélet­len? Alig­ha. Soros? Bizonyára.

Igen sokat írtam eddig, és most tar­tok a mon­dan­dóm felé­nél, azaz hogy mennyi­be kerül stran­dol­ni Zürich­ben. Innen­től pró­bá­lok gyor­sul­ni, mert három­ne­gyed 11 van, és hol­nap a máso­dik oltás­tól fogok ago­ni­zál­ni egész nap.

Szó­val a buda­pes­ti hely­zet a követ­ke­ző: régeb­ben sem­mi­lyen ilyen kom­bi­nált bér­let nem volt. Most meg­le­pőd­ve olva­som, hogy egé­szen júni­us 1. óta van Buda­pest Spas c. “bér­let”, ami­vel lehet ven­ni 100, 200, és 365 alkal­mas belé­pőt. Ne kép­zel­jük azt, hogy mi napon­ta végig­ro­bo­gunk az összes züri­chi stran­don csak azért mert meg­te­het­jük, és hogy ezt vár­nám el Buda­pes­ten is, de vala­mennyi­re vegyük figye­lem­be, hogy akár ezt is meg­te­het­nénk! Min­den­eset­re téte­lez­zük fel, hogy tény­leg napon­ta mehe­tünk stran­dol­ni, és a fen­ti két dátum különb­sé­gét véve pon­to­san 204-et kapunk, ami szin­te fel­hí­vás arra, hogy a spás árak közül a 200-as belé­pős­sel szá­mol­jak. De nem teszek ilyet, mert azért még mi sem megyünk min­den nap a strand­ra (mert esik) (meg mert drá­ga a kaja), szó­val akkor vegyünk a 100-as abót, ami­ből a leg­ala­pabb ver­zió (amit a köl­tő bron­ze néven nevez nevén), ez 83’300 forint. Ebből rög­tön kell négy darab, mivel ahogy látom, ebből gye­rek­ver­zió az pont nincs, fel­té­te­lez­vén, hogy 3 éves korig a belé­pés ingye­nes. Ez akkor a mi kis csa­lá­dunk­ra kere­ken 333’200 forint len­ne mind­össze. Ha komo­lyab­ban ven­nénk azt a 204 napos lehe­tő­sé­get Zürich­ben, és a 200 alkal­mas ver­zi­ók­kal hason­lí­ta­nánk össze, akkor már­is 476’000 forint­nál jár­nánk. Ha meg azt ven­ném, hogy mi tény­leg tel­je­sen hülyék vagyunk, és min­den nap megyünk leg­alább 2 strand­ba (vagy ami pél­dá­ul hét­vé­gén reá­li­sabb: kime­gyünk dél­előtt és kime­gyünk dél­után is), akkor a 365-ös kell, az így össze­sen 680’000. Itt most végig a törzs­vá­sár­lói ára­kat vet­tem (akik­nek már volt ilyen befek­te­té­sük), ha a tel­jes ára­kat néz­ném, akkor a fen­ti­ek így ala­kul­ná­nak: 372’400, 532’000 és 760’000 forint.

Ezek dur­va nagy szá­mok, sose lát­tam még ennyi pénzt egyben!

Érde­mes egyéb­ként még egy kicsit tovább bal­li­be­ra­li­zál­ni a sta­tisz­ti­ká­kat, ha már elmúlt 11 óra. Szó­val most még a strand­ra bevi­szem a Mekit is, és azzal is her­ge­lem itt a népe­ket. (Mond­juk ennek sok értel­me nincs.)

Gyö­nyö­rű össze­ál­lí­tás arról, hogy hol mennyit kell dol­goz­ni (átlag­ban) ahhoz, hogy az ember vehes­sen egy Big Mac szend­vi­cset: Wor­king time requ­i­red to buy one Big Mac in selec­ted citi­es around the world in 2018. Zürich: 13,4 perc, Buda­pest: 55,6 perc. Ezt kere­kít­sük mond­juk 4‑re, tehát hazud­juk azt, hogy Zürich­ben 4x töb­bet tud­nak ven­ni az embe­rek a pén­zük­ből. (Tudom, hogy ez így értel­met­len, de las­san men­nék aludni.)

Ennyi­be kerül nekünk Zürich­ben faszán stran­dol­ni: 93 ezer. Ennyi­be kerül­ne nekünk Buda­pes­ten faszán stran­dol­ni: 760 ezer (sic!). Nor­ma­li­zál­va (ami tudom, hogy nem ezt jelen­ti): 93 ezer itt, több mint 3 mil­lió ott. Ez több mint 30x drágább.

Ennek sem­mi értel­me. Jó éjsza­kát mindenkinek!

Közzétéve:
zürich kategóriába sorolva

Szabadulószoba Därligenben

E bejegy­zés­ben rövid­re sike­rült hosszú­hét­vé­gé­zé­sün­ket dol­go­zom fel.

A kihí­vá­sok­kal teli 2020-at köve­tő­en érke­zett meg a 2021-es év. Már az ele­jén lát­szott, hogy ez se lesz jobb, mint a 2020-as volt (sőt!), de ami­kor kide­rült szá­munk­ra, hogy a pün­kös­di hét­vé­ge lesz az utol­só hosszú hét­vé­ge (és az azzal járó hét­fő az utol­só mun­ka­szü­ne­ti nap), vég­képp elke­se­red­tünk. Úgy vol­tunk vele, hogy akkor már hasz­nál­juk ki jól, men­jünk el valahova!

A hote­le­ket első­sor­ban a covid miatt zár­tuk ki, nem akar­tuk az oltás előtt pár hét­tel meg­koc­káz­tat­ni, hogy meg­be­te­ged­jünk, ha már eddig olyan jól kibír­tuk. Maradt hát az airbnb, ami­vel eddig fele­más élmé­nye­ink vol­tak. Vol­tunk ult­ra­lu­xus bala­to­ni nya­ra­ló­ban tucat­nyi­an, de akadt raga­dós bel­vá­ro­si lakás is recse­gő par­ket­tá­val és Kne­ipp-tapo­sót utá­no­zó kád­dal. Úgy vol­tunk vele: Svájc­ról van szó, mi baj lehet egy airbnb-vel ott, ahol az is fel­nyom a rend­őr­sé­gen, aki 20 éve a szom­szé­dod, ha 22:01-kor székelsz?

Némi keres­gé­lés után talál­tunk egy kel­le­mes helyet egy régi­ó­ban, ahol még nem nagyon jár­tunk. Inter­la­ken Zürich­től 120 km, kirán­du­lás­hoz kicsit sok, de ilyen hosszú­hét­vé­gé­zés­hez ide­á­lis, mivel sok a lát­ni­va­ló: van­nak hegyek, tavak, bar­lan­gok, várak, min­den. A város­ba nem akar­tunk men­ni, így inkább egy köze­li falut néz­tünk ki, amit hív­junk nyu­god­tan Där­li­gen­nek, mert az a neve. Itt talál­tunk egy iga­zi sváj­ci chalet‑t (a hoszt sze­rint chale, de erre majd még vissza­té­rünk), a képe­ken igen impo­záns volt, főleg az árá­hoz képest. (De azért ez nem a bud­get kate­gó­ria, 200 frank per éj az itt is pénz.)

Itt még sem­mit se sej­tet­tünk… (fotók: airbnb)

A fog­la­lás nor­má­lis élmény volt, írtunk, hogy kik vagyunk (ked­ves embe­rek meg­le­pő­en sok gye­rek­kel), és Muk­ti (a házi­gaz­da) jelez­te, hogy szí­ve­sen lát min­ket. Hur­rá, simán ment, ebből még akár csa­lá­di pihe­nés is lehet! Össze­ké­szü­lőd­tünk pén­te­ken és szom­ba­ton (főleg Regi), majd korán útnak indul­tunk. Mivel csak dél­után lehe­tett elfo­gal­ni a szál­lást, elő­ször a kör­nyé­ken kirán­dul­tunk (Bea­tus bar­lan­gok, ld. lenn), pont­ban 3‑kor érkez­tünk az objektumhoz.

A ház­nál egy Paul nevű figu­ra foga­dott min­ket, aki nem a házi­gaz­da volt, hanem egy másik ven­dég (?), aki nem­rég érke­zett. Ebből kifo­lyó­lag az airbnb‑n írt szí­ves fogad­ta­tás, mint olyan, nem volt, de ez nem is baj, nem akar­tunk nagyon jópo­fiz­ni, inkább behatoltunk.

Első­re csak az tűnt fel, hogy az egész hely nagyon puri­tán. A fee­ling ilyen “for­dulj magad­ba, nézz befe­lé, akkor nem zavar, hogy mennyi­re egy­sze­rű az egész berendezés”-típusú, amit az ilyen ran­dom kiegé­szí­tők hang­sú­lyoz­tak: a wifi jel­sza­va sze­re­tet és neve­tés, a falon Budd­ha-posz­ter, a cipőt kinn kell leven­ni stb. Belép­ve rög­tön a kony­ha sar­ká­ba kerül­tünk, a kony­ha­pult­tal szem­ben a vécé/zuhanyzó nyílt (prak­ti­kus, hogy ha az ember sza­rás­ból jön ki, rög­tön tud­ja, mi lesz az ebéd). A másik irány­ban talál­ha­tó a nappali/étkező, fel­fe­lé egy élet­ve­szé­lye­sen gyer­mek­ba­rát lép­cső, vele szem­ben egy zárt ajtó (a vécét leszá­mít­va az egyet­len ajtó az egész lakás­ban), jobb­ra és bal­ra pedig a két alvó­rész (szo­bá­nak nem nevez­ném, mert az egész hely egy nagy szo­ba, min­den egy­be­nyi­tott). Ekkor még azt hit­tük, hogy ez a lakás a követ­ke­ző két nap­ban a pihe­né­sünk köz­pon­ti helye lesz, nos, ez nem jött be. Össze­sen 17 órát töl­töt­tünk ott, mielőtt haza­me­ne­kül­tünk. De micso­da 17 órát! Hogy pozi­tí­van áll­junk az egész­hez, kon­ver­tál­juk is át inkább az airbnb‑s szál­lást egy kiter­jesz­tett szabadulószoba-élménnyé!

1. pálya: tartsd élet­ben az összes gyereket!

Az alvó­ré­szek felül helyez­ked­tek el (a 7 fő elhe­lye­zé­se egyéb­ként úgy jön­ne ki, hogy fenn van egy fran­cia­ágy, két ágy, egy mat­rac, és lenn egy kihúz­ha­tó kana­pé), a galé­ri­án. (Apro­pó 7 fő: vagy min­den­ki legyen min­den­ki­nek a roko­na, vagy grup­pen aján­lott.) Biz­ton­sá­gi okok­ból egy 60 cen­tis “kerí­tés” van a galé­ri­án, ami pont elég volt arra, hogy min­dig szív­in­fark­tust kap­junk, ha Médi oda­ment; de azért ne legyen min­dig köz­vet­len élet­ve­szély­ben. Nem úgy, mint a lép­cső, amin fel­nőtt­ként is halál­fé­lel­münk volt mind fel, mind lefe­lé menet. Bal­ese­tet sen­ki sem szen­ve­dett, így ezt az aka­dályt végül sike­re­sen tel­je­sí­tet­tük. 1 pont

2. pálya: fejtörő

E cha­lé­ban (nem cha­let­ban, mint más­hol) kel­lett min­dig egy kis idő, amíg rájött az ember, hogy ugyan mi hol is van és/vagy hogy is műkö­dik. A vil­lany­kap­cso­ló­kat egy idő után auto­ma­ti­ku­san a szo­ba átel­le­nes végé­ben keres­tük. Vol­tak szö­ve­ges fel­ada­tok is, mint pél­dá­ul e kihe­lye­zett kvíz, ami­nek az alcí­me a “mire gon­dolt a köl­tő?” volt. Elő­ször is, nem riszáj­kling (recyc­le) folyik itt, hanem rik­láj­link (reclyc­ling). Másod­szor, ugyan kar­tont (car­ton) nem kel­lett gyűj­te­ni, de Tap­si Hap­sit és bará­ta­it igen (car­to­on). Min­dent a zacs­kó­ba kel­lett vol­na rak­ni, de zacs­kó az pont nem volt. Mivel a pálya hibás volt, ezért félig jó meg­ol­dást fogad­tat­nók el. 0,5 pont

3. pálya: állat- és növény­vi­lág kihívás

4. pálya: tisz­títsd meg a fürdőszobát!

5. pálya: étkezz!

6. pálya: nézd át a fiókokat!

Leg­kö­ze­lebb hotel­be megyünk.

Közzétéve:
család, élet kategóriába sorolva

Cilo

Búcsú­zom a ked­venc biciklimtől.


Cili­ke

Írtam már róla (ld. A bicik­li), de azóta sok könny- és verí­ték­csepp gör­dült gon­dok­tól baráz­dált arco­mon bicik­li­sze­re­lés közben.


A múlt héten spon­tán vet­tem egy bicik­lit — Regi­nek, így aztán annyi­ra sok drót­sza­már lett a tulaj­do­nunk­ban hir­te­len (és annyi­ra tele van a közös hasz­ná­la­tú bicik­li­tá­ro­ló, ahol egyéb­ként a baba­ko­csit és a long­boar­do­mat (!) is tart­juk), hogy Regi azt mond­ta — men­nie kell.


Lehet, hogy dön­té­sé­ben a minap tör­tén­tek is sze­re­pet ját­szot­tak. Csa­lá­di­lag men­tünk el a köze­li Wer­din­sel c. szi­get­re, ami bicik­li­vel 3 km. Jöt­tünk vissza szé­pen, KRESZ-sze­rint, liba­sor­ban, elöl az apu­ka a menő Scott Met­rix 20-szal (meg per­sze Cha­ri­ot second-hand után­fu­tó third-hand gye­rek­kel), utá­na Kata, utá­na Zizi, végül Regi — a Ciló­val (mert Kata volt az övé­vel, mert Kata bicik­li­jét “meg­sze­rel­tem”, és szer­víz­ben volt). Már egy ide­je zöld volt a hat­sá­vos (bele­ért­ve a vil­la­mos­pá­lyá­kat) útnál, amin át akar­tunk kel­ni, így gon­dol­tam, ezen még pont átju­tunk. A sze­mem sar­ká­ból még pont mint­ha elkap­tam vol­na egy szín­vál­tást (sár­ga talán?), de ebben nem vol­tam biz­tos. Abban azon­ban már elég­gé biz­tos vol­tam, hogy az utá­nam követ­ke­ző 4 fő (az után­fu­tós Médit is bele­szá­mít­va) már nem tel­je­sen zöld zöl­dön ment át. Ezt Regi is az érté­sem­re adta, ami­kor a keresz­te­ző­dés után meg­áll­tunk, és hal­kan közöl­te, hogy leesett a lánc, beakadt a kerék, és egyéb­ként is vissza­ad­ná a kerék­pá­ro­mat. Le akar­ta óva­to­san támasz­ta­ni egy köze­li fához, de az ava­tat­lan szem­lé­lő kívül­ről azt lát­hat­ta, hogy egy dühös hölgy a törzs­höz veti a sokat látott Cilót, mint Már­ton Ani­ta a 4 kg-os súlyt.


Sze­rin­tem egyéb­ként félig user error volt (a lánc egy­sze­rű­en érzi, ha vala­ki stresszes), félig meg pusz­tán kon­fi­gu­rá­ci­ós prob­lé­ma (a hát­só kere­ket tar­tó rudat nem cse­rél­tem vissza a rövi­debb­re, ami­kor leszed­tem a “vonó­hor­got”) volt, de Regit ez nem befo­lyá­sol­ta döntésében.


Befo­lyá­sol”. Gyors kite­kin­tés a régi szép idők­re. Vala­me­lyik nyá­ri fesz­ti­vá­lon vol­tam, elég­gé itta­san, és jó ötlet­nek lát­szott bemen­ni a Fidesz-sátor­ba. Nem nagyon emlék­szem, hogy mit mond­tam, csak azt, hogy az egyik fide­li­ta­sos kol­lé­ga nagyon meg akart győz­ni, hogy nincs iga­zam. (Pedig hol volt még akkor a 2/3!) Azt mond­ta nekem: “én téged be nem akar­lak folyá­sol­ni”, mire én: “nem elvá­lós”. Össze­om­lot­tak, mind haza­men­tek. Én este azzal nyo­ma­té­ko­sí­tot­tam mon­dan­dó­mat, hogy a sátor­ba hány­tam. Már­mint nem az enyémbe.


Vissza­tér­ve a Ciló­ra: az elmúlt évek­ben azt vet­tem ész­re, hogy annyi­szor cse­rél­tem raj­ta kül­ső-bel­ső gumit, mint­ha nem bi, hanem leg­alább decem­cik­li len­ne (decem = 10). Való­szí­nű­leg a mére­tes nyol­ca­sok­kal teli kere­kek, amik­nek a pere­me egyéb­ként is sza­na­szét van már ütve, nehe­zen bír­ják, ha egy kicsit lapo­sabb gumi­val pad­káz­tam, emi­att min­dul­ta­lan dur­vás defekt­je­im vol­tak. Per­sze ilyen az, ami­kor vala­ki peres gumi­kon can­gá­zik, ért­he­tő. Leg­alább meg­ta­nul­tam gyor­san bel­sőt cse­rél­ni, töb­bek között ennek a vide­ó­nak köszönhetően.


Így hát végül úgy dön­töt­tem, hogy nem eladom, hanem elaján­dé­ko­zom a bicik­lit. 2012 óta volt “hű” szol­gám, sokat teker­tünk együtt. Leg­utóbb pél­dá­ul még a Höng­gön is átmen­tünk oda-vissza, tes­sék csak meg­néz­ni ezt túrát!



Ezzel a céges apró­val keres­tem új gaz­dát, az ille­tő hol­nap jön érte. Nem fogok sírni!



Visz­lát, Cilike!

Közzétéve:
bicikli kategóriába sorolva

Eladó a szigethalmi házunk

Ahogy írtam Twit­te­ren, eladó­sor­ba kerül anyu­kám háza, ahol 2000 és 2007 között én is éltem. Ebből az alka­lom­ból úgy dön­töt­tem, hogy enge­dek a nosz­tal­gi­kus érzel­mek­nek, és az i.com-ról lelo­pott, rossz minő­sé­gű és víz­je­les képek­kel vir­tu­á­lis sétá­ra indu­lok, és mind­egyik­ről írok néhány emléket.

Ez a ház elején.
Ez meg a terasz.
Ez itt már a kert, illet­ve egy pici része lát­szik, fősze­rep­ben az ún. futó­fo­lyo­só és a trom­bi­ta­fo­lyon­dár. Anno nem vol­tam egy nagy házi­mun­kás, kutya­szart talán ha két­szer szed­tem (de biz­to­san leg­alább száz­szor mesél­tem el a hős­tet­tet), és a fűnyí­rá­sa­im szá­ma is limi­tált volt. De ezek közül egyet a blo­gon is meg­örö­kí­tet­tem. A másik emlék a kocsi­be­ál­ló kap­csán jutott eszem­be ( a képen jobb­ra): egy alka­lom­mal igen fáradt vol­tam, ami­kor a Suzu­ki­val ki akar­tam áll­ni tolat­va. Kup­lung, R, nagy gáz, BUMM! Igen, elfe­lej­tet­tem elhúz­ni a toló­aj­tót, sze­ren­csé­re nem lett nagyobb baj. Ugyan­eb­ben a lég­tér­ben vágott hoz­zá Ricsi bará­tom Zsol­ti bará­tom­hoz (vagy for­dít­va?) egy sörös­üve­get az egyik házi­bu­lin, de nem talál­ta el. Nem is olyan régen pedig itt sza­kad­tam be az egyik kor­hadt desz­kán a sze­re­lő­ak­ná­ba (mert olyan is van).
Ez már a ház, bejá­ra­ti ajtós­tul, tük­rös szek­ré­nyes­tül. Az ajtó rela­tí­ve új, az intel­li­gens szak­em­ber ere­de­ti­leg for­dít­va rak­ta fel (hogy rossz irány­ba nyíl­jon, a bel­ső és fehér része legyen kívül), de aztán inkább azt sze­rel­tet­tük ki és for­dít­va be, mint­hogy az összes búto­run­kat vit­tük vol­na a kert­be. Anno itt sze­ret­tünk bele a ház­ba, ami­kor belép­tünk, és meg­érez­tük a kövön a pad­ló­fű­tés mele­gét. Azon a tér­el­vá­lasz­tón nagyon jól lehet tárol­ni tele­font, pénz­tár­cát, én min­dig ott rak­tá­roz­tam ezeket.
Itt az étke­ző és az étke­ző­szek­rény. Ez már egy új ver­zió, ide­ter­vez­tet­ve. Az elő­ző bútor, amit még a Havan­ná­ról hoz­tunk magunk­kal, évti­ze­de­kig szol­gált. Még azzal tör­tént egy apróbb bal­eset, ami­kor a szek­rény mögöt­ti kuká­ba pró­bál­tam kidob­ni vala­mit, beha­jol­tam mögé innen (lus­ta­ság?), és sta­bi­li­tá­so­mat biz­to­sí­tan­dó meg­ka­pasz­kod­tam — egy polc­ban. Ami nem bírt ki engem, így lesza­kadt, raj­ta az összes tányé­runk­kal. Pon­to­san 13 tört össze, így hát vehet­tünk egy új étkész­le­tet. Ezen az asz­ta­lon volt aztán min­den, leg­in­kább ettünk, de kár­tyáz­ni is kiváló.
Ez pedig a kony­há­ból való ki- és belá­tás. Régen áltég­lás botlív volt, most már ilyen szép fehér. Én sokat ezen a pon­ton (a kony­há­ban) nem áll­tam, inkább a nap­pa­li­ban lát­ha­tó kana­pén fet­reng­tem rendszeresen.
De azért olyan is volt, hogy főz­tem, ami­re itt a blo­gon is van bizo­nyí­ték. Itt készí­tet­tem tej­föl­lel omlet­tet, ami nem sike­rült, és egy­re rosszabb lett, ahogy növel­tem a tej­föl mennyi­sé­gét. De itt tör­tént apu­kám tejes tör­té­ne­te is: fel­rak­ta a tejet forr­ni, amíg elment vala­ho­va. Darab idő mul­tán (pár órá­val később) sűrű füst­re és egy elsze­ne­se­dett lábas­ra ért haza, utá­na napo­kig szellőztettünk.
Itt tévéz­tünk, sokat. Rászok­tat­tam anyu­ká­mé­kat a Bará­tok köz­tre, majd ami­kor már elkap­ta őket a szer, én abba­hagy­tam, ők meg néz­ték tovább éve­kig. Van ez a szép asz­tal, a külön­bö­ző fak­kok­ban külön­bö­ző ten­ge­ri her­ken­tyűk kiszá­radt por­hü­ve­lyei lele­dze­nek, a meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és minő­sé­gű homok­ágyon, erre anno igen büsz­ke voltam.
Szép ez a lép­cső, régeb­ben — a kor­lá­tok nél­kül — azért elég­gé bal­eset­ve­szé­lyes volt, főleg idő­seb­bek­nek (a nagy­ma­mám miatt csi­nál­tat­tuk meg). Mivel a lép­cső­ben nincs pad­ló­fű­tés, nyil­ván, hogy én min­dig ott ültem, és hűtöt­tem a seg­ge­met (de volt erre a cél­ra rend­sze­re­sí­tett ülő­pár­nám is). Ebből a szög­ből jól lát­szik, hogy az étke­ző­asz­tal­nak van­nak lábai, azo­kon áll, nem levitál.
Anyu­kám vet­te ezt a masszázs­fo­telt apu­kám­nak, én is igen sokat masszí­roz­tat­tam meg­fá­radt, idős gerin­ce­met ben­ne. Mögöt­te lát­szik a dzsun­gel, ami­vel mi a kana­pé és az abla­kok közöt­ti űrt töl­töt­tük ki.
A len­ti háló, lég­kon­di, beépí­tett tük­rös szek­rény, sző­nyeg­pad­ló. Emlé­ke­im sze­rint én itt csak kor­lá­to­zott alka­lom­mal alud­tam, de az mind nagyon jó volt, pl. része­gen és/vagy más­na­po­san, buli után (néha alatt). Ez nekem min­dig illuszt­ris szo­ba volt.
A föld­szin­ten van még für­dő- és/vagy zuhany­ka­bin. Régen csak egy sima kád volt, én abban órá­kat töl­töt­tem el olvas­gat­va. Vol­tak egy­mást köve­tő napok, ami­kor az ébre­dést köve­tő­en rög­tön für­dő­kön­tös­be búj­tam, lejöt­tem áztat­ni hab tes­tem, majd a habok­ból kikel­ve újra kön­tös, pár óra szá­mí­tó­gé­pe­zés, gyors esti für­dés, és alvás. Ez a napi­rend egyéb­ként sok min­dent meg­ma­gya­ráz a tinédzseréveimből.
A lép­cső­ház, bal­ra a pin­cé­be, jobb­ra az eme­let­re lehet jut­ni. Az is nagyon tet­szett nekünk, ami­kor men­tünk fel, és nem recse­gett-ropo­gott alat­tunk, olyan sta­bil volt. Kata és Zizi imád­tak ezen mász­kál­ni, ücsö­rög­tek raj­ta, rohan­tak fel és le.
Az eme­le­ti vécé. Beköl­tö­zé­sünk után az egyik éjsza­ka arra kel­tünk, hogy nem áll el a víz, ez egy szép (haj­na­li) emlé­kem, de azóta már min­den ki lett cse­rél­ve. 2007 ele­jén, ami­kor egy­szer­re vol­tam HK-alel­nök és meg­bí­zott HK-elnök, elkezd­tem szed­ni a Len­kei-féle vita­mi­no­kat, hogy bír­jam a pör­gést (akkor még nem volt pén­zem szin­te­ti­kus kábí­tó­sze­rek­re). Ettől 40 fok felet­ti lázam lett, és reg­gel­től estig fos­tam. Itt.
A zuhany­zó, most már üveg­fal­lal, régen nem volt sem­mi, szé­pen ki is pacsál­tam min­den zuhany­zá­som­nál. Mivel én inkább für­dős vol­tam, régen keve­set hasz­nál­tam, de ami­kor gye­re­kes­tül haza­lá­to­ga­tunk, akkor itt zuhanyzunk.
Sze­re­tem eze­ket a köny­ves­pol­co­kat, sok köny­vet olvas­tam innen. Ott a Tar­zan-soro­zat, bal­ra innen a Step­hen King-köny­ve­im, jobb­ra a kor­társ magya­rok, alul a lexi­ko­nok (a doboz­ból kipa­kol­tuk, ugyan­így lesz majd bedo­bo­zol­va). Sze­ret­tem itt is fet­ren­ge­ni, van tető­ab­lak, szé­pen süt be a nap nyaranta.
Itt is van lép­cső, úgy lehet lemen­ni ebbe a ket­tő fen­ti háló­ba (a har­ma­dik innen hát­ra-jobb­ra). Nem mon­dom, hogy nem rúg­tam bele sose ezek­be a lép­csők­be, de aztán rak­tunk fel éjje­li fényt, és az segí­tett. Ami­kor gim­na­zis­ta vol­tam (és láza­dó), sok­szor ugrot­tam le halált meg­ve­tő bátor­ság­gal. Itt, jobb­ra is van köny­ves­polc, mert abból sose elég.
Na, én itt vol­tam gye­rek. Régen ebben a szo­bá­ban alud­tam, aztán ami­kor anyu­ék leköl­töz­tek, akkor a másik szo­bá­ban alud­tam, ez pedig a “dol­go­zóm” volt. Ebben a szék­ben vég­te­len időt töl­töt­tem, haj­na­lig tanul­tam, és így lett min­den ZH‑m és vizs­gám jeles. Na jó, nagyon keve­set tanul­tam, de a dip­lo­ma­mun­kát tény­leg itt írtam nagy­részt, de leg­in­kább Warc­raft III-mal ját­szot­tam. Ami­kor ret­te­ne­te­sen rossz web­fej­lesz­tő let­tem, akkor azo­kat a “mun­ká­kat” is itt követ­tem el. Itt blo­gol­tam régen min­dig, ami­kor még nem volt lap­to­mom, csak egy jó öreg asz­ta­li gépem. Az egyik házi­bu­li után reg­gel fura han­go­kat adott ki a gép. Kinyi­tot­tam a CD-meg­haj­tót (régen volt még ilyen, ha vala­ki emlék­szik), és két lemezt talál­tam egy­má­son, elég rosszul néz­tek ki. Hát még a CD-tok, amit vala­ki hamu­tar­tó­nak hasz­nált. Ha mos­ta­ná­ban haza­me­gyünk, itt szok­tunk Regi­vel alud­ni (pró­bál­ni).
Most ez a gye­rek­szo­ba, itt szo­kott Kata és Zizi alud­ni. Régen én alud­tam itt, egy szép nagy fran­cia­ágy­ban, sőt, itt alud­tam elő­ször együtt Regi­vel (ha a Suzu­ki első ülé­se nem szá­mít). Most már van lég­kon­di itt is, mint az elő­ző szo­bá­ban, régen még nem volt ilyen luxus.

Ez a ház, ezt árul­juk most. Csak anyu­kám lak­ja, neki egy “kicsit” túl nagy. A lakó­szin­te­ken túl van pin­ce és pad­lás is, hátul két­be­ál­lós garázs, elöl és hátul is kert, táro­lók, terasz, alat­ta még kutya­ól is. Nekem sok szép emlé­kem volt itt, ahogy ez a fen­ti — nem tel­jes — fel­so­ro­lás­ból is lát­szik. Mókás volt, ami­kor 2000 ele­jén beköl­töz­tünk, én utá­na nem sok­kal utaz­tam a kórus­sal Ame­ri­ká­ba, így én két­szer köl­töz­tem be, két­szer szok­tam meg a házat. Hiá­nyoz­ni fog, de ide­je elköszönni.

Nálam vagy anyu­kám­nál lehet érdeklődni.

Közzétéve:
élet kategóriába sorolva

Meseország Mindenkié (a hagyományostól eltérő)

Poli­ti­ka.

Ma olvas­tam a 444-en (ami­nek, ugye, első­szá­mú támo­ga­tó­ja vagyok), hogy a Mese­or­szág Min­den­kié c. mese­könyv nem mesekönyv.

Mint írják, a köz­ér­de­kű beje­len­tés­re indult vizs­gá­lat­ban a kor­mány­hi­va­tal azt álla­pí­tot­ta meg, hogy a köny­vet mese­könyv­ként érté­ke­sí­tik, a meg­ne­ve­zés és a borí­tón lévő gra­fi­kus ábrá­zo­lás is erre utal, az viszont nincs fel­tün­tet­ve, hogy a mesék a hagyo­má­nyos nemi sze­re­pek­től elté­rő visel­ke­dés­min­tá­kat jele­ní­te­nek meg

A buda­pes­ti kor­mány­hi­va­tal sze­rint tisz­tes­ség­te­len gya­kor­lat volt mese­könyv­ként árul­ni a Mese­or­szág Min­den­kié című köny­vet (444.hu)

És basszus tény­leg. Meg­né­zem a saját pél­dá­nyun­kat (nyil­ván vet­tem egyet és anyu­kám­mal kikül­det­tem Svájc­ba, amint meg­hal­lot­tam, hogy micso­da bot­rány­könyv), és nincs a borí­tón sem­mi disc­la­i­mer, egy árva figyel­mez­te­tés se, de még csak egy segí­tő­kész post-it se. Fel­há­bo­rí­tó. Vissza is rak­tam a köny­ves­polc­ra, a helyé­re, a Mein Kampf és a Salò, avagy Szo­do­ma 120 nap­ja közé. (Ez utób­bit egyéb­ként olvastam.)

Gon­dol­koz­tam ezen egy kicsit, és rájöt­tem, hogy ennek a gát­lás­ta­lan tol­vaj fide­szes ban­dá­nak kor­mány­hi­va­tal­nak iga­za van. Meg­té­vesz­tik itt a jóné­pet! Jön­nek ezek a gen­der­lo­va­gok, bebu­zít­ják a gye­re­ke­ket, és utá­na berak­ják a ket­re­cek­be a Don Pepe alag­so­rá­ba, és utá­na meg vala­mit csi­nál­nak belő­lük, hogy fia­tal marad­jon Gyur­csány. De mi átlá­tunk rajtuk!

Aztán még tovább gon­dol­koz­tam, és rájöt­tem, hogy nem len­ne sza­bad az ilyen fre­ne­ti­kus ötle­tek­kel itt meg­áll­ni, hanem akkor már jó len­ne végig­néz­ni min­den liber­nyák tör­té­ne­tet, hogy nehogy­már egy rosszul sike­rült esti mese miatt ne szül­jön leg­alább 5 gye­re­ket a kis Edda a kis Kop­pány­nak, ha arra kerül a sor!

Szó­val javas­lom, hogy az összes len­ti mese­könyv min­den koráb­bi vál­to­za­tát zúz­zák be, és új kiadást jelen­tes­se­nek meg a meg­fe­le­lő figyelmeztetéssel!

  • Hófe­hér­ke és a hét tör­pe — a hagyo­má­nyos test­mé­re­tek­től elté­rő magas­sá­gú egyének
  • Pinok­kió - a hagyo­má­nyos anyag­tól elté­rő test
  • Dum­bo - a hagyo­má­nyos ele­fánt­i­dol­tól elté­rő fülméret
  • Bam­bi - a hagyo­má­nyos édes­anya nem ég benn az erdőben!
  • Hamu­pi­pő­ke - a hagyo­má­nyos láb­mé­ret­től és cipő­anyag­tól jelen­tő­sen elté­rő lábbeli
  • Ali­ce Cso­da­or­szág­ban — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő mére­tű és levi­tá­ló (!) macska
  • Csip­ke­ró­zsi­ka - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő fog­mo­sá­si szokások
  • 101 kis­ku­tya — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő ter­mé­keny­sé­gű szuka
  • A dzsun­gel köny­ve — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő állatkert
  • Robin Hood — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő fel­osz­tó-kiro­vó rendszer
  • Mici­mac­kó - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő dro­go­kat hasz­ná­ló plüssállatok
  • A kis hab­le­ány — fúj, ez a her­ceg egy halat akar levarrni!
  • A szép­ség és a ször­nye­teg — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő okosotthon
  • Alad­din - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő világítótest
  • Az orosz­lán­ki­rály — Regi ked­venc mesé­je, úgy jó, ahogy van!
  • A Notre Dame‑i torony­őr — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő orto­pé­di­ai kihívás
  • Jég­va­rázs - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő frigiditás

(For­rás: önké­nye­sen szem­léz­ve az Egész estés Dis­ney-rajz­fil­mek listáját.)

Közzétéve:
politika, vicc kategóriába sorolva

Kovászos kenyér könnyen

A cím­ben a “kenyér” és “könnyen” sza­vak között volt ere­de­ti­leg egy csú­nya károm­ko­dás (k‑val kez­dő­dött), de Regi sze­rint ez nem illik hoz­zám. Mind­egy, így is alli­te­rál három szó. Olyan fon­tos bejegy­zés ez, hogy majd­nem csi­nál­tam egy új kate­gó­ri­át neki (kovász), de marad az étel-ital alatt.

Mint min­den jóra­va­ló Karen, az első hul­lá­mos karan­tén ide­jén én is elkezd­tem ková­szol­ni (hiszen olyan sok sza­bad­időm van). A kez­de­ti saját pró­bál­ko­zá­sok mind kudarc­ba ful­lad­tak (csak sima fehér lisz­tünk volt itt­hon), így hát egy bará­tom­hoz for­dul­tam segít­sé­gért, aki ekkor­ra már több hete ama­tőr pék­ként keres­te a kenyér­re­va­lót sütöt­te a saját kenye­rét. 2020. ápri­lis 3‑án men­tem el a köze­li Urdorf­ba, ahol meg­kap­tam a kez­dő kovászmaglöketet.

Sokat pró­bál­tam műve­lőd­ni, olvas­tam pl. Kovász Labort, néz­tem min­den­fé­le vide­ó­kat, de vala­hogy nem állt össze a fejem­ben az egész. Min­den­hol kicsit más­képp taná­csol­ták ugyan­azo­kat a dol­go­kat. Mások vol­tak az ará­nyok. Más volt a sor­rend a külön­fé­le műve­le­tek­nél. Volt ren­ge­teg kife­je­zés, ami­ket elő­ször nem értet­tem, utá­na viszont már nagy maga­biz­tos­ság­gal, kis­sé fenn­hé­jáz­va hasz­nál­tam (pl. auto­lí­zis, fer­men­to­lí­zis, fer­men­tá­ció, elő­for­má­zás, for­má­zás, kelesz­tés, sikér­szer­ke­zet). Vet­tem egy cso­mó lisz­tet. Vet­tem egy cso­mó kiegé­szí­tőt, pél­dá­ul sza­kaj­tó­kat (töb­bet is), vágó­la­po­kat, zsi­lett­pen­gét, zsi­lett­pen­ge-tar­tót, lisz­tet lesep­rő kefét, sőt még egy Danish whis­ket is, ami úgy néz ki, mint egy nagyon fur­csa (és kis­sé lisz­tes) BDSM-segéd­esz­köz. Egy apróbb gond volt csak.

Szar kenye­re­ket sütöttem.

Ezzel még nem is lett vol­na gond, tudok én szar rán­tot­tát is csi­nál­ni, ron­tot­tam már el noked­lit is, csi­nál­tam nagy­ság­ren­di méré­si hibá­kat főzés során — van ilyen. Csak vala­hogy a pénz és leg­fő­képp az idő nem volt jó befek­te­tés azok­hoz az ehe­tet­len kre­ál­má­nyok­hoz képest, amik kike­rül­tek a sütő­ből. Iga­zá­ból az ehe­tet­len nem jó kife­je­zés, mert fogyaszt­ha­tó­ak vol­tak, de vizu­á­li­san és néha hara­pás (kemény­ség) szem­pont­já­ból min­den­kép­pen volt kihívás.

Az ele­jén nagyon beza­vart, hogy egy­szer­re dol­goz­tam több­fé­le recept­ből, nem volt min­dig (a recept­hez) meg­fe­le­lő liszt, vagy eset­leg én pró­bál­tam vala­mit inno­vál­ni, eset­leg elfe­lej­tet­tem a tész­tát és/vagy hoz­zá­va­ló­kat és/vagy műve­le­te­ket. Aztán idő­vel letisz­tul­tak a dol­gok, és vol­tak siker­él­mé­nyek, jól kiné­ző és jóízű kenyerek.

Vala­mit (t)ennem kel­lett. Még a jól sike­rült kenye­rek­kel is annyi időt töl­töt­tem el, hogy inkább let­tem ide­ges és fruszt­rált, mint­sem nyu­godt a pék­ke­dés miatt. Plusz min­dig ott lógott fölöt­tem Damok­lész kard­ja­ként, hogy mi lesz, lepény vagy nyu­szi? Írtó stresszes.

Így hát elha­tá­roz­tam, hogy egy­sze­rű­sí­te­ni fogok min­dent, amennyi­re csak lehet. Ami­ben nem akar­tam meg­al­kud­ni: az íz, és hogy még­is lehes­sen jól enni a kenye­re­ket. Amit viszont min­den­kép­pen sze­ret­tem vol­na, az az, hogy keve­sebb lépés, keve­sebb net­tó idő, amit kenye­rez­nem kell, és nagyobb sikerráta.

Elő­ször: nem dagasz­tok töb­bé kéz­zel! Nincs erre időm. Vet­tünk egy kenyér­gé­pet, amit már régeb­ben is hasz­nál­tam (nagyon rit­kán) első beke­ve­rés­re, de inkább a dán­nal men­tem neki a tész­tá­nak. (Vic­ces szto­ri: a kenyér­gé­pet egy magyar úrtól vet­tük, aki itt lakik a lakó­te­le­pen. Regi hoz­ta el a kütyüt, és elmond­ta neki, hogy nem hasz­nál­ja a gépet, mert helyet­te kéz­zel dagaszt, és több­ször haj­to­gat­ja a tész­tát. Én ezen nagyon nevet­tem, hogy micso­da hülye­ség, ezzel vesződ­ni. Aztán eltelt néhány hét, és liszt­tel tisz­telt hom­lok­kal vet­tem ész­re, hogy én is itt haj­to­ga­tok… Sose ítélj el/meg sen­kit!) Mos­tan­tól csak ezt hasz­ná­lom dagasz­tás­ra, még ha ezzel magam­ra is hara­gí­tom az Inter­net magya­rul értő ková­szos közösségét.

Másod­szor: nem fogok aktív kovásszal szó­ra­koz­ni! Ez volt messze a leg­na­gyobb szí­vás, nehéz az idő­zí­tés, írtó könnyű paza­rol­ni, ha elron­tok vala­mit, utá­na a sok moso­gat­ni­va­ló stb. Olyan recep­tet aka­rok, ami csak úgy megy, kovászmaggal.

Har­mad­szor: nem fogok net­tó 10 perc­nél töb­bet kenye­rez­ni! Lehet, hogy a kenyér­re vár­ni kell egy napot (vagy töb­bet), és lehet, hogy lesz 10 külön­fé­le tevé­keny­sé­gem, de nem aka­rok ennél több időt eltöl­te­ni a konyhában.

Negyed­szer: nem fogok a sza­kaj­tó­val vesződ­ni! Ez is ren­ge­teg hibám­nak volt a for­rá­sa, bele­ra­gadt, kicsú­szott, össze­om­lott, volt min­den. Olyan meg­ol­dást keres­tem, ami­vel ezt a lépést tel­je­sen megúszom.

Ötöd­ször: egy­sze­rű recep­tet aka­rok! Nem lesz élesz­tős ráse­gí­tés (az nem ková­szos kenyér onnan­tól), és nem aka­rok sem­mi túl­bo­nyo­lí­tást se. Kovász, víz, liszt, só, és maxi­mum annyi lépés (és olyan ará­nyok), ami­ket meg tudok jegyez­ni, és nem kell min­dig utánanézni.

Hatod­szor: biz­ton­sá­gos meg­ol­dást kere­sek! Nem aka­rom, hogy min­dig 50–50 legyen, hogy most akkor lesz‑e kenyér az asz­ta­lon, vagy megint croû­tont gyár­tot­tam (true sto­ry), hanem olyan biz­ton­sá­got, hogy min­dig (na jó, majd­nem min­dig) sike­rül­jön a kenyér.

Szed­jük tehát össze! Gépi dagasz­tás, kovász­mag, max. 10 perc, sza­kaj­tó­men­tes­ség, egy­sze­rű­en és biz­to­san. Ha ez nem alkí­mia, akkor sem­mi. Sike­rült? Igen. Íme, köz­re­adom a recep­tet, ami­vel tény­leg lehet könnyen ková­szos kenye­ret csinálni.

Hozzávalók

  • 440 gramm liszt
    • én álta­lá­ban 40–120 gramm söté­tebb liszt­tel dol­go­zom (pl. tel­jes­ki­őr­lé­sű, bar­na, Svájc­ban van ilyen, hogy Ruc­h­mehl), a mara­dék pedig vagy fehér, vagy félbarna
  • 300+ gramm víz
    • 300 gram­mal nagyon könnyű dol­goz­ni, de elég kemény lesz a tész­ta; minél több a nem fehér liszt, annál több legyen a víz; én álta­lá­ban 320-at hasz­ná­lok, de men­tem már fel 340-re is (mond­juk azt el is szúr­tam, de az más kér­dés); illet­ve a vize­sebb tész­ta gyor­sab­ban kel
  • 15 gramm kovászmag
    • iga­zá­ból mind­egy, hogy milyen, az én anya­ko­vá­szom Ruc­h­mehl-ala­pú, és 10–20-30 ará­nyú, tehát 66%-os hidratáltságú
  • 9 gramm só
    • lehet kicsit több vagy kevesebb
  • (kenyér­gép, ilyen őzge­rinc izé a kelesz­tés­hez és sütés­hez, sütő­pa­pír, sütő)

Elkészítés

  1. A kovász­ma­got bele­ra­kom a keve­rő­be, ráön­töm a vizet, elke­ve­rem ala­po­san (1 perc munka)
  2. Hoz­zá­adom a liszt(ek)et (0,5 perc)
  3. Egy gyors tész­ta­prog­ra­mot tolok rá, ami 45 per­cig megy (0,5 perc)
  4. Hoz­zá­adom a sót is, és megy még egy keve­rés (0,5 perc)
  5. Ha lejárt, kive­szem, és egy lefed­he­tő üveg­edény­be rakom (1 perc)
  6. Lisz­tek­től, hőmér­sék­let­től, kovász­tól, illet­ve a Sza­tur­nusz állá­sá­tól füg­gő­en 8–12 órán keresz­tül érle­lem a tész­tát, amíg kb. más­fél­sze­re­sé­re nő
  7. A ked­vem, ren­del­ke­zés­re álló időm, memó­ri­ám függ­vé­nyé­ben haj­to­ga­tok, álta­lá­ban pár óra után és néhány órán­ként (1 perc)
  8. Ha kész a tész­ta, elő­for­má­zom egy lisz­te­zett felü­le­ten, kinyúj­tom, majd szé­pen kenyér­for­má­ra ala­kí­tom (2 perc)
  9. Fél-egy órát pihen­te­tem kony­ha­ru­ha alatt
  10. Mehet be a for­má­ba, alá sütő­pa­pír, rá némi liszt, leta­kar­va kony­ha­ru­há­val (1 perc)
  11. Még 8–12 órát kelesz­tem így, a végén elő­me­le­gí­tem a sütőt
  12. Ha olyan ked­vem van, akkor bevá­gom a tete­jét, ha nem, akkor nem, aztán irány a sütő (0,5 perc)
  13. Kb. 20 per­cig sütöm maga­sabb hőfo­kon (220–240 fok), ha úgy gon­do­lom, akkor rakok be mel­lé-alá-fölé vala­mi­lyen gőz­for­rást (pl. tep­si­be öntök for­ró vizet) (0,5 perc)
  14. Kb. 20 per­cig sütöm ala­cso­nyabb hőfo­kon (180–190 fok), így nagy­já­ból elké­szül a kenyér (0,5 perc)
  15. Ha sze­ret­nék rá egy kis kér­get, akkor kive­szem a for­má­ból, és még vissza­ra­kom 5–10 perc­re sül­ni (0,5 perc)
  16. Ha készen van, kive­szem a sütő­ből, és rácson, kony­ha­ru­ha alatt pihen­te­tem, a feles­le­ges lisz­tet lesze­dem róla (0,5 perc)
  17. 1–2 óra után ehe­tő­re hül

Nagy­já­ból ennyi. Nekem ez műkö­dik, és mivel a közel­jö­vő­ben nem várok komoly vál­to­zást az élet­hely­ze­te­met (mun­ka­mennyi­ség, sza­bad­idő, csa­lá­di álla­pot) ille­tő­en, így ehhez tar­tom magam. De lehet, hogy megint bepró­bál­ko­zom egy aktív kovász­ma­gos meg­ol­dás­sal, eset­leg ráme­gyek az öntött­vas ser­pe­nyő­re, vagy kéz­be veszem a dánt.

Fel­hasz­nált iro­da­lom: egy­részt ezek ins­pi­rál­tak, más­részt ezek­kel a recep­tek­kel fog­lal­koz­tam koráb­ban, vagy csak nagyon menő­nek tartom.

Közzétéve:
étel-ital kategóriába sorolva

Death to 2020 (2020)

Mint ahogy ez a cím­ből követ­ke­zik (min­dig rakok évszá­mot záró­jel­be, ha film­ről van szó), egy ilyen film­kri­ti­ka vagy ‑bemu­ta­tó követ­ke­zik. Fura ez a “… 2020 (2020)”, de hát a naming con­vent­ion az naming convention.

Teg­nap kijött a Death to 2020 Netf­lix-en, és mi rög­vest meg is tekin­tet­tük mele­gé­ben. Sze­ret­jük a Black Mir­rort, így ami­kor hal­lot­tuk, hogy az alko­tók csi­nál­nak egy ilyen mockumentary‑t (áldo­ku­men­tum­fil­met), tud­tuk, hogy ezt lát­nunk kell.

Rövi­den: ez a film fan­ta­szi­ku­san vic­ces. Igen, eről­te­tett sok­szor; igen, sok barom­ság van ben­ne; igen, sok újdon­ság meg nin­csen; de maga a kon­cep­ció és a meg­va­ló­sí­tás is nagyon jól sike­rült (főleg figye­lem­be véve, hogy novem­ber­ben for­gat­ták, min­den­ki­vel csak egy napot tölt­ve). Az ele­jé­től egé­szen a Geor­ge Floy­dot bemu­ta­tó részig folya­ma­to­san nevet­tünk, utá­na SLJ jól átkö­töt­te a szo­mor­kás részt a vic­ces­be, és utá­na megint nagyon sokat derül­tünk. Néha kicsit leült, néha kicsit ért­he­tet­len volt így nem angol( anyanyelvű)ként, de 95%-ban élvez­he­tő, élve­ze­tes és humo­ros volt.

https://twitter.com/markertlaci/status/1343311291671322625

A vége­fe­lé van egy jele­net, amit nem sze­ret­nék lelő­ni, mert az ele­jé­től nagyon jól fel volt épít­ve. Pyrex Flask (Sam­son Kayo) beszél a vak­ci­ná­ról, és köz­ben min­den­fé­le beját­szá­sok van­nak. Nos, én itt sír­tam, három­szor néz­tük vissza, utá­na meg ma reg­gel is meg­néz­tem még ezt vagy tíz­szer, én fil­men vagy soro­za­ton még éle­tem­ben nem nevet­tem ennyit. Biz­tos tir­pák vagyok, hogy pont ezen és pont ennyit, de vál­la­lom. Az orr­szar­vús részen már az Ace Vent­ura 2‑ben is sír­tam egyéb­ként, ez nálam biz­tos vala­mi gene­ti­kai dolog.

Még két dolog­ról sze­ret­nék írni (azt leszá­mít­va, hogy tény­leg min­den­ki néz­ze meg ezt a fil­met, aki sze­ret­ne nevetni):

  1. Olvas­tunk pár review‑t a film­ről, amik meg­le­he­tő­sen nega­tí­vak, sokan írják, hogy kiszá­mít­ha­tó, jobb az alko­tók Wipe-soro­za­ta, kiáb­rán­dí­tó, csa­ló­dás stb. Erről beszél­get­tünk Regi­vel, és arra jutot­tunk, hogy tel­je­sen más nekünk meg­néz­ni egy ilyen alko­tást, mint olya­nok­nak, akik rend­sze­re­sen (ld. Weekly Wipe, Anti­vi­ral Wipe) tud­nak hason­ló sza­tí­rá­kat élvez­ni. Sem­mi újdon­ság nem volt, de a karak­te­rek, aki­ket kita­lál­tak, a szí­né­szek, aki­ket fel­kér­tek, és az egé­szet átha­tó angol humor nagyot ütött nekünk / raj­tunk / belénk / ránk. Lehet, hogy a 60 mil­lió angol­nak ez elcsé­pelt, a 330 mil­lió ame­ri­ka­i­nak meg talán kicsit nehe­zen ért­he­tő vagy befo­gad­ha­tó, de a mara­dék nagy­já­ból más­fél mil­li­árd ango­lul értő ember­nek jó szó­ra­ko­zás lehet. (Plusz még a fel­ira­tok és szink­ro­nok révén többeknek.)
  2. Kicsit ilyen Litt­le Bri­ta­in-érzé­sem volt, hogy egy cso­mó téma érzé­keny, és hogy szabad‑e ezen nevet­ni, vagy ha neve­tek is, szabad‑e arról beszél­nem, hogy én ezen nevet­tem, és hogy mennyi­re tet­szett. Sze­rin­tem sza­bad. Nagyon PC-sen néz­ve sem lát­tam túl sok sér­tő dol­got, max. ami­kor direkt­be Trump­nak és John­son­nak szól­nak be, no de ezt ki kell bír­ni. Egyéb­ként pedig nem aka­rok min­dig önma­gam­mal meg­ha­so­nul­ni, hogy vala­min tavaly nevet­tem, idén pedig már offen­zív, akkor elné­zést kérek érte. Nem. Ez egy vic­ces film, a Litt­le Bri­ta­in pedig egy (már anno is) írtó prosz­tó soro­zat, de enged­tes­sék meg, hogy az ember az ilye­ne­ken (is) szó­ra­koz­has­son kicsit. Min­den­kit tisz­te­lek, és sen­kit sem sze­ret­nék meg­bán­ta­ni, tisz­ta a lel­kem, mint egy bárány bun­dá­ja egy ala­pos gyap­jú­prog­ram után. Peace!

Jó szó­ra­ko­zást!

Közzétéve:
film kategóriába sorolva

Tüttyölt ratyli — magyar étel

Után­köz­lés, mert olyan nehe­zen elér­he­tő. És mert annyi­szor emle­ge­tem még manap­ság is, hogy kicsit maga­mé­nak érzem. De nem az enyém. Egyéb­ként meg egy magya­ros kará­cso­nyi asz­tal­ról nem hiányozhat!

Hozzávalók:
  • más­fél kiló nyersratyli
  • egy jóko­ra pese
  • 2 cso­bo­lyó gönyéz­de (ha lehet, pöcörgősi)
  • 3 csi­pet ciháta
Elkészítés:

A nyersraty­lit fer­tály­órát pos­vásztjuk, míg csur­mot nem enged. Szé­pen höllyén kipics­káz­zuk, a nye­se­dék­ből pedig apró csul­má­kat gyú­runk, ezek kerül­nek a kos­hadt­ba. Köz­ben a poca­dé­kot meg­pec­csent­jük, a raty­lit pedig hagy­juk slottya­ni. Tütty­öl­ni csak akkor kezd­jük, ha már jó vatyá­lós. A pesét lesoly­vaszt­juk, aztán már csak töttyen­get­jük, mert hamar oda­kap­hat… aho­va nem szeretnénk!

Jó étvágyat!

For­rás: fene se tud­ja, egy korai scre­ens­hot a humorvilag.hu‑t mond­ja, de az egy scanne­lés (ráadá­sul igen gyen­ge minő­sé­gű). Sze­rin­tük az ere­de­ti for­rás “Inter­net”. Nos, akkor ebben mara­dunk. Mivel pén­zem ebből sok nem lesz, remé­lem, nem keve­rek nagyobb baj­ba, mint amit megérdemlek.

UPDATE: Imi bará­tom sze­rint innen van — Kre­tén, 1998/6.

Közzétéve:
vicc kategóriába sorolva