Eladó a szigethalmi házunk

Ahogy írtam Twit­te­ren, eladó­sor­ba kerül anyu­kám háza, ahol 2000 és 2007 között én is éltem. Ebből az alka­lom­ból úgy dön­töt­tem, hogy enge­dek a nosz­tal­gi­kus érzel­mek­nek, és az i.com-ról lelo­pott, rossz minő­sé­gű és víz­je­les képek­kel vir­tu­á­lis sétá­ra indu­lok, és mind­egyik­ről írok néhány emléket.

Kezd­jük rög­tön az ele­jén, már­mint a ház ele­jén. Ami­kor ide köl­töz­tünk, még nem volt ilyen szép a tető, sőt, még terasz se volt (erről később). Itt volt a lejá­rat a bolt­ba, mert­hogy a pin­cé­ben műkö­dött a Kraj­cá­ros ABC, amit szin­tén átvet­tünk. Ezzel anyu­ék réme­sen sokat szív­tak, amíg 1 év után be nem zár­ták, nekem viszont nagyon jó volt, hogy min­dig ház­hoz jött a Nem­ze­ti Sport (hol volt még ekkor Lölö?), és szin­te vég­te­len nasi­hoz volt hozzáférésem.
Ez már egy szebb, nyá­ri­a­sabb kép, éppen virág­zik a lean­der meg min­den egyéb növény­zet. Tavasz­tól őszig ide szok­tuk rak­ni a hin­ta­ágyat, illet­ve jó idő­ben kinn is lehet enni jól (van kin­ti asz­tal és szé­kek). A hin­ta­ágy­ról jutott eszem­be, ami­kor az utol­só ibm-es nap­ja­im­ban a terasz­ról dol­goz­tam, van is róla blog­poszt. Egyéb­ként még annyit akar­tam elme­sél­ni a terasz­ról, hogy ehhez fűző­dik a szü­le­im leg­na­gyobb vesze­ke­dé­se (amit a mai napig nem értek): ami­kor épí­tet­tük, le kel­lett rak­ni egy dila­tá­ci­ós lécet, hogy ne reped­jen (mint a bejg­li), na ezen úgy össze­vesz­tek, hogy az már szin­te komoly per­pat­var­nak tűnt kívül­ről. Jelen­tem, évti­ze­des táv­lat­ból sem reped a terasz, így a hőtá­gu­lást tekint­ve (is) min­den rend­ben van.
Ez itt már a kert, illet­ve egy pici része lát­szik, fősze­rep­ben az ún. futó­fo­lyo­só és a trom­bi­ta­fo­lyon­dár. Anno nem vol­tam egy nagy házi­mun­kás, kutya­szart talán ha két­szer szed­tem (de biz­to­san leg­alább száz­szor mesél­tem el a hős­tet­tet), és a fűnyí­rá­sa­im szá­ma is limi­tált volt. De ezek közül egyet a blo­gon is meg­örö­kí­tet­tem. A másik emlék a kocsi­be­ál­ló kap­csán jutott eszem­be ( a képen jobb­ra): egy alka­lom­mal igen fáradt vol­tam, ami­kor a Suzu­ki­val ki akar­tam áll­ni tolat­va. Kup­lung, R, nagy gáz, BUMM! Igen, elfe­lej­tet­tem elhúz­ni a toló­aj­tót, sze­ren­csé­re nem lett nagyobb baj. Ugyan­eb­ben a lég­tér­ben vágott hoz­zá Ricsi bará­tom Zsol­ti bará­tom­hoz (vagy for­dít­va?) egy sörös­üve­get az egyik házi­bu­lin, de nem talál­ta el. Nem is olyan régen pedig itt sza­kad­tam be az egyik kor­hadt desz­kán a sze­re­lő­ak­ná­ba (mert olyan is van).
Ez már a ház, bejá­ra­ti ajtós­tul, tük­rös szek­ré­nyes­tül. Az ajtó rela­tí­ve új, az intel­li­gens szak­em­ber ere­de­ti­leg for­dít­va rak­ta fel (hogy rossz irány­ba nyíl­jon, a bel­ső és fehér része legyen kívül), de aztán inkább azt sze­rel­tet­tük ki és for­dít­va be, mint­hogy az összes búto­run­kat vit­tük vol­na a kert­be. Anno itt sze­ret­tünk bele a ház­ba, ami­kor belép­tünk, és meg­érez­tük a kövön a pad­ló­fű­tés mele­gét. Azon a tér­el­vá­lasz­tón nagyon jól lehet tárol­ni tele­font, pénz­tár­cát, én min­dig ott rak­tá­roz­tam ezeket.
Itt az étke­ző és az étke­ző­szek­rény. Ez már egy új ver­zió, ide­ter­vez­tet­ve. Az elő­ző bútor, amit még a Havan­ná­ról hoz­tunk magunk­kal, évti­ze­de­kig szol­gált. Még azzal tör­tént egy apróbb bal­eset, ami­kor a szek­rény mögöt­ti kuká­ba pró­bál­tam kidob­ni vala­mit, beha­jol­tam mögé innen (lus­ta­ság?), és sta­bi­li­tá­so­mat biz­to­sí­tan­dó meg­ka­pasz­kod­tam — egy polc­ban. Ami nem bírt ki engem, így lesza­kadt, raj­ta az összes tányé­runk­kal. Pon­to­san 13 tört össze, így hát vehet­tünk egy új étkész­le­tet. Ezen az asz­ta­lon volt aztán min­den, leg­in­kább ettünk, de kár­tyáz­ni is kiváló.
Ez pedig a kony­há­ból való ki- és belá­tás. Régen áltég­lás botlív volt, most már ilyen szép fehér. Én sokat ezen a pon­ton (a kony­há­ban) nem áll­tam, inkább a nap­pa­li­ban lát­ha­tó kana­pén fet­reng­tem rendszeresen.
De azért olyan is volt, hogy főz­tem, ami­re itt a blo­gon is van bizo­nyí­ték. Itt készí­tet­tem tej­föl­lel omlet­tet, ami nem sike­rült, és egy­re rosszabb lett, ahogy növel­tem a tej­föl mennyi­sé­gét. De itt tör­tént apu­kám tejes tör­té­ne­te is: fel­rak­ta a tejet forr­ni, amíg elment vala­ho­va. Darab idő mul­tán (pár órá­val később) sűrű füst­re és egy elsze­ne­se­dett lábas­ra ért haza, utá­na napo­kig szellőztettünk.
Itt tévéz­tünk, sokat. Rászok­tat­tam anyu­ká­mé­kat a Bará­tok köz­tre, majd ami­kor már elkap­ta őket a szer, én abba­hagy­tam, ők meg néz­ték tovább éve­kig. Van ez a szép asz­tal, a külön­bö­ző fak­kok­ban külön­bö­ző ten­ge­ri her­ken­tyűk kiszá­radt por­hü­ve­lyei lele­dze­nek, a meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és minő­sé­gű homok­ágyon, erre anno igen büsz­ke voltam.
Szép ez a lép­cső, régeb­ben — a kor­lá­tok nél­kül — azért elég­gé bal­eset­ve­szé­lyes volt, főleg idő­seb­bek­nek (a nagy­ma­mám miatt csi­nál­tat­tuk meg). Mivel a lép­cső­ben nincs pad­ló­fű­tés, nyil­ván, hogy én min­dig ott ültem, és hűtöt­tem a seg­ge­met (de volt erre a cél­ra rend­sze­re­sí­tett ülő­pár­nám is). Ebből a szög­ből jól lát­szik, hogy az étke­ző­asz­tal­nak van­nak lábai, azo­kon áll, nem levitál.
Anyu­kám vet­te ezt a masszázs­fo­telt apu­kám­nak, én is igen sokat masszí­roz­tat­tam meg­fá­radt, idős gerin­ce­met ben­ne. Mögöt­te lát­szik a dzsun­gel, ami­vel mi a kana­pé és az abla­kok közöt­ti űrt töl­töt­tük ki.
A len­ti háló, lég­kon­di, beépí­tett tük­rös szek­rény, sző­nyeg­pad­ló. Emlé­ke­im sze­rint én itt csak kor­lá­to­zott alka­lom­mal alud­tam, de az mind nagyon jó volt, pl. része­gen és/vagy más­na­po­san, buli után (néha alatt). Ez nekem min­dig illuszt­ris szo­ba volt.
A föld­szin­ten van még für­dő- és/vagy zuhany­ka­bin. Régen csak egy sima kád volt, én abban órá­kat töl­töt­tem el olvas­gat­va. Vol­tak egy­mást köve­tő napok, ami­kor az ébre­dést köve­tő­en rög­tön für­dő­kön­tös­be búj­tam, lejöt­tem áztat­ni hab tes­tem, majd a habok­ból kikel­ve újra kön­tös, pár óra szá­mí­tó­gé­pe­zés, gyors esti für­dés, és alvás. Ez a napi­rend egyéb­ként sok min­dent meg­ma­gya­ráz a tinédzseréveimből.
A lép­cső­ház, bal­ra a pin­cé­be, jobb­ra az eme­let­re lehet jut­ni. Az is nagyon tet­szett nekünk, ami­kor men­tünk fel, és nem recse­gett-ropo­gott alat­tunk, olyan sta­bil volt. Kata és Zizi imád­tak ezen mász­kál­ni, ücsö­rög­tek raj­ta, rohan­tak fel és le.
Az eme­le­ti vécé. Beköl­tö­zé­sünk után az egyik éjsza­ka arra kel­tünk, hogy nem áll el a víz, ez egy szép (haj­na­li) emlé­kem, de azóta már min­den ki lett cse­rél­ve. 2007 ele­jén, ami­kor egy­szer­re vol­tam HK-alel­nök és meg­bí­zott HK-elnök, elkezd­tem szed­ni a Len­kei-féle vita­mi­no­kat, hogy bír­jam a pör­gést (akkor még nem volt pén­zem szin­te­ti­kus kábí­tó­sze­rek­re). Ettől 40 fok felet­ti lázam lett, és reg­gel­től estig fos­tam. Itt.
A zuhany­zó, most már üveg­fal­lal, régen nem volt sem­mi, szé­pen ki is pacsál­tam min­den zuhany­zá­som­nál. Mivel én inkább für­dős vol­tam, régen keve­set hasz­nál­tam, de ami­kor gye­re­kes­tül haza­lá­to­ga­tunk, akkor itt zuhanyzunk.
Sze­re­tem eze­ket a köny­ves­pol­co­kat, sok köny­vet olvas­tam innen. Ott a Tar­zan-soro­zat, bal­ra innen a Step­hen King-köny­ve­im, jobb­ra a kor­társ magya­rok, alul a lexi­ko­nok (a doboz­ból kipa­kol­tuk, ugyan­így lesz majd bedo­bo­zol­va). Sze­ret­tem itt is fet­ren­ge­ni, van tető­ab­lak, szé­pen süt be a nap nyaranta.
Itt is van lép­cső, úgy lehet lemen­ni ebbe a ket­tő fen­ti háló­ba (a har­ma­dik innen hát­ra-jobb­ra). Nem mon­dom, hogy nem rúg­tam bele sose ezek­be a lép­csők­be, de aztán rak­tunk fel éjje­li fényt, és az segí­tett. Ami­kor gim­na­zis­ta vol­tam (és láza­dó), sok­szor ugrot­tam le halált meg­ve­tő bátor­ság­gal. Itt, jobb­ra is van köny­ves­polc, mert abból sose elég.
Na, én itt vol­tam gye­rek. Régen ebben a szo­bá­ban alud­tam, aztán ami­kor anyu­ék leköl­töz­tek, akkor a másik szo­bá­ban alud­tam, ez pedig a “dol­go­zóm” volt. Ebben a szék­ben vég­te­len időt töl­töt­tem, haj­na­lig tanul­tam, és így lett min­den ZH‑m és vizs­gám jeles. Na jó, nagyon keve­set tanul­tam, de a dip­lo­ma­mun­kát tény­leg itt írtam nagy­részt, de leg­in­kább Warc­raft III-mal ját­szot­tam. Ami­kor ret­te­ne­te­sen rossz web­fej­lesz­tő let­tem, akkor azo­kat a “mun­ká­kat” is itt követ­tem el. Itt blo­gol­tam régen min­dig, ami­kor még nem volt lap­to­mom, csak egy jó öreg asz­ta­li gépem. Az egyik házi­bu­li után reg­gel fura han­go­kat adott ki a gép. Kinyi­tot­tam a CD-meg­haj­tót (régen volt még ilyen, ha vala­ki emlék­szik), és két lemezt talál­tam egy­má­son, elég rosszul néz­tek ki. Hát még a CD-tok, amit vala­ki hamu­tar­tó­nak hasz­nált. Ha mos­ta­ná­ban haza­me­gyünk, itt szok­tunk Regi­vel alud­ni (pró­bál­ni).
Most ez a gye­rek­szo­ba, itt szo­kott Kata és Zizi alud­ni. Régen én alud­tam itt, egy szép nagy fran­cia­ágy­ban, sőt, itt alud­tam elő­ször együtt Regi­vel (ha a Suzu­ki első ülé­se nem szá­mít). Most már van lég­kon­di itt is, mint az elő­ző szo­bá­ban, régen még nem volt ilyen luxus.

Ez a ház, ezt árul­juk most. Csak anyu­kám lak­ja, neki egy “kicsit” túl nagy. A lakó­szin­te­ken túl van pin­ce és pad­lás is, hátul két­be­ál­lós garázs, elöl és hátul is kert, táro­lók, terasz, alat­ta még kutya­ól is. Nekem sok szép emlé­kem volt itt, ahogy ez a fen­ti — nem tel­jes — fel­so­ro­lás­ból is lát­szik. Mókás volt, ami­kor 2000 ele­jén beköl­töz­tünk, én utá­na nem sok­kal utaz­tam a kórus­sal Ame­ri­ká­ba, így én két­szer köl­töz­tem be, két­szer szok­tam meg a házat. Hiá­nyoz­ni fog, de ide­je elköszönni.

Nálam vagy anyu­kám­nál lehet érdeklődni.

Published
Categorized as élet

Meseország Mindenkié (a hagyományostól eltérő)

Poli­ti­ka.

Ma olvas­tam a 444-en (ami­nek, ugye, első­szá­mú támo­ga­tó­ja vagyok), hogy a Mese­or­szág Min­den­kié c. mese­könyv nem mesekönyv.

Mint írják, a köz­ér­de­kű beje­len­tés­re indult vizs­gá­lat­ban a kor­mány­hi­va­tal azt álla­pí­tot­ta meg, hogy a köny­vet mese­könyv­ként érté­ke­sí­tik, a meg­ne­ve­zés és a borí­tón lévő gra­fi­kus ábrá­zo­lás is erre utal, az viszont nincs fel­tün­tet­ve, hogy a mesék a hagyo­má­nyos nemi sze­re­pek­től elté­rő visel­ke­dés­min­tá­kat jele­ní­te­nek meg

A buda­pes­ti kor­mány­hi­va­tal sze­rint tisz­tes­ség­te­len gya­kor­lat volt mese­könyv­ként árul­ni a Mese­or­szág Min­den­kié című köny­vet (444.hu)

És basszus tény­leg. Meg­né­zem a saját pél­dá­nyun­kat (nyil­ván vet­tem egyet és anyu­kám­mal kikül­det­tem Svájc­ba, amint meg­hal­lot­tam, hogy micso­da bot­rány­könyv), és nincs a borí­tón sem­mi disc­la­i­mer, egy árva figyel­mez­te­tés se, de még csak egy segí­tő­kész post-it se. Fel­há­bo­rí­tó. Vissza is rak­tam a köny­ves­polc­ra, a helyé­re, a Mein Kampf és a Salò, avagy Szo­do­ma 120 nap­ja közé. (Ez utób­bit egyéb­ként olvastam.)

Gon­dol­koz­tam ezen egy kicsit, és rájöt­tem, hogy ennek a gát­lás­ta­lan tol­vaj fide­szes ban­dá­nak kor­mány­hi­va­tal­nak iga­za van. Meg­té­vesz­tik itt a jóné­pet! Jön­nek ezek a gen­der­lo­va­gok, bebu­zít­ják a gye­re­ke­ket, és utá­na berak­ják a ket­re­cek­be a Don Pepe alag­so­rá­ba, és utá­na meg vala­mit csi­nál­nak belő­lük, hogy fia­tal marad­jon Gyur­csány. De mi átlá­tunk rajtuk!

Aztán még tovább gon­dol­koz­tam, és rájöt­tem, hogy nem len­ne sza­bad az ilyen fre­ne­ti­kus ötle­tek­kel itt meg­áll­ni, hanem akkor már jó len­ne végig­néz­ni min­den liber­nyák tör­té­ne­tet, hogy nehogy­már egy rosszul sike­rült esti mese miatt ne szül­jön leg­alább 5 gye­re­ket a kis Edda a kis Kop­pány­nak, ha arra kerül a sor!

Szó­val javas­lom, hogy az összes len­ti mese­könyv min­den koráb­bi vál­to­za­tát zúz­zák be, és új kiadást jelen­tes­se­nek meg a meg­fe­le­lő figyelmeztetéssel!

  • Hófe­hér­ke és a hét tör­pe — a hagyo­má­nyos test­mé­re­tek­től elté­rő magas­sá­gú egyének
  • Pinok­kió - a hagyo­má­nyos anyag­tól elté­rő test
  • Dum­bo - a hagyo­má­nyos ele­fánt­i­dol­tól elté­rő fülméret
  • Bam­bi - a hagyo­má­nyos édes­anya nem ég benn az erdőben!
  • Hamu­pi­pő­ke - a hagyo­má­nyos láb­mé­ret­től és cipő­anyag­tól jelen­tő­sen elté­rő lábbeli
  • Ali­ce Cso­da­or­szág­ban — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő mére­tű és levi­tá­ló (!) macska
  • Csip­ke­ró­zsi­ka - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő fog­mo­sá­si szokások
  • 101 kis­ku­tya — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő ter­mé­keny­sé­gű szuka
  • A dzsun­gel köny­ve — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő állatkert
  • Robin Hood — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő fel­osz­tó-kiro­vó rendszer
  • Mici­mac­kó - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő dro­go­kat hasz­ná­ló plüssállatok
  • A kis hab­le­ány — fúj, ez a her­ceg egy halat akar levarrni!
  • A szép­ség és a ször­nye­teg — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő okosotthon
  • Alad­din - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő világítótest
  • Az orosz­lán­ki­rály — Regi ked­venc mesé­je, úgy jó, ahogy van!
  • A Notre Dame‑i torony­őr — a hagyo­má­nyos­tól elté­rő orto­pé­di­ai kihívás
  • Jég­va­rázs - a hagyo­má­nyos­tól elté­rő frigiditás

(For­rás: önké­nye­sen szem­léz­ve az Egész estés Dis­ney-rajz­fil­mek listáját.)

Kovászos kenyér könnyen

A cím­ben a “kenyér” és “könnyen” sza­vak között volt ere­de­ti­leg egy csú­nya károm­ko­dás (k‑val kez­dő­dött), de Regi sze­rint ez nem illik hoz­zám. Mind­egy, így is alli­te­rál három szó. Olyan fon­tos bejegy­zés ez, hogy majd­nem csi­nál­tam egy új kate­gó­ri­át neki (kovász), de marad az étel-ital alatt.

Mint min­den jóra­va­ló Karen, az első hul­lá­mos karan­tén ide­jén én is elkezd­tem ková­szol­ni (hiszen olyan sok sza­bad­időm van). A kez­de­ti saját pró­bál­ko­zá­sok mind kudarc­ba ful­lad­tak (csak sima fehér lisz­tünk volt itt­hon), így hát egy bará­tom­hoz for­dul­tam segít­sé­gért, aki ekkor­ra már több hete ama­tőr pék­ként keres­te a kenyér­re­va­lót sütöt­te a saját kenye­rét. 2020. ápri­lis 3‑án men­tem el a köze­li Urdorf­ba, ahol meg­kap­tam a kez­dő kovászmaglöketet.

Sokat pró­bál­tam műve­lőd­ni, olvas­tam pl. Kovász Labort, néz­tem min­den­fé­le vide­ó­kat, de vala­hogy nem állt össze a fejem­ben az egész. Min­den­hol kicsit más­képp taná­csol­ták ugyan­azo­kat a dol­go­kat. Mások vol­tak az ará­nyok. Más volt a sor­rend a külön­fé­le műve­le­tek­nél. Volt ren­ge­teg kife­je­zés, ami­ket elő­ször nem értet­tem, utá­na viszont már nagy maga­biz­tos­ság­gal, kis­sé fenn­hé­jáz­va hasz­nál­tam (pl. auto­lí­zis, fer­men­to­lí­zis, fer­men­tá­ció, elő­for­má­zás, for­má­zás, kelesz­tés, sikér­szer­ke­zet). Vet­tem egy cso­mó lisz­tet. Vet­tem egy cso­mó kiegé­szí­tőt, pél­dá­ul sza­kaj­tó­kat (töb­bet is), vágó­la­po­kat, zsi­lett­pen­gét, zsi­lett­pen­ge-tar­tót, lisz­tet lesep­rő kefét, sőt még egy Danish whis­ket is, ami úgy néz ki, mint egy nagyon fur­csa (és kis­sé lisz­tes) BDSM-segéd­esz­köz. Egy apróbb gond volt csak.

Szar kenye­re­ket sütöttem.

Ezzel még nem is lett vol­na gond, tudok én szar rán­tot­tát is csi­nál­ni, ron­tot­tam már el noked­lit is, csi­nál­tam nagy­ság­ren­di méré­si hibá­kat főzés során — van ilyen. Csak vala­hogy a pénz és leg­fő­képp az idő nem volt jó befek­te­tés azok­hoz az ehe­tet­len kre­ál­má­nyok­hoz képest, amik kike­rül­tek a sütő­ből. Iga­zá­ból az ehe­tet­len nem jó kife­je­zés, mert fogyaszt­ha­tó­ak vol­tak, de vizu­á­li­san és néha hara­pás (kemény­ség) szem­pont­já­ból min­den­kép­pen volt kihívás.

Az ele­jén nagyon beza­vart, hogy egy­szer­re dol­goz­tam több­fé­le recept­ből, nem volt min­dig (a recept­hez) meg­fe­le­lő liszt, vagy eset­leg én pró­bál­tam vala­mit inno­vál­ni, eset­leg elfe­lej­tet­tem a tész­tát és/vagy hoz­zá­va­ló­kat és/vagy műve­le­te­ket. Aztán idő­vel letisz­tul­tak a dol­gok, és vol­tak siker­él­mé­nyek, jól kiné­ző és jóízű kenyerek.

Vala­mit (t)ennem kel­lett. Még a jól sike­rült kenye­rek­kel is annyi időt töl­töt­tem el, hogy inkább let­tem ide­ges és fruszt­rált, mint­sem nyu­godt a pék­ke­dés miatt. Plusz min­dig ott lógott fölöt­tem Damok­lész kard­ja­ként, hogy mi lesz, lepény vagy nyu­szi? Írtó stresszes.

Így hát elha­tá­roz­tam, hogy egy­sze­rű­sí­te­ni fogok min­dent, amennyi­re csak lehet. Ami­ben nem akar­tam meg­al­kud­ni: az íz, és hogy még­is lehes­sen jól enni a kenye­re­ket. Amit viszont min­den­kép­pen sze­ret­tem vol­na, az az, hogy keve­sebb lépés, keve­sebb net­tó idő, amit kenye­rez­nem kell, és nagyobb sikerráta.

Elő­ször: nem dagasz­tok töb­bé kéz­zel! Nincs erre időm. Vet­tünk egy kenyér­gé­pet, amit már régeb­ben is hasz­nál­tam (nagyon rit­kán) első beke­ve­rés­re, de inkább a dán­nal men­tem neki a tész­tá­nak. (Vic­ces szto­ri: a kenyér­gé­pet egy magyar úrtól vet­tük, aki itt lakik a lakó­te­le­pen. Regi hoz­ta el a kütyüt, és elmond­ta neki, hogy nem hasz­nál­ja a gépet, mert helyet­te kéz­zel dagaszt, és több­ször haj­to­gat­ja a tész­tát. Én ezen nagyon nevet­tem, hogy micso­da hülye­ség, ezzel vesződ­ni. Aztán eltelt néhány hét, és liszt­tel tisz­telt hom­lok­kal vet­tem ész­re, hogy én is itt haj­to­ga­tok… Sose ítélj el/meg sen­kit!) Mos­tan­tól csak ezt hasz­ná­lom dagasz­tás­ra, még ha ezzel magam­ra is hara­gí­tom az Inter­net magya­rul értő ková­szos közösségét.

Másod­szor: nem fogok aktív kovásszal szó­ra­koz­ni! Ez volt messze a leg­na­gyobb szí­vás, nehéz az idő­zí­tés, írtó könnyű paza­rol­ni, ha elron­tok vala­mit, utá­na a sok moso­gat­ni­va­ló stb. Olyan recep­tet aka­rok, ami csak úgy megy, kovászmaggal.

Har­mad­szor: nem fogok net­tó 10 perc­nél töb­bet kenye­rez­ni! Lehet, hogy a kenyér­re vár­ni kell egy napot (vagy töb­bet), és lehet, hogy lesz 10 külön­fé­le tevé­keny­sé­gem, de nem aka­rok ennél több időt eltöl­te­ni a konyhában.

Negyed­szer: nem fogok a sza­kaj­tó­val vesződ­ni! Ez is ren­ge­teg hibám­nak volt a for­rá­sa, bele­ra­gadt, kicsú­szott, össze­om­lott, volt min­den. Olyan meg­ol­dást keres­tem, ami­vel ezt a lépést tel­je­sen megúszom.

Ötöd­ször: egy­sze­rű recep­tet aka­rok! Nem lesz élesz­tős ráse­gí­tés (az nem ková­szos kenyér onnan­tól), és nem aka­rok sem­mi túl­bo­nyo­lí­tást se. Kovász, víz, liszt, só, és maxi­mum annyi lépés (és olyan ará­nyok), ami­ket meg tudok jegyez­ni, és nem kell min­dig utánanézni.

Hatod­szor: biz­ton­sá­gos meg­ol­dást kere­sek! Nem aka­rom, hogy min­dig 50–50 legyen, hogy most akkor lesz‑e kenyér az asz­ta­lon, vagy megint croû­tont gyár­tot­tam (true sto­ry), hanem olyan biz­ton­sá­got, hogy min­dig (na jó, majd­nem min­dig) sike­rül­jön a kenyér.

Szed­jük tehát össze! Gépi dagasz­tás, kovász­mag, max. 10 perc, sza­kaj­tó­men­tes­ség, egy­sze­rű­en és biz­to­san. Ha ez nem alkí­mia, akkor sem­mi. Sike­rült? Igen. Íme, köz­re­adom a recep­tet, ami­vel tény­leg lehet könnyen ková­szos kenye­ret csinálni.

Hozzávalók

  • 440 gramm liszt
    • én álta­lá­ban 40–120 gramm söté­tebb liszt­tel dol­go­zom (pl. tel­jes­ki­őr­lé­sű, bar­na, Svájc­ban van ilyen, hogy Ruc­h­mehl), a mara­dék pedig vagy fehér, vagy félbarna
  • 300+ gramm víz
    • 300 gram­mal nagyon könnyű dol­goz­ni, de elég kemény lesz a tész­ta; minél több a nem fehér liszt, annál több legyen a víz; én álta­lá­ban 320-at hasz­ná­lok, de men­tem már fel 340-re is (mond­juk azt el is szúr­tam, de az más kér­dés); illet­ve a vize­sebb tész­ta gyor­sab­ban kel
  • 15 gramm kovászmag
    • iga­zá­ból mind­egy, hogy milyen, az én anya­ko­vá­szom Ruc­h­mehl-ala­pú, és 10–20-30 ará­nyú, tehát 66%-os hidratáltságú
  • 9 gramm só
    • lehet kicsit több vagy kevesebb
  • (kenyér­gép, ilyen őzge­rinc izé a kelesz­tés­hez és sütés­hez, sütő­pa­pír, sütő)

Elkészítés

  1. A kovász­ma­got bele­ra­kom a keve­rő­be, ráön­töm a vizet, elke­ve­rem ala­po­san (1 perc munka)
  2. Hoz­zá­adom a liszt(ek)et (0,5 perc)
  3. Egy gyors tész­ta­prog­ra­mot tolok rá, ami 45 per­cig megy (0,5 perc)
  4. Hoz­zá­adom a sót is, és megy még egy keve­rés (0,5 perc)
  5. Ha lejárt, kive­szem, és egy lefed­he­tő üveg­edény­be rakom (1 perc)
  6. Lisz­tek­től, hőmér­sék­let­től, kovász­tól, illet­ve a Sza­tur­nusz állá­sá­tól füg­gő­en 8–12 órán keresz­tül érle­lem a tész­tát, amíg kb. más­fél­sze­re­sé­re nő
  7. A ked­vem, ren­del­ke­zés­re álló időm, memó­ri­ám függ­vé­nyé­ben haj­to­ga­tok, álta­lá­ban pár óra után és néhány órán­ként (1 perc)
  8. Ha kész a tész­ta, elő­for­má­zom egy lisz­te­zett felü­le­ten, kinyúj­tom, majd szé­pen kenyér­for­má­ra ala­kí­tom (2 perc)
  9. Fél-egy órát pihen­te­tem kony­ha­ru­ha alatt
  10. Mehet be a for­má­ba, alá sütő­pa­pír, rá némi liszt, leta­kar­va kony­ha­ru­há­val (1 perc)
  11. Még 8–12 órát kelesz­tem így, a végén elő­me­le­gí­tem a sütőt
  12. Ha olyan ked­vem van, akkor bevá­gom a tete­jét, ha nem, akkor nem, aztán irány a sütő (0,5 perc)
  13. Kb. 20 per­cig sütöm maga­sabb hőfo­kon (220–240 fok), ha úgy gon­do­lom, akkor rakok be mel­lé-alá-fölé vala­mi­lyen gőz­for­rást (pl. tep­si­be öntök for­ró vizet) (0,5 perc)
  14. Kb. 20 per­cig sütöm ala­cso­nyabb hőfo­kon (180–190 fok), így nagy­já­ból elké­szül a kenyér (0,5 perc)
  15. Ha sze­ret­nék rá egy kis kér­get, akkor kive­szem a for­má­ból, és még vissza­ra­kom 5–10 perc­re sül­ni (0,5 perc)
  16. Ha készen van, kive­szem a sütő­ből, és rácson, kony­ha­ru­ha alatt pihen­te­tem, a feles­le­ges lisz­tet lesze­dem róla (0,5 perc)
  17. 1–2 óra után ehe­tő­re hül

Nagy­já­ból ennyi. Nekem ez műkö­dik, és mivel a közel­jö­vő­ben nem várok komoly vál­to­zást az élet­hely­ze­te­met (mun­ka­mennyi­ség, sza­bad­idő, csa­lá­di álla­pot) ille­tő­en, így ehhez tar­tom magam. De lehet, hogy megint bepró­bál­ko­zom egy aktív kovász­ma­gos meg­ol­dás­sal, eset­leg ráme­gyek az öntött­vas ser­pe­nyő­re, vagy kéz­be veszem a dánt.

Fel­hasz­nált iro­da­lom: egy­részt ezek ins­pi­rál­tak, más­részt ezek­kel a recep­tek­kel fog­lal­koz­tam koráb­ban, vagy csak nagyon menő­nek tartom.

Death to 2020 (2020)

Mint ahogy ez a cím­ből követ­ke­zik (min­dig rakok évszá­mot záró­jel­be, ha film­ről van szó), egy ilyen film­kri­ti­ka vagy ‑bemu­ta­tó követ­ke­zik. Fura ez a “… 2020 (2020)”, de hát a naming con­vent­ion az naming convention.

Teg­nap kijött a Death to 2020 Netf­lix-en, és mi rög­vest meg is tekin­tet­tük mele­gé­ben. Sze­ret­jük a Black Mir­rort, így ami­kor hal­lot­tuk, hogy az alko­tók csi­nál­nak egy ilyen mockumentary‑t (áldo­ku­men­tum­fil­met), tud­tuk, hogy ezt lát­nunk kell.

Rövi­den: ez a film fan­ta­szi­ku­san vic­ces. Igen, eről­te­tett sok­szor; igen, sok barom­ság van ben­ne; igen, sok újdon­ság meg nin­csen; de maga a kon­cep­ció és a meg­va­ló­sí­tás is nagyon jól sike­rült (főleg figye­lem­be véve, hogy novem­ber­ben for­gat­ták, min­den­ki­vel csak egy napot tölt­ve). Az ele­jé­től egé­szen a Geor­ge Floy­dot bemu­ta­tó részig folya­ma­to­san nevet­tünk, utá­na SLJ jól átkö­töt­te a szo­mor­kás részt a vic­ces­be, és utá­na megint nagyon sokat derül­tünk. Néha kicsit leült, néha kicsit ért­he­tet­len volt így nem angol( anyanyelvű)ként, de 95%-ban élvez­he­tő, élve­ze­tes és humo­ros volt.

https://twitter.com/markertlaci/status/1343311291671322625

A vége­fe­lé van egy jele­net, amit nem sze­ret­nék lelő­ni, mert az ele­jé­től nagyon jól fel volt épít­ve. Pyrex Flask (Sam­son Kayo) beszél a vak­ci­ná­ról, és köz­ben min­den­fé­le beját­szá­sok van­nak. Nos, én itt sír­tam, három­szor néz­tük vissza, utá­na meg ma reg­gel is meg­néz­tem még ezt vagy tíz­szer, én fil­men vagy soro­za­ton még éle­tem­ben nem nevet­tem ennyit. Biz­tos tir­pák vagyok, hogy pont ezen és pont ennyit, de vál­la­lom. Az orr­szar­vús részen már az Ace Vent­ura 2‑ben is sír­tam egyéb­ként, ez nálam biz­tos vala­mi gene­ti­kai dolog.

Még két dolog­ról sze­ret­nék írni (azt leszá­mít­va, hogy tény­leg min­den­ki néz­ze meg ezt a fil­met, aki sze­ret­ne nevetni):

  1. Olvas­tunk pár review‑t a film­ről, amik meg­le­he­tő­sen nega­tí­vak, sokan írják, hogy kiszá­mít­ha­tó, jobb az alko­tók Wipe-soro­za­ta, kiáb­rán­dí­tó, csa­ló­dás stb. Erről beszél­get­tünk Regi­vel, és arra jutot­tunk, hogy tel­je­sen más nekünk meg­néz­ni egy ilyen alko­tást, mint olya­nok­nak, akik rend­sze­re­sen (ld. Weekly Wipe, Anti­vi­ral Wipe) tud­nak hason­ló sza­tí­rá­kat élvez­ni. Sem­mi újdon­ság nem volt, de a karak­te­rek, aki­ket kita­lál­tak, a szí­né­szek, aki­ket fel­kér­tek, és az egé­szet átha­tó angol humor nagyot ütött nekünk / raj­tunk / belénk / ránk. Lehet, hogy a 60 mil­lió angol­nak ez elcsé­pelt, a 330 mil­lió ame­ri­ka­i­nak meg talán kicsit nehe­zen ért­he­tő vagy befo­gad­ha­tó, de a mara­dék nagy­já­ból más­fél mil­li­árd ango­lul értő ember­nek jó szó­ra­ko­zás lehet. (Plusz még a fel­ira­tok és szink­ro­nok révén többeknek.)
  2. Kicsit ilyen Litt­le Bri­ta­in-érzé­sem volt, hogy egy cso­mó téma érzé­keny, és hogy szabad‑e ezen nevet­ni, vagy ha neve­tek is, szabad‑e arról beszél­nem, hogy én ezen nevet­tem, és hogy mennyi­re tet­szett. Sze­rin­tem sza­bad. Nagyon PC-sen néz­ve sem lát­tam túl sok sér­tő dol­got, max. ami­kor direkt­be Trump­nak és John­son­nak szól­nak be, no de ezt ki kell bír­ni. Egyéb­ként pedig nem aka­rok min­dig önma­gam­mal meg­ha­so­nul­ni, hogy vala­min tavaly nevet­tem, idén pedig már offen­zív, akkor elné­zést kérek érte. Nem. Ez egy vic­ces film, a Litt­le Bri­ta­in pedig egy (már anno is) írtó prosz­tó soro­zat, de enged­tes­sék meg, hogy az ember az ilye­ne­ken (is) szó­ra­koz­has­son kicsit. Min­den­kit tisz­te­lek, és sen­kit sem sze­ret­nék meg­bán­ta­ni, tisz­ta a lel­kem, mint egy bárány bun­dá­ja egy ala­pos gyap­jú­prog­ram után. Peace!

Jó szo­ra­ko­zást!

Published
Categorized as film

Tüttyölt ratyli — magyar étel

Után­köz­lés, mert olyan nehe­zen elér­he­tő. És mert annyi­szor emle­ge­tem még manap­ság is, hogy kicsit maga­mé­nak érzem. De nem az enyém. Egyéb­ként meg egy magya­ros kará­cso­nyi asz­tal­ról nem hiányozhat!

Hozzávalók:
  • más­fél kiló nyersratyli
  • egy jóko­ra pese
  • 2 cso­bo­lyó gönyéz­de (ha lehet, pöcörgősi)
  • 3 csi­pet ciháta
Elkészítés:

A nyersraty­lit fer­tály­órát pos­vásztjuk, míg csur­mot nem enged. Szé­pen höllyén kipics­káz­zuk, a nye­se­dék­ből pedig apró csul­má­kat gyú­runk, ezek kerül­nek a kos­hadt­ba. Köz­ben a poca­dé­kot meg­pec­csent­jük, a raty­lit pedig hagy­juk slottya­ni. Tütty­öl­ni csak akkor kezd­jük, ha már jó vatyá­lós. A pesét lesoly­vaszt­juk, aztán már csak töttyen­get­jük, mert hamar oda­kap­hat… aho­va nem szeretnénk!

Jó étvágyat!

For­rás: fene se tud­ja, egy korai scre­ens­hot a humorvilag.hu‑t mond­ja, de az egy scanne­lés (ráadá­sul igen gyen­ge minő­sé­gű). Sze­rin­tük az ere­de­ti for­rás “Inter­net”. Nos, akkor ebben mara­dunk. Mivel pén­zem ebből sok nem lesz, remé­lem, nem keve­rek nagyobb baj­ba, mint amit megérdemlek.

UPDATE: Imi bará­tom sze­rint innen van — Kre­tén, 1998/6.

Published
Categorized as vicc

LinkedIn karma

Kicsit ciki volt már ez a gines poszt, így akar­tam írni vala­mit, hogy lej­jebb men­jen. Mond­juk nem tudom, hogy ez nem cikibb‑e, de leg­alább ezután nem hánytam.

Van nekem a Lin­ke­dI­nen majd­nem 1500 bará­tom, mond­juk ezek­nek egy részé­ről akkor se tud­nám elmon­da­ni, hogy hon­nan isme­rem, ha nagyon komo­lyan fenye­get­né­nek. Na jó, ez nem igaz, tudom, hogy hon­nan isme­rem az embe­rek jó részét: Lin­ke­dIn­ről, ami­kor írtak, hogy “let me be your Valen­tine con­nec­ti­on”. De nem min­den­ki­vel dol­goz­tam együtt, ez tény. Egyik ilyen ismim PP (ez a monog­ram­ja), aki­vel a minap (hét­vé­gén, tegyük hoz­zá!) kel­le­mes beszél­ge­té­sem volt. Azóta már nem BFF-em (ki érti, miért?), de azért ide­ra­kom a chat­lo­got, mert vicces.

PP: Hel­lo Lasz­lo, Let me know if you’­re loo­king for Web and Mobi­le App devel­oper & Design­er assis­tance. We pro­vi­de qua­lity to our deity cus­to­mers at $15/hr. Qua­lity: www.XXX.com/all-portfolios.php Skills: www.dribbble.com/XXX Look for­ward to your response.

LM: Hi P, I’d like to offer you our engi­ne­e­ring and con­sult­ing ser­vi­ces. We are a bit more expen­sive than 15 bucks an hour, but at lea­st we are not limi­ted to mobi­le deve­lop­ment. Sho­uld I send you a cont­ract? Che­ers, Laszlo

PP: Are you loo­king for any web or mobi­le app deve­lop­ment ser­vi­ces for now? We char­ge only 15 per hour

LM: Are you loo­king for good devel­opers for now? I can char­ge you XXX CHF a day. (Ide beír­tam egy szép nagy szá­mot, ami­nek sem­mi köze a való­ság­hoz.) Ple­a­se tell me how much time you need to think to find out that you are trying to sell your deve­lop­ment capa­bi­li­ti­es to a com­pany who do that and much more. I give you 1 minute.

PP: I under­stand. Just visit our web­site once: It’s www.XXX.com

LM: Who is your boss? I’ll tell her that you keep annoying me

PP: I’m the boss only. The tha­la­i­va of the company

LM: Are you also writing to X and Y? (Ide berak­tam két kon­ku­rens cég nevét, de nem fogom itt rek­lá­moz­ni őket.) Are they loo­king for devel­opers, or may­be they can sort it out with the­ir 300’000 emp­loye­es? (…) I was think­ing, I would like to buy a mobi­le app from you guys. It sho­uld be con­nec­ted to the mes­sag­ing API of Lin­ke­dIn. The use case is simp­le: if I’m wor­king for a deve­lop­ment com­pany and som­eo­ne app­ro­a­ches me asking if I need ser­vi­ces from a deve­lop­ment com­pany, then it sends smart and sati­ri­cal mes­sa­ges to that per­son trying to find out how quickly she will apo­lo­gi­ze and stop dis­tur­bing me. How much would this cost?

PP: It’s depends on scope of the docu­ment. Ple­a­se sha­re with me so that I can give you exact estimation

LM: I have a simp­ler use case. I give you 15 USD right now, and you don’t write to me anyth­ing for at lea­st a year. No quest­ions asked. No links. No offe­ring of ser­vi­ces. Do we have a deal? Tick-tock. Okay, now it went down to 8 USD. And now the offer expired

PP: Do you have 15USD ?

LM: I can get a mortgage

PP: That would be awesome

LM: Send me your IBAN

PP: For what ? Do you wan­na send $15 ?

LM: Yes. But to be able to do so I’d ask you to send me a one-time pay­ment of 16 USD. To know that you are not a bot. But a seri­o­us busi­ness­man. Tha­la­i­va, as we say it in Hun­ga­ri­an. It trans­la­tes to “a per­son who doesn’t know when to stop mes­sag­ing on LinkedIn”

PP: lol

LM: Pra­tik, I’ll be hon­est with you, I’m not a good client

PP: I understand

LM: You are a nice per­son and I wish you good luck in your busi­ness and per­so­nal life. Take care. Stay safe

PP: You really dont know how to talk with per­son. Kar­ma will see you soon. Thanks

LM: 👍

PP: 😊

Published
Categorized as munka

Gin-kóstolás

Volt egy ilyen prog­ram, fakul­ta­tív, hogy lehet men­ni gint kós­tol­ni. Alant a vál­toz­ta­tás nél­kü­li logo­mat lehet olvasni.

  1. Bom­bay — 200 év, nem lehet mel­lé­nyúl­ni, ha nem tud­ja az ember, hogy mit szeretne
  2. Bro­kers — 200 éves, csa­lá­di recept, standard
  3. Hend­rick’s — bor­sos, ubor­ká­val jó
  4. Mon­key 47 — naran­csos, gyógy­sze­res üveg, naranccsal és öngyúj­tó­val nagyon jó
  5. Elep­hant — Ham­burg, támo­gat­ják az ele­fán­to­kat, almával
  6. Roku — japán, hat fűszer a hat szög­le­tű üveg­ben és hat évszak? nem értem
  7. Tan­gue­ray no. 10 — 47%-os, kék lett, tonik­kal meg lila, teát rakott bele, úgy könnyű
  8. Stu­der — sváj­ci, könnyű, tök más, mint a többi
  9. Bobby’s — cit­rom­fű, hol­lan­dus, tény­leg nagyon erős az íze, de azért bele­do­bott egy egész cit­rom­fü­vet, hát­ha hülye vagyok
    (Sze­rin­tem a negye­dik után már bebasz­tam, de men­jünk tovább! Lehet, hasz­nál­ni kel­lett vol­na a köpő­csé­szét? De én nem olyan hely­ről származom!)
  10. Le Gin — f’an­cia, és az a neve, ami, almás a sza­ga vagy izé,a szom­széd az asz­tal­nál sváj­ci, nem isme­ri a pálin­kát, ez gyász. Cal­va­dos! Nem sze­re­tem a cal­va­fost, azt sem tudom, mi az.
    (Hány­ni fogok. Haza­fe­lé, a folyo­són, ami­kor ezt a blog­posz­tot írom.)
    (Nem látok. A gye­re­kek­től min­dig azt kér­de­zem, mit inná­nak, etil- vagy metil-alko­holt? Nem mind­egy!)
    (Én bírom az alko­holt.)
    (Végem van!)
  11. Mar­co­ni — olasz, annyi a fűszer ben­ne, mint az üzem ház­szá­ma, ami 46, ők gyárt­ják a gra­p­pát, amit utá­lok, üt a sza­ga, és kemény az íze, nem is tud­tam, hogy még érzek íze­ket, van remény
    (Fin­uc­ci!)
    (Velem szem­ben van az a csó­ka, aki egy rikí­tó Lam­borg­hi­ni SUV-vel jött, és Arma­ni-mele­gí­tő­ben csek­kolt be. Stí­lu­sos. Csak irigy­ke­dem, ven­nÁk egy pink Lambót!)
  12. Saff­ron — asszem ez is fran­cia, a sáf­rány miatt szép sár­ga, ízre olyan gin ízű, de van neki egy kis sáf­rá­nyos fel­hang­ja, hogy a fel­ta­pa­dá­sá­ról szó ne is essék
    (Pipil­nem kell.)
    (Nem tudom, a szom­elié mikor húz­ta le a maszk­ját, de azóta értem, amit mond. Mond­juk sokat segí­tett vol­na, ha az ele­jén szó­lok, hogy nyolc év Svejc után se értek ren­de­sen néme­tül. Büsz­ke vagyok!)
    (Jön az utol­só! János-áldás! Sze­re­tek mindenkit!)
  13. Sloe — fran­cia és likőr, mi baj lehet, piros ez talán, vagy narancs
    (Narancs és cit­rom, bong­ja St. Cle­ment harang­ja. Jó egy 1984-idé­zet­tel zárni.)

Regi büntetése

Nem Regi áll bosszút, és nem én állok bosszút raj­ta. Jegy nél­kül uta­zott, ezért meg­bün­tet­ték. Per­sze ennél bonyo­lul­tabb és érde­ke­sebb a történet.

Tör­tént az egy önma­gá­ban sokat nem ígé­rő augusz­tu­si hét­főn, hogy Regi Médi­vel fel­ke­re­ke­dett, és elvil­la­mo­so­zott egy gyógy­szer­tár­hoz, mert a vil­la­mo­so­zás nél­kül elér­he­tő (ún. köze­li) gyógy­szer­tá­rak­ban nem volt az, amit ven­ni szán­dé­ko­zott. Meleg­ben, fárad­tan, Médis­tül, baba­ko­csis­tul fel­szállt a 3‑as vil­la­mos­ra, mobil­lal pró­bált (!) jegyet ven­ni. Azért csak pró­bált, mert egy hiba­üze­ne­tet kapott, amit viszont már csak a vil­la­mo­son vett ész­re, pont akkor, ami­kor ellen­őrök száll­tak fel. Pró­bál­ta kima­gya­ráz­ni a szi­tu­á­ci­ót, de nem sike­rült, 90 fran­kos hely­szí­ni bír­sá­got kapott. Ami­kor a körül­mé­nyek­ről érte­sül­tem, leve­let írtam.

Az aláb­bi­ak­ban az angol nyel­vű leve­let mini­má­lis vál­toz­ta­tá­sok­kal (for­má­zás, helyes­írá­si- és auto­cor­rect-hibák eli­mi­ná­lá­sa) köz­löm. Mobi­lon pötyög­tem be nap­köz­ben, hir­te­len majd azt köve­tő folya­ma­tos és növek­vő fel­in­dult­ság­ban. Nem magyar­kod­ni aka­rok, hogy “így ver­tem át a züri­chi BKV‑t”, hanem inkább azt pró­bá­lom bemu­tat­ni, hogy miként műkö­dik (és működ­het­ne más­hol is) a mél­tá­nyos­ság. Ehhez per­sze egy olyan rend­szer­re van szük­ség, ahol az ember tény­leg csak akkor ír ilye­ne­ket, ha igaz, nem pedig a meg­fe­le­lő kifo­gás-for­ma­nyom­tat­ványt elő­rán­gat­va. Kieme­lé­sek utó­lag tőlem.

Dear Team,

I’d like to raise a com­p­la­int beca­u­se of the fine that my wife got ear­li­er today.

My wife was tra­ve­ling from Fel­len­berg­stras­se towards Alb­is­rie­der­platz with tram 3 when she was stop­ped at Huber­tus by a tic­ket cont­rol­ler. Befo­re she got on the tram with a baby strol­ler and our 11-month-old daugh­ter, she ini­tia­ted a Kurzstrec­ke tic­ket buying using her iPho­ne and the ZVV app. If you check her pro­fi­le, you can see how many times she was buying a tic­ket with ZVV. As our daugh­ter — who is by the way hav­ing seri­o­us milk‑, butter‑, etc. aller­gi­es that stops her and also us from sle­e­ping more than 3 hours in a row sin­ce Novem­ber (I’m just adding this here so that you under­stand how rela­xed and fresh we are) — star­ted to cry, my wife was gett­ing her out of the strol­ler, hol­ding her and also the strol­ler whi­le juggling with her pho­ne. She didn’t see that the tic­ket buying pro­ce­du­re was inter­rup­ted with an error mes­sage. Once she was sett­led down and our baby stop­ped crying, she chec­ked her pho­ne and seen that the tic­ket was not bought. This was hap­pe­ning at Huber­tus, 2 stops (2 minutes) after she got on the tram. Whi­le she bought the tic­ket, she noti­ced that the tic­ket cont­rol­ler was alre­ady on the tram. He asked her to show the tic­ket that she did, which was valid from Fel­len­berg­stras­se but bought a minute befo­re. When he asked her whe­re she came from, my wife said Fel­len­berg­stras­se (which is true) and also expla­ined that the­re was an error when she first tried to purc­ha­se the tic­ket, but sin­ce then she alre­ady had a valid tic­ket for the whole tra­vel. The tic­ket cont­rol­ler was very rude and didn’t accept the tic­ket just beca­u­se it was not bought 2 minutes befo­re but 1, even tho­ugh it was still valid. They got off at Alb­is­rie­der­platz whe­re my wife was fined.

I’m very upset by the fact that she was fined and the way she was trea­ted. Aga­in, ple­a­se check her records and see how many tic­kets she bought befo­re. This time, beca­u­se of an app­li­ca­ti­on error, she was trea­ted as a chea­ter and was fined for 90 CHF, even tho­ugh she was hol­ding a valid tic­ket. If she would have said that she ente­red the tram at Huber­tus (which would have been a lie), she would be let go, but now she was fined, and what is even wor­se, she was trea­ted badly. I can’t accept that.

I don’t care abo­ut the 90 CHF fine. As a mem­ber of FC VBZ (ez a köz­le­ke­dé­si vál­la­lat­hoz tar­to­zó foci­csa­pat, ahol ját­szom — szerk.), I pay 250 CHF every year so that I can play with fri­ends who work for VBZ and rep­re­sent the club pro­udly. But I never want to see anyth­ing like this hap­pen to my wife or to any other mother who juggles bet­ween 100 things every sing­le day, just beca­u­se they are tired and an app­li­ca­ti­on is not working.

Atta­ched you can find the fine tic­ket and also the valid tic­ket. Ple­a­se check this case and let me know the outcome.

Many thanks,

Lasz­lo Markert

Ered­mény? Egy ügy­in­té­ző hölgy bírál­ta el az ese­tet, és hosszan ecse­tel­te, hogy miként kell az uta­zást meg­elő­ző­en jegyet ven­ni, és meg­bi­zo­nyo­sod­ni annak érvé­nyes­sé­gé­ről. Viszont, ám, de, ellen­ben! A körül­mé­nyek­re és a bün­tet­len elő­élet­re való tekin­tet­tel, ezút­tal, kivé­te­le­sen, elő­ször és utol­já­ra, csak mert ilyen szép leve­let írtam (ezt nem írta le, de sze­rin­tem ben­ne volt a gon­do­la­ta­i­ban) elen­ge­dik a bün­te­tést, és tör­lik az ese­ményt az adatbázisból.

Mit mond­jak? BKV BKK VBZ for pres­ident! Ked­den megint meccs, az ellen a csa­pat ellen, akik tavaly júni­us­ban 11–2‑re ver­tek el min­ket. Haj­rá, FC VBZ! Akit vélet­le­nül érde­kel a komoly céges és nagy­pá­lyás foci, az ezen­túl olvas­hat­ja az FCVBZ.ch-t is, ahol három nyel­ven blo­go­lok, mert annyi­ra ráérek.

Published
Categorized as zürich

Idegenellenesség Svájcban

Van ez a ked­ves sváj­ci párt, az a nevük, hogy SVP (Sváj­ci Nép­párt). Nem popu­lis­ták egy kicsit se, csak annyi­ra, hogy ott­hon is lehet­ne tanul­ni tőlük. Egyéb­ként övék a leg­na­gyobb frak­ció itt, no para. A minap kijött egy vide­ó­juk, ami­vel a leg­kö­ze­leb­bi, beván­dor­lás-elle­nes sza­va­zás­ra kam­pá­nyol­nak. Regi segít­sé­gé­vel csi­nál­tunk egy gyors sza­bad­for­dí­tást (ld. a videó utá­ni szö­ve­get), ha eset­leg nem men­ne olyan jól vala­ki­nek a züri­chi sváj­ci-német. Nyil­ván a leg­me­nőbb az len­ne, ha újra­fel­ira­toz­nánk és/vagy Kata/Zizi mon­da­nák a szö­ve­get magya­rul, de pont tele van a stú­dió, így ez nem fog menni.

Látom a ter­mé­sze­tet, olyan szép, mint sehol más­hol. Látom a hegye­ket, nagyok es erő­sek. Isme­rem a kris­tály­tisz­ta folyó­kat. Anyu­kám azt mond­ja, a világ leg­szebb orszá­gá­ban vagyunk. Tudom, hogy a kör­nye­ze­tün­ket óvnunk kell. Sza­ba­dok vagyunk, es nem állunk hábo­rú­ban sen­ki­vel. Ki sza­bad mon­da­nunk, amit gon­do­lunk. Isko­lá­ba járok, es jó nekünk. Apu­kám azt mond­ja, a kultu­ránk nagyon fon­tos. Meg kell őriz­nünk, és nagyon kell rá figyel­nünk, véde­nünk kell. Egy kis ország vagyunk, és nagy­apa nagyon keme­nyen dol­go­zott ezért az orszá­gért. Ha nagy leszek, én is ezt sze­ret­ném csi­nál­ni. Min­dig azt mond­ja, hogy nagyon oda kell figyel­nünk, sok ember akar a mun­kánk­ból hasz­not húz­ni. Egy­re több ember akar ide­jön­ni Svájc­ba, pedig nincs min­den­ki­nek hely. Egy­re több az ember az utcá­kon, min­den­hol dugók, es annyi autó! Apu­kám­nak tavaly nyár óta nincs mun­ká­ja. Nem sza­bad a házunk előtt töb­bet ját­sza­nom. Az osz­tá­lyom­ban már csak Sarah és Lai­la sváj­ci­ak raj­tam kívül. Min­den nap látok rab­ló­kat a tévé­ben. És félek, ami­kor telen­te haza­jö­vök az isko­lá­ból. Min­den­hol épít­ke­zés es beton. Embe­rek, akik az utcán vagy a pálya­ud­va­ron ücsö­rög­nek. A vil­la­mos min­dig tele, sose tudok leül­ni. Ez las­san nem túl sok? Miért tesszük tönk­re a hazán­kat? Nem most jött el az a pil­la­nat, hogy nemet mond­junk? A fele­lős­ség a ti keze­tek­ben van a mi Sváj­cun­kért! Gon­dol­ja­tok ránk! Nem akar­juk a beván­dor­lást újra mi sza­bá­lyoz­ni? Ön is meg akar­ja véde­ni a hazán­kat? Mond­jon igent a beván­dor­lás-kor­lá­to­zá­si kezdeményezésünkre!

Erre vála­szul kijött az SRF Devil­le (kb. late night show) aláb­bi vide­ó­ja, amit szin­ten lefor­dí­tot­tunk. Fon­tos hang­sú­lyoz­ni, hogy ez a helyi MTV(A)-n készült, egy sza­tí­ra, ami­vel a leg­na­gyobb pár­tot ekézik.

A fene, már megint unom magam! Sehol sen­ki, aki ját­sza­na velem! Apu azt mond­ja, men­jél kicsit bicik­liz­ni, ha már ilyen mar­ha drá­ga cuc­cot vet­tünk neked! Neki úgy­sincs most ide­je rám, a rek­lám­ügy­nök­sé­gé­nek épp jó sok fura vide­ót kell for­gat­nia vala­mi­lyen válasz­tás­hoz. Az anyu­kám egész nap utá­la­to­san visel­ke­dik, mert a smo­ot­hie-képei az Ins­tán nem sok láj­kot kap­nak. Köz­ben visz engem vagy lova­gol­ni, vagy gye­rek­jó­gá­ra. Ma még tenisz­edzé­sem is lesz. Annyi­ra nincs ked­vem! De anyu­kám azt gon­dol­ja, hogy biz­tos én leszek a követ­ke­ző Mart­ina Hin­gis. Mart­ina Hin­gis? Az a nő a pla­ká­ton, aki egy mosó­gé­pen ül? Annyi­ra uncsi itt! Lefek­vés előtt még csel­lóz­nom is kell. Utá­lom a csel­lót! Fené­be! Szí­ve­sen len­nék kinn a sza­bad­ban, Ahmed­del es Fatimá­val játsz­va! Kicsi hip-hopot hall­gat­nánk, es elszív­nánk egy cigit! Velük leg­alább tör­té­nik vala­mi. Mondj igent a több Ahmed­re es Fatimá­ra Svájc­ban! Szük­sé­günk van rájuk!

Elkép­ze­lem ezt ott­hon, vala­mi fide­szes vide­ó­ra rea­gá­ló m1 hír­adó­val… Mit lehet még ehhez hozzátenni?

Utá­lom a csellót!

2020: 20 nap

Egy rövid össze­fog­la­ló, ami alá­tá­maszt­ja, miért 2020 a leg­ki­rá­lyabb év mind közül, ami­nek csak szá­ma van. Az egész móka 20 nap­pal ezelőtt, 2020. júli­us 29-én, szer­dán kezdődött.

Júli­us 29., szer­da: nehe­zen indult a nap, volt némi hisz­ti, kia­bá­lás, “nem aka­rok fel­öl­töz­ni!”, miköz­ben eze­ket csi­nál­tam, a töb­bi­ek csak néz­tek engem. Mind­egy, össze­ké­szü­lőd­tünk, mert elkí­sér­tük Regit mind­annyi­an a dol­go­zó­ba, hogy fizi­kai és szel­le­mi támo­ga­tást nyújt­sunk neki. A las­sí­tó autó­ból Regit kilök­tük az iro­da előtt, lepar­kol­tunk, majd az összes gye­rek­kel (a.k.a. har­ma­dik tri­um­vi­rá­tus) elin­dul­tunk, hogy talál­junk vala­mi elfo­gad­ha­tó idő­töl­tést. Én a John Baker­re és kávé­zás­ra sza­vaz­tam, de ezzel elég­gé egye­dül marad­tam a 9 éve­sek és a cse­cse­mő között, így egy köze­li ját­szó­tér felé indul­tunk. Itt kb. két per­cet töl­töt­tünk, én épp leül­tem vol­na, hogy lecsa­tol­jam Médit a hasam­ról, ami­kor egy nagy puf­fa­nást és egy kis reccse­nést hal­lot­tam, amit Kata sírá­sa köve­tett. Gyors tele­fo­ná­lás Regi­nek (“gye­re, mert eltört Kata kar­ja!”), autó, Tri­em­li (kór­ház), pár óra múl­va műtét. két hétig vál­lig, két hétig könyö­kig lesz sín­ben a kar­ja, pont jókor, ami­kor indul a 4. osz­tály. Ide­je volt már egy ilyen ese­mény­nek, hisz leg­utóbb már­ci­us­ban fűré­szel­ték el a bal és a jobb síp­csont­ját, most jött a bal kar, a jobb kar még kitart.

Augusz­tus 8., szom­bat: kinn vol­tunk a köze­li stran­don. Sütö­ge­tés, pan­cso­lás, beszél­ge­tés isme­rő­sök­kel, csak a szo­ká­sos. Hat körül Regi Médi­vel haza­in­dult, hogy ne borul­jon a napi­rend. Haza­sé­tál­tak, aztán Regi hívott, hogy baj van: nem érzi jól magát, 38 fölött van a láza. (Nor­mál test­hő­mér­sék­le­te 36 szo­kott len­ni.) Ez így is maradt egész hét­vé­gén, sőt, volt 40 fölött is pár­szor, gyógy­sze­rek­kel és a végén már bru­tá­lis hűtő­für­dő­vel 38–39 között tud­tuk sta­bi­li­zál­ni Regit, a hősu­gár­zót. Mivel van ez a 👑, elmen­tünk tesz­tel­ni is, na, az is meg­ér egy külön bejegy­zést (tel­jes káosz, a hot­line-nak fing­ja sincs, hogy hova lehet men­ni hét­vé­gén késő este, mi van nyit­va; a teszt­re két napot kell vár­ni, és előbb jön ki levél­ben az ered­mény, mint SMS-ben; meg­húz­tam a kocsi JOBB olda­lát par­ko­lás köz­ben). Nega­tív ered­mény. Pár nap­pal később kide­rült, hogy vírus helyett bak­té­ri­um a bűnös, folyt. köv.

Augusz­tus 11., kedd: Regit diag­nosz­ti­zál­ták, miu­tán vissza­ment a szü­lé­szet­re. Haza­en­ged­ték pakol­ni, majd meg­mond­ták, hogy két napig int­ra­vé­nás anti­bio­ti­ku­mos keze­lé­sen lesz, és azért (is) fek­te­tik be, hogy legyen némi esé­lye pihen­ni. Én ott­hon marad­tam a gye­re­kek­kel, első este még volt ven­dé­günk segí­te­ni, illet­ve a nagyo­kat sike­rült lepasszol­ni egy pizsa­ma-par­ti­ra, de szer­dán már full­ba nyom­tuk a kre­tént, velem aludt az a Médi, aki 9 hónap­ja nem aludt át éjsza­kát, és cici lesz a jele az ovi­ban. Sok­kal job­ban kibír­tuk, mint ahogy gon­dol­tunk vol­na, ezt a két napot (éjsza­kát) is túl­él­tük, Regi csü­tör­tö­kön hazatért.

Augusz­tus 14., pén­tek: az utol­só hét az isko­la­kez­dés előtt, így muszáj ven­ni pár dol­got (papucs, cipő, klum­pa stb.). Regi bepa­kol­ta a két nagyot a kocsi­ba, míg Médi aludt. Van egy ilyen garázs­ki­já­ró, ami kive­zet a mély­ga­rázs­ból. Na, itt nem tudott Regi kimen­ni, mert egy ked­ves autós­tár­sunk szin­te rápar­kolt a három méter szé­les “meg­áll­ni tilos” fel­fes­tés­re, pont a “ide meg aztán plá­ne ne állj” táb­la alá, ami a garázs­aj­tón volt. A VW Sha­ran nem az a kocsi, ami­vel egy­sze­rű egy egyéb­ként is nagyon szűk kapu­be­já­ró­ban navi­gál­ni, de így plá­ne nem volt az, hiá­ba segí­tett egy idő után több arra tén­fer­gő szom­széd. Ered­mény: Regi meg­húz­ta a kocsi BAL olda­lát. Én még aznap meg­ír­tam a kár­ese­tet a biz­to­sí­tóm­nak, illet­ve küld­tem egy “no park­ing means no park­ing” képes­la­pot az elkö­ve­tő­nek (rend­szám alap­ján lekér­dez­tem a nevét, címét, a képes­la­pot online meg­csi­nál­tam a saját fotó­ink­ból). Azt hiszem, főleg ez utób­bi a pro­to­koll része.

Augusz­tus 17., hét­fő: hétfő.