Így alszom (el)

Most írhat­nék arról, hogy hason, eset­leg kis­sé spic­ce­sen háton hor­kol­va, egyéb­ként pedig 1–2 órán­ként egyik, majd másik olda­la­mon, de nem. Most az ébren­lét és alvás közöt­ti átme­ne­tet veszem gór­cső alá.

Mint sze­rin­tem majd­nem min­den­ki­nek, nekem is vol­tak (van­nak) alvás­sal kap­cso­la­tos gond­ja­im. Nagyon sok­szor volt az, hogy hiá­ba vol­tam álmos, egy­sze­rű­en nem tud­tam elalud­ni. Egy idő­ben min­dig fel­éb­red­tem haj­na­li három körül, ami köz­tu­dott, hogy az ördög órá­ja. És hiá­ba volt meg a 6–7 óra alvás, nem érez­tem magam kipi­hent­nek. Most leírok pár dol­got, hát­ha vala­ki­nek segít, illet­ve ahogy azt már koráb­ban is írtam, amennyi­ben agy­sé­rü­lés miatt elve­szí­te­ném a hosszú­tá­vú emlé­ke­ze­te­tem, akkor is jól jön majd ez nekem. (Mond­juk ez az egész blog leg­in­kább erre jó.)

Mobil — elég jól doku­men­tált téma­kör az “ágy­ban már ne tele­fo­nozz”. Hiá­ba van éjsza­kai mód a mobi­lo­mon (este 9 és reg­gel 7 között), ami­kor keve­sebb a gonosz kék fény, még­is sok­szor okoz ez álmat­lan­sá­got. Ami nekem bejött: csak ret­ten­tő unal­mas kont­en­tet fogyasz­tok vagy appo­kat hasz­ná­lok (pl. Duolin­go), de leg­in­kább az, hogy este 11 után már nem veszem elő a tele­font. Mivel az új OneP­lus 7T Pro McLa­ren-em (rek­lám helye) beál­lí­tás sze­rint 22:55-kor auto­ma­ti­ku­san kikap­csol, ez elég­gé jól megy mos­ta­ná­ban.

Könyv — rám fan­tasz­ti­ku­san hat a papír­könyv: elég néhány oldal este, víz­szin­tes hely­zet­ben, és már esik is a hom­lo­kom­ra. Per­sze ami­kor az ember Wal­ter Isaa­cson­tól olvas­sa a Leo­nar­do da Vin­cit (1’000+ oldal, hard cover), akkor ez veszé­lyes lehet, viszont nagyon jól lelas­sít, fel­ké­szít az alvás­ra. A papír­könyv hát­rá­nya, hogy fény nél­kül elég nehéz olvas­ni, fénnyel meg az ember pár­ja nem tud alud­ni, de erre nekem van meg­ol­dá­som: Regi vett nekem másod­kéz­ből egy könyv­re rög­zít­he­tő mini olva­só­lám­pát. Ami szin­tén hasz­nos: lehe­tő­leg ne Dan Brown legyen az esti mese, mert az elég­gé fel­nyom­ja az ember vér­nyo­má­sát, helyet­te én pél­dá­ul nagyon jó ered­mé­nye­ket értem el Nádas Péter Világ­ló rész­le­tek c. epo­szá­val (ami egyi­ke azon köny­vek­nek, ami­ket az utób­bi idő­ben fél­be­hagy­tam). Ret­ten­tő unal­mas, főleg, ha az ember az adott téma­kört (pl. II. VH) már elég­gé kime­rí­tő­en átol­vas­ta.

Ami szin­tén nagyon bejött nekem, az a Poc­ket­Book. Regi vett nekem egyet nem­rég, hát­tér­vi­lá­gí­tó­sat, így este is hasz­nál­ha­tó. Érzet­re ugyan­olyan, mint egy papír­könyv, nem izgat­ja fel se a sze­met, se a lel­ket, és adja a köny­ves élményt tel­je­sen. Mos­ta­ná­ban rászok­tam arra, hogy a meg­vett vagy aján­dék­ba kapott köny­vet inkább letöl­töm, és így olva­som el, mert annyi­val kényel­me­sebb.

Mant­ra — sze­rin­tem már vagy 2–3 éve min­den este lám­pa­ol­tás (és olva­sás) után majd­nem min­dig ugyan­azt “csi­ná­lom”. Ekkor­tájt egyik este nem tud­tam elalud­ni, és eszem­be jutott — mi más? — a 2010-es BL-dön­tő, és a ked­venc csa­pa­tom, az Inter­naz­io­nale. Meg­pró­bál­tam fel­idéz­ni a kez­dő­csa­pa­tot, hogy kik és milyen for­má­ci­ó­ban ját­szot­tak. Ez a komoly fej­tö­rés annyi­ra jól elfá­rasz­tott, hogy pár perc alatt elalud­tam. Miért jó ez? Mert ha erre kon­cent­rálsz, min­den egyéb hülye­ség hát­tér­be szo­rul, nem pörögsz az elfe­lej­tett dol­go­kon, meg hogy mi lesz majd hol­nap vagy a követ­ke­ző mun­ka­na­pon (meg­tér­tént eset, 100x).

Ezt annyi­val egé­szí­tet­tem ki a követ­ke­ző évek­ben, hogy elő­ször szé­pen elmon­dom az Arany­csa­pat össze­ál­lí­tá­sát, aztán a 2010-es Intert, végül pedig a 2017-ben és 2018-ban a szin­tén BL-dön­tőt nye­rő Real Mad­rid kez­dő­jét, ami egé­szen utá­noz­ha­tat­lan módon tel­je­sen meg­egye­zik mind­két dön­tő során.

For­rás: Wiki­pe­dia

Aki tovább­ra is álmat­lan­ság­ban szen­ved, az olvas­sa el ezt a bejegy­zést három­szor egy­más után!

Paradicsom 2019

Tavaly (ha vala­ki ezt már nem 2019-ben olvas­sa: 2018-ban) a szép és nagy tera­szun­kon elkezd­tünk para­di­cso­mot ter­mesz­te­ni. Nem nagy­ban, de ha jól emlék­szem, két tővel indí­tot­tuk meg az őster­me­lő­sé­get. Elég jól sike­rült, volt saját parink, ha nem is sok.

A nagy siker­re való tekin­tet­tel idén úgy dön­töt­tem, hogy meg­trip­lá­zom a ter­me­lő­te­rü­le­tet. Elő­ször is, fog­tam a tujá­in­kat, amik egyéb­ként is már halá­lu­kon vol­tak, és kivág­tam őket. Maradt utá­nuk némi sava­nyú föld, meg három hatal­mas erkély­lá­da. A föl­det aprán­ként (hogy ne jelent­se­nek fel a szom­szé­dok) a bio­tá­ro­ló­ba vit­tem.

A ládá­kat vegye­sen zöld­ség- és para­di­csom­ba­rát föld­del töl­töt­tem fel, a tete­jé­re rak­tam egy réteg mul­csot (túl­ára­zott hipsz­ter fafor­gács), aztán lát­ván, hogy van még hely föld­nek, még egy adag föl­det, és még egy réteg mul­csot. Való­szí­nű­leg ez nye­rő ötlet­nek bizo­nyult, mert a tava­lyi kiszá­ra­dá­sos tra­gé­dia idén nem tör­tént meg.

Ezt köve­tő­en vár­tam. Már janu­ár volt, és én már tel­je­sen be vol­tam sóz­va. Talán feb­ru­á­rig bír­tam, és egy tel­je­sen meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan okból kifo­lyó­lag vet­tem két tő bel­té­ri para­di­cso­mot, amik lósz­te­ro­i­dok segít­sé­gé­vel vol­tak annyi­ra fel­túr­bóz­va, hogy fejen­ként fél-fél kiló para­di­csom már lógótt raj­tuk, pedig nem vol­tak 20 cen­ti­nél maga­sab­bak. Eze­ket szé­pen kiül­tet­tem, és gyö­nyö­rű­en fej­lőd­tek abban a két nap­ban, amíg nem jött egy hide­gebb este, és tel­je­sen elfagy­tak, meg­hót­tak.

Ez volt a főpró­ba!

Ezt köve­tő­en rámen­tem a Coop Bau & Hobby kert­rész­le­gé­re, és heten­te néz­tem, hogy jött‑e már a kiül­tet­he­tős, meg­nö­vős para­di­csom. Ők nem hülyék, így se feb­ru­ár­ban, se már­ci­us­ban nem jöt­tek elő ezzel a faj­tá­val, egé­szen ápri­li­sig kel­lett vár­ni. Akkor több tur­nus­ban három­fé­lét sze­rez­tem be, ebből egy volt a nor­má­lis pari, egy a bio kok­té­los, a mara­dék pedig a főző-féle faj­ta. Ezen jövő­re majd csi­szo­lok. Tanul­ván szin­tén a tava­lyi eset­ből, ami­kor a para­di­cso­mok a sóhaj­tás­ra is derék­szög­ben meg­dől­tek, vet­tem karó­kat is, és nagy­já­ból annyi zsi­neg­gel kötöt­tem fel- és alá a növé­nye­ket, amennyi két­szer átéri a Föl­det az Egyen­lí­tő körül. Biz­tos­ra men­tem.

Meg­néz­tem egy vide­ót a You­Tu­be-on, ami arról szólt, hogyan kell a para­di­cso­mo­kat meg­nyes­ni meg levág­ni a feles­le­ges haj­tá­so­kat. Mivel ezt bar­bár­ság­nak tar­tot­tam, hagy­tam őket, hagy bur­já­noz­za­nak csak ked­vük­re. Kémi­ai segít­sé­get is nyúj­tot­tam nekik ehhez, van­nak ilyen para­di­cso­mot érle­lő golyócs­kák, azo­kat adtam nekik töven­ként vagy hár­mat. Itt nálam nem lesz éhe­zés a táp­anya­gok és nyom­ele­mek után!

Hogy az öntö­zés is jól men­jen, a meg­le­vő tíz­li­te­res locso­ló mel­lé Regi a lakó­te­le­pi Vate­rán (mond­tam már, hogy van ilyen Fre­i­la­ger App, ami egy Allthings-ins­tan­cia?) behú­zott negyed­á­ron egy sla­got és egy kony­hai csa­pos kon­ver­tert, ami­hez már csak egy másik kon­ver­tert kel­lett ven­nem, és már ment is a locso­lás. Csak a terasz felé­ig, mert a slag 5 méter. Nem baj!

A para­di­cso­mok nőt­tek. Néz­tem a pedig­ré­jü­ket, az volt ráír­va, hogy 1,5–1,8 méter, de ennek nyil­ván nem hit­tem. Aztán még tovább nőt­tek, szó sze­rint a fejünk­re nőt­tek. Ha egy hir­te­len vihar nem töri le a leg­ma­ga­sabb haj­tást, simán két és fél méter­re is fel­kú­szott vón. Ez ter­mé­sze­te­sen azt jelen­tet­te, hogy a karó­im túl kicsi­nek bizo­nyul­tak, így jövő­re ezt is más­képp fogom csi­nál­ni. Már most látom magam előtt a karók­ból és egyéb pál­cák­ból össze­esz­ká­bált para­di­csom­ke­rí­tést — mit kerítést?!lugast! — , ami majd tart­ja a 2020-as évfo­lyam növen­dé­ke­it.

Fast for­ward, júli­us végén kez­dő­dött a szü­ret, és egé­szen novem­be­rig (!) tar­tott. Az egyik leg­ter­mé­ke­nyebb nap augusz­tus 10‑e volt, ami­kor majd­nem 4 kilót szed­tünk le (ld. len­ti kép), aztán ezt übe­rel­te augusz­tus 17‑e, ami­kor 5 kiló lett az ered­mény.

Novem­ber­ben bezárt a bazár, leszed­tem a mara­dé­kot, aztán levág­tam az összes növényt is, és men­tek a kom­poszt­ba. Ekkor kb. 1 kiló zöld para­di­cso­mom is lett, amit ece­tes víz­ben némi fűsze­re­zés­sel (jövő­re keve­sebb bors kell!) elté­ve iga­zi sava­nyú­ság-kuri­ó­zum lett.

Nagyon köszö­nöm csa­lá­dom támo­ga­tá­sát az egész év során, hogy nagy­já­ból net­tó 50 mun­ka­óra befek­te­té­sé­vel sike­rült 40 frank érté­kű para­di­cso­mot ter­mel­ni.

Karácsony

Zizi vagyok és most a Kará­cso­nyunk­rol fogok mesél­ni. Egy­szer ami­kor Katá­val tévé­sztünk akkor Apa elkesz­te éne­kel­ni a Csen­des éjt csak hami­san. Anak a sző­ve­ge pedig igy szolt: Apa ideg­be­teg apa ideg­be­teg vagy­is a tőbi­re nem emlék­szem. Vagy­is csak vicc­ből.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK ÉS KELEMES UJ ÉVET!!!

How Dubstep Stole Christmas: Pt.1

Mint min­den főál­lá­sú blog­ger­nek és/vagy inf­lu­en­cer­nek, nekem is van egy lis­tám azok­ról a témák­ról, amik­ről írni szán­dé­ko­zok. Mivel hala­dok a kor­ral, nem egy blog.txt-ben van a kont­ent, hanem Goog­le Keepen van egy jegy­ze­tem “Blog témák” cím­szó alatt. Ennek a lis­tá­nak a leg­te­te­jén ült egé­szen mos­ta­ná­ig ez a téma.

8 éve már, hogy Regi­vel meg­ta­lál­tuk 8tracks-en a “How Dubs­tep Sto­le Christ­mas: Pt. 1″ c. össze­ál­lí­tást. Agyon­hall­gat­tuk kará­csony­kor, de dur­ván. Aztán tel­tek az évek, az 8tracks min­ket, sze­ren­csét­len euró­pa­i­a­kat tel­je­sen sem­mi­be vett, és sok min­dent letil­tott. De ez engem nem befo­lyá­solt abban, hogy min­den­fé­le ármány­ko­dás­sal hoz­zá­jus­sak az összes szám­hoz, amit íme, itt és most köz­zé­te­szek. Remél­he­tő­leg nem lesz jogi hac­ca­cá­ré ebből sem, ahogy a Kos­suth Rádió-féle rip­ből sem lett. Ha igen, hát akkor ÍJ (gy.k. így jár­tam).

1. Carols of the Dubs­tep (Dubs­tep) by King of Bass
2. Jing­le Bellz by Crizz­mazDub
3. Nutc­ra­c­ker Christ­mas Dubs­tep REMIX by Bog­TroT­TeR
4. White Christ­mas (Dubs­tep Remix) by Electro­id
5. How to Steal Christ­mas (Grinch Remix) by Cring­le-step
6. Let it Snow (Guppy’s Dubs­tep Edit) by Dean Mar­tin
7. Rudolph the Red Nos­ed Rein­de­er (Dis­t­rix Mix) by Gene Autry
8. Deck The Halls (Dubs­tep Remix) by Bo Biz

Gipsz Jakab

Sok évvel ezelőtt olvas­tam egy kísér­let­ről. Egy a nyelv­tan­nal nagy barát­ság­ban álló ille­tő kita­lált egy új ragot, ami egy léte­ző, de koráb­ban le nem írt viszonyt feje­zett ki. Nem tudom, hogy volt pon­to­san, de ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy ahogy a ‑ra/-re kife­je­zi, vala­mit vala­mi más dolog­ra helyez az ember, a ‑ba/-be pedig a bele­ra­kást jele­ní­ti meg, a kita­lált rag arra vonat­ko­zott, hogy mond­juk vala­mit vala­mi­re de bele raksz. (Remé­lem, ez eddig ért­he­tő, mert ha nem, akkor a szto­ri máso­dik fele nem fog átjön­ni.) Egy szó mint száz, az úr ezt a ragot elkezd­te gye­re­kek neve­lé­se köz­ben hasz­nál­ni (eset­leg tanár volt? ki tud­ja), akik ezt szé­pen el- vagy meg­ta­nul­ták, és olyan ter­mé­sze­tes­ség­gel hasz­nál­ták, mint a töb­bi, egyéb­ként hagyo­má­nyos ragot. Ez volt a gonosz nyelv­ta­ni incep­ció.

Ami­kor gye­re­ke­im szü­let­tek, koráb­ban elkép­zel­he­tet­len lehe­tő­sé­gek nyíl­tak szá­mom­ra, főleg ami az ember­kí­sér­le­te­ket ille­ti. Per­sze nyil­ván nem célom Kata és Zizi (illet­ve most már Médi) éle­tét egy prosz­tó poén ked­vé­ért tönk­re­ten­ni, de gon­dol­kod­tam, mit lehet­ne ebből a fen­ti pél­dá­ból vic­ce­sen újra­hasz­no­sí­ta­ni.

A szü­lők károm­kod­nak. Ebben mi Regi­vel sem vagyunk kivé­te­lek, de nagyon figye­lünk arra, hogy lehe­tő­leg a lányok előtt ne részeg kocsis­ként nyil­vá­nul­junk meg. Időn­ként (havon­ta, heten­te, napon­ta stb) ki-kicsú­szik az ember szá­ján egy “a manó­ba”, egy “a fűz­fán­fü­tyü­lő réz­an­gya­lát”, eset­leg egy “azt a kire­lej­zu­mát”. Ezt a köl­kök hall­ják, értik, tanul­ják, hasz­nál­ják, kicsit job­ban meg­ra­gad ez ben­nük, mint mond­juk az, amit az ember ezer­szer elis­mé­tel és kér tőlük. A lényeg a lényeg, a gye­re­ke­ink károm­kod­nak. Ezzel nincs nagy baj addig, amíg ott­hon, a négy fal között csi­nál­ják, csak akkor kezd ciki len­ni, ami­kor egy rokon vagy barát előtt ereszt el vala­me­lyik egy “a kutya picsá­ját” c. szössze­ne­tet (meg­tör­tént eset).

Arra gon­dol­tam, hogy ha már károm­ko­dik vala­me­lyik, akkor úgy tegye, hogy az mások előtt ne legyen vál­lal­ha­tat­lan. Ezért aztán egy ben­ső­sé­ges és őszin­te pil­la­nat­ban leül­tem a két lur­kó­val, és elvé­gez­tem a beül­te­tést.

Tud­já­tok, lányok, most már elég nagyok vagy­tok ahhoz, hogy meg­ta­nul­ja­tok vala­mi nagyon fon­to­sat. A magyar nyelv­ben van egy kife­je­zés, ami arra néz­ve nagyon sér­tő, aki­re mond­juk. Azért mon­dom el nek­tek, hogy tud­ja­tok róla, de sem­mi­lyen körül­mé­nyek között nem sza­bad ezt hasz­nál­ni. Ez a kife­je­zés a “Gipsz Jakab”. Aki­re mond­juk, azt nagyon meg­bánt­juk, és biz­to­san nagyon hara­gud­ni fog rátok, ha hall­ja.

Laci, a gonosz apa

Darab idő múl­tán figyel­tem, hogy mi tör­té­nik. A gye­re­kek sus­to­rog­tak maguk­ban, lát­szott, hogy vala­mi nagyon tit­kos dolog­ban sán­ti­kál­nak. Kihall­gat­tam, hogy mit mon­da­nak.

Ez a <ran­dom osz­tály­társ neve> annyi­ra bun­kó! Egy iga­zi Gipsz Jakab!

Kata és/vagy Zizi

Vár­tam egy kicsit, aztán elmond­tam nekik az iga­zat, hogy Gipsz Jakab a magyar John Doe. Azóta nem beszél­nek velem, de ez sze­rin­tem nor­má­lis, fél évig ez bele­fér.

Baleseti kárpótlás

Emlék­szik még vala­ki Regi bal­ese­té­re? Nem, nem arra, ami­kor elsza­kadt a kereszt­sza­lag­ja síe­lés­kor. Nem is arra, ami­kor átment az üveg­aj­tón arc­cal elő­re egy kis éji nasi­ért. Arra sem, ami­kor a szó szo­ros értel­mé­ben fél­re­lé­pett a rác­ke­vei nya­ra­ló lép­cső­jén. Még csak nem is arra, hogy hogyan dob­ta őt fej­be Dévé­nyi Tibi bácsi az E épü­let­ben egy pöttyös (Regi sze­rint pon­tos) lab­dá­val pár órá­val azelőtt, hogy össze­jöt­tünk vol­na. (Talán ez volt az iga­zi ok?) Arra a bal­eset­re gon­do­lok, ami las­san három éve volt, és a blog tör­té­nel­mé­be mint “Regi bal­ese­te” vonult be.

A kázus ugye 2017. janu­ár 11-én tör­tént. A követ­ke­ző hóna­pok elég ese­mény­dú­san tel­tek, jött a biz­to­sí­tós úr is, kifi­zet­ték Regi ked­venc pul­csi­ját, amit levág­tak róla. Aztán sem­mi. Eltelt két év és még egy kicsi, és még min­dig nem hal­lot­tunk sem­mi konk­ré­tu­mot. Még csak egy nyil­vá­nos brisz sem volt a tet­tes tevé­keny rész­vé­te­lé­vel a szen­ve­dő olda­lon. Nem mint­ha befek­te­té­si cél­zat­tal ütő­dött vol­na el Regi, de úgy vol­tunk vele, hogy ha már annyi szí­vás volt ebből 2017-ben, akkor legyen má’ vala­mi. Volt talán egy-két “hogy vagyunk?” tele­fon­hí­vás, de más sem­mi.

Aztán folyó­év szep­tem­ber 13-án hir­te­len jött egy levél a biz­to­sí­tó­tól, hogy íme, röp­ke két és fél év kel­lett, hogy kiszá­mol­juk, de tes­sék, ez az aján­la­tunk: X. Ez az összeg nagy­já­ból elég ahhoz, hogy az ember vegyen egy régi autót, eset­leg egy ekko­ra csa­lád­dal elmen­jen vala­ho­va egy hét­re (de ne túl jó hely­re és ne túl messzi­re). Oké.

Volt viszont rész­le­te­zés is. Az összeg három rész­ből jött össze: elég­té­tel, ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés, kamat. Az elég­té­tel arról szól, hogy ha vala­ki­nek tar­tó­san — illet­ve spe­ci­á­lis ese­tek­ben átme­ne­ti­leg — az élet­mi­nő­sé­ge a bal­eset miatt rom­lik, akkor neki ezért vala­mennyit fizet a biz­to­sí­tó. Az összeg a sváj­ci embe­ri erő­for­rá­sok­hoz képest (pl. mennyi egy vil­lany­sze­re­lő kiszál­lá­si díja) vic­ce­sen ala­csony volt, mivel sze­ren­csé­re Regi­nek mara­dan­dó kára nem lett (leg­alább­is egy­elő­re nem lát­juk), ezért úgy vol­tunk vele, hogy jó, legyen ennyi. A kamat az kamat, iga­zá­ból fel­fe­lé kere­kí­tet­ték gálán­san. Ami viszont az érde­ke­sebb volt, az a ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés.

Ez arról szól, hogy mivel Regi nem volt (min­dig tel­je­sen) mun­ka­ké­pes, ezért kiszá­mol­ták, mennyi időt (nem) töl­tött a bal­eset miatt gye­rek­ne­ve­lés­sel és házi­mun­ká­val. Egy bonyo­lult egyen­le­tet rak­tak össze: input volt az adott hónap­ban Regi kiírt­sá­ga (mennyi­re nem tudott dol­goz­ni), az óra­bér, illet­ve az órák szá­ma. Hat peri­ó­dus­sal szá­mol­tak, mind­egyik­nél volt egy %, a fix óra­bér és a fix óra­szám. Ezt szá­mol­ták ki két és fél év alatt. Bra­vó.

Ennél vic­ce­sebb volt, hogy mik is vol­tak ezek az inpu­tok. A szá­za­lé­kok­kal túl sok gond nem volt, anno Regi tény­leg úgy volt kiír­va, hogy az egyik hónap­ban 80%-ban volt mun­ka­kép­te­len, aztán 70%-ban, és néhány hul­lám­zás után ez szé­pen lement 0‑ra. Az óra­bér­nél a biz­to­sí­tó­sok a hasuk­ra csap­tak, és azt mond­ták: 27. Egy óra házi­mun­ka és/vagy gye­rek­ne­ve­lés, amit Regi végez, az 27 fran­kot ér sze­rin­tük. Az óra­szám pedig úgy jött ki nekik, hogy van a mun­ka­nap és a hét­vé­ge: Regi mun­ka­na­pon­ként egy (!) órát, hét­vé­gen­te napon­ta három (!) órát “dol­go­zott” itt­hon.

Ami­kor ezt végig­ol­vas­tam, akkor azt mond­tam: nono. Tény­leg küld egy biz­to­sí­tó egy hiva­ta­los papírt, amin azt írják, hogy egy ikres anya heti 11 órát végez házi­mun­kát és nevel gye­re­ke­ket? Hát mi folyik itt, Gyön­gyö­sön?!

Tol­lat ragad­tam. Ugyan Regi azt mond­ta, hogy hagy­juk, jó ez így, meg kar­ma. De én gya­kor­la­ti­lag azért tanul­tam meg írni, hogy az ilyen ese­tek­ben tud­jak rek­la­mál­ni. Pont­ról pont­ra ízek­re szed­tem az aján­la­tot, rávi­lá­gí­tot­tam, hogy micso­da fasisz­ta-kapi­ta­lis­ta elnyo­más áldo­za­tai let­tünk mi itt. Öt perc gug­li­zás után kita­lál­tam egy reá­li­sabb óra­bért, a házimunkás/gyerekezős órák szá­mát pedig meg­há­rom­szo­roz­tam. Fittyet hány­tam és fityiszt mutat­tam arra a kité­tel­re, hogy min­den rek­la­má­ció újra­in­dít­ja az egész pro­cesszt — ha már majd’ három évet vár­tunk, mi azzal a gond, ha ebből csak 2022-re lesz ered­mény? Elküld­tem a leve­let.

Köz­ben írtam egy ügy­véd­nek, hogy kel­le­ne némi segít­ség. Fizet­tem 100 fran­kot egy ötper­ces tele­fo­ná­lá­sért és egy ema­i­lért, majd kap­tam egy 1’000+-os aján­la­tot tovább­ol­va­sá­sért. Ezt ennyi­ben is hagy­tam.

Eltelt egy hét, gon­dol­tam, hogy azért egy emailt ennyi idő alatt el lehet olvas­ni. Fel­hív­tam az ille­té­kes biz­to­sí­tós urat, és meg­kér­dez­tem, hogy hogy érzi magát ezen a nap­fé­nyes hét­fői napon. Könnyek között ismer­te be, hogy ugyan lát­ta már a leve­le­met, de még nem tud­ta végig­ol­vas­ni. Nem baj, mond­tam, min­den­ki­nek van­nak hibái, akkor ha már úgy­is meg­ta­lál­tad az emailt, akkor talán hagyd is meg­nyit­va, olvasd el, és talán vála­szolj rá! Úgy lesz, a követ­ke­ző napok­ban min­den­kép­pen sort kerít rá.

Cso­dák cso­dá­ja, két nap kel­lett csak, és már jött is az újabb aján­lat. Az óra­bért mini­má­li­san emel­te (30), az óra­szám­nál meg majd­nem meg­ad­ta az egé­szet, amit kér­tem (30). Ezzel sike­rült az ere­de­ti ház­tar­tá­sos össze­get meg­há­rom­szo­roz­ni, az egész aján­la­tot pedig bőven meg­dup­láz­ni (az ugye már két régi autó vagy két hét nya­ra­lás).

Meg­ér­te? A leve­let meg­ír­ni igen. Regit elüt­ni nem.

Névválasztás

Hogy, hogy nem, úgy ala­kult, hogy megint csak kel­lett válasz­ta­nunk egy nevet az egyéb­ként töké­le­tes “Mar­kert” csa­lád­név mel­lé. Nem egy­sze­rű az ilyen fel­adat. Elő­ször is, van­nak prak­ti­kus meg­fon­to­lá­sok:

  1. Néme­tes veze­ték­név­hez nem olyan jó a lati­nos kereszt­név, ezért nem lehet mond­juk Mar­kert Ale­j­and­ro.
  2. Hagyo­má­nyos hang­zá­sú veze­ték­név­hez nem passzol a hala­dó szel­le­mű kereszt­név, így nem lehet Mar­kert Avi­á­na.
  3. Nem lehet mind­ket­tő hosszú, mert kifogy a tin­ta­pat­ron, így elvet­he­tő a Mar­kert Bona­ven­tú­ra.
  4. Érde­mes figyel­ni arra is, hogy ha ala­csony hang­ren­dű az egyik név, akkor a másik is legyen az, ugyan­ez magas/magas ese­tén is, de a Mar­kert az vegyes hang­ren­dű, így végü­lis erre nem kell figyel­ni?
  5. Vigyáz­ni kell a magán­hang­zók és más­sal­hang­zók ütkö­zé­sé­re, mert a Mar­kert Dzsam­alt még a len­gye­lek is nehe­zen ejtik ki.
  6. Nem árt oda­fi­gyel­ni az áthal­lá­sok­ra, mert nem mind­egy, hogy Mar­kert Esz­ter vagy Mar­ker Tesz­ter.

Ha eze­ken túl vagyunk, akkor jöhet az ötle­te­lés a mara­dék nagy­já­ból 600 poten­ci­á­lis név­vel.

Viszony­lag hamar eldön­töt­tem, hogy ha fiú len­ne az új gyer­mek, akkor az egyet­len lehet­sé­ges név az a Ben­de­gúz. Mar­kert Ben­de­gúz, baro­mi menő. Mond­juk a fen­ti 6 alap­elv­ből 2–3 sérül, de hát még­is­csak Ben­de­gúz. Mivel a csa­lád­ban van más is, muszáj volt támo­ga­tó­kat sze­rez­nem az ötle­tem­hez. Katá­val elég volt egy­szer meg­néz­ni az Indul a bak­ter­há­zat, és már rög­tön meg­volt a buy-in a részé­ről. Zizi elég­gé Regi befo­lyá­sa alá került, és azt mond­ta, hogy “ne már, Apa, ne ront­suk már el az éle­tét egy ilyen név­vel”. Non­szensz. Gon­dol­tam, csel­hez folya­mo­dok, és meg­pró­bá­lom meg­győz­ni más­hogy:

- Zizi, kapsz 20 fran­kot, ha támo­ga­tod a Ben­de­gúz nevet.

- Apa, ne hülyés­kedj már! Ezt nem lehet így eldön­te­ni!

- 50 frank.

- Oké, lehet Ben­de­gúz!

Akár­hogy is szá­mol­juk, meg­volt a két­har­mad a csa­lá­don belül, sőt, három­ne­gyed is. Regit min­den továb­bi nél­kül lesza­vaz­hat­tuk.

Kide­rült a gye­rek neme: leány.

Kata, Zizi, Laci (egy­szer­re): basszus, nem lesz Ben­de­gúz!

Men­tünk hát tovább női vona­lon, ami azért nem egy­sze­rű, mert két igen jó nevet 2011-ben már ellőt­tünk. Sőt, nem is ket­tőt, hanem négyet, hiszen Kata­lin Zóra is, Iza­bel­la pedig Han­ga. A hát­tér­ben az volt egyéb­ként ezek­kel a nevek­kel kap­cso­lat­ban az ötlet, hogy legyen egy hagyo­má­nyo­sabb és egy moder­nebb, aztán a gye­rek majd válo­gat.

Több nevet is kipró­bál­tunk, de vala­hogy nem volt az iga­zi, nem állt rá a szánk. Volt egy hosszabb idő­szak, ami­kor a Szon­ját favo­ri­zál­tuk, de újra­néz­tük a Sofő­rö­ket, és ez min­dent elron­tott. Aztán beug­rott, hogy a nagy fehér dene­vér­nek nagy fehér guá­nó­ja van Anna. Hagyo­má­nyos, szép, ki tud­ják mon­da­ni Svájc­ban is, nem ütkö­zik (nagyon) a Mar­kert­tel.

De mi legyen a másik név?

Egy­szer csak fel­iz­zott a hori­zon­ton Dénes bará­tom (aki szin­tén janu­ár 20-ai és szin­tén iker) ex-barát­nő­jé­nek a neve.

Médea, azaz Médi.

Jelen­té­se: bölcs asszony. Ízlel­get­tük, pró­bál­gat­tuk, meg­cse­len­dzsel­tük, és áll­va maradt. Elkezd­tük hasz­nál­ni, és úgy is műkö­dött. Aztán egy kel­le­mes nyá­ri napon a tera­szon henyél­tünk, beszél­get­tünk, és hir­te­len szem­be jött a név ere­de­ti­jé­ül szol­gá­ló Méde­ia Wiki­pé­dia-szó­cik­ke:

Méde­ia (görö­gül Μήδεια, „fér­fi­as­ság”) kolk­hi­szi varázs­ló­nő, Heka­té pap­nő­je a görög mito­ló­gi­á­ban.
Aié­tész király és Idü­ia lánya. Héra és Aph­ro­di­té sze­rel­met kel­tet­tek ben­ne Iaszón iránt, ezért segí­tett a Kolk­hisz­ba hajó­zott Iasz­ón­nak az arany­gyap­jú meg­szer­zé­sé­ben. Utá­na meg­szö­kött Iasz­ón­nal és az argo­na­u­ták­kal Iol­kosz­ba indul­tak. Útköz­ben meg­öl­te test­vé­rét, Apszürt­oszt, akit maguk­kal vit­tek.
Iol­kosz­ban rávet­te Peli­a­sz lánya­it, hogy öljék meg öreg édes­ap­ju­kat, mert varázs­ere­jé­vel meg fog­ja őt fia­ta­lí­ta­ni. Mivel az ígé­re­tét nem tel­je­sí­tet­te, Peli­a­sz fia kiűz­te őket a város­ból. Ezután Iaszón és Méde­ia több évig Korin­thosz­ban, Kre­ón udva­rá­ban éltek. Később Iaszón elhi­de­gült Méde­iá­tól és Kre­u­szát akar­ta fele­sé­gül ven­ni, de Méde­ia egy méreg­gel átita­tott dísz­kön­tös­sel meg­öl­te vetély­társ­nő­jét. A kitű­zött eskü­vő nap­ján Méde­ia meg­öl­te saját két gyer­me­két is, hogy ezzel is bánt­sa a hűt­len Iasz­ónt.
Ezután Athén­ba repült sár­kány­fo­ga­ton, itt Aige­usz befo­gad­ta. A haza­té­rő Thé­sze­uszt meg akar­ta mér­gez­ni, de nem sike­rült neki. A gyil­kos­sá­gi kísér­let miatt Aige­usz is elűz­te, ekkor vissza­tért Kolk­hisz­ba.

Tehát a név első és leg­hí­re­sebb vise­lő­je test­vér- és gyer­mek­gyil­kos, de szimp­lán soro­zat­gyil­kos és fel­búj­tó is.

A szó­cikk elol­va­sá­sa után Regi­vel egy­más­ra néz­tünk, és azt mond­tuk:

Jó, akkor legyen Médi!

Mond­juk az Édes Anna áthal­lás se sem­mi, nem­de­bár?

Így passzoltam el az Audit, avagy autóeladás Svájcban

Ahogy azt pont egy hónap­ja írtam, úgy ala­kult, hogy el kel­lett adnunk a régi kocsin­kat. Ezen apro­pó­ból jelent­ke­zem egy gyors össze­fog­la­ló­val, ami­ben sze­re­pel­ni fog­nak nep­pe­rek, szá­mo­ló­gép, és még egy letört műanyag­da­rab is. Tart­sa­nak velünk!

Hir­de­tés: én hat irány­ból támad­tam egy­szer­re, remél­ve, hogy így maxi­ma­li­zál­ni tudom a GRP-t és a rea­chet. (Regi 5 éve mesél ezek­ről az enti­tá­sok­ról nekem, nagyon remé­lem, hogy most sike­rült a meg­fe­le­lő kon­tex­tus­ban és jelen­tés­ben alkal­maz­nom eze­ket!)

1.) AutoScout24: ez ugye a helyi használtautó.hu, nagyon sok ember (erről még lesz szó) nézi, itt muszáj hir­det­ni. 2 hétig ment itt a kocsi, az alap cso­mag 59 frank, erre még a végén, ami­kor már nagyon kel­lett, rádob­tam még 12 fran­kot az ext­ra kieme­lé­sért. Ezért cse­ré­be 623 ember tekin­tet­te meg a hir­de­tést, akik közül hár­man írtak emailt, és emlé­ke­im sze­rint kb. tucat­nyi­an írtak SMS‑t vagy hív­tak fel. Ebből a tizen­öt ember­ből három volt magán­em­ber, a töb­bi nep­per, de a rosszab­bik faj­tá­ból.

9000fr dan­ke.!!?”, “Guten Tag. Offe­ri­e­re Ihnen für den Wagen so ab platz ohne Gewähr 6500.- fr”, “9000 Sfr mor­gen Abend?”, “9000 SFr Bar­zah­lung”, “guten tag ich habe inte­res­se für audi. ich bie­te 9600-”, “Hal­lo Was ist der letz­te Pre­is bit­te cash ab Platz”, ilye­ne­ket írtak nekem. Ebből több kon­zek­ven­ci­át is levon­ha­tok: nem is olyan rossz az én néme­tem; a köz­pon­to­zás­sal min­den­ki hadi­lá­bon áll; a sváj­ci nep­pe­rek azt hiszik, hogy egy eladó szá­má­ra fel­tét­le­nül az a leg­fon­to­sabb, hogy a meg­hir­de­tett ár töre­dé­két kap­ják meg, de azt aznap este, kész­pénz­ben.

Ezek­ből a leadek­ből (ezt a szót a héten hal­lot­tam éles­ben, gon­dol­tam, meg­pró­bá­lom itt is elsüt­ni) aztán nem lett sem­mi, volt, aki komo­lyab­ban érdek­lő­dött, beszél­tünk is, aztán egy­szer­csak lemond­ta, mond­ván hogy “infor­má­ló­dott az autó­ról”. Mire gon­dolt vajon, hogy dízelt akart, és hir­te­len rájött, hogy ben­zi­nes? Nem értem azóta sem.

A magán­em­be­rek vic­ce­seb­bek vol­tak, az első jelent­ke­ző rög­tön ezt írta: “Hel­lo Laz­lo First i have to tell you that your car is to expen­sive for me. My bud­get is to small. But i have read your whole sto­ry and it was fun for me and i have laughed a lot. Thank you very much and a hap­py eas­ter. Many gree­tings”, ettől mond­juk gaz­da­gabb nem let­tem, de jól esett. Aztán volt egy luzer­ni fran­cia csó­ka, aki se ango­lul, se néme­tül (de még magya­rul se!) beszélt, így vele egy isme­rő­sén keresz­tül, illet­ve később a Goog­le Trans­la­te-tel beszél­get­tem. Itt az utol­só aján­la­tá­ra (7000) azt írtam vissza, hogy “Cela ne suf­fit pas, dés­olé.”, amit ő hamar nyug­tá­zott egy “D’ac­cord je comp­rends bonne soi­rée”-vel, én pedig a dis­kur­zust lezár­tam egy jó pil­la­nat­ban elhe­lye­zett “Bonne soi­rée à vous aus­sie”-vel. Volt, aki cse­rél­ni akart autót, de mond­tam, hogy engem a cse­re csak akkor érde­kel, ha kész­pénz ma este pénz­re vál­ta­nék.

2.) Blog: na, erre sok pénzt nem tet­tem fel, hogy majd pont ez fog nekem vevőt talál­ni, be is jött, már­mint nem jött be sen­ki.

3.) Twit­ter: meg­osz­tot­tam a blog­posz­tot, ami­ben meg­osz­tot­tam a hir­de­tést. Sem­mi.

4.) Face­book: Regi kirak­ta az autos­cou­tos hir­de­tést a falá­ra, ebből se lett sem­mi, de leg­alább Zuc­ker­berg meg­tud­ta, hogy Audim van.

5.) Lakó­te­le­pi app: a Fre­i­la­ger lakó­te­lep­nek van egy saját app­ja, ami az Allthings plat­for­mot hasz­nál­ja. Mivel még­is­csak 800 lakás 2500 lakó­ját éri el az ember poten­ci­á­li­san, volt rá esély, hogy vala­kit érde­kel­ni fog, de sem­mi. Egyéb­ként maga az app nagyon hasz­nos, mi vet­tünk ezen keresz­tül már bútort, ruhát, adtunk is el egyet s mást, illet­ve nagyon jó min­den hét­vé­gén a fotó­val doku­men­tált anyá­zá­so­kat olvas­ni, hogy “mi a f.szért kel­lett már megint a macs­ka­al­mot rábo­rí­ta­ni a teli bio­sze­me­tes tete­jé­re, hogy egé­szen hét­fő­ig boká­ig ganéj­ban jár­jon min­den­ki?!” stb.

6.) UBS Pin­board: nem áru­lok el nagy tit­kot azzal, hogy egy nagy sváj­ci bank­nak dol­go­zom (per­sze epa­mos­ként), ami három betűs, U‑val kez­dő­dik, és S‑re vég­ző­dik. Van ott egy elég jó Pin­board nevű site, ami Jive-ala­pon műkö­dik, és a ban­ki csen­cse­lők menny­or­szá­ga. Lehet ott talál­ni alig hasz­nált hang­fal­kész­le­tet; búto­ro­zot­tan kiadó lakást fél évre, mert vala­ki éppen sab­bati­cal­ra megy, és az után­bér­lés­sel szer­zett pénz­ből Sváj­con kívül úgy tud meg­él­ni, mint egy király; és per­sze autó­kat is. Én ide akku­rá­tu­san fel­vit­tem az Audi hir­de­té­sét (mert az AutoScout24 til­tott doma­in oda­benn) képek­kel, szö­veg­gel, azt is elhint­ve, hogy az iro­dá­tól 200 méter­re par­kol, bár­mi­kor meg­te­kint­he­tő stb.

Egyez­ke­dés: Hús­vét hét­vé­gé­jén rak­tam ki, a négy­na­pos héten nyil­ván min­den­ki sza­bad­sá­gon volt (én nem), és sen­ki nem jelent­ke­zett. Aztán pén­te­ken 6 után, ami­kor vissza­ér­tem a helyem­re az utol­só fan­tasz­ti­kus mee­tin­gem után, lát­tam, hogy egy Igor nevű ille­tő írt nekem egy emailt a kocsi­val kap­cso­lat­ban, per­sze akkor már off­line volt. Gyor­san vála­szol­tam neki (hét­fő­ig úgy­sem olvas­sa, gon­dol­tam), illet­ve ráke­res­tem Lin­ke­dI­nen, ismi­nek jelöl­tem, és ott is írtam neki. Baro­mi mákom volt, már épp ment vol­na be edze­ni, ami­kor lát­ta az üze­ne­te­met, és gyor­san fel­hí­vott. Meg­egyez­tünk, hogy kijön a város­ból Alt­stet­ten­be, hogy meg­néz­ze a kocsit. Talál­koz­tunk, egy nálam is fia­ta­labb román vagy mol­do­vai srác volt, ala­po­san átnéz­te a kocsit kívül­ről és belül­ről. Aztán fel­aján­lot­tam neki, hogy vezes­se is, elmen­tünk egé­szen Spre­i­ten­ba­chig, autó­pá­lyán is, aztán haza­vitt, ott a par­ko­ló­ban még kipró­bál­tuk a rádi­ót is, a blu­e­to­oth-os kihan­go­sí­tót. Aztán gon­dol­tam, hogy mar­ke­ting- és PR-szem­pont­ból mennyi­re menő len­ne már, ha én vin­ném haza, szó­val a (remél­he­tő­leg) leen­dő autó­já­val / én autóm­mal haza­vit­tem. Köz­ben végig beszél­get­tünk, sok­szor elmond­ta, hogy min­dig is Audit akart, mennyi­re jó a kocsi, milyen ren­des vagyok (mond­juk ezt tud­tam). Elbú­csúz­tunk. Haza­men­tem, aztán elkez­dett iro­gat­ni SMS-eket, hogy mennyi a szer­víz, milye­nek a gumik, mennyi a fogyasz­tás, hogyé’ a biz­to­sí­tás. Este három­ne­gyed 11 magas­sá­gá­ban írt nekem, hogy dön­tött: meg­ve­szi a kocsit! Meg­egyez­tünk 9’500-ban, ami az ere­de­ti ártól (12’000) ugyan elég messze volt, de még min­dig jóval több, mint amennyit az AMAG aján­lott (5’200), ha bevet­ték vol­na az autót.

Autó­el­adás: Svájc­ban autót elad­ni igen egy­sze­rű. Az egész folya­mat ala­po­san le van írva egy autos­cou­tos tanács­adó olda­lon (köszi, Zoli!), ben­ne olyan vál­to­za­tok, mint az ele­gáns, a fize­tős, az ille­gá­lis stb. Ami a lényeg: a leg­jobb úgy autót elad­ni, hogy az ember oda­megy a vevő­vel a tanács­hoz Stras­sen­ver­kehr­samt­hoz, és ott az ügy­in­té­ző előtt meg­tör­té­nik a kocsi átírá­sa. Ezelőtt per­sze érde­mes min­den egye­bet elin­téz­ni: meg­egyez­ni az árban, kitöl­te­ni egy két­ol­da­las szer­ző­dést (pl. ilyet vagy ilyet), elin­téz­ni a pisz­kos anya­gi­a­kat, alá­ír­ni a szer­ző­dést. Nálunk volt egy kis gik­szer, Igor nem tudott nekem hét­főn reg­gel utal­ni, mert a UBS-nél új part­ner ese­tén (ami­kor vala­ki­nek elő­ször utal az ember) min­dig kell egy ilyen kis szá­mo­ló­gép, ami­be az ember bele­rak­ja az e‑bankinges kár­tyát, és akkor egy varázs­lat­tal az egész egy­szer csak műkö­dik. Na, ő ezt elfe­lej­tet­te, illet­ve biz­to­sí­tást se kötött, ez utób­bi tény­leg köte­le­ző, viszont online intéz­he­tő, és per­ce­ken belül készen van. Így hát a hét­fő után ked­den is a Stras­sen­ver­kehr­samt­ban kezd­tük a napot, de ő eddig­re már tel­je­sen fel­ké­szült volt, nála volt a kár­tya és a kal­ku­lá­tor is, biz­to­sí­tást is kötött. Átutal­ta a pénzt, amit én 3 mp után meg­kap­tam, ekkor alá­ír­tuk a szer­ző­dést, és beáll­tunk a sor­ba. Az ügy­in­té­ző töké­le­te­sen beszélt ango­lul, nagyon türel­mes és segí­tő­kész volt, eltép­te a régi for­gal­mit, és pár perc alatt kiál­lí­tott egy újat Igor ada­ta­i­val. Köz­ben kel­lett válasz­ta­ni új rend­szá­mot (Svájc­ban a rend­szám nem az autó­hoz, hanem az ember­hez tar­to­zik), ez is sike­rült, 5 perc alatt végez­tünk.

Ekkor jött az egész pro­ce­dú­ra leg­bo­nyo­lul­tabb része: leven­ni a régi rend­szá­mot, és fel­rak­ni az újat. Elő­ször ket­ten estünk neki, húz­tuk-von­tuk, sem­mi. Aztán jött egy szim­pa­ti­kus mun­kás­em­ber, tőle kér­tünk segít­sé­get, ő nagyon ked­ves volt, de az egyik kezé­ben kávé, a másik­ban ciga­ret­ta volt, így nem volt annyi­ra hasz­nos. Aztán lerak­ta a kávét a föld­re, és egy moz­du­lat­tal letört egy kor­rekt darab­kát a rend­szám­tar­tó műanyag keret­ből, így már csak egy kari­ka volt az Audi fel­irat előtt, nem négy. Több is veszett Mohács­nál! Küz­döt­tünk tovább, aztán végül hatal­mas sze­ren­csé­vel és egy negye­dik ember segít­sé­gé­vel sike­rült kiszed­ni a régi rend­szá­mot (az enyé­met), és berak­ni helyet­te az újat (Igo­rét). Siker! Na, akkor vég­re készen vagyunk, mehe­tek kocsi nél­kül, meg­könnyeb­bül­ve. De Igor mást sze­re­tett vol­na. Azt mond­ta, hogy még nem tud hol par­kol­ni, ezért vigyem már el a kocsi­ját (már­mint az Audit, a volt autó­mat) magam­mal, itt a for­gal­mi, itt a slussz­kulcs. A fen­ti leírás miatt, gon­do­lom, ez ért­he­tő, mennyi­re vic­ces szi­tu­á­ció, mert a for­gal­mi­val kvá­zi mini­má­lis ener­gi­á­val tud­tam vol­na újra elad­ni az autót, eset­leg vissza­irat­ni magam­ra. De hát ez Svájc, itt még egy magyar és egy román/moldovai is simán meg­ha­so­nul, és szem­reb­be­nés nél­kül bízik meg úgy a másik­ban, mint­ha ezer­éves bará­tok len­né­nek. Elvit­tem az autót, aztán este talál­koz­tunk, vissza­ad­tam neki, hap­py end!

Rend­szám­vál­toz­ta­tás: mivel egy dara­big két kocsim volt két külön­bö­ző rend­szám­mal, ezért az Audi eladá­sa után ott áll­tam egy autó­val és két rend­szám­mal. Az Audin menő, 1‑essel kez­dő­dő rend­szám volt (itt minél ala­cso­nyabb, annál jobb a sza­bály), a Volks­wa­gen­re pedig 3‑ast kap­tam. Miu­tán elad­tam a kocsit, a Volks­wa­ge­nen volt ugye a 3‑as, az én kezem­ben pedig az 1‑es. Hogyan lehet ezt elcse­rél­ni? Mi sem egy­sze­rűbb: írtam egy emailt a keres­ke­dő­nek (mivel lea­sin­ge­lem), hogy írja át a VW rend­szá­mát 1‑esre. Írtam egy emailt a biz­to­sí­tó­nak ugyan­er­ről, onnan pár óra után kap­tam egy vissza­iga­zo­lást (nem szer­ző­dést, csak egy snaps­ho­tot a rend­sze­rük­ből), hogy meg­tör­tént. Ezt köve­tő­en elmen­tem a VW-nel a Stras­sen­ver­keh­ram­tra (raj­ta a 3‑as rend­szám), ezt lepat­tin­tot­tam, bemen­tem, eltép­ték a régi for­gal­mit, és adtak egy újat, ben­ne az 1‑es rend­szám­mal, miu­tán lekér­dez­ték a biz­to­sí­tást. A 3‑as rend­szá­mot (már­mint fizi­ka­i­lag az alu lapo­kat) egy doboz­ba dob­tam, az 1‑est rárak­tam a kocsi­ra, ennyi.

Így megy ez.

For the record: mivel a hir­de­tés már nem él, itt az ere­de­ti szö­veg, nagyon büsz­ke vagyok rá.

We are sel­l­ing our belo­ved Audi!

We bought it back in 2012 (we are the first owners) when we wan­ted to buy a Sko­da, but then we’­ve seen this car, and we said “this one”. It was simply amaz­ing from the very first moment. It is as good loo­king as a sil­ver sta­ti­on wagon (a.k.a. Kom­bi) can be. It is com­for­tab­le, we dro­ve it seve­ral times for 1’000 km wit­ho­ut any kind of back pain. It never let us down so far. We wan­ted to keep it for years, but due to a family expan­si­on, we need to give it to the next lucky owner.

If you need a decent car for you, for your part­ner, for the two of you, for your family with 1 child or 2 child­ren then this is what you are loo­king for. We used it for shop­ping, doz­ens of times we pac­ked it full with Ikea fur­ni­tu­re, we went with it to the sea as well as to the moun­tains, we dro­ve it on the high­way and also in the city. No off-road! We wan­ted to keep it in the family and export to Hun­gary (whe­re we have rela­ti­ves), but due to the ridi­cu­lo­us Hun­ga­ri­an VAT (27% — world record) plus cus­toms (10%) we bet­ter sell it here in Swi­tzer­land whe­re we are living. I hope the per­son who will buy it will have as much fun and joy as we had.

As you see I’m not too good with car descript­ions, I’m more like a sto­ry tel­ler. But focus­ing on the Audi, some more deta­ils:
- We always took the car to the local AMAG garage for ser­vi­ce. We could have done som­eth­ing much che­a­per in Hun­gary with a “fri­end of a fri­end”, but we didn’t do that. Just recently all front and back bra­kes were chang­ed as they were gett­ing a bit old, it cos­ted 1’500 or so.
- The car was always kept in a clos­ed garage, we only par­ked on the street when we visi­ted som­eo­ne or som­eth­ing.

- The­re are scrat­ches here and the­re, just as you would expect with a 7‑year-old car. We had it for 1 month when som­eo­ne hit the left back with a shop­ping cart… That’s life, isn’t it?
- It is manu­al, no DSG. I like manu­al trans­mis­si­on, I like using my right hand also in the car. It helps the musc­les, as well as it keeps me awake.
- It runs with pet­rol, not with diesel. Do you know why? Beca­u­se this is a car, not a truck. (Update: I bought a diesel VW Sha­ran…)

- It doesn’t have park­ing radar or came­ra, not in the front nor in the back. Do you know why is that good? Beca­u­se whe­ne­ver you park, after you finis­hed the park­ing you have this gre­at fee­ling that “yes, I’ve made it, wit­ho­ut any help”. Do you get this fee­ling when you see what’s behind you and hear the bee­ping sound? No. You’­re wel­co­me.
- I dro­ve the car wit­ho­ut a tem­po­mat for 5 years. I was like “who needs a tem­po­mat?”. Then I went to a garage and bought the offi­ci­al tem­po­mat arm and get it added to the car. (Just like as it was built like that.) Best cho­i­ce ever. Super com­for­tab­le and reli­ab­le, and sin­ce then I don’t get fines. I hope you will like it.

Dear car dea­lers who put your busi­ness card with a “fancy name” and a lot of typos into our post box every sing­le week — no, we will not sell it for 6’000. We could have got that pri­ce at AMAG whe­re we bought our new car. So you can call with such offers, but you will not get lucky.

That’s all, thanks for read­ing, thanks for think­ing abo­ut it, and you’­re very wel­co­me buying our Audi.

Premier League 2018/19 versenykiírás, részlet

Egy érde­kes rész­re buk­kan­tam a Pre­mi­er League idei kiírá­sá­ban (PDF).

164. §, 7. bekez­dés, (8) és (9) — for­dí­tás álta­lam:

(8) A Pre­mi­er League 2018/19-es évad­já­nak 3. (har­ma­dik) és 5. (ötö­dik) helye­zett­je a sze­zon végez­té­vel sem­le­ges hely­szí­nen meg­mér­kő­zik egy­más­sal az UEFA elő­írá­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en (ren­des játék­idő: 2 x 45 perc, dön­tet­len ese­tén: 2 x 15 perc, illet­ve bün­te­tő­rú­gá­sok). A győz­tes csa­pat meg­kap­ja az UEFA Euro­pa League ser­le­gét 1 (egy) évre.

(9) A Pre­mi­er League 2018/19-es évad­já­nak 2. (máso­dik) és 4. (negye­dik) helye­zett­je a sze­zon végez­té­vel sem­le­ges hely­szí­nen meg­mér­kő­zik egy­más­sal az UEFA elő­írá­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en (ren­des játék­idő: 2 x 45 perc, dön­tet­len ese­tén: 2 x 15 perc, illet­ve bün­te­tő­rú­gá­sok). A győz­tes csa­pat meg­kap­ja az UEFA Cham­pions League ser­le­gét 1 (egy) évre.

Ezért kell elol­vas­ni az apró­be­tűs részt! Sze­gény Man­ches­ter City, lema­rad­tak min­den­ről…

Focihét 2019/#19

Ez a hét foci szem­pont­já­ból annyi­ra meg­is­mé­tel­he­tet­len volt, hogy muszáj rövi­den meg­em­lé­kez­nem róla.

Hét­fő: nem fociz­tam és nem néz­tem focit. Ajvé.

Kedd: este végig­néz­tem a Liver­pool — Bar­ce­lo­na BL-elő­dön­tő vissza­vá­gót. Az első meccsen ugye a Bar­ce­lo­na 3–0‑ra nyert, de aztán jött a vissza­vá­gó, és a Pool a sérü­lé­sek és min­den egyéb dacá­ra olyan 4–0-t ját­szott, hogy arról még nálam fut­bal­lo­ko­sab­bak is hete­kig, hóna­po­kig beszél­get­nek. Én olyan gólt, mint ami­lyen a 4. volt (gyor­san elvég­zett, trük­kös szög­let, miköz­ben alszik a véde­lem) sose lát­tam még, egé­szen elké­pesz­tő volt, hogy ilyet ilyen szin­ten meg lehet csi­nál­ni.

Szer­da: este sza­kadt az eső, de hát edzés, men­ni kell. Az eser­nyő-csel új értel­met nyert, mert konk­ré­tan meg­for­dult a fejem­ben, hogy eser­nyő­vel fogok fociz­ni, annyi­ra zuho­gott. Aztán inkább elen­ged­tem ezt az eső dol­got, három réteg­ben (tri­kó, alá­öl­tö­ző, mez) fociz­tam, ezek dara­bon­ként más­fél perc alatt átáz­tak, így 5 perc után már min­den mind­egy volt. A körül­mé­nyek elle­né­re 8‑an vol­tunk edzé­sen, 4v4-et ját­szot­tunk, aztán a szom­széd fél­pá­lyán edző (mint utóbb kide­rült: a UPC volt az) csa­pat­tal keve­red­ve ját­szot­tunk még fél órát 10v10-ben is. Nem volt vilá­gí­tás, csak a szom­széd pályá­kon, én alig lát­tam, bal­hát­véd vol­tam, jól esett (min­den szem­pont­ból). Aztán 9 után haza, pont lekés­tem azt a két gólt, ami­vel a múlt heti ide­gen­be­li 1–0 után már 3–0‑ra ment az Ajax, aki­ket már azelőtt is sze­ret­tem, mielőtt 2003-ban a sta­di­on­juk­ban lát­tam vol­na Emi­ne­met (van set­list!). Aztán jött a 2. fél­idő, és még min­dig nem tudom, hogyan, de a Tot­ten­ham meg­for­dí­tot­ta a meccset, és nyert ide­gen­ben 3–2-re, győz­tes gól a 96. perc­ben. Ért­he­tet­len.

Csü­tör­tök: mobi­lon néz­tem a Chel­sea — Frank­furt EL-elő­dön­tő vissza­vá­gó végét, illet­ve remél­tem, hogy a végét (2. fél­időt), mert ekkor már elég álmos vol­tam. Per­sze jött a hosszab­bí­tás, aztán éjfél magas­sá­gá­ban a tizen­egye­sek. Hiá­ba gon­dol­tam azt, hogy Kepa akkor sem fog majd meg bün­te­tőt, ha a szá­já­ba rúg­ják, még­is meg­fo­gott ket­tőt, így nyert a Chel­ski, és dön­tős. Ahol az ellen­fe­lük az Arse­nal lesz, így az angol BL-ház­idön­tő után jön az angol EL-ház­idön­tő (kro­no­ló­gi­a­i­lag for­dít­va lesz).

Pén­tek: a fut­ball­hét zenit­jé­nek indult, hogy aztán inkább nadír legyen. De ne sza­lad­junk ennyi­re elő­re! Este 8‑tól kez­dő­dött az FC VBZFC ZKB meccs. Idén nem megy nekünk túl jól, az egyet­len győ­zel­mün­ket pont elle­nük értük el, pont az én gólom­mal, még álné­ven. Gon­dol­tuk, mikor for­dít­suk meg a vesz­tes ten­den­ci­át, ha most nem? Jó sokan jelent­kez­tünk meccs­re, pedig álta­lá­ban 11–12 ember­rel szok­tunk meccsez­ni, most meg volt vagy 16–18 játé­kos is. Az eliga­zí­tás­nál kide­rült, hogy cse­re leszek a máso­dik fél­idő­ben, gon­dol­tam, hát jó, legyen így. Mele­gí­tet­tünk, aztán egy­szer csak szólt az edző bá’ (Herr Loos­er, hagyok erre egy kis időt), hogy még­is kez­dek, mert nem jött meg az egyik játé­kos­tár­sunk idő­ben. Jó, akkor legyen így! Bal­hát­véd vol­tam, sok­szor nem kel­lett elő­re­men­nem, mert a cso­da­csa­tá­runk búcsú­meccse volt (eliga­zol az FC Sch­wa­mend­in­gen­be), aki tény­leg annyi­ra jó, hogy arra nin­cse­nek sza­vak. Az első perc­ben rúgott egy kapás­gólt, ennek igen örül­tünk. Aztán az ellen­fél szög­let­ből egyen­lí­tett (elalud­tunk, mint a Bar­ce­lo­na, nagy­já­ból ennyi a hason­ló­ság), de gyor­san rúg­tunk (a cso­da­csa­tár) még két gólt. Aztán az egyik védőnk össze­ho­zott egy tizen­egyest, ami sze­rin­tem lab­da volt, nem baj, még min­dig 3–2 nekünk. Rúg­tunk még egyet, de kap­tunk is egyet sza­bad­rú­gás­ból, 4–3‑nál cse­rél­tek le. A máso­dik fél­idő­ben rúg­tunk még 2 gólt, 6–3. Innen már nem lehet baj! Csak aztán beütött a VBZ-krach, lyu­kas volt a közép­pá­lya, ren­ge­teg eladott lab­da volt, nem tud­tunk nagyon fel­fej­lőd­ni táma­dás­ba. Kapott az ellen­fél még egy tizen­egyest, ami szin­tén nem tűnt annak, és asszem rúg­tak egyet akci­ó­ból is vég­re, 6–5. Ekkor a mes­ter bekül­dött jobb­szél­ső­nek, fizi­ka­i­lag ugyan­ott rohan­gál­tam, mint az első fél­idő­ben, csak a másik irány­ba támad­tunk, ez engem nagyon meg­za­vart. Hiány­zott a sta­bi­li­tás hátul­ról és közép­ről is, tel­je­sen eset­le­ge­sen véde­kez­tünk, az egyik kont­rá­ból egyen­lí­tet­tek, aztán nem sok­kal később az ellen­fél egyik játé­ko­sa homo­rí­tott egy kor­rek­tet a tizen­ha­to­son belül, így a bíró befúj­ta elle­nünk a har­ma­dik bün­te­tőt is. Itt elgu­rult a gyógy­sze­re az egyik csa­pat­tár­sunk­nak, ordít­va letép­te magá­ról a mezt, és lement a pályá­ról. Berúg­ták ezt is, és aztán, ami­kor már min­den mind­egy volt, még egyet, így lett a vége 6–8. Ismét­len, foci volt ez, nem vízi­lab­da, bár a pálya tala­ja elég mély volt. Sike­rült a hosszú­uj­jú alá­öl­tö­zőm alatt elrej­te­nem az Amaz­fit Pace-emet, így van hőtér­ké­pem is, azt hiszem, ez volt az összes öröm­te­li ese­mény pén­tek este.

Én vagyok az FC VBZ Bácsi Sán­do­ra.

Szom­bat: sem­mi foci, egy hal­vány pró­bál­ko­zás, hogy meg­néz­zem a Bun­des­li­ga-össze­fog­la­lót, de aztán még­sem.

Vasár­nap: det­tó.