Category: regi

Múlt héten jöt­tünk haza a síe­lés­ből, de ezt nem fel­vá­gás­ból mon­dom. (Egy képet sem pub­li­kál­tam eddig, és jó is ez így.) Viszont még ezen a héten is sza­bad­sá­gon vagyok. Az elő­ző záró­jel óta sokan rek­la­mál­tak, hogy miért nincs kép, ezért meg­haj­lok a nép­aka­rat előtt. Tes­sék, íme! Az ere­de­ti kép 4608 x 3456 pixe­les. Úgy gon­dol­tam, bőven elég ennek az 1%-a is. Tehát itt van egy kép rólunk a hütt­ében, 47 x 35 pixe­len.

Szó­val a héten itt­hon vagyok. Nincs sem­mi külön­le­ges prog­ram, de teg­nap pél­dá­ul fel­hív­tam a taka­rí­tó­cé­get, akik a régi lakást készí­te­nék fel az átadás­ra. Az úr igen meg­le­pő­dött, baro­mi­ra elfe­lej­tet­te az egé­szet, aztán alig győ­zött sza­bad­koz­ni. (Leg­alább­is én ezt értet­tem, az ő német­je egy kicsit rosszabb, mint az enyém, bár tény, hogy bát­rab­ban hasz­nál­ja.) Ma sok dol­got intéz­tem: befol­toz­tam két lyu­kat az elő­szo­bá­ban, vol­tam bevá­sá­rol­ni (két­szer), lot­tó­zó­ban vet­tem fel 60 frank­nyi nye­re­ményt (igen jó ered­mény 300 frank befek­te­té­sé­vel). És elvit­tem a sző­nye­ge­ket a tisz­tí­tó­ba.

Van nekünk négy ike­ás sző­nye­günk, az elő­ző lakás­ban a háló­szo­bák­ban és a nap­pa­li­ban vol­tak. Néme­lyik már köl­tö­zött velünk egy­szer, tehát mini­mum közép­ko­rú­ak (nem közép­ko­ri, ez fon­tos különb­ség). Darab­ját 40 és 200 frank között sze­rez­tük be, a kiseb­bek vol­tak olcsób­bak, a nagyobb érte­lem­sze­rű­en kevés­bé. Szó­val van ez a négy igen koszos álla­po­tú és igen ala­csony érté­kű sző­nyeg.

A mos­ta­ni köl­tö­zés előtt abban marad­tunk, hogy amíg ren­de­sen be nem ren­dez­ke­dünk, addig nem lesz sző­nyeg, és egyéb­ként is rájuk fér­ne vala­mi ala­po­sabb taka­rí­tás. Aztán ma reg­gel gon­dol­kod­tam, hogy milyen hasz­nos dol­got tehet­nék, és eszem­be jutot­tak a sző­nye­gek. Van itt a közel­ben (20 méter) egy ilyen hát­rá­nyos hely­ze­tű­e­ket is fog­lal­koz­ta­tó műhely, ahol töb­bek között ruha­tisz­tí­tás­sal is fog­lal­koz­nak. (Ők javí­tot­ták meg a bicik­li­met a kis bal­ese­tem előtt és után is.) Meg­kér­dez­tem Regit, meg­néz­te, sző­nye­get nem vál­lal­nak. Viszont talált egy másik köze­li (500 méter) céget, nevez­zük őket Rus­so­ék­nak, akik igen.

Nosza, fel­ke­re­ked­tem, és az első bevá­sár­lás és a lot­tó­zás közé beil­lesz­tet­tem a sző­nye­gek elszál­lí­tá­sát is. Szé­pen bepa­kol­tam a kocsi­ba, oda­gu­rul­tam, lepad­káz­tam a kocsi­fel­haj­tót, majd ele­gán­san belép­tem (négy sző­nye­get ölel­ve) a bolt­ba. Szé­pen köszön­tem, mond­tam, hogy sző­nye­get tisz­tít­tat­nék, itt is van­nak, ehun, ni! Kap­tam kis cet­lit, raj­ta a szám, mond­ták, hogy mikor jöhe­tek, arri­ve­der­ci, ciao, 2 perc alatt végez­tem. Nagyon elé­ge­dett vol­tam a tel­je­sít­mé­nyem­mel.

Ebéd köz­ben beszá­mol­tam a nap ered­mé­nye­i­ről a csa­lád­nak. Regi elé­ge­det­ten bólo­ga­tott, hogy ügye­sen vet­tem egy egész cso­mag kok­tél­pa­ra­di­cso­mot, és fan­tasz­ti­kus tett volt az is, ami­kor tel­jes kiőr­lé­sű toast­ke­nye­ret válasz­tot­tam. Aztán fel­von­ta a szem­üve­gét, ami­kor a sző­nye­ges kalan­dom­hoz értem.

És mit mond­tak, mennyi­be fog kerül­ni?

Hm, nos, az úgy volt, hogy ezt spe­ci­el nem mond­ták, viszont én nem kér­dez­tem. Szó­val nem tudom. Gyors gug­li­zás és fej­szá­mo­lás után kide­rült, hogy az újon­nan 350 frank­nyi sző­nye­günk nagy­já­ból 20 m² felü­le­tű, és a helyi átla­gos tari­fák­kal szá­mít­va leg­fel­jebb 1000 frank lesz a tisz­tí­tás költ­sé­ge.

…

(Itt inkább nem idéz­ném, hogy Regi mit mon­dott.)

Annyi­ban marad­tunk, hogy akkor most és azon­nal sze­rez­zük vissza a (tisz­tí­tat­lan) sző­nye­ge­ket. Éppen ebéd­szü­ne­tük volt, így nem lehe­tett se oda­men­ni, se fel­hív­ni őket. Vár­tunk. Aztán ket­tes­ben (kel­lett az erő­sí­tés) oda­men­tünk nyi­tás­ra a bolt­hoz. Ezút­tal Regi beszélt, és elmond­ta a fen­ti kal­ku­lá­ció főbb szá­ma­it. A bolt összes dol­go­zó­ja (mind­ket­ten) meg­ér­tő­en bólo­ga­tott. Baro­mi nagy máz­link volt, mert még ugyan­ott pihen­tek a sző­nye­gek, ahol hagy­tam őket, hol­nap reg­gel már elvi­tet­ték vol­na a műhely­be, és akkor (nekem) annyi. Így viszont min­den jól vég­ző­dött, és a sző­nye­gek is vilá­got lát­tak kicsit. (Mi így szel­lőz­te­tünk és poro­lunk.) A jó viszony fenn­tar­tá­sa érde­ké­ben Regi azt mond­ta Rus­so­ék­nak, hogy ha len­ne vala­mi érté­ke­sebb sző­nye­günk, akkor min­den­kép­pen velük tisz­tít­tat­nánk.

Sze­rez­nünk kell egy poros per­zsa­sző­nye­get, hogy meg­ma­rad­jon Rus­so­ék előtt a becsü­le­tünk.

Úgy lát­szik, most ilyen idő­szak van, kont­ent nuku, évfor­du­ló++.

10 éve és 2 nap­ja meg­tud­tam, hogy nem kapok meg egy MBA-ösz­tön­dí­jat Ame­ri­ká­ba. Ettől mély depresszi­ó­ba zuhan­tam, és mint az egy iga­zi magyar ember­hez illik, bána­to­mat alko­hol­ba foj­tot­tam. Volt egy BME‑s buli az E épü­let­ben, ahol hogy, hogy nem, Regi­vel beszél­ge­tés­be ele­gyed­tünk. Olyan jól elbe­szél­get­tünk, hogy ez egé­szen áthú­zó­dott május 4‑ére. Meg­egyez­tünk, hogy talál­ko­zunk más­nap (május 5.), és ott hiva­ta­los for­má­ban is közöl­tük egy­más­sal, hogy mi most járunk. Ennek pont ma 10 éve.

5 éve és 1 nap­ja ilyen­kor nagy készü­lő­dés­ben volt a csa­lád. Én jól beike­áz­tam, bará­ta­im segít­sé­gé­vel vala­hogy haza­cuc­col­tam két mázsa Vej­ne­möj­nent és Kale­va­lát lap­ra sze­rel­ve, és esté­től haj­na­lig azzal vol­tam elfog­lal­va, hogy a szek­ré­nyek­ből ágyat, az ágyak­ból asz­talt esz­ká­bál­jak. (Rela­tí­ve jól sike­rült.) Köz­ben Regi Wekk­ker­lén az utol­só (jubi­le­u­mi 100.) dobozt pakol­ta tele, este kocsi­ba vág­ta a gye­re­ke­ket, hogy meg­in­dul­ja­nak nyu­gat­nak. Május 5‑én reg­gel 7 körül értek Rafz-ba. Ennek pont ma 5 éve.

Szó­val a mai nap­pal kezd­ve Regi­vel töb­bet éltünk együtt Svájc­ban, mint Magyar­or­szá­gon. Nem sem­mi.

“A téma ezút­tal komoly, de mi még­is vic­ce­sen pró­bál­juk meg­örö­kí­te­ni.” Regi

2017. janu­ár 11., szer­da, Ágo­ta nap­ja volt (az Agá­ták­ról, Bal­ta­zá­rok­ról, Hono­rá­ták­ról, Szal­vi­ák­ról, Taszi­lók­ról, Téze­u­szok­ról, Vazu­lok­ról és Zsá­lyák­ról se feled­kez­zünk meg). A nap korán indult: Regi hete­dik mun­ka­nap­já­ra készült az új mun­ka­he­lyén, és mivel Küs­nacht­ba jár, ezért 6 körül kelt. Három­ne­gyed 7 körül már én is kiká­szá­lód­tam az ágy­ból, fel­vet­tem meleg mamu­szo­mat, és a reg­ge­li­hez készü­lőd­tem. Regi idő­köz­ben vég­zett a für­dő­ben, fel­öl­tö­zött, meg­it­ta a reg­ge­li narancs­le­vét, és 7 körül elin­dult dol­goz­ni. A gye­re­kek ezután nem sok­kal ébred­tek, én már a pirí­tó­sa­im­mal fog­la­la­tos­kod­tam, ami­kor ők még álmo­san pis­log­tak az asz­tal­nál.

7:08-kor csön­gött a tele­fo­nom. Regi hívott, 12 másod­per­cig beszél­tünk.

Regi (sír­va): Elütött egy autó!
Laci: Elütött egy autó? Hol vagy?
Regi: A Rau­tist­ras­sé­nál.
Laci: Megyek! (tele­font lerak) Bassza meg!

A gye­re­kek is hal­lot­ták a beszél­ge­tést, mi maradt meg nekik ebből? “Apa azt mond­ta, hogy bassza meg.” Meg vala­mi anyu­val van.

Lerúg­tam a mamu­szo­kat, kibúj­tam a pizsa­mám­ból, kb. más­fél perc alatt fel­öl­töz­tem. (A fog­mo­sás és a borot­vál­ko­zás kima­radt, sőt, még a kon­takt­len­csé­ket se rak­tam be — marad­tam szem­üveg­ben!) A Rau­tist­ras­se nem egy messzi cél­pont, konk­ré­tan az az első utca a lakó­te­lep szé­lén, és az egyet­len zeb­ra, amin Regi az egész út alatt átkel.

Nem vagyok egy nagy futó (ld. a focis posz­tot korább­ról), ezt a 200 métert még­is sike­rült két perc alatt meg­ten­nem. (Hó volt meg jég.) Oda­ér­tem a tett szín­he­lyé­re, köze­lít­sünk is rá job­ban.

Van itt egy zeb­ra, pár­hu­za­mo­san a Flurstras­sén, a Rau­tist­ras­sén át. Közé­pen kis pihe­nő, ahol a nyug­dí­ja­sok meg­vár­hat­ják a máso­dik zöl­det, ha bera­gad­tak az első­nél. Itt kelt át Regi a zöld lám­pá­já­nál, miköz­ben a pár­hu­za­mo­san hala­dó autó­sok — a kanya­ro­dók is — tele­zöld­del halad­hat­nak. Ilyen­kor a kanya­ro­dó söfő­rök­nek el kell enged­ni­ük az egye­ne­sen hala­dó autós­tár­sa­kat, és per­sze a gya­lo­go­so­kat is. Egy feke­te Audi­val köz­le­ke­dő úr éppen a Flurstras­sé­ról kanya­ro­dott a Rau­tist­ras­sé­ra, és vala­mi­ért nem vet­te ész­re az éppen akkor a zeb­rán átke­lő Regit. Regi ennek követ­kez­té­ben a szó leg­szo­ro­sabb értel­mé­ben el lett ütve.

Való­szí­nű­leg az tör­tént, hogy Regit hátul­ról lök­te meg a kocsi, ami sze­ren­csé­re igen las­san ment. (Kanya­ro­dott is, meg egy idő után lehet, hogy fel­tűnt neki, hogy van egy gya­lo­gos előt­te.) A kereszt­csont­ja körül lök­het­te meg, mert ott van egy sérü­lés. Utá­na Regi repült egy méte­rest, és nagy­já­ból a jobb arc­csont — jobb váll — bal térd három­szö­gön lan­dolt, mert itt is van­nak sérü­lé­sek. Fel­sza­kadt a szá­ja is, ez volt a leg­fel­tű­nőbb bibi. Ami­kor oda­ér­tem, Regi az anyós­ülé­sen ült (a gázo­ló bizo­nyá­ra ráné­zés­re lát­ta, hogy nem sérült a gerin­ce, és ezért moz­gat­ha­tó), ott vér­zett csend­ben. Köz­ben már hív­ták a rend­őr­sé­get és a men­tőt is, előb­bi ért oda elő­ször, 3–4 perc után, rá 1 perc­re meg a men­tő­au­tó. Min­den­ki ret­te­ne­te­sen nyu­godt és pro­fi volt, a rend­őr­nő bemu­tat­ko­zott mind­annyi­unk­nak, és elkezd­te fel­de­rí­te­ni, hogy mi tör­tént. A men­tő­sök köz­ben fel­se­gí­tet­ték Regit, levet­ték a kabát­ját (biz­to­san azért, mert kül­föl­di), aztán az én bevo­ná­som­mal is ráfek­tet­ték egy műanyag tep­si­re, amit aztán lerak­tak a latya­kos és hideg úttest­re, Reg­is­tül. Itt komó­to­san rákö­töz­ték, aztán berak­ták a men­tő­au­tó­ba. Én köz­ben a rend­őr­nő­vel beszél­get­tem néme­tül (!), fel­vet­te az ada­ta­in­kat, fel­ír­ta a tele­fon­szá­mun­kat, meg adott egy név­jegy­kár­tyát. Köz­ben az audis is oda­jött, és nagyon őszin­tén mond­ta, hogy saj­nál­ja, és min­den jót nekünk. Aztán én is beszáll­hat­tam a men­tő­be, és elin­dul­tunk a kór­ház­ba.

Az út igen gyor­san telt, mivel a Tri­em­li tőlünk 2 km-re van, és ilyen­kor max. ámok­fu­tó audi­sok van­nak az uta­kon. (Egyéb­ként az Audik­kal nyil­ván nincs bajom.) Ekkor kez­dő­dött az, ami “Regi amné­zi­á­ja” néven kerül bele a tör­té­ne­lem­köny­vek­be. Ami­kor elő­ször beszél­tem vele, elég­gé sírt, de tel­je­sen tuda­tá­nál volt, min­den­re emlé­ke­zett, már­mint arra, hogy elütöt­ték. A men­tő­ben hir­te­len elfe­lej­tet­te ezt, körül­né­zett, és meg­kér­dez­te tőlem, hogy mi tör­tént. Mond­tam neki, hogy elütöt­te egy autó, megyünk a kór­ház­ba. Erre azt kér­dez­te, hogy ugye nem ő (már­mint Regi) a hibás? Mond­tam neki, hogy nem, zöl­dön men­tél át, zeb­rán men­tél át, nem te vagy a hibás. Kicsit meg­nyu­go­dott, majd 10 másod­perc múl­va meg­kér­dez­te: Mi tör­tént? Utá­na pedig azt, hogy: Ugye nem én vagyok a hibás? És akkor újra­ját­szot­tuk a dia­ló­gust, nagy­já­ból karak­ter­re úgyan­úgy, mint fél perc­cel koráb­ban. És aztán újra, és újra, és újra. Amíg beér­tünk, és utá­na fel a Not­fall­ra, kb. hússzor (nem húsz­szor) csi­nál­tuk végig. A máso­dik­nál még azt hit­tem, hogy Regi vic­cel (még­is­csak ragad­ha­tott rá vala­mi a humo­rom­ból 10 év alatt), de nem.

A sür­gős­sé­gin Regit plat­nis­tul egy ágy­ra rak­ták, köz­ben infú­zi­ót kapott, vért vet­tek tőle, még talán eret is vág­tak raj­ta, volt ott min­den. Köz­ben per­sze beszél­get­tünk tovább (“elütöt­tek, nem te vol­tál a hibás”), las­san tel­tek a per­cek. A műanyag izé miatt köz­ben elkez­dett fáj­ni a kereszt­csont­ja (ami amúgy is fájt), plusz nyak­me­re­ví­tőt is kapott, kényel­me­sen fek­he­tett hát a CT-re vár­va. 10 után nem sok­kal vit­ték el CT-re, köz­ben befu­tott Évi is, mert a gye­re­kek ovi­ban vol­tak.

(Regi bal­ról be, sír­va)
Regi (fel­dúl­va): A gye­re­kek jól van­nak?
Mi: A gye­re­kek? Per­sze.
Regi (még job­ban fel­dúl­va): Biz­tos, hogy jól van­nak a gye­re­kek?!
Mi: Igen, ovi­ban van­nak, nem vol­tak veled.
Regi: Esküd­je­tek!!!
Mi (jobb kéz­zel a szív fölött): Regi, nem vol­tak veled a gye­re­kek, ami­kor elütöt­tek, az óvo­dá­ban van­nak.
Regi (meg­nyu­god­va): Jól van. (Aztán újra fel­dúl­va) Nem csak azért mond­já­tok ezt, hogy meg­nyu­god­jak?!
Mi: Nem!
Regi (újra nyu­god­tan): Jól van, ha vala­mi bajuk len­ne, akkor nem len­né­tek mind­ket­ten itt, és nem len­né­tek nyu­god­tak.
(Fél perc szü­net)
Regi (fel­dúl­va): A gye­re­kek jól van­nak?

Igen, átkap­csol­tunk a máso­dik fel­vo­nás­ra, és innen­től kezd­ve ezt a jele­ne­tet gya­ko­rol­tuk addig, amíg már kívül­ről ment. Köz­ben volt rönt­gen is (az is nega­tív lett, mint a CT), és az ER-ből átke­rül­tünk egy nyu­god­tabb, három­ágyas rak­tár­szo­bá­ba. (Néha bejöt­tek, és elvit­tek egy ágyat vala­ki­nek, aztán kicsit később hoz­tak egy újat, egy üre­set.) Évi köz­ben haza­ment, hogy a gye­re­ke­ket (akik­nek nincs sem­mi bajuk) fogad­ja az ovi­ból. Csi­nált is gyor­san róluk egy bizo­nyí­tó ere­jű fel­vé­telt, ami­ben elmond­ták, hogy jól van­nak, szer­da van, gyó­gyulj meg, anya stb. Ezt gyor­san le is ját­szot­tam Regi­nek, ami­kor leg­kö­ze­lebb meg­es­ke­tett a heré­im épsé­gé­re.

(Videó megy, Kata és Zizi áll­nak az ovi előtt, folya­ma­to­san dumál­nak)
Regi: Jajj, de jó! Mi tör­tént Kata arcá­val?
Laci: Hét­vé­gén beütöt­te a szek­rény­be.
Regi: Jajj, sze­gény­ke!
(Videó vége, egy perc szü­net)
Regi: A gye­re­kek jól van­nak?
Laci: Akkor talán néz­zük meg újra a vide­ót!
(Videó indul)
Regi: Mi tör­tént Kata arcá­val?
Laci: Bever­tem neki egyet, ami­kor meg­et­te Zizi zsöm­lé­jét.
Regi: Tény­leg?
Laci: Nem, neki­ment a szek­rény­nek, néz­zük csak tovább!

Ezzel is jól telt az idő, csak gyor­san merült a tele­fo­nom. (Más­kor viszek magam­mal töl­tőt, ha Regit men­tem.) Köz­ben eszem­be jutott az Incept­ion (Ere­det) c. film, és gon­dol­tam, hogy ha már ilyen fogé­kony táp­ta­laj lett Regi elmé­je, hát­ha sike­rül elvet­nem pár gon­do­lat­ma­gocs­kát, amik fel­épü­lé­se után még jól fog­nak jön­ni.

Laci: Regi, a szek­rény­nek ment neki. Ha már itt tar­tunk, fon­tos len­ne, hogy tud­jad, miként éltünk a bal­ese­ted előtt. Tudod, min­den reg­gel úgy ébresz­tet­tél, hogy … (és itt elmond­tam egy olyan ébresz­té­si módot, ami sze­rin­tem igen kel­le­mes és prak­ti­kus len­ne egy nehéz mun­ka­nap előtt)
Regi: Na, menj a franc­ba!

Mond­juk ez nem jött össze, de a reak­ció miatt már kez­dett deren­ge­ni egy hal­vány remény­su­gár, hogy még­is vissza­tér az egy­ko­ri Regi. És tény­leg, dél­után 2–3 után hatá­ro­zot­tan keve­sebb lett a kér­dés, és egy­re több a beszél­ge­tés. Per­sze így is meg­hall­gat­tam leg­alább hét­szer, hogy “Laci, most már jól vagyok, akkor önt­sünk tisz­ta vizet a pohár­ba, és idéz­zük fel a napot az ele­jé­től kezd­ve!” — és fel­idéz­tük. Aztán tele­fo­nál­ni is nagyon akart, de ami­kor har­mad­szor hív­ta vol­na fel a lányo­kat, az ő értel­mi fej­lő­dé­sük miatt elvet­tem tőle a tele­font. Utá­na meg­pró­bál­tuk fel­mér­ni, hogy mek­ko­ra a kár, és elkezd­tünk vissza­fe­lé men­ni az emlé­kei között. Ekkor­tájt úgy tűnt, hogy kiesett a szil­vesz­ter, mind a hat mun­ka­nap azóta, a tici­nói kará­csony, a dol­gos decem­ber előt­te, az egész novem­ber, a haza­u­ta­zá­sos és auszt­ri­ai pihe­né­ses októ­ber, de még a köl­töz­kö­dé­ses júli­us­sal kap­cso­lat­ban is komoly kér­dé­sek merül­tek fel. Job­ban lát­tam hát kro­no­ló­gi­a­i­lag helyes sor­rend­ben újra­épí­te­ni az emlé­ke­it, és elkezd­tük a beszél­ge­tést 2016 janu­ár­já­ról.

Laci: Regi, emlék­szel arra, hogy mi tör­tént 2016 janu­ár­já­ban?
Regi: Nem.
Laci: Mond­juk én sem.

Azért így elég nehéz, mert az én memó­ri­ám igen sze­lek­tív tud len­ni. Utó­lag vissza­gon­dol­va már tudom, hogy akkor is volt a lányok­nak egy szü­le­tés­nap­ja (ezek a janu­á­rok már csak ilye­nek, 2011. óta), és hogy pont lekés­tem, mert akkor vol­tam elő­adó­ként egy epa­mos kon­fe­ren­ci­án Buda­pes­ten (hogy mik van­nak). Akkor ez egyi­künk­nek sem jutott eszé­be, pedig micso­da fon­tos lép­cső­fok volt a kar­ri­e­rem­ben!

Szé­pen végig­men­tünk az éven, és lát­szott, hogy aho­gyan beszé­lünk, egy­re több és több dolog jut eszé­be. De volt néhány olyan ese­mény is, ami tel­je­sen kiesett, és vic­ces szi­tu­á­ci­ók­hoz veze­tett.

Laci: Regi, most már job­ban vagy, de ugye tudod, hogy pén­te­ken nem fogsz tud­ni elutaz­ni a “csaj­bu­li­ra” Athén­ba.
Regi: Mi? Athén­ba?
Laci: Igen, men­te­tek vol­na Athén­ba. De ne izgulj, E. sem megy, ő nem bal­ese­ti sérült, hanem ter­hes.
Regi: Mi??? E. ter­hes???
Laci: Igen, ikrek­kel.
Regi: Mi???
Laci: Egy fiú, egy lány.
Regi: Mi???

Aztán ezt is elfe­lej­tet­te, de ami­kor har­mad­szor vagy negyed­szer újráz­tunk, akkor már vala­mi deren­gett neki.

Regi: E. ter­hes?
Laci: Igen.
Regi: És ezt mió­ta tudom?
Laci: Kb. októ­ber ele­je óta, azt meg, hogy ikrek, sze­rin­tem egy hónap­pal később.
Regi: Mi???
(5 perc­cel később, vala­mi tök más téma köz­ben)
Regi: Miért gon­do­lok min­dig arra, hogy E. ter­hes?

Úgy lát­szik, még­is műkö­dik az incep­ció, csak saj­nos rossz gon­do­la­tot ültet­tem el. Tel­tek-múl­tak az órák, meg­ebé­del­tem a kór­ház büfé­jé­ben (az egyet­len ven­dég­lá­tó­ipa­ri hely egész Svájc­ban, ahol csak kp‑t fogad­nak el), aztán haza­ug­rot­tam letu­sol­ni és átöl­töz­ni, hogy fris­sen és üdén mesél­hes­sem el még egy­szer a nap ese­mé­nye­it Regi­nek. A sür­gős­sé­gin egyéb­ként nem nagyon érde­kelt sen­kit sem, hogy ott van este 10 után egy láto­ga­tó, fél 11-kor azért men­tem haza, mert Regi­nek beütött az egyik szer, amit adtak neki, és bealudt.

Más­nap (csü­tör­tö­kön) reg­gel haza­en­ged­ték, elhoz­tam kocsi­val. Azóta itt­hon­ról lába­do­zik, három egész mun­ka­nap­ra írták ki, hét­főn megy dol­goz­ni (update: kapott még egy hetet), ha min­den igaz. Ma (vasár­nap) jön majd láto­ga­tó­ba hoz­zánk a rend­őr­nő (update: hét­főn jött), aki az ügy­ben nyo­moz (?), az még érde­kes lesz majd.

Itt tar­tunk most.

UPDATE: Kata még pár hete (a bal­eset előtt) raj­zol­ta ezt. Ott a kocsi, ben­ne a sofőr meg a sző­ke barát­nő­je (tény­leg ott volt mel­let­te). Ott a lám­pa tele­zöld­del. És ott egy virág. Mi volt Regi jele az óvo­dá­ban? Virág. Ez a dur­va, nem a chem­tra­il.

Mint azt bizo­nyá­ra vagy tud­já­tok (vagy nem), júni­us utol­só hét­vé­gé­jén Regi­vel Amsz­ter­dam­ban vol­tunk. Ez bizo­nyá­ra nagyon érde­kes, de nem erről fogok írni, hanem az elő­ké­szü­le­tek­ről.

Feb­ru­ár 21‑e egy szom­ba­ti nap volt. Regi Buda­pes­ten volt, én pedig Zürich­ben. Azon a hét­vé­gén volt a Swiss nagy­sza­bá­sú akci­ó­ja, ami arról szólt, hogy nagy­já­ból min­den euró­pai város­ba el lehe­tett jut­ni oda-vissza 119 frank­ból. Beiz­zí­tot­tam a hitel­kár­tyá­mat, és sor­ban vásá­rol­tam a jobb­nál-jobb repü­lő­je­gye­ket: Zürich-Buda­pest, Buda­pest-Zürich! Egzo­ti­kus cél­pon­tok a javá­ból. Szó­val miu­tán vet­tem magunk­nak pár haza­utat, gon­dol­tam, hogy a repü­lőt akár uta­zás­ra is lehet­ne hasz­nál­ni, pél­dá­ul elmen­ni egy hely­re úgy­ne­ve­zett turis­ta­ként. Meg­kér­dez­tem Regit, hogy menjünk‑e vala­mi­kor vala­ho­va, mond­ta, hogy igen, és nagy­já­ból ennyi­ben is marad­tunk. Néze­get­tem olyan váro­so­kat, mint Szent­pé­ter­vár, Kop­pen­há­ga, Prá­ga, de vagy nem mer­tem bele­vág­ni, vagy rossz napo­kon volt az indu­lás és az érke­zés is. Aztán meg­ta­lál­tam Amsz­ter­da­mot, és volt akci­ós pén­tek esti — hét­fő reg­ge­li rep­jegy. Nosza, vet­tem ket­tőt. És köz­ben nagyon remény­ked­tem, hogy Regi elfe­lej­ti az egé­szet.

Amsz­ter­dam
Amsz­ter­dam egy meg­le­he­tős város. Én vol­tam már koráb­ban több­ször, egy­szer néhány napig, két­szer pedig átuta­zó­ban, Regi viszont még nem volt. Ami­óta bará­ta­ink pár hónap­ja egy hét­vé­gét Amsz­ter­dam­ban töl­töt­tek, azóta hall­gat­tam Regi­től, hogy “men­jünk már mi is”. Én per­sze ali­bi­ből húz­tam a szá­mat. Regi erre elkez­dett szer­vez­ked­ni, hogy ha velem nem, akkor majd barát­nők­kel igen (már­mint Amsz­ter­dam­ba utaz­ni), és majd ősszel Amsz­ter­dam­ba repül­nek egy hét­vé­gé­re. Ennek az ötlet­nek nem kife­je­zet­ten örül­tem.

A hitel­kár­tya
Még vala­mi­kor ápri­lis­ban vagy május­ban, pár hónap­pal a repü­lő­je­gyek vásár­lá­sa után fog­lal­tam le az amsz­ter­da­mi szál­lást a BCOM-on keresz­tül (én anno a HCOM-pro­jek­ten dol­goz­tam, szó­val áru­ló vagyok, tudom). Per­sze meg kel­lett adni hitel­kár­tyát a fog­la­lás­hoz, de ez alap, nem is zavart, gon­dol­tam, hogy úgy­is majd “hely­ben” kell fizet­ni. Tel­tek a hetek, zaj­lott az élet, elha­tá­roz­tam, hogy veszek egy Mi Ban­det (a Xia­o­mi lépés­szám­lá­ló és alvás­fi­gye­lő okos­kar­kö­tő­je). (Ennek sem­mi köze Amsz­ter­dam­hoz, de a tör­té­net miatt fon­tos.) Néze­get­tem több webshop­ban is, és a kb. 10 dol­lá­ros kar­kö­tő szál­lí­tás­sal együtt min­den­hol 40–50 frank körül jött ki. Na, azt már nem. Aztán Gábor bará­tom mond­ta, hogy ő szo­kott az Ali­Exp­ress-ről ren­del­ni, min­den olcsó, és pár hét alatt meg is jön­nek a cuc­cok Kíná­ból. Regiszt­rál­tam, keres­gél­tem, 17 dol­lá­rért talál­tam is egy Mi Ban­det aján­dék szíj­jal. Meg is ren­del­tem, ki is fizet­tem hitel­kár­tyá­val. Ez volt júni­us 9‑én, este.
Más­nap reg­gel jön egy email a ban­kom­tól, hogy 464 eurót ter­hel­tek a hitel­kár­tyám­ra. Nocsak! Néz­tem a ter­he­lés leírá­sát, abból nem derült ki sem­mi. Per­sze gon­dol­tam én az amsz­ter­da­mi szál­lás­ra, meg is néz­tem, hogy mennyi­be kerül, de nem stim­melt az összeg. No, akkor bizony az Ali­Exp­ress vagy a bolt, ahon­nan vásá­rol­tam, biz­tos vissza­él­tek a hitel­kár­tyám­mal! Írtam is nekik rög­tön egy rek­la­má­ci­ót, köz­ben meg fel­hív­tam a ban­kot, hogy jelez­zem, vala­ki vissza­élt a kár­tyám­mal. Utá­na le is til­tot­tam a kár­tyát, fájó szív­vel, mert már tud­tam kívül­ről a szá­mát. És meg­fo­gad­tam, hogy soha töb­bet nem vásá­ro­lok hitel­kár­tyá­val sem­mi­lyen meg­bíz­ha­tat­lan­nak lát­szó for­rás­ból.
Aztán pár nap­ra rá kap­tam egy leve­let a szál­lást inté­ző hölgy­től, hogy izgulunk‑e már az uta­zás előtt. Írtam neki, hogy per­sze, jó lesz, és mel­les­leg meg­kér­dez­tem tőle, hogy miként lehet majd fizet­ni.

Can you debit my cre­dit card?

Gyor­san jött a válasz.

The pay­ment was sup­po­s­ed to be done alre­ady… Or still didn’t go thro­ugh?

Ajajj … Rosszat sej­tet­tem!

Did you debit my VISA cre­dit card alre­ady? I got a debit move­ment on June 10th:
EUR 464.10 have been char­ged to card “VISA”. SumUp *Max­Wolf 31208084296 GB.​

Megint jött a gyors válasz.

Yes! that’s it ))

Bázz!!! Még leve­lez­get­tünk egy kicsit, ő írta, hogy min­den oké, ne izgul­jak, meg­kap­ták a pénzt. Én meg köz­ben már vissza is kap­tam az egész össze­get a ban­kom­tól, szó­val úgy állt a hely­zet, hogy a bank szpon­zo­rál­ja a szál­lá­sun­kat. Mind­egy, írtam a UBS-nek, hogy bocs­esz-csocs­esz, hülye vol­tam, még­is én köl­töt­tem el azt a pénzt, csak koráb­ban, és nem annyit, debi­tel­jék vissza. Egy amsz­ter­da­mi hét­vé­gé­ért nem len­nék szí­ve­sen hitel­kár­tya-csa­ló.

A gril­le­zés, a bébi­szit­te­lés, a szü­le­tés­nap
Május­ban és júni­us­ban is min­den hét­vé­gén volt vala­mi dol­gunk, csak az utol­só hét­vé­ge árvál­ko­dott üre­sen. Mond­tam is Regi­nek már koráb­ban, hogy azt hagy­juk is meg pihe­nés­re, ne szer­vez­zünk sem­mit se. Jó, jó, jó. Aztán vala­mi­kor közöl­te, hogy pén­tek esté­re csa­jos gril­le­zést szer­vez (soha nem volt még ilyen). Per­sze pont arra a pén­tek esté­re, ami­kor mi 9‑kor repü­lünk el. Pánik! Szól­tam Nóri­nak (aki be volt avat­va), hogy csi­nál­jon vala­mit, mert baro­mi ciki len­ne Regit hét­kor kirob­ban­ta­ni abból a gril­le­zés­ből, amit ő szer­ve­zett, ráadá­sul úgy, hogy egyik kezé­ben egy brat­wurst, másik­ban meg egy üveg sör van. (Úgy nem is lehet becsek­kol­ni a rep­té­ren.) Nóri mond­ta, hogy ne aggód­jak, intéz­ke­dik. Intéz­ke­dett is, szólt a meg­hí­vot­tak­nak, hogy mond­ják le szé­pen az egé­szet. Regi köz­ben per­sze mit sem sej­tett, csak jött egy­más után min­den­ki­től, hogy “épp eluta­zunk”, “már van más prog­ram”, “beteg a kecs­kénk”. Sze­ren­csé­re nem fogott gya­nút. A pén­tek meg­old­va.
Szom­bat­ra Regi csak két prog­ra­mot szer­ve­zett, nekem egy köl­töz­te­tést, magá­nak pedig egy bébi­szit­te­lést. Szól­tam az ille­tő csa­lád­nak, hogy a köl­töz­te­tés nem fog men­ni, de a bébi­szit­te­lés­ben tudunk segí­te­ni, mert Szand­ra úgy­is vigyáz a gye­re­kek­re. Azt is mond­tam, hogy ez nagy titok, Regi­nek egy szót se. Nos, ezt nem sike­rült tel­je­sen meg­ér­te­ni­ük, Regi emi­att majd­nem rájött az ördö­gi terv­re, erre utal a len­ti videó végén.
Vasár­nap pedig ter­mé­sze­te­sen 50 fős szü­le­tés­na­pi buli­ba vol­tunk hiva­ta­lo­sak Schwyz-be. Még ezt volt a leg­egy­sze­rűbb lemon­da­ni, per­sze csak titok­ban.

A nőgyó­gyász
A fél­re­ér­té­sek elke­rü­lé­se végett: Regi nem ter­hes, nem is vár­ha­tó vál­to­zás ezen álla­po­tá­ban. Ellen­ben Regi ún. nő, és mint olyan, nőgyó­gyász­hoz jár majd­nem min­den 1–2‑3 évben. Ami­óta kiköl­töz­tünk, erre még nem volt érke­zé­se, és pont júni­us­ban talált egy züri­chi magyar nőor­vost. Csü­tör­tök dél­után­ra kapott idő­pon­tot, ekkor nem volt sem­mi­lyen altes­ti moto­zás, csak beszél­ge­tés 2 órán keresz­tül. Csü­tör­tök este (T‑24h) Regi közöl­te, hogy egyez­tet­tek egy újabb idő­pon­tot, ami­kor kap­cso­la­tu­kat fizi­ká­lis sík­ra tere­lik. Az új idő­pont: hét­fő reg­gel 8:30. Bázz!!! 8:25-kor száll le a gépünk … Mind­egy, meg­ol­dom!
Pén­te­ken fel­hív­tam a nőgyó­gyászt, gon­dol­tam, hogy simán elma­gya­rá­zom neki a hely­ze­tet, magya­rul nagyon meg­győ­ző tudok len­ni, meg fog­ja érte­ni. Az asszis­ten­se vet­te fel a tele­font, aki Mile­na vagy Jele­na név­re hall­gat, a lényeg, hogy nem magyar, és nem is beszél magya­rul, ellen­ben ango­lul sem. Elkezd­tem ipa­ri mennyi­ség­ben izzad­ni, hogy hogyan fogom én ezt mind elma­gya­ráz­ni neki néme­tül. Szé­pen bemu­tat­koz­tam, mond­tam, hogy én vagyok Herr Mar­kert, és Frau Mar­kert volt teg­nap a ven­dé­gük. Eddig oké. Azt is mond­tam, hogy Regi kapott új idő­pon­tot hét­fő reg­gel­re. Milena/Jelena: így van. No, én azt az idő­pon­tot sze­ret­ném lemon­da­ni. Az úgy van, hogy eluta­zunk, és nem érünk vissza, viszont erről Regi nem tud, ez a mi kis Gehe­im­nis-ünk. M/J: ?!?! Kicsit még magya­ráz­tam, hogy én egy ilyen vic­ces fic­kó vagyok, és meg­lep­ném az Ehef­ra­ú­mat. Aztán Jele­na-Mile­na úgy volt vele, hogy előbb sza­ba­dul, ha elhisz nekem min­dent, kihúz­ta az idő­pon­tot, és lecsap­ta a tele­font.

A gye­re­kek
Ha pén­tek, akkor magyar ovi. Dél­után 3 és 6 között Kata és Zizi már két és fél éve a sch­wa­mend­in­ge­ni (Zürich, 12. kerü­let) magyar óvo­dá­ba jár­nak. Azon az omi­nó­zus pén­te­ken is így volt, Szand­ra vit­te el őket ovi­ba, aztán meg­ír­ta a szo­ká­sos “jó hét­vé­gét” üze­ne­tet, amit akkor szo­kott írni, ami­kor már nem jön haza, csak vasár­nap. Per­sze ez csak Regi­nek szólt átve­rés­ként, mert Szand­ra hét­vég­re ezút­tal nálunk maradt, ő vigyá­zott a gye­re­kek­re. Én men­tem el a lányo­kért 6‑ra, autó­val, egyéb­ként tömeg­köz­le­ke­dés­sel szok­tunk oda­men­ni. A kocsi­ban aztán beavat­tam Katát és Zizit, mond­tam nekik, hogy nagy titok van, nem sza­bad elmon­da­ni anyu­nak, és nem is kell szo­mor­kod­ni, mert kap­nak vala­mi aján­dé­kot. (Csa­lá­don belü­li zsa­ro­lás és meg­vesz­te­ge­tés minő­sí­tett ese­te.) Ebben marad­tunk, úgy tűnt, min­dent érte­nek. Haza­fe­lé fel­vet­tük Regit, és együtt men­tünk haza. A garázs­ban aztán Zizi­ke azt mond­ta, hogy:

Anya, van egy nagy titok, de nem mon­dom el neked!

Én per­sze rög­tön oda­ug­rot­tam hoz­zá, és elta­kar­tam a szá­ját. Sze­ren­csé­re Regi a kocsi túl­ol­da­lán küz­dött Katá­val, így nem hal­lot­ta meg a spo­i­lert.

Nagy­já­ból ennyi tör­tént pén­tek este 7 órá­ig. A vég­já­té­kot a len­ti videó mutat­ja.

Gye­re­kek, ma egy tör­té­ne­tet mesé­lek el arról, hogyan nézett ki nálunk egy átla­gos pén­tek.

Azon a pén­te­ken apát kül­föld­re szó­lí­tot­ta a mun­ka a szo­ká­sok­nak meg­fe­le­lő­en vonat­tal utaz­tunk be Zürich­be. Ige­nám, de én aznap vissza­tér­tem régi sike­re­im hely­szí­né­re, az opfi­ko­ni iro­dá­ba, így aztán nem men­tem Regi­vel Züri­chig, csak Opfi­ko­nig.

Ez eddig nagyon bonyo­lult lehet azok­nak, akik nin­cse­nek tisz­tá­ban Svájc, azon belül is Zürich kan­ton elhe­lyez­ke­dé­sé­vel, ezért ide­te­szek egy tér­ké­pet.

Most, hogy min­den­ki­nek meg­van a ket­tes a sváj­ci föld­rajz érett­sé­gin, mehe­tünk is tovább.

Szó­val Regi ment Zürich­be, én pedig Opfi­kon­ba. Ige­nám, de a dél­előt­ti mee­tin­gem után átmen­tem Zürich­be, az alt­stet­te­ni iro­dá­ba, hogy ott fejez­zem be a mun­ka­na­pot. Soká­ig dol­goz­tam, fél 7 után még bőven benn vol­tam. Ekkor­tájt hívott Regi, aki idő­köz­ben haza­ment, aztán elment az ovi­hoz kocsi­val, majd haza­vit­te a gye­re­ke­ket. Kér­dez­te, hogy eljöjjön‑e értem, mert akkor tudunk együtt bevá­sá­rol­ni.

Mond­tam neki, hogy milyen ked­ves, és hogy per­sze, jöj­jön csak. Hüb­risz!

7 körül hívott megint, hogy az iro­da előtt áll, mehe­tek le. Megyek már, mond­tam, még meg­írok egy emailt, aztán indu­lok is. Email elküld, gép hiber­nál, megyek le a lép­csőn. Már a föld­szin­ten vol­tam, ami­kor eszem­be jutott, hogy a napot Opfi­kon­ban kezd­tem, és milyen ren­des Regi, hogy Klo­ten­ből eljön értem egé­szen Alt­stet­te­nig, pedig ez nincs olyan közel, mint Opfi­kon.

Ajajj.

(tele­fon) Szia, Regi! Azt hiszem, hogy reg­gel elfe­lej­tet­tem mon­da­ni neked, hogy Opfi­kon­ba megyek, de utá­na átme­gyek Alt­stet­ten­be. Szó­val most itt vagyok az alt­stet­te­ni iro­dá­ban, nem Opfi­kon­ban.

Fél perc néma csend a vonal túl­só olda­lán. Meg az innen­sőn is, én ilyen­kor jobb­nak látom, ha hall­ga­tok. Olyan ez, mint a far­kas­szem, csak vakok­nak, hang­gal.

Aztán eljött értem Zürich­be, és elmen­tünk együtt vásá­rol­ni.

#elmúlt8év