Un Capitano

alko­tói vál­ság + foci vébé = 0 poszt
Ebből követ­ke­zik:
alko­tói vál­ság = — foci vébé
Viszont ha már foci vébé, akkor elő­sze­dek egy máju­si tör­té­ne­tet, ami — mit ad Isten? — épp a foci­val kap­cso­la­tos.

Szó­val azon a hét­vé­gén, ami­kor For­ma-2-es autót vezet­tem (vasár­nap), akkor sike­rült elmen­nem éle­tem máso­dik Inter­naz­io­nale-meccsé­re is. (Az első­ről itt írtam: Inter — Fio­ren­ti­na élmény­be­szá­mo­ló.) Ami­kor kide­rült, hogy az autóver­seny­zésveze­tés Milá­nó mel­lett lesz, rög­tön arra gon­dol­tam, hogy ha már az ember ennyit (majd­nem 300 km!) uta­zik, akkor muszáj meccs­re is men­ni. Néhány hét­tel koráb­ban még úgy volt, hogy vasár­nap dél­után ját­szik aznap az Inter (a Laz­io ellen, micso­da presz­tízs­meccs!), de aztán vál­toz­tat­tak az idő­pon­ton, és átrak­ták a meccset szom­bat esté­re. Töké­le­tes.

Most írhat­nék hosszan az oda­út­ról Cse­pi­vel és And­ris­sal, Milá­nó­ról, a piz­zák­ról, a köz­le­ke­dés­ről vagy a Sfor­za-csa­lád hatal­má­ról. Nem fogok, a lényeg­nél mara­dok. Az összes töb­bi infor­má­ció és szto­ri helyett áll­jon itt egy moz­gó­gép. Ahogy a ősi kínai böl­cses­ség mond­ja: egy gif töb­bet mond két jpg-nél.

A milánói dóm előtt

Mint az utóbb kide­rült, egy igen emlé­ke­ze­tes Inter-meccset sike­rült beszer­vez­ni, ti. ez volt Javi­er Zanet­ti utol­só meccse az Inter­ben, a San Siró­ban. Zanet­ti­ról elég annyit tud­ni, hogy augusz­tus­ban lesz 41 éves, 19 sze­zont húzott le feke­te-kék­ben, 15 évig pedig csa­pat­ka­pi­tány is volt. Szó­val Javi­er ezen a meccsen búcsú­zott a szur­ko­lók­tól, pon­to­sab­ban a szur­ko­lók búcsúz­tak tőle.

A kez­dő­csa­pat kihir­de­té­sé­nél derült ki, hogy Zanet­ti leg­fel­jebb cse­re­ként áll­hat be, mert Maz­zar­ri mes­ter edző csak a kis­pad­ra ültet­te le. Kapott is Wal­ter hide­get-mele­get, de leg­in­kább jó sok vaf­fan­cu­lót.

Cse­pi­vel még a szel­fi­zés­nél tar­tot­tunk, illet­ve pró­bál­tunk becsek­kol­ni face­boo­kon és fours­qu­a­re-en, ami­kor már hát­rány­ba került az Inter (2′ Biava, 0–1). Mit mond­jak, nem volt az a nagy öröm a sta­di­on­ban, kis­sé meg­fa­gyott a leve­gő. Sze­ren­csé­re 5 perc után egyen­lí­tett az Inter (7′ Pala­cio, 1–1), majd szűk fél óra eltel­té­vel már ők vezet­tek (34′ Icar­di, 2–1), és rúg­tak még egyet (37′ Pala­cio, 3–1). Fél­idő­ben tehát már jó volt a han­gu­lat, csak Zanet­ti (un Capit­ano = a kapi­tány) nem ját­szott még egy per­cet sem. Viszont min­den alka­lom­mal, ami­kor fel­tűnt vala­hol — beme­le­gí­tés az oldal­vo­nal mel­lett, egy korty ször­pi a kis­pa­don stb. — az egész sta­di­on egy ember­ként őrjön­gött. Ami­kor aztán a vég­re becse­rél­ték az 52. perc­ben, a sta­di­on konk­ré­tan fel­rob­bant.

Zanet­ti a maga 40 évé­vel úgy ját­szott, mint aki most mutat­ko­zott be a csa­pat­ban, és meg akar­ja győz­ni az edzőt, hogy leg­kö­ze­lebb is szá­mít­hat rá. Lel­kes volt, meg­ál­lít­ha­tat­lan, és elké­pesz­tő­en alá­za­tos. Már akkor tap­solt min­den­ki, ami­kor felé szállt a lab­da, és tel­je­sen mind­egy volt, hogy bedo­bást har­colt ki, cse­le­zett, beadott vagy elvesz­tet­te a lab­dát. Zanet­tit egy­sze­rű­en imád­ják, a vissza­vo­nu­lá­sa kap­csán kiala­kult han­gu­lat­ról meg annyit, hogy a meccs után nem egy anya­gyil­kos­nak kiné­ző druk­kert lát­tam könnyez­ni. De hol van még a meccs vége?!

A máso­dik fél­idő az ünnep­lés jegyé­ben telt, a Laz­io ked­ve­sen asszisz­tált ehhez. Mint­ha lett vol­na még egy Inter-gól (79′ Her­na­nes, 4–1), de ez már sen­kit sem izga­tott. A bíró lefúj­ta a meccset, és — min­den­ki a helyén maradt. Mind­járt este 10 volt az idő, és sen­ki sem ment haza. Zanet­ti eltűnt az öltö­ző­ben, a töb­bi­ek kint marad­tak a pályán. Sőt, egy­re töb­ben gyü­le­kez­tek, lehe­tett tud­ni, hogy itt és most vala­mi felejt­he­tet­len ünnep­lés lesz. Meg is érke­zett egy 100XL mére­tű “4 Zanet­ti” mez, amit lerak­tak a kez­dő­kör­be. Miköz­ben a sta­di­on Zanet­tit éltet­te, a kive­tí­tő­kön össze­ál­lí­tá­so­kat mutat­tak arról a néhány (858!) meccs­ről, ami inte­res­ként meg­ada­tott neki. A játé­ko­sok, veze­tők, bará­tok, pálya­mun­ká­sok, mosó­nők és egyéb sze­mély­zet fel­so­ra­koz­tak a játé­kos­ki­já­ró és a pálya köze­pe között, és dísz­sor­fa­lat áll­tak. Aztán kb. egy órá­val a meccs lefú­já­sa után Zanet­ti kijött az öltö­ző­ből, és bevo­nult közép­re.

Kapott mik­ro­font, nyi­lat­ko­zott (ter­mé­sze­te­sen ola­szul), aztán élje­nez­ték, kör­be­hord­ták a giga­mezt, ő is ment pár kört a fele­sé­gé­vel és a három gye­re­ké­vel. Mi negyed 12-kor jöt­tünk el a sta­di­on­ból, de akkor még nagy­ban tar­tott az ünnep­lés.

Köszi, Javi­er!

Breaking: Rafa már Moratti szerint sem klafa!

No, elér­ke­zett a pil­la­nat, amit egy ide­je már remél­tem: Rafa Bení­tez immá­ron nem az Inter edző­je, cir­ka 2 mil­li­árd forin­tos vég­ki­elé­gí­tés­sel távo­zott a spa­nyol pin­cér (jól mon­dom, Komcsy?). Ennek egy­rész­ről örü­lök, más­rész­ről viszont nem.

Kine­ve­zé­se előtt, ami­kor még csak rebes­get­ték, hogy Milá­nó­ba köl­tö­zik, írtam már a gon­do­la­ta­im­ról. Akkor arra szá­mí­tot­tam, hogy Rafa a már rég­óta meg­le­vő olasz ered­mé­nyes­sé­get az újon­nan jött BL-ered­mé­nyes­ség­gel ötvöz­ve trip­láz­ni fog megest. Ez volt az egyik sce­na­rio, a másik meg az, hogy “itt­hon” is, Euró­pá­ban is csú­nyán meg­bu­kik, és saj­nos ez tör­tént. Cso­port­má­so­dik­ként tovább­jut­ni a BL-ből, nem dobo­gón len­ni a baj­nok­ság­ban, az ilyen csúf­ság­ra egy éve még a város másik felén büsz­kék let­tek vol­na, de az Inter más szint. (Bocs.)

Örü­lök, mert ez a két dolog (Rafa és az Inter) tény­leg nem jöt­tek ki egy­más­sal, és még nem tel­je­sen késő a sza­kí­tás (nincs még sem­mi sem vesz­ve, csak egy kicsit). Rafa, Olasz­or­szág nem az a hely, ahol azt mon­dod: telj­ha­tal­mat kérek, külön­ben nem lesz­nek ered­mé­nyek. Nem, ez itt nem megy. Talán nem vélet­len, hogy a Cal­cio az egyik olyan liga, ahol kb. az összes csa­pat­nál napi szin­ten van­nak hírek az elnö­kök­ről. Tud­ja vala­ki, hogy mond­juk a MU elnö­ke ki? Gla­zer vala­me­lyik déd­uno­ká­ja lehet. Egyéb­ként meg nem volt egy sze­ren­csés fél­év ez a mos­ta­ni, főleg sérü­lé­sek szem­pont­já­ból, de hát ebben meg talán a szak­mai veze­tés­nek is lehet némi sze­re­pe (mint­ha Rafát min­den­hol sérü­lés­hul­lám súj­ta­ná, ld. Tor­res, Gerard, Car­rag­her, etc. @ Liver­pool).

A lehet­sé­ges utó­dok­ról: ezt a Leo­nar­do-vona­lat jó len­ne elfe­lej­te­ni, mert még vicc­nek is rossz. Jó, hogy nem már Mal­di­ni lesz az edző, az is leg­alább ilyen jó húzás len­ne. Spal­let­ti­vel nincs bajom, a Romá­ból sze­rin­tem töb­bet hozott ki, mint amit a gar­ni­tú­ra muta­tott, szó­val az nem egy rossz vonal. Mond­ják még Zen­gát is, de sze­rint ő nagyon kevés (bár van egy román és egy szerb baj­no­ki ara­nya). Egyéb­ként úgy­is Leo­nar­do lesz az edző, Mor­at­ti sze­rin­tem már rég lezsí­roz­ta ezt az egé­szet. Ez van.

Inter — Fiorentina élménybeszámoló

Sike­rült egy hóna­pig egy fél bejegy­zést se írni, min­dig volt vala­mi, ami miatt nem volt túl sok időm (pl. eluta­zás — ld. lenn, órá­ra járás, ZH-zás, és akkor még a hét­köz­na­pok­ról nem is beszél­tünk). De most! Kihasz­ná­lom az alkal­mat, hogy ma vég­re nincs suli, nincs sem­mi olyas­mi, ami miatt ne rak­hat­nám a lap­to­pot a hasam­ra, és ne írhat­nám meg, milyen is volt élő­ben meg­néz­ni egy Inter-meccset a San Siro-ban (gyk. az Inter egy olasz foci­klub, a San Siro egy olasz sta­di­on).

2009. novem­ber 29. volt a nagy nap. Hogy, hogy nem, sike­rült úgy ala­kí­ta­nom egy üzle­ti (hú!) utat, hogy vala­mi fatá­lis vélet­len foly­tán pont aznap­ra esett az Inter-Fio­ren­ti­na meccs. Reg­gel repül­tem, lerak­tam a cuc­ca­i­mat a szál­ló­ban, aztán egy tér­kép­pel fel­sze­rel­kez­ve neki­vág­tam a város­nak. Már kapás­ból szá­mos prob­lé­má­val szem­be­sül­tem, mivel a hotel a város észa­ki végén volt, a sta­di­on pedig a nyu­ga­ti részen, a ket­tő között nyil­ván nin­csen sem­mi­lyen egye­nes út, csak ha beuta­zol “közép­re”, aztán irány “bal­ra”. Így is tet­tem, és min­den szé­pen ala­kult vol­na, ha nem sza­kad az eső egész álló nap. Így viszont konk­ré­tan com­big (alul­ról, mielőtt vala­ki rossz­ra gon­dol­na) áztam át, mire vég­re-vala­há­ra elju­tot­tam a sta­di­o­nig. És még volt több mint két óra a kez­dé­sig :)

Útköz­ben elég sokat bolyong­tam a város­ban, akkor nyu­god­tam meg, ami­kor meg­ta­lál­tam ezt a pálya­ud­vart, ami met­ró­meg­ál­ló is volt. Itt aztán vet­tem €5‑ért egy már­kás eser­nyőt, hogy leg­alább felül­ről legyen vala­mi eső elle­ni védel­mem. (Három lépés­re az árus­tól talál­tam ugyan­olyan eser­nyőt €3‑ért is, sebaj.)

Az eső tehát sza­kadt. Eser­nyőm volt, víz­ál­ló cipőm nem, jegyem sem, mert neten keresz­tül, bank­kár­tyá­val vásá­rol­tam belé­pőt, és az ugye úgy műkö­dik, hogy kinyom­ta­tod a vócsert, aztán majd vala­mi­kor átve­szed a jegyet. Itt volt egy kis kava­rás, mert össze-vissza kül­döz­get­tek min­ket, nem nagyon tud­ta sen­ki, a netes jegy­át­vé­tel hol és főleg mikor­tól lesz. Aztán vég­re csak sike­rült, közel­har­cos (krav-maga, érted) sor­ban­ál­lást köve­tő­en meg­kap­tam a jegyet, amely­re oly sokat vár­tam :)

Jegyem

Itt jegyeznék meg néhány érde­kes­sé­get:

  • A jegy név­re szól, csak iga­zol­vánnyal vehe­ted át. Mielőtt bemen­nél a sta­di­on­ba, ott is ellen­őr­zik a sze­mély­azo­nos­sá­go­dat még egy­szer.
  • A jegy hely­jegy, oda kell ülnöd, ami raj­ta van. Szek­tor, sor, szék, tel­je­sen vissza­kö­vet­he­tő, hogy ki hol ül, talán ezért nin­cse­nek olyan bot­rá­nyok Olasz­or­szág­ban, mint nálunk.
  • Jegyet ven­ni csak Inter­ne­ten érde­mes. Néze­lőd­tem min­den­fe­lé, meg­ta­lál­tam pél­dá­ul a Pega­zus Sport Tours nevű céget, ahol szin­tén árul­tak jegye­ket. Csak éppen kb. +150%-os áron. (Én €36-ért vet­tem máso­dik karé­jos jegyet, ők 16000Ft-ért adták a har­ma­dik karé­jo­sat, és még 4000Ft keze­lé­si költ­ség is lett vol­na.)

No, elég is volt ennyi rizsa, men­jünk be a sta­di­on­ba! Ez a San Siro nagyon jól meg van csi­nál­va, a sok tíz­ezer ember­nek olyan köz­le­ke­dé­si útvo­na­la­kat ala­kí­tot­tak ki, hogy sehol se legyen dugó. Itt pél­dá­ul megyek fel a 225-ös szek­tor­ba, lép­csőn, ami fel­me­len­get­te koráb­bi lép­csős élmé­nye­i­met.

Vég­re tehát beju­tot­tam, meg­ta­lál­tam a jó szek­tort, a jó sort, a jó szé­ket. Még min­dig volt egy óra a kez­dé­sig, úgy­hogy volt időm néze­lőd­ni, vide­óz­ni, fotóz­ni. Ezt lát­tam, ha fel­áll­tam, elő­re­men­tem két lépést, és kör­be­néz­tem.

Ekkor ilyen álla­pot­ban vol­tam. Nem röhög, el vol­tam ázva, mint a leg­szebb schön­her­zes buli­kon.

Elázván

Ha szé­pen helyet fog­lal­tam a helye­men, akkor se volt sok­kal rosszabb a kilá­tás, min­dent lát­tam. Az online jegy­vé­tel­nél volt olyan opció, hogy kivá­lasz­tod a szek­tort, és benyo­mod, hogy “best view” — na, így kap­tam ezt a jó kis helyet.

Ücsö­rög­tem, köz­ben mele­gí­tet­tek a csa­pa­tok, mini­lég­ha­jót vit­tek kör­be a pálya szé­lén, amin az egyik szpon­zor hir­de­té­se volt fel­akaszt­va, a szur­ko­lók beszél­get­tek, éne­kel­tek, min­den­ki jól elv­olt. Aztán szép las­san köze­le­dett a kez­dés idő­pont­ja, és jött vég­re-vala­há­ra a bemu­ta­tás. Nos, ez is kicsit más­képp néz ki, mint nálunk, lásd alább.

For the record, ez volt az össze­ál­lí­tá­sa annak az Inter­nek, amit éle­tem­ben elő­ször, de remél­he­tő­leg nem utol­já­ra élő­ben, sze­mé­lye­sen, sta­di­on­ban lát­tam:
12 Julio Cesar — 4 J.Zanetti, 6 Lucio, 25 Samu­el, 26 Chi­vu — 5 Stan­ko­vic, 19 Cam­bi­as­so, 11 Mun­ta­ri (8 Thia­go Mot­ta; 73′) — 7 Qua­res­ma (30 Man­ci­ni; 73′), 22 Mili­to (14 Vie­i­ra; 87′), 9 Eto’o


Ekkor már tény­leg csak pár perc volt hát­ra, a sta­di­on szép las­san meg­telt, így nézett ki.

MECCS
Vide­ót a meccs alatt nem csi­nál­tam, majd letöl­töm vala­hon­nan, és meg­né­zem, hogy lás­sak is vala­mit :) Egyéb­ként egész jó kis meccs volt, annak elle­né­re, hogy jó sokat kel­lett vár­ni az egyet­len gól­ra. Végig nagyon nyo­mott az Inter, kevés lehe­tő­sé­ge volt a Fio­ren­ti­ná­nak. Volt két meg nem adott gól, amit azért ala­po­san meg­ün­ne­pel­tünk, a ven­dé­gek­nek volt egy hatal­mas hely­ze­tük (talán kapu­fa lett), és ami­kor már min­den­ki azt hit­te, marad a dön­tet­len, Mili­to kihar­colt és érté­ke­sí­tett egy 11-est. Nyer­tünk, 1–0, bőven elég, ez is 3 pon­tot ér.
Ami még érde­kes lehet, az a szur­ko­lók hoz­zá­ál­lá­sa. Magyar aggyal fel nem fog­ha­tó, hogy milyen érzés egy olyan csa­pat­nak tény­le­ge­sen szur­kol­ni (úgy értem, hogy meccs­re jár­ni, abban a város­ban élni, olyan nem­ze­ti­sé­gű­nek len­ni), ami ilyen szin­ten áll. Milyen lehet már azt hal­la­ni, hogy elad­ják az Ibra­hi­movi­cot, de jön cse­ré­be az Eto’o? Milyen már az, hogy nem azért szo­rí­tasz, hogy a csa­pa­tod egy­ál­ta­lán bejus­son a BL-be, netán gólt is lőjön, hanem hogy meg­nyer­je azt? Szo­mo­rú dol­gok ezek. A szur­ko­lók tehát alap­ve­tő­en tel­je­sen más­hogy áll­nak a csa­pat­hoz, mint mi, magyar huli­gá­nok. Annyi­ra tud­nak örül­ni a leg­ki­sebb ügyes meg­moz­du­lás­nak, annyi­ra tud­ják sze­ret­ni a játé­ko­so­kat, annyi­ra együtt élnek a meccsel, hogy az csak na. A mel­let­tem ülő úr a 80. perc tájé­kán (0–0) vala­mi miatt fel­ug­rott, majd vissza­ült, és dör­zsöl­get­te a tenye­rét. Lát­szott raj­ta, hogy élve­zi a meccset, azért izgul, hogy nyer‑e a csa­pat, hogy talál‑e vala­ki egy gólt. Nem kel­lett neki ahhoz egy 10–0‑ra nyert meccs, hogy élvez­ze az egé­szet, elég volt annyi, hogy a ked­venc csa­pa­tát lát­hat­ta élő­ben, világ­sztá­rok vol­tak a pályán, és min­den­ki haj­tott.
Van­nak játé­ko­sok, aki­ket nagyon sze­ret­nek (pl. Zanet­ti), meg sze­gény Qua­res­ma, akit nagyon nem, de pél­dá­ul ha ő került hely­zet­be, és jól lőtt, akkor nagyon meg­tap­sol­ták, nagyon sze­ret­ték leg­alább 10 másod­per­cig. És per­sze ha Zanet­ti ron­tott, akkor ment a váf­fán­kú­ló­zás is. Min­dent össze­vet­ve: örül­nek, ha vala­mi jól sike­rül, anyáz­nak, ha nem, és min­den pil­la­na­tát élve­zik a meccs­nek.

Tavasszal milá­nói der­bi, vala­ki?

ET zu haus

Ma megyek haza, vég­re :)

Teg­nap ott hagy­tam abba, hogy sok a meló. Annyi­ra sok volt, hogy teg­nap este nem tud­tam mást csi­nál­ni, mint haza­men­ni, és bele­es­ni az ágy­ba. Sze­ren­csé­re esés köz­ben kezem ügyé­be akadt a szo­ba­szol­gá­lat tele­fon­szá­ma, és ren­del­tem egy piz­zát…

Nem kel­lett vol­na. Már sok­szor hal­lot­tam, hogy Olasz­or­szág­ban a leg­rosszabb a piz­za, és tény­leg. Kap­tam egy kicsi, lapos, szá­raz mar­ga­ri­ta piz­zát (= se son­ka, se sem­mi, csak piros szósz meg némi sajt), ami ráadá­sul ráné­zés­re is mire­lit volt. Aztán ízre is. Sebaj, 8.50-ért simán meg­ér­te, nem? :)

Rossz dolog az, mikor vala­hol vagy, csi­nál­hat­nál egy cso­mó min­dent, pl. mehet­nél a San Siró sta­di­on­hoz gyö­nyör­köd­ni, de nincs hoz­zá ener­gi­ád egy csepp se. Ez volt teg­nap. Nem baj, ha min­den rosszul ala­kul ma, akkor jöhe­tünk vissza megint…

20.25-kor száll fel a gépem, 22.05-kor lan­dol, talál­ko­zunk éjfél­kor a Szo­ná­tá­ban :)

MilaBlog, epizode uno

Eh, majd’ két nap után van most 5 per­cem, hogy kicsit írjak. Óra indul.

Kedd: kicsit elnéz­tem a rep­csi­met, mert azt hit­tem, 6‑ra kell kiér­ni Feri­hegy­re, pedig iga­zá­ból akkor indult a gép :) De ez sze­ren­csé­re idő­ben kide­rült, úgy­hogy bőven elér­tem a jára­tot, és 19.40-kor sike­re­sen lan­dul­tunk (pedig ez volt a 13. repü­lé­sem, oszt még­is meg­úsz­tam). Ezután már csak két óra vona­to­zás és gya­log­lás volt hát­ra a hote­lig, ami kife­je­zet­ten pihen­te­tő­nek sem­mi­képp sem nevez­he­tő. A hotel igen jó, de kb. olyan kör­nyé­ken van, mint a Havan­na ltp., de hát ez van.

Szer­da: mun­ka, mun­ka, mun­ka. Az iro­da csak egy meg­ál­ló vonat­tal, de mivel az olasz vonat­köz­le­ke­dés meg­bíz­ha­tó­ság­ban még talán a MÁV-ot is alul­múl­ja, az egy per­ces vona­to­zás időn­ként 20–30 perc vára­ko­zás­sal tár­sul. Nem baj. Az ebéd itt ingyen van, ami fur­csa, ellen­ben a kávé­au­to­ma­ta fize­tős, ami még fur­csább. 17.45-kor lép­tem ki az iro­dá­ból, így 7‑kor már a hotel­ben vol­tam… Aztán fog­tam egy taxit (ekkor már nem volt ked­vem újabb egy óra vona­to­zás­hoz), és este elmen­tünk a város­ba (van egy hol­land csaj, akit hív­junk csak Hil­dé­nek, ő elvi­leg a főnö­köm) enni. Ha már itt tar­tunk: Milá­nó nekem nem tet­szik. Nem olyan, mint egy olasz város. A dóm szép, hat évig tar­tott, míg leva­kar­ták a koszt a már­vány­ról, és van azon kívül kb. 10 utca, ami szép, de ennyi. Aztán ettünk egy étte­rem­ben, de az se volt vala­mi nagy szám. Mon­dom, hogy fura egy város. Haza megint taxiz­tam, aztán alvás. (Van Sky Fox a tévé­ben, így estén­ként tudok néz­ni House‑t ango­lul, je.)

Csü­tör­tök: vég­re már csak egyet kell alud­ni, és irány haza. Eddig nem volt sem­mi külö­nös, csak meló, dél­után ugyan­ez vár­ha­tó. Sze­me­im előtt lebeg egy piz­za, amit este meg­ren­de­lek a szo­bám­ba, és az ágy­ban nyu­god­tan elrág­csá­lom. Ja, a reg­ge­li jó, svéd­asz­ta­los, van min­den­fé­le finom­ság. Kicsit szét-szórt-vagyok. Ciao.