Combat run

Com­bat run à la Ervin: talál­ko­zó a Bor­áros téren; más­fél órás edzés a követ­ke­ző­kép­pen: 5 perc futás, 5 perc krav­ma­gá­zás; cél a ZP mel­let­ti rét; köz­ben pedig D‑Pest és D‑Buda tel­jes bejá­rá­sa. Ami­kor teg­nap olvas­tam a leve­let, gon­dol­tam, már csak ez hiány­zik az éle­tem­ből. Szó­val elmen­tem rá.

(…)

Ez dur­va, kegyet­len és iszo­nyú. Kb. ez volt az útvo­nal, és eze­ket csi­nál­tuk.


Com­bat run, 2010.06.15. nagyobb tér­ké­pen való meg­je­le­ní­té­se

És a végé­re egy mspa­int­tel “pho­tosho­polt” cso­port­kép.

Ultimate weapon

Az elmúlt hetek­ben krav­ma­gán első­sor­ban bot elle­ni véde­ke­zé­se­ket gya­ko­rol­tunk: fenye­ge­tés innen-onnan, szú­rás, ütés jobb­ról-bal­ról-felül­ről-alul­ról. A bot időn­ként nem is iga­zi bot, inkább sti­li­zált pus­ka: azt is gya­ko­rol­juk, hogy ilyen pus­kás fenye­ge­tés­nél mit kell ten­ni.

(Kis kité­rő: kurucin­fón és hason­ló helye­ken volt régeb­ben egy cikk, ami arról szól, hogy a krav­ma­ga az a zsi­dó Magyar Gár­da. Kikép­zés van, ideo­ló­gi­a­i­lag átfor­má­lás, adat­gyűj­tés a gyors moz­gó­sí­tás vég­ütt stb. A múlt­kor a srá­cok­kal beszél­get­tünk e téma­kör­ről, odá­ig jutot­tunk, hogy bizo­nyá­ra hama­ro­san chi­pet ültet­nek a bőrünk alá, és egye­ne­sen Jeru­zsá­lem­ből tud­nak majd min­ket irá­nyí­ta­ni egy joys­tick segít­sé­gé­vel. Itt egy cikk.)

Szó­val a lényeg: a bot úgy lesz pus­ka, hogy úgy tart­juk, mint egy pus­kát. Ugyan van krav­ma­gás gumi Kalas­nyi­kov, de hát akár­mennyi­re is pén­zel­nek min­ket a Szent­föld­ről, erre azért még­se telik. Fel­me­rült egy kér­dés gya­kor­lás kikép­zés ido­mí­tás köz­ben, hogy még­is ha ez nem egy bot len­ne, hanem tény­leg egy pus­ka, akkor mi len­ne a mar­ko­lat­tal, a tár­ral, ilye­nek­kel. Ervin meg­mu­tat­ta: a ren­del­ke­zé­sé­re álló esz­kö­zök segít­sé­gé­vel rög­tön­zött egy ulti­ma­te wea­pont, hogy vizu­á­li­san is meg­ért­sük, mit-hogy-mer­re.

Ezért (is) sze­re­tek én krav­ma­gá­ra jár­ni :)

Sportos visszatérés

Nem is merem meg­néz­ni, mikor írtam utol­já­ra bejegy­zést, volt már egy ide­je. És akkor is csak Lin­da-kvíz volt, nem vala­mi ere­de­ti kont­ent. Szá­ni.

Teg­nap, ahogy azt twit­te­ren meg­ígér­tem (első­sor­ban) saját magam­nak, elmen­tem edzés­re. Mit edzés­re, edzé­sek­re! Az aláb­bi­ak­ban a gon­do­la­ta­i­mat, de leg­fő­kép­pen az érzé­se­i­met fogom meg­osz­ta­ni a kett­le­bell és a krav­ma­ga edzé­sen tör­tén­tek­ről. Ha az olva­só­tá­bor­ban bár­ki­nek eszé­be jut­na, hogy hason­ló dél­utá­ni-esti prog­ra­mot csi­nál­jon magá­nak, az jól olvas­sa át a tör­té­ne­te­met, és annak fényé­ben dönt­sön.

17:30–18:00
El a mun­ká­ból, egy laza gyrost betol­tam, csak hogy ne legyek éhes. Köz­ben tök vélet­le­nül talál­koz­tam Regi­vel, kere­ke­zett haza­fe­lé, és én meg pont meg­lát­tam. Adtam neki pár hara­pást :) Ezt köve­tő­en lesé­tál­tam az Üllői útról a Mes­ter utcá­ig, mert a Mes­ter utca 19. alatt lakik a Mol­nár Ferenc Álta­lá­nos Isko­la, aho­lis a kett­le­bell edzés folyik.

18:00–19:15
Spa­nyol­csiz­ma. Kerék­be­tö­rés. Fel­né­gye­lés. Kett­le­bell. Az első három még nem volt meg (bár 10 éve Zsol­ti­ék nya­ra­ló­já­ban volt “ki tud kisebb cipőt fel­ven­ni” ver­seny, ahol asszem 32-esig sike­rült lemen­nem), a negye­dik viszont igen, teg­nap elő­ször. A kett­le­bell a leg­dur­vább dolog, amit vala­ha éle­tem­ben csi­nál­tam, lát­tam, olvas­tam stb. Elké­pesz­tő­en nehéz volt, még úgy is, hogy könnyí­tett első edzés­ter­vet kap­tam, felét se csi­nál­tam annak, mint a töb­bi­ek. Gyen­ge vagyok, könnyű­nek talál­tat­tam. Mond­juk lehet, hogy kez­dés­nek nem egy 16 kilós követ kel­lett vol­na fel­ven­nem, de már nem volt más. Az edzés végé­re kap­tam egy 12 kiló­sat, ami­kor már tény­leg nem bír­tam emel­get­ni a 16-osat, az egy kicsit segí­tett, de még azzal is meg­gyűlt a bajom. Van olyan moz­du­lat, hogy swing, a két lábad közül fel­hú­zod, aztán csí­pő­vel kido­bod a súlyt mell­ma­gas­sá­gig, főleg ezt csi­nál­tam végig. 3 perc alatt 55 sike­rült, a töb­bi­ek 100 fölött vol­tak, gyász :)

19:15–20:00
Edzés után nem tud­tam jár­ni. A lába­im szem­lá­to­mást meg­vol­tak, de nem azt csi­nál­ták, amit én sze­ret­tem vol­na. Lép­csőz­ni ször­nyű volt, mert bár­mi­kor fel­lá­zad­hat­tak vol­na a lábak, sze­ren­csé­re nem tet­ték. Elsé­tál­tunk Ervin kocsi­já­hoz, mert­hogy négy sze­ren­csés delik­vens (a hat­ból) átme­het vele a Wig­ner­be kocsi­val. Tehát össze­sen hatan van­nak olya­nok, akik kett­le­bell után krav­ma­gát tol­nak, plusz Ervin, de ő sosem szá­mít, másik boly­gó­ról jött. A két edzés között több­ször meg­kér­dez­tem magam­tól, hogy tény­leg kell‑e ez nekem. De már nem volt vissza­út.

20:00–21:45
Krav­ma­ga. A tevé­keny­ség, ami­vel jól kipi­hen­he­ted a kett­le­bel­les gon­do­kat, not. Sze­ren­csé­re annyi­ra nem volt dur­va edzés, az első felé­ben össze­ke­rül­tem egy 40 éves úrral, és az ő 15 (?) éves lányá­val, így hár­man cibál­tuk egy­mást, meg volt fej­blokk, foj­tás (remé­lem, most ez nem ly), sza­ba­du­lás. Utá­na volt slow fight, vál­tott embe­rek­kel, köz­ben ott is foj­to­ga­tás és min­den­fé­le egyéb kín­zás. A végé­re már kons­tans fáj­tam, és a máso­dik póló­mat izzad­tam tele aznap. Aztán Ervin oszoljt vezé­nyelt, és véget értek kín­jam. Regi (köszi!) értem jött kocsi­val, így leg­alább gyor­san haza­ér­tem.

A jelen
Sán­tí­tok két láb­ra, fáj mind­két com­bom, alig bírok ülni, fáj a hát­iz­mom és a mell­iz­mom is. Állí­tó­lag a mai nap­nál csak a hol­na­pi lesz rosszabb…

A jövő
A tele­fo­nom­ba és a Calen­dar­ba már beír­tam, hogy H‑Sz 6‑tól 7‑ig kett­le­bell, 8‑tól 10-ig krav­ma­ga, és most is úgy gon­do­lom, hogy ezt fogom csi­nál­ni. Az biz­tos, hogy ha heti két­szer ilyen három­órás edzés­re jár­nék, akkor túl sok test­sú­lyos prob­lé­mám nem len­ne. Meg­lát­juk, mit hoz a jövő, az elha­tá­ro­zás min­den­eset­re erős.

Az a hír…

Szó­val megyek ma krav­ma­gáz­ni.

Nem is tudom, mikor vol­tam utol­já­ra, de réges-régen. Kiván­csi vagyok, mennyi­re fáj még a herén­rú­gás :) Per­sze még min­dig van szusz­pen­zo­rom, de hát az csak tom­pít, nem véd tel­je­sen.

Wig­ner kol­lé­gi­um, hét­fő és szer­da, 18:30. Gyer­tek!

UPDATE: vég­re fáj a bal könyö­köm, a jobb alka­rom, és egy kicsit a lába­im. Tökön nem rúg­tak, én is csak érzés­sel, egy­szer, beme­le­gí­tés köz­ben, vélet­le­nül ver­tem vala­kit bal here­csú­cson. Szó­val min­den fran­kó.

Jövő hét

A jövő hét­ről sok min­dent nem áru­lok el, de krav­ma­gáz­ni hét­főn és szer­dán sze­ret­nék elmen­ni.

Pszt.

P2 — 84%

Szom­ba­ton vol­tam krav-maga vizs­gán, ezút­tal a P2 foko­zat meg­szer­zé­sé­re töre­ked­vén.

Tomi­val és Nor­bi­val (két srác, akik szin­tén krav-magáz­nak Ervin­nél) 9‑kor talál­koz­tunk az I épü­let előtt, ahon­nan aztán kocsi­val meg­in­dul­tunk a vizs­ga hely­szí­ne felé. Ráérő­sen men­de­gél­tünk az edző­te­rem­hez fél 10 után 5 perc­cel, hiszen csak 10-kor kez­dő­dik a vizs­ga — gon­dol­tuk akkor… Mint utóbb kide­rült, ez a fél­re­ér­tés vala­mi­lyen isme­ret­len okból fer­tő­zött meg min­ket, hiszen min­den­ki más tud­ta, hogy a vizs­ga fél 10-kor kez­dő­dik… A késés szá­mom­ra már szin­te a krav-maga vizs­ga szer­ves része, most csak azt fur­csál­lot­tam, hogy nem vol­tam se részeg, se más­na­pos.

Mind­egy, kis késés­sel bekap­cso­lód­tunk a beme­le­gí­tés­be — még min­dig job­ban jár­tunk, mint Zsom­bor, aki három­ne­gyed 10-kor esett be, így egy gyors nyúj­tóz­ko­dá­son kívül más­ra nem maradt ide­je. Ezután elkez­dő­dött a vizs­ga, ahol elő­ke­rült a P2-es anyag nagy­ré­sze, vol­tak üté­sek meg hoz­zá­juk tar­to­zó védé­sek, min­den­fé­le rúgás védé­se és meg­elő­zé­se, föl­dön­fek­vé­ses foj­to­ga­tás és a nagy ked­venc, az ugrós buk­fenc. 11 körül már min­den­ki­ről ömlött a víz, örül­tünk is, hogy leül­he­tünk szé­pen a terem szé­lén…

Örö­münk egé­szen addig tar­tott, míg ki nem derült, hogy akkor itt és most “slow fight” lesz. Ez még nem is lett vol­na baj, de

  • ket­te­sé­vel “har­col­tunk”, míg a töb­bi­ek vér­re szom­jaz­va druk­kol­tak;
  • min­den P2-re vizs­gá­zó egy P3-ra menő­vel került össze;
  • amit mi Ervin­nél szló­fájtnak hit­tünk, az nem ez volt.

Ez a harc lesz a vég­ső kicsit dur­va volt. Gyor­sabb, erő­sebb, komo­lyabb, mint amit mi eddig vala­ha pró­bál­tunk. Viszont a töb­bi P2-esre menő­nek annyi­ra nem volt meg­le­pő az egész, úgy lát­szik, csak mi vol­tunk fino­man tart­va. Tomi kapott egy békés srá­cot, sze­rin­tünk el is ver­te, volt pél­dá­ul egy szép hasü­té­se, je. Zsom­bor küz­dött jól, más kér­dés, hogy fog­vé­dő nél­kül fel­re­pedt száj­jal végez­te. Aztán jöt­tem én…

Az ellen­fe­lem, nos, ő vala­mi fur­csa szer­zet volt. Konk­rét sze­mély­le­írás­ra nem vál­lal­koz­nék, mert az adre­na­lin és a halál­fé­le­lem felül­ír­ta a voná­sa­it amúgy is prob­lé­más emlé­ke­ze­tem­ben. Az rém­lik, hogy ter­met­re olyas­mi volt, mint én, viszont haja, na az nem volt. A sze­me meg olyan gonosz, gyil­kos. Intett a Tal (aki a vizs­gáz­ta­tó volt), hogy akkor most haj­rá, adjunk egy­más­nak. Kicsit ugrál­tunk, mert miért ne. Aztán gon­dol­tam, hogy meg­né­zem, mire szá­mít­sak, jól com­bon­rúg­tam hát a srá­cot. Hiba volt. Elmo­so­lyo­dott (mint böl­lér a disz­nó­ra), aztán úgy elvert, mint BAZ megyei szán­tó­föl­det a jég­eső. Gya­kor­la­ti­lag akkor ütött meg, ami­kor ütött, és ott, aho­va ütött. Pró­bál­tam én véde­kez­ni, meg támad­ni is, de hát meg kell hajol­nom a tudás és az erő előtt. Kész.

Nor­bi a végén még egy jót küz­dött egy nála két­szer nehe­zebb srác­cal, aztán vége lett a vizs­gá­nak. Magunk­ba ros­kad­va bal­lag­tunk kife­lé, P2-UV-re készül­ve…

Aztán meg a szer­dai edzé­sen kide­rült, hogy mind­annyi­an átmen­tünk! Nem olyan lazán, mint a P1-en, de akkor is. Szó­val most P2-es szin­tű krav-magás vagyok, kár, hogy ettől füg­get­le­nül egy P3-as simán lever­ne, hogy aztán az utcai harc­ról inkább ne is beszél­jünk. De ne legyünk tel­he­tet­le­nek — ami késik, nem múlik!