Szervízben

A minap (iga­zá­ból sze­rin­tem egy hónap­ja, csak lus­ta vagyok) kigyul­ladt az autó­ban a “ser­vi­ce due” fel­irat, és mit volt mit ten­ni, beje­lent­kez­tünk (Regi jelent­ke­zett be) szer­víz­re. Sem­mi ext­ra, 80’000 km körül járunk, és eltelt egy újabb év.

Egy ked­di napon reg­gel nyolc órá­ra vol­tam hiva­ta­los a köze­li AMAG (ez a sváj­ci Por­sche Hun­gá­ria) kiren­delt­ség­be. Nem kis túra ez, a mel­lé­kelt raj­zon jól lát­szó­dik, micso­da távol­sá­gok­ról van itt szó.

Kicsit kés­tem, mert 7:57 körül lép­tem ki a lakás­ból. Lepar­kol­tam a szer­víz előtt, bemen­tem, beje­lent­kez­tem. Az egyik szer­vi­zes úr szin­te azon­nal foga­dott, hellyel kínált, és elkez­dő­dött a tár­gya­lás. Ilyen­kor szé­pen végig­me­gyünk egy lis­tán, mit cse­rél­nek, mi mennyi­be fog fáj­ni, mi van ingyen (pl. a mosás és a taka­rí­tás!). Akár­mit kérek, min­dig 1000 frank körül jön ki, úgy­hogy én ilyen­kor csak fáj­dal­ma­san hara­pom a szá­mat belül­ről. (Egyéb­ként végig néme­tül beszél­tünk, “hoch­deutsch-ul”. Az albán-sváj­ci úrnak nagyon gyön­gyö­zött a hom­lo­ka, mert ilyen­kor nem svic­cel­het.) Azt hit­tem, hogy végez­tünk, de nem, fel­hí­vott még vala­kit a back offi­ce-ban, és komo­lyan tár­gyal­ni kez­dett. Mivel ez már svic­cül volt, csak a kötő h‑kat értet­tem. Gyor­san vége lett a hívás­nak, és jó híre­ket kap­tam: mivel meg­bíz­ha­tó (és balek) ügy­fél vagyok, ezért nem kell 5‑re vissza­ér­nem, hogy hely­ben fizes­sek, hanem kül­dik majd a szám­lát és a csek­ket pos­tán, plusz később is elhoz­ha­tom az autót. Hop­pá, meg vagyok becsül­ve ren­de­sen. Meg­kö­szön­tem, végü­lis minél később adom ki a pénzt, annál töb­bet kama­to­zik nálam. (Mond­juk Svájc­ban, a nega­tív kamat­láb orszá­gá­ban, lehet, hogy ez hülye­ség.) Megint elját­szot­tuk a szo­ká­sos játé­kot (Kérek‑e jegyet? — Nem, itt dol­go­zom a sar­kon túl. — Hehe, az közel van.), aztán besé­tál­tam dol­goz­ni.

Fél hat körül indul­tam a kocsi­ért. 5 perc alatt oda­ér­tem, és gyor­san meg is kap­tam a kul­csot. Hogyan? Ez egy nagyon érde­kes pro­cessz. Mivel meg­bíz­ha­tó ügy­fél vagyok, ezért nem kell hely­ben fizet­nem, és nyit­va­tar­tá­si időn túl is el tudom hoz­ni a kocsit. Ehhez be kell men­ni az elő­tér­be (ami nyit­va van), ahol van egy ún. kulcs­ki­adó auto­ma­ta. Itt az ember­nek be kell adnia egy kódot, és akkor a gép kikö­pi a kul­csot. Namár­most. Nem aka­rok bele­men­ni a rész­le­tek­be, mert még­is­csak magya­rok is olvas­sák ezt a blo­got (a sváj­ci kol­lé­gák sokat rek­la­mál­nak, hogy milyen unal­mas), de legyen elég annyi, hogy a kód, amit adtak, igen egy­sze­rű­en kide­ri­vál­ha­tó az autó tulaj­do­no­sá­ból. Ez azért is vic­ces, mert a kocsi­ban az anyós­ülé­sen ott van a for­gal­mi enge­dély is, ami kb. adás­vé­tel ese­tén simán gaz­dát cse­rél. Ez a gya­kor­lat­ban annyit jelent, hogy ha nálad van az autó, a kul­csa és a for­gal­mi­ja, akkor 1.) a tied 2.) most vet­ted, és viszed átirat­ni 3.) most lop­tad, és viszed átirat­ni. Mind­egy, itt ez simán bele­fér. Beül­tem a kocsi­ba, szé­pen leta­ka­rí­tot­ták belül és lemos­ták kívül. Per­sze sike­rült a hát­só ülé­se­ket lehajt­va hagy­ni, raj­ta a kihaj­to­ga­tott ike­ás dobo­zok (mert kere­ke­ket is hoz­tam cse­ré­re), nyil­ván annyi eszük már nem volt, hogy ott is kipor­szí­vóz­za­nak. A kül­ső mosás­ról meg annyit, hogy fél óra múl­va kez­dett esni az eső.

Vissza­men­tem az iro­dá­hoz, lepar­kol­tam szé­pen, dol­goz­tam még egy kicsit, és utá­na ele­gán­san haza­haj­tot­tam a kocsi­val. Így köz­le­ke­dik egy iga­zi úr!

Éljenek a (svájci) nők!

A nem­zet­kö­zi nőnap alkal­má­ból sze­ret­ném meg­osz­ta­ni azt az óvo­dai fel­ada­tot, amit a gye­re­kek kap­tak. Vala­hogy ez annyi­ra sváj­ci, hogy nem is kell nagyon magya­rá­zat hoz­zá.

Mit csi­nál apa?

Apa autót vezet, tele­fo­nál (biz­tos vala­mi fon­tos mee­ting, mert öltöny­ben-nyak­ken­dő­ben van), foci­zik, túrá­zik, síel (ver­seny­sze­rű­en), kávé­zik (kis­ujj!), úszik, olvas (mert ő tud).

Mit csi­nál anya?

Eköz­ben anya éne­kel (kara­oke?), főz, sütit süt (biz­tos jön haza apa), kite­re­ge­ti a ruhá­kat, moso­gat (az az arc!), varr, vasal (nagyon mókás ez a tevé­keny­ség), bevá­sá­rol.

A lényeg, hogy min­den­ki tud­ja, hol a helye!

A hobó

Múlt héten hogy, hogy nem, nem Alt­stet­ten­ből men­tem haza vil­la­mos­sal-tro­li­val-vonat­tal-busszal (nem vicc), hanem Opfi­kon­ból, mint a régi szép idők­ben. Lesé­tál­tam az iro­dá­tól a város­köz­pon­tig, és gon­dol­tam, hogy fogok egy buszt, kime­gyek a rep­tér­re (fon­tos, hogy az ember­nek legyen egy kály­há­ja; na, ilyen nekem a züri­chi rep­tér), és onnan haza­me­gyek egy másik busszal. Leül­tem hát a busz­meg­ál­ló­ba, egy ilyen pla­kát alá/elé.

Schwein

Ott ültem, és ját­szot­tam a tele­fo­no­mon, ahogy az egy 30 éves Sr. BA-tól elvár­ha­tó. Nem soká­ig tar­tott a mennyei nyu­ga­lom, egy pár koszos szan­dál tűnt fel előt­tem, ame­lyek egy pár koszos láb­szár­ban foly­ta­tód­tak, és így tovább, leg­fö­lül pedig ott volt egy iga­zi Miku­lás-fej, ősz haj és ősz sza­káll, per­sze hót koszo­san. Egy iga­zi hob­bit hobó állt előt­tem.

A hobó lát­ta, hogy pont beszél­het­né­kem van, elkez­dett hát mesél­ni, per­sze irtó­za­tos sváj­ci­né­me­tül. Nagyon mond­ta, és mivel egy­foly­tá­ban a pla­kát­ra muto­ga­tott, és bőszen röfö­gött, rájöt­tem, hogy a pla­kát­ról beszél. Vala­mit arról magya­rá­zott, hogy a Coop milyen cég, és sok pénz, és mire köl­tik, meg disz­nó. Nagyon hatá­ro­zot­tan mond­ta, én meg elő­vet­tem a CV-mből már ismert “active lis­te­ning” skil­le­met, és meg­fe­le­lő frek­ven­ci­á­val bólo­gat­tam. Pár perc után kér­dez­te a hobó, hogy beszélek‑e néme­tül, mond­tam, hogy “nur ein bis­s­c­hen”, ez pont ele­gen­dő volt neki, foly­tat­ta.

Meg­ér­ke­zett a busz, remél­tem, hogy büdös bará­tom­tól szo­mo­rú búcsút vehe­tek, de nem, ő is a rep­tér fele tar­tott. Leült tőlem meg­le­he­tős távol­ság­ra, de tovább beszélt, és egy­re job­ban bele­jött. Még a meg­ál­ló­ban volt néhány szó, amit meg­ér­tet­tem, de hat méter­ről, buszon utaz­va, zöty­kö­lőd­ve annyi esé­lyem volt meg­ér­te­ni a mon­dan­dó­ját, mint egy süket­né­má­nak meg­nyer­nie a Mega­sztárt. Annyit még a nyu­godt, meg­ál­lós idők­ből tud­tam, hogy vala­mi­lyen össze­es­kü­vés-elmé­le­tet fejt ki éppen nekem, ren­ge­teg szám­mal, és gya­kor­la­ti­lag az összes sváj­ci bank­kal és nagy­vál­la­lat­tal kap­cso­lat­ban. Emlí­tet­te még az NSA‑t is, Geor­ge Bush‑t és Moni­ka Lewinsky‑t (külön mon­dat­ban), és még vagy tucat­nyi híres és kevés­bé híres (ejtsd: sváj­ci) poli­ti­kust. Komo­lyan fel­me­rült ben­nem, hogy vala­ho­gyan jegy­ze­tel­ni kel­le­ne, mert ha annak az 1%-nak, amit meg­ér­tet­tem, csak a tize­de igaz, akkor elég nagy szar­ban van a világ­gaz­da­ság. Per­sze arra is gon­dol­tam, hogy ha rájön a hobó, hogy baro­mi­ra nem értem, akkor igen dühös lesz, és vagy meg­tá­mad, vagy — ami még rosszabb — köze­lebb ül, és újra­kez­di, las­sab­ban.

Nem koc­káz­tat­tam hát, a rep­tér előtt pár meg­ál­ló­val egy alkal­mas pil­la­nat­ban leug­rot­tam a busz­ról, és ott­hagy­tam a hobót. Ő bele­túrt bozon­tos sza­kál­lá­ba, elő­vett egy félig meg­rá­gott csir­ke­lá­bat, és unot­tan bámult maga elé.

Lakáskeresés Svájcban, advanced edition

Tavaly már­ci­us­ban írtam egy hosszabb és naí­vabb posz­tot a témá­ban, ami­hez továb­bi ada­lé­kok­kal szol­gál­nék, amennyi­ben vala­kit érde­kel. Ha nem, akkor tes­sék később vissza­néz­ni, a héten lesz még mez­te­len nős videó és tom­bo­la is. *

Szó­val leg­utóbb ott hagy­tam abba, hogy lakás­ke­re­sés, ‑nézés, ‑pályá­zat, illet­ve az ehhez tar­to­zó papír­mun­ka. Ez eddig alap, a töb­bi leg­in­kább akkor derül ki, ami­kor az ember már lehú­zott egy évet vala­hol, és aztán újfent bele­ve­ti magát az albér­let­ke­re­sés­be.

Elő­ször is, kezd­jük az idő­zí­tés­sel. Álta­lá­nos sza­bály­nak lát­szik az, hogy a köl­tö­zés erre­fe­lé igen börsz­tös. Ez kan­to­non­ként vál­toz­hat, itt, Zürich­ben ez annyit tesz, hogy leg­in­kább két idő­pont van az évben, ami­kor sok beköl­töz­he­tő lakás van: ápri­lis 1. és októ­ber 1. Mos­ta­ná­ban a hir­de­té­sek 80%-a októ­be­ri beköl­tö­zés­sel kecseg­tet, a mara­dék fele “sofort”, azaz azon­nal beköl­töz­he­tő, a töb­bi pedig a “nem októ­ber 1.” — sza­bályt erő­sí­tő kivé­tel. Ez egy­részt jó, mert amennyi­ben vala­ki ezzel tisz­tá­ban van, akkor könnyen ter­vez­het, viszont ha nem (vagy csak későn kezd neki), akkor nehéz dol­ga lesz.

Ha már idő­zí­tés: álta­lá­ban a laká­sok 1–2‑3 hóna­pos fel­mon­dá­si idő­vel fut­nak, és sok­szor alá kell írni mini­mum egy évet. Ez utób­bi velünk is így volt, amit tel­je­sen vélet­le­nül, pár hete talál­tunk meg az albér­le­ti szer­ző­dés­ben. Ha mi ezt tavaly, beköl­tö­zés­kor tud­juk, való­szí­nű­leg gyo­mor­fe­kélyt kap­tunk vol­na az ide­ges­ke­dés­től (“mi lesz, ha haza kell men­ni?!), így sze­ren­csé­re már lejárt a “hűség­idő”, marad a három hóna­pos fel­mon­dás. Az alá­írt szer­ző­dés­ből is van egyéb­ként kilé­pé­si lehe­tő­ség: ilyen­kor a bér­lő fel­ada­ta (és költ­sé­ge) újabb bér­lő fel­ku­ta­tá­sa. Az ilyen hir­de­té­se­ket onnan lehet kiszúr­ni, hogy a cím­ben vagy szö­veg­ben vala­ho­va bele­ír­ták, hogy “Nach­mi­e­ter”. Ilyen­kor a kiadás idő­pont­ja nem nagyon vál­toz­tat­ha­tó, mert amennyi­vel később köl­töz­ne be az új bér­lő, annyi­val töb­bet kel­le­ne fizet­nie a régi bér­lő­nek.

Nachmieter

Ha már itt tar­tunk: ami­re még nem jöt­tünk rá, az az, hogy ha min­den­ki ápri­lis vagy októ­ber else­jé­vel köl­tö­zik be, akkor mikor, de leg­fő­kép­pen hogyan köl­töz­nek ki? Ha én októ­ber 1‑jével kive­szem az új lakást, akkor nyil­ván nem szep­tem­ber 30-ával mon­dom fel az elő­zőt (hacsak nem egy éjsza­ka cuc­col át min­den­ki). Mivel álta­lá­ban egész hóna­po­kat (vagy sze­ren­csé­sebb ese­tek­ben fél hóna­po­kat) lehet fel­mon­da­ni, októ­ber 31-ével mon­da­nám fel a régit. De akkor azt csak novem­ber 1‑jével lehet­ne kiad­ni (sőt) — de akkor hogy is van az, hogy min­den albér­let októ­ber 1‑jei? Az évez­red talá­nya.

Tegyük fel, hogy van régi lakás, van új lakás, meg­pá­lyáz­tuk és meg­nyer­tük az újat, illet­ve fel­mond­tuk a régit. A be- és kiköl­tö­zés között van egy kényel­mes 2–4 hét átfe­dés, ennyi idő van lebo­nyo­lí­ta­ni magát a Nagy Köl­tö­zést. Ezzel kap­cso­lat­ban pár tud­ni­va­ló.

Köl­töz­te­tés: ha hiva­tá­sos céget bérel az ember, akkor igen drá­ga. Nem, inkább úgy fogal­maz­nék, hogy baro­mi drá­ga (mint min­den, ami­hez ember kell). Mennyi­ség­től és távol­ság­tól függ, de simán lehet ezres nagy­ság­rend­ben gon­dol­kod­ni, vagy kon­zer­va­tív becs­lés­sel mond­juk egy­ha­vi lak­bér szá­mít­ha­tó. Olcsób­ban lehet meg­úsz­ni, ha isme­rő­sök segí­te­nek és/vagy kocsit bérelsz, illet­ve simán olcsóbb lehet egy bri­gád moz­gó­sí­tá­sa Német­or­szág­ból.

Taka­rí­tás, fel­újí­tás: ez lakás­tól és lakás­hasz­ná­lat­tól függ. Az alap, hogy a beépí­tett disz­kó­göm­böt és tánc­ru­dat le kell sze­rel­ni, és a lyu­ka­kat eltün­tet­ni. Ezen felül lehet kal­ku­lál­ni egy fes­tés­sel (vagy leg­alább helyen­kén­ti javí­tás­sal), patyo­lat­tisz­ta­sá­gú, ipa­ri taka­rí­tás­sal, és a kisebb-nagyobb hibák kifi­ze­té­sé­vel. Van­nak cégek, amik full ext­rás fel­újí­tás­sal fog­lal­koz­nak, és még garan­ci­át is vál­lal­nak, a másik vég­let meg az, hogy fog­krém­mel tömöd be a szö­gek lyu­ka­it, és az átadás előt­ti hetet napi 8 óra siká­lás­sal töl­töd. Árban a köl­tö­zés­hez hason­ló nagy­ság­rend­ben lehet gon­dol­kod­ni.

Átadás-átvé­tel: ilyen­kor a főbér­lő (kép­vi­se­lő­je) és a bér­lő négy­zet­mi­li­mé­te­ren­ként végig­né­zik a lakást, és jegy­ző­könyv­ben rög­zí­te­nek min­den mini­a­tűr hibát. Ez azért fon­tos, mert amit ekkor fel­ír­tok, azt nem kell kifi­zet­ni, ami­kor kiköl­tö­zöl, min­den egyéb a te fele­lős­sé­ged, és fizet­hetsz. (Illet­ve ez nem fel­tét­le­nül igaz, pél­dá­ul lehet­sé­ges, hogy a lakás ren­del­te­tés­sze­rű hasz­ná­la­tá­ból ere­dő hibá­kat meg­té­rí­ti a biz­to­sí­tód.)

Nem kevés infor­má­ció, de van még egy kicsi. Kitar­tás, ked­ves olva­só!

Pár oldal, ahol érde­mes körül­néz­ni, ha az ember lakást keres:

Rövi­den ennyi. Aki Svájc­ban lakik, és vélet­le­nül idá­ig olva­sott, és nem read only, az kom­ment­ben kor­ri­gál­hat vagy kiegé­szít­het. Aki nem Svájc­ban lakik, és vala­mi­lyen kín­zó kér­dés­re nem kapott választ, az kom­ment­ben kér­dez­het. Amennyi­ben nem lesz egy kom­ment sem, tud­ni fogom, hogy meg­szü­le­tett a töké­le­tes poszt, ami egy­részt hibát­lan, más­részt tel­jes.

*: Nem lesz egyik sem.

Hiltl (Sihl utca)

Ugye a cím­ből is kide­rül, hogy étte­rem­kri­ti­ka követ­ke­zik?

Regi­vel múlt héten volt egy kime­nős esténk, és meg­ün­ne­pe­len­dő sváj­ci közös éle­tünk első évfor­du­ló­ját, egyéb­ként pedig hato­dik évfor­du­lón­kat, elmen­tünk egy étte­rem­be. Válasz­tá­sunk a Haus Hiltl c. étte­rem­re esett, ahol Regi már volt egy­szer egy barát­já­val, és azóta min­den­áron el akart vin­ni.

Magam­ról annyit, hogy ami­óta fogam van, min­den nap ettem húst. Nem­rég pró­bál­tam étren­dem­be beik­tat­ni egy hús­men­tes napot, nos, este hat­kor már tik­kel­tem, és tömeg­gyil­kos gon­do­la­ta­im vol­tak. Nem vagyok egy vegán hip­pi, na.

A Hiltl­ről annyit, hogy a leg­ré­geb­bi vege­tá­ri­á­nus étte­rem a vilá­gon (1898 — pedig akko­ri­ban még nem volt divat a lege­lés), és saját szó­cik­ke van a Wiki­pé­di­án.

A fen­ti két bekez­dés­ből is lát­szik, hogy a Hiltl vert hely­zet­ből indult, főleg, hogy ezt meg­elő­ző­en leg­utóbb a Pam­pas­ban vol­tunk (amely­nek web­ol­da­la nemes egy­sze­rű­ség­gel a steak.hu). De Regi tény­leg annyi­ra ára­do­zott róla, hogy egy idő után már engem is nagyon érde­kelt. Féle­lem­mel vegyes vára­ko­zás­sal lép­tem be az étte­rem­be, Regi csak szimp­lán éhes volt.

Regi tapasz­ta­la­tai alap­ján úgy dön­töt­tünk, hogy a büfé­va­cso­rát választ­juk, abból is a lemé­rős ver­zi­ót. Ez annyit jelent, hogy a föld­szin­ti büfé­asz­ta­lok­ról bár­mit lehet válasz­ta­ni, min­den ugyan­annyi­ba kerül, attől füg­get­le­nül, hogy “hús”, köret, salá­ta, mousse vagy szósz. Min­den tányért le kell mér­ni, jön a blokk, aztán a pin­cér elve­szi és leköny­ve­li szé­pen. Van egyéb­ként à la car­te ren­de­lés is, illet­ve a büfé­ből 55 fran­kért all-you-can-eat mód­szer­rel is lehet táp­lál­koz­ni (ez egyéb­ként a lemé­rős ver­zi­ó­ban egy kiló­nak szá­mít).

Tányér 1

Mind­ket­ten három-három tányér­ral ettünk, két sósat (azt még­sem írha­tom, hogy húst köret­tel) és egy éde­set (desszert). Összes­sé­gé­ben sike­rült meg­kós­tol­nom leg­alább tíz­fé­le főzöld­sé­get és ugyan­ennyi mel­lék­zöld­sé­get, min­den­fé­le szín­ben, for­má­ban, elké­szí­té­si módon.

Tányér 2

Elké­pesz­tő­en vál­to­za­tos módo­kon készül­nek az éte­lek, kis túl­zás­sal tény­leg szin­te ész­re sem lehet ven­ni, hogy az ember csir­ke­mell helyett épp tofut rág­csál. Min­den nagyon kel­le­me­sen fűsze­re­zett, nem az a sót­lan-ízet­len párolt zöld­ség, ami­re asszo­ci­ál­nék. Ren­ge­teg fogá­suk van az indi­ai kony­há­ból, így kel­le­me­sen csí­pős ada­go­kat is sike­rült kifog­nom. Az egész vacso­rá­val kap­cso­lat­ban az egyet­len nega­tí­vum, ami eszem­be jut, hogy még a “három­csi­lis” éte­lek sem vol­tak erő­sek, csak csí­pő­sek.

Tányér 3

Szum­ma szum­m­árum, nagyon jó volt min­den, szép étte­rem, jó étel-ital, ked­ves sze­mély­zet. Éle­tem leg­jobb* vege­tá­ri­á­nus étter­me!

*: első

A törvényenkívüli

Az utób­bi hetek­ben úgy elka­ná­szod­tam, hogy csak na, el is mon­dom mind­járt, mennyi­re bűnö­ző kelet-euró­pai vagyok én. De ennek most vége!

1. Gyors­haj­tás
Még feb­ru­ár­ban egy késő este men­tem haza kocsi­val. Hót sötét volt, sehol egy jár­mű, az embe­rek ott­hon ültek a gőzöl­gő fon­dü fölött. Win­terthur­ból men­tem haza­fe­lé, az útról azt kell tud­ni, hogy 20 km, és ha nincs útköz­ben 30 falu, akkor egy sem. A leg­el­ső­nek vélet­le­nül elnéz­tem a táb­lá­ját, akko­ra vil­la­nást lát­tam, hogy fél per­cig nem lát­tam sem­mit — ezt neve­zik úgy, hogy traf­fi­pax, ill. itt Svájc­ban Trääf­fi­pax­li (nem). Eltelt két hét, jött is a levél: 250 frank. Ouch.

Büntetés

2. Bicik­li­vel vona­to­zás
Pár hete vet­tünk Velo­bör­sén (ejtsd bicik­li­vá­sár) egy brin­gát nekem, hogy a lakás-vas­út­ál­lo­más (2 km) távol­sá­got reg­ge­len­te ne 20 perc alatt tegyem meg, hanem kicsit gyor­sab­ban. Igen jó bicajt sike­rült kifog­ni, csak a meg­vé­tel után jöt­tünk rá, hogy nem tud­juk haza­vin­ni. No, ket­té­vált a Mókus-örs (lányok, fiúk), és mi, fiúk vonat­ra száll­tunk. Per­sze ehhez kel­lett nekem jegy, mivel bér­le­tem az nincs. Meg­vet­tem magam­nak, 12,40 frank, jutá­nyos ár. Aztán ész­re­vet­tem, hogy van ilyen opció is, hogy bicik­li­jegy, az is 12,40. Na, akkor ez nyil­ván azt jelen­ti, hogy egy sze­mély egy bicik­li­vel ingyen mehet, nem? Egli­sa­u­ban talál­koz­tam egy ellen­őr­rel, és miu­tán átad­tam neki a jegye­met, meg­vá­la­szol­ta az elő­ző kér­dést (nem). Már éppen töl­töt­te vol­na ki a bün­te­tést, ami­kor meg­kér­tem, hogy tes­sék engem meg­pi­pil­tet­ni leszál­lít­tat­ni. Jean-Jür­gen (ez az egyik leg­gya­ko­ribb fér­fi­név) jó ötlet­nek tar­tot­ta ezt, és úgy kirú­gott a vonat­ról, hogy hazá­ig kerék­pá­roz­tam.

3. Par­ko­lás
A minap kéz­be­sí­tet­tem egy leve­let, amit fel is adhat­tam vón, de mivel pont arra megyek haza­fe­lé, aho­va címez­tem (igen titok­za­tos vagyok ma este), inkább magam­mal hur­col­tam, mint a véres kar­dot. Lepar­kol­tam a kocsit, körül­néz­tem. Vala­mi kiírás, hogy köz­pon­ti par­ko­ló­óra (ez annyit jelent, hogy meg­jegy­zed, melyik szá­mon állsz, benyo­mod a par­ko­ló­ó­rán, bedo­bod a pénzt, és nincs cet­li, nem kell vissza­men­ni a kocsi­hoz). Volt még ott egy táb­la, misze­rint max. két óra vala­mi, és egyéb­ként is csak 19:00-ig. (Ennyit értet­tem belő­le, néme­tül volt.) Ránéz­tem az órám­ra (az örök­if­jú Galaxy Nexus), látom, hogy fél 7 múlt, ilyen­kor a par­ko­ló­őrök már ott­hon tun­kol­ják a fon­düt (nem vagyok ám elő­íté­le­tes a helyi­ek­kel szem­ben, ugye?). No, azért kirak­tam a roki­kár­tyát par­ko­lá­si idő kez­de­tét muta­tó papír kész­sé­get (ami­vel beje­lö­löd, hogy mikor jöt­tél, ha pl. 2..10 óra ingye­nes). Kiszáll­tam, oda­men­tem a pos­ta­lá­dá­hoz, bedob­tam a leve­let, és ami­kor vissza­for­dul­tam, lát­tam két (!) rend­őrt az autó­nál. Sprint, már fél­úton (ld. a mel­lé­kelt képet) ordí­tot­tam, hogy most jöt­tem, ácsi, “hagy­ja a kövér bün­te­tést más­ra / engem enged­jen el , szá­mít­hat hálám­ra” stb. Nem hatot­ta meg őket, kap­tam egy hely­szí­ni bír­sá­got 40 frank­ról. Ouch.

Parkolás

4. Bicik­li nél­kül vona­to­zás
Ma este a foci (Dort­mund — Real, hogy a fene essen a Mad­rid­ba!) elé szer­vez­tem egy focit, ti. szok­tunk jár­ni ked­den­ként egy műfü­ves pályá­ra ún. sport­nak lát­szó test­moz­gást végez­ni. Erről annyit sze­ret­nék még mesél­ni, hogy elke­rí­tett, homok­kal fel­szórt, műfü­ves, fan­tasz­ti­kus pálya, egy-más­fél órát szok­tunk ját­sza­ni, és ingyen van, mert vad­fut­bal­lo­zunk, fog­la­lás nél­kül. (Egyéb­ként kép­te­len­ség pályát fog­lal­ni itt, évek­re elő­re be van­nak táb­láz­va, ezért kell suttyom­ban csi­nál­ni.) Ma igen jól ment a játék, 10 gól­lal kap­tunk ki, én vol­tam a raf­zi Bácsi Sán­dor, csak gólok nél­kül. Nem is ez a lényeg, hanem a haza­út. Gábor kol­lé­gám eldo­bott a gla­ttbrug­gi állo­má­sig, itt jár az S5-ös (van neki Wiki­pe­dia-szó­cik­ke is), ami­ről azt kell tud­ni, hogy 3 vége van, ami­ből csak az egyik jó. Meg­vet­tem a jegyet, észak­nak megyek, 4 zónát érin­tek, mind­egy is, majd egy­szer elme­sé­lem ezt is, jöj­jön hát a Zug (gyk. vonat)! Nézem a menet­ren­det, jön két S5-ös is, az egyik megy Pfäf­fi­kon­nak (ez tény­leg egy város), a másik meg Nie­der­we­nin­gen­nek. Egyik jobb, mint a másik, pont sike­rült két perc­cel lekés­nem a jó vona­tot (Rafz). Köz­ben meg­néz­tem a menet­ren­det, és hamar kide­rült, hogy vagy majd’ egy órát várok a raf­zi S5-ösre, vagy megyek dél­nek, aztán átszál­lok Oer­li­kon­ban egy RE-re (ez itt a zóná­zó talán), és Bülach­ban egy S22-esre. (Remé­lem, lehet követ­ni.) Oké, akkor legyen ez. Igen ám, de ha dél­nek megyek, akkor átlé­pek egy zóna­ha­tárt, sőt, pont bele­me­gyek Zürich­be (110-es zóna), ami ráadá­sul dup­lán szá­mít! És erre nyil­ván nem gon­dol­tam, ami­kor a jegyet vet­tem, ellen­ben pont akkor jöt­tem rá, ami­kor a dél­nek tar­tó vonat ajta­ja becsu­kó­dott, és meg­lát­tam egy lát­ha­tó­sá­gi mel­lény­ben köze­le­dő egyént … Laci, nyu­ga­lom, biz­tos face cont­rol lesz, ha úgy teszel, mint­ha Osló­ban száll­tál vol­na fel, tuti, hogy nem kérik a jegyet! És ami­lyen máz­lim volt, tény­leg nem kér­ték, de nem az igen laza (kéz­tör­de­lés, per­cen­ként fél deci izzad­ság kivá­lasz­tá­sa hom­lok­ról stb.) meg­je­le­né­sem miatt, hanem mert nem kala­uz köze­le­dett, hanem biz­ton­sá­gi őr. Sze­ren­csé­re Oer­li­kon egy meg­ál­ló csak, leszáll­tam, rohan­tam a jegy­au­to­ma­tá­hoz, és vet­tem egy jegyet onnan Gla­ttbrugg­ba, hogy lega­li­zál­jam a vissza­uta­mat. (Így a 121-es zónát két­szer vet­tem meg, de ez legyen a leg­na­gyobb tékoz­lá­som éle­tem­ben.) És a nagy jegy­vá­sár­lás köz­ben pedig majd­nem lekés­tem a RE-vona­tot.

Szó­val mos­tan­tól kezd­ve 1.) min­dig a leg­meg­fe­le­lőbb vonat­je­gyet fogom ven­ni; 2.) akkor se fogok gyor­san haj­ta­ni, ha betör a tatár az ország­ba; 3.) akkor is fogok par­ko­ló­je­gyet ven­ni, ha szán­tó­föl­dön par­ko­lok.

Moziélmények

A héten vol­tam egy iga­zi, sváj­ci mozi­ban, és néz­tem egy iga­zi, sváj­ci fil­met (The Expen­d­ab­les 2). Ezt kell tud­ni az itte­ni mozi­zás­ról:

  • A film pon­to­san kez­dő­dik, a hiva­ta­los idő­pont­ban elkez­dik adni a rek­lá­mo­kat, pon­to­san 10 perc után átvál­ta­nak trai­le­rek­re, majd újabb 10:00.00 után jön a vár­va várt film.
  • A büfé­ben van csa­polt sör. Lehet, hogy ez ott­hon is van, de nekem még vala­hogy sosem tűnt föl, most min­den­eset­re ittam egy pohár­ral.
  • Lehet, hogy ez is van ott­hon, de én most talál­koz­tam vele elő­ször: e‑jegy. Kinyom­ta­tod, és egy vonal­kód­ol­va­só­val szé­pen leol­vas­sák, és mehetsz is be. 0 sor­ban­ál­lás, 0 intéz­ni­va­ló a pénz­tár­nál.
  • A fil­met angol nyel­ven, német és fran­cia (!) fel­irat­tal vetí­tet­ték. Megint csak nem tudom, hogy ez mennyi­re elter­jedt, mennyi­re vál­to­zik kan­to­non­ként, min­den­eset­re egy élmény volt ango­lul hall­gat­ni és időn­ként vicc­ből néme­tül és fran­ci­á­ul olvas­ni.
  • Szü­net! Eddig ott­hon két­szer tapasz­tal­tam ilyet: egy­szer a Cir­kó-Gej­zír­ben volt szü­net a Patyom­kin pán­cé­los alatt, mert túl­me­le­ge­dett a film­sza­lag (!); egy­szer pedig a Pus­kin­ban A step­for­di fele­sé­gek vetí­té­sén, mert nem ért át idő­ben a 2. tekercs egy másik mozi­ból (!). Itt min­den film alatt van szü­net, ami­kor ki lehet men­ni, lehet pótól­ni az elfo­gyott sört/popcornt/nachost. Ez ám a fogyasztóbarát/fogyasztásösztönző meg­ol­dás!
  • Mozi előtt, alatt (szü­net, ugye), illet­ve után az utcán olyan fűszag ter­jen­gett, mint a leg­frek­ven­tál­tabb amsz­ter­da­mi cof­fee shop­ban.

Maga a film egyéb­ként fan­tasz­ti­kus volt, ren­ge­teg akció és poén, nem volt eről­te­tett. Azt se bánom, ha lesz har­ma­dik rész, ezek a ked­ves hol­ly­woo­di nyug­dí­ja­sok tet­tek le annyit az asz­tal­ra a ’80-as és ’90-es évek­ben, hogy meg­ér­de­mel­je­nek egy három­fel­vo­ná­sos gálát — főleg, hogy masszí­van nye­re­sé­ge­sek a fil­mek.

Autós kalandok

200 km sváj­ci autó­zás után veszem a bátor­sá­got, és meg­osz­tom a közön­ség­gel eddi­gi tapasz­ta­la­ta­i­mat. Lehet, hogy álta­lá­no­sí­tok, lehet, hogy nem igaz, de az eddi­gi­ek alap­ján nekem ez jött le.

Gyors­haj­tás
Svájc­ban nem éri meg gyor­san haj­ta­ni, mert igen sok az ellen­őr­zés, és igen drá­ga a bün­te­tés. A tole­ran­cia 3 km/h (léze­res mérés­nél), ill. 5 km/h (egyéb méré­sek­nél), azaz ennyi­vel lehet túl­lép­ni a sebes­ség­ha­tárt, utá­na lehet csen­get­ni (hely­ben — akár kár­tyá­val is!). Ha tehát ország­úton 84-gyel szá­gul­dasz, és bemér­nek, az kb. 40 frank. +10 km/h sze­ren­csé­re nem 400, de tény­leg nem éri meg.
Ebből az követ­ke­zik, hogy álta­lá­ban véve Svájc­ban (vagy leg­alább­is Zürich kan­ton­ban) az autó­sok annyi­val men­nek, amennyi­vel sza­bad. Sok­szor lehet lát­ni hosszú, állan­dó sebes­ség­gel hala­dó kocsi­so­ro­kat, ahol min­den­ki megy max. ± 1‑gyel, és kész. Nincs előz­ge­tés (engem az elmúlt egy hónap­ban, ami­óta itt a kocsi, kb. 3x előz­tek meg), nincs kiku­kucs­ká­lás. Hala­dás van, oszt jóna­pot.

Vil­lo­gás
Svájc­ban sze­rin­tem a vas­edény­hez képest sok a vil­lo­gás. Ahogy az a fen­ti­ek­ből lát­szik, itt a maxi­má­lis sebes­ség­ha­tárt igen kihasz­nál­ják az embe­rek, és így aztán nem tole­rál­ják azt, ha vala­ki ország­úton 75-tel cam­mog. Az a vic­ces, hogy ez a jó szo­ká­suk kül­föl­dön is kitart, min­ket pl. Jes­tet­ten­től haza­fe­lé jövet vil­lan­tott le egy gonosz züri­chi.
A vil­lo­gás azért jó, mert ha nem nézel hát­ra, nem nézed a vissza­pil­lan­tót, és nincs éjsza­ka, akkor jó eséllyel meg sem látod. :)

Beso­ro­lás
Ez a leg­ke­mé­nyebb, ide vég­re van egy jó szto­rim is. Zürich­ből Rafz felé halad­va, Bülach után egy­szer­csak elfogy az autó­pá­lya, meg­szű­nik a bel­ső sáv, és egy egy­sá­vos ország­út halad tovább észak­ra. Ez hét­köz­na­pon­ként saj­nos sok­szor okoz dugót, mert ugye a sebes­ség is csök­ken 120-ról 80-ra, és a sávok szá­ma is. Az autók nagy szá­za­lé­ka türel­me­sen beso­rol ide­jé­ben a jobb olda­li sáv­ba, de akad­nak, akik marad­nak a bal olda­lon, és elő­re­men­nek a sor mel­lett. (Hazud­nék, ha azt mon­da­nám, én még nem csi­nál­tam ilyet.) Pén­te­ken jöt­tem haza, és udva­ri­a­san áll­tam a sor­ban, néz­ve, ahogy egy-egy sie­tős egyén elha­lad mel­let­tem bal­ra. Aztán elér­tem ahhoz a rész­hez, ahol vég­ér­vé­nye­sen elfogy a bal olda­li sáv, ami­ben egy schaff­ha­us­eni rend­szá­mú, piros, disz­kós (köszi, Pityu!) kere­kű autó csor­gott mel­let­tem. Épp a Metal­li­ca St. Ang­er c. albu­ma ment, így han­gu­lat­ban vol­tam (egyéb­ként sosem szok­tam Metal­li­cát hall­gat­ni), és nem nagyon volt ked­vem been­ged­ni a kol­lé­gát. Főleg akkor nem, mikor meg­lát­tam, hogy a tele­fon­ját nyom­kod­ja, sőt, még dohány­zik is! No, ez nálam már Magyar­or­szá­gon is főben­já­ró bűn, ha raj­tam múl­na, akkor a dohá­nyo­sok még főúton is elvesz­te­nék az elsőbb­sé­gü­ket, ha az ember ész­re­ve­szi a kor­má­nyon pihe­nő kéz­ben a cigit. Szó­val ekkor meg­es­küd­tem min­den­re, ami szent, hogy én ezt a fic­kót akkor se enge­dem be, ha két man­kó­val inte­get, miköz­ben mara­dék keze­i­vel egy­szer­re imád­ko­zik és hány­ja magá­ra a keresz­te­ket. (Per­sze nem tett ilyet.) Elér­tünk tehát egy­más mel­lett a záró­vo­na­lig, ahol a bel­ső sáv for­ga­lom elől elzárt terü­let lesz, és még min­dig nem enged­tem be. No, ezen aztán tel­je­sen kiakadt (!), rám­hú­zott, inte­ge­tett, és lát­szott, hogy csak úgy har­sog­nak azok a gyö­nyö­rű h‑hangok, ahogy svej­ci­ül károm­ko­dik. Aztán a mögöt­tem levő been­ged­te, és még intett egy olyan iga­zi “sváj­ci­va­gyok­ne­ked­meg­ma­gyar­rend­szá­mos­sko­dád­van” jel­le­gűt, és ennyi­ben maradt a barát­sá­gunk.
Ennyi a szto­ri, sváj­ci viszony­lat­ban ez igen nagy izga­lom­nak szá­mít! :)

Képünk illuszt­rá­ció.

Köszö­nés
Nincs!
Ott­hon nagy divat meg­kö­szön­ni, ha been­ged­tek: ilyen­kor kira­kod az elaka­dás­jel­zőt pár másod­perc­re, inte­getsz a vissza­pil­lan­tó­ba, index ide-oda stb. Itt ez hiány­zik. Amennyi­re látom, nem nagyon köszön­nek az embe­rek, max. egyet inte­nek, ha enge­ded őket befor­dul­ni pl. szem­ből, főút­ról bal­ra. Én ezt nem foga­dom el, és tovább­ra is elaka­dás­jel­ző­zök, mint egy hős.

Dudá­lás
Nincs!
A sváj­ci autók­ból gyá­ri­lag hiány­zik a duda. Való­szí­nű­leg a kül­föl­di kocsik hono­sí­tá­sa­kor a meg­fe­le­lő dró­tot elvág­ják. Én már­ci­us óta nem emlék­szem duda­szó­ra, pedig azért annyi­ra nem vagyok fele­dé­keny.

Regi min­den jót leír szé­pen, nekem meg csak az ilyen unal­mas témák marad­nak! :)

Német …

Saj­nos a német­tel hadi­lá­bon állok. Már azt hit­tem, hogy kez­dem újra maga­mé­vá ten­ni ezt a lágy és könnyen tanul­ha­tó nyel­vet, de pén­te­ken egy olyan tele­fo­nos beszél­ge­té­sem volt, ami évek­kel vetett vissza. Egy úr hívott fel, mint utóbb kide­rült, az óvó­he­lyet akar­ta meg­néz­ni a ház­ban, ami­nek a kijá­ra­ta a mi pin­ce­ré­szünk­ből érhe­tő el. Elő­ször azt hit­tem, hogy a Bil­lag­tól keres­nek (ez egy rend­kí­vül pénz­só­vár cég, azért kell nekik fizet­ni, mert tévét és rádi­ót hall­gathatsz), és már majd­nem leráz­tam, de ő nagyon ragasz­ko­dott a Schutzra­um­hoz — és a német nyelv­hez. Végül meg­pró­bál­tam elma­gya­ráz­ni neki, hogy én nem vagyok ott­hon, de keres­se fel békés ott­ho­nun­kat egé­szen nyu­god­tan, hiszen Regi ott­hon van, majd ő elin­té­zi. Ezt mond­tam (betű sze­rin­ti idé­zet követ­ke­zik):

Mein Frau ist at home

Bázz… Négy év gim­ná­zi­u­mi német­ta­nu­lás után. Szé­gyen. A héten egyéb­ként egy 12 évig Por­tu­gá­li­á­ban élő sváj­ci nagy­ma­má­tól meg­kap­tam, hogy egy fér­fi­nek tud­nia kell annak az ország­nak a nyel­vét, ahol él. Hja kérem, 12 év után eskü­szöm, men­ni fog a német. Már csak ezt a 11 év 10 hóna­pot kell kibek­kel­ni.

Ha már úgy­is így össze­gyűl­tünk, elme­sé­lem azt az ese­ményt, ami köz­tem és a német nyelv között a vég­le­ges (?) sza­kí­tást jelen­tet­te. Gim­ná­zi­u­mi német­ta­nár­nőm, az édes-jó Babics Anna (soha nem adott szak­ta­ná­ri intőt, csak így kum­mu­lál­ta a dol­go­kat, és ami­kor össze­jött elég a szám­lá­mon, meg­pró­bált kirú­gat­ni, de csak egy igaz­ga­tói intő­re futot­ta) igen hamar meg­utál­tat­ta velem a néme­tet, de azért küz­döt­tem, min­dig 4–5 között vol­tam. Aztán talán 11. évfo­lyam egyik utol­só órá­ján, ami­kor már min­den mind­egy volt, ültem Jan­csi mel­lett, és rend­kí­vül untam magam. Mit volt mit ten­ni, úgy gon­dol­tam, az órát már csak az ment­he­ti meg, ha bele­kö­pök a tan­könyv­be, és ha már ezt ilyen szé­pen meg is tet­tem, meg­mu­tat­tam Jan­csi­nak, miként küzd a nyál a gra­vi­tá­ci­ó­val. Ezt per­sze Anna né’ rög­tön kiszúr­ta, és ami­lyen hülye vol­tam (ha ez a fen­ti még fokoz­ha­tó), ez pont aznap tör­tént, ami­kor foga­dó­óra volt. Sze­gény édes­anyám pedig hall­gat­hat­ta, hogy egyet­len első­szü­lött mag­za­ta miként visel­ke­dik német­órán. (Egyéb­ként erre a szto­ri­ra hivat­koz­tam öt éve: 05.05.: 5 év).

GPS-es rajzolás

Más­fél hete volt a Kerék­agyon egy cikk Micha­el “Wally” Wal­lace-ról, aki pár éve kita­lál­ta, azóta pedig tökély­re fej­lesz­tet­te a GPS-ala­pon tér­ké­pen való raj­zo­lást (?). A web­ol­da­lán ren­ge­teg képet lehet lát­ni, Wally bicik­li­vel köz­le­ke­dik, és igen szép raj­zo­kat készít.

Nekem is meg­jött ehhez a ked­vem, ezért aztán ma elké­szí­tet­tem éle­tem első GPS-es raj­zát, pon­to­sab­ban fel­ira­tát. Sam­sung Galaxy Nexus feat. Endom­on­do Sports Tra­c­ker PRO, ennyi kel­lett hoz­zá.

Útvo­nal: Wal­king Wor­kout.

Behind the sce­nes: a park sar­kán pet­an­que-ot ját­szot­tak, és mivel épp az “R” szá­rá­ra kon­cent­rál­tam, majd­nem átgya­lo­gol­tam a pályán. A park köze­pén ki volt feszít­ve egy drót vagy mi, amin ugrál­tak az embe­rek, ezért nem tud­tam átló­san átvág­ni. Az “e” alján a járó­ke­lők nagyon néz­tek, ami­kor az utca végén vissza­for­dul­tam. Innen­től kezd­ve egyéb­ként egy heli­kop­ter kőrö­zött felet­tem végig, gya­nús! Az “e” köze­pén, ahol 3x is jár­tam, pont egy ital­bolt van — biz­tos volt ben­ne a tulaj, hogy betö­rés előtt mérem fel a tere­pet. A “g” alján egy lakó­park épü­le­tei között mász­kál­tam fel-alá, kicsit se vol­tam fel­tű­nő. Az “i” már gye­rek­já­ték volt, kicsit túl is sza­lad­tam, a pon­tot pedig nem tud­tam fel­ten­ni ren­de­sen.

P.S.: aki nem tud­ja elol­vas­ni a kéz­írá­som­nál is csú­nyább tér­kép­írá­so­mat, annak itt a meg­fej­tés.