Így passzoltam el az Audit, avagy autóeladás Svájcban

Ahogy azt pont egy hónap­ja írtam, úgy ala­kult, hogy el kel­lett adnunk a régi kocsin­kat. Ezen apro­pó­ból jelent­ke­zem egy gyors össze­fog­la­ló­val, ami­ben sze­re­pel­ni fog­nak nep­pe­rek, szá­mo­ló­gép, és még egy letört műanyag­da­rab is. Tart­sa­nak velünk!

Hir­de­tés: én hat irány­ból támad­tam egy­szer­re, remél­ve, hogy így maxi­ma­li­zál­ni tudom a GRP-t és a rea­chet. (Regi 5 éve mesél ezek­ről az enti­tá­sok­ról nekem, nagyon remé­lem, hogy most sike­rült a meg­fe­le­lő kon­tex­tus­ban és jelen­tés­ben alkal­maz­nom eze­ket!)

1.) AutoScout24: ez ugye a helyi használtautó.hu, nagyon sok ember (erről még lesz szó) nézi, itt muszáj hir­det­ni. 2 hétig ment itt a kocsi, az alap cso­mag 59 frank, erre még a végén, ami­kor már nagyon kel­lett, rádob­tam még 12 fran­kot az ext­ra kieme­lé­sért. Ezért cse­ré­be 623 ember tekin­tet­te meg a hir­de­tést, akik közül hár­man írtak emailt, és emlé­ke­im sze­rint kb. tucat­nyi­an írtak SMS‑t vagy hív­tak fel. Ebből a tizen­öt ember­ből három volt magán­em­ber, a töb­bi nep­per, de a rosszab­bik faj­tá­ból.

9000fr dan­ke.!!?”, “Guten Tag. Offe­ri­e­re Ihnen für den Wagen so ab platz ohne Gewähr 6500.- fr”, “9000 Sfr mor­gen Abend?”, “9000 SFr Bar­zah­lung”, “guten tag ich habe inte­res­se für audi. ich bie­te 9600-”, “Hal­lo Was ist der letz­te Pre­is bit­te cash ab Platz”, ilye­ne­ket írtak nekem. Ebből több kon­zek­ven­ci­át is levon­ha­tok: nem is olyan rossz az én néme­tem; a köz­pon­to­zás­sal min­den­ki hadi­lá­bon áll; a sváj­ci nep­pe­rek azt hiszik, hogy egy eladó szá­má­ra fel­tét­le­nül az a leg­fon­to­sabb, hogy a meg­hir­de­tett ár töre­dé­két kap­ják meg, de azt aznap este, kész­pénz­ben.

Ezek­ből a leadek­ből (ezt a szót a héten hal­lot­tam éles­ben, gon­dol­tam, meg­pró­bá­lom itt is elsüt­ni) aztán nem lett sem­mi, volt, aki komo­lyab­ban érdek­lő­dött, beszél­tünk is, aztán egy­szer­csak lemond­ta, mond­ván hogy “infor­má­ló­dott az autó­ról”. Mire gon­dolt vajon, hogy dízelt akart, és hir­te­len rájött, hogy ben­zi­nes? Nem értem azóta sem.

A magán­em­be­rek vic­ce­seb­bek vol­tak, az első jelent­ke­ző rög­tön ezt írta: “Hel­lo Laz­lo First i have to tell you that your car is to expen­sive for me. My bud­get is to small. But i have read your whole sto­ry and it was fun for me and i have laughed a lot. Thank you very much and a hap­py eas­ter. Many gree­tings”, ettől mond­juk gaz­da­gabb nem let­tem, de jól esett. Aztán volt egy luzer­ni fran­cia csó­ka, aki se ango­lul, se néme­tül (de még magya­rul se!) beszélt, így vele egy isme­rő­sén keresz­tül, illet­ve később a Goog­le Trans­la­te-tel beszél­get­tem. Itt az utol­só aján­la­tá­ra (7000) azt írtam vissza, hogy “Cela ne suf­fit pas, dés­olé.”, amit ő hamar nyug­tá­zott egy “D’ac­cord je comp­rends bonne soi­rée”-vel, én pedig a dis­kur­zust lezár­tam egy jó pil­la­nat­ban elhe­lye­zett “Bonne soi­rée à vous aus­sie”-vel. Volt, aki cse­rél­ni akart autót, de mond­tam, hogy engem a cse­re csak akkor érde­kel, ha kész­pénz ma este pénz­re vál­ta­nék.

2.) Blog: na, erre sok pénzt nem tet­tem fel, hogy majd pont ez fog nekem vevőt talál­ni, be is jött, már­mint nem jött be sen­ki.

3.) Twit­ter: meg­osz­tot­tam a blog­posz­tot, ami­ben meg­osz­tot­tam a hir­de­tést. Sem­mi.

4.) Face­book: Regi kirak­ta az autos­cou­tos hir­de­tést a falá­ra, ebből se lett sem­mi, de leg­alább Zuc­ker­berg meg­tud­ta, hogy Audim van.

5.) Lakó­te­le­pi app: a Fre­i­la­ger lakó­te­lep­nek van egy saját app­ja, ami az Allthings plat­for­mot hasz­nál­ja. Mivel még­is­csak 800 lakás 2500 lakó­ját éri el az ember poten­ci­á­li­san, volt rá esély, hogy vala­kit érde­kel­ni fog, de sem­mi. Egyéb­ként maga az app nagyon hasz­nos, mi vet­tünk ezen keresz­tül már bútort, ruhát, adtunk is el egyet s mást, illet­ve nagyon jó min­den hét­vé­gén a fotó­val doku­men­tált anyá­zá­so­kat olvas­ni, hogy “mi a f.szért kel­lett már megint a macs­ka­al­mot rábo­rí­ta­ni a teli bio­sze­me­tes tete­jé­re, hogy egé­szen hét­fő­ig boká­ig ganéj­ban jár­jon min­den­ki?!” stb.

6.) UBS Pin­board: nem áru­lok el nagy tit­kot azzal, hogy egy nagy sváj­ci bank­nak dol­go­zom (per­sze epa­mos­ként), ami három betűs, U‑val kez­dő­dik, és S‑re vég­ző­dik. Van ott egy elég jó Pin­board nevű site, ami Jive-ala­pon műkö­dik, és a ban­ki csen­cse­lők menny­or­szá­ga. Lehet ott talál­ni alig hasz­nált hang­fal­kész­le­tet; búto­ro­zot­tan kiadó lakást fél évre, mert vala­ki éppen sab­bati­cal­ra megy, és az után­bér­lés­sel szer­zett pénz­ből Sváj­con kívül úgy tud meg­él­ni, mint egy király; és per­sze autó­kat is. Én ide akku­rá­tu­san fel­vit­tem az Audi hir­de­té­sét (mert az AutoScout24 til­tott doma­in oda­benn) képek­kel, szö­veg­gel, azt is elhint­ve, hogy az iro­dá­tól 200 méter­re par­kol, bár­mi­kor meg­te­kint­he­tő stb.

Egyez­ke­dés: Hús­vét hét­vé­gé­jén rak­tam ki, a négy­na­pos héten nyil­ván min­den­ki sza­bad­sá­gon volt (én nem), és sen­ki nem jelent­ke­zett. Aztán pén­te­ken 6 után, ami­kor vissza­ér­tem a helyem­re az utol­só fan­tasz­ti­kus mee­tin­gem után, lát­tam, hogy egy Igor nevű ille­tő írt nekem egy emailt a kocsi­val kap­cso­lat­ban, per­sze akkor már off­line volt. Gyor­san vála­szol­tam neki (hét­fő­ig úgy­sem olvas­sa, gon­dol­tam), illet­ve ráke­res­tem Lin­ke­dI­nen, ismi­nek jelöl­tem, és ott is írtam neki. Baro­mi mákom volt, már épp ment vol­na be edze­ni, ami­kor lát­ta az üze­ne­te­met, és gyor­san fel­hí­vott. Meg­egyez­tünk, hogy kijön a város­ból Alt­stet­ten­be, hogy meg­néz­ze a kocsit. Talál­koz­tunk, egy nálam is fia­ta­labb román vagy mol­do­vai srác volt, ala­po­san átnéz­te a kocsit kívül­ről és belül­ről. Aztán fel­aján­lot­tam neki, hogy vezes­se is, elmen­tünk egé­szen Spre­i­ten­ba­chig, autó­pá­lyán is, aztán haza­vitt, ott a par­ko­ló­ban még kipró­bál­tuk a rádi­ót is, a blu­e­to­oth-os kihan­go­sí­tót. Aztán gon­dol­tam, hogy mar­ke­ting- és PR-szem­pont­ból mennyi­re menő len­ne már, ha én vin­ném haza, szó­val a (remél­he­tő­leg) leen­dő autó­já­val / én autóm­mal haza­vit­tem. Köz­ben végig beszél­get­tünk, sok­szor elmond­ta, hogy min­dig is Audit akart, mennyi­re jó a kocsi, milyen ren­des vagyok (mond­juk ezt tud­tam). Elbú­csúz­tunk. Haza­men­tem, aztán elkez­dett iro­gat­ni SMS-eket, hogy mennyi a szer­víz, milye­nek a gumik, mennyi a fogyasz­tás, hogyé’ a biz­to­sí­tás. Este három­ne­gyed 11 magas­sá­gá­ban írt nekem, hogy dön­tött: meg­ve­szi a kocsit! Meg­egyez­tünk 9’500-ban, ami az ere­de­ti ártól (12’000) ugyan elég messze volt, de még min­dig jóval több, mint amennyit az AMAG aján­lott (5’200), ha bevet­ték vol­na az autót.

Autó­el­adás: Svájc­ban autót elad­ni igen egy­sze­rű. Az egész folya­mat ala­po­san le van írva egy autos­cou­tos tanács­adó olda­lon (köszi, Zoli!), ben­ne olyan vál­to­za­tok, mint az ele­gáns, a fize­tős, az ille­gá­lis stb. Ami a lényeg: a leg­jobb úgy autót elad­ni, hogy az ember oda­megy a vevő­vel a tanács­hoz Stras­sen­ver­kehr­samt­hoz, és ott az ügy­in­té­ző előtt meg­tör­té­nik a kocsi átírá­sa. Ezelőtt per­sze érde­mes min­den egye­bet elin­téz­ni: meg­egyez­ni az árban, kitöl­te­ni egy két­ol­da­las szer­ző­dést (pl. ilyet vagy ilyet), elin­téz­ni a pisz­kos anya­gi­a­kat, alá­ír­ni a szer­ző­dést. Nálunk volt egy kis gik­szer, Igor nem tudott nekem hét­főn reg­gel utal­ni, mert a UBS-nél új part­ner ese­tén (ami­kor vala­ki­nek elő­ször utal az ember) min­dig kell egy ilyen kis szá­mo­ló­gép, ami­be az ember bele­rak­ja az e‑bankinges kár­tyát, és akkor egy varázs­lat­tal az egész egy­szer csak műkö­dik. Na, ő ezt elfe­lej­tet­te, illet­ve biz­to­sí­tást se kötött, ez utób­bi tény­leg köte­le­ző, viszont online intéz­he­tő, és per­ce­ken belül készen van. Így hát a hét­fő után ked­den is a Stras­sen­ver­kehr­samt­ban kezd­tük a napot, de ő eddig­re már tel­je­sen fel­ké­szült volt, nála volt a kár­tya és a kal­ku­lá­tor is, biz­to­sí­tást is kötött. Átutal­ta a pénzt, amit én 3 mp után meg­kap­tam, ekkor alá­ír­tuk a szer­ző­dést, és beáll­tunk a sor­ba. Az ügy­in­té­ző töké­le­te­sen beszélt ango­lul, nagyon türel­mes és segí­tő­kész volt, eltép­te a régi for­gal­mit, és pár perc alatt kiál­lí­tott egy újat Igor ada­ta­i­val. Köz­ben kel­lett válasz­ta­ni új rend­szá­mot (Svájc­ban a rend­szám nem az autó­hoz, hanem az ember­hez tar­to­zik), ez is sike­rült, 5 perc alatt végez­tünk.

Ekkor jött az egész pro­ce­dú­ra leg­bo­nyo­lul­tabb része: leven­ni a régi rend­szá­mot, és fel­rak­ni az újat. Elő­ször ket­ten estünk neki, húz­tuk-von­tuk, sem­mi. Aztán jött egy szim­pa­ti­kus mun­kás­em­ber, tőle kér­tünk segít­sé­get, ő nagyon ked­ves volt, de az egyik kezé­ben kávé, a másik­ban ciga­ret­ta volt, így nem volt annyi­ra hasz­nos. Aztán lerak­ta a kávét a föld­re, és egy moz­du­lat­tal letört egy kor­rekt darab­kát a rend­szám­tar­tó műanyag keret­ből, így már csak egy kari­ka volt az Audi fel­irat előtt, nem négy. Több is veszett Mohács­nál! Küz­döt­tünk tovább, aztán végül hatal­mas sze­ren­csé­vel és egy negye­dik ember segít­sé­gé­vel sike­rült kiszed­ni a régi rend­szá­mot (az enyé­met), és berak­ni helyet­te az újat (Igo­rét). Siker! Na, akkor vég­re készen vagyunk, mehe­tek kocsi nél­kül, meg­könnyeb­bül­ve. De Igor mást sze­re­tett vol­na. Azt mond­ta, hogy még nem tud hol par­kol­ni, ezért vigyem már el a kocsi­ját (már­mint az Audit, a volt autó­mat) magam­mal, itt a for­gal­mi, itt a slussz­kulcs. A fen­ti leírás miatt, gon­do­lom, ez ért­he­tő, mennyi­re vic­ces szi­tu­á­ció, mert a for­gal­mi­val kvá­zi mini­má­lis ener­gi­á­val tud­tam vol­na újra elad­ni az autót, eset­leg vissza­irat­ni magam­ra. De hát ez Svájc, itt még egy magyar és egy román/moldovai is simán meg­ha­so­nul, és szem­reb­be­nés nél­kül bízik meg úgy a másik­ban, mint­ha ezer­éves bará­tok len­né­nek. Elvit­tem az autót, aztán este talál­koz­tunk, vissza­ad­tam neki, hap­py end!

Rend­szám­vál­toz­ta­tás: mivel egy dara­big két kocsim volt két külön­bö­ző rend­szám­mal, ezért az Audi eladá­sa után ott áll­tam egy autó­val és két rend­szám­mal. Az Audin menő, 1‑essel kez­dő­dő rend­szám volt (itt minél ala­cso­nyabb, annál jobb a sza­bály), a Volks­wa­gen­re pedig 3‑ast kap­tam. Miu­tán elad­tam a kocsit, a Volks­wa­ge­nen volt ugye a 3‑as, az én kezem­ben pedig az 1‑es. Hogyan lehet ezt elcse­rél­ni? Mi sem egy­sze­rűbb: írtam egy emailt a keres­ke­dő­nek (mivel lea­sin­ge­lem), hogy írja át a VW rend­szá­mát 1‑esre. Írtam egy emailt a biz­to­sí­tó­nak ugyan­er­ről, onnan pár óra után kap­tam egy vissza­iga­zo­lást (nem szer­ző­dést, csak egy snaps­ho­tot a rend­sze­rük­ből), hogy meg­tör­tént. Ezt köve­tő­en elmen­tem a VW-nel a Stras­sen­ver­keh­ram­tra (raj­ta a 3‑as rend­szám), ezt lepat­tin­tot­tam, bemen­tem, eltép­ték a régi for­gal­mit, és adtak egy újat, ben­ne az 1‑es rend­szám­mal, miu­tán lekér­dez­ték a biz­to­sí­tást. A 3‑as rend­szá­mot (már­mint fizi­ka­i­lag az alu lapo­kat) egy doboz­ba dob­tam, az 1‑est rárak­tam a kocsi­ra, ennyi.

Így megy ez.

For the record: mivel a hir­de­tés már nem él, itt az ere­de­ti szö­veg, nagyon büsz­ke vagyok rá.

We are sel­l­ing our belo­ved Audi!

We bought it back in 2012 (we are the first owners) when we wan­ted to buy a Sko­da, but then we’­ve seen this car, and we said “this one”. It was simply amaz­ing from the very first moment. It is as good loo­king as a sil­ver sta­ti­on wagon (a.k.a. Kom­bi) can be. It is com­for­tab­le, we dro­ve it seve­ral times for 1’000 km wit­ho­ut any kind of back pain. It never let us down so far. We wan­ted to keep it for years, but due to a family expan­si­on, we need to give it to the next lucky owner.

If you need a decent car for you, for your part­ner, for the two of you, for your family with 1 child or 2 child­ren then this is what you are loo­king for. We used it for shop­ping, doz­ens of times we pac­ked it full with Ikea fur­ni­tu­re, we went with it to the sea as well as to the moun­tains, we dro­ve it on the high­way and also in the city. No off-road! We wan­ted to keep it in the family and export to Hun­gary (whe­re we have rela­ti­ves), but due to the ridi­cu­lo­us Hun­ga­ri­an VAT (27% — world record) plus cus­toms (10%) we bet­ter sell it here in Swi­tzer­land whe­re we are living. I hope the per­son who will buy it will have as much fun and joy as we had.

As you see I’m not too good with car descript­ions, I’m more like a sto­ry tel­ler. But focus­ing on the Audi, some more deta­ils:
- We always took the car to the local AMAG garage for ser­vi­ce. We could have done som­eth­ing much che­a­per in Hun­gary with a “fri­end of a fri­end”, but we didn’t do that. Just recently all front and back bra­kes were chang­ed as they were gett­ing a bit old, it cos­ted 1’500 or so.
- The car was always kept in a clos­ed garage, we only par­ked on the street when we visi­ted som­eo­ne or som­eth­ing.

- The­re are scrat­ches here and the­re, just as you would expect with a 7‑year-old car. We had it for 1 month when som­eo­ne hit the left back with a shop­ping cart… That’s life, isn’t it?
- It is manu­al, no DSG. I like manu­al trans­mis­si­on, I like using my right hand also in the car. It helps the musc­les, as well as it keeps me awake.
- It runs with pet­rol, not with diesel. Do you know why? Beca­u­se this is a car, not a truck. (Update: I bought a diesel VW Sha­ran…)

- It doesn’t have park­ing radar or came­ra, not in the front nor in the back. Do you know why is that good? Beca­u­se whe­ne­ver you park, after you finis­hed the park­ing you have this gre­at fee­ling that “yes, I’ve made it, wit­ho­ut any help”. Do you get this fee­ling when you see what’s behind you and hear the bee­ping sound? No. You’­re wel­co­me.
- I dro­ve the car wit­ho­ut a tem­po­mat for 5 years. I was like “who needs a tem­po­mat?”. Then I went to a garage and bought the offi­ci­al tem­po­mat arm and get it added to the car. (Just like as it was built like that.) Best cho­i­ce ever. Super com­for­tab­le and reli­ab­le, and sin­ce then I don’t get fines. I hope you will like it.

Dear car dea­lers who put your busi­ness card with a “fancy name” and a lot of typos into our post box every sing­le week — no, we will not sell it for 6’000. We could have got that pri­ce at AMAG whe­re we bought our new car. So you can call with such offers, but you will not get lucky.

That’s all, thanks for read­ing, thanks for think­ing abo­ut it, and you’­re very wel­co­me buying our Audi.

Eladó az Audink!

Nos, mivel vélet­le­nül vet­tünk egy VW Sha­rant teg­nap, ezért most van egy feles­le­ges, de annál job­ban sze­re­tett autónk. Jó álla­pot, sok érze­lem és élmény, pár kar­co­lás.

Itt a hir­de­tés, lehet kat­tin­ta­ni, ha már fizet­tem érte vagy 60 fran­kot:
https://www.autoscout24.ch/de/d/audi-a4-kombi-2012-occasion?vehid=6623694 (ez a link már halott pénz)

Egyéb­ként meg nem sze­ret­tük vol­na elad­ni, jó lett vol­na meg­tar­ta­ni, de itt nem fogunk két kocsit fenn­tar­ta­ni, haza meg azért az usque 40% adó­ért, vámért, miegy­má­sért nem viszem. Szó­val vedd meg te, svej­ci bará­tom!

Az ár irány­ár, amennyi­ben a leen­dő tulaj­do­nos / pil­la­nat­nyi vevő tud idéz­ni leg­alább 3 vic­ces tör­té­ne­tet a blo­gom­ból, azon­nal enge­dek belő­le 500 fran­kot!

A kerékcsere

Beve­ze­tés #1
F. Regi­na (aki később fér­je­zett nevén, M. Regi­na­ként foly­tat­ta pálya­fu­tá­sát) gödi lakos Suzu­ki Swift típu­sú gép­jár­mű­vét 2007 tava­szán elvit­te kerék­cse­ré­re. Regi­na az alka­lom­hoz illő öltö­ze­tet viselt: kis nyá­ri ruhács­ka, szan­dál, nap­szem­üveg. Idő­pont­ja volt, és mivel nem sze­ret kés­ni, ezért már 5 perc­cel koráb­ban meg­ér­ke­zett a garázs­ba. Szé­pen bepar­kolt, leál­lí­tot­ta a motort, sebes­ség­ben hagy­ta az autót, behúz­ta a kézi­fé­ket, kiszállt, köszönt. A melós úr is ille­del­me­sen köszönt, bené­zett a hát­só ülés­re, majd a cso­mag­tar­tó­ba is, mind­ket­tőt üres­nek talál­ta. Regi­ná­hoz for­dult, és meg­kér­dez­te:
— És hol van­nak a nyá­ri gumik?
— Ja, azo­kat hoz­ni kell?

Beve­ze­tés #2
Elő­ző tör­té­ne­tünk hőse, aki immá­ron M. Regi­na (szül. F. Regi­na) klo­te­ni lakos kerék­cse­ré­re vit­te Audi A4 Avant típu­sú gép­jár­mű­vét vala­mi­kor 2013-ban. Kere­kek bepa­kol­va, öltö­zet a fel­adat­hoz és a közön­ség­hez iga­zít­va. Par­ko­lás, kiszál­lás, séta a mun­ka­fel­vé­te­li pult­hoz. Saj­nos a műhely pad­ló­ja min­den­fé­le olaj­fol­tok­kal volt tar­kít­va, az egyik ilye­nen Regi­na meg­csú­szott, a feszül­ten figye­lő sza­kik előtt elő­ször csi­nált egy dup­la leszúrt Ritt­ber­gert, majd hanyatt esett.

(…)

Ami­kor Regi eze­ket a szto­ri­kat évek­kel ezelőtt össze­hoz­ta, majd elme­sél­te, akkor nem hit­tem vol­na, hogy a csa­lád­ban kerék­cse­re témá­ban lehet­ne ennél erő­seb­bet össze­hoz­ni. Aztán eljött a hét­fői nap.

Októ­ber 29‑e egy csen­des vasár­nap este volt. Kap­tam egy hír­le­ve­let a koráb­ban már emlí­tett nem túl messzi szer­víz­től, hogy vegyek új Audit, vagy ha már spúr vagyok, leg­alább kerék­cse­ré­re men­jek. Az ötlet nem rossz (már­mint az utób­bi), mivel las­san kez­de­tét vet­te a sváj­ci ősz­tél. Mivel 2017 van, az idő­pont­fog­la­lás egy pöpec online tool kere­te­in belül tör­tént, lehe­tett válasz­ta­ni napot, órát, per­cet, meg­ad­ni az autót stb. Tanul­va a koráb­bi ese­tek­ből a kere­ke­ket már tavasszal a szer­víz kerék­ho­te­lé­ben helyez­tet­tük el, így aztán se elvesz­te­ni, se ott­hon hagy­ni nem tud­tuk. Hogy vélet­le­nül se felejt­sem el az idő­pon­tot (jegyez­zük meg: hét­fő, 15:00!), csi­nál­tam magam­nak goog­le-ös emlé­kez­te­tőt, nap­tár­be­jegy­zést Out­lo­ok­ba, illet­ve az olds­cho­ol papír ala­pú nap­tár­ba is beír­tam, hogy kerék­cse­re.

Eljött a hét­fő. Reg­gel még talán be is jelen­tet­tem az ott­ho­ni plé­num előtt (szerk.: ekkor Regi már nem volt ott­hon), hogy dél­után viszem a kocsit kerék­cse­ré­re. Elmen­tem dol­goz­ni bicik­li­vel (a 300 méter az még­is­csak 300 méter). Köz­ben az aláb­bi üze­net fölött sik­lott át a tekin­te­tem.

Halad­tak tovább az órák, volt egy mee­tin­gem egy­től, ami miatt kés­tem a követ­ke­ző­ről, ami ket­tő­kor kez­dő­dött, ami miatt kés­tem a fél hár­mas­ról. Viszont, tud­va a pri­o­ri­tá­so­kat, itt már a kez­dést köve­tő­en beje­len­tet­tem, hogy nekem halaszt­ha­tat­lan teen­dő­im van­nak, szó­val három előtt lép­nem kell. Sike­rült is elsza­kad­nom ked­ves kol­lé­gá­im­tól, rohan­tam le a bicik­li­tá­ro­ló­hoz, hogy gyor­san haza­te­ker­jek, hogy gyor­san elvi­gyem a kocsit. Ekkor hívott Regi:

Regi: El tud­nád gyor­san kül­de­ni az IKEA Family Card vonal­kó­dun­kat?
Laci: Roha­nok haza, nem ér rá 10 perc múl­va, mikor vég­zek? (szerk.: nem mond­tam, hogy miért roha­nok és mivel vég­zek!)
Regi: Itt vagyok a pénz­tár­nál.
Laci: OK, kül­döm.

Elküld­tem a scre­ens­ho­to­kat, robog­tam haza­fe­lé. Köz­ben fel­hív­tam tele­fo­non Évit (lö anyós), hogy dob­ja le nekem a slussz­kul­csot. Haza­ér­tem, beáll­tam a terasz alá, fel­vet­tem az “elka­pom a kul­csot, de baro­mi ügye­sen, hogy ne ejt­sem el, de el se tör­jön a kezem” pózt. Évi kiha­jolt, és leszólt:

Nincs itt a kulcs, Regi elvit­te a kocsit.

Arcom:
Arcom

Gyor­san fel­hív­tam Regit, gon­dol­tam, akkor most jön az, amit a BTK “ver­bá­lis csa­lá­don belü­li erő­szak mobil­kom­mu­ni­ká­ci­ós esz­köz­zel” cím­szó alatt defi­ni­ál.

(…)

Meg­be­szél­tük a dol­got. Utá­na gyor­san elbi­cik­liz­tem a szer­víz­be, és elmond­tam, hogy igen, én vagyok az, aki bicik­li­vel, autó nél­kül jön kerék­cse­ré­re. Meg­ér­tő­ek vol­tak, mivel néme­tül beszél­tem.

Miu­tán ez lezaj­lott, ren­dez­tünk egy gyors post mor­te­met, hogy mi ment fél­re. Én 100%-ig maga­biz­tos vol­tam, hiszen min­den infor­má­ci­ót min­den­ki­vel meg­osz­tot­tam, gon­dol­tam.

Azért kide­rült pár tur­pis­ság:

  1. reg­gel azt mond­tam, fél négy­re viszem a kocsit;
  2. a nap­tár­ba négyet írtam, Regi ekko­ra már haza­ért;
  3. Regi indu­lás előtt pont bele­írt ugyan­eb­be a nap­tár­ba, a mat­ri­cá­tól 5 cen­ti­re, de nem vet­te ész­re a bejegy­zé­se­met.

Szó­val itt tar­tunk most, szom­bat­ra kap­tunk új idő­pon­tot, ami­kor Évi pró­bál majd sze­ren­csét a kere­kek­kel és a gye­re­kek­kel. Lehet, hogy abból még jobb szto­ri lesz?

Szervízben

A minap (iga­zá­ból sze­rin­tem egy hónap­ja, csak lus­ta vagyok) kigyul­ladt az autó­ban a “ser­vi­ce due” fel­irat, és mit volt mit ten­ni, beje­lent­kez­tünk (Regi jelent­ke­zett be) szer­víz­re. Sem­mi ext­ra, 80’000 km körül járunk, és eltelt egy újabb év.

Egy ked­di napon reg­gel nyolc órá­ra vol­tam hiva­ta­los a köze­li AMAG (ez a sváj­ci Por­sche Hun­gá­ria) kiren­delt­ség­be. Nem kis túra ez, a mel­lé­kelt raj­zon jól lát­szó­dik, micso­da távol­sá­gok­ról van itt szó.

Kicsit kés­tem, mert 7:57 körül lép­tem ki a lakás­ból. Lepar­kol­tam a szer­víz előtt, bemen­tem, beje­lent­kez­tem. Az egyik szer­vi­zes úr szin­te azon­nal foga­dott, hellyel kínált, és elkez­dő­dött a tár­gya­lás. Ilyen­kor szé­pen végig­me­gyünk egy lis­tán, mit cse­rél­nek, mi mennyi­be fog fáj­ni, mi van ingyen (pl. a mosás és a taka­rí­tás!). Akár­mit kérek, min­dig 1000 frank körül jön ki, úgy­hogy én ilyen­kor csak fáj­dal­ma­san hara­pom a szá­mat belül­ről. (Egyéb­ként végig néme­tül beszél­tünk, “hoch­deutsch-ul”. Az albán-sváj­ci úrnak nagyon gyön­gyö­zött a hom­lo­ka, mert ilyen­kor nem svic­cel­het.) Azt hit­tem, hogy végez­tünk, de nem, fel­hí­vott még vala­kit a back offi­ce-ban, és komo­lyan tár­gyal­ni kez­dett. Mivel ez már svic­cül volt, csak a kötő h‑kat értet­tem. Gyor­san vége lett a hívás­nak, és jó híre­ket kap­tam: mivel meg­bíz­ha­tó (és balek) ügy­fél vagyok, ezért nem kell 5‑re vissza­ér­nem, hogy hely­ben fizes­sek, hanem kül­dik majd a szám­lát és a csek­ket pos­tán, plusz később is elhoz­ha­tom az autót. Hop­pá, meg vagyok becsül­ve ren­de­sen. Meg­kö­szön­tem, végü­lis minél később adom ki a pénzt, annál töb­bet kama­to­zik nálam. (Mond­juk Svájc­ban, a nega­tív kamat­láb orszá­gá­ban, lehet, hogy ez hülye­ség.) Megint elját­szot­tuk a szo­ká­sos játé­kot (Kérek‑e jegyet? — Nem, itt dol­go­zom a sar­kon túl. — Hehe, az közel van.), aztán besé­tál­tam dol­goz­ni.

Fél hat körül indul­tam a kocsi­ért. 5 perc alatt oda­ér­tem, és gyor­san meg is kap­tam a kul­csot. Hogyan? Ez egy nagyon érde­kes pro­cessz. Mivel meg­bíz­ha­tó ügy­fél vagyok, ezért nem kell hely­ben fizet­nem, és nyit­va­tar­tá­si időn túl is el tudom hoz­ni a kocsit. Ehhez be kell men­ni az elő­tér­be (ami nyit­va van), ahol van egy ún. kulcs­ki­adó auto­ma­ta. Itt az ember­nek be kell adnia egy kódot, és akkor a gép kikö­pi a kul­csot. Namár­most. Nem aka­rok bele­men­ni a rész­le­tek­be, mert még­is­csak magya­rok is olvas­sák ezt a blo­got (a sváj­ci kol­lé­gák sokat rek­la­mál­nak, hogy milyen unal­mas), de legyen elég annyi, hogy a kód, amit adtak, igen egy­sze­rű­en kide­ri­vál­ha­tó az autó tulaj­do­no­sá­ból. Ez azért is vic­ces, mert a kocsi­ban az anyós­ülé­sen ott van a for­gal­mi enge­dély is, ami kb. adás­vé­tel ese­tén simán gaz­dát cse­rél. Ez a gya­kor­lat­ban annyit jelent, hogy ha nálad van az autó, a kul­csa és a for­gal­mi­ja, akkor 1.) a tied 2.) most vet­ted, és viszed átirat­ni 3.) most lop­tad, és viszed átirat­ni. Mind­egy, itt ez simán bele­fér. Beül­tem a kocsi­ba, szé­pen leta­ka­rí­tot­ták belül és lemos­ták kívül. Per­sze sike­rült a hát­só ülé­se­ket lehajt­va hagy­ni, raj­ta a kihaj­to­ga­tott ike­ás dobo­zok (mert kere­ke­ket is hoz­tam cse­ré­re), nyil­ván annyi eszük már nem volt, hogy ott is kipor­szí­vóz­za­nak. A kül­ső mosás­ról meg annyit, hogy fél óra múl­va kez­dett esni az eső.

Vissza­men­tem az iro­dá­hoz, lepar­kol­tam szé­pen, dol­goz­tam még egy kicsit, és utá­na ele­gán­san haza­haj­tot­tam a kocsi­val. Így köz­le­ke­dik egy iga­zi úr!

Teslát vezettem

Egy hónap­ja vol­tam a gen­fi autó­sza­lo­non. Ott vég­re bele­ül­het­tem egy iga­zi Tes­lá­ba, még­hoz­zá az új, P85D jelű autó­ba. Per­sze ez egy kiál­lí­tá­son, ahol az autó áll, a kocsi­ban vad­ide­ge­nek pisz­kál­nak min­dent, és 5–10 perc, amíg az ember egy­ál­ta­lán beül­het, nem akko­ra élmény. Nekem még­is az volt, a ren­ge­teg szebb­nél szebb autó után annyi­ra futu­risz­ti­kus érzés volt a Tes­la, mint mond­juk a Bat­mo­bil. (Mond­juk Bat­mo­bil­ban nem ültem, de olyan érzés lehet.) Mind­egy, akkor és ott sok min­dent elha­tá­roz­tam: 1.) egy­szer lesz egy Tes­lánk; 2.) egy­szer veze­tek egy Tes­lát. Ez így, ebben a sor­rend­ben annyi­ra nem logi­kus, de az álmok nem a logi­ká­ról szól­nak.

Az elha­tá­ro­zást tett követ­te: jelent­kez­tem teszt­ve­ze­tés­re, online. (Már­mint online jelent­kez­tem, nem online teszt­ve­ze­tés­re.) Kb. 1 perc az egész, név, cím, mobil, email-cím (tes­la at mar­kert dot hu, nyil­ván), ennyi. Pár nap­ra rá fel is hív­tak, és tele­fo­non lecsek­kol­ták, hogy nem vagyok‑e túl komoly­ta­lan érdek­lő­dő. Elmond­tam nagy­já­ból az iga­zat, misze­rint van egy Audink, nem­rég ültem egy Tes­lá­ban, és most, hogy az autónk már las­san 3 éves, ide­je a cse­ré­nek, és mi egy Model S‑re gon­do­lunk. Ebből majd­nem min­den igaz, kivé­ve az autó­cse­rét meg a Tes­lát, de ezt nyil­ván nem mond­tam nekik. Örül­tek, és szé­pen le is egyez­tet­tünk egy kel­lő­en távo­li idő­pon­tot, ápri­lis 18-át, szom­ba­tot, dél­után 1 órát.

A meg­be­szélt idő­pont­ra csa­lá­di­lag fel­so­ra­koz­tunk, aztán Regi­ék­nek gyor­san leko­nyult a zsúr­sa­pi­juk, mivel se gye­rek­ülést nem vit­tünk, se 6–7. ülés nem volt az autó­ban. Egye­dül marad­tam.

A shop­ban kér­dez­ték, hogy melyik modellt óhaj­tom vezet­ni, a P85D‑t (691 lóerő, 931 Nm), vagy beérem‑e a gyen­géb­bik­kel, ami mind­össze 420 lóerős. Mond­tam, hogy szá­mom­ra a 420 szű­ken elég lesz, a 170 lóerős Audi után lehet, hogy ez is egy elég nagy ugrás. Volt még némi tech­no­ló­gi­ai beve­ze­tő, alá­ír­tam, hogy ha meg­tö­röm a kocsit, akkor az uno­ká­im is bán­ni fog­ják.

Slusz­kulcs az nincs. Van egy ilyen kis match­box, pont olyan ala­kú, mint a kocsi. Ami­kor köze­lí­tek az ajtó­hoz, akkor kiug­rik a kilincs, kb. akkor, ami­kor nyúl­nék hoz­zá, mert érzi, hogy érke­zem. Besza­rás. Beül­tünk, Mar­co (a mit­fár­er) és én.

A Tes­la csak “auto­ma­ta vál­tós”, illet­ve ez így hülye­ség, mivel 1 foko­zat van, nincs is vál­tó. Szó­val nem manu­á­lis. Miköz­ben Mar­co éppen a bel­ső tér for­ma­bon­tó ötle­te­it sorol­ta, én magam­ban azért imád­koz­tam, hogy ne “kup­lung­ol­jak” vég­re, mert min­den nem manu­á­lis autó­ban eddig leg­alább egy­szer benyom­tam bal­lal a féket vélet­le­nül, las­sí­tás köz­ben, hogy ne ful­lad­jak le. A manu­á­lis beideg­ző­dé­sek, ugye.

Belül elké­pesz­tő a Tes­la. Ott van az az iPad 17 közé­pen, nincs egy gomb se, csak az a baszom­nagy érin­tő­kép­er­nyő. Ott lehet min­dent állí­ta­ni, leve­gő­ke­ring­te­tés, stan­dard v. sport foko­zat, kor­mány “for­ce feed­back”, has­ma­gas­ság. Van bön­gé­sző, van Rdio, van Goog­le Maps. Euró­pá­ban min­den­hol ingye­nes a hasz­ná­lat, nincs roa­ming, mert a Tes­la min­den ország­ban meg­ál­la­po­dott egy vagy több szol­gál­ta­tó­val. Besza­rás. Apro­pó, has­ma­gas­ság. Ha az ember pl. kiáll a garázs­ból, és meg­eme­li a kocsit, mert van egy nagy fek­vő­rend­őr, akkor azt elég egy­szer beál­lí­ta­ni, utá­na a Tes­la meg­jegy­zi. Régen nem volt ez így, de szól­tak a use­rek, hogy jó len­ne, hát bele­rak­ták egy OTA update-tel.

Itt volt az a pont, hogy Mar­co is és én is arra gon­dol­tunk, hogy akkor akár vezet­het­nék is. Oké. Nincs slussz­kulcs, nincs start-stop, nincs gomb. Kér­de­zem, hogy akkor most mitől indul be, mond­jam, hogy “Siri, gehen Sie bit­te!” vagy mi? Nem, viszont ott van az a kar jobb olda­lon, ott nyom­jak egy D‑t, és akkor drive van, lehet men­ni. Vagy R, és akkor rük­verc. Meg­csi­nál­tam, elen­ged­tem óva­to­san a féket, és … elin­dul­tunk!

Koráb­ban gon­dol­koz­tam azon, hogy milyen lesz elin­dul­ni a Tes­lá­val. Nincs neki túl sok hang­ja, az tény, az a vala­mi, ami van, az kb. olyan, mint a vil­lany­au­tó (dodzsem az egy­ko­ri Vidám­park­ban), ami­kor gyor­sít. Még fél óra veze­tés után is néha nevet­nem kel­lett, mert olyan vic­ces az egész. Mar­co túl volt az 500. teszt­ve­ze­té­sén, és ért­he­tő­en nem volt őszin­te a moso­lya, ami­kor kirö­hög­tem a 83.000 frank­ról indu­ló kocsi­ját.

Játsszunk már, játsszunk már! — mond­ta régen Pok­rivt­sák Móni­ka, szó­val akkor elmon­dom, milyen érzés volt Tes­lát vezet­ni, ha már azt ígér­tem, hogy elmon­dom, milyen érzés volt Tes­lát vezet­ni, ld. “Tes­lát vezet­tem” a cím fenn.

Jó.

Elő­ször Zürich­ben men­tünk pár kilo­mé­tert. Néha rossz hely­re sorol­tam be, mert Mar­co töb­bet tud a Tes­lá­ról, mint a züri­chi köz­le­ke­dés­ről. Igen, ott volt az iPad közé­pen, de azon éppen min­den­fé­le beál­lí­tá­so­kat esz­kö­zöl­tünk, navi­gá­ci­ó­ra nem futot­ta. Méret­re nekem nem volt szo­kat­lan a kocsi, kb. olyan, mint az A4-et vezet­ni, nagy­já­ból annyi lát­szik a motor­ház­te­tő­ből és az útból is. Nekem kicsit nehéz volt a kilá­tás jobb­ra-bal­ra, mint­ha zár­tabb len­ne az autó, per­sze az is lehet, hogy nem állí­tot­tam be jól a tük­rö­ket, vagy Mar­co lógott bele min­dig a holt­tér­be.

Gáz. Ami­kor gázt ad az ember, akkor a fent tag­lalt vil­la­nyos hang mel­lett úgy­ne­ve­zett gyor­su­lás is tapasz­tal­ha­tó. A város­ban nem pad­lóz­tam (erről majd később mesé­lek), de így is érez­tem, hogy az autó bizony igen erős. Ami­kor leve­szi az ember a lábát a gáz­ról, akkor rög­tön fékez az autó, nem a szo­ká­sos óva­tos motor­fék van, hanem azon­nal egy erő­sebb fék­ha­tás. Ez ami­att van, hogy ilyen­kor tölt vissza a kocsi, és ez job­ban csök­ken­ti a sebes­sé­get, mint­ha csak simán pörög­né­nek a kere­kek. Néhány féke­zés után meg lehet szok­ni, az óva­tos las­sí­tás­hoz csak annyi kell, hogy nagyon óva­to­san enged­je fel az ember a gázt, eset­leg ne is tel­je­sen.

Kame­ra. Ket­tő biz­to­san van, egy elöl, egy hátul. Az első leol­vas­sa a táb­lá­kat (!), így tud­ja az autó, hogy mennyi a meg­en­ge­dett sebes­ség. Ki is írja rög­tön, besza­rás. Mi, tes­lá­sok, össze­tar­tunk, így az autók ezt az infor­má­ci­ót meg­oszt­ják egy­más­sal, így ha nem lát­szik éppen egy táb­la (mert takar­ja egy IFA), akkor sincs vész, ha ment már arra koráb­ban Tes­la. Radar. Az is van, lát­ja az autó­kat előt­tünk, meg az egyéb aka­dá­lyo­kat is. Ha megy a tem­po­mat, akkor vissza­ve­szi a sebes­sé­get, ha vala­kit utol­érünk; és aztán újra gyor­sít, ha elő­zünk. És lehet állí­ta­ni, hogy magya­ros vagy sváj­ci legyen a köve­té­si távol­ság, vagy vala­hol a ket­tő között.

Ható­táv. Meg­kér­dez­tem, hogy miként jutunk el Buda­pest­re. Már­mint nem Mar­co meg én, hanem mond­juk Regi, Kata, Zizi, Laci, ha épp vélet­le­nül Tes­lát veszünk. A mit­fár­er pat­tin­tott is egy Goog­le Maps-et, belőt­te BP‑t, és a kocsi rög­tön mutat­ta is, hogy melyik super­char­ge­re­ket kell érin­te­ni. Az iti­ner­ben az is ben­ne van oko­san, hogy ne tölt­se az ember tele a “tan­kot” (700 kiló akku­mu­lá­tor az egész autó alján, ugye), hanem csak félig. Ez meg azért van, mert az első 50% kb. 20 perc, utá­na a követ­ke­ző 50% pedig még kb. 40. Így simán haza­ér az ember 12 óra alatt, nem kell 13. A fogyasz­tás tel­je­sen útfüg­gő egyéb­ként, ami­kor lej­tőn van a kocsi, akkor érte­lem­sze­rű­en nő a ható­táv, gyor­sí­tás­nál, ara­szo­lás­nál meg kevés­bé. És mind­ezt folya­ma­to­san lehet néz­ni több­fé­le fel­bon­tá­sú gra­fi­ko­no­kon.

Kénye­lem. Nagyon kényel­me­sek az ülé­sek, jó a könyök­tá­masz, kel­le­mes a kor­mány, min­den szu­pi-szu­per. Viszony­lag gyor­san lehet érez­ni egy autó­nál, hogy hosszabb távon mennyi­re hát­gyil­kos. Sze­rin­tem a Model S nem az, ezt 30 egész kilo­mé­ter után nagy bizo­nyos­ság­gal ki merem jelen­te­ni. Főleg, ha min­den 2–3 órá­ban meg kell áll­ni töl­te­ni, haha. Apro­pó, kénye­lem. A kesz­tyű­tar­tó gomb­bal nyí­lik, a bel­ső vilá­gí­tást biz­to­sí­tó lám­pa pedig úgy, ha meg­nyom­ja az ember. Már­mint a lám­pát, ott nincs gomb. A nap­fény­te­tő­nek sincs gomb­ja, azt a kép­er­nyő­ről kell hát­ras­wi­pe-olni.

Gyor­su­lás. Hor­ge­nig men­tünk az autó­pá­lyán, ott letér­tünk, hogy a másik olda­lon vissza­jö­hes­sünk. Ekkor Mar­co benyom­ta az SPM-et — szép volt, paj­ti! a Sport foko­za­tot, mert addig unal­mas Stan­dard­ban autóz­tunk. Ott volt előt­tem a gyor­sí­tó­sáv, és mond­ta M., hogy akkor pad­ló. Fogom a gázt, azt benyo­mom tövig, köz­ben kapasz­kod­tam a kor­mány­ba. Be-he-sza-ha-rá-hás. Jó, per­sze annyi­ra nem dur­va, mint amit Hand­rás leírt a P85D-ről, de így is egé­szen elké­pesz­tő. Sem­mi csi­kor­gás, sem­mi meg­in­gás, nyíl­egye­ne­sen (már ha úgy van a kor­mány) kilő az autó, köz­ben a szo­ká­sos más­fél vol­tos ceru­za­elem-hang helyé­re belép a kilenc vol­tos zseb­te­lep-fee­ling. Én nem szok­tam meg az ilyet, jött az adre­na­lin, érez­tem a tor­ko­mat is, nagyon jó volt az a közel két másod­perc, amit gyor­sí­tot­tam.

Ár. Drá­ga, de nem úgy drá­ga, mint egy Fer­ra­ri. Meg­fi­zet­he­tő­en drá­ga, és köz­ben meg sok szem­pont­ból olcsó. A super­char­ger ingye­nes. 100 km kb. 3 frank­ból jön ki. Egy tele­elem 15 frank. Olaj­cse­re, ja, az nincs. 30.000 kilo­mé­te­ren­ként aján­lott tel­jes szer­víz, ebben ben­ne van min­den beál­lí­tá­sa és cse­ré­je (!), ez 600 frank, de van rá elő­fi­ze­tés is az első négy évre, úgy még olcsóbb. Kocsi­adó nincs. A biz­to­sí­tás olcsóbb, mint egy ugyan­ilyen kate­gó­ri­á­jú autó­nak. Mar­co kül­dött egy XLS‑t, ami a “Total Cost of Owner­s­hip” cím­re hall­gat, és egy Audi A6 Avant (eddig úgy volt, hogy ez lesz a követ­ke­ző kocsink) vs. Tes­la Model S össze­ha­son­lí­tá­sát tar­tal­maz­za.

Tesla Model S vs Audi A6 Avant

Ebből az jön le, hogy a két autó ára közöt­ti különb­ség annyi, mint amennyi­vel az üze­mel­te­tés 5 év / 100.000 km után olcsóbb a Tes­lá­nál. Ins­tant get lea­sing?

Rövi­den ennyi. Se kép, se videó.

50.000 kilométer

Teg­nap bele­rak­tuk az ötven­ez­re­dik kilo­mé­tert az Audi­ba. Kicsi­vel több mint két év kel­lett ehhez.

2012. novem­ber 5.: elhoz­zuk az autót a keres­ke­dő­től, kb. 200 km volt ben­ne.
(+ 107 nap)
2013. feb­ru­ár 19.: 10.000 km
(+ 136 nap)
2013. júli­us 4.: 20.000 km
(+ 140 nap)
2013. novem­ber 20.: 30.000 km
(+ 159 nap)
2014. ápri­lis 27.: 40.000 km
(+ 248 nap)
2014. decem­ber 30.: 50.000 km

Azért igen sokat szá­mít, ha az ember nem 4x megy haza egy évben, hanem csak 2x, vagy ha nem kocsi­val járok dol­goz­ni.

Forma‑2

Alko­tói vál­ság­ban vagyok. Sokan mond­ták, hogy egyik-másik “cikk” milyen jól sike­rült. Most is van talon­ban három, abból pró­bá­lok egyet leje­gyez­ni az utó­kor szá­má­ra. De mi lesz, ha nem jól sike­rül? Elhagy­nak az olva­só­im? Olyan kevés láto­ga­tóm lesz, hogy nem­hogy a Goog­le nem fizet nekem, még én fogok a Goog­le-nek fizet­ni? Kín­zó kér­dé­sek. Nem egy­sze­rű a sztár­blog­ge­rek éle­te, hát még az enyém. Ma vol­tam pél­dá­ul fociz­ni. Rela­tí­ve nagy pályán, leg­alább­is elfá­rad­tam, amíg az egyik tér­fél köze­pé­től a mási­kig elfu­tot­tam. Igen sokan vol­tunk, 12 a 12 ellen ját­szot­tunk. Hagyok egy kis időt ennek a fel­dol­go­zá­sá­ra. Akkor most pedig bele is vágok az ere­de­ti témá­ba.

Dein­Dea­len (sváj­ci Bónusz Bri­gád) vet­tünk néhá­nyan kupont, ami — figye­lem! — ver­seny­au­tók ver­seny­pá­lyán való veze­té­sét ígér­te. Formula‑2, illet­ve magya­ro­san Forma‑2. Meg­vet­tem. Meg­ijed­tem. Nem akar­tam. Fél­tem. Ret­teg­tem. Nem vagyok a sebes­ség sze­rel­me­se, főleg nem a 250 fran­kos gyors­haj­tás óta.

Vasár­nap reg­gel 9‑kor kez­dő­dött a “ver­seny­hét­vé­ge”. A kupon sze­rint volt okta­tás, szi­mu­lá­tor, autó­zás. Az okta­tás ola­szul kez­dő­dött, az egyik úr 20 per­cen keresz­tül magya­ráz­ta, hogy hogyan kell vál­ta­ni, kanya­rod­ni, mire kell vigyáz­ni, hogy ne tör­jük össze se magun­kat, se az autót. Ugyan nem értek ola­szul, viszont olyan kel­le­mes nyelv ez, hogy meg­fe­le­lő vehe­men­ci­á­val és gesz­ti­ku­lá­ci­ó­val (ezek az összes olasz­nak gene­ti­ka­i­lag ren­del­ke­zé­sé­re áll­nak) viszony­lag sok min­dent meg lehet belő­le érte­ni, főleg akkor, ha tudod, hogy most éppen egy dél-olasz lasa­gne recept­jé­ről van szó, vagy a ver­seny­au­tók­ról. Ola­szok ki, jön az angol ver­zió. Más­fél perc beszéd után vége is lett. Néhá­nyan félén­ken jelent­kez­tünk, hogy mint­ha az olasz szö­veg­ben szó lett vol­na ívek­ről, bóják­ról, fék­tá­vok­ról, elő­zés­ről (!), meg néhány olyan apró­ság­ról, ami az angol for­dí­tás­ból mint­ha kima­radt vón. Az elő­adó duz­zog­va oda­ve­tett még három tőmon­da­tot, majd elfo­gyott az idő, men­ni kel­lett, mert jött a követ­ke­ző tur­nus. A szi­mu­lá­tor a bejá­rat­tól bal­ra volt, kikap­csolt álla­pot­ban. Az autó­zás­tól ezek után már nem sokat vár­tam.

Ez eddig bizo­nyá­ra nagyon érde­kes, szó­val itt van egy kép az autók­ról.

Forma-2 autók

Bal­ról jobb­ra “Lotus”, “Fer­ra­ri”, “Red Bull” és “McLa­ren”. Nem hin­ném egyéb­ként, hogy a fes­tést leszá­mít­va ez bár­mi­lyen különb­sé­get jelen­tett vol­na az autók­ban. Én a meklá­rene­set vezet­tem.

Mivel már tud­tuk a ver­seny­zés és autó­ve­ze­tés csín­ját-bín­ját, a ver­seny­pá­lyá­ra men­tünk. Itt egy Por­sche Cayen­ne-nel vit­tek min­ket két kört, hogy az elmé­le­ti tudá­sun­kat gya­kor­lat­tal támasszuk alá, mint­egy meg­ta­nul­ván a pályát. (“Eggyé vál­ni az asz­falt­tal!”) Ami­kor 110-zel men­tünk be egy erős kanyar­ba, vic­ce­sen meg­kér­dez­tem, hogy akkor a ver­seny­au­tók­kal is mini­mum ilyen sebes­ség­gel vegyük be a kanyart, ugye? Az olasz piló­ta srác rám nézett (köz­ben jött egy haj­tű, azt bevet­te bal könyök­kel), és mond­ta, hogy “de hiszen ez egy 4x4-es Por­sche, az meg egy fapa­dos ver­seny­au­tó”. Ebben marad­tunk, úgy lát­szik, e két nem­zet humo­ra nem kom­pa­ti­bi­lis.

Szép las­san elkez­dő­dött a “ver­seny” is, ami­től annyi­ra tar­tot­tam koráb­ban. Az sem nyug­ta­tott meg, hogy egy­szer­re négyen leszünk a pályán, és lehet előz­ni. Én azt hit­tem, hogy majd min­den­ki egye­dül köröz, her­me­ti­ku­san lezárt pályán, készen­lét­ben egy orvo­si stáb. Nem volt ilyen.

Pálya és Ferrari

Aztán szól­tak, hogy men­ni kell. Három vehe­mens (sic!) sváj­ci­val kerül­tem össze, ekkor azért kicsit meg­nyu­god­tam. Beöl­töz­tem egy gyö­nyö­rű over­ál­ba (volt XXL-es és XXXL-es, én a kiseb­bi­ket válasz­tot­tam), fel­vet­tem a sisa­kot, az XS-es kesz­tyű­ket, vala­mint a magam­mal hozott Colin McRae cipő­met, és bepré­sel­tem magam az autó­ba. (“Eggyé vál­ni az autó­val!”) Az első kocsi, amit egye­dül vezet­tem, egy tágas Zas­ta­va volt. Utá­na sokat vezet­tem egy böhöm nagy Ford Kát. Aztán a csa­lád­dal tele­pa­kolt Ško­da Fabi­át is. Van tehát tapasz­ta­la­tom kis autók­ban, de a Forma‑2 nyil­ván így is meg­le­pett. Kor­mánnyal ugye esély­te­len beül­ni, így azt kive­szik. Az ember a lába­it nagy nehe­zen berak­ja oda, aho­va majd ülni fog, és már ott sem kényel­mes áll­ni. Utá­na legug­golsz, és meg­pró­bá­lod a vég­tag­ja­i­dat magad alatt tar­ta­ni, pedig mind­un­ta­lan kime­ne­kül hol egy kéz, hol egy láb. Ami­kor kinyúj­ta­nád a lába­dat, hogy kényel­mes legyen, akkor nyo­mod be az összes pedált egy­szer­re. Aztán félig fel­hú­zott láb­bal elhe­lyez­kedsz, és rájössz, hogy 36-os láb felett egy pedált meg­nyom­ni esély­te­len. Ekkor szól­nak hátul­ról, hogy indu­lás, kup­lung fel, gáz!

Vissza­uta­lok megint a kupon­ra, mely sze­rint az autók 550 kiló­sak és 250 lóerő­sek. Ez per­sze nem volt igaz, nem hülyék ezek az ola­szok, hogy min­den­kit kinyír­ja­nak egy ilyen szá­gul­dó kopor­só­val. (Sok­ba kerül­ne a szer­víz.) Jól le vol­tak sza­bá­lyoz­va az autók, és a pálya­mun­ká­sok is folya­ma­to­san fog­ták vissza az embe­re­ket, ha vala­ki mond­juk 80-ig gyor­sí­tott. És még így is akko­ra élmény volt a veze­tés, hogy csak na. Nincs ABS, nincs ASR, nincs kor­mány­szervó. Hátul hörög a motor, gyor­sí­tás­nál lök, motor­fék­nél vissza­ránt. A kanya­rok­ban azt hin­né az ember, hogy mind­járt bele­áll a fal­ba, de nem, mert ez egy töké­le­tes kis szer­ke­zet, sem­mi hülye elekt­ro­ni­ka, ha nem csi­nálsz hülye­sé­get (túl nagy gáz vagy túl nagy fék), akkor gyö­nyö­rű­en bevesz min­den kanyart. (Nem gyor­san, de szé­pen.) Töké­le­tes kup­lung, szek­ven­ci­á­lis vál­tó, amit csak lök­dös­ni vagy rán­ta­ni kell, ilyen autó­kat kel­le­ne csi­nál­ni, nem bőr­ülé­se­se­ket.

Ezen a vide­ón az első köröm végén lekö­röz­nek ket­ten, mert ők már tapasz­talt ver­seny­zők vol­tak, két kör­rel töb­bet men­tek. Aztán az utol­só előt­ti köröm­ben vissza­előz­tem a Fer­ra­rit, erre igen büsz­ke vagyok.

Szó­val így vezet­tem Forma‑2 ver­seny­au­tót Milá­nó­ban.

A szondák és én

Szom­ba­ton Regi­vel elmen­tünk étte­rem­be, kiél­vez­vén az utol­só ilyen alkal­mat kb. júli­u­sig (ti. ott­hon — Magyar­or­szá­gon — vol­tunk két hétig). Mivel már az ajtó­nál elvet­ték tőlünk a kabá­tun­kat (biz­tos fél­tek, hogy fize­tés nél­kül távo­zunk?), igen meg­il­le­tő­döt­ten ültünk le az asz­tal­hoz. Hogy kicsit oldód­junk, ren­del­tünk egy-egy kis­üs­ti meggy pálin­kát, illet­ve egy-egy kor­só csa­polt sört. A vacso­ra nagyon jó volt, de nem is ezért írok, ked­ves Nap­lóm!

Vacso­ra után elmen­tünk egy hely­re (mi ilyen hely­re járós faj­ták vagyunk), és utá­na egy másik hely­re is. Mivel kocsi­val men­tünk be a város­ba (Göd­ről Buda­pest­re), ezért evi­dens volt, hogy nem iszom (töb­bet), ezért egy­más után ittam a narancs­le­ve­ket, men­tes vize­ket, alko­hol­men­tes sörö­ket. Nagy buli volt, na. Aztán haj­na­li ket­tő felé — kb. 7–8 órá­val a vacso­ra után — szé­pen haza­in­dul­tunk.

A Váci úton halad­tunk kife­lé, ami­kor az egyik piros lám­pá­nál meg­állt mel­let­tünk egy rend­őr­au­tó. Én ezt nem lát­tam, mivel a kor­mány­ra könyö­köl­ve Regi felé for­dul­tam, épp beszél­get­tünk. Saj­nos ez a yard szem­szö­gé­ből pont úgy nézett ki, mint­ha egy részeg ráaludt vol­na a volán­ra. Nem is kel­lett több, zöld­nél elen­ged­tek, beáll­tak mögénk, és vil­lo­gó-nénó kom­bó mel­lett meg­ál­lí­tot­tak.

Nyu­godt vol­tam tel­je­sen: tud­tam, hogy ha szon­dá­ra kerül a sor, akkor majd beje­lez vala­mi mini­má­li­sat, meg­bün­tet­nek, leg­kö­ze­lebb meg majd vacso­ra előtt is alko­hol­men­tes pálin­kát iszom szűz sör­rel. De azért erő­sen remél­tem, hogy nem lesz szon­dá­zás.

— Jó estét kívá­nok, jogo­sít­ványt, for­gal­mi enge­délyt kérek! Fogyasz­tott alko­holt?

Átad­tam a papí­ro­kat (a jog­sim is sváj­ci, mert 1 év alatt le kell cse­rél­ni), és mond­tam, hogy egy sört ittam vacso­ra előtt. “Utá­na pedig men­tünk buliz­ni, de ott már nyil­ván nem ittam sem­mit, mert tud­tam, hogy jövünk haza kocsi­val” — sike­rült egy ilyen logi­kus mon­dat­tal vála­szol­ni.

— Akkor fúj­junk egy szon­dát!

Fúj­junk! Meg­fúj­tuk (leg­alább­is én, ő csak mutat­ta, hogy kell fúj­ni), a rend­őr úr igen gond­ter­helt arcot vágott. Bejel­zett a szon­da.

— Ket­tős állam­pol­gár?

Mond­tam neki, hogy nem. Erre elvit­te a papí­ro­kat, és nagy meg­be­szé­lés­be kez­dett kol­lé­gá­já­val. Kis idő múl­tán vissza­tért.

— El kel­le­ne men­nünk vér­vé­tel­re, mivel sváj­ci állam­pol­gár.

No, mon­dom, itt akkor fél­re let­tem ért­ve. Egy­sze­res, bol­dog, magyar állam­pol­gár vagyok, kérem.

— Van sze­mé­lyi iga­zol­vá­nya és lak­cím­kár­tyá­ja?

Hogy ne len­ne, drá­ga biz­tos úr, miért nem ezzel kezd­te? Átad­tam neki a kár­tyá­kat, igen örült, és elment beszél­get­ni a tár­sá­val megest. Aztán vissza­tért.

— 0,3‑ig 100.000 Ft, 0,3 és 0,5 között 150.000 Ft. (Oké, de mennyi lett?) 0,3 alatt van. Elfo­gad­ja?

Azt hiszem, itt akar­ta magát ala­po­san meg­kor­rum­pál­ni, de nekem ehhez sem­mi ked­vem nem volt. Kér­dez­tem, hogy van más válasz­tá­som? Nem vála­szolt. Mon­dom, akkor mivel nincs más válasz­tá­som, ezért elfo­ga­dom.

— Az autó­ja mun­ka­esz­köz?

No, ezen Regi­vel meg­le­pőd­tünk, hogy ez most hogy jön ide. Meg hogy Regi tud‑e vezet­ni. Tud, nem is akár­ho­gyan, de mivel ő is ivott, azzal se len­nénk bel­jebb. Mond­tam, hogy nem mun­ka­esz­köz az autó, de ha most elve­szik a jog­sit (ha erre cél­zott), akkor nehe­zen jutunk vissza Svájc­ba.

— Meg kel­le­ne fúj­ni ezt a másik szon­dát is, ez dzsí­pí­e­szes, és akkor utá­na ki tud­juk töl­te­ni a papí­ro­kat.

Hozott egy nagyobb szon­dát, amit ezút­tal be is kel­lett kap­ni. (Az elsőt csak tisz­tes távol­ság­ból fúj­tam.) Az első fújás óta eltelt 10 perc, meg két ext­ra strong rágó, de nem hit­tem, hogy ez bár­mit is vál­toz­tat­na a hely­ze­ten. Fúj­tam hát egy nagyot.

Pittyeg, kat­tog, rend­őr bácsi nézi, elszo­mo­ro­dik.

— 0,0. Jó éjsza­kát, vigyáz­za­nak maguk­ra!

Ennyi. Vissza­ad­ta az összes papírt, iga­zol­ványt, és elmen­tünk. Egy­szer sem mutat­ta egyéb­ként a szon­dá­kat, sze­rin­tem csak le akart húz­ni vala­mennyi­vel.

(…)

Majd három nap­pal később haza­ér­tünk Svájc­ba, és várt egy csekk 250 frank­ról, gyors­haj­tás. Befi­zet­tem. És Auszt­ri­á­ban is benéz­tem haza­fe­lé egy 100-as táb­lát az autó­pá­lyán, majd onnan is keres­nek. Én is csak ezt a kapi­ta­lis­ta Nyu­ga­tot pén­ze­lem!

Egy hazaút margójára

Pont ma kér­dez­te egy kol­lé­gám, hogy blogolok‑e még. Azt mond­tam, igen, pedig hát olyan az álta­lam biz­to­sí­tott blog­ol­va­sá­si élmény, mint a kutya vacso­rá­ja: vagy van, vagy nincs; és ha van, akkor se biz­tos, hogy jó.

Előz­mény: pén­te­ken, mun­ka után Regi eljött értem a gye­re­kek­kel. 3 körül (na jó, ez annyi­ra nem mun­ka “után”) indul­tunk, volt pár dugó, pár ter­ve­zett meg­ál­lás. Kata és Zizi vacso­ra után (amit egy magyar sze­mély­zet­tel ellá­tott étte­rem­ben fogyasz­tot­tunk Mün­chen után, ld. Axxe Res­ta­u­rant) szé­pen elalud­tak, végig jól visel­ked­tek. Haj­na­li három előtt értünk Göd­re.

Vasár­nap reg­gel 10 előtt indul­tam vissza Svájc­ba Göd­ről. Buda­pes­ten vagy egy óra volt átver­gőd­ni, pedig nem volt vala­mi for­ga­lom. Ahogy elhagy­tam a város­ha­tárt, szin­te varázs­ütés­re eltűn­tek a kátyúk, nem is értem, ez vala­mi urbá­nus hagyo­mány lehet mife­lénk. Már majd­nem Moson­ma­gyar­óvár­nál vol­tam, ami­kor fel­hí­vott Pityu bará­tom, aki pont a kim­lei albér­le­té­ben volt Andi­val, szó­val beug­rot­tam hoz­zá­juk.

Ez a beszá­mo­ló egy­re inkább hason­lít az “Egy nap a Car­na­tion­ben” c. klasszi­kus­ra. Ragad­juk is meg az alkal­mat, és olvas­suk el Scrib­den.

Szó­val az ütő újra­hú­ro­zá­sa után, de még köz­vet­le­nül az Unre­al-par­ty előtt tovább­in­dul­tam Auszt­ria irá­nyá­ba. Bécs­nél ezút­tal nem téved­tem el, ez hír. Mond­juk navi­gá­ció mel­lett csak a hülyék tud­nak elté­ved­ni. Mond­juk a múlt­ko­ri elté­ve­dés­nél is ment a GPS.

Bécs után irány St. Pöl­ten, amit én min­dig Szent Pölk­ten­nek mon­dok, ez a város vala­hogy kíván­ja azt a köz­be­éke­lő­dő k betűt. St. Pöl­ten­ről egy dol­got érde­mes tud­ni: Dét­ári “Döme” Lajos ’96-tól ’98-ig ját­szott ott, köz­vet­le­nül a sváj­ci légi­ós­ko­dá­sa után. Eskü­szöm, hogy ha vala­ha Svájc­ban fogok pro­fi szin­ten fociz­ni, utá­na én is a szent pölk­te­ni VSÉ-ben fogok leve­zet­ni. Fut­ball­ban kihí­vá­sok­kal küsz­kö­dő olva­só­im ked­vé­ért elmon­dom, hogy a leve­ze­tés azt jelen­ti, hogy az ember öre­gen sok pénzt keres azzal, amit sze­ret csi­nál­ni, és még meg sem kell sza­kad­nia. Én spe­ci­el 2 kilós kett­le­bel­lek­kel aka­rok majd leve­zet­ni.

St. Pöl­ten után a követ­ke­ző emlí­tés­re érde­mes város Linz, de azt ki is kerül­tem. Utá­na jön Salz­burg, ahol szin­tén van foci­csa­pat, nem is akár­mi­lyen. Itt szólt a navi­gá­ció a TMC miatt, hogy dugó van, és tér­jek le az autó­pá­lyá­ról. Hö, milyen dugó, gon­dol­tam magam­ban, tök üres az út. Ja, pont addig volt üres, amíg el nem hagy­tam a lehaj­tót, utá­na olyan szép dugó lett, hogy le a kalap­pal előt­te. Az volt fur­csa, hogy a bel­ső sáv­ban és a leál­ló­sáv­ban áll­tak a kocsik. Nem lát­tam még ilyet.

Mind­egy, ennek is vége lett, tan­kol­tam egy jóízűt, és tovább­ha­lad­tam nyu­gat­nak. Már Német­or­szág­ban vol­tam, ami­kor besö­té­te­dett (ez ugye dél­után 4 órát jelent mos­tan­ság). Itt három­sá­vos­sá szé­le­se­dett az autó­pá­lya, ahol megint olyat tapasz­tal­tam, mint még soha. Bel­ső sáv, 100 km/h; közép­ső sáv, 120 km/h; kül­ső sáv, tök­üres. Nem értem, azóta sem. Mind­egy, men­tem a kül­ső sáv­ban, meg néha a közép­ső­ben.

Mün­chen­nél már kicsit fáradt vol­tam, azért még­is­csak 700 km volt addig az út. Pont azt szá­mol­gat­tam, hogy milyen gyor­san érek majd haza, este 8‑kor már a befek­te­té­si ban­kok sze­rel­mi éle­té­ről olva­sok majd a Kind­le-ön a kád­ban. Aztán elkez­dett szál­lin­góz­ni a hó, aztán meg sza­kad­ni. Mün­chen után 200 km‑t men­tem sza­ka­dó hóesés­ben, havas autó­pá­lyán. 100-nál töb­bel nem ment sen­ki, én néha egé­szen 80-ig gyor­sul­tam. Szar volt, na.

A sváj­ci határ előtt meg­áll­tam a ked­venc Shel­lem­nél, ahol min­dig veszem az autó­pá­lya-mat­ri­cát. Ami­kor kiszáll­tam, reme­gett kezem-lábam. Ez főleg pipi­lés köz­ben jött jól. Tan­kol­tam, aztán átgu­rul­tam a hatá­ron. Még esett a hó, a hatá­ron még muta­tó­ba se volt sen­ki, az oszt­rá­kok nyil­ván meccset néz­tek, a sváj­ci­ak pedig fondüz­tek.

A határ­tól még 100 km‑t jöt­tem. Aztán meg­ér­kez­tem, pont este 10-re.

Szó­val csak ennyit akar­tam írni. Meg hogy 210-nél még húzott vol­na a kocsi, de én már nem mer­tem gyor­sí­ta­ni …

Autós kalandok

200 km sváj­ci autó­zás után veszem a bátor­sá­got, és meg­osz­tom a közön­ség­gel eddi­gi tapasz­ta­la­ta­i­mat. Lehet, hogy álta­lá­no­sí­tok, lehet, hogy nem igaz, de az eddi­gi­ek alap­ján nekem ez jött le.

Gyors­haj­tás
Svájc­ban nem éri meg gyor­san haj­ta­ni, mert igen sok az ellen­őr­zés, és igen drá­ga a bün­te­tés. A tole­ran­cia 3 km/h (léze­res mérés­nél), ill. 5 km/h (egyéb méré­sek­nél), azaz ennyi­vel lehet túl­lép­ni a sebes­ség­ha­tárt, utá­na lehet csen­get­ni (hely­ben — akár kár­tyá­val is!). Ha tehát ország­úton 84-gyel szá­gul­dasz, és bemér­nek, az kb. 40 frank. +10 km/h sze­ren­csé­re nem 400, de tény­leg nem éri meg.
Ebből az követ­ke­zik, hogy álta­lá­ban véve Svájc­ban (vagy leg­alább­is Zürich kan­ton­ban) az autó­sok annyi­val men­nek, amennyi­vel sza­bad. Sok­szor lehet lát­ni hosszú, állan­dó sebes­ség­gel hala­dó kocsi­so­ro­kat, ahol min­den­ki megy max. ± 1‑gyel, és kész. Nincs előz­ge­tés (engem az elmúlt egy hónap­ban, ami­óta itt a kocsi, kb. 3x előz­tek meg), nincs kiku­kucs­ká­lás. Hala­dás van, oszt jóna­pot.

Vil­lo­gás
Svájc­ban sze­rin­tem a vas­edény­hez képest sok a vil­lo­gás. Ahogy az a fen­ti­ek­ből lát­szik, itt a maxi­má­lis sebes­ség­ha­tárt igen kihasz­nál­ják az embe­rek, és így aztán nem tole­rál­ják azt, ha vala­ki ország­úton 75-tel cam­mog. Az a vic­ces, hogy ez a jó szo­ká­suk kül­föl­dön is kitart, min­ket pl. Jes­tet­ten­től haza­fe­lé jövet vil­lan­tott le egy gonosz züri­chi.
A vil­lo­gás azért jó, mert ha nem nézel hát­ra, nem nézed a vissza­pil­lan­tót, és nincs éjsza­ka, akkor jó eséllyel meg sem látod. :)

Beso­ro­lás
Ez a leg­ke­mé­nyebb, ide vég­re van egy jó szto­rim is. Zürich­ből Rafz felé halad­va, Bülach után egy­szer­csak elfogy az autó­pá­lya, meg­szű­nik a bel­ső sáv, és egy egy­sá­vos ország­út halad tovább észak­ra. Ez hét­köz­na­pon­ként saj­nos sok­szor okoz dugót, mert ugye a sebes­ség is csök­ken 120-ról 80-ra, és a sávok szá­ma is. Az autók nagy szá­za­lé­ka türel­me­sen beso­rol ide­jé­ben a jobb olda­li sáv­ba, de akad­nak, akik marad­nak a bal olda­lon, és elő­re­men­nek a sor mel­lett. (Hazud­nék, ha azt mon­da­nám, én még nem csi­nál­tam ilyet.) Pén­te­ken jöt­tem haza, és udva­ri­a­san áll­tam a sor­ban, néz­ve, ahogy egy-egy sie­tős egyén elha­lad mel­let­tem bal­ra. Aztán elér­tem ahhoz a rész­hez, ahol vég­ér­vé­nye­sen elfogy a bal olda­li sáv, ami­ben egy schaff­ha­us­eni rend­szá­mú, piros, disz­kós (köszi, Pityu!) kere­kű autó csor­gott mel­let­tem. Épp a Metal­li­ca St. Ang­er c. albu­ma ment, így han­gu­lat­ban vol­tam (egyéb­ként sosem szok­tam Metal­li­cát hall­gat­ni), és nem nagyon volt ked­vem been­ged­ni a kol­lé­gát. Főleg akkor nem, mikor meg­lát­tam, hogy a tele­fon­ját nyom­kod­ja, sőt, még dohány­zik is! No, ez nálam már Magyar­or­szá­gon is főben­já­ró bűn, ha raj­tam múl­na, akkor a dohá­nyo­sok még főúton is elvesz­te­nék az elsőbb­sé­gü­ket, ha az ember ész­re­ve­szi a kor­má­nyon pihe­nő kéz­ben a cigit. Szó­val ekkor meg­es­küd­tem min­den­re, ami szent, hogy én ezt a fic­kót akkor se enge­dem be, ha két man­kó­val inte­get, miköz­ben mara­dék keze­i­vel egy­szer­re imád­ko­zik és hány­ja magá­ra a keresz­te­ket. (Per­sze nem tett ilyet.) Elér­tünk tehát egy­más mel­lett a záró­vo­na­lig, ahol a bel­ső sáv for­ga­lom elől elzárt terü­let lesz, és még min­dig nem enged­tem be. No, ezen aztán tel­je­sen kiakadt (!), rám­hú­zott, inte­ge­tett, és lát­szott, hogy csak úgy har­sog­nak azok a gyö­nyö­rű h‑hangok, ahogy svej­ci­ül károm­ko­dik. Aztán a mögöt­tem levő been­ged­te, és még intett egy olyan iga­zi “sváj­ci­va­gyok­ne­ked­meg­ma­gyar­rend­szá­mos­sko­dád­van” jel­le­gűt, és ennyi­ben maradt a barát­sá­gunk.
Ennyi a szto­ri, sváj­ci viszony­lat­ban ez igen nagy izga­lom­nak szá­mít! :)

Képünk illuszt­rá­ció.

Köszö­nés
Nincs!
Ott­hon nagy divat meg­kö­szön­ni, ha been­ged­tek: ilyen­kor kira­kod az elaka­dás­jel­zőt pár másod­perc­re, inte­getsz a vissza­pil­lan­tó­ba, index ide-oda stb. Itt ez hiány­zik. Amennyi­re látom, nem nagyon köszön­nek az embe­rek, max. egyet inte­nek, ha enge­ded őket befor­dul­ni pl. szem­ből, főút­ról bal­ra. Én ezt nem foga­dom el, és tovább­ra is elaka­dás­jel­ző­zök, mint egy hős.

Dudá­lás
Nincs!
A sváj­ci autók­ból gyá­ri­lag hiány­zik a duda. Való­szí­nű­leg a kül­föl­di kocsik hono­sí­tá­sa­kor a meg­fe­le­lő dró­tot elvág­ják. Én már­ci­us óta nem emlék­szem duda­szó­ra, pedig azért annyi­ra nem vagyok fele­dé­keny.

Regi min­den jót leír szé­pen, nekem meg csak az ilyen unal­mas témák marad­nak! :)