Check this out

Most jelent­kez­tünk ki. 10 perc netez­ge­tés, aztán irány a rep­tér. Fél 5‑kor szál­lunk fel, 6‑kor érke­zünk. Vég­re, vég­re, vég­re.

Sorozatok, végre

Elin­dul­tak a nagy ame­ri­kai soro­za­tok, amik közül négy­nek a rab­ja vagyok. Ennek örö­mé­re teg­nap letor­ren­tez­tem meg­vet­tem a Vide­o­On­De­mand-rend­sze­ren keresz­tül a My Name Is Earl (3. évad) első (dupla)részét, a Pri­son Break (3. évad) első három részét, és meg is néz­tem mind.

Most jön le fize­tek elő a Hero­es (2. évad) első két részé­re, és a Hou­se (4. évad) első epi­zód­já­ra.

Azért meg­van a diszk­rét bája egy ötcsil­la­gos hotel hall­já­ban tör­té­nő tor­ren­te­zés­nek. Mesél­ték.

Utolsó napok

Ma van az utol­só tel­jes nap, sze­ren­csé­re ennek a jó része is izgal­ma­san telt. De előbb a teg­nap máso­dik felé­ről.

Ojró
Nagy euro-jel, ami alatt át is lehet men­ni, de én babo­nás vagyok.

Házak
Van egy nagy park, és körü­löt­te egy cso­mó felhőkarcol(gat)ó.

Opera
Ez a régi ope­ra­ház. Idá­ig men­tünk, aztán vissza a Haupt­wa­ché­ig.

A “nagy” séta előtt még piz­záz­tunk is. Utá­na meg a HK-ülést hall­gat­tam MSN-en keresz­tül. Köszi, Viti!

Szó­val ma. Ma bejöt­tünk szé­pen, a dél­előtt gyor­san eltelt, aztán dél­ben elmen­tünk ebé­del­ni Mark­kal. Két­ülé­ses BMW-je van, úgy­hogy két­szer kel­lett for­dul­nia. Ugyan­ab­ba az étte­rem­be men­tünk, mint múlt hét ked­den, ezút­tal a vál­to­za­tos­ság ked­vé­ért stea­ket ettem, vére­sen. Jól eldu­mál­tunk, aztán 2‑re vissza is értünk.

Itt még kap­tam egy három órás edu­ca­ti­o­nal ses­si­ont (magyar nyel­vű olva­só­im ked­vé­ért: edu­ká­ci­ós peri­ó­dust), aztán Björn kije­len­tet­te, hogy kész. Még hol­nap bejö­vök vala­mi­kor, lesz egy kon­fe­ren­cia­be­szél­ge­tés (min­den­ki ott­hon lesz, csak én leszek itt bent), aztán ebéd, és irány a hotel, aztán a rep­tér. Micso­da izgal­mak.

Most van hat óra, az embe­rek szé­pen haza­men­de­gél­nek, min­den­ki búcsúz­ko­dik tőlünk. Nem­so­ká­ra “haza­in­du­lunk” a hotel­be, előt­te még pró­bá­lok besze­rez­ni egy-két dol­got. Este cso­ma­go­lás, ala­po­san, mert külön­ben nem fogok befér­ni a bőrönd­be. Ne felejt­sem el!

Pihenés — már csak két nap

Ma van a német egy­ség nap­ja. Ennek örö­mé­re teg­nap este meg­néz­tem a Táv­kap­csot (amin én vala­mi­ért min­dig meg­ha­tó­dok, és tel­je­sen meg­vál­to­zik a han­gu­la­tom), ma meg az Ellen­sé­ges terü­le­tet (ami meg ilyen Owen Wil­son-os szer­bes hábo­rús film). Sőt, napok óta elő­ször ren­de­sen kialud­tam magam, a meg­fá­zá­som nagy­já­ból elmúlt, ráadá­sul már csak ket­tőt kell alud­ni, és megyünk haza. Mi ez, ha nem egy jó nap?

Szó­val fel­kel­tem, meg­reg­ge­liz­tünk, és nagy­já­ból ennyi volt a fix prog­ram mára. Pihe­nés, nete­zés, eset­leg este vala­mi evés, aztán annyi. Csü­tör­tök lesz az utol­só iga­zi mun­ka­nap, mert pén­te­ken már dél­ben lelé­pünk, és irány a rep­tér. Sőt, hol­nap meg lesz egy két­órás ebé­dünk Mark­kal, aki a funk­ci­o­ná­lis főnö­künk. Nem is lesz olyan hosszú ez a csü­tör­tök se, így ki is lehet bír­ni jól.

Teg­nap megint kemény tanu­lás és taní­tás folyt, min­den­fé­le inter­fé­sze­ket és tri­gge­re­ket néze­get­tünk, szó­val kezd komo­lyod­ni a beve­ze­tő anyag. Sze­rin­tem nem hala­dok rosszul, a vissza­jel­zé­sek alap­ján elé­ge­det­tek velem. Jómun­kás­em­ber leszek, beh jó.

Itt egy kép, hopp.

Bácsi
Utas­tár­sunk egy S‑Bahnon. Milyen szép kis suso­gós, sport­ci­pő és zok­ni!

És akkor egy kicsit a blog­ról. Szep­tem­ber volt a leg­lá­to­ga­tot­tabb hónap eddig, az elő­ző hét a leg­lá­to­ga­tot­tabb hét, és a mos­ta­ni hét­fő a leg­lá­to­ga­tot­tabb nap. Köszö­nöm, hogy ennyi­en érdek­lőd­tök, ami azért esik nagyon jól, mert a leg­töb­be­te­ket az utób­bi idő­ben elég­gé elha­nya­gol­tam. Köszi még egy­szer.

Malajzia

Nem ter­vez­tem mára még egy bejegy­zést, de az élet köz­be­szólt. Az előbb jött — mit jött, özön­lött — be a hotel­be vagy száz távol-kele­ti lány­ka. Úgy 16–18 éve­sek lehet­nek, és nem tudom, hogy ki fizet ki ennyi pénzt szál­ló­ra nekik.

Sokan
A lob­bi meg­telt.

Jönnek be
Ist­ván se érti.

6, 5, 4…

Na, ezen a hét­vé­gén is túl vagyok. Szom­bat este steak-ezés és kocs­má­zás (mely során limo­ná­dét és teát ittam). Vasár­nap pihe­nés, és este bar­be­cue-par­ty az egyik jó messzi kül­vá­ros­ban. Innen kap­tok egy képet.

Kolbász sörrel
Brat­wurst (vagy bajor kol­bász, kinek mi tet­szik) sül. Ha sör­rel locsol­juk, szép piros lesz.

És még egy a haza­út­ról.

S-Bahn
A hagyo­má­nyos vona­tos kép. Reg­ge­len­te meg dél­után sokan van­nak, akkor nem tudok fotóz­ni.

Ma meg a szo­ká­sos volt. Sem­mi ext­ra. Most, hogy egy­re töb­bet tudok, egy­re job­ban félek. Jó len­ne már ott­hon len­ni.

Haza

Már nagyon-nagyon sze­ret­nék ott­hon len­ni.

A frankfurti láncfűrészes

Figye­lem­fel­kel­tő cím, mert mos­ta­ná­ban sen­ki sem kom­men­tel. Nem is csi­ná­lom tovább a blo­got, mert elha­nya­gol­tok. Megyek is haza pén­te­ken. (Már nagyon várom!)

Teg­nap este volt egy ilyen kis össze­jö­ve­tel, ahol talál­koz­tunk egy har­ma­dik volt gimis osz­tály­tár­sunk­kal (az osz­tály 10%-a Frank­furt­ban, milyen ez már), meg raj­ta kívül 6–8 magyar­ral, meg pár vegyes nem­ze­ti­sé­gű ember­rel. 10-től ket­tő­ig vol­tunk a Café&Bar Celo­na nevű helyen. Kis­sé kao­ti­kus kez­dés (nem sike­rült az asz­tal­fog­la­lás, így meg nehe­zen ül le 15 ember) után jó kis beszél­ge­tés lett, amit elő­se­gí­tett a “fél­áron a kok­té­lok 11 után” akció. Mond­juk így utó­lag vissza­néz­ve nem kel­lett vol­na ezt kihasz­nál­ni, mert így a mai reg­gel elég rosszul sike­rült…

De ami jó volt a mai nap­ban: város­né­zés, vásá­rol­ga­tás, néze­lő­dés, ilye­nek. Szó­val akkor most megint átme­gyünk fotó­blog­ba.

Tömeg
Még teg­nap fotóz­tam ezt. Ez van min­den reg­gel, mikor megyünk mun­ká­ba. Az S‑Bahnon uta­zó embe­rek 90%-a leszáll Esch­börn Süd­nél, aztán szé­pen sétá­lunk a gyár­ba.

Bácsi
Ez az úr éppen becsek­ko­lás előtt állt. Tel­je­sen szok­vá­nyos öltö­zet egy ötcsil­la­gos szál­ló­ban, ezért fotóz­tam.

Commerz
Ez a nagy épü­let a Com­merz­bank, azt hiszem. Itt kez­dő­dik a vigal­mi negyed, amit tovább­ra sem talá­lunk. Mond­juk nem is keres­sük.

Ház
Ez itt a Haupt­wa­che (talán lema­radt egy umlaut vala­hon­nan), és van raj­ta egy olcsó kis étte­rem.

Tüntetés
Ők itt éppen tün­tet­nek. Nem mond­ták meg magya­rul, hogy miért, szó­val egy­ál­ta­lán nem értek velük egyet, sőt, eluta­sí­tom.

Tévé
Ez a tévé akko­ra, mint egy ember, és annyi­ba kerül, mint egy autó. Vet­tünk ket­tőt.

László
Ez itt én vagyok, kicsit más­na­po­san és boros­tá­san.

Ház
Ez talán a város­há­za. Nem mer­nék rá meg­es­küd­ni, de hát­ha.

Híd
Ez a kép nagyon fur­csa. Viszont ez egy híd a Maj­nán.

Kocsi
Ezt lát­tam, miköz­ben netez­tem. Illet­ve ezt is.

UPDATE: kicsit elkés­tem ezzel a bejegy­zés­sel. De lesz ma is, talán.

Szoba kilátással

Elöl­já­ró­ban annyit, hogy reg­gel kide­rült, az S‑Bahnon van első osz­tály, ülő­he­lyek­kel. Be is ültünk, és mivel nem volt kal­ler (eddig még egy­szer sem lát­tuk), ott is marad­tunk, nem pedig az álló­he­lyek­nél nyo­mo­rog­tunk.

Vége az első hét­nek. Ennek örö­mé­re dél­előtt (meg egy kicsit dél­után is) ki kel­lett töl­te­nem egy tesz­tet, ahol az eddig meg­szer­zett tudá­so­mat mér­ték fel. Illet­ve ez nem is jó kife­je­zés, inkább csak meg­néz­ték, hogy “is this a good direc­ti­on or not”. Kicsit már sok volt az angol erre a hét­re, az biz­tos, hogy hét­fő óta töb­bet beszél­tem ango­lul, mint koráb­ban mond­juk az egye­tem tel­jes ide­je alatt. Mond­juk ez nem egy nagy aka­dály, de akkor is. (Mond­hat­ni sebaj.)

Megint volt kon­fe­ren­cia­be­szél­ge­tés, ahol min­den erő­met lat­ba kel­lett vet­nem, hogy meg­ért­sem a Ste­fa­nia nevű néni (egy­ben cso­port­ve­ze­tő, ejtsd tím­lí­der) olasz akcen­tu­sos angol­ját. Ha az ember hoz­zá­szo­kik, akkor már nincs vele gond, de így éhgyo­mor­ra kicsit mere­dek volt.

Ma rela­tí­ve korán végez­tünk, haza­fe­lé elfo­gyott egy kebab, ami itt ugye dön­er. Most pedig beszél­je­nek helyet­tem a képek (meg a kép­alá­írá­sok).

Folyosó
Ez a folyo­sóm. A leg­vé­gén vagyok, a lehe­tő leg­messzebb a lift­től. Bez­zeg Ist­ván jó szo­bát kapott.

Tető
Ez itt a lob­bit meg az étter­met tar­tal­ma­zó épü­let­rész tete­je. De szé­pen elmond­tam. Eze­ket a képe­ket úgy csi­nál­tam, hogy rés­nyi­re kinyi­tot­tam az abla­kot, és kitar­tot­tam a kame­rát.

Szembe
Ez van pont szem­be. Az is Inter­Con­ti­nen­tal, meg ez is. Kívül­ről kicsit pane­los beüté­sű­ek, én pl. meg nem mon­da­nám, hogy ez egy luxus­ho­tel.

Balra
Ez van kicsit bal­ra. Erre­fe­lé megyünk reg­ge­len­te a gyár­ba mun­ká­ba. Sem­mi érde­kes.

Jobbra
Ez van jobb­ra. Vala­hol erre­fe­lé kez­dő­dik a frank­fur­ti piros­lám­pás negyed. Benn a néme­tek min­dig mond­ják, hogy men­jek, és kér­de­zik, hogy voltam‑e, de nem, és nem. És nem is fogok.

Szélsőjobbra
Ez meg már nagyon-nagyon jobb­ra néz­ve lát­szik. A tük­rö­ző­dés­ről nem beszél­nék, mert ez már önma­gá­ban is WPP-váro­má­nyos kép.

Már csak nyolcat kell aludni…

Ez az ágy ször­nyű. Olyan nehe­zen enge­di el az embert. Annyi­ra puha. Hatal­mas. Csak éppen üres…

A reg­ge­li folya­mán ezút­tal meg­lá­to­gat­tam a gőzöl­gő ázsi­ai sar­kot, ahon­nan vala­mi­lyen sült hal­koc­ká­kat zsák­má­nyol­va tér­tem vissza az asz­tal­hoz. Az íze olyan sima hal, ellen­ben ször­nyen büdös volt. Nem baj, leg­alább ezt is kipró­bál­tam. (A hotel­ben annyi kínai meg japán van, hogy szin­te min­den­hol lehet őket lát­ni. Most, a reg­ge­li folya­mán az 50 ven­dég­ből leg­alább 35 kele­ti volt.)

A szo­ká­sos uta­zást köve­tő­en a dél­előt­töt a teg­na­pi­hoz hason­ló­an töl­töt­tem. 11-től viszont a funk­ci­o­ná­lis főnö­köm­mel volt egy egy­órás beszél­ge­té­sem. (Itt van helyi főnök meg funkc. főnök is. Mini­mum.) Sok fon­tos dolog mel­lett első­sor­ban a buda­pes­ti éjsza­kai éle­tet jár­tuk körül. Mark elég­gé meg­ked­vel­te Buda­pes­tet, mert olyan lel­ke­sen beszélt róla.

12-kor már meg sem lepőd­tem, hogy enni megyünk. Itt egy­foly­tá­ban evés van. Egy­re nehe­zeb­ben bírom, de tény­leg. Reg­gel enni kell, mert az már ki van fizet­ve — ráadá­sul nem is én fize­tem, dél­ben enni kell, mert ha dél van, akkor enni kell. Este — nos, esté­re meg meg­éhe­zem. Teg­nap pél­dá­ul ettem egy ton­ha­las szend­vi­cset, csak hogy ne legyen olyan szép az élet, tele volt kuko­ri­cá­val. Sebaj.

Dél­után min­den foly­ta­tó­dott ugyan­úgy. Unal­mas ez az itt­lét (már ha éppen nem sörö­zés van): az iro­dá­ban egész nap vala­mit kell csi­nál­ni, mikor meg vég­re haza­é­rek, fáradt vagyok. Még ott len­ne a tévé, de csak rossz-rossz német adók van­nak. Ha fil­met sze­ret­nék néz­ni (mond­juk ango­lul, mert az Ovi­apu néme­tül nem vic­ces), akkor 15 eurót kéne fizet­nem, hogy esté­től más­nap délig legyen 6 pré­mi­um­csa­tor­na. Azt már nem.

Min­den nap­ra egy fotó c. rova­tunk kere­té­ben itt van ez. Volt még ked­den videó­kon­fe­ren­cia, ott lőt­tem ezt a nagy­sze­rű Alca­tel fény­ké­pe­ző tele­fo­nom­mal.

Video

Még annyit a mai nap­ról, hogy

  • egész nap, meg­ál­lás nél­kül, folya­ma­to­san, szün­te­le­nül zuho­gott az eső…
  • itt, a hotel­ben, pon­to­sab­ban a lob­bi­ban van WLAN. Lejössz, bekap­cso­lod a wifit, aztán elmész az ibahn c. oldal­ra, és kivá­lasz­tod azt, hogy “one hour free”. Namár­most, mit gon­dol­tok, mennyi ide­ig lehet “one hour free” netez­ni? Bár­med­dig. Egy óra után meg­sza­kad, meg­nyo­mod újra, hogy “one hour free”, és akkor megint van… Nem mint­ha bán­nám, csak fur­csa, hogy a smu taka­ré­kos néme­tek még a tévé­ért is pénzt kér­nek itt, de a netet meg lehet csa­pol­ni.