Bullet Journal “light”

Ez egy ilyen unal­mas jegy­ze­te­lős bejegy­zés lesz.

Szok­tam írni. Papír­ra, tol­lal. Min­dig van jegy­zet­fü­ze­tem, viszem magam­mal meg­be­szé­lé­sek­re talál­ko­zók­ra ran­de­vúk­ra mee­tin­gek­re. Egy­részt kb. 7%-kal eme­li az ember IQ-ját, ha van nála egy feke­te notesz; más­részt meg egy igen kor­lá­to­zott memó­ri­á­val meg­ál­dott ember ese­té­ben a gon­do­la­tok és meg­be­szél­tek rög­zí­té­se egy­sze­rű­en muss sein muszáj. Múlt héten kap­tam egy új füzet­két, ennek apro­pó­já­ból gon­dol­tam, írok arról, hogy az elmúlt egy évben hogyan jegy­ze­tel­tem.

Még 2016-ban olvas­tam a Bul­let Jour­nal­ról. Egy Ryder Car­roll nevű úr talál­ta ki, és nagy­já­ból arról szól, amit tes­sék elol­vas­ni a web­ol­da­lon. Aki­nek nincs erre két per­ce, annak annyit mon­da­nék, hogy gyors jegy­ze­te­lés, néhány főbb “feje­zet”, néhány egy­sze­rű sza­bály. Azt igé­ri, hogy gyors, egy­sze­rű, átlát­ha­tó. Én 2017 leg­ele­jé­től hasz­ná­lom, az elő­ző noteszt még nem így kezd­tem el hasz­nál­ni, csak menet köz­ben áll­tam át, ebből aztán volt is néhány zava­ro­dás (ezek­re majd kité­rek). Az új noteszt viszont már tel­je­sen töl­té­nye­sí­tet­tem.

Mit kel­le­ne csi­nál­ni, azaz mi az a bul­let jour­nal?
— Rapid log­ging, azaz gyor­san leír­ni min­dent
Töl­té­nyek, azaz fel­ada­tok, ese­mé­nyek és jegy­ze­tek össze-vissza
Kieme­lők, amik szép magyar szó­val high­light­ol­ják a külön­bö­ző dol­go­kat
— Index, futu­re log, monthly log, daily log, azaz kb. külön­bö­ző feje­ze­tek a nap­ló­ban

Mit csi­ná­lok ehe­lyett, azaz mi az a bul­let jour­nal “light”?
— Rapid log­ging marad, igyek­szem min­dent egy­sze­rű­en, egy sor­ban leje­gyez­ni
— Az ese­mé­nyek tel­je­sen feles­le­ge­sek, nem hasz­ná­lom őket; fel­ada­tok (.) és jegy­ze­tek (–) van­nak
— Nincs sem­mi­fé­le mig­rá­lás, ez egy úri hun­cut­ság
— Egy­fé­le kieme­lés (*), nincs sem­mi­fé­le ins­pi­rá­ció (!) meg “majd még átné­zem” (ఠ) anno­tá­ció
— Index marad, bár egy­re keve­sebb értel­mét látom; az összes töb­bi helyett csi­nál­tam egy “impor­tant” szek­ci­ót
— Nincs futu­re log, úgy­sem műkö­dik
— Nincs monthly log sem, azt sem hasz­nál­tam soha
— Daily log van, iga­zá­ból az első két oldalt leszá­mít­va csak az van

Oké, eddig rohad­tul nem értem, és nem olvas­tam el, hogy mi az a bul­let jour­nal, akkor most még­is mi ez a bul­let jour­nal “light” még egy­szer?
— Szép és tisz­ta, új jegy­zet­fü­zet
— Az első oldal az index (kb. tar­ta­lom­jegy­zék), ide lehet fel­ír­ni, hogy melyik hónap hol kez­dő­dik és med­dig tart
— A máso­dik oldal az összes olyan fon­tos dolog, ami­ből egy évben max. 20 darab van
— A har­ma­dik oldal­tól kezd­ve jön a jegy­ze­te­lés maga
— Min­den napot új dátum­mal kez­dek, szé­pen, hosszan kiír­va, mert ez elkü­lö­ní­ti a dol­go­kat (pl. 2018.01.15. hét­fő)
— Mee­ting címe min­dig kiemelt jegy­zet (*–)
— Utá­na min­den dolog, amit fel­írok, sima jegy­zet (–)
— Teen­dők akár a jegy­ze­tek között is lehet­nek elszór­va, vagy ha több van, akkor utá­na (.)
— Fon­tos teen­dő érte­lem­sze­rű­en kiemel­ve (*.)
— Ha egy teen­dő el van végez­ve, akkor áthúz­va (*x)

Miért jó ez így?
— Nem kell szö­veg­ki­eme­lő­vel szó­ra­koz­ni, pedig vala­mi­ért koráb­ban rend­sze­re­sen csi­nál­tam ezt (nem tudom, miért)
— Nem kell azon gon­dol­kod­ni, hogy most vala­mi miért és hogyan van kiemel­ve, csak ki van emel­ve, és kész
— A teen­dők gyor­san vissza­ke­res­he­tők, mert jól lát­szód­nak
— Mini­má­lis over­headdel lehet hete­ket kitisz­tí­ta­ni, és nagyon kevés dolog felej­tő­dig el (én tavaly csak olyan dol­got felej­tet­tem el, amit nem akar­tam meg­csi­nál­ni)

Így néz ki pél­dá­ul egy adott oldal a notesz­ban.

2018.01.01. hét­fő
*– Első nap a síis­ko­lá­ban
  — Talál­ko­zás a cso­port­tár­sak­kal
  — Baro­mi szom­jas vagyok már egy óra után
*X Hol­nap­tól hoz­ni kula­csot
2018.01.02. kedd
*– Máso­dik nap a síis­ko­lá­ban
  — Síe­lés a völgy­ben
  — Talál­ko­zás a gye­re­kek­kel
  . Meg­néz­ni az útvo­na­lat, amit √2 sebes­ség­gel tet­tem meg ma
  — Rádöb­ben­ni, hogy ennek a bejegy­zés­nek sem­mi értel­me, és ettől sen­ki sem fog más­hogy jegy­ze­tel­ni
  — De ez engem annyi­ra nem zavar

Viszlát, 2017!

Ez ilyen mun­kás poszt lesz, vigyá­zat!

Néhány órán belül vég­re véget ér ez az év, ami olyan volt, mint a Well­hel­lo-film (gy.k. #soha­vé­get­ne­mé­rős), bár a film mond­juk tava­lyi, az évről pedig éppen az imént írtam, hogy mind­járt véget ér. Jó hason­lat, ket­tes, leül­het!

Milyen volt 2017? Kemény.

A janu­ár jól kez­dő­dött, már­mint a leg­ele­jén. Min­den szép és jó volt, kel­le­mes tici­nói tele­lés után kel­le­mes züri­chi szil­vesz­ter, jó évkez­det. Elő­lép­tet­tek. 11-én egy bal­fék audis elütöt­te Regit a zeb­rán, és ez elég­gé rányom­ta a bélye­gét az azt köve­tő hetek­re, hóna­pok­ra. 20-án nem csak a lányok 6. szü­le­tés­nap­ját ünne­pel­tük, de Trump beik­ta­tá­sát is sirat­tuk. (Nem vagyok egy alt-right.)

A feb­ru­ár érde­kes volt. A pro­jek­ten dol­go­zó főnö­köm (iga­zá­ból főnök­asszony) a sem­mi­ből beje­len­tet­te, hogy elmegy a pro­jekt­ről, sőt, 10+ év után a bank­tól is. Az addig se kevés mun­ka egy han­gya­bo­ká­nyit több lett.

Már­ci­us­ban aztán elment a hölgy, és ki más kap­ta meg a sta­fé­tát, mint én. Ez azért volt jó, mert az addi­gi mun­kám mel­lé meg­kap­tam az övét, plusz nagy­já­ból ugyan­ak­kor elment a 60%-os PMO (pro­jekt­asszisz­tens) hölgy is a pro­jekt­ről, így már­ci­us­tól kezd­ve 2,6 FTE vol­tam egy sze­mély­ben. 24-én vol­tunk Bern­ben útle­ve­let csi­nál­tat­ni.

Az ápri­lis jó volt, mert tele volt mun­ka­szü­ne­ti napok­kal, viszont rossz volt, mert kezd­tem baro­mi­ra elfá­rad­ni. A pro­jekt addi­gi leg­na­gyobb release‑e volt a hónap köze­pén, mond­juk az sike­rült. Viszont elkez­dő­dött a füves (borí­tás, nem ciga­ret­ta) foci­sze­zon, rend­sze­re­sen fociz­tunk ebéd­idő­ben (ebéd helyett).

Május­ban kap­tam egy céges “kitün­te­tést”, a kar­ri­e­rem során az elsőt, ez mond­juk jól esett. Aztán a hónap végén kap­tam segít­sé­get a pro­jek­ten, ez is jó volt. Köz­ben jött a jó idő, egy­re jobb lett a kedv, bár nőtt a fáradt­ság. Vol­tam ott­hon 15 éves érett­sé­gi talál­ko­zón.

Júni­us­ban 33 let­tem, krisz­tu­si kor, nem tudom, ez most jó hír vagy sem. A pro­jek­ten kemény idő­szak volt, nem kap­tam jó híre­ket. Nagyon fárad­tam, vár­tam már a követ­ke­ző hóna­pot.

Júli­us­ban elő­ször a tör­té­ne­lem során három hétig sza­bad­sá­gon vol­tam. Bár elég nehe­zen indult (nem olyan egy­sze­rű átkap­csol­ni pihe­nés­be, ami­kor az ember elő­ző nap este 11-ig dol­go­zik, és haj­na­li 2‑kor arra ébred, hogy mit felej­tett még el), de nagyon jó volt. Olyan hosszú volt, hogy átnyúlt egé­szen augusz­tus­ba.

Augusz­tus­ban nem unat­koz­tam. Az első mun­ka­na­po­mon rög­tön este 8‑ig vol­tam benn, volt egy elég kemény pro­duc­ti­on issue-nk, amit aztán 3 nap alatt sike­rült meg­ol­da­ni. Meg­fo­gal­ma­zó­dott ben­nem, hogy én nem erről a pro­jekt­ről sze­ret­nék nyug­díj­ba men­ni, így szól­tam, hogy nekem ennyi elég volt.

Szep­tem­ber­ben meg­ta­lál­ták az utó­do­mat, aki­nek aztán a követ­ke­ző hóna­pok­ban sike­rült átad­nom a mun­ká­mat. Fogal­mam sincs, mi tör­tént a hónap­ban, biz­tos dol­goz­gat­tam egy kicsit.

Októ­ber­ben jött megint 2 hét sza­bad­ság, de itt már kicsit úgy vol­tam vele, hogy annyi­ra hasz­nos ilyen mun­ka köz­ben a sza­bad­ság, mint halott­nak a beön­tés. Szom­ba­ton men­tünk haza Magyar­or­szág­ra, végig­te­le­fo­nál­tam az utat, mert akkor volt egy nagy go-live. Vasár­nap 12 órát dol­goz­tam reg­gel hat­tól kezd­ve, Regi nem örült. Köz­ben inter­júz­tam a FIFÁ-hoz, aho­va fel­vet­tek, de vissza­mond­tam.

Novem­ber­ben elkezd­tem pszi­cho­ló­gus­hoz jár­ni, ez nagyon jó volt. Egy­re job­ban kivo­nul­tam a pro­jekt éle­té­ből, bár nagyon nehe­zen enged­tem el a dol­go­kat. A hónap végén átad­tam a mun­kát és a fele­lős­sé­get az utó­dom­nak. Köz­ben Regi 30 éves lett, ott­hon ünne­pel­tük egy elég­gé jól sike­rült buli­val.

Decem­ber­ben lezár­tam a dol­ga­i­mat, újra elkezd­tem azok­kal a fel­ada­ta­im­mal fog­lal­koz­ni (pl. inter­júz­ta­tás, pipe­line manag­ement), amik­re a pro­jekt mel­lett nem volt időm. Elköl­töz­tünk, aztán jött a kará­csony, és jöt­tek a roko­nok (anyós el, após jön, anyá­mék jön­nek, após el, mi el). A két ünnep között dol­goz­tam, nem sza­kad­tam meg. 30-án Saas-Fee-be utaz­tunk, ahon­nan eze­ket a soro­kat írom.

Mit várok 2018-tól a mun­ká­ban?

  • Keve­sebb túl­órát.
  • Keve­sebb (vagy leg­alább­is más) fele­lős­sé­get.
  • Több sza­bad­sá­got a mun­ká­ban.
  • PMP-re készü­lést, eset­leg egy újabb szint­lé­pést és elő­lép­te­tést.

BÚÉK!

Az interjú

Egy köze­li isme­rő­söm mesél­te.

Egy Busi­ness Analyst-jelöl­tet inter­júz­tat­tunk tele­fo­non. Ami­kor néz­tük a CV-jét, fel­tűnt, hogy az ille­tő az elmúlt 5 évben 6 helyen dol­go­zott, és még volt egy fél­éves szü­ne­te is. (Én az első mun­ka­évem­ben 9 hónap IBM után 2 hónap Ernst&Youngot tud­tam fel­mu­tat­ni, ezért nem íté­lek el sen­kit első­re. — a szerk.) Nem baj, egy tele­font simán meg­ér. Elkez­dő­dött az inter­jú, negyed­órán keresz­tül min­den flot­tul zaj­lott, kb. átla­gos jelölt, nor­má­lis vála­szok­kal. Aztán hir­te­len meg­sza­kad a vonal. Egy­más­ra néz­tünk Y‑nal (ezt X írja — a szerk.) — mi tör­tén­he­tett? Alag­út? Jó, de az iro­dá­ban? Áram­szü­net? Jó, de mobil­te­le­fon­nal? Mind­egy, hív­juk csak vissza! Kicsöng a tele­fon, 8 csör­gést várunk, sem­mi. Újra­pró­bál­juk, 10 csör­gés, sem­mi. Érde­kes. Várunk pár per­cet, hát­ha tör­tént vala­mi, ezért még legyen lehe­tő­ség befe­jez­ni az inter­jút. Hív­juk, kicsöng egyet, lenyom­ja. Érde­kes! Utol­só lehe­tő­ség, hív­juk fel még egy­szer, hát­ha. Kicsöng, fel­ve­szi …

… és elkezd ordí­ta­ni a tele­fon­ba. Nézünk egy­más­ra Y‑nal: Te érted, mit mond? — Nem. Fél perc után kezd­jük meg­ér­te­ni, hogy mit mond.

  • Nem akar indi­a­i­ak­kal inter­júz­ni.
  • Nem akar indi­a­i­ak­kal dol­goz­ni.
  • Mi, indi­a­i­ak, men­jünk vissza az orszá­gunk­ba.

Megint össze­né­zünk Y‑nal: Te éltél már át vala­ha ilyet? Soha. Én sem. Nem értem. Aztán a jelölt lerak­ta a tele­font, csönd lett a szo­bá­ban.

— Te, én vissza­hí­vom, és meg­mon­dom, neki, hogy Hung­lish az nem Hing­lish akcen­tus!

A hely

Egy köze­li isme­rő­söm mesél­te.

Egy nagy pro­jekt zárá­sát ünne­pel­tük. Kb. 700 embert hív­tak meg a Go-Live par­ty-ra, amit egy hatal­mas ren­dez­vény­köz­pont­ban tar­tot­tak. (Sváj­ci­ak ked­vé­ért: Stage One, Oer­li­kon-Zürich — a szerk.) Az egész egy álló­fo­ga­dás­sal kez­dő­dött, hord­ták kör­be az ita­lo­kat, falat­ká­kat kínál­tak, kor­rekt nasi volt. Aztán leve­tí­tet­tek egy negyed­órás össze­ál­lí­tást a pro­jekt­ről, dró­nos fel­vé­te­lek az iro­da­épü­le­tek­ről, nagyon seni­or mana­ge­rek nyi­lat­koz­tak, képek és vide­ók a Go-Live hét­vé­gé­ről. Utá­na még seni­or­abb embe­rek követ­kez­tek a szín­pa­don, előbb a CEO, aztán az elnök, végül a CFO/COO köszön­te meg min­den­ki­nek a mun­kát. Ekkor hir­te­len elhúz­ták a füg­gönyt a terem végé­ben, és kide­rült, hogy a már eddig is bazi­nagy hely még két­szer ekko­ra, ott vol­tak az asz­ta­lok. Átvo­nul­tunk las­san oda, én kicsit lema­rad­tam a kol­lé­gá­im­tól. Keres­tem őket a tömeg­ben, lát­tam, hogy leül­tek egy asz­tal­hoz páran, és már csak egy hely maradt mel­let­tük. Intet­tek nekem, hogy üljek oda, így hát el is indul­tam oda. Már majd­nem oda­ér­tem, ami­kor egy öltö­nyös ember akart pont oda­ül­ni, de az egyik kol­lé­gám szólt neki, hogy bocsá­nat, már fog­lalt. Ekkor értem oda, és ránéz­tem az úrra, aki a “helyem­re” ült vol­na. Rög­tön fel­is­mer­tem, és mond­tam is neki, hogy üljön csak le nyu­god­tan, majd én kere­sek egy másik helyet. Nem, nem gond, mond­ta, és elment, leült a fal mel­lé egy puff­ra. Kér­dez­tem a kol­lé­gá­mat, hogy tudja‑e, hogy ki volt az, akit elkül­dött. Nem, mond­ta, de isme­rős volt az arca …

Így kerül­tem a CIO helyé­re. Egy órá­ra.

ATM

Dol­go­zom egy pro­jek­ten, nem mon­dom meg, hogy mit csi­ná­lunk, de nagyon sokan, és nem­so­ká­ra vége van. (Nagyon jó mesé­lő vagyok.) Ma volt egy mee­ting dél­előtt, amin elhang­zott, hogy amit csi­ná­lunk, az ugyan még nem megy éles­ben, viszont a kan­tin előt­ti ATM már át van állít­va a Go-Live utá­ni álla­pot­ra. Ez az egyet­len ilyen ATM (egy­elő­re) egész Svájc­ban.

Mee­ting után lero­han­tam az auto­ma­tá­hoz, kezem­ben a bank­kár­tyám­mal, hogy tesz­tel­jem kipró­bál­jam. Sosem szok­tam kér­ni bizony­la­tot (Quit­tung, ejtsd Kvit­tig), de ezút­tal kér­tem. Szin­te kitép­tem a nyí­lás­ból, és néz­tem a …, szó­val néz­tem azt, amit néz­ni kel­lett raj­ta. Jó! Sétál­tam vissza az iro­dá­ba, köz­ben pont jött szem­be az egyik kol­lé­gám, aki szin­tén ezt akar­ta kipró­bál­ni. Mutat­tam neki a bizony­la­tot, nagy öröm­kö­dés lett hir­te­len.

Aztán vala­ki utá­nam jött, és a kezem­be nyom­ta a pénzt, amit nyil­ván ben­ne hagy­tam az auto­ma­tá­ban.

The Rong way to do Agile

Jövő héten megyek Scrum Alli­ance-os tré­ning­re, majd mesé­lek róla, de nem is ez az érde­kes. Vala­hol talál­tam egyet a len­ti vide­ók közül, és annyi­ra meg­tet­szett, hogy meg­néz­tem min­det. Ha vala­ki­nek van 5 fölös per­ce, akkor aján­lom eze­ket, mert igen vic­ces mind­egyik.

Spe­ci­fi­ca­tions

Team Struc­tu­re

Plan­ning

Stand-ups

Ret­ros­pec­ti­ves

Érde­kes lehet az Atlas­si­an­nál dol­goz­ni, biz­tos water­fall­ban dol­goz­nak, hö hö hö. És Rally‑t vagy VersionOne‑t hasz­nál­nak, hi hi hi.

Ami pedig ennél is vic­ce­sebb: ami­kor az uno­ká­im­nak (akik nyil­ván infor­ma­ti­ku­sok lesz­nek, mint a nagy­pa­pa) mesé­lek a mun­kám­ról, majd hall­gat­ják a szto­ri­kat (érted, szto­ri, he he he) a Scrum­ról meg a töb­bi móká­ról. És majd szé­pen hát­ra­dől­nek, és maga­biz­to­san azt mond­ják: nagy­pa­pa, most vic­celsz? Hogy lehet, hogy nem is gon­dol­ta­tok arra, hogy a JUPITY sze­rint dol­goz­za­tok?! Hisz annyi­ra magá­tól érte­tő­dő az egész! Még a nevé­ben is ben­ne van: you meg pity, hogy nem ezt hasz­nál­tá­tok! Agi­le, ha ha ha!

Bocs.

Napom

A mai napom már eddig is igen hosszú volt, főleg, hogy teg­nap kez­dő­dött.

Teg­nap este volt céges BBQ, ami­től kicsit tar­tot­tam, mivel az utób­bi napok­ban igen rossz szo­ká­sos sváj­ci idő­já­rás volt. Aztán sze­ren­csé­re kisü­tött a nap, nem esett az eső, és még hideg se volt. Jót sütö­get­tünk, főleg miu­tán meg­jöt­tek az esz­kö­zök (addig műanyag vil­lá­val kel­lett for­gat­ni a Brat­wurs­to­kat).

Apro­pó, Brat­wurst (süt­ni­va­ló kol­bász): most lesz nép­sza­va­zás Svájc­ban erről. A kez­de­mé­nye­zés­nek van Face­book-olda­la, illet­ve ren­ge­teg pla­ká­ton és óri­ás­pla­ká­ton írják, hogy “Brat­würs­te legal­isi­e­ren! Ja”. Az egész­ből kb. annyit értet­tem meg, hogy van­nak bol­tok, ahol haj­na­li órák­ban lehet kap­ni piz­zát és sült kol­bászt, de mély­hű­tött piz­zát és süt­ni­va­ló kol­bászt nem. Arról fog­nak most sza­vaz­ni, hogy ez ne legyen így tovább, mert így nem élet az élet. Igen, ez jelen­leg a leg­na­gyobb prob­lé­ma. (Érde­kes­ség, hogy külön neve van a süt­ni­va­ló kol­bász­nak és a sült kol­bász­nak: ha meg­sü­töd a Brat­wurs­tot, akkor Cerv­e­la­tot kapsz. Nincs sült Brat­wurst és nincs nyers Cerv­e­lat.)

Szó­val ott hagy­tam abba, hogy sütö­ge­tés. Nem marad­tam soká­ig, 9 után nem sok­kal már itt­hon is vol­tam, mert egy német kol­lé­gám haza­ho­zott. Viszont ittam két egész doboz sört, ami miatt álta­lá­ban rosszul alszom. Így tör­tént ezút­tal is, amit tovább ron­tott az a tény, hogy haj­na­li 3 körül átjöt­tek alud­ni hoz­zánk a lányok. Szu­szog­tak, rug­dos­tak, for­go­lód­tak, ret­te­ne­te­sen pihen­te­tő volt. Fél 4 körül nem bír­tam, vissza­lop­tam őket az ágyuk­ba, sze­ren­csé­re nem ébred­tek fel. Viszont a sör, ezen és egyéb izgal­mak miatt olyan ide­ges vol­tam, hogy kép­te­len vol­tam elalud­ni. Kiol­vas­tam a’ Inter­ne­tet, kiját­szot­tam min­den játé­kot a tele­fo­no­mon, és — már fél 5 volt … Utá­na beül­tem egy kád víz­be olvas­ni, meg­bo­rot­vál­koz­tam (!), és — már fél 6 volt … Még ebé­det is tud­tam csi­nál­ni magam­nak, és így is simán elér­tem a 6:17-es vona­tot …

7‑kor már hosszú per­cek óta dol­goz­tam, igen pro­duk­tív tud len­ni az ember, ha az egész iro­da­épü­let­ben nincs egy lélek sem, nem vil­log a céges chat, nem jön­nek az emai­lek. 8‑kor kez­dő­dött az első meg­be­szé­lé­sem, csu­pa német ajkú úr, bizo­nyá­ra örül­tek annak, hogy csak miat­tam kell ango­lul beszél­ni.

Mee­ting után volt egy míting, aztán egy másik, és dél­előtt még egy utol­só, fél 1‑ig. Utá­na volt egy mi-i-itin­gem, ami­re nem men­tem be, utá­na jött egy myting, és végül egy mïting. Ez utób­bi­nál mond­tam a kol­lé­gá­nak, hogy konk­ré­tan nem látok már a fáradt­ság­tól, úgy­hogy részem­ről elkez­de­ném a hét­vé­gét. Még jó, hogy láza­san dol­go­zott (a szó szo­ros értel­mé­ben), úgy­hogy ebben marad­tunk.

Regi eljött értem, aztán ittam egy kávét (negye­di­ket), aztán elmen­tünk a Magyar Ovi­ba a lányo­kért, aztán haza­jöt­tünk, aztán nagy nehe­zen lefek­tet­tük a lányo­kat, aztán egy kicsit még dol­goz­tam (vol­na), most meg írom e fan­tasz­ti­kus minő­sé­gű posz­tot, miköz­ben a másik ablak­ban megy a Bayern — Chel­sea UEFA-szu­per­ku­pa meccs.

És még nincs este 10 — mennyi kaland vár még reám máma?

3 év EPAM

A minap emlí­tet­tem, hogy milyen évfor­du­lók­hoz értem már­ci­us idu­sá­val.

Nem leszek soha sem fize­tett sztár­blog­ger, ha nem fej­tem ki az ilyen gon­do­la­to­kat bőveb­ben. Idő­rend­ben vissza­fe­lé hala­dok, hogy olyan jó legyen ez a poszt, mint ami­lyen jó film a Memen­to.

Szó­val hol­nap lesz pont három éve, hogy az első epa­mos mun­ka­na­pom volt. A szer­ző­dé­sem azon­ban 2010. már­ci­us 14-ével kez­dő­dött, ami egy vasár­nap volt a már­ci­us 15-ei hét­fő előtt. Ennek egyéb­ként az volt az oka, hogy vélet­le­nül fél­re­néz­tem a nap­tá­rat, és a mun­ka­szer­ző­dés­nél nagyon ragasz­kod­tam a 14-ei kez­dés­hez. Így volt két fize­tett pihe­nő­na­pom.

Feb­ru­ár 10-én mond­tam fel az elő­ző helye­men, nagy­já­ból 5 perc­cel azután, hogy meg­tud­tam, fel­vesz az EPAM. 9‑én vol­tam fel­vé­te­liz­ni, ked­den — az elő­ző hét pén­tek helyett, mert akkor kel­lett vol­na men­nem. De akkor nem tud­tam, mert Regi­vel snow­boar­doz­tunk. És vol­tak olyan jó fejek, hogy meg­vár­tak. Hét­főn kel­lett vol­na men­nem, de akkor volt két másik inter­júm, pszt.

Egyéb­ként a Monster­re töl­töt­tem fel a CV-met, ott talál­tak rám, akkor még nem volt akko­ra flash a Lin­ke­din, mint manap­ság.

Az EPAM nem vett vol­na fel Busi­ness Analyst­nek, ha előt­te nem let­tem vol­na majd­nem két évig BA. És azért let­tem BA, mert Pro­ject Mana­ger akar­tam len­ni (24 éve­sen (!), szűk 1 év (!) mun­ka­ta­pasz­ta­lat­tal — kis hülye), és elvi­leg annak is vet­tek fel az elő­ző helyem­re, csak aztán kide­rült, hogy még­sem. Emi­att örök­ké hálás leszek nekik, még ha, khm, nem is annyi­ra sze­ret­tem őket.

És nem let­tem vol­na az elő­ző helyen BA, ha előt­te nem let­tem vol­na IT Con­sul­tant a Big Four egyi­ké­nél. Az első héten ugyan­is kide­rült, hogy az IT tanács­adó Windows‑t ins­tal­lál, nyom­ta­tót sze­rel, kábelt blan­kol.

És nem let­tem vol­na tanács­adó (sic!), ha előt­te nem vet­ték vol­na el tőlem a heti 3 nap (!) home offi­ce-omat az első helye­men. Ami­ről egyéb­ként ezt írtam (hall­ga­tó) Ger­gő bará­tom­nak:

U.i.2.: vol­tam teg­nap (…) Assess­ment Cen­te­ren, ami ilyen hosszú meg bonyo­lult tesz­te­lős szar. Volt matek meg ver­bá­lis teszt, tár­gya­lás-szi­mu­lá­ció magya­rul-ango­lul, meg angol pre­zen­tá­ció. Végig vol­tam, szó­val lesz jövő héten szak­mai inter­jú is. (…) Nem aka­rok ott dol­goz­ni, olyan az egész, mint egy bör­tön.

És azóta is min­dig tar­tom magam a dön­té­se­im­hez.

Levélkezelés Outlookban

Vala­me­lyik nap sétál­tam a kocsi felé, és eszem­be jutott, hogy ez is egy olyan mun­ka­nap volt, ami­kor a nap végé­re 0 levél maradt az inbo­xom­ban. Aztán erről beug­rott, hogy talán érde­kes lehet­ne leír­ni, hogy miként is keze­lem a céges leve­le­zé­se­met, hát­ha ez vala­ki­nek segít. (Bár ízlé­sek és pofo­nok, ugye.) Mind­egy, ha már idá­ig elju­tot­tam, akkor foly­ta­tom :)

Én meg­le­he­tő­sen kon­zer­va­tív elve­ket val­lok céges és magán email-fió­kok keze­lé­sé­vel kap­cso­lat­ban, amik­hez most már las­san 10 éve tar­tom maga­mat. Ezek segít­sé­gé­vel sike­rült eljut­nom egy olyan szint­re, hogy nem borí­ta­nak el az emai­lek, nem felej­tek el sem­mi­lyen (fon­tos) ema­il­re nagy­já­ból idő­ben vála­szol­ni, és a leve­le­zé­sem is ren­de­zett annyi­ra, hogy ne okoz­zon prob­lé­mát a kere­sés, ha arra van szük­ség.

1. Inbox vs. TODO
Nem tudom, miért, de hák­lis vagyok az inbox mére­té­re (a ben­ne levő leve­lek szá­má­ra). Soha nem tud­tam meg­ér­te­ni azo­kat, akik több száz vagy ezer leve­let is tar­ta­nak itt, ráadá­sul ezek jó része olva­sat­la­nul vár­ja továb­bi sor­sát. Szá­mom­ra az inbox­ban lévő levél egy pont a TODO-lis­tá­mon: kap­tam egy leve­let, el kell olvas­nom, vala­mit csi­nál­nom kell (vagy nem), és vála­szol­nom kell. Egy levél tehát pon­to­san addig lehet az inbox­ban, amíg a hoz­zá tar­to­zó fel­ada­tot meg nem csi­ná­lom, illet­ve a választ meg nem írom. Utá­na men­nie kell.
Az inbo­xom mére­te tehát egye­nes arány­ban áll a fel­ada­ta­im mennyi­sé­gé­vel. Sok levél — sok teen­dő, üres inbox — kész vagyok min­den­nel. Az elkül­dött leve­lek map­pá­ja ugyan­ilyen logi­ka alap­ján műkö­dik, azzal a különb­ség­gel, hogy ott olyan leve­lek marad­nak, amik más­nak gene­rál­nak fel­ada­to­kat. Ha vala­mi­re soká­ig nem érke­zik válasz, akkor előbb-utóbb írok egy fol­low upot, hogy mizu.
Amit soha nem hasz­ná­lok, és hasz­ná­la­tát nem is értem: leve­lek auto­ma­ti­kus olva­sot­tá téte­le. Ráálsz az adott levél­re, és az pár mp alatt olva­sot­tá válik. Nem értem, ez a func­kió miért jó, engem csak össze­za­var­na, mert nem tud­nám, mit olvas­tam el, és mit nem.

2. Leve­lek elmen­té­se
Min­den leve­let elmen­tek. Illet­ve ez így nem pon­tos: min­den levél­fo­lya­mot meg­őr­zök. Ez azt jelen­ti, hogy vagy egy stan­da­lo­ne leve­let (mert pl. FYI-jel­leg­gel kap­tam) vagy az adott email-beszél­ge­tés utol­só tag­ját men­tem el. Ez utób­bi némi over­hea­det gene­rál, mivel ilyen­kor elő­for­dul­hat, hogy elő­ször meg kell keres­ni az utol­só előt­tit. Sze­ren­csé­re az Out­lo­ok­ban (és más esz­kö­zök­ben is) van arra mód, hogy ilyen­kor az ember együtt lás­sa az adott levél­fo­lyam összes addi­gi ema­il­jét, így egy­sze­rűbb a tör­lés és men­tés.
Mivel a folyam utol­só leve­lét men­tem el, van, hogy a saját emai­lem kerül lemen­tés­re — ezzel sze­rin­tem nincs sem­mi gond. Álta­lá­ban topic vagy tar­ta­lom alap­ján kere­sek, így ez sem prob­lé­ma.
Elő­for­dul, hogy egy dis­cus­si­on több szá­lon foly­ta­tó­dik — na, ezt nem annyi­ra sze­re­tem, mert ilyen­kor külön oda kell figyel­nem, hogy mind­egyik szál utol­só leve­lét őriz­zem meg. Erre egyéb­ként sincs jó mód­szer sze­rin­tem, az ilyen “loop­ing in” / “loop­ing out” jel­le­gű leve­le­zé­sek­kel együtt kell élni.
Csa­tolt file-ok: álta­lá­ban ilyen­kor a csa­tol­mányt lemen­tem egy biz­tos hely­re, a levél­ből eltá­vo­lí­tom, és úgy men­tem el. Nem volt még olyan, hogy vala­mit így vesz­tet­tem vol­na el.

3. Archi­vá­lás
Én három vagy négy szin­tű archi­vá­lást szok­tam hasz­nál­ni. Az inbo­xom alatt az adott pro­jek­ten belül van 5..15 külön map­pa, ami­be az éppen aktu­á­lis (“trend­ing”) leve­le­zés kerül. Azt vet­tem ész­re, hogy bár­mennyi­re is sok dolog­gal fog­lal­ko­zom egy­szer­re, még­is elég szo­kott len­ni ennyi map­pa, ami­ket gyor­san és egy­sze­rű­en elérek.
A követ­ke­ző szint egy — szin­tén pro­jek­ten belü­li — archive fold­er, ami­be a fold­erek szé­pen bele­ke­rül­nek, ha az adott téma lecseng. Elő­for­dul per­sze olyan is, hogy vala­mi ide kerül, aztán még­is “újjá­éled”, és vissza­ke­rül köz­vet­le­nül az inbox alá.
Nálunk van egy auto­ma­ti­ku­san műkö­dő online archive meg­ol­dás, ami min­den, három hónap­nál régeb­bi leve­let átment egy külön hely­re, plusz meg­tart­ja a fold­erek struk­tú­rá­ját is. Mivel ez online, min­dig elérem (még OWA segít­sé­gé­vel is), ezért aztán hasz­ná­lom is. Ez külö­nö­sen akkor jön jól, ha az inbox mére­te le van kor­lá­toz­va, csak egy-két száz MB lehet.
Az utol­só szint a local archive. Ami­re biz­to­san nincs szük­ség a közel­jö­vő­ben (pl. régi, lezárt pro­jek­tek­hez tar­to­zó leve­le­zés), az átke­rül ide, és nem gond, ha távol­ról nem érem el.

4. Sza­bad­ság után
Sokan fél­nek elő­re attól, mennyi email vár­ja őket, ha vissza­tér­nek sza­bad­ság után. Én álta­lá­ban ezt kihí­vás­nak fogom fel, és igyek­szem a lehe­tő leg­ha­ma­rabb letud­ni az inbox kita­ka­rí­tá­sát. Ehhez álta­lá­ban a leg­na­gyobb segít­ség a koráb­ban emlí­tett email con­versa­ti­on ala­pú ren­de­zés, ami­vel főleg a hosszú ema­il­fo­lya­mo­kon lehet sok időt meg­spó­rol­ni.
Amit szin­tén szok­tam csi­nál­ni: fel­adó alap­ján ren­de­zés — ezzel ki lehet szór­ni sok irre­le­váns leve­let (pl. auto­ma­ti­ku­san gene­rált emai­le­ket). Hosszabb sza­bi után az is segít, ha elő­ző­leg átbe­szé­lem a töb­bi­ek­kel, mik a lezárt ügyek, így azo­kat elég felü­le­te­sen átfut­ni.

No, rövi­den ennyi. Hát­ha segí­tet­tem vala­ki­nek (ha meg nem, akkor jó lesz magam­nak, ha amné­zi­át kap­nék).

Pech

Van egy inter­fész, két­órán­ként fut. 18:35-kor rak­tam rá fáj­lo­kat, per­sze pont 18:30-kor futott, és most (20:30) fog újra. Ez a pech.

Iga­zá­ból nem ez az érde­kes, csak sok isme­rő­söm szo­kott ilye­ne­ket írni, hát én sem aka­rok nagyon kilóg­ni.

Az éltet, hogy mind­járt “zárok” mára, és akkor…

24, season 6

Már csak egy év a lema­ra­dá­sunk! :)