Posted on

Baleseti kárpótlás

Emlék­szik még vala­ki Regi bal­ese­té­re? Nem, nem arra, ami­kor elsza­kadt a kereszt­sza­lag­ja síe­lés­kor. Nem is arra, ami­kor átment az üveg­aj­tón arc­cal elő­re egy kis éji nasi­ért. Arra sem, ami­kor a szó szo­ros értel­mé­ben fél­re­lé­pett a rác­ke­vei nya­ra­ló lép­cső­jén. Még csak nem is arra, hogy hogyan dob­ta őt fej­be Dévé­nyi Tibi bácsi az E épü­let­ben egy pöttyös (Regi sze­rint pon­tos) lab­dá­val pár órá­val azelőtt, hogy össze­jöt­tünk vol­na. (Talán ez volt az iga­zi ok?) Arra a bal­eset­re gon­do­lok, ami las­san három éve volt, és a blog tör­té­nel­mé­be mint “Regi bal­ese­te” vonult be.

A kázus ugye 2017. janu­ár 11-én tör­tént. A követ­ke­ző hóna­pok elég ese­mény­dú­san tel­tek, jött a biz­to­sí­tós úr is, kifi­zet­ték Regi ked­venc pul­csi­ját, amit levág­tak róla. Aztán sem­mi. Eltelt két év és még egy kicsi, és még min­dig nem hal­lot­tunk sem­mi konk­ré­tu­mot. Még csak egy nyil­vá­nos brisz sem volt a tet­tes tevé­keny rész­vé­te­lé­vel a szen­ve­dő olda­lon. Nem mint­ha befek­te­té­si cél­zat­tal ütő­dött vol­na el Regi, de úgy vol­tunk vele, hogy ha már annyi szí­vás volt ebből 2017-ben, akkor legyen má’ vala­mi. Volt talán egy-két “hogy vagyunk?” tele­fon­hí­vás, de más sem­mi.

Aztán folyó­év szep­tem­ber 13-án hir­te­len jött egy levél a biz­to­sí­tó­tól, hogy íme, röp­ke két és fél év kel­lett, hogy kiszá­mol­juk, de tes­sék, ez az aján­la­tunk: X. Ez az összeg nagy­já­ból elég ahhoz, hogy az ember vegyen egy régi autót, eset­leg egy ekko­ra csa­lád­dal elmen­jen vala­ho­va egy hét­re (de ne túl jó hely­re és ne túl messzi­re). Oké.

Volt viszont rész­le­te­zés is. Az összeg három rész­ből jött össze: elég­té­tel, ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés, kamat. Az elég­té­tel arról szól, hogy ha vala­ki­nek tar­tó­san — illet­ve spe­ci­á­lis ese­tek­ben átme­ne­ti­leg — az élet­mi­nő­sé­ge a bal­eset miatt rom­lik, akkor neki ezért vala­mennyit fizet a biz­to­sí­tó. Az összeg a sváj­ci embe­ri erő­for­rá­sok­hoz képest (pl. mennyi egy vil­lany­sze­re­lő kiszál­lá­si díja) vic­ce­sen ala­csony volt, mivel sze­ren­csé­re Regi­nek mara­dan­dó kára nem lett (leg­alább­is egy­elő­re nem lát­juk), ezért úgy vol­tunk vele, hogy jó, legyen ennyi. A kamat az kamat, iga­zá­ból fel­fe­lé kere­kí­tet­ték gálán­san. Ami viszont az érde­ke­sebb volt, az a ház­tar­tá­si költ­ség­té­rí­tés.

Ez arról szól, hogy mivel Regi nem volt (min­dig tel­je­sen) mun­ka­ké­pes, ezért kiszá­mol­ták, mennyi időt (nem) töl­tött a bal­eset miatt gye­rek­ne­ve­lés­sel és házi­mun­ká­val. Egy bonyo­lult egyen­le­tet rak­tak össze: input volt az adott hónap­ban Regi kiírt­sá­ga (mennyi­re nem tudott dol­goz­ni), az óra­bér, illet­ve az órák szá­ma. Hat peri­ó­dus­sal szá­mol­tak, mind­egyik­nél volt egy %, a fix óra­bér és a fix óra­szám. Ezt szá­mol­ták ki két és fél év alatt. Bra­vó.

Ennél vic­ce­sebb volt, hogy mik is vol­tak ezek az inpu­tok. A szá­za­lé­kok­kal túl sok gond nem volt, anno Regi tény­leg úgy volt kiír­va, hogy az egyik hónap­ban 80%-ban volt mun­ka­kép­te­len, aztán 70%-ban, és néhány hul­lám­zás után ez szé­pen lement 0‑ra. Az óra­bér­nél a biz­to­sí­tó­sok a hasuk­ra csap­tak, és azt mond­ták: 27. Egy óra házi­mun­ka és/vagy gye­rek­ne­ve­lés, amit Regi végez, az 27 fran­kot ér sze­rin­tük. Az óra­szám pedig úgy jött ki nekik, hogy van a mun­ka­nap és a hét­vé­ge: Regi mun­ka­na­pon­ként egy (!) órát, hét­vé­gen­te napon­ta három (!) órát “dol­go­zott” itt­hon.

Ami­kor ezt végig­ol­vas­tam, akkor azt mond­tam: nono. Tény­leg küld egy biz­to­sí­tó egy hiva­ta­los papírt, amin azt írják, hogy egy ikres anya heti 11 órát végez házi­mun­kát és nevel gye­re­ke­ket? Hát mi folyik itt, Gyön­gyö­sön?!

Tol­lat ragad­tam. Ugyan Regi azt mond­ta, hogy hagy­juk, jó ez így, meg kar­ma. De én gya­kor­la­ti­lag azért tanul­tam meg írni, hogy az ilyen ese­tek­ben tud­jak rek­la­mál­ni. Pont­ról pont­ra ízek­re szed­tem az aján­la­tot, rávi­lá­gí­tot­tam, hogy micso­da fasisz­ta-kapi­ta­lis­ta elnyo­más áldo­za­tai let­tünk mi itt. Öt perc gug­li­zás után kita­lál­tam egy reá­li­sabb óra­bért, a házimunkás/gyerekezős órák szá­mát pedig meg­há­rom­szo­roz­tam. Fittyet hány­tam és fityiszt mutat­tam arra a kité­tel­re, hogy min­den rek­la­má­ció újra­in­dít­ja az egész pro­cesszt — ha már majd’ három évet vár­tunk, mi azzal a gond, ha ebből csak 2022-re lesz ered­mény? Elküld­tem a leve­let.

Köz­ben írtam egy ügy­véd­nek, hogy kel­le­ne némi segít­ség. Fizet­tem 100 fran­kot egy ötper­ces tele­fo­ná­lá­sért és egy ema­i­lért, majd kap­tam egy 1’000+-os aján­la­tot tovább­ol­va­sá­sért. Ezt ennyi­ben is hagy­tam.

Eltelt egy hét, gon­dol­tam, hogy azért egy emailt ennyi idő alatt el lehet olvas­ni. Fel­hív­tam az ille­té­kes biz­to­sí­tós urat, és meg­kér­dez­tem, hogy hogy érzi magát ezen a nap­fé­nyes hét­fői napon. Könnyek között ismer­te be, hogy ugyan lát­ta már a leve­le­met, de még nem tud­ta végig­ol­vas­ni. Nem baj, mond­tam, min­den­ki­nek van­nak hibái, akkor ha már úgy­is meg­ta­lál­tad az emailt, akkor talán hagyd is meg­nyit­va, olvasd el, és talán vála­szolj rá! Úgy lesz, a követ­ke­ző napok­ban min­den­kép­pen sort kerít rá.

Cso­dák cso­dá­ja, két nap kel­lett csak, és már jött is az újabb aján­lat. Az óra­bért mini­má­li­san emel­te (30), az óra­szám­nál meg majd­nem meg­ad­ta az egé­szet, amit kér­tem (30). Ezzel sike­rült az ere­de­ti ház­tar­tá­sos össze­get meg­há­rom­szo­roz­ni, az egész aján­la­tot pedig bőven meg­dup­láz­ni (az ugye már két régi autó vagy két hét nya­ra­lás).

Meg­ér­te? A leve­let meg­ír­ni igen. Regit elüt­ni nem.

Posted on

Névválasztás

Hogy, hogy nem, úgy ala­kult, hogy megint csak kel­lett válasz­ta­nunk egy nevet az egyéb­ként töké­le­tes “Mar­kert” csa­lád­név mel­lé. Nem egy­sze­rű az ilyen fel­adat. Elő­ször is, van­nak prak­ti­kus meg­fon­to­lá­sok:

  1. Néme­tes veze­ték­név­hez nem olyan jó a lati­nos kereszt­név, ezért nem lehet mond­juk Mar­kert Ale­j­and­ro.
  2. Hagyo­má­nyos hang­zá­sú veze­ték­név­hez nem passzol a hala­dó szel­le­mű kereszt­név, így nem lehet Mar­kert Avi­á­na.
  3. Nem lehet mind­ket­tő hosszú, mert kifogy a tin­ta­pat­ron, így elvet­he­tő a Mar­kert Bona­ven­tú­ra.
  4. Érde­mes figyel­ni arra is, hogy ha ala­csony hang­ren­dű az egyik név, akkor a másik is legyen az, ugyan­ez magas/magas ese­tén is, de a Mar­kert az vegyes hang­ren­dű, így végü­lis erre nem kell figyel­ni?
  5. Vigyáz­ni kell a magán­hang­zók és más­sal­hang­zók ütkö­zé­sé­re, mert a Mar­kert Dzsam­alt még a len­gye­lek is nehe­zen ejtik ki.
  6. Nem árt oda­fi­gyel­ni az áthal­lá­sok­ra, mert nem mind­egy, hogy Mar­kert Esz­ter vagy Mar­ker Tesz­ter.

Ha eze­ken túl vagyunk, akkor jöhet az ötle­te­lés a mara­dék nagy­já­ból 600 poten­ci­á­lis név­vel.

Viszony­lag hamar eldön­töt­tem, hogy ha fiú len­ne az új gyer­mek, akkor az egyet­len lehet­sé­ges név az a Ben­de­gúz. Mar­kert Ben­de­gúz, baro­mi menő. Mond­juk a fen­ti 6 alap­elv­ből 2–3 sérül, de hát még­is­csak Ben­de­gúz. Mivel a csa­lád­ban van más is, muszáj volt támo­ga­tó­kat sze­rez­nem az ötle­tem­hez. Katá­val elég volt egy­szer meg­néz­ni az Indul a bak­ter­há­zat, és már rög­tön meg­volt a buy-in a részé­ről. Zizi elég­gé Regi befo­lyá­sa alá került, és azt mond­ta, hogy “ne már, Apa, ne ront­suk már el az éle­tét egy ilyen név­vel”. Non­szensz. Gon­dol­tam, csel­hez folya­mo­dok, és meg­pró­bá­lom meg­győz­ni más­hogy:

- Zizi, kapsz 20 fran­kot, ha támo­ga­tod a Ben­de­gúz nevet.

- Apa, ne hülyés­kedj már! Ezt nem lehet így eldön­te­ni!

- 50 frank.

- Oké, lehet Ben­de­gúz!

Akár­hogy is szá­mol­juk, meg­volt a két­har­mad a csa­lá­don belül, sőt, három­ne­gyed is. Regit min­den továb­bi nél­kül lesza­vaz­hat­tuk.

Kide­rült a gye­rek neme: leány.

Kata, Zizi, Laci (egy­szer­re): basszus, nem lesz Ben­de­gúz!

Men­tünk hát tovább női vona­lon, ami azért nem egy­sze­rű, mert két igen jó nevet 2011-ben már ellőt­tünk. Sőt, nem is ket­tőt, hanem négyet, hiszen Kata­lin Zóra is, Iza­bel­la pedig Han­ga. A hát­tér­ben az volt egyéb­ként ezek­kel a nevek­kel kap­cso­lat­ban az ötlet, hogy legyen egy hagyo­má­nyo­sabb és egy moder­nebb, aztán a gye­rek majd válo­gat.

Több nevet is kipró­bál­tunk, de vala­hogy nem volt az iga­zi, nem állt rá a szánk. Volt egy hosszabb idő­szak, ami­kor a Szon­ját favo­ri­zál­tuk, de újra­néz­tük a Sofő­rö­ket, és ez min­dent elron­tott. Aztán beug­rot­tam, hogy a nagy fehér dene­vér­nek nagy fehér guá­nó­ja van Anna. Hagyo­má­nyos, szép, ki tud­ják mon­da­ni Svájc­ban is, nem ütkö­zik (nagyon) a Mar­kert­tel.

De mi legyen a másik név?

Egy­szer csak fel­iz­zott a hori­zon­ton Dénes bará­tom (aki szin­tén janu­ár 20-ai és szin­tén iker) ex-barát­nő­jé­nek a neve.

Médea, azaz Médi.

Jelen­té­se: bölcs asszony. Ízlel­get­tük, pró­bál­gat­tuk, meg­cse­len­dzsel­tük, és áll­va maradt. Elkezd­tük hasz­nál­ni, és úgy is műkö­dött. Aztán egy kel­le­mes nyá­ri napon a tera­szon henyél­tünk, beszél­get­tünk, és hir­te­len szem­be jött a név ere­de­ti­jé­ül szol­gá­ló Méde­ia Wiki­pé­dia-szó­cik­ke:

Méde­ia (görö­gül Μήδεια, „fér­fi­as­ság”) kolk­hi­szi varázs­ló­nő, Heka­té pap­nő­je a görög mito­ló­gi­á­ban.
Aié­tész király és Idü­ia lánya. Héra és Aph­ro­di­té sze­rel­met kel­tet­tek ben­ne Iaszón iránt, ezért segí­tett a Kolk­hisz­ba hajó­zott Iasz­ón­nak az arany­gyap­jú meg­szer­zé­sé­ben. Utá­na meg­szö­kött Iasz­ón­nal és az argo­na­u­ták­kal Iol­kosz­ba indul­tak. Útköz­ben meg­öl­te test­vé­rét, Apszürt­oszt, akit maguk­kal vit­tek.
Iol­kosz­ban rávet­te Peli­a­sz lánya­it, hogy öljék meg öreg édes­ap­ju­kat, mert varázs­ere­jé­vel meg fog­ja őt fia­ta­lí­ta­ni. Mivel az ígé­re­tét nem tel­je­sí­tet­te, Peli­a­sz fia kiűz­te őket a város­ból. Ezután Iaszón és Méde­ia több évig Korin­thosz­ban, Kre­ón udva­rá­ban éltek. Később Iaszón elhi­de­gült Méde­iá­tól és Kre­u­szát akar­ta fele­sé­gül ven­ni, de Méde­ia egy méreg­gel átita­tott dísz­kön­tös­sel meg­öl­te vetély­társ­nő­jét. A kitű­zött eskü­vő nap­ján Méde­ia meg­öl­te saját két gyer­me­két is, hogy ezzel is bánt­sa a hűt­len Iasz­ónt.
Ezután Athén­ba repült sár­kány­fo­ga­ton, itt Aige­usz befo­gad­ta. A haza­té­rő Thé­sze­uszt meg akar­ta mér­gez­ni, de nem sike­rült neki. A gyil­kos­sá­gi kísér­let miatt Aige­usz is elűz­te, ekkor vissza­tért Kolk­hisz­ba.

Tehát a név első és leg­hí­re­sebb vise­lő­je test­vér- és gyer­mek­gyil­kos, de szimp­lán soro­zat­gyil­kos és fel­búj­tó is.

A szó­cikk elol­va­sá­sa után Regi­vel egy­más­ra néz­tünk, és azt mond­tuk:

Jó, akkor legyen Médi!

Mond­juk az Édes Anna áthal­lás se sem­mi, nem­de­bár?

Posted on

Így passzoltam el az Audit, avagy autóeladás Svájcban

Ahogy azt pont egy hónap­ja írtam, úgy ala­kult, hogy el kel­lett adnunk a régi kocsin­kat. Ezen apro­pó­ból jelent­ke­zem egy gyors össze­fog­la­ló­val, ami­ben sze­re­pel­ni fog­nak nep­pe­rek, szá­mo­ló­gép, és még egy letört műanyag­da­rab is. Tart­sa­nak velünk!

Hir­de­tés: én hat irány­ból támad­tam egy­szer­re, remél­ve, hogy így maxi­ma­li­zál­ni tudom a GRP-t és a rea­chet. (Regi 5 éve mesél ezek­ről az enti­tá­sok­ról nekem, nagyon remé­lem, hogy most sike­rült a meg­fe­le­lő kon­tex­tus­ban és jelen­tés­ben alkal­maz­nom eze­ket!)

1.) AutoScout24: ez ugye a helyi használtautó.hu, nagyon sok ember (erről még lesz szó) nézi, itt muszáj hir­det­ni. 2 hétig ment itt a kocsi, az alap cso­mag 59 frank, erre még a végén, ami­kor már nagyon kel­lett, rádob­tam még 12 fran­kot az ext­ra kieme­lé­sért. Ezért cse­ré­be 623 ember tekin­tet­te meg a hir­de­tést, akik közül hár­man írtak emailt, és emlé­ke­im sze­rint kb. tucat­nyi­an írtak SMS‑t vagy hív­tak fel. Ebből a tizen­öt ember­ből három volt magán­em­ber, a töb­bi nep­per, de a rosszab­bik faj­tá­ból.

“9000fr dan­ke.!!?”, “Guten Tag. Offe­ri­e­re Ihnen für den Wagen so ab platz ohne Gewähr 6500.- fr”, “9000 Sfr mor­gen Abend?”, “9000 SFr Bar­zah­lung”, “guten tag ich habe inte­res­se für audi. ich bie­te 9600-”, “Hal­lo Was ist der letz­te Pre­is bit­te cash ab Platz”, ilye­ne­ket írtak nekem. Ebből több kon­zek­ven­ci­át is levon­ha­tok: nem is olyan rossz az én néme­tem; a köz­pon­to­zás­sal min­den­ki hadi­lá­bon áll; a sváj­ci nep­pe­rek azt hiszik, hogy egy eladó szá­má­ra fel­tét­le­nül az a leg­fon­to­sabb, hogy a meg­hir­de­tett ár töre­dé­két kap­ják meg, de azt aznap este, kész­pénz­ben.

Ezek­ből a leadek­ből (ezt a szót a héten hal­lot­tam éles­ben, gon­dol­tam, meg­pró­bá­lom itt is elsüt­ni) aztán nem lett sem­mi, volt, aki komo­lyab­ban érdek­lő­dött, beszél­tünk is, aztán egy­szer­csak lemond­ta, mond­ván hogy “infor­má­ló­dott az autó­ról”. Mire gon­dolt vajon, hogy dízelt akart, és hir­te­len rájött, hogy ben­zi­nes? Nem értem azóta sem.

A magán­em­be­rek vic­ce­seb­bek vol­tak, az első jelent­ke­ző rög­tön ezt írta: “Hel­lo Laz­lo First i have to tell you that your car is to expen­sive for me. My bud­get is to small. But i have read your whole sto­ry and it was fun for me and i have laughed a lot. Thank you very much and a hap­py eas­ter. Many gree­tings”, ettől mond­juk gaz­da­gabb nem let­tem, de jól esett. Aztán volt egy luzer­ni fran­cia csó­ka, aki se ango­lul, se néme­tül (de még magya­rul se!) beszélt, így vele egy isme­rő­sén keresz­tül, illet­ve később a Goog­le Trans­la­te-tel beszél­get­tem. Itt az utol­só aján­la­tá­ra (7000) azt írtam vissza, hogy “Cela ne suf­fit pas, dés­olé.”, amit ő hamar nyug­tá­zott egy “D’ac­cord je comp­rends bonne soi­rée”-vel, én pedig a dis­kur­zust lezár­tam egy jó pil­la­nat­ban elhe­lye­zett “Bonne soi­rée à vous aus­sie”-vel. Volt, aki cse­rél­ni akart autót, de mond­tam, hogy engem a cse­re csak akkor érde­kel, ha kész­pénz ma este pénz­re vál­ta­nék.

2.) Blog: na, erre sok pénzt nem tet­tem fel, hogy majd pont ez fog nekem vevőt talál­ni, be is jött, már­mint nem jött be sen­ki.

3.) Twit­ter: meg­osz­tot­tam a blog­posz­tot, ami­ben meg­osz­tot­tam a hir­de­tést. Sem­mi.

4.) Face­book: Regi kirak­ta az autos­cou­tos hir­de­tést a falá­ra, ebből se lett sem­mi, de leg­alább Zuc­ker­berg meg­tud­ta, hogy Audim van.

5.) Lakó­te­le­pi app: a Fre­i­la­ger lakó­te­lep­nek van egy saját app­ja, ami az Allthings plat­for­mot hasz­nál­ja. Mivel még­is­csak 800 lakás 2500 lakó­ját éri el az ember poten­ci­á­li­san, volt rá esély, hogy vala­kit érde­kel­ni fog, de sem­mi. Egyéb­ként maga az app nagyon hasz­nos, mi vet­tünk ezen keresz­tül már bútort, ruhát, adtunk is el egyet s mást, illet­ve nagyon jó min­den hét­vé­gén a fotó­val doku­men­tált anyá­zá­so­kat olvas­ni, hogy “mi a f.szért kel­lett már megint a macs­ka­al­mot rábo­rí­ta­ni a teli bio­sze­me­tes tete­jé­re, hogy egé­szen hét­fő­ig boká­ig ganéj­ban jár­jon min­den­ki?!” stb.

6.) UBS Pin­board: nem áru­lok el nagy tit­kot azzal, hogy egy nagy sváj­ci bank­nak dol­go­zom (per­sze epa­mos­ként), ami három betűs, U‑val kez­dő­dik, és S‑re vég­ző­dik. Van ott egy elég jó Pin­board nevű site, ami Jive-ala­pon műkö­dik, és a ban­ki csen­cse­lők menny­or­szá­ga. Lehet ott talál­ni alig hasz­nált hang­fal­kész­le­tet; búto­ro­zot­tan kiadó lakást fél évre, mert vala­ki éppen sab­bati­cal­ra megy, és az után­bér­lés­sel szer­zett pénz­ből Sváj­con kívül úgy tud meg­él­ni, mint egy király; és per­sze autó­kat is. Én ide akku­rá­tu­san fel­vit­tem az Audi hir­de­té­sét (mert az AutoScout24 til­tott doma­in oda­benn) képek­kel, szö­veg­gel, azt is elhint­ve, hogy az iro­dá­tól 200 méter­re par­kol, bár­mi­kor meg­te­kint­he­tő stb.

Egyez­ke­dés: Hús­vét hét­vé­gé­jén rak­tam ki, a négy­na­pos héten nyil­ván min­den­ki sza­bad­sá­gon volt (én nem), és sen­ki nem jelent­ke­zett. Aztán pén­te­ken 6 után, ami­kor vissza­ér­tem a helyem­re az utol­só fan­tasz­ti­kus mee­tin­gem után, lát­tam, hogy egy Igor nevű ille­tő írt nekem egy emailt a kocsi­val kap­cso­lat­ban, per­sze akkor már off­line volt. Gyor­san vála­szol­tam neki (hét­fő­ig úgy­sem olvas­sa, gon­dol­tam), illet­ve ráke­res­tem Lin­ke­dI­nen, ismi­nek jelöl­tem, és ott is írtam neki. Baro­mi mákom volt, már épp ment vol­na be edze­ni, ami­kor lát­ta az üze­ne­te­met, és gyor­san fel­hí­vott. Meg­egyez­tünk, hogy kijön a város­ból Alt­stet­ten­be, hogy meg­néz­ze a kocsit. Talál­koz­tunk, egy nálam is fia­ta­labb román vagy mol­do­vai srác volt, ala­po­san átnéz­te a kocsit kívül­ről és belül­ről. Aztán fel­aján­lot­tam neki, hogy vezes­se is, elmen­tünk egé­szen Spre­i­ten­ba­chig, autó­pá­lyán is, aztán haza­vitt, ott a par­ko­ló­ban még kipró­bál­tuk a rádi­ót is, a blu­e­to­oth-os kihan­go­sí­tót. Aztán gon­dol­tam, hogy mar­ke­ting- és PR-szem­pont­ból mennyi­re menő len­ne már, ha én vin­ném haza, szó­val a (remél­he­tő­leg) leen­dő autó­já­val / én autóm­mal haza­vit­tem. Köz­ben végig beszél­get­tünk, sok­szor elmond­ta, hogy min­dig is Audit akart, mennyi­re jó a kocsi, milyen ren­des vagyok (mond­juk ezt tud­tam). Elbú­csúz­tunk. Haza­men­tem, aztán elkez­dett iro­gat­ni SMS-eket, hogy mennyi a szer­víz, milye­nek a gumik, mennyi a fogyasz­tás, hogyé’ a biz­to­sí­tás. Este három­ne­gyed 11 magas­sá­gá­ban írt nekem, hogy dön­tött: meg­ve­szi a kocsit! Meg­egyez­tünk 9’500-ban, ami az ere­de­ti ártól (12’000) ugyan elég messze volt, de még min­dig jóval több, mint amennyit az AMAG aján­lott (5’200), ha bevet­ték vol­na az autót.

Autó­el­adás: Svájc­ban autót elad­ni igen egy­sze­rű. Az egész folya­mat ala­po­san le van írva egy autos­cou­tos tanács­adó olda­lon (köszi, Zoli!), ben­ne olyan vál­to­za­tok, mint az ele­gáns, a fize­tős, az ille­gá­lis stb. Ami a lényeg: a leg­jobb úgy autót elad­ni, hogy az ember oda­megy a vevő­vel a tanács­hoz Stras­sen­ver­kehr­samt­hoz, és ott az ügy­in­té­ző előtt meg­tör­té­nik a kocsi átírá­sa. Ezelőtt per­sze érde­mes min­den egye­bet elin­téz­ni: meg­egyez­ni az árban, kitöl­te­ni egy két­ol­da­las szer­ző­dést (pl. ilyet vagy ilyet), elin­téz­ni a pisz­kos anya­gi­a­kat, alá­ír­ni a szer­ző­dést. Nálunk volt egy kis gik­szer, Igor nem tudott nekem hét­főn reg­gel utal­ni, mert a UBS-nél új part­ner ese­tén (ami­kor vala­ki­nek elő­ször utal az ember) min­dig kell egy ilyen kis szá­mo­ló­gép, ami­be az ember bele­rak­ja az e‑bankinges kár­tyát, és akkor egy varázs­lat­tal az egész egy­szer csak műkö­dik. Na, ő ezt elfe­lej­tet­te, illet­ve biz­to­sí­tást se kötött, ez utób­bi tény­leg köte­le­ző, viszont online intéz­he­tő, és per­ce­ken belül készen van. Így hát a hét­fő után ked­den is a Stras­sen­ver­kehr­samt­ban kezd­tük a napot, de ő eddig­re már tel­je­sen fel­ké­szült volt, nála volt a kár­tya és a kal­ku­lá­tor is, biz­to­sí­tást is kötött. Átutal­ta a pénzt, amit én 3 mp után meg­kap­tam, ekkor alá­ír­tuk a szer­ző­dést, és beáll­tunk a sor­ba. Az ügy­in­té­ző töké­le­te­sen beszélt ango­lul, nagyon türel­mes és segí­tő­kész volt, eltép­te a régi for­gal­mit, és pár perc alatt kiál­lí­tott egy újat Igor ada­ta­i­val. Köz­ben kel­lett válasz­ta­ni új rend­szá­mot (Svájc­ban a rend­szám nem az autó­hoz, hanem az ember­hez tar­to­zik), ez is sike­rült, 5 perc alatt végez­tünk.

Ekkor jött az egész pro­ce­dú­ra leg­bo­nyo­lul­tabb része: leven­ni a régi rend­szá­mot, és fel­rak­ni az újat. Elő­ször ket­ten estünk neki, húz­tuk-von­tuk, sem­mi. Aztán jött egy szim­pa­ti­kus mun­kás­em­ber, tőle kér­tünk segít­sé­get, ő nagyon ked­ves volt, de az egyik kezé­ben kávé, a másik­ban ciga­ret­ta volt, így nem volt annyi­ra hasz­nos. Aztán lerak­ta a kávét a föld­re, és egy moz­du­lat­tal letört egy kor­rekt darab­kát a rend­szám­tar­tó műanyag keret­ből, így már csak egy kari­ka volt az Audi fel­irat előtt, nem négy. Több is veszett Mohács­nál! Küz­döt­tünk tovább, aztán végül hatal­mas sze­ren­csé­vel és egy negye­dik ember segít­sé­gé­vel sike­rült kiszed­ni a régi rend­szá­mot (az enyé­met), és berak­ni helyet­te az újat (Igo­rét). Siker! Na, akkor vég­re készen vagyunk, mehe­tek kocsi nél­kül, meg­könnyeb­bül­ve. De Igor mást sze­re­tett vol­na. Azt mond­ta, hogy még nem tud hol par­kol­ni, ezért vigyem már el a kocsi­ját (már­mint az Audit, a volt autó­mat) magam­mal, itt a for­gal­mi, itt a slussz­kulcs. A fen­ti leírás miatt, gon­do­lom, ez ért­he­tő, mennyi­re vic­ces szi­tu­á­ció, mert a for­gal­mi­val kvá­zi mini­má­lis ener­gi­á­val tud­tam vol­na újra elad­ni az autót, eset­leg vissza­irat­ni magam­ra. De hát ez Svájc, itt még egy magyar és egy román/moldovai is simán meg­ha­so­nul, és szem­reb­be­nés nél­kül bízik meg úgy a másik­ban, mint­ha ezer­éves bará­tok len­né­nek. Elvit­tem az autót, aztán este talál­koz­tunk, vissza­ad­tam neki, hap­py end!

Rend­szám­vál­toz­ta­tás: mivel egy dara­big két kocsim volt két külön­bö­ző rend­szám­mal, ezért az Audi eladá­sa után ott áll­tam egy autó­val és két rend­szám­mal. Az Audin menő, 1‑essel kez­dő­dő rend­szám volt (itt minél ala­cso­nyabb, annál jobb a sza­bály), a Volks­wa­gen­re pedig 3‑ast kap­tam. Miu­tán elad­tam a kocsit, a Volks­wa­ge­nen volt ugye a 3‑as, az én kezem­ben pedig az 1‑es. Hogyan lehet ezt elcse­rél­ni? Mi sem egy­sze­rűbb: írtam egy emailt a keres­ke­dő­nek (mivel lea­sin­ge­lem), hogy írja át a VW rend­szá­mát 1‑esre. Írtam egy emailt a biz­to­sí­tó­nak ugyan­er­ről, onnan pár óra után kap­tam egy vissza­iga­zo­lást (nem szer­ző­dést, csak egy snaps­ho­tot a rend­sze­rük­ből), hogy meg­tör­tént. Ezt köve­tő­en elmen­tem a VW-nel a Stras­sen­ver­keh­ram­tra (raj­ta a 3‑as rend­szám), ezt lepat­tin­tot­tam, bemen­tem, eltép­ték a régi for­gal­mit, és adtak egy újat, ben­ne az 1‑es rend­szám­mal, miu­tán lekér­dez­ték a biz­to­sí­tást. A 3‑as rend­szá­mot (már­mint fizi­ka­i­lag az alu lapo­kat) egy doboz­ba dob­tam, az 1‑est rárak­tam a kocsi­ra, ennyi.

Így megy ez.

For the record: mivel a hir­de­tés már nem él, itt az ere­de­ti szö­veg, nagyon büsz­ke vagyok rá.

We are sel­l­ing our belo­ved Audi!

We bought it back in 2012 (we are the first owners) when we wan­ted to buy a Sko­da, but then we’­ve seen this car, and we said “this one”. It was simply amaz­ing from the very first moment. It is as good loo­king as a sil­ver sta­ti­on wagon (a.k.a. Kom­bi) can be. It is com­for­tab­le, we dro­ve it seve­ral times for 1’000 km wit­ho­ut any kind of back pain. It never let us down so far. We wan­ted to keep it for years, but due to a family expan­si­on, we need to give it to the next lucky owner.

If you need a decent car for you, for your part­ner, for the two of you, for your family with 1 child or 2 child­ren then this is what you are loo­king for. We used it for shop­ping, doz­ens of times we pac­ked it full with Ikea fur­ni­tu­re, we went with it to the sea as well as to the moun­tains, we dro­ve it on the high­way and also in the city. No off-road! We wan­ted to keep it in the family and export to Hun­gary (whe­re we have rela­ti­ves), but due to the ridi­cu­lo­us Hun­ga­ri­an VAT (27% — world record) plus cus­toms (10%) we bet­ter sell it here in Swi­tzer­land whe­re we are living. I hope the per­son who will buy it will have as much fun and joy as we had.

As you see I’m not too good with car descript­ions, I’m more like a sto­ry tel­ler. But focus­ing on the Audi, some more deta­ils:
- We always took the car to the local AMAG garage for ser­vi­ce. We could have done som­eth­ing much che­a­per in Hun­gary with a “fri­end of a fri­end”, but we didn’t do that. Just recently all front and back bra­kes were chang­ed as they were gett­ing a bit old, it cos­ted 1’500 or so.
- The car was always kept in a clos­ed garage, we only par­ked on the street when we visi­ted som­eo­ne or som­eth­ing.
- The­re are scrat­ches here and the­re, just as you would expect with a 7‑year-old car. We had it for 1 month when som­eo­ne hit the left back with a shop­ping cart… That’s life, isn’t it?
- It is manu­al, no DSG. I like manu­al trans­mis­si­on, I like using my right hand also in the car. It helps the musc­les, as well as it keeps me awake.
- It runs with pet­rol, not with diesel. Do you know why? Beca­u­se this is a car, not a truck. (Update: I bought a diesel VW Sha­ran…)
- It doesn’t have park­ing radar or came­ra, not in the front nor in the back. Do you know why is that good? Beca­u­se whe­ne­ver you park, after you finis­hed the park­ing you have this gre­at fee­ling that “yes, I’ve made it, wit­ho­ut any help”. Do you get this fee­ling when you see what’s behind you and hear the bee­ping sound? No. You’­re wel­co­me.
- I dro­ve the car wit­ho­ut a tem­po­mat for 5 years. I was like “who needs a tem­po­mat?”. Then I went to a garage and bought the offi­ci­al tem­po­mat arm and get it added to the car. (Just like as it was built like that.) Best cho­i­ce ever. Super com­for­tab­le and reli­ab­le, and sin­ce then I don’t get fines. I hope you will like it.

Dear car dea­lers who put your busi­ness card with a “fancy name” and a lot of typos into our post box every sing­le week — no, we will not sell it for 6’000. We could have got that pri­ce at AMAG whe­re we bought our new car. So you can call with such offers, but you will not get lucky.

That’s all, thanks for read­ing, thanks for think­ing abo­ut it, and you’­re very wel­co­me buying our Audi.

Posted on

Premier League 2018/19 versenykiírás, részlet

Egy érde­kes rész­re buk­kan­tam a Pre­mi­er League idei kiírá­sá­ban (PDF).

164. §, 7. bekez­dés, (8) és (9) — for­dí­tás álta­lam:

(8) A Pre­mi­er League 2018/19-es évad­já­nak 3. (har­ma­dik) és 5. (ötö­dik) helye­zett­je a sze­zon végez­té­vel sem­le­ges hely­szí­nen meg­mér­kő­zik egy­más­sal az UEFA elő­írá­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en (ren­des játék­idő: 2 x 45 perc, dön­tet­len ese­tén: 2 x 15 perc, illet­ve bün­te­tő­rú­gá­sok). A győz­tes csa­pat meg­kap­ja az UEFA Euro­pa League ser­le­gét 1 (egy) évre.

(9) A Pre­mi­er League 2018/19-es évad­já­nak 2. (máso­dik) és 4. (negye­dik) helye­zett­je a sze­zon végez­té­vel sem­le­ges hely­szí­nen meg­mér­kő­zik egy­más­sal az UEFA elő­írá­sa­i­nak meg­fe­le­lő­en (ren­des játék­idő: 2 x 45 perc, dön­tet­len ese­tén: 2 x 15 perc, illet­ve bün­te­tő­rú­gá­sok). A győz­tes csa­pat meg­kap­ja az UEFA Cham­pions League ser­le­gét 1 (egy) évre.

Ezért kell elol­vas­ni az apró­be­tűs részt! Sze­gény Man­ches­ter City, lema­rad­tak min­den­ről…

Posted on

Focihét 2019/#19

Ez a hét foci szem­pont­já­ból annyi­ra meg­is­mé­tel­he­tet­len volt, hogy muszáj rövi­den meg­em­lé­kez­nem róla.

Hét­fő: nem fociz­tam és nem néz­tem focit. Ajvé.

Kedd: este végig­néz­tem a Liver­pool — Bar­ce­lo­na BL-elő­dön­tő vissza­vá­gót. Az első meccsen ugye a Bar­ce­lo­na 3–0‑ra nyert, de aztán jött a vissza­vá­gó, és a Pool a sérü­lé­sek és min­den egyéb dacá­ra olyan 4–0-t ját­szott, hogy arról még nálam fut­bal­lo­ko­sab­bak is hete­kig, hóna­po­kig beszél­get­nek. Én olyan gólt, mint ami­lyen a 4. volt (gyor­san elvég­zett, trük­kös szög­let, miköz­ben alszik a véde­lem) sose lát­tam még, egé­szen elké­pesz­tő volt, hogy ilyet ilyen szin­ten meg lehet csi­nál­ni.

Szer­da: este sza­kadt az eső, de hát edzés, men­ni kell. Az eser­nyő-csel új értel­met nyert, mert konk­ré­tan meg­for­dult a fejem­ben, hogy eser­nyő­vel fogok fociz­ni, annyi­ra zuho­gott. Aztán inkább elen­ged­tem ezt az eső dol­got, három réteg­ben (tri­kó, alá­öl­tö­ző, mez) fociz­tam, ezek dara­bon­ként más­fél perc alatt átáz­tak, így 5 perc után már min­den mind­egy volt. A körül­mé­nyek elle­né­re 8‑an vol­tunk edzé­sen, 4v4-et ját­szot­tunk, aztán a szom­széd fél­pá­lyán edző (mint utóbb kide­rült: a UPC volt az) csa­pat­tal keve­red­ve ját­szot­tunk még fél órát 10v10-ben is. Nem volt vilá­gí­tás, csak a szom­széd pályá­kon, én alig lát­tam, bal­hát­véd vol­tam, jól esett (min­den szem­pont­ból). Aztán 9 után haza, pont lekés­tem azt a két gólt, ami­vel a múlt heti ide­gen­be­li 1–0 után már 3–0‑ra ment az Ajax, aki­ket már azelőtt is sze­ret­tem, mielőtt 2003-ban a sta­di­on­juk­ban lát­tam vol­na Emi­ne­met (van set­list!). Aztán jött a 2. fél­idő, és még min­dig nem tudom, hogyan, de a Tot­ten­ham meg­for­dí­tot­ta a meccset, és nyert ide­gen­ben 3–2-re, győz­tes gól a 96. perc­ben. Ért­he­tet­len.

Csü­tör­tök: mobi­lon néz­tem a Chel­sea — Frank­furt EL-elő­dön­tő vissza­vá­gó végét, illet­ve remél­tem, hogy a végét (2. fél­időt), mert ekkor már elég álmos vol­tam. Per­sze jött a hosszab­bí­tás, aztán éjfél magas­sá­gá­ban a tizen­egye­sek. Hiá­ba gon­dol­tam azt, hogy Kepa akkor sem fog majd meg bün­te­tőt, ha a szá­já­ba rúg­ják, még­is meg­fo­gott ket­tőt, így nyert a Chel­ski, és dön­tős. Ahol az ellen­fe­lük az Arse­nal lesz, így az angol BL-ház­idön­tő után jön az angol EL-ház­idön­tő (kro­no­ló­gi­a­i­lag for­dít­va lesz).

Pén­tek: a fut­ball­hét zenit­jé­nek indult, hogy aztán inkább nadír legyen. De ne sza­lad­junk ennyi­re elő­re! Este 8‑tól kez­dő­dött az FC VBZ — FC ZKB meccs. Idén nem megy nekünk túl jól, az egyet­len győ­zel­mün­ket pont elle­nük értük el, pont az én gólom­mal, még álné­ven. Gon­dol­tuk, mikor for­dít­suk meg a vesz­tes ten­den­ci­át, ha most nem? Jó sokan jelent­kez­tünk meccs­re, pedig álta­lá­ban 11–12 ember­rel szok­tunk meccsez­ni, most meg volt vagy 16–18 játé­kos is. Az eliga­zí­tás­nál kide­rült, hogy cse­re leszek a máso­dik fél­idő­ben, gon­dol­tam, hát jó, legyen így. Mele­gí­tet­tünk, aztán egy­szer csak szólt az edző bá’ (Herr Loos­er, hagyok erre egy kis időt), hogy még­is kez­dek, mert nem jött meg az egyik játé­kos­tár­sunk idő­ben. Jó, akkor legyen így! Bal­hát­véd vol­tam, sok­szor nem kel­lett elő­re­men­nem, mert a cso­da­csa­tá­runk búcsú­meccse volt (eliga­zol az FC Sch­wa­mend­in­gen­be), aki tény­leg annyi­ra jó, hogy arra nin­cse­nek sza­vak. Az első perc­ben rúgott egy kapás­gólt, ennek igen örül­tünk. Aztán az ellen­fél szög­let­ből egyen­lí­tett (elalud­tunk, mint a Bar­ce­lo­na, nagy­já­ból ennyi a hason­ló­ság), de gyor­san rúg­tunk (a cso­da­csa­tár) még két gólt. Aztán az egyik védőnk össze­ho­zott egy tizen­egyest, ami sze­rin­tem lab­da volt, nem baj, még min­dig 3–2 nekünk. Rúg­tunk még egyet, de kap­tunk is egyet sza­bad­rú­gás­ból, 4–3‑nál cse­rél­tek le. A máso­dik fél­idő­ben rúg­tunk még 2 gólt, 6–3. Innen már nem lehet baj! Csak aztán beütött a VBZ-krach, lyu­kas volt a közép­pá­lya, ren­ge­teg eladott lab­da volt, nem tud­tunk nagyon fel­fej­lőd­ni táma­dás­ba. Kapott az ellen­fél még egy tizen­egyest, ami szin­tén nem tűnt annak, és asszem rúg­tak egyet akci­ó­ból is vég­re, 6–5. Ekkor a mes­ter bekül­dött jobb­szél­ső­nek, fizi­ka­i­lag ugyan­ott rohan­gál­tam, mint az első fél­idő­ben, csak a másik irány­ba támad­tunk, ez engem nagyon meg­za­vart. Hiány­zott a sta­bi­li­tás hátul­ról és közép­ről is, tel­je­sen eset­le­ge­sen véde­kez­tünk, az egyik kont­rá­ból egyen­lí­tet­tek, aztán nem sok­kal később az ellen­fél egyik játé­ko­sa homo­rí­tott egy kor­rek­tet a tizen­ha­to­son belül, így a bíró befúj­ta elle­nünk a har­ma­dik bün­te­tőt is. Itt elgu­rult a gyógy­sze­re az egyik csa­pat­tár­sunk­nak, ordít­va letép­te magá­ról a mezt, és lement a pályá­ról. Berúg­ták ezt is, és aztán, ami­kor már min­den mind­egy volt, még egyet, így lett a vége 6–8. Ismét­len, foci volt ez, nem vízi­lab­da, bár a pálya tala­ja elég mély volt. Sike­rült a hosszú­uj­jú alá­öl­tö­zőm alatt elrej­te­nem az Amaz­fit Pace-emet, így van hőtér­ké­pem is, azt hiszem, ez volt az összes öröm­te­li ese­mény pén­tek este.

Én vagyok az FC VBZ Bácsi Sán­do­ra.

Szom­bat: sem­mi foci, egy hal­vány pró­bál­ko­zás, hogy meg­néz­zem a Bun­des­li­ga-össze­fog­la­lót, de aztán még­sem.

Vasár­nap: det­tó.

Posted on

Eladó az Audink!

Nos, mivel vélet­le­nül vet­tünk egy VW Sha­rant teg­nap, ezért most van egy feles­le­ges, de annál job­ban sze­re­tett autónk. Jó álla­pot, sok érze­lem és élmény, pár kar­co­lás.

Itt a hir­de­tés, lehet kat­tin­ta­ni, ha már fizet­tem érte vagy 60 fran­kot:
https://www.autoscout24.ch/de/d/audi-a4-kombi-2012-occasion?vehid=6623694 (ez a link már halott pénz)

Egyéb­ként meg nem sze­ret­tük vol­na elad­ni, jó lett vol­na meg­tar­ta­ni, de itt nem fogunk két kocsit fenn­tar­ta­ni, haza meg azért az usque 40% adó­ért, vámért, miegy­má­sért nem viszem. Szó­val vedd meg te, svej­ci bará­tom!

Az ár irány­ár, amennyi­ben a leen­dő tulaj­do­nos / pil­la­nat­nyi vevő tud idéz­ni leg­alább 3 vic­ces tör­té­ne­tet a blo­gom­ból, azon­nal enge­dek belő­le 500 fran­kot!

Posted on

Benne voltam a rádióban

Vic­ces volt, ami­kor janu­ár ele­jén írt egy kol­lé­gám, hogy pont most keres­te meg őt egy rádi­ós hölgy: van‑e olyan isme­rő­se, aki “lelé­pett” a Face­book­ról? Volt, pél­dá­ul én. Rövid­re zárt min­ket, lele­ve­lez­tem a rész­le­te­ket a ripor­ter asszonnyal, és ez az egész egy Kos­suth rádi­ós, bő 3 per­ces inter­jú­ban öltött tes­tet. (Nem én vagyok ben­ne végig, hanem Köle­sé­ri Sán­dor­ral osz­to­zom a világ­hír­név­ben.)

Mivel a Média­Klikk min­den­re alkal­mas, csak média leját­szá­sá­ra nem, ezért onnan ármá­nyos módon letöl­töt­tem a műsort, kivág­tam a vonat­ko­zó részt, és most itt kalóz módon köz­zé­te­szem. (Amennyi­ben ez gond, kérem, az ille­té­kes elv­tár­sak jelez­zék ezt a Kon­takt menü alatt.)

For­rás: https://www.mediaklikk.hu/musor/trendidok/, https://nava.hu/
Posted on

Lézeres szemműtétem

Teg­nap én is belép­tem a sas­sze­mű­ek tábo­rá­ba. Illet­ve aznap még inkább vakond vol­tam, de ez is az átala­ku­lás része.

Előzmények

From: Szem­kli­ni­ka
Sent: Mon, Feb 8, 2010, 8:01 AM
Sze­ret­nénk emlé­kez­tet­ni, hogy Sas­szem keze­lést meg­elő­ző alkal­mas­sá­gi vizs­gá­lat­ra vár­juk 2010. feb­ru­ár 12. (pén­tek) 16 óra 00 perc­kor.
Nos, erre nem men­tem el mert “jobb sze­me­men heveny kötő­hár­tya-gyul­la­dás” volt.
(…)
From: Szem­kli­ni­ka
Sent: Fri, Dec 14, 2018, 2:17 PM
Sze­ret­nénk emlé­kez­tet­ni, hogy Sas­szem-keze­lést meg­elő­ző alkal­mas­sá­gi vizs­gá­lat­ra vár­juk 2019. janu­ár 19. (szom­bat) 08 óra 00 perc­kor.
Igen, sike­rült!

A vizs­gá­lat maga is egy élmény volt. Reg­gel 8‑ra érkez­tem Regi­vel, mivel ide (is) kel­lett kísé­rő. Kap­tam pupil­la­tá­gí­tó szem­csep­pet, ami­től leesett a vér­nyo­má­som, és utá­na egész nap kóvá­lyog­tam, közel­re pedig csak szem­üveg nél­kül lát­tam. Meg­néz­ték a diopt­ri­á­i­mat és a cilin­de­re­i­met, a szem­nyo­má­so­mat, és kikér­dez­ték négy gene­rá­ci­ó­ra vissza­me­nő­leg. Az ered­mény: pozi­tív, alkal­mas vagyok min­den­fé­le léze­res szem­mű­tét­re.

Kitágult pupilla (elmosódva)
A pupil­lám egyéb­ként sem kicsi, de így még nagyobb volt, cse­ré­be nem lát­tam.

A vizs­gá­lat után spon­tán módon beje­lent­kez­tet­tek egy nagyon köze­li idő­pont­ra (feb­ru­ár 11.) műtét­re, mert saj­nos ápri­lis­ra még nem lehe­tett fog­lal­ni (ekkor­ra ter­vez­tük a követ­ke­ző haza­utat).

A műtét

Feb­ru­ár 11‑e egy komor, sze­les hét­fői nap volt. Regi megint elkí­sért (örök hála!), hogy e nehéz hely­zet­ben ne legyek egye­dül. Fél 10-re kap­tam idő­pon­tot, egy­ál­ta­lán nem izgul­tam, ez abból is lát­szott, hogy a beje­lent­ke­zés­nél elfe­lej­tet­tem a szü­le­té­sem nap­ját. Oda­benn már meg­nyu­god­tam, kitöl­töt­tem pár for­ma­nyom­tat­ványt (bele­egye­zés, hogy lesz, ami lesz; prob­lé­ma ese­tén szerv­do­nor­rá válás stb.), aztán kap­tam egy Xanax-ot. Ezt egy­elő­re nem kel­lett beven­ni, de úgy érez­tem, hogy fóli­án keresz­tül, zseb­ben is már kezd fel­szí­vód­ni, mert hatá­ro­zot­tan meg­nyu­god­tam. A műtét előtt még volt pár rutin­vizs­gá­lat, megint mér­tek diopt­ri­át és cilin­dert, meg szub­jek­tí­ven azt, hogy milyen kor­rek­ció len­ne nekem kel­le­mes. A dok­tor­nő­vel való kon­zul­tá­ció után enge­délyt kap­tam a Xanax bevé­te­lé­re, ami­nek öröm­mel ele­get tet­tem.

Kezd­tem lenyu­god­ni. Nagyon pro­fi volt min­den, így aztán tény­leg azt érez­tem, hogy itt baj nem lehet. Szó­lí­tot­tak, men­nem kel­lett az elő­ké­szí­tő­be, a műtő elő­szo­bá­já­ba. Egy ked­ves ápo­ló­nő vagy nővér­ke vagy elő­ké­szí­tő hölgy (min­den­ki nagyon ked­ves volt) elő­ször elme­sél­te a saját tör­té­ne­tét, hogy miként volt neki 3 éve a műtét. (Záró­jel­ben — a szó szo­ros értel­mé­ben: azért ez tény­leg a mar­ke­ting csú­csa, ami­kor a sze­mély­zet egy tag­ja is így be van avat­va és von­va az egész tör­té­net­be.) Aztán kap­tam védő­ru­há­za­tot, mivel még­is­csak egy komo­lyabb orvo­si beavat­ko­zás­ról volt szó. A hölgy adott egy hosszú­kás zacs­kót, amit ruti­nos mozu­lat­tal húz­tam fel a hajam­ra. Az a láb­zsák — mond­ta, de engem ez sem zök­ken­tett ki. Fel­húz­tam a másik láb­zsá­kot is (nem a fejem­re), aztán kap­tam haj­há­lót, végül pedig egy hátul­gom­bo­lós, anya­gá­ban hálós puló­vert is. Ezután jött a smink: a szem körül betadin­nal kap­tam meg a camouflage‑t, a sze­mem­be több­fé­le szem­csep­pet kap­tam (zsib­basz­tó­sat, fer­tőt­le­ní­tő­set) több hul­lám­ban. Elbú­csúz­tam a szem­üve­gem­től, és vár­tam, hogy szó­lít­sa­nak.

Kijött az elő­ző páci­ens, ez is egy érde­kes kon­cep­ció, hogy az elő­tér­ben össze­eresz­tik a bete­ge­ket, nyil­ván­va­ló­an nyug­ta­tó szán­dék­kal. Kicsit beszél­get­tünk, mond­ta, hogy min­den rend­ben volt. Lefo­tóz­ták (biz­to­san azért, hogy ha vakon elcsa­tan­gol, akkor legyen róla friss kép a kőrö­zés­hez), gra­tu­lál­tak neki, majd a váró­te­rem­be bocsá­tot­ták. A műtőt még egy kicsit elő­ké­szí­tet­ték, meg­kér­dez­tem, hogy ilyen­kor slagozzák‑e ki a vért és a könnye­ket. Eddig­re már mind­egy is volt, én jöt­tem, bemen­tem.

Egy ágy­ra kel­lett fel­fe­küd­ni, ami olyas­mi, mint egy masszázs­ágy, van raj­ta lyuk, csak nem az arc­nak, hanem a fej hát­só részé­nek. Ebbe helyez­ték bele a buk­si­mat, és folya­ma­to­san inst­ru­ál­tak, hogy fel­jebb, bal­ra, jobb­ra, marad­jon már nyu­god­tan. Mikor vég­re meg­ál­la­pod­tam, akkor kez­dő­dött maga a műtét. A stressz (annyi­ra nem volt vészes, inkább erre fogom, mint a fele­dé­keny­ség­re) miatt nem tel­je­sen emlék­szem, hogy mi milyen sor­rend­ben volt, de azt tudom, hogy elő­ször vala­mi tágí­tót rak­tak a sze­me­im­be, ami elég­gé kel­le­met­len volt. Aztán jött az a rész, ami­kor az első lézer (ami kiala­kít egy lebenyt, amit aztán fel­haj­ta­nak) vett keze­lés­be. Nekem a Xanax elle­né­re is klauszt­ro­fo­bi­kus élmény volt, olyan érzés, mint­ha egy ton­nás gép dől­ne rá a fejem­re, és a szem­go­lyóm­mal pró­bál­nám fenn­tar­ta­ni. Iga­zá­ból annyi tör­tént, hogy ezt a gépet rácup­pan­tot­ták a sze­mem­re, és az vala­hogy kila­pí­tot­ta a sza­ru­hár­tyá­mat, hogy aztán ezt a kis zse­bet kivarr­ja. Kb. 20 mp volt az egész (sze­men­ként), sokat segí­tett, hogy a hölgy szá­molt vissza. Mikor ezzel meg­vol­tunk, akkor átgu­rí­tot­tak a máso­dik lézer­hez, ami a mun­ka lénye­gi részét csi­nál­ja. Ez az, ami végü­lis a feles­le­ges diopt­ri­á­kat meg cilin­de­re­ket ége­ti le a szem­ből, némi pör­kö­lő­dés­re haja­zó szag kísé­re­té­ben. Ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy van egy vil­lo­gó zöld fény, amit néz­ni kell, és aztán jön a lézer, ami kiala­kít­ja a meg­fe­le­lő ala­kot, hogy az ember lás­son jól. Ahogy dol­go­zik a lézer, tel­je­sen szét­esik a fény (így nem is olyan egy­sze­rű ránéz­ni), kicsit olyan, mint­ha egy féreg­lyuk­ban utaz­na az ember (tapasz­ta­lat­ból mon­dom), de aztán ez is készen van 30 mp alatt (sze­men­ként). Ekkor jön az, hogy egy mini hóla­pát­tal vissza­bo­rít­ják a lebenyt a szem­re, per­sze köz­ben ret­te­ne­tes mennyi­sé­gű műkönnyet önte­nek a sze­mek­be, és kinyom­kod­ják aló­la a beszo­rult lég­bu­bo­ré­ko­kat meg miegy­mást. Aztán ennek is vége lett, felül­het­tem, és kinyit­hat­tam a sze­me­met.

Egy­sze­rű­en besza­rás, de lát­tam! Nem töké­le­te­sen, mert tény­leg van egy ilyen eny­he víz­füg­göny (mint a Zürich HB‑n az Inter­dis­count­nál az a négy­ol­da­lú víz­esés, ami­be egy­szer bele fogok áll­ni a köl­kök­kel, ígé­rem!), de lát­tam, és jól lát­tam. Kimen­tem, leül­tem a szék­be, ahol 10 per­ce még az elő­ző ember báto­rít­ga­tott, és én is mond­tam pár bíz­ta­tó szót az utá­nam jövő­nek. (Mond­juk mint­ha vala­mi olyan is lett vol­na, hogy de baro­mi­ra para ez az első gép, na mind­egy.) Csi­nál­tak rólam is fotót, de ez annyi­ra nem érde­kelt.

A műtét után

Nekem FEMTO c. keze­lé­sem volt. Elvi­leg ez egy kevés­sé fáj­dal­mas és kel­le­met­len beavat­ko­zás, mini­má­lis gyó­gyu­lá­si idő­vel. Az elő­szo­bá­ból egye­ne­sen a váró­te­rem­be vit­tek, ahol vala­hogy meg­ta­lál­tam Regit, aki pedig nem is ott ült, ahol koráb­ban. Leül­tem, és pihen­nem kel­lett. (Ebben nem vagyok jó.) Nem fájt a sze­mem, de nem volt jó érzés, főleg ez az első léze­res egy­más­ra (leg­in­kább rám) boru­lás. Később ki is derült, hogy mini­má­lis bevér­zé­se­im let­tek a sze­me­men oldalt, ahogy nyom­ták rám a gépet. Aztán kez­dő­dött az első idő­szak, a műté­tet köve­tő 3–4 óra. Ekkor gya­kor­la­ti­lag hasz­nál­ha­tat­lan az ember sze­me, fél órán­ként kel­lett műkönnyez­ni, órán­ként pedig a recep­tes szem­csep­pet (Tob­rad­ex) kel­lett hasz­nál­ni. Fél óra pihe­nés után meg­néz­ték a sze­me­met nagyí­tó­val, hogy jól sikerült‑e vissza­haj­ta­ni az a leber­nye­get. (Jól.) Aztán haza­men­tünk, Regi veze­tett a kocsi­hoz, én meg vakon botor­kál­tam. A kocsi­ban jobb volt, mert sötét volt, de itt is nap­szem­üveg­ben, csu­kott szem­mel ültem. Aztán itt­hon ugyan­ez, sötét szo­ba, behúnyt szem. Ez volt kb. negyed háro­mig, és akkor az uta­sí­tá­sok­nak meg­fe­le­lő­en elkezd­tem néz­ni.

Ilyen lett
Nevem Sam.

És lát­tam, nagyon jól. Lát­tam közel­re, távol­ra. Kel­lett mobi­loz­ni, szá­mí­tó­gé­pet néz­ni, tévéz­ni, ilyen­kor min­den­nel tesz­tel­ni kell a sze­met, amit egyéb­ként is csi­nál az ember. (Fociz­ni mond­juk nem men­tem el.) Éles volt a kép, tisz­ta, mini­má­lis víz­ha­tás. Per­sze köz­ben ret­ten­tő kel­le­met­len érzés, ez a “sze­men keresz­tül meg­erő­sza­kol­tak” c. poszt­tra­u­má­lis tünet­együt­tes. Ez volt egé­szen estig, ami­kor jött az alvás, ami­től a leg­job­ban tar­tot­tam.

Háton, pár­na nél­kül kell első nap alud­ni. Én nem tudok háton alud­ni, a pár­nám meg annyi­ra fon­tos, hogy azzal uta­zok. Plusz ilyen­kor ugye arra is vigyáz­ni kell, hogy az ember ne vakar­ja a sze­mét (szi­go­rú­an tilos!), úgy­hogy kivet­tem a für­dő­kön­tös­ből az övet, össze­kö­töz­tem a csuk­ló­i­mat, és a két keze­met össze­kö­tő bilin­cset berak­tam a hát­sóm alá. Ebben a kel­le­mes test­hely­zet­ben alud­tam este 10-től kb. fél 4‑ig, ami­kor ret­te­ne­tes hát­fá­jás­ra ébred­tem. Kicsit kinyúj­tot­tam a tag­ja­i­mat, és utá­na még 6‑ig tud­tam alud­ni. Sok­kal kel­le­me­sebb volt az éjsza­ka, mint ahogy gon­dol­tam.

Más­nap (ma) jött az egy­na­pos kont­roll. Kér­dez­ték, hogy milyen volt az éjsza­ka, mond­tam, hogy lekö­töz­tem maga­mat, a vizs­gá­ló hölgy mond­ta, hogy ilyet még nem hal­lott (21 év és 100.000 páci­ens, és még sen­ki?). Aztán bevizs­gál­ták a látá­so­mat is, a bal szem most 100% a jobb pedig 95%, szó­val nagyon jól állunk. Az erős fény még zavar, meg úgy álta­lá­ban a sok csö­pö­ge­tés is, és még min­dig érzem a sze­me­met, hogy vala­mi van vele. Nem fáj, de fára­dé­kony, meg érzem, hogy szá­rad ki. Néha olyan érzé­sem van, hogy “beh rég van benn a kon­takt­len­csém, ki kéne ven­ni!”, de inkább nem veszem.

Min­den­ki azt mond­ja, hogy éle­te leg­jobb dön­té­se volt a sas­sze­me­sí­tés, így hát beál­lok a sor­ba. Így.

Update: az első hetes kont­rol­lon mind­két sze­mem 125%-os, tehát nagyon jól látok. Ugyan­ez az ered­mény egy hónap, két hónap, és fél év után is.

Posted on

Viszlát, 2018!

A 2017-es évről is írtam egy ilyet, ami biz­ton­sá­gi meg­fon­to­lá­sok­ból egy évig pri­vát volt. Most pub­lic lett a bejegy­zés, azt is el lehet olvas­ni, aki­nek ilyen­be biceg a boká­ja.

A 2018-as egy spe­ci­á­lis év volt, hiszen a 2018 prím­té­nye­zős fel­bon­tá­sa 2 x 1009, ilyen év pedig 2005 (5 x 401) óta nem volt. Viszont az idei év is ilyen, hiszen 2019 = 3 x 673. Leg­utóbb két ilyen egy­mást köve­tő év 1982-ben (2 x 991) és 1983-ban (3 x 661) volt, amit pedig a híres-hír­hedt 1984 köve­tett. Egé­szen elké­pesz­tő izgal­mak, ugye?

Ennek fényé­ben nem is nagyon lehet havi bon­tás­ban érte­kez­ni erről az elő­ző évről, hiszen ez így volt egy tel­jes egész. Meg nem is emlék­szem min­den­re ilyen pon­to­san. Inkább arra helye­zem a hang­súlyt, hogy miket csi­nál­tam tavaly, ami­ket koráb­ban nem. Néhány dolog nagyon fur­csa lesz, elő­re is szó­lok!

Foci: 2018-ban már tény­leg focis­ta let­tem, ahogy azzal már évek óta fenye­get­tem a sport iránt érdek­lő­dő töme­ge­ket. Az első hiva­ta­los meccs áliga­z­o­lás­sal meg­volt, ahogy az első áliga­z­o­lá­sos gól is, aztán az első hiva­ta­los meccs ren­des iga­zo­lás­sal is. Az idei év nagy cél­ja egy hiva­ta­los meccsen, ren­des iga­zo­lás­sal elért gól, illet­ve amennyi­ben ez nem sike­rül, akkor leg­alább egy kiál­lí­tás vagy sár­ga lap. A lényeg, hogy ragad­jon a bélyeg legyen kiír­va a nevem a jegy­ző­könyv­be, mint fősze­rep­lő.

Magyar saj­tó: vala­mi meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan okból kifo­lyó­lag 2018. janu­ár 1‑én elha­tá­roz­tam, hogy nem olva­sok töb­bé magyar saj­tot saj­tót (kiv. foci). Ez nem egy újévi foga­da­lom volt, hanem egy­sze­rű­en nem nyi­tot­tam meg töb­bé az index.hu‑t, 444.hu‑t stb. Az ele­jén nagyon fur­csa volt, hiszen 2017-ig az online éle­tem jelen­té­keny részét az ilyen libe­rá­lis médi­á­kok olva­sá­sá­val töl­töt­tem. Aztán, ahogy tel­tek a hetek, egy­re könnyebb és könnyebb lett, és egy­re kevés­bé érez­tem azt a nega­tív hatást, amit egyéb­ként az ott­ho­ni hírek olva­sá­sa oko­zott. Másod- és har­mad­kéz­ből nyil­ván elju­tot­tak hoz­zám az ökör­sé­gek, a mig­rán­sos és soro­so­sos dol­go­kat nagy­já­ból értem, de alap­ve­tő­en egy barát­ko­zós reme­te integ­rá­ci­ós szint­jé­vel bírok infor­má­ció szem­pont­já­ból. Amit nem tud­tam elen­ged­ni, az az nso.hu, ami poli­ti­kai meg­fon­to­lá­sok­ból nem egy jó dolog, de saj­nos — egy­elő­re — nem tud­tam helyet­te mást talál­ni. Egyéb­ként azt nem mon­dom, hogy nem olvas­tam sem­mi­lyen magyar hírt, mert Regi az év ele­jén még email­ben (!) kül­dött 2–3 inde­xes cik­ket, illet­ve még eze­ken kívül továb­bi 2–3 alka­lom­mal kap­tam inde­xes lin­ke­ket, ami­ket meg­nyi­tot­tam (!), de ennyi volt az összes bűnö­zé­sem.

Face­book: szin­tén 2018 első nap­já­val kezd­ve beszün­tet­tem face­boo­kos akti­vi­tá­so­mat. Pár­szor külön­bö­ző helye­ken belép­tem az év során, hogy meg­nyom­jam a kije­lent­ke­zés gom­bot, de ennyi volt. Ez a kivo­nu­lás az, ami a leg­jobb dön­té­sem volt 2018-ban, nem tudom elmon­da­ni, hogy mennyi­re nem hiány­zik ez az inter­ne­tes pöce­gö­dör. Azt a sok tucat órát, amit koráb­ban ott töl­töt­tem, most sok­kal hasz­no­sabb dol­gok­kal tudom töl­te­ni, pl. por­nót nézek soro­za­to­kat nézünk.

Hús: ez egy elég­gé friss dolog, egé­szen pon­to­san novem­be­ri. Meg­lá­to­ga­tott min­ket egy nagyon ked­ves bará­tunk, akit nevez­zünk Nusi­nak, és aki — kvá­zi — vege­tá­ri­á­nus. Emi­att ekko­ri­ban nem csi­nál­tunk húsos éte­le­ket egy dara­big, és aztán úgy is marad­tunk. Most az a hely­zet, hogy nem vege­tá­ri­á­nu­sok leszünk Regi­vel (a gye­re­kek kima­rad­nak), hanem redu­ci­tári­á­nu­sok (rövi­den redu­cik), ami szá­mom­ra úgy defi­ni­ál­ha­tó, hogy “ami­kor lehet, akkor nem eszem húst”. Volt pél­dá­ul céges kará­csony, akko­ra vas­la­pon sült stea­kek­kel, mint a com­bom, én pedig szól­tam, hogy vega menüt kérek. Kap­tam is olyan zöld­sé­ges “ham­bur­ger­húst”, hogy meg­szó­lalt, azt mond­ta nekem, hogy “szá­raz vagyok, mint egy cipő­talp, süss át jól, és vess véget a szen­ve­dé­se­im­nek!”, vagy vala­mi hason­lót (nem hal­lot­tam a sis­ter­gés miatt). A kará­cso­nyi idő­szak­ban nyil­ván befic­cent egy kis szé­kely­ká­posz­ta, de egy redu­ci ezt meg(t)eheti.

Német nyelv: ugyan­csak janu­ár­ban elkezd­tem napi szin­ten néme­tez­ni, per­sze csak mód­já­val. Ennek lett ugye az ered­mé­nye a Duolin­go “befe­je­zé­se” (ld. Ich bin bere­it), de azóta sem csök­kent az akti­vi­tá­som. Néhány nap kima­radt idén, de sze­ren­csé­re volt streak fre­e­ze-em, így a soro­za­tom egy­szer sem sza­kadt meg, és most 352 nap­nál járok.

A 2018-as év 96,5%-ában néme­tez­tem.

És mi lesz idén, gy.k. 2019-ben? Jó kér­dés, jelen­leg ezek a ter­ve­im:

  • Az olva­sá­si szo­ká­sa­im újra­struk­túrá­lá­sa, egy­ben néme­te­zés­sel való kom­bi­ná­lá­sa. Lehet­ne pél­dá­ul az, hogy átál­lok a kicker.de-re, és kere­sek még vala­mi svej­ci online lapot is, ami­ből tájé­ko­zód­hat­nók.
  • Sze­ret­nék belép­ni újra a face­book­ra, meg­néz­ni, hogy milyen érte­sí­té­se­ket kap­tam az elmúlt egy évben, és bezár­ni a kon­tó­mat. Eset­leg kiír­ni a falam­ra, hogy elköl­töz­tem, keres­se­tek off­line stb.
  • Sze­ret­nék min­den nap leg­alább fél órát spor­tol­ni. Letöl­töt­tem három appot a tele­fo­nom­ra, fek­vő­tá­masz, fel­ülés, gug­go­lás, eze­ket csi­nál­hat­nám estén­ként egy picit, biz­to­san jót ten­ne. Fut­hat­nék is, bár ez szem­be­megy azzal a ténnyel, hogy magyar focis­ta vagyok.
  • Sze­ret­nék türel­me­sebb len­ni a magán- és mun­ka­he­lyi éle­tem­ben is. Lehet­nék egy kicsit lazább, fel­sza­ba­dul­tabb, nyu­god­tabb.

Bol­dog új évet min­den­ki­nek!

Posted on

Karácsonyi síeléses élménybeszámoló

Sen­ki sem talál­ná ki, hogy hol vol­tunk idén utol­já­ra síel­ni: Saas-Fee­ben. Ha nem let­tem vol­na ott, csak olvas­nám, akkor már én is unnám.

Decem­ber 22-én, szom­bat dél­után érkez­tünk. Elfog­lal­tuk a szál­lást, ami lég­vo­nal­ban 30 méter­re volt a tavaly szil­vesz­te­ri kecó­tól, szó­val isme­rős volt a kör­nyék. A kilá­tás az ablak­ból elvi­sel­he­tő volt.

Az a fehér ott a hegy. Az egyik. Felül a fehér az ég. Jól lát­szik?

Kipa­kol­tuk a cuc­ca­in­kat, Regi pél­dá­ul (aki ugye nem síel­het még) stíl­sze­rű­en a sícuc­co­kat helyez­te el a közös helyi­sé­gek­be. Ami­kor fel­akasz­tot­ta a síba­kan­csa­i­mat az egyéb­ként fűt­he­tő bakancs­tar­tó fal­ra, akkor szólt nekem, hogy van egy másik feke­te bakancs, ami­vel majd ne kever­jem össze. Az enyém 45-ös, a másik 42-es; az enyé­men az olda­lán alul nincs piros csík; illet­ve az enyém aljá­nak a kiala­kí­tá­sa tel­je­sen más, szé­le­sebb és hosszabb, mint a másik. Tehát fér­fi­szem­mel néz­ve két tel­je­sen azo­nos pár síba­kancs­ról beszél­tünk.

O. nap (vasárnap)

Az ötlet az volt, hogy mivel hét­fő­től a három síké­pes csa­lád­tag síis­ko­lá­ba ment, ezért hasz­nál­juk ki vasár­na­pot, és síel­jük be magun­kat. Dél­előtt még egy kicsit szüttyög­tünk, így kb. fél 11 körül ter­vez­tük az indu­lást. Fel­öl­töz­tünk (alá­öl­tö­ző, sízok­ni, polár pul­csi, sínad­rág és ‑kabát stb.), majd kimen­tünk, hogy a fel­sze­re­lés mara­dék részét is magunk­ra app­li­kál­juk. Öröm­mel kons­ta­tál­tam, hogy csak egy feke­te síba­kancs van a táro­ló­ban, így nem kell vissza­em­lé­kez­nem, hogy melyik az enyém, mert ugye csak ez lehet az. Fel­rán­ci­gál­tam a lába­im­ra a bakan­cso­kat, nehe­zen jöt­tek fel, nyo­mott min­den­hol, de gon­dol­tam, hogy majd jobb lesz, a síe­lés az már csak ilyen kényel­met­len sport.

Kisé­tál­tunk a tőlünk 600 méter­re talál­ha­tó sípá­lyá­hoz. A sport­pá­lyán (ami nyá­ron tenisz- és fut­ball­pá­lya, télen pedig egy baro­mi nagy havas tér) mond­tam a köl­kök­nek, hogy fel­csa­to­lunk (gy.k. a léce­ket a bakancs­ra csat­la­koz­tat­juk), és így hala­dunk tovább. Ők ezt viszony­lag gya­kor­lot­tan és ügye­sen abszol­vál­ták, én viszont küsz­köd­tem. Bele­lép­tem a kötés­be a bakanccsal, és meg­le­pőd­ve kons­ta­tál­tam, hogy a bakancs ápri­lis óta vagy 3 cen­ti­vel össze­ment. Biz­tos a külön­bö­ző hőtá­gu­lá­si együtt­ha­tó a bakancs és a léc között, eset­leg a Cori­o­lis-erő — gon­dol­tam.

Szó­val sike­re­sen fel­vet­tem a lábam­nál 3 szám­mal kisebb bakan­csot. Síel­ni nem csak a fáj­da­lom­tól, de az elté­rő kötés­mé­ret­től sem tud­tam. Lecsa­tol­tat­tam a gye­re­ke­ket, és haza­in­dul­tunk. Menet köz­ben Regit tele­fo­non update-eltem, hogy mire haza­é­rünk, már lecsil­la­pod­ja­nak a kedé­lyek egy kicsit. Haza­ér­tünk. A bakan­csom sehol. Nem baj, leg­alább tudunk együtt ebé­del­ni dél­ben.

Dél­után haza­ért Uwe, a másik ven­dég, aki az én bakan­cso­mat vet­te fel. Mond­ta nekem, ami­kor talál­koz­tunk, hogy “elcse­rél­tük a bakan­csa­in­kat”. Elcse­rél­TED, gon­dol­tam, de mivel A2/B1 szin­tű néme­tem­mel min­den igét jelen­idő E/3‑ban hasz­ná­lok, inkább nem mond­tam sem­mit.

3 körül újra fel­ke­re­ked­tünk, hogy a napot még­is­csak egy kis síe­lés­sel zár­juk. Elő­ször a len­ti pályá­kon csúsz­kál­tunk kicsit, de ezt hamar meg­un­tuk. Mond­tam a köl­kök­nek, hogy akkor men­jünk fel a hegy­re, gye­rek még az idő, egy csú­szás simán bele­fér. Vélet­le­nül rossz fel­vo­nó­ra száll­tunk, így arra a hegy­re men­tünk fel, amit pont el akar­tam kerül­ni. Fura is volt, mert alig vol­tak raj­tunk kívül a gon­do­lá­ban, és azok az embe­rek is mind a fen­ti étte­rem­be men­tek, nem síel­ni. Sebaj, leg­alább lesz hely a pályán.

Figyel­jük meg a gyer­me­kek lel­kes arc­ki­fe­je­zé­sét! Zizi sze­me mint­ha azt mon­da­ná: “apa, mit kere­sünk mi itt?”, köz­ben Kata némán tűr. Zizi kabát­ja nem pixe­les, hanem direkt ilyen.

Volt. Raj­tunk kívül egy terem­tett lélek sem volt. Elkezd­tünk lecsúsz­ni hár­mas­ban, elöl Zizi, utá­na Kata, aztán én. A pálya jeges és buc­kás volt, kb. 30 méte­ren­ként vala­me­lyik gye­rek elesett, és per­ce­ket töl­töt­tünk el, amíg újra el tud­tunk indul­ni. Az egyik külö­nö­sen nehéz sza­kasz­nál Zizi elej­tet­te a bot­ját, til­ta­ko­zá­som elle­né­re Kata lecsa­tol­ta a lécét, és a botért indult. Itt már érez­tem, hogy baj lesz.

Én is lecsa­tol­tam, és vissza­men­tem értük. A botot Zizi kezé­be nyom­tam, aztán pró­bál­tam vissza­nyom­ni Kata bakan­csát a cipő­be. Tele volt havas-jeges tört­me­lék­kel, leve­re­get­tem ezt a lábá­ról és a léc­ről, köz­ben lej­jebb csúsz­tunk, kezd­tük elöl­ről. Ekkor értek oda hoz­zánk a hegyi­men­tők.

Jó sielők Önök? — kér­dez­te az egyik. Hogy­ne! — mond­tam kevés meg­győ­ző­dés­sel. Segí­tett fel­csa­tol­ni Kata lécét, aztán nekem is, ami­kor ugyan­úgy szen­ved­tem a saját léce­im­mel. Aztán mind elin­dul­tunk lefe­lé kon­voj­ban, mint egy nagy csa­lád, ahol néhány csa­lád­tag jól tud síel­ni, mi meg nem.

Két ilyen kis gye­rek­kel egye­dül a hegyen … — mond­ta a másik új bará­tunk. Hát igen, ez nem éle­tem leg­jobb ötle­te volt — ismer­tem be. Men­tünk tovább. Este 5 körül értünk a völgy­be. Eddig­re már tök sötét volt, alig lát­tunk vala­mit, ezen pedig a söté­tí­tős síszem­üveg sem segí­tett. Így lett vége a nul­la­dik nap­nak, amit sike­res­ként köny­vel­tünk el (hiszen élet­ben marad­tunk).

Az utol­só csú­szás, a gye­re­kek GPS-es nyom­kö­ve­tő­jé­vel trek­kel­ve. A biz­ton­ság ked­vé­ért vit­tük magunk­kal, hogy meg­ta­lál­ja­nak min­ket a lavi­na alatt.

1.nap (hétfő)

A nap jól indult: a saját bakan­cso­mat vet­tem fel. A “szom­széd” a magá­é­ra öles betűk­kel ráír­ta, hogy “UWE”, így töb­bet nem tud­tuk össze­cse­rél­ni.

A síis­ko­la 10-kor kez­dő­dött min­den nap, és dél­után 1‑ig tar­tott. A lányo­kat a piros király­nő cso­port­ba osz­tot­ták be (van­nak szí­nek meg szin­tek, zöld, kék, piros, feke­te, azon belül meg her­ceg­nő, király­nő, csil­lag), én a fel­nőtt hár­mas cso­port­ba kér­tem magam (itt csak 1 és 6 között van­nak cso­por­tok, unal­mas). Aztán kide­rült, hogy túl sokan vagyunk a cso­port­ban, ezért átrak­tak a job­bak közé, így — mint utóbb kide­rült — négyes­ke let­tem, pedig leg­utóbb ket­tes vol­tam. Nem baj, leg­alább lesz kihí­vás. Tanár­nak meg­kap­tam Fabi­ant, akit lát­tunk az SRF bi de Lüt­ben (ami egy ilyen meg­ha­tá­roz­ha­tat­lan TV-műsor a sváj­ci álla­mi csa­tor­nán, misze­rint ripor­te­rek elmen­nek vala­ho­va, és bemu­tat­ják az adott várost / tele­pü­lést / tér­sé­get), szó­val kije­lent­he­tő, hogy egy celeb lett a síok­ta­tóm.

  1. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x01
  2. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x02
  3. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x03

A nap jól indult: egész dél­előtt esett. Az eső és a hoz­zá tár­su­ló viha­ros ere­jű szél miatt min­den fen­ti pályát lezár­tak, így min­den­ki, aki aznap síel­ni akart, a len­ti két pályá­ra nyo­mult. Emi­att aztán 20–30 per­cig tar­tott min­den fel­vo­nós sor­ban­ál­lás, volt hát idő ala­po­san kipi­hen­ni a 2–3 per­ces csú­szá­so­kat. Köz­ben per­sze min­den­ki gyor­san átázott, és a folya­ma­tos után­pót­lás miatt egy­re mélyebb­re hatolt a ruhánk­ban a ned­ves­ség. Dél körül az eső elő­ször havas­eső­vé vált, aztán apróbb jég­da­rab­kák jöt­tek, és las­san átér­tünk hava­zás­ba. Köz­ben a hőmér­sék­let fagy­pont alá esett, emi­att a kabá­tok és nad­rá­gok elkezd­tek meg­fagy­ni, és min­den­ki­nek fur­csán dara­bos lett a moz­gá­sa. Az okta­tás 1 körül ért véget, a gye­re­kek­kel rohan­tuk haza, és ebéd után már ki sem mer­tünk jön­ni a lakás­ból.

2. nap (kedd)

Gyö­nyö­rű napos időnk volt, elállt a hava­zás is. A pályák jó álla­pot­ban, sok friss hóval vár­tak min­ket. A cso­por­tom­mal együtt fel­men­tünk az egyik maga­sabb hegy­re, ahol olyan dol­go­kat is gya­ko­rol­tunk, ami­ket egyéb­ként a len­ti liba­le­ge­lő­kön nem lehe­tett (pl. síe­lés). Itt már piros és feke­te pályák is vol­tak, nem csak kékek. Min­den­fé­le fel­ada­to­kat kap­tunk, fog­tuk magunk előtt meg a könyö­künk­kel a hátunk mögött a boto­kat, igye­kez­tünk pár­hu­za­mo­san síel­ve szűk kanya­rok­kal halad­ni. Men­tünk kigyó­ban, egy­más mel­lett szink­ron­ban, Fabi­an jó dol­go­kat taní­tott, tény­leg érez­tem, hogy fej­lő­dök. Az egyik utol­só csú­szás alkal­má­val csi­nál­tunk off-pis­te síe­lést is, ami­kor a kije­lölt pálya mel­lett men­tünk. Az egyik ilyen alka­lom­mal elvesz­tet­tem az ural­ma­mat a léce­im fölött, ugrat­tam ket­tőt-hár­mat, és hanyatt fek­ve bele­áll­tam a mély hóba. Nem érez­tem sem­mi ext­rát, de az okta­tó úr később mutat­ta, hogy sike­re­sen eltör­tem a léce­met, való­szí­nű­leg ahogy bele­üt­köz­tem egy nem lát­szó fatörzs­be vagy szik­lá­ba. Nem kell sem­mi komoly­ra gon­dol­ni, az egyik léc vége elha­sadt, és vic­ce­sen life­gett. Mikor már haza­ér­tünk, akkor szig­sza­lag­gal és pil­la­nat­ra­gasz­tó­val javí­tot­tam meg a bibit, de inkább nem fotó­zom le, hogy hogyan sike­rült.

Dél­után a jó idő­re való tekin­tet­tel fel­men­tünk a lányok­kal síel­ni újra, de ezút­tal figyel­tem a helyes sífel­vo­nó- és pálya­vá­lasz­tás­ra. A síe­lés leg­alább annyi­ra jól ment, mint az ellen­fé­nyes fotó­zás.

Nem én vagyok az új Robert Capa, de még való­szí­nű­leg a magyar Alber­to Tom­ba sem.

3. nap (szerda)

A har­ma­dik napon síe­lő-pálya­fu­tá­som során elő­ször fel­ju­tot­tam a leg­ma­ga­sabb saas-fee‑i hegy­re léc­cel és cso­port­tal, az Allalin­nal. Erről azt kell tud­ni, hogy a leg­ma­ga­sab­ban futó euró­pai “met­ró” visz fel rá, ami­től még az is klauszt­ri­fó­bi­ás lesz, aki egyéb­ként tér­iszo­nyos. Szép, napos idő volt, ha tud­nék fotóz­ni, akkor ennél szebb képet is tud­tam vol­na lőni.

Van itt min­den: hegy, ég, szik­lák, hó, gleccser. A töb­bi irány­ba is ezt lehe­tett lát­ni, csak arra volt a Nap.
Szel­fi­ben is nagyon erős vagyok. Figyel­jük meg a hát­tér­ben azt a szép táb­lát, illet­ve a szem­üve­ge­men vissza­tük­rö­ző­dő karo­mat!

Dél­után megest fel­men­tünk a lányok­kal a magos­ba, és meg­ta­lál­tuk a nyu­ga­ti világ leg­je­ge­sebb feke­te pályá­ját. Ami­kor nem estem el, akkor azt vide­óz­tam, ahogy a lányok igen.

Kata a feke­te, Zizi a másik.

4. nap (csütörtök)

Ezen a napon sem­mi emlí­tés­re mél­tó nem tör­tént.

5. nap (péntek)

Kicsiny ám annál lel­ke­sebb cso­por­tunk (ami­ben a sváj­ci síok­ta­tón és magyar infor­ma­ti­ku­son kívül volt kazah-ujgur hölgy; hol­lan­dus úr; Kana­dá­ban szü­le­tett viet­ná­mi szár­ma­zá­sú hölgy, aki 25 év Dánia után került vala­hogy Svájc­ba; maláj ex-PM hölgy, aki most terem­ke­rék­pá­ros edző, Szin­ga­púr­ban élő brit — hogy csak néhá­nyat említ­sek) az első csú­szás alkal­má­val egy akko­ra tömeg­ka­ram­bolt hozott össze, ami­ben a 9 főből 8‑an ben­ne vol­tunk. Min­de­nünk min­den­ki más min­den­jé­vel össze­akadt, olya­nok vol­tunk, mint egy sílé­ces Lao­koón-cso­port. A leg­in­kább az a hölgy lepő­dött meg, hogy kima­radt a móká­ból, aki addig min­den nap leg­alább ötször eltak­nyolt, és min­dig csak úgy tudott meg­áll­ni, hogy vala­kit ledön­tött a lábá­ról.

Miu­tán ezt is kibír­tuk, még jött egy újabb off-pis­te fel­adat, aztán már tény­leg csak egy gyors csú­szás a völgy­be. Én az egyik tel­je­sen egye­nes részen meg­inog­tam, és tel­jes sebes­ség­gel bele­ro­han­tam egy hófal­ba. Saj­nos erről sincs videó.

Gleccser.