Írtam már róla (ld. A bicikli), de azóta sok könny- és verítékcsepp gördült gondoktól barázdált arcomon bicikliszerelés közben.
A múlt héten spontán vettem egy biciklit — Reginek, így aztán annyira sok drótszamár lett a tulajdonunkban hirtelen (és annyira tele van a közös használatú biciklitároló, ahol egyébként a babakocsit és a longboardomat (!) is tartjuk), hogy Regi azt mondta — mennie kell.
Lehet, hogy döntésében a minap történtek is szerepet játszottak. Családilag mentünk el a közeli Werdinsel c. szigetre, ami biciklivel 3 km. Jöttünk vissza szépen, KRESZ-szerint, libasorban, elöl az apuka a menő Scott Metrix 20-szal (meg persze Chariot second-hand utánfutó third-hand gyerekkel), utána Kata, utána Zizi, végül Regi — a Cilóval (mert Kata volt az övével, mert Kata biciklijét “megszereltem”, és szervízben volt). Már egy ideje zöld volt a hatsávos (beleértve a villamospályákat) útnál, amin át akartunk kelni, így gondoltam, ezen még pont átjutunk. A szemem sarkából még pont mintha elkaptam volna egy színváltást (sárga talán?), de ebben nem voltam biztos. Abban azonban már eléggé biztos voltam, hogy az utánam következő 4 fő (az utánfutós Médit is beleszámítva) már nem teljesen zöld zöldön ment át. Ezt Regi is az értésemre adta, amikor a kereszteződés után megálltunk, és halkan közölte, hogy leesett a lánc, beakadt a kerék, és egyébként is visszaadná a kerékpáromat. Le akarta óvatosan támasztani egy közeli fához, de az avatatlan szemlélő kívülről azt láthatta, hogy egy dühös hölgy a törzshöz veti a sokat látott Cilót, mint Márton Anita a 4 kg-os súlyt.
Szerintem egyébként félig user error volt (a lánc egyszerűen érzi, ha valaki stresszes), félig meg pusztán konfigurációs probléma (a hátsó kereket tartó rudat nem cseréltem vissza a rövidebbre, amikor leszedtem a “vonóhorgot”) volt, de Regit ez nem befolyásolta döntésében.
“Befolyásol”. Gyors kitekintés a régi szép időkre. Valamelyik nyári fesztiválon voltam, eléggé ittasan, és jó ötletnek látszott bemenni a Fidesz-sátorba. Nem nagyon emlékszem, hogy mit mondtam, csak azt, hogy az egyik fidelitasos kolléga nagyon meg akart győzni, hogy nincs igazam. (Pedig hol volt még akkor a 2/3!) Azt mondta nekem: “én téged be nem akarlak folyásolni”, mire én: “nem elválós”. Összeomlottak, mind hazamentek. Én este azzal nyomatékosítottam mondandómat, hogy a sátorba hánytam. Mármint nem az enyémbe.
Visszatérve a Cilóra: az elmúlt években azt vettem észre, hogy annyiszor cseréltem rajta külső-belső gumit, mintha nem bi, hanem legalább decemcikli lenne (decem = 10). Valószínűleg a méretes nyolcasokkal teli kerekek, amiknek a pereme egyébként is szanaszét van már ütve, nehezen bírják, ha egy kicsit laposabb gumival padkáztam, emiatt mindultalan durvás defektjeim voltak. Persze ilyen az, amikor valaki peres gumikon cangázik, érthető. Legalább megtanultam gyorsan belsőt cserélni, többek között ennek a videónak köszönhetően.
Így hát végül úgy döntöttem, hogy nem eladom, hanem elajándékozom a biciklit. 2012 óta volt “hű” szolgám, sokat tekertünk együtt. Legutóbb például még a Hönggön is átmentünk oda-vissza, tessék csak megnézni ezt túrát!
Ezzel a céges apróval kerestem új gazdát, az illető holnap jön érte. Nem fogok sírni!
Sztori: a családnevem Markert, a domainem (ugye) markert.hu. Ez mindössze egy betűben különbözik a market.hu-tól, ami pedig a Market Építő Zrt. weboldala. Az elmúlt években rendszeresen kaptam leveleket marketesektől, ill. mindenféle üzleti partnereiktől, mert elírták az email címet (beleírnak egy R‑t véletlenül, az E és a T között az R van a billentyűzeten).
Sokáig gondolkodtam, hogy írhatok‑e egy ilyen bejegyzést. Egyrészt azért, mert mindenféle céges ügyekről kapok információt, amiket nyilvánosan kiteregetni nem illendő, talán nem is teljesen legális. (Ez mondjuk innen, Svájcból, kevéssé izgat.) Másrészt azért, mert titkon reménykedtem, hogy ha eleget várok, egyszer csak kapok valami ilyesmi levelet:
Feladó: kedves.vezeto@parlament.hu
Címzett: korrupcio@markert.hu
Másolatot kap: lolo@felcsut.hu
Tárgy: Visszaosztás, 2021. 10. hét
Sziasztok! Akkor ahogy azt Lölö jelezte, a héten esedékes a korrupciós visszaosztás a kézilabdacsarnok után. Mivel Ráhelnek születésnapja lesz, ezért most a szokásos 40% helyett 50%-ot kérek az OTP‑s számlámra (HU170001-05553221)! Jó lenne, ha már pénteken megjönne, mert hétvégén zárok, és jó lenne még egy kicsit shopizni, ha ha ha. Üdv, V.
Egy kósza levél, amit még megkaphatok…
Sajnos se ilyet, se más, politikailag felhasználható levelet nem kaptam, úgyhogy ezen nem csúszott el a NER. Ellenben — a teljesség igénye nélkül — a következő témákkal kapcsolatban keresték meg a Market Építő Zrt‑t helyett a Markert Blogoló Nyrt‑t:
“Továbbítom a megrendelendő vasakat.”
“Mely időponttól kérhetjük a bankgaranciát a számlavezető bankunktól?”
“Hol tart a külső jakuzzi terve?”
“Mellékelten küldöm a tárgyi használatbavételi engedélyt (…) külső gázvezeték építéséről.”
“Árajánlat (…) seprőgép”
“Mozi menekülőn mozgássérült WC-ben a mosdó nem folyik le. Pumpálásra homok jön ki.”
“Ha egyeztetitek a darubekötés anyag oldalát (…), akkor a folyómétereket is add meg nekem az összehasonlíthatóság végett.”
“Ismételtem küldöm az egyenlegközlőnket, melyet kérünk leigazolni a könyvvizsgálat miatt.”
“Remélhetőleg ezek a következő hetekben várható lottoszámok.”
“Terpesztett lemez”
“végleges RWA, kupola tervek!!”
“Nincs hozzáférésem egyik hálózati meghajtóhoz sem: K, T, D, a hatékony munkavégzéshez mielőbb szükségem lenne rá.”
“A mai napon negatív lett a korona vírus tesztem, Így a holnapi napon fel veszem a munkát.🙃”
Mit csináltam ezekkel a levelekkel? Általában elküldtem a megfelelő címzettnek, jeleztem a hibát a feladónak, sőt, egy alkalommal még írtam a központi címnek is, hogy találjunk valami megoldást a problémára. (Nem találtunk.) Az esetek többségében az emberek rendesek voltak, nagy pánikkal nem találkoztam (pedig én hasonló esetben teljesen kiborulnék, az biztos), volt, aki nagyon hálálkodott, volt, aki rendszeresen levelezett (tévedésből) velem. (A jakuzzis levélre válaszoltam, hogy a medencét a kert helyett a mélygarázsba rakják, mert úgy praktikusabb, nem esik bele a hó. Utána kéne nézni, hogy hova építtettem meg!)
Pár hete jött egy nagyon furcsa levél egy gmailes címről. Egy mini kft bemutatkozása volt, de meglehetősen gyenge minőségben, rengeteg elütéssel és helyesírási hibával, egyszóval a szakember valószínűleg jobb színvonalon tud elektronikusan levelezni, mint én kőműveskedni, de ő legalább utóbbihoz ért. A szokásos lakonikus és/vagy szarkasztikus válasz helyett ezt írtam:
Kedves (…)! Elírta az email címet, így a Market Építő Zrt. helyett nekem írt. Nagyon nem mindegy, hogy …@market.hu‑t vagy …@markeRt.hu‑t ír. Baráti javaslatom, hogy amennyiben egy ilyen cégnek ír, akkor figyeljen oda az emailjének mind a tartalmára, mind a formájára. A levele mindkét szempontból nem túl erős, de ezen lehet segíteni. Az Ön helyében valami hasonlót írnék: Tisztelt (…) Úr! Egy tízfős építési csapat vezetőjeként szeretném szolgáltatásainkat a figyelmébe ajánlani. Sokéves tapasztalatunk van a következő területeken: (…) Referenciáinkat az alábbi linken tekintheti meg: (…) Tisztelettel: (…), (…) Kft. Sok sikert kívánok Önnek, és jó munkát a csapatnak! Üdv, Markert László
Hamar válaszolt, hogy “Bocsánat es Köszönöm”, én meg írtam neki, hogy:
Nem kell bocsánatot kérnie. Ön egy kiváló szakember és egy csapat vezetője, ez a fontos.
Ez a levelezés valószínűleg egy olyan időszakomban történhetett, amikor valahogy nem éreztem az informatikát annyira a hivatásomnak, mint egyébként a munkaidőm 99%-ban, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ÚGYLENNÉKPÉK! Ilyen esetekben általában nagyon nyitott vagyok minden, kétkezi és ténylegesen fizikai értéket teremtő megoldásra, lett légyen az kőműves munka, gipszkartonozás, festés, külső Dryvit vagy hidegburkolás. (Sokat tanulok a marketes levelekből, na!) Ebből lett ez a kellemes levélváltás, amit most ezennel közreadok. Ebből is látszik, milyen jó ember vagyok, ha nem vagyok éppen egy oltári paraszt.
Ahogy írtam Twitteren, eladósorba kerül anyukám háza, ahol 2000 és 2007 között én is éltem. Ebből az alkalomból úgy döntöttem, hogy engedek a nosztalgikus érzelmeknek, és az i.com-ról lelopott, rossz minőségű és vízjeles képekkel virtuális sétára indulok, és mindegyikről írok néhány emléket.
Kezdjük rögtön az elején, mármint a ház elején. Amikor ide költöztünk, még nem volt ilyen szép a tető, sőt, még terasz se volt (erről később). Itt volt a lejárat a boltba, merthogy a pincében működött a Krajcáros ABC, amit szintén átvettünk. Ezzel anyuék rémesen sokat szívtak, amíg 1 év után be nem zárták, nekem viszont nagyon jó volt, hogy mindig házhoz jött a Nemzeti Sport (hol volt még ekkor Lölö?), és szinte végtelen nasihoz volt hozzáférésem.Ez már egy szebb, nyáriasabb kép, éppen virágzik a leander meg minden egyéb növényzet. Tavasztól őszig ide szoktuk rakni a hintaágyat, illetve jó időben kinn is lehet enni jól (van kinti asztal és székek). A hintaágyról jutott eszembe, amikor az utolsó ibm-es napjaimban a teraszról dolgoztam, van is róla blogposzt. Egyébként még annyit akartam elmesélni a teraszról, hogy ehhez fűződik a szüleim legnagyobb veszekedése (amit a mai napig nem értek): amikor építettük, le kellett rakni egy dilatációs lécet, hogy ne repedjen (mint a bejgli), na ezen úgy összevesztek, hogy az már szinte komoly perpatvarnak tűnt kívülről. Jelentem, évtizedes távlatból sem reped a terasz, így a hőtágulást tekintve (is) minden rendben van.Ez itt már a kert, illetve egy pici része látszik, főszerepben az ún. futófolyosó és a trombitafolyondár. Anno nem voltam egy nagy házimunkás, kutyaszart talán ha kétszer szedtem (de biztosan legalább százszor meséltem el a hőstettet), és a fűnyírásaim száma is limitált volt. De ezek közül egyet a blogon is megörökítettem. A másik emlék a kocsibeálló kapcsán jutott eszembe ( a képen jobbra): egy alkalommal igen fáradt voltam, amikor a Suzukival ki akartam állni tolatva. Kuplung, R, nagy gáz, BUMM! Igen, elfelejtettem elhúzni a tolóajtót, szerencsére nem lett nagyobb baj. Ugyanebben a légtérben vágott hozzá Ricsi barátom Zsolti barátomhoz (vagy fordítva?) egy sörösüveget az egyik házibulin, de nem találta el. Nem is olyan régen pedig itt szakadtam be az egyik korhadt deszkán a szerelőaknába (mert olyan is van).Ez már a ház, bejárati ajtóstul, tükrös szekrényestül. Az ajtó relatíve új, az intelligens szakember eredetileg fordítva rakta fel (hogy rossz irányba nyíljon, a belső és fehér része legyen kívül), de aztán inkább azt szereltettük ki és fordítva be, minthogy az összes bútorunkat vittük volna a kertbe. Anno itt szerettünk bele a házba, amikor beléptünk, és megéreztük a kövön a padlófűtés melegét. Azon a térelválasztón nagyon jól lehet tárolni telefont, pénztárcát, én mindig ott raktároztam ezeket.Itt az étkező és az étkezőszekrény. Ez már egy új verzió, ideterveztetve. Az előző bútor, amit még a Havannáról hoztunk magunkkal, évtizedekig szolgált. Még azzal történt egy apróbb baleset, amikor a szekrény mögötti kukába próbáltam kidobni valamit, behajoltam mögé innen (lustaság?), és stabilitásomat biztosítandó megkapaszkodtam — egy polcban. Ami nem bírt ki engem, így leszakadt, rajta az összes tányérunkkal. Pontosan 13 tört össze, így hát vehettünk egy új étkészletet. Ezen az asztalon volt aztán minden, leginkább ettünk, de kártyázni is kiváló.Ez pedig a konyhából való ki- és belátás. Régen áltéglás botlív volt, most már ilyen szép fehér. Én sokat ezen a ponton (a konyhában) nem álltam, inkább a nappaliban látható kanapén fetrengtem rendszeresen.De azért olyan is volt, hogy főztem, amire itt a blogon is van bizonyíték. Itt készítettem tejföllel omlettet, ami nem sikerült, és egyre rosszabb lett, ahogy növeltem a tejföl mennyiségét. De itt történt apukám tejes története is: felrakta a tejet forrni, amíg elment valahova. Darab idő multán (pár órával később) sűrű füstre és egy elszenesedett lábasra ért haza, utána napokig szellőztettünk.Itt tévéztünk, sokat. Rászoktattam anyukámékat a Barátok köztre, majd amikor már elkapta őket a szer, én abbahagytam, ők meg nézték tovább évekig. Van ez a szép asztal, a különböző fakkokban különböző tengeri herkentyűk kiszáradt porhüvelyei leledzenek, a megfelelő mennyiségű és minőségű homokágyon, erre anno igen büszke voltam.Szép ez a lépcső, régebben — a korlátok nélkül — azért eléggé balesetveszélyes volt, főleg idősebbeknek (a nagymamám miatt csináltattuk meg). Mivel a lépcsőben nincs padlófűtés, nyilván, hogy én mindig ott ültem, és hűtöttem a seggemet (de volt erre a célra rendszeresített ülőpárnám is). Ebből a szögből jól látszik, hogy az étkezőasztalnak vannak lábai, azokon áll, nem levitál.Anyukám vette ezt a masszázsfotelt apukámnak, én is igen sokat masszíroztattam megfáradt, idős gerincemet benne. Mögötte látszik a dzsungel, amivel mi a kanapé és az ablakok közötti űrt töltöttük ki.A lenti háló, légkondi, beépített tükrös szekrény, szőnyegpadló. Emlékeim szerint én itt csak korlátozott alkalommal aludtam, de az mind nagyon jó volt, pl. részegen és/vagy másnaposan, buli után (néha alatt). Ez nekem mindig illusztris szoba volt.A földszinten van még fürdő- és/vagy zuhanykabin. Régen csak egy sima kád volt, én abban órákat töltöttem el olvasgatva. Voltak egymást követő napok, amikor az ébredést követően rögtön fürdőköntösbe bújtam, lejöttem áztatni hab testem, majd a habokból kikelve újra köntös, pár óra számítógépezés, gyors esti fürdés, és alvás. Ez a napirend egyébként sok mindent megmagyaráz a tinédzseréveimből.A lépcsőház, balra a pincébe, jobbra az emeletre lehet jutni. Az is nagyon tetszett nekünk, amikor mentünk fel, és nem recsegett-ropogott alattunk, olyan stabil volt. Kata és Zizi imádtak ezen mászkálni, ücsörögtek rajta, rohantak fel és le.Az emeleti vécé. Beköltözésünk után az egyik éjszaka arra keltünk, hogy nem áll el a víz, ez egy szép (hajnali) emlékem, de azóta már minden ki lett cserélve. 2007 elején, amikor egyszerre voltam HK-alelnök és megbízott HK-elnök, elkezdtem szedni a Lenkei-féle vitaminokat, hogy bírjam a pörgést (akkor még nem volt pénzem szintetikus kábítószerekre). Ettől 40 fok feletti lázam lett, és reggeltől estig fostam. Itt.A zuhanyzó, most már üvegfallal, régen nem volt semmi, szépen ki is pacsáltam minden zuhanyzásomnál. Mivel én inkább fürdős voltam, régen keveset használtam, de amikor gyerekestül hazalátogatunk, akkor itt zuhanyzunk.Szeretem ezeket a könyvespolcokat, sok könyvet olvastam innen. Ott a Tarzan-sorozat, balra innen a Stephen King-könyveim, jobbra a kortárs magyarok, alul a lexikonok (a dobozból kipakoltuk, ugyanígy lesz majd bedobozolva). Szerettem itt is fetrengeni, van tetőablak, szépen süt be a nap nyaranta.Itt is van lépcső, úgy lehet lemenni ebbe a kettő fenti hálóba (a harmadik innen hátra-jobbra). Nem mondom, hogy nem rúgtam bele sose ezekbe a lépcsőkbe, de aztán raktunk fel éjjeli fényt, és az segített. Amikor gimnazista voltam (és lázadó), sokszor ugrottam le halált megvető bátorsággal. Itt, jobbra is van könyvespolc, mert abból sose elég.Na, én itt voltam gyerek. Régen ebben a szobában aludtam, aztán amikor anyuék leköltöztek, akkor a másik szobában aludtam, ez pedig a “dolgozóm” volt. Ebben a székben végtelen időt töltöttem, hajnalig tanultam, és így lett minden ZH‑m és vizsgám jeles. Na jó, nagyon keveset tanultam, de a diplomamunkát tényleg itt írtam nagyrészt, de leginkább Warcraft III-mal játszottam. Amikor rettenetesen rossz webfejlesztő lettem, akkor azokat a “munkákat” is itt követtem el. Itt blogoltam régen mindig, amikor még nem volt laptomom, csak egy jó öreg asztali gépem. Az egyik házibuli után reggel fura hangokat adott ki a gép. Kinyitottam a CD-meghajtót (régen volt még ilyen, ha valaki emlékszik), és két lemezt találtam egymáson, elég rosszul néztek ki. Hát még a CD-tok, amit valaki hamutartónak használt. Ha mostanában hazamegyünk, itt szoktunk Regivel aludni (próbálni).Most ez a gyerekszoba, itt szokott Kata és Zizi aludni. Régen én aludtam itt, egy szép nagy franciaágyban, sőt, itt aludtam először együtt Regivel (ha a Suzuki első ülése nem számít). Most már van légkondi itt is, mint az előző szobában, régen még nem volt ilyen luxus.
Ez a ház, ezt áruljuk most. Csak anyukám lakja, neki egy “kicsit” túl nagy. A lakószinteken túl van pince és padlás is, hátul kétbeállós garázs, elöl és hátul is kert, tárolók, terasz, alatta még kutyaól is. Nekem sok szép emlékem volt itt, ahogy ez a fenti — nem teljes — felsorolásból is látszik. Mókás volt, amikor 2000 elején beköltöztünk, én utána nem sokkal utaztam a kórussal Amerikába, így én kétszer költöztem be, kétszer szoktam meg a házat. Hiányozni fog, de ideje elköszönni.
Ma olvastam a 444-en (aminek, ugye, elsőszámú támogatója vagyok), hogy a Meseország Mindenkié c. mesekönyv nem mesekönyv.
Mint írják, a közérdekű bejelentésre indult vizsgálatban a kormányhivatal azt állapította meg, hogy a könyvet mesekönyvként értékesítik, a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is erre utal, az viszont nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg.
A budapesti kormányhivatal szerint tisztességtelen gyakorlat volt mesekönyvként árulni a Meseország Mindenkié című könyvet (444.hu)
És basszus tényleg. Megnézem a saját példányunkat (nyilván vettem egyet és anyukámmal kiküldettem Svájcba, amint meghallottam, hogy micsoda botránykönyv), és nincs a borítón semmi disclaimer, egy árva figyelmeztetés se, de még csak egy segítőkész post-it se. Felháborító. Vissza is raktam a könyvespolcra, a helyére, a Mein Kampf és a Salò, avagy Szodoma 120 napja közé. (Ez utóbbit egyébként olvastam.)
Gondolkoztam ezen egy kicsit, és rájöttem, hogy ennek a gátlástalan tolvaj fideszes bandának kormányhivatalnak igaza van. Megtévesztik itt a jónépet! Jönnek ezek a genderlovagok, bebuzítják a gyerekeket, és utána berakják a ketrecekbe a Don Pepe alagsorába, és utána meg valamit csinálnak belőlük, hogy fiatal maradjon Gyurcsány. De mi átlátunk rajtuk!
Aztán még tovább gondolkoztam, és rájöttem, hogy nem lenne szabad az ilyen frenetikus ötletekkel itt megállni, hanem akkor már jó lenne végignézni minden libernyák történetet, hogy nehogymár egy rosszul sikerült esti mese miatt ne szüljön legalább 5 gyereket a kis Edda a kis Koppánynak, ha arra kerül a sor!
Szóval javaslom, hogy az összes lenti mesekönyv minden korábbi változatát zúzzák be, és új kiadást jelentessenek meg a megfelelő figyelmeztetéssel!
Hófehérke és a hét törpe — a hagyományos testméretektől eltérő magasságú egyének
Pinokkió - a hagyományos anyagtól eltérő test
Dumbo - a hagyományos elefántidoltól eltérő fülméret
Bambi - a hagyományos édesanya nem ég benn az erdőben!
Hamupipőke - a hagyományos lábmérettől és cipőanyagtól jelentősen eltérő lábbeli
Alice Csodaországban — a hagyományostól eltérő méretű és levitáló (!) macska
Csipkerózsika - a hagyományostól eltérő fogmosási szokások
101 kiskutya — a hagyományostól eltérő termékenységű szuka
A dzsungel könyve — a hagyományostól eltérő állatkert
Robin Hood — a hagyományostól eltérő felosztó-kirovó rendszer
Micimackó - a hagyományostól eltérő drogokat használó plüssállatok
A kis hableány — fúj, ez a herceg egy halat akar levarrni!
A szépség és a szörnyeteg — a hagyományostól eltérő okosotthon
Aladdin - a hagyományostól eltérő világítótest
Az oroszlánkirály — Regi kedvenc meséje, úgy jó, ahogy van!
A Notre Dame‑i toronyőr — a hagyományostól eltérő ortopédiai kihívás
Jégvarázs - a hagyományostól eltérő frigiditás
(Forrás: önkényesen szemlézve az Egész estés Disney-rajzfilmek listáját.)
A címben a “kenyér” és “könnyen” szavak között volt eredetileg egy csúnya káromkodás (k‑val kezdődött), de Regi szerint ez nem illik hozzám. Mindegy, így is alliterál három szó. Olyan fontos bejegyzés ez, hogy majdnem csináltam egy új kategóriát neki (kovász), de marad az étel-ital alatt.
Mint minden jóravaló Karen, az első hullámos karantén idején én is elkezdtem kovászolni (hiszen olyan sok szabadidőm van). A kezdeti saját próbálkozások mind kudarcba fulladtak (csak sima fehér lisztünk volt itthon), így hát egy barátomhoz fordultam segítségért, aki ekkorra már több hete amatőr pékként kereste a kenyérrevalót sütötte a saját kenyerét. 2020. április 3‑án mentem el a közeli Urdorfba, ahol megkaptam a kezdő kovászmaglöketet.
Sokat próbáltam művelődni, olvastam pl. Kovász Labort, néztem mindenféle videókat, de valahogy nem állt össze a fejemben az egész. Mindenhol kicsit másképp tanácsolták ugyanazokat a dolgokat. Mások voltak az arányok. Más volt a sorrend a különféle műveleteknél. Volt rengeteg kifejezés, amiket először nem értettem, utána viszont már nagy magabiztossággal, kissé fennhéjázva használtam (pl. autolízis, fermentolízis, fermentáció, előformázás, formázás, kelesztés, sikérszerkezet). Vettem egy csomó lisztet. Vettem egy csomó kiegészítőt, például szakajtókat (többet is), vágólapokat, zsilettpengét, zsilettpenge-tartót, lisztet leseprő kefét, sőt még egy Danish whisket is, ami úgy néz ki, mint egy nagyon furcsa (és kissé lisztes) BDSM-segédeszköz. Egy apróbb gond volt csak.
Szar kenyereket sütöttem.
A diszkosz
A lepény
Levegős, de lapos
A sziámi ikrek
Nem kifli
A “bagettek”
Rosszabb kenyerek
Ezzel még nem is lett volna gond, tudok én szar rántottát is csinálni, rontottam már el nokedlit is, csináltam nagyságrendi mérési hibákat főzés során — van ilyen. Csak valahogy a pénz és legfőképp az idő nem volt jó befektetés azokhoz az ehetetlen kreálmányokhoz képest, amik kikerültek a sütőből. Igazából az ehetetlen nem jó kifejezés, mert fogyaszthatóak voltak, de vizuálisan és néha harapás (keménység) szempontjából mindenképpen volt kihívás.
Az elején nagyon bezavart, hogy egyszerre dolgoztam többféle receptből, nem volt mindig (a recepthez) megfelelő liszt, vagy esetleg én próbáltam valamit innoválni, esetleg elfelejtettem a tésztát és/vagy hozzávalókat és/vagy műveleteket. Aztán idővel letisztultak a dolgok, és voltak sikerélmények, jól kinéző és jóízű kenyerek.
Szép
Szépek
Örülök
Csinos
Kinyílt
Magos
Magosabb
Levegős
Nyuszi
Jobb kenyerek
Valamit (t)ennem kellett. Még a jól sikerült kenyerekkel is annyi időt töltöttem el, hogy inkább lettem ideges és frusztrált, mintsem nyugodt a pékkedés miatt. Plusz mindig ott lógott fölöttem Damoklész kardjaként, hogy mi lesz, lepény vagy nyuszi? Írtó stresszes.
Így hát elhatároztam, hogy egyszerűsíteni fogok mindent, amennyire csak lehet. Amiben nem akartam megalkudni: az íz, és hogy mégis lehessen jól enni a kenyereket. Amit viszont mindenképpen szerettem volna, az az, hogy kevesebb lépés, kevesebb nettó idő, amit kenyereznem kell, és nagyobb sikerráta.
Először: nem dagasztok többé kézzel! Nincs erre időm. Vettünk egy kenyérgépet, amit már régebben is használtam (nagyon ritkán) első bekeverésre, de inkább a dánnal mentem neki a tésztának. (Vicces sztori: a kenyérgépet egy magyar úrtól vettük, aki itt lakik a lakótelepen. Regi hozta el a kütyüt, és elmondta neki, hogy nem használja a gépet, mert helyette kézzel dagaszt, és többször hajtogatja a tésztát. Én ezen nagyon nevettem, hogy micsoda hülyeség, ezzel vesződni. Aztán eltelt néhány hét, és liszttel tisztelt homlokkal vettem észre, hogy én is itt hajtogatok… Sose ítélj el/meg senkit!) Mostantól csak ezt használom dagasztásra, még ha ezzel magamra is haragítom az Internet magyarul értő kovászos közösségét.
Másodszor: nem fogok aktív kovásszal szórakozni! Ez volt messze a legnagyobb szívás, nehéz az időzítés, írtó könnyű pazarolni, ha elrontok valamit, utána a sok mosogatnivaló stb. Olyan receptet akarok, ami csak úgy megy, kovászmaggal.
Harmadszor: nem fogok nettó 10 percnél többet kenyerezni! Lehet, hogy a kenyérre várni kell egy napot (vagy többet), és lehet, hogy lesz 10 különféle tevékenységem, de nem akarok ennél több időt eltölteni a konyhában.
Negyedszer: nem fogok a szakajtóval vesződni! Ez is rengeteg hibámnak volt a forrása, beleragadt, kicsúszott, összeomlott, volt minden. Olyan megoldást kerestem, amivel ezt a lépést teljesen megúszom.
Ötödször: egyszerű receptet akarok! Nem lesz élesztős rásegítés (az nem kovászos kenyér onnantól), és nem akarok semmi túlbonyolítást se. Kovász, víz, liszt, só, és maximum annyi lépés (és olyan arányok), amiket meg tudok jegyezni, és nem kell mindig utánanézni.
Hatodszor: biztonságos megoldást keresek! Nem akarom, hogy mindig 50–50 legyen, hogy most akkor lesz‑e kenyér az asztalon, vagy megint croûtont gyártottam (true story), hanem olyan biztonságot, hogy mindig (na jó, majdnem mindig) sikerüljön a kenyér.
Szedjük tehát össze! Gépi dagasztás, kovászmag, max. 10 perc, szakajtómentesség, egyszerűen és biztosan. Ha ez nem alkímia, akkor semmi. Sikerült? Igen. Íme, közreadom a receptet, amivel tényleg lehet könnyen kovászos kenyeret csinálni.
Hozzávalók
440 gramm liszt
én általában 40–120 gramm sötétebb liszttel dolgozom (pl. teljeskiőrlésű, barna, Svájcban van ilyen, hogy Ruchmehl), a maradék pedig vagy fehér, vagy félbarna
300+ gramm víz
300 grammal nagyon könnyű dolgozni, de elég kemény lesz a tészta; minél több a nem fehér liszt, annál több legyen a víz; én általában 320-at használok, de mentem már fel 340-re is (mondjuk azt el is szúrtam, de az más kérdés); illetve a vizesebb tészta gyorsabban kel
15 gramm kovászmag
igazából mindegy, hogy milyen, az én anyakovászom Ruchmehl-alapú, és 10–20-30 arányú, tehát 66%-os hidratáltságú
9 gramm só
lehet kicsit több vagy kevesebb
(kenyérgép, ilyen őzgerinc izé a kelesztéshez és sütéshez, sütőpapír, sütő)
Elkészítés
A kovászmagot belerakom a keverőbe, ráöntöm a vizet, elkeverem alaposan (1 perc munka)
Hozzáadom a liszt(ek)et (0,5 perc)
Egy gyors tésztaprogramot tolok rá, ami 45 percig megy (0,5 perc)
Hozzáadom a sót is, és megy még egy keverés (0,5 perc)
Ha lejárt, kiveszem, és egy lefedhető üvegedénybe rakom (1 perc)
Lisztektől, hőmérséklettől, kovásztól, illetve a Szaturnusz állásától függően 8–12 órán keresztül érlelem a tésztát, amíg kb. másfélszeresére nő
A kedvem, rendelkezésre álló időm, memóriám függvényében hajtogatok, általában pár óra után és néhány óránként (1 perc)
Ha kész a tészta, előformázom egy lisztezett felületen, kinyújtom, majd szépen kenyérformára alakítom (2 perc)
Fél-egy órát pihentetem konyharuha alatt
Mehet be a formába, alá sütőpapír, rá némi liszt, letakarva konyharuhával (1 perc)
Még 8–12 órát kelesztem így, a végén előmelegítem a sütőt
Ha olyan kedvem van, akkor bevágom a tetejét, ha nem, akkor nem, aztán irány a sütő (0,5 perc)
Kb. 20 percig sütöm magasabb hőfokon (220–240 fok), ha úgy gondolom, akkor rakok be mellé-alá-fölé valamilyen gőzforrást (pl. tepsibe öntök forró vizet) (0,5 perc)
Kb. 20 percig sütöm alacsonyabb hőfokon (180–190 fok), így nagyjából elkészül a kenyér (0,5 perc)
Ha szeretnék rá egy kis kérget, akkor kiveszem a formából, és még visszarakom 5–10 percre sülni (0,5 perc)
Ha készen van, kiveszem a sütőből, és rácson, konyharuha alatt pihentetem, a felesleges lisztet leszedem róla (0,5 perc)
1–2 óra után ehetőre hül
Nagyjából ennyi. Nekem ez működik, és mivel a közeljövőben nem várok komoly változást az élethelyzetemet (munkamennyiség, szabadidő, családi állapot) illetően, így ehhez tartom magam. De lehet, hogy megint bepróbálkozom egy aktív kovászmagos megoldással, esetleg rámegyek az öntöttvas serpenyőre, vagy kézbe veszem a dánt.
Vágatlan
Sötétebb
Világosabb
Vágott
Lyukas
Lyukasabb
Kovászos formakenyér vagy formás kovászos kenyér?
Felhasznált irodalom: egyrészt ezek inspiráltak, másrészt ezekkel a receptekkel foglalkoztam korábban, vagy csak nagyon menőnek tartom.
Kovászos kenyér c. fantasztikus videó Zagyva Tamás barátomtól, amit tisztelettel vegyes elrettenéssel néztem, és nem próbálkoztam vele
Mint ahogy ez a címből következik (mindig rakok évszámot zárójelbe, ha filmről van szó), egy ilyen filmkritika vagy ‑bemutató következik. Fura ez a “… 2020 (2020)”, de hát a naming convention az naming convention.
Tegnap kijött a Death to 2020 Netflix-en, és mi rögvest meg is tekintettük melegében. Szeretjük a Black Mirrort, így amikor hallottuk, hogy az alkotók csinálnak egy ilyen mockumentary‑t (áldokumentumfilmet), tudtuk, hogy ezt látnunk kell.
Röviden: ez a film fantaszikusan vicces. Igen, erőltetett sokszor; igen, sok baromság van benne; igen, sok újdonság meg nincsen; de maga a koncepció és a megvalósítás is nagyon jól sikerült (főleg figyelembe véve, hogy novemberben forgatták, mindenkivel csak egy napot töltve). Az elejétől egészen a George Floydot bemutató részig folyamatosan nevettünk, utána SLJ jól átkötötte a szomorkás részt a viccesbe, és utána megint nagyon sokat derültünk. Néha kicsit leült, néha kicsit érthetetlen volt így nem angol( anyanyelvű)ként, de 95%-ban élvezhető, élvezetes és humoros volt.
A végefelé van egy jelenet, amit nem szeretnék lelőni, mert az elejétől nagyon jól fel volt építve. Pyrex Flask (Samson Kayo) beszél a vakcináról, és közben mindenféle bejátszások vannak. Nos, én itt sírtam, háromszor néztük vissza, utána meg ma reggel is megnéztem még ezt vagy tízszer, én filmen vagy sorozaton még életemben nem nevettem ennyit. Biztos tirpák vagyok, hogy pont ezen és pont ennyit, de vállalom. Az orrszarvús részen már az Ace Ventura 2‑ben is sírtam egyébként, ez nálam biztos valami genetikai dolog.
Még két dologról szeretnék írni (azt leszámítva, hogy tényleg mindenki nézze meg ezt a filmet, aki szeretne nevetni):
Olvastunk pár review‑t a filmről, amik meglehetősen negatívak, sokan írják, hogy kiszámítható, jobb az alkotók Wipe-sorozata, kiábrándító, csalódás stb. Erről beszélgettünk Regivel, és arra jutottunk, hogy teljesen más nekünk megnézni egy ilyen alkotást, mint olyanoknak, akik rendszeresen (ld. Weekly Wipe, Antiviral Wipe) tudnak hasonló szatírákat élvezni. Semmi újdonság nem volt, de a karakterek, akiket kitaláltak, a színészek, akiket felkértek, és az egészet átható angol humor nagyot ütött nekünk / rajtunk / belénk / ránk. Lehet, hogy a 60 millió angolnak ez elcsépelt, a 330 millió amerikainak meg talán kicsit nehezen érthető vagy befogadható, de a maradék nagyjából másfél milliárd angolul értő embernek jó szórakozás lehet. (Plusz még a feliratok és szinkronok révén többeknek.)
Kicsit ilyen Little Britain-érzésem volt, hogy egy csomó téma érzékeny, és hogy szabad‑e ezen nevetni, vagy ha nevetek is, szabad‑e arról beszélnem, hogy én ezen nevettem, és hogy mennyire tetszett. Szerintem szabad. Nagyon PC-sen nézve sem láttam túl sok sértő dolgot, max. amikor direktbe Trumpnak és Johnsonnak szólnak be, no de ezt ki kell bírni. Egyébként pedig nem akarok mindig önmagammal meghasonulni, hogy valamin tavaly nevettem, idén pedig már offenzív, akkor elnézést kérek érte. Nem. Ez egy vicces film, a Little Britain pedig egy (már anno is) írtó prosztó sorozat, de engedtessék meg, hogy az ember az ilyeneken (is) szórakozhasson kicsit. Mindenkit tisztelek, és senkit sem szeretnék megbántani, tiszta a lelkem, mint egy bárány bundája egy alapos gyapjúprogram után. Peace!
Utánközlés, mert olyan nehezen elérhető. És mert annyiszor emlegetem még manapság is, hogy kicsit magaménak érzem. De nem az enyém. Egyébként meg egy magyaros karácsonyi asztalról nem hiányozhat!
Hozzávalók:
másfél kiló nyersratyli
egy jókora pese
2 csobolyó gönyézde (ha lehet, pöcörgősi)
3 csipet ciháta
Elkészítés:
A nyersratylit fertályórát posvásztjuk, míg csurmot nem enged. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba. Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyani. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak töttyengetjük, mert hamar odakaphat… ahova nem szeretnénk!
Jó étvágyat!
Forrás: fene se tudja, egy korai screenshot a humorvilag.hu‑t mondja, de az egy scannelés (ráadásul igen gyenge minőségű). Szerintük az eredeti forrás “Internet”. Nos, akkor ebben maradunk. Mivel pénzem ebből sok nem lesz, remélem, nem keverek nagyobb bajba, mint amit megérdemlek.
UPDATE: Imi barátom szerint innen van — Kretén, 1998/6.
Kicsit ciki volt már ez a gines poszt, így akartam írni valamit, hogy lejjebb menjen. Mondjuk nem tudom, hogy ez nem cikibb‑e, de legalább ezután nem hánytam.
Van nekem a LinkedInen majdnem 1500 barátom, mondjuk ezeknek egy részéről akkor se tudnám elmondani, hogy honnan ismerem, ha nagyon komolyan fenyegetnének. Na jó, ez nem igaz, tudom, hogy honnan ismerem az emberek jó részét: LinkedInről, amikor írtak, hogy “let me be your Valentine connection”. De nem mindenkivel dolgoztam együtt, ez tény. Egyik ilyen ismim PP (ez a monogramja), akivel a minap (hétvégén, tegyük hozzá!) kellemes beszélgetésem volt. Azóta már nem BFF-em (ki érti, miért?), de azért iderakom a chatlogot, mert vicces.
PP: Hello Laszlo, Let me know if you’re looking for Web and Mobile App developer & Designer assistance. We provide quality to our deity customers at $15/hr. Quality: www.XXX.com/all-portfolios.php Skills: www.dribbble.com/XXX Look forward to your response.
LM: Hi P, I’d like to offer you our engineering and consulting services. We are a bit more expensive than 15 bucks an hour, but at least we are not limited to mobile development. Should I send you a contract? Cheers, Laszlo
PP: Are you looking for any web or mobile app development services for now? We charge only 15 per hour
LM: Are you looking for good developers for now? I can charge you XXXCHF a day. (Ide beírtam egy szép nagy számot, aminek semmi köze a valósághoz.) Please tell me how much time you need to think to find out that you are trying to sell your development capabilities to a company who do that and much more. I give you 1 minute.
PP: I understand. Just visit our website once: It’s www.XXX.com
LM: Who is your boss? I’ll tell her that you keep annoying me
PP: I’m the boss only. The thalaiva of the company
LM: Are you also writing to X and Y? (Ide beraktam két konkurens cég nevét, de nem fogom itt reklámozni őket.) Are they looking for developers, or maybe they can sort it out with their 300’000 employees? (…) I was thinking, I would like to buy a mobile app from you guys. It should be connected to the messaging API of LinkedIn. The use case is simple: if I’m working for a development company and someone approaches me asking if I need services from a development company, then it sends smart and satirical messages to that person trying to find out how quickly she will apologize and stop disturbing me. How much would this cost?
PP: It’s depends on scope of the document. Please share with me so that I can give you exact estimation
LM: I have a simpler use case. I give you 15 USD right now, and you don’t write to me anything for at least a year. No questions asked. No links. No offering of services. Do we have a deal? Tick-tock. Okay, now it went down to 8 USD. And now the offer expired
PP: Do you have 15USD ?
LM: I can get a mortgage
PP: That would be awesome
LM: Send me your IBAN
PP: For what ? Do you wanna send $15 ?
LM: Yes. But to be able to do so I’d ask you to send me a one-time payment of 16 USD. To know that you are not a bot. But a serious businessman. Thalaiva, as we say it in Hungarian. It translates to “a person who doesn’t know when to stop messaging on LinkedIn”
PP: lol
LM: P, I’ll be honest with you, I’m not a good client
PP: I understand
LM: You are a nice person and I wish you good luck in your business and personal life. Take care. Stay safe
PP: You really dont know how to talk with person. Karma will see you soon. Thanks
Volt egy ilyen program, fakultatív, hogy lehet menni gint kóstolni. Alant a változtatás nélküli logomat lehet olvasni.
Bombay — 200 év, nem lehet mellényúlni, ha nem tudja az ember, hogy mit szeretne
Brokers — 200 éves, családi recept, standard
Hendrick’s — borsos, uborkával jó
Monkey 47 — narancsos, gyógyszeres üveg, naranccsal és öngyújtóval nagyon jó
Elephant — Hamburg, támogatják az elefántokat, almával
Roku — japán, hat fűszer a hat szögletű üvegben és hat évszak? nem értem
Tangueray no. 10 — 47%-os, kék lett, tonikkal meg lila, teát rakott bele, úgy könnyű
Studer — svájci, könnyű, tök más, mint a többi
Bobby’s — citromfű, hollandus, tényleg nagyon erős az íze, de azért beledobott egy egész citromfüvet, hátha hülye vagyok (Szerintem a negyedik után már bebasztam, de menjünk tovább! Lehet, használni kellett volna a köpőcsészét? De én nem olyan helyről származom!)
Le Gin — f’ancia, és az a neve, ami, almás a szaga vagy izé,a szomszéd az asztalnál svájci, nem ismeri a pálinkát, ez gyász. Calvados! Nem szeretem a calvafost, azt sem tudom, mi az. (Hányni fogok. Hazafelé, a folyosón, amikor ezt a blogposztot írom.) (Nem látok. A gyerekektől mindig azt kérdezem, mit innának, etil- vagy metil-alkoholt? Nem mindegy!) (Én bírom az alkoholt.) (Végem van!)
Marconi — olasz, annyi a fűszer benne, mint az üzem házszáma, ami 46, ők gyártják a grappát, amit utálok, üt a szaga, és kemény az íze, nem is tudtam, hogy még érzek ízeket, van remény (Finucci!) (Velem szemben van az a csóka, aki egy rikító Lamborghini SUV-vel jött, és Armani-melegítőben csekkolt be. Stílusos. Csak irigykedem, vennÁk egy pink Lambót!)
Saffron — asszem ez is francia, a sáfrány miatt szép sárga, ízre olyan gin ízű, de van neki egy kis sáfrányos felhangja, hogy a feltapadásáról szó ne is essék (Pipilnem kell.) (Nem tudom, a szomelié mikor húzta le a maszkját, de azóta értem, amit mond. Mondjuk sokat segített volna, ha az elején szólok, hogy nyolc év Svejc után se értek rendesen németül. Büszke vagyok!) (Jön az utolsó! János-áldás! Szeretek mindenkit!)
Sloe — francia és likőr, mi baj lehet, piros ez talán, vagy narancs (Narancs és citrom, bongja St. Clement harangja. Jó egy 1984-idézettel zárni.)
Nem Regi áll bosszút, és nem én állok bosszút rajta. Jegy nélkül utazott, ezért megbüntették. Persze ennél bonyolultabb és érdekesebb a történet.
Történt az egy önmagában sokat nem ígérő augusztusi hétfőn, hogy Regi Médivel felkerekedett, és elvillamosozott egy gyógyszertárhoz, mert a villamosozás nélkül elérhető (ún. közeli) gyógyszertárakban nem volt az, amit venni szándékozott. Melegben, fáradtan, Médistül, babakocsistul felszállt a 3‑as villamosra, mobillal próbált (!) jegyet venni. Azért csak próbált, mert egy hibaüzenetet kapott, amit viszont már csak a villamoson vett észre, pont akkor, amikor ellenőrök szálltak fel. Próbálta kimagyarázni a szituációt, de nem sikerült, 90 frankos helyszíni bírságot kapott. Amikor a körülményekről értesültem, levelet írtam.
Az alábbiakban az angol nyelvű levelet minimális változtatásokkal (formázás, helyesírási- és autocorrect-hibák eliminálása) közlöm. Mobilon pötyögtem be napközben, hirtelen majd azt követő folyamatos és növekvő felindultságban. Nem magyarkodni akarok, hogy “így vertem át a zürichi BKV‑t”, hanem inkább azt próbálom bemutatni, hogy miként működik (és működhetne máshol is) a méltányosság. Ehhez persze egy olyan rendszerre van szükség, ahol az ember tényleg csak akkor ír ilyeneket, ha igaz, nem pedig a megfelelő kifogás-formanyomtatványt előrángatva. Kiemelések utólag tőlem.
Dear Team,
I’d like to raise a complaint because of the fine that my wife got earlier today.
My wife was traveling from Fellenbergstrasse towards Albisriederplatz with tram 3 when she was stopped at Hubertus by a ticket controller. Before she got on the tram with a baby stroller and our 11-month-old daughter, she initiated a Kurzstrecke ticket buying using her iPhone and the ZVV app. If you check her profile, you can see how many times she was buying a ticket with ZVV. As our daughter — who is by the way having serious milk‑, butter‑, etc. allergies that stops her and also us from sleeping more than 3 hours in a row since November (I’m just adding this here so that you understand how relaxed and fresh we are) — started to cry, my wife was getting her out of the stroller, holding her and also the stroller while juggling with her phone. She didn’t see that the ticket buying procedure was interrupted with an error message. Once she was settled down and our baby stopped crying, she checked her phone and seen that the ticket was not bought. This was happening at Hubertus, 2 stops (2 minutes) after she got on the tram. While she bought the ticket, she noticed that the ticket controller was already on the tram. He asked her to show the ticket that she did, which was valid from Fellenbergstrasse but bought a minute before. When he asked her where she came from, my wife said Fellenbergstrasse (which is true) and also explained that there was an error when she first tried to purchase the ticket, but since then she already had a valid ticket for the whole travel. The ticket controller was very rude and didn’t accept the ticket just because it was not bought 2 minutes before but 1, even though it was still valid. They got off at Albisriederplatz where my wife was fined.
I’m very upset by the fact that she was fined and the way she was treated. Again, please check her records and see how many tickets she bought before. This time, because of an application error, she was treated as a cheater and was fined for 90 CHF, even though she was holding a valid ticket. If she would have said that she entered the tram at Hubertus (which would have been a lie), she would be let go, but now she was fined, and what is even worse, she was treated badly. I can’t accept that.
I don’t care about the 90 CHF fine. As a member of FCVBZ(ez a közlekedési vállalathoz tartozó focicsapat, ahol játszom — szerk.), I pay 250 CHF every year so that I can play with friends who work for VBZ and represent the club proudly. But I never want to see anything like this happen to my wife or to any other mother who juggles between 100 things every single day, just because they are tired and an application is not working.
Attached you can find the fine ticket and also the valid ticket. Please check this case and let me know the outcome.
Many thanks,
Laszlo Markert
Eredmény? Egy ügyintéző hölgy bírálta el az esetet, és hosszan ecsetelte, hogy miként kell az utazást megelőzően jegyet venni, és megbizonyosodni annak érvényességéről. Viszont, ám, de, ellenben! A körülményekre és a büntetlen előéletre való tekintettel, ezúttal, kivételesen, először és utoljára, csak mert ilyen szép levelet írtam (ezt nem írta le, de szerintem benne volt a gondolataiban) elengedik a büntetést, és törlik az eseményt az adatbázisból.
Mit mondjak? BKVBKKVBZ for president! Kedden megint meccs, az ellen a csapat ellen, akik tavaly júniusban 11–2‑re vertek el minket. Hajrá, FCVBZ! Akit véletlenül érdekel a komoly céges és nagypályás foci, az ezentúl olvashatja az FCVBZ.ch-t is, ahol három nyelven blogolok, mert annyira ráérek.
