A füllyukasztás

Ha vala­ki azon gon­dol­ko­dik, mi az a fül­ly, és még inkább mi az, hogy ukasz­tás, annak van egy rossz hírem.

Médi miatt a csa­lád­ban nagy­já­ból azóta téma (újra) a fülek kilyu­kasz­tá­sa, ami­óta elkez­dett beszél­ni. Sokak­nál ez azért nem így van, mert a leány­gyer­mek fülét ide­jé­ben / ide­je­ko­rán (cse­cse­mő­ként) kilö­vik. Nálunk ez sem az ikrek­nél (akik ma let­tek 13 éve­sek), sem Médi­nél nem tör­tént meg. Pár hónap­ja Ger­gő bará­tunk­tól a lányok kap­tak iga­zi hawaii fül­be­va­ló­kat, ami­ket Médi lyuk­ta­lan fül­lel szem­lélt szo­mo­rú­an. Ekkor kezd­te el újra, ezút­tal han­go­sab­ban mon­do­gat­ni, hogy sze­ret­né kilö­vet­ni a fülét.

Első kör­ben, mint álta­lá­ban, az okta­tás­sal kezd­tünk neki a dolog­nak. You­tu­be-on meg­ta­lál­tuk a beszé­des nevű @fullyukasztas01 csa­tor­nát, ami­nek jelen­té­keny részét néz­tük meg Médi­vel. A nar­ra­tí­vát már kívül­ről tud­tuk, nagyon humá­nus­nak tűnt az egész eljá­rás, remél­tük, hogy az EU-tól azért sok szem­pont­ból messze álló Svájc­ban is hason­ló meg­ol­dás­sal talál­koz­ha­tunk majd, ha eljön a meg­fe­le­lő pil­la­nat. Azért Médi reá­li­san nézett az aktus elé­be, azt pél­dá­ul elfo­gad­ta, hogy a sváj­ci fül­lyu­kasz­tó nem Timi néni lesz, és nem is egy másik magyar szakember.

Körül­néz­tünk Zürich­ben fül­lyu­kasz­tás szem­pont­já­ból. Van ugye a Clai­re’s, ahol anno a lányok­nak lyu­kasz­tat­tuk ki a fülét (talán a Duna Pla­zá­ban?), de pont a kör­nyé­ken nem volt ilyen. Aztán fel­me­rült az is, hogy vala­mi köze­li plá­zá­ban biz­tos van ilyen szol­gál­ta­tás, főleg, ahol sok a smukk, de online erről nem talál­tunk infót. Végül meg­ta­lál­tuk egy helyi teto­vá­ló­stú­dió (!) spe­ci­á­lis, gyerekeknek/gyerekekről szó­ló olda­lát, ahol olya­no­kat is írtak, hogy ha elő­re szó­lunk, akkor tud­nak olyat, hogy két ember szúr­ja a két fület egy­szer­re. Fasza, akkor men­jünk oda pén­tek dél­után beje­lent­ke­zés nélkül!

Médi annyi­ra elszánt volt, hogy a téli sze­zon során elő­ször, fenye­ge­tés, könyör­gés és sírás nél­kül, magá­tól fel­öl­tö­zött. Kocsi­val men­tünk, három perc alatt értünk a tett­hely­re, de ő akkor se gon­dol­ta vol­na meg magát, ha négy napot utaz­tunk vol­na meg­ál­lás nél­kül. Olyan fegyel­me­zet­ten sétált mel­let­tem, mint még soha, sze­mé­ben egy csepp féle­lem sem csil­lant meg. Benyi­tot­tunk a stúdióba.

A pult­nál egy fia­tal, teto­vált, pierc­in­ges hölgy állt. (Ez egy olyan hasz­nos és egy­ér­tel­mű­sí­tő jel­lem­zés egy ilyen üzlet­ben, mint­ha azt írtam vol­na, hogy a pult­nál egy élő ember várt min­ket.) Oda­men­tünk Médi­vel, és mond­tam neki, hogy

Jó napot kívá­nok! Ő itt a kis­lá­nyom, és egy szép, uni­kor­ni­sos teto­vá­lást sze­ret­nék neki csináltatni!

Médi már ismer engem, ő az ilyen “humor” miatt a dús, korát meg­ha­zud­to­ló szem­öl­dö­két meg sem moz­dít­ja. A höl­gyön rög­tön lát­tam, hogy nincs vic­ces ked­vé­ben, és a kap­cso­la­tunk már az első mon­dat­nál zátony­ra futott. Mind­egy, mond­tam neki, hogy fül­be­va­lót sze­ret­nénk iga­zá­ból a jelen­le­vő négy­éves­nek. Ő a pult alól elő­hú­zott egy for­ma­nyom­tat­ványt, amit gyor­san kitöl­töt­tem, remél­tem, hogy ha nem kér­de­zek vissza, akkor vala­mennyi­re jóvá­te­szem a fias­kót. Hama­ro­san vissza­tért hoz­zánk, és kér­te az én és Médi iga­zol­vá­nyát. Az enyém nyil­ván min­dig nálam van, de Médi­ét nem hoz­tuk el, így Regi­től kér­tem tele­fo­nos segít­sé­get, aki jól befo­tóz­ta az ott­hon­ha­gyott kár­tyát, ami ele­gen­dő­nek bizo­nyult. Érde­kes egyéb­ként, hogy vajon miért van erre szük­ség, vajon sok bosszú­ál­ló bébi­szit­ter var­rat­ja ki a nem saját gye­re­két? Mindegy.

Mivel nem jelent­kez­tünk be, kicsit vár­ni kel­lett. Leül­tünk a kana­pé­ra, és néz­tük a vissza­fo­gott beren­de­zést. A vit­rin­ben helyen­ként fül­be­va­lók is vol­tak a pénisz­gyű­rűk, kli­to­risz­ka­ri­kák, fül­tá­gí­tók gar­ma­dá­ja között. Még jó, hogy Médi nem min­dig tud­ta, hogy miket lát.

5 per­cet kel­lett kibír­nunk, addig hall­gat­tuk a köze­li szo­bák­ban vissza­fo­got­tan kele­pe­lő var­ró­gé­pe­ket, figyel­tük az elé­ge­dett ven­dé­ge­ket leg­újabb íny­pier­cing­jük­kel. Szó­lí­tot­tak min­ket, ahhoz a lány­hoz kerül­tünk, aki­vel a fen­ti beszél­ge­tés­sel ala­poz­tuk meg a köl­csö­nös biza­lom­ra épü­lő kap­cso­la­tun­kat, aki ezek sze­rint nem csak pul­tos, de művész is. Bemen­tünk az egyik pará­nyi szo­bá­ba. Médi meg­kap­ta a Timi néni­től meg­is­mert beve­ze­tő erő­sen rövi­dí­tett, sváj­ci ver­zi­ó­ját, ő nagyon érdek­lőd­ve figyelt. Aztán gyor­san kide­rült, hogy vala­mi­ért ebben a stú­di­ó­ban nem a lövést, hanem a szú­rást favo­ri­zál­ják, ezt el is mond­ták nekem, hogy miért, de én annyi­ra ledöb­ben­tem (és egyéb­ként is annyi­ra jól értem a nem IT-val kap­cso­la­tos züri­chi néme­tet), hogy meg nem tudom mon­da­ni, hogy mi ennek az oka. Mind­egy, csi­nál­juk akkor!

Médit lefek­tet­ték egy ágy­ra, lefer­tőt­le­ní­tet­ték a fülét, és kér­ték, hogy néz­zen oldal­ra, a fal­ra raj­zolt smi­ley-ra (micso­da ötlet!). Eköz­ben a fül­cim­pá­ját elszo­rí­tot­ták egy ilyen fur­csa cél­szer­szám­mal, ami­nek a köze­pe lyu­kas volt. A művész­nő köz­ben elő­vett egy túl­zás nél­kül hatal­mas tűt, ami­vel nem is lett vol­na kihí­vás egy­szer­re mind­két olda­lon kiszúr­ni a füle­ket, de nyil­ván ez nem így tör­tént. Médi dol­ga az volt, hogy vegyen egy nagy leve­gőt, és ami­kor szól­nak, fúj­ja ki. Ebben a pil­la­nat­ban tör­tént meg a szú­rás, én néz­tem, nem olyan volt, mint a vide­ó­ban, de Médi egy szót sem szólt, még azt sem, hogy túl­zot­tan szo­rí­tom a kezét. Ugyan­ez meg­tör­tént a másik olda­lon is, hason­ló módon, a gye­rek egy szisszen­tés nem sok, annyit sem hallatott.

Az ered­ménnyel mind­annyi­an töké­le­te­sen elé­ge­det­tek vol­tunk, per­cek alatt végez­tünk. Vissza­men­tünk a pult­hoz, ahol ekkor vet­tem ész­re, hogy csak kész­pénz­zel lehet fizet­ni. A hölgy­nek nyil­ván már sze­me sem reb­bent, ami­kor mond­tam neki, hogy elme­gyek egy ATM-hez, és fede­zet­ként náluk hagyom a fül­be­va­lós kis­lá­nyo­mat. Sze­ren­csé­re 20 méter­re volt egy bank­fi­ók (ez Svájc, ugye), pil­la­na­tok alatt vissza­ér­tem, majd fizet­tem, és gyor­san távoztunk.

Az itte­ni pro­cessz sze­rint egy hétig napi két­szer, majd még egy hétig napi egy­szer kell fer­tőt­le­ní­te­ni a füle­ket elöl­ről-hátul­ról. Médi ezt is tök jól vise­li, mond­juk ez nem olyan érzés, mint az arasz­nyi tűvel való szur­ká­lás. Az első fül­be­va­ló viszony­lag egy­sze­rű, majd egy hónap után fog­juk beüze­mel­ni a hawaii verziót.

Ennek a humor­ban nem lubic­ko­ló bejegy­zés­nek az a befe­je­zé­se, hogy Médi nyil­ván min­den cso­port­tár­sá­nak és idom­ár­já­nak meg­mu­tat­ta a fül­be­va­ló­it a böl­csi­ben, az egyik tini gon­do­zó cse­ré­be meg­mu­tat­ta a köl­dök­pier­cing­jét (Médi egy­elő­re nem kért ilyet). Ami­kor Regi hoz­ta el egyik nap Médit, fel­me­rült a fül­be­va­ló, mint téma, és a sváj­ci sze­mély­zet tel­je­sen ledöb­bent, hogy mi egy teto­vá­ló­stú­di­ó­ba vit­tük a gye­re­ket, ami­kor az köz­tu­dott, hogy Svájc­ban ezt gyógy­szer­tá­rak­ban szo­kás. Azóta olyan tisz­te­let­tel néz­nek ránk a böl­csi­ben, mint a bör­tön­ben, leve­gő­zés köz­ben a soro­zat­gyil­kos tor­ren­te­ző­re. #thug­life