“A téma ezúttal komoly, de mi mégis viccesen próbáljuk megörökíteni.” Regi
2017. január 11., szerda, Ágota napja volt (az Agátákról, Baltazárokról, Honorátákról, Szalviákról, Taszilókról, Tézeuszokról, Vazulokról és Zsályákról se feledkezzünk meg). A nap korán indult: Regi hetedik munkanapjára készült az új munkahelyén, és mivel Küsnachtba jár, ezért 6 körül kelt. Háromnegyed 7 körül már én is kikászálódtam az ágyból, felvettem meleg mamuszomat, és a reggelihez készülődtem. Regi időközben végzett a fürdőben, felöltözött, megitta a reggeli narancslevét, és 7 körül elindult dolgozni. A gyerekek ezután nem sokkal ébredtek, én már a pirítósaimmal foglalatoskodtam, amikor ők még álmosan pislogtak az asztalnál.
7:08-kor csöngött a telefonom. Regi hívott, 12 másodpercig beszéltünk.
Regi (sírva): Elütött egy autó!
Laci: Elütött egy autó? Hol vagy?
Regi: A Rautistrassénál.
Laci: Megyek! (telefont lerak) Bassza meg!
A gyerekek is hallották a beszélgetést, mi maradt meg nekik ebből? “Apa azt mondta, hogy bassza meg.” Meg valami anyuval van.
Lerúgtam a mamuszokat, kibújtam a pizsamámból, kb. másfél perc alatt felöltöztem. (A fogmosás és a borotválkozás kimaradt, sőt, még a kontaktlencséket se raktam be – maradtam szemüvegben!) A Rautistrasse nem egy messzi célpont, konkrétan az az első utca a lakótelep szélén, és az egyetlen zebra, amin Regi az egész út alatt átkel.
Nem vagyok egy nagy futó (ld. a focis posztot korábbról), ezt a 200 métert mégis sikerült két perc alatt megtennem. (Hó volt meg jég.) Odaértem a tett színhelyére, közelítsünk is rá jobban.
Van itt egy zebra, párhuzamosan a Flurstrassén, a Rautistrassén át. Középen kis pihenő, ahol a nyugdíjasok megvárhatják a második zöldet, ha beragadtak az elsőnél. Itt kelt át Regi a zöld lámpájánál, miközben a párhuzamosan haladó autósok – a kanyarodók is – telezölddel haladhatnak. Ilyenkor a kanyarodó söfőröknek el kell engedniük az egyenesen haladó autóstársakat, és persze a gyalogosokat is. Egy fekete Audival közlekedő úr éppen a Flurstrasséról kanyarodott a Rautistrasséra, és valamiért nem vette észre az éppen akkor a zebrán átkelő Regit. Regi ennek következtében a szó legszorosabb értelmében el lett ütve.
Valószínűleg az történt, hogy Regit hátulról lökte meg a kocsi, ami szerencsére igen lassan ment. (Kanyarodott is, meg egy idő után lehet, hogy feltűnt neki, hogy van egy gyalogos előtte.) A keresztcsontja körül lökhette meg, mert ott van egy sérülés. Utána Regi repült egy méterest, és nagyjából a jobb arccsont – jobb váll – bal térd háromszögön landolt, mert itt is vannak sérülések. Felszakadt a szája is, ez volt a legfeltűnőbb bibi. Amikor odaértem, Regi az anyósülésen ült (a gázoló bizonyára ránézésre látta, hogy nem sérült a gerince, és ezért mozgatható), ott vérzett csendben. Közben már hívták a rendőrséget és a mentőt is, előbbi ért oda először, 3-4 perc után, rá 1 percre meg a mentőautó. Mindenki rettenetesen nyugodt és profi volt, a rendőrnő bemutatkozott mindannyiunknak, és elkezdte felderíteni, hogy mi történt. A mentősök közben felsegítették Regit, levették a kabátját (biztosan azért, mert külföldi), aztán az én bevonásommal is ráfektették egy műanyag tepsire, amit aztán leraktak a latyakos és hideg úttestre, Registül. Itt komótosan rákötözték, aztán berakták a mentőautóba. Én közben a rendőrnővel beszélgettem németül (!), felvette az adatainkat, felírta a telefonszámunkat, meg adott egy névjegykártyát. Közben az audis is odajött, és nagyon őszintén mondta, hogy sajnálja, és minden jót nekünk. Aztán én is beszállhattam a mentőbe, és elindultunk a kórházba.
Az út igen gyorsan telt, mivel a Triemli tőlünk 2 km-re van, és ilyenkor max. ámokfutó audisok vannak az utakon. (Egyébként az Audikkal nyilván nincs bajom.) Ekkor kezdődött az, ami “Regi amnéziája” néven kerül bele a történelemkönyvekbe. Amikor először beszéltem vele, eléggé sírt, de teljesen tudatánál volt, mindenre emlékezett, mármint arra, hogy elütötték. A mentőben hirtelen elfelejtette ezt, körülnézett, és megkérdezte tőlem, hogy mi történt. Mondtam neki, hogy elütötte egy autó, megyünk a kórházba. Erre azt kérdezte, hogy ugye nem ő (mármint Regi) a hibás? Mondtam neki, hogy nem, zöldön mentél át, zebrán mentél át, nem te vagy a hibás. Kicsit megnyugodott, majd 10 másodperc múlva megkérdezte: Mi történt? Utána pedig azt, hogy: Ugye nem én vagyok a hibás? És akkor újrajátszottuk a dialógust, nagyjából karakterre úgyanúgy, mint fél perccel korábban. És aztán újra, és újra, és újra. Amíg beértünk, és utána fel a Notfallra, kb. hússzor (nem húszszor) csináltuk végig. A másodiknál még azt hittem, hogy Regi viccel (mégiscsak ragadhatott rá valami a humoromból 10 év alatt), de nem.
A sürgősségin Regit platnistul egy ágyra rakták, közben infúziót kapott, vért vettek tőle, még talán eret is vágtak rajta, volt ott minden. Közben persze beszélgettünk tovább (“elütöttek, nem te voltál a hibás”), lassan teltek a percek. A műanyag izé miatt közben elkezdett fájni a keresztcsontja (ami amúgy is fájt), plusz nyakmerevítőt is kapott, kényelmesen fekhetett hát a CT-re várva. 10 után nem sokkal vitték el CT-re, közben befutott Évi is, mert a gyerekek oviban voltak.
(Regi balról be, sírva)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?
Mi: A gyerekek? Persze.
Regi (még jobban feldúlva): Biztos, hogy jól vannak a gyerekek?!
Mi: Igen, oviban vannak, nem voltak veled.
Regi: Esküdjetek!!!
Mi (jobb kézzel a szív fölött): Regi, nem voltak veled a gyerekek, amikor elütöttek, az óvodában vannak.
Regi (megnyugodva): Jól van. (Aztán újra feldúlva) Nem csak azért mondjátok ezt, hogy megnyugodjak?!
Mi: Nem!
Regi (újra nyugodtan): Jól van, ha valami bajuk lenne, akkor nem lennétek mindketten itt, és nem lennétek nyugodtak.
(Fél perc szünet)
Regi (feldúlva): A gyerekek jól vannak?
Igen, átkapcsoltunk a második felvonásra, és innentől kezdve ezt a jelenetet gyakoroltuk addig, amíg már kívülről ment. Közben volt röntgen is (az is negatív lett, mint a CT), és az ER-ből átkerültünk egy nyugodtabb, háromágyas raktárszobába. (Néha bejöttek, és elvittek egy ágyat valakinek, aztán kicsit később hoztak egy újat, egy üreset.) Évi közben hazament, hogy a gyerekeket (akiknek nincs semmi bajuk) fogadja az oviból. Csinált is gyorsan róluk egy bizonyító erejű felvételt, amiben elmondták, hogy jól vannak, szerda van, gyógyulj meg, anya stb. Ezt gyorsan le is játszottam Reginek, amikor legközelebb megesketett a heréim épségére.
(Videó megy, Kata és Zizi állnak az ovi előtt, folyamatosan dumálnak)
Regi: Jajj, de jó! Mi történt Kata arcával?
Laci: Hétvégén beütötte a szekrénybe.
Regi: Jajj, szegényke!
(Videó vége, egy perc szünet)
Regi: A gyerekek jól vannak?
Laci: Akkor talán nézzük meg újra a videót!
(Videó indul)
Regi: Mi történt Kata arcával?
Laci: Bevertem neki egyet, amikor megette Zizi zsömléjét.
Regi: Tényleg?
Laci: Nem, nekiment a szekrénynek, nézzük csak tovább!
Ezzel is jól telt az idő, csak gyorsan merült a telefonom. (Máskor viszek magammal töltőt, ha Regit mentem.) Közben eszembe jutott az Inception (Eredet) c. film, és gondoltam, hogy ha már ilyen fogékony táptalaj lett Regi elméje, hátha sikerül elvetnem pár gondolatmagocskát, amik felépülése után még jól fognak jönni.
Laci: Regi, a szekrénynek ment neki. Ha már itt tartunk, fontos lenne, hogy tudjad, miként éltünk a baleseted előtt. Tudod, minden reggel úgy ébresztettél, hogy … (és itt elmondtam egy olyan ébresztési módot, ami szerintem igen kellemes és praktikus lenne egy nehéz munkanap előtt)
Regi: Na, menj a francba!
Mondjuk ez nem jött össze, de a reakció miatt már kezdett derengeni egy halvány reménysugár, hogy mégis visszatér az egykori Regi. És tényleg, délután 2-3 után határozottan kevesebb lett a kérdés, és egyre több a beszélgetés. Persze így is meghallgattam legalább hétszer, hogy “Laci, most már jól vagyok, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, és idézzük fel a napot az elejétől kezdve!” – és felidéztük. Aztán telefonálni is nagyon akart, de amikor harmadszor hívta volna fel a lányokat, az ő értelmi fejlődésük miatt elvettem tőle a telefont. Utána megpróbáltuk felmérni, hogy mekkora a kár, és elkezdtünk visszafelé menni az emlékei között. Ekkortájt úgy tűnt, hogy kiesett a szilveszter, mind a hat munkanap azóta, a ticinói karácsony, a dolgos december előtte, az egész november, a hazautazásos és ausztriai pihenéses október, de még a költözködéses júliussal kapcsolatban is komoly kérdések merültek fel. Jobban láttam hát kronológiailag helyes sorrendben újraépíteni az emlékeit, és elkezdtük a beszélgetést 2016 januárjáról.
Laci: Regi, emlékszel arra, hogy mi történt 2016 januárjában?
Regi: Nem.
Laci: Mondjuk én sem.
Azért így elég nehéz, mert az én memóriám igen szelektív tud lenni. Utólag visszagondolva már tudom, hogy akkor is volt a lányoknak egy születésnapja (ezek a januárok már csak ilyenek, 2011. óta), és hogy pont lekéstem, mert akkor voltam előadóként egy epamos konferencián Budapesten (hogy mik vannak). Akkor ez egyikünknek sem jutott eszébe, pedig micsoda fontos lépcsőfok volt a karrieremben!
Szépen végigmentünk az éven, és látszott, hogy ahogyan beszélünk, egyre több és több dolog jut eszébe. De volt néhány olyan esemény is, ami teljesen kiesett, és vicces szituációkhoz vezetett.
Laci: Regi, most már jobban vagy, de ugye tudod, hogy pénteken nem fogsz tudni elutazni a “csajbulira” Athénba.
Regi: Mi? Athénba?
Laci: Igen, mentetek volna Athénba. De ne izgulj, E. sem megy, ő nem baleseti sérült, hanem terhes.
Regi: Mi??? E. terhes???
Laci: Igen, ikrekkel.
Regi: Mi???
Laci: Egy fiú, egy lány.
Regi: Mi???
Aztán ezt is elfelejtette, de amikor harmadszor vagy negyedszer újráztunk, akkor már valami derengett neki.
Regi: E. terhes?
Laci: Igen.
Regi: És ezt mióta tudom?
Laci: Kb. október eleje óta, azt meg, hogy ikrek, szerintem egy hónappal később.
Regi: Mi???
(5 perccel később, valami tök más téma közben)
Regi: Miért gondolok mindig arra, hogy E. terhes?
Úgy látszik, mégis működik az incepció, csak sajnos rossz gondolatot ültettem el. Teltek-múltak az órák, megebédeltem a kórház büféjében (az egyetlen vendéglátóipari hely egész Svájcban, ahol csak kp-t fogadnak el), aztán hazaugrottam letusolni és átöltözni, hogy frissen és üdén mesélhessem el még egyszer a nap eseményeit Reginek. A sürgősségin egyébként nem nagyon érdekelt senkit sem, hogy ott van este 10 után egy látogató, fél 11-kor azért mentem haza, mert Reginek beütött az egyik szer, amit adtak neki, és bealudt.
Másnap (csütörtökön) reggel hazaengedték, elhoztam kocsival. Azóta itthonról lábadozik, három egész munkanapra írták ki, hétfőn megy dolgozni (update: kapott még egy hetet), ha minden igaz. Ma (vasárnap) jön majd látogatóba hozzánk a rendőrnő (update: hétfőn jött), aki az ügyben nyomoz (?), az még érdekes lesz majd.
Itt tartunk most.
UPDATE: Kata még pár hete (a baleset előtt) rajzolta ezt. Ott a kocsi, benne a sofőr meg a szőke barátnője (tényleg ott volt mellette). Ott a lámpa telezölddel. És ott egy virág. Mi volt Regi jele az óvodában? Virág. Ez a durva, nem a chemtrail.
