Hét éj Kijevben (2012)

Na jó, iga­zá­ból hat éj (vasár­nap­tól szom­ba­tig), de ez így vic­ce­seb­ben hang­zik.

A meccs­ről már írtam a minap, inkább az egyéb benyo­má­sa­i­mat osz­tom meg népes olva­só­tá­bo­rom leg­ki­tar­tóbb kemény mag­já­val.

NSC Olim­piyskiy és én

A város
Kijev tisz­ta Buda­pest. (Nem vélet­le­nül test­vér­vá­ro­sok.) Jár­tam­ban-kel­tem­ben ott­hon érez­tem magam, hol Lágy­má­nyos Újbu­da, hol a Váci utca, hol pedig József­vá­ros leg­szebb házai jöt­tek velem szem­be. Van­nak Ladák, Ika­rus buszok és panel­há­zak min­den mennyi­ség­ben, illet­ve ugyan­azok a rossz­ar­cú gengsz­te­rek egy fok­kal jobb és három árnya­lat­tal söté­tebb (feke­te) kocsik­ban. Pél­dá­ul lát­tam SOKOL rend­szá­mú Lexust, hop­pá.

Kije­vi pane­lek

A kije­vi Dunát arra­fe­lé Dnye­per­nek hív­ják, illet­ve ukrá­nul Dni­p­ro (Дніпро) a neve. Erről jut eszem­be, hogy mennyi­re király dolog már ez a cirill ábé­cé! Korom­nál fog­va én már kima­rad­tam az orosz nyelv­ok­ta­tás­ból, így aztán nem is tanul­tam meg eze­ket az érde­kes kriksz-krak­szo­kat, csak odá­ig jutot­tam, hogy a KAMA3 az KAMAZ. Regi is elő­rébb járt már nálam e témá­ban, pél­dá­ul az ő nevé­hez köt­he­tő az ún. KEMO­TOX-sza­bály: a KEMOTOX szó­ban csak olyan betűk van­nak, amik a latin és a cirill ábé­cé­ben meg­egyez­nek. Ez egy annyi­ra jó sza­bály, hogy még kivé­tel is van hoz­zá: az X, ami — a sza­bály­al­ko­tó sze­rint — “a meg­jegy­zést segí­ti”. Szó­val vég­re talál­tam egy olyan nyel­vet, ami­nek a tanu­lá­sát nem hát­rál­tat­ják gim­ná­zi­u­mi lel­ki sérü­lé­sek, és tisz­ta lap­pal indul­va gyors siker­rel kecseg­tet. Így hát min­den nap tanul­tam egy-egy új szót, és egy vagy több betűt. A hét végé­re már az ábé­cé két­har­ma­dát maga­mé­vá tet­tem, illet­ve képes vol­tam az aláb­bi mon­dat elő­ál­lí­tá­sá­ra: kis­asszony, kérek krump­lit! (Vala­mi gye­vus­ka dátyem mnye kar­tos­ku, gyor­san felej­tek.)

Dnye­per part

Kijev egyéb­ként meg­le­he­tő­sen tisz­ta, szép és hatal­mas város. Az egy hét alatt kb. 2 óra város­né­zés­re volt idő (pén­tek este 7 és 9 között), ami­kor bejár­tuk pél­dá­ul a Khresh­chatyk utcát, a … teret és a … par­kot. Min­det nagyon aján­lom, főleg ez utób­bi ket­tőt!

Pano­rá­ma

Az embe­rek
Sze­rin­tem nagyon barát­sá­go­sak, ked­ve­sek, segí­tő­ké­szek és ven­dég­sze­re­tő­ek. Nem rabol­tak ki, lát­tam Juli­ja Timos­en­ko (Ю́лія Тимоше́нко!) szim­pá­tia­tün­te­tést, nyelv­tör­vény­el­le­nes tün­te­tést — mit kíván­hat­tam vol­na még?

Étel-ital
A Kijev­ben töl­tött 135 óra alatt mint­egy 3,5 kilót híz­tam (nem mer­tem mér­ni, de úgy érzés­re ennyi lehet), hála az ukrán reform­kony­há­nak. Az éte­lek ere­de­té­ért egyéb­ként olyan elke­se­re­dett har­cot vív­nak a szláv népek, mint mi, magya­rok, a Nobel-díja­sok ügyé­ben. Egyéb­ként az éte­lek fino­mak, az étter­mek viszony­lag drá­gák (kivé­ve a kifőz­de-jel­le­gű helye­ket) — egy főre köze­pes helyen 25 eurót lehet szá­mol­ni (ita­lok nél­kül).

Első ver­seny­zőnk az ukrán csók, a fedett­pá­lyás szív­in­fark­tus koro­ná­zat­lan kirá­lya. Sem­mi flanc, zsír­sza­lon­na vékony sze­le­tek­re vág­va, hoz­zá pedig fok­hagy­ma. Kenyér­re téve esszük, a zsírt nem lehet átha­rap­ni ren­de­sen, így az ember kéz­zel-láb­bal-fog­gal mar­can­gol­ja, köz­ben pedig fok­hagy­mát nyel mel­lé — tipi­kus első ran­dis kaja!

Ukrán csók

A bors­csot én orosz leves­nek ismer­tem, de több meg­bíz­ha­tó for­rás — pl. ukrán Wiki­pe­dia, mindmegette.ua — ukrán­ként tart­ja szá­mon. Van belő­le több ver­zió, én a cék­lás vörö­set pró­bál­tam. Önma­gá­ban fogyaszt­ha­tó, de zsí­ros tej­föl­lel és fok­hagy­más olaj­ba tun­kolt pam­pus­ká­val kife­je­zet­ten kolesz­te­rin­ba­rát is.

Vörös borscs

Hülye let­tem vol­na Kijev­ben nem kipró­bál­ni a kije­vi csirkét/jércét. Az auten­ti­kus ukrán étte­rem­ben evett ~ fan­tasz­ti­kus és veszé­lyes volt, ami­kor bele­döf­tem a barom­fi­ba a kése­met, láva­ként rob­bant ki az olvadt vaj. Aztán egy nap­pal később vélet­le­nül a men­zán is ezt ren­del­tem, azzal se volt prob­lé­mám.

Ori­gi­nál kije­vi csir­ke

Egy másik alka­lom­mal egy szték­ház­ba (Kijev­ben cirill betűk­kel STEAK HAUS‑t vagy HAUZ‑t írnak sok helyen, pric­eless) vol­tunk, ahol a házi sörö­kön kívül a leg­em­lé­ke­ze­te­sebb a sült malac­fül volt. Ez egy jó kis elő­étel, talán szó­já­ban sütik ki a véko­nyan fel­vá­gott füle­ket. Kicsit ropo­gós, kicsit zsí­ros, viszont a fülön maradt szőr­szá­lak kive­szik a fogak közül a korább­ról ott­ma­radt étel­ma­ra­dé­ko­kat.

Malac­fül

A hetet egy bajor sör­ház­ban zár­tuk, ahol a leg­ér­de­ke­sebb kaja a gril­le­zett tyúk­szív (nyárs for­má­já­ban) volt. Nem tudom, hogy ez ech­te bajor vagy full ukrán, eset­leg a ket­tő sze­re­lem­gye­re­ke.

Bajor-ukrán étkek

És amit nem hagy­hat­tam ki: a kvasz (квас). Az “ukrán kóla” (töb­bek között) rozs­ke­nyér­ből készül, és annyi­ra finom és fris­sí­tő, hogy fogok itt­hon is csi­nál­ni majd. Nem mer­tem utcai áru­sok hor­dó­já­ból inni, pedig az lett vol­na az iga­zi élmény.

Katyvasz

A döntő

Nehéz beve­ze­tőt írni ide. Magya­ráz­kod­hat­nék, hogy nem is akar­tam Kijev­be jön­ni, és egyéb­ként is üzle­ti út volt, meg hogy milyen drá­ga volt a jegy, de ez ugye sen­kit sem érde­kel. Az az igaz­ság, hogy egy piszok máz­lis­ta vagyok. A hely­zet azért kicsit más volt, mint 2009 novem­be­re, ami­kor Inter-meccsen jár­tam. Akkor — most már bevall­ha­tom — én halasz­tot­tam addig a milá­nói utat, amíg az Inter ott­hon nem ját­szott. Mea cul­pa, mea maxi­ma cul­pa! Most viszont a körül­mé­nyek sze­ren­csés össze­ját­szá­sa kel­lett ahhoz, hogy eljut­has­sak az EB-dön­tő­re. Mikor kér­dez­ték, mikor utaz­nék ki szí­ve­sen, egy laza “vasár­nap késő este v. hét­fő kora reg­gel” volt a vála­szom, végü­lis ebből lett a vasár­nap kora dél­után. Aztán leesett, hogy ez ugye júli­us 1., és ekkor kezd­tem el tény­le­ge­sen gon­dol­kod­ni a lehe­tő­sé­ge­ken.

Az jegy­vá­sár­lás­rúl.
Az inte­res bejegy­zés­ben már ekéz­tem a Pega­zust, de ha vala­ki lema­radt vol­na: soha, sem­mi­lyen körül­mé­nyek között sem érde­mes náluk ven­ni jegyet. Az EB‑s jegye­ket több mint három­szo­ros áron árul­ták, leg­alább­is az 1‑es és a 2‑es kate­gó­ri­á­ban, a dön­tő­re a 3‑as kate­gó­ri­á­jú jegy (ún. zsömlye) pedig konk­ré­tan 16x áron volt (€50 vs. €800). Tovább­ra is azt javas­lom min­den­ki­nek, hogy ha kül­föl­di meccs­né­zés­re adja a fejét, akkor pró­bál­koz­zon az adott klub­csa­pat, illet­ve világ­szer­ve­zet olda­lán. Nekem €10 volt a “keze­lé­si költ­ség” online hitel­kár­tyás fize­tés­nél, ami €330 euró­nál bele­fér.
Én tehát az uefa.com-on vet­tem a jegyet júni­us 29-én. Meg­néz­tem, még aznap rak­tak fel €50-es jegye­ket is (ami­kor én vet­tem, akkor per­sze nem volt), sőt, még a dön­tő nap­ján is volt eladó jegy. A hely­szí­nen meg aztán vég­képp, a jegy­üzé­rek­től alig lehe­tett meg­moz­dul­ni. Egyéb­ként nem volt telt ház, 2.230 üres szék volt (befo­ga­dó­ké­pes­ség — hiva­ta­los néző­szám).

A jegy

Az beju­tás­rúl.
A sta­di­on kör­nyé­két nagy­já­ból fél­mil­lió ukrán kato­na őriz­te. Per­sze ez túl­zás, de a bejá­rá­si pon­to­kon (a kocsik­tól a kör­nye­ző 2 utcá­nyi tér­sé­get már koráb­ban meg­tisz­tí­tot­ták) tucat­nyi­an őriz­ték a ren­det, a sima kor­do­nok­nál pedig 5–10 méte­ren­ként volt egy-egy kato­na. Egyéb­ként annak elle­né­re, hogy már igen fárad­tak lehet­tek, meg ugye 30 fok volt (egyen­ru­há­ban 50), nagyon ren­de­sek vol­tak, szí­ve­sen segí­tet­tek (már ame­lyik beszélt ango­lul). Az online vál­tott jegye­ket egy külön helyen lehe­tett átven­ni, amit egy útba­iga­zí­tó szó­ró­lap nemes egy­sze­rű­ség­gel “Palas of Sport”-nak hívott. Itt én hosszas vára­ko­zás­ra szá­mí­tot­tam, de sze­ren­csé­re keve­sen vol­tak, 5 perc alatt végez­tem.
A jeggyel a kezem­ben aztán már sza­bad bejá­rá­som volt a til­tott zóná­ba, a kato­nák pupil­lá­juk­ba épí­tett szken­ner segít­sé­gé­vel gond nél­kül leol­vas­ták a vonal­kó­dot, és been­ged­tek. Moto­zás egyéb­ként nem is volt, a háti­zsá­ko­mat néz­ték csak meg ala­po­san, de ott is csak bete­kin­tés szin­ten, sem­mi kot­rás.
A sta­di­on kör­nyé­kén én ren­ge­teg bóv­lis­ra, szo­tyis­ra és hason­ló kiszol­gá­ló sze­mély­zet­re szá­mí­tot­tam, de nem volt sem­mi ilyes­mi. Hiva­ta­los aján­dék­bol­tok vol­tak, hiva­ta­los üdí­tős­pul­tok, és belül a büfék, ennyi. Min­den nagyon pro­fi volt, csak egy prob­lé­mám akadt: nem fogad­tak el eurót, és az aján­dék­bol­to­kon kívül kár­tyát se. Nekem pedig ekkor nem volt egy hriv­nyám se, így éhez­tem-szom­jaz­tam. Per­sze azért sálat és olasz pólót vet­tem, mert rám nem hat a mar­ke­ting ere­je.

Lász­ló, itt még sima póló­ban

Az sta­di­on­rúl.
Ami­kor már nem tud­tam mivel tovább húz­ni az időt, elha­tá­roz­tam, hogy elfog­la­lom név­re szó­ló helye­met a sár­ga 18-as szek­tor 28-as sorá­nak 18-as szé­kén. Ami­kor men­tem befe­lé, direkt nem néz­tem a pályá­ra, hogy elő­ször az a lát­vány tárul­jon a sze­mem elé, amit aztán a meccs köz­ben is lát­ni fogok. Mikor meg­ta­lál­tam a szé­ke­met, leül­tem, és bazd­meg ezt lát­tam.

A pálya

Illet­ve ha víz­szin­te­sen szkrol­loz­tam a fejem­mel, akkor vala­mi ilyes­mit.

Szé­les pálya

Maga az aré­na egy­sze­rű­en fan­tasz­ti­kus lett. A néző­tér tel­je­sen fedett, a gyep­sző­nyeg (gyk. fű!) töké­le­tes, a szé­kek kényel­me­sek, maga az épít­mény szin­tén gyö­nyö­rű, min­den szép és igé­nyes. Mel­lék­hely­ség­ben nem jár­tam, de való­szí­nű­leg ott sem jár­tak deré­kig a húgy­ban az embe­rek.

Az közön­ség­rűl.
Nem sok­kal érke­zé­sem után a bal­ra mel­let­tem levő szé­ken helyet fog­lalt egy fia­tal srác. Más­fél per­ce ülhet­tünk egy­más mel­lett, ami­kor meg­szó­lí­tott, bemu­tat­ko­zott, kezet ráz­tunk. Dimá­nak hív­ták, egy 24 éves angol-német sza­kos tanár a köze­li (300 km) … város­ból. Ismert­sé­günk har­ma­dik per­cé­ben egyéb­ként már hasáb­bur­go­nyá­val kínált, aztán a meccs előtt-alatt-után egy cso­mót beszél­get­tünk. Ő volt az egyéb­ként, aki egy­szer­re men­tett meg a szomj- és éhha­lál­tól, mert egy szó nél­kül vál­tott nekem €10‑t 100 hriv­nyá­ra (hriv­nya = UAH = ₴).
Ha már pénz­ről van szó: a Sev­csen­kóm­mal (nem a focis­ta, hanem a köl­tő, ő van a 100-ason) lebal­lag­tam a büfé­be, hogy akkor most veszek egy fél három­de­cis vizet. És ekkor ért az első nagy meg­le­pe­tés: ahhoz képest, hogy egy EB-dön­tő­ről volt szó, min­den étel-ital igen olcsó volt. Egy feles víz ₴12, egy kor­só sör ₴16, egy hot­dog ₴24 volt, 1200 forint alatt meg­úsz­tam hát az egé­szet.
A sta­di­on egyéb­ként rend­kí­vül szí­nes közön­sé­get von­zott, volt per­sze egy nagy vörös blokk a kanyar­ban és egy kisebb vele szem­ben (spa­nyo­lok), illet­ve egy köze­pes mére­tű kék alat­tunk (ola­szok), de min­den­hol más­hol tel­je­sen vegye­sen ültek az embe­rek. Én fél­tem, hogy az olasz pólóm­mal majd jól beke­rü­lök a spa­nyol B‑középbe, de még ha így lett vol­na, akkor se esett vol­na bajom, az tuti. Min­den­ki tel­je­sen nyu­godt volt, lát­szott, hogy élve­zik az egé­szet az első perc­től az utol­só­ig.
Dimá­ra vissza­tér­ve még annyit, hogy a srác­nak egy komoly hiá­nyos­sá­ga volt: egy­sze­rű­en kép­te­len volt nor­má­li­san fotóz­ni. Ide­ra­kom azt a pár leg­job­ban sike­rült képet, amit rólam lőtt a tele­fo­nom­mal.

  

Az meccs­rűl.
A meccs meg­le­he­tő­sen elvi­sel­he­tő volt. Én ugyan az ola­szok­nak druk­kol­tam (Balo­tel­li miatt, nyil­ván, akit annak elle­né­re tovább­ra is nagyon sze­re­tek, hogy elhagy­ta az Intert), illet­ve a spa­nyo­lok ellen druk­kol­tam, így aztán a gólok­nál tün­te­tő­leg szo­mor­kod­tam, de így is egy felejt­he­tet­len élmény volt az egész. Mivel ezt tény­leg nem lehet vissza­ad­ni sza­vak­kal, csak néhány benyo­mást írok le.

  • A tiki-taka élő­ben kicsit se unal­mas, sőt, egy­sze­rű­en lenyű­gö­ző.
  • A spa­nyo­lok rohadt egy­sze­rű­en űzik ezt a játé­kot, csak passzol­nak, átve­szik, aztán kez­dik elöl­ről. Ami ebben a nagy dolog, hogy HOVA passzol­nak, és HOGYAN veszik át. Ez a hely­szí­nen ülve simán hoz­ta a “Play­sta­ti­on-érzést”.
  • Az ola­szok min­den lab­da­szer­zés után elke­se­re­det­ten keres­ték Pir­lót a passzal, kisebb prob­lé­ma ezzel mind­össze annyi volt, hogy az örök­if­jú And­rea nya­kán min­den ilyen alka­lom­mal három spa­nyol lógótt.
  • Sok­szor lát­tam már ját­sza­ni a magyar válo­ga­tot­tat nívós ellen­fél­lel szem­ben, álta­lá­ban ugyan­olyan alá­ren­delt sze­rep­ben vol­tak (beszo­rul­va a saját kapu­juk elé, elke­se­re­det­ten véde­kez­ve stb.), mint az ola­szok. Apróbb különb­ség, hogy az ola­szok tud­nak fociz­ni, és élve­zet volt néz­ni mind a véde­ke­zé­sü­ket, mind a szór­vá­nyos táma­dá­sa­i­kat.
  • Annyi­ra jó volt a meccs, hogy az első spa­nyol gól­nál meg vol­tam győ­ződ­ve arról, hogy még az első öt perc­ben vagyunk.
A meccs

Mit is mond­hat­nék még: talál­ko­zunk 2016-ban Párizs­ban! :)