Arang

Az nem lehet, hogy egy hónap­ban egy poszt sem jele­nik meg. De nem ám!

Ápri­lis 11. és 15. között újfent Lon­don­ban jár­tam. (Majd­nem pont két éve vol­tam elő­ször.) Megint nem lát­tam sem­mit, dol­goz­tunk 8‑tól 6–7‑ig, utá­na alud­tam, egy­szer elmen­tünk egy ún. páb­ba, egy­szer talál­koz­tom Zsom­borékkal (és meg­néz­tünk egy OWASP-elő­adást egy kocs­má­ban, ingyen sör­rel!), egy­szer pedig elmen­tünk vacso­ráz­ni, egy hagyo­má­nyos angol étte­rem­be, az Arangba.

Ha ha, most jól kine­vet­tük magun­kat. Az Arang egy kore­ai étte­rem. Az egyik kol­lé­ga japán szár­ma­zá­sú kana­dai úr, és ő vitt min­ket ide. Meg­kap­tuk az étla­po­kat, aztán azzal a len­dü­let­tel vissza is adtuk: kore­a­i­ul és transz­li­te­rál­va (ango­lul) vol­tak az éte­lek. Így hát rábíz­tuk magun­kat “házi­gaz­dánk­ra”, aki jó 5 per­cig folya­ma­to­san ren­delt, miköz­ben mi bőszen bólo­gat­tunk.

A fel­szol­gá­lók egy idő után elkezd­ték hoz­ni az elő­éte­le­ket, aztán még töb­bet, meg még sok­kal töb­bet. Egy idő után tele volt az asz­tal, sem­mit sem vit­tek el, csak egy kicsit odébb­tol­ták. Ettünk méreg­erős káposz­ta­sa­lá­tát, ubor­kát, zöld­ba­bot, per­sze mind­ezt pál­ci­kák­kal, hogy legyen kihí­vás. Hoz­tak szó­szos tál­ká­kat is, én spe­ci­el nem hasz­nál­tam: amint sike­rült (vég­re) meg­mar­kol­nom az ételt, azon­nal a szám felé vit­tem, nem volt idő tun­kol­ni. Köz­ben kore­ai sört ittunk, de meg nem mon­dom, melyi­ket.

A kore­ai és a magyar kony­ha egyet­len közös voná­sa a nyers hús fogyasz­tá­sa. A kore­ai tatár­bífsz­tek kicsit dara­bo­sabb, sze­zám­ma­go­sabb és édes is, de egyéb­ként finom. Nyers tojás is kell rá, külön­ben hol marad­na a szal­mo­nel­la?

Az elő­éte­lek nem fogy­tak el, de az asz­tal távo­li részé­re let­tek depor­tál­va: ez jelez­te a főétel eljö­ve­te­lét. Ekkor az asz­tal köze­pét kinyi­tot­ták, meg­nyi­tot­tak egy gáz­csa­pot, és már ment is a lát­vány­grill. Több­fé­le hús is sült, volt disz­nó, mar­ha — ret­ten­te­tes mennyi­ség­ben (kis dara­bok, de túl­erő­ben). Rizs­tész­ta volt a köret, per­sze az is közös tál­ból, hogy jus­son min­den­ki­nek, meg jus­son az asz­tal­ra is bőven.

A sör után jött a szo­dzsu, ami kore­ai rizs­pá­lin­ka. 20%-os, vod­ka­sze­rű ital, amit kb. fél­li­te­res üve­gek­ben tárol­nak. Kis fele­spo­hár­ba jön, és amint bele­iszol a pohár­ba, rög­tön újra­töl­tik. Veszé­lyes! Állí­tó­lag az ubor­ka kihoz­za az ízét, ezért bele kell dob­ni az ubor­ka­re­sze­lé­ket a pohár­ba.

A hús után már majd­nem fel­lé­le­gez­tem, de ekkor jött a java: for­ró kőedény­ben csi­nál­tak vala­mi fura ételt, ami a rán­tot­ta, a zacs­kós leves és egy zöld­ség­tál sze­re­lem­gye­re­ke lehet. E nászt egy tojás — bocsá­nat — ráve­ré­sé­vel tet­ték tel­jes­sé, szó­val egy szé­pen össze­állt étel lett az ered­mény. Őszin­tén szól­va nekem nem jött be, pedig tiné­dzser­éve­im­ben volt idő, ami­kor Smac­ken éltem. De az összes töb­bi étel kivá­ló volt, kel­lő­en, de nem túl­zot­tan ext­rém egy magyar gyo­mor­nak. A desszer­tet nem fotóz­tam le, narancs volt, oszt jóna­pot.

Összes­sé­gé­ben a kore­ai kony­ha jó, az Arang pedig egy jó kore­ai étte­rem (viszo­nyí­tá­si ala­pom pedig nyil­ván nincs). Ha Lon­don­ban, a Gol­den Squ­a­re-en jár­tok, min­den­kép­pen men­je­tek be! (A vécé a bejá­rat­tól bal­ra, az alag­sor­ban van.)

Ciki

Mint azt bizo­nyá­ra min­den­ki ész­re­vet­te, nem volt lon­do­ni blo­go­lás. Nem ért meg nekem napi £15-öt az, hogy legyen net a szo­bá­ban, vagy órán­ként £6‑ot ugyan­ez a lobby-ban. (Nem értem, hogy miért kell min­de­nért fizet­ni, és miért kell min­de­nért ennyi­re sokat fizet­ni, főleg a szál­lás árá­nak tuda­tá­ban.)

Szó­val pén­te­ken haj­nal­ban haza­ér­tem, és ez jó.

Nem lesz­nek képek meg vide­ók, mert mind­egyik uncsi len­ne. Csak ez az egy, itt.

Laci, Shell, London Eye

Az ott én vagyok, aztán a nagy épü­let a lon­do­ni Shell Cent­re, végül pedig a Lon­don Eye. Ez utób­bi azért érde­kes, mert az egyet­len lon­do­ni neve­ze­tes­ség, ami­re sike­rült eljut­ni, mivel min­den más már (rég) bezárt, mire végez­tünk a tré­nin­gen.

Az új tag neve: lndn

Szó­val akkor most egy tény­leg kis idő­re megint elme­gyek, ezút­tal Lon­don­ba, csü­tör­tö­kön már jövök is haza.

Ha lesz net a hotel­ben, akkor rend­sze­re­sen jelent­ke­zem. Uta­zá­som cél­ja egyéb­ként nem más, mint Zimány Lin­da köve­té­se, meg­pró­bá­lok én is inter­jút készí­te­ni a Jonas Bro­thers-szel. Ha nem is sike­rül, hát egy vide­ob­lo­got azért én is össze­ho­zok, mint a művész­nő.

Akkor stíl­sze­rű­en: Adieu!