Szerző: Laci
-
Insanity, 1. hónap
Bő egy hónappal ezelőtt Regi találta meg az Insanity‑t (itt). Elsőre (mármint első említésre, nem első kipróbálásra) nagyon nem tetszett, én az összes ilyen ugra-bugra dolgot rossz szemmel nézem. Mondtam, hogy “biztos tönkre teszi a térdeket”, és részemről le is volt tudva a testmozgás. Pár hónapja kivittem már a kettlebellt az erkélyre, jó az idő,…
-
Hiltl (Sihl utca)
Ugye a címből is kiderül, hogy étteremkritika következik? Regivel múlt héten volt egy kimenős esténk, és megünnepelendő svájci közös életünk első évfordulóját, egyébként pedig hatodik évfordulónkat, elmentünk egy étterembe. Választásunk a Haus Hiltl c. étteremre esett, ahol Regi már volt egyszer egy barátjával, és azóta mindenáron el akart vinni. Magamról annyit, hogy amióta fogam van, minden…
-
A törvényenkívüli
Az utóbbi hetekben úgy elkanászodtam, hogy csak na, el is mondom mindjárt, mennyire bűnöző kelet-európai vagyok én. De ennek most vége! 1. Gyorshajtás Még februárban egy késő este mentem haza kocsival. Hót sötét volt, sehol egy jármű, az emberek otthon ültek a gőzölgő fondü fölött. Winterthurból mentem hazafelé, az útról azt kell tudni, hogy 20 km,…
-
Levelezésem a NAV-val, avagy hogyan kell külföldi jövedelmet (nem) leadózni Magyarországon
A minap Pont egy hónapja írtam egy levelet a NAV-nak, mivel 5 perc guglizás után nem tudtam kitalálni, hogy a külföldi jövedelmet hogyan kell bevallani. Így utólag átgondolva ott volt a szemem előtt a megoldás, de mégsem találtam. Nosza, írtam is egy hosszú, hivatalos levelet a NAV ügyfélszolgálatának. Kedves NAV! Tavaly március közepéig dolgoztam Magyarországon, azóta…
-
A szondák és én
Szombaton Regivel elmentünk étterembe, kiélvezvén az utolsó ilyen alkalmat kb. júliusig (ti. otthon — Magyarországon — voltunk két hétig). Mivel már az ajtónál elvették tőlünk a kabátunkat (biztos féltek, hogy fizetés nélkül távozunk?), igen megilletődötten ültünk le az asztalhoz. Hogy kicsit oldódjunk, rendeltünk egy-egy kisüsti meggy pálinkát, illetve egy-egy korsó csapolt sört. A vacsora nagyon…
