Sechseläuten, avagy a Böögg halála

A Wikipédia vonatkozó szócikke olyan gyönyörűen leírja ezt a zürichi ünnepséget, hogy vétek lenne nem lefordítani a lényeget.

  • A Sechseläuten egy tavaszi ünnep, minden év áprilisának 3. hétfőjén tartják Zürichben.
  • A Böögg egy bazinagy hóember, telepakolva robbanóanyagokkal, egy igen gyúlékony máglya tetején áll.
  • 1902 óta kapcsolódik össze a S. ünneplése és a B. égetése.
  • A máglya felgyújtása és a Böögg fejének felrobbanása közötti időt mérik, és ennek segítségével próbálják előrejelezni a nyári időjárást. Gyors robbanás: meleg, napos nyár; lassú robbanás: hideg, esős nyár.

Maga az ünnepség egy nagy utcai fesztivál, mikor az egész belváros le van zárva. Van sör, édességek, kolbász, virsli. Hagyományosan (?) felöltözött svájciak masíroznak az utcákon, lovasok is, lovaskocsik is.

Néhány rejtély:

  • Az egész város tele van virággal, a felvonulók hurcolásszák a csokrokat. De ők kapják a nézőktől? Olyan ez, mint egy nagy ballagás?
  • Miért eszik mindenki almát az utcákon? És miért dobálnak cukorkákat az emberek?
  • Miért lehet döglött, széttaposott halakat látni mindenfelé?
  • Mi köze a nyár melegségéhez a Böögg fejének tartóssága?

Végül, de nem utolsósorban, íme egy fantasztikus videó, ami visszaad egy kicsit ebből az egészből. Ha valamilyen találó nevet kellene adnom a Sechseläutennek (amit pl. ki is tudok mondani), akkor az a piromániás cukrosbácsik mennyországa lenne.

A bülachi albitúra

A tegnapi (hú, de rég nem írtam két nap alatt két bejegyzést) poszthoz visszanyúlva a mai napon megint a lakáskeresésről lesz szó. Szóval írtam, hogy keddig megyek még 6 helyre, ezt ma még 1-gyel megtoldottam. Ez még mind semmi, de kedden 17:30 és 19:30-kor között négy (¡¡¡¡4444!!!!) albit fogok megnézni Bülachban!


Bülach, albérlettúra nagyobb térkép

  1. 17:30 – Dachslenbergstrasse 8
  2. 18:00 – Schaffhauserstrasse 55
  3. 18:30 – Frohburgweg 5
  4. 19:00 – Frohburgweg 1

Lakáskeresés Svájcban

Lassan két hét Zürich után úgy gondoltam, hogy írok egy kicsit a lakáskeresésről. Ez azért érdekes téma, mert igen intenzíven kezdtem el csinálni mostanság, és ez volt számomra a legelképzelhetetlenebb dolog, amit a svájci élettel kapcsolatban hallottam.

Magyarországon adva van egy erősen kínálati piac: aki próbált már meg kiadni lakást, az pontosan tudja, hogy az nem egy egyszerű dolog. (Az eladásról ne is beszéljünk, az mostanság szinte lehetetlen.) Van, hogy hónapokig keresgél az ember (ismerősökön keresztül, újságban, online hirdetve), mármint bérlőt keresgél, aki kivenné a lakását. Egyébként is igen korlátozottak a lehetőségek, mivel ugye azt mindenki jól tudja, hogy odahaza a lakásokat kb. 95%-ban azok lakják, akik a tulajdonosok.

Mielőtt kijöttem volna ide, sok (rém)történetet hallottam a svájci lakáskeresésről: durván keresleti piac, egy albérletre 10-100 bérlő is jelentkezik, a megtekintéseken egymás lábát tiporják az emberek stb. Ugyan már, legyintett az egyszeri Laci, majd biztos azért fogok itt küzdeni, hogy valakinek albérleti díjat fizethessek! Ha találok egy szép lakás, akkor majd szépen írok “a” főbérlőnek egy emailt, hogy kegyeskedem kivenni, megállapodunk, minden szép és jó.

Nos, ez nem teljesen így működik … :)

Konkrétan az van, hogy egy lakásra tényleg tucatnyian jelentkeznek. Eddig 4 lakásban jártam, keddig pedig még 6 helyre megyek, mert ha az ember nem így tolja, akkor soha nem fog albérletet szerezni. Voltam olyan Besichtigungon (ez a lakásbejárás ékes német megfelelője) a világ végén egy kicsivel túl, hogy sötét éjszaka átvettem a kilincset az előző bérlőjelölttől, majd amikor már két egész perce a tulajjal beszélgettem, már jött a következő jelentkező. A kiadandó ojjektumot onnan lehet felismerni egyébként, hogy a bejárati ajtó előtt tucatnyi lábbeli várja benn tengő-lengő gazdáját. A lakás átnézése ilyen esetekben kb. olyan, mint amikor reggel 7:30-kor a kalauz elkezdi ellenőrizni a jegyeket-bérleteket a 4-6-os villamoson …

Tegyük fel, hogy sikeresen túlélte az ember a lakásnézést (magát az időpontot egyébként a még gyönyörűbb Besichtigungsterminnek nevezzük). Ezen aktus végén a helybeli lakos (előző bérlő vagy tulaj) átnyújt a pályázónak (erre még később kitérek …) egy mindösszesen 7.500 rubrikából álló A4-es oldalt, ami a keresztségben az Anmeldung für Wohnung nevet kapta. Erre a lapra csak néhány alapvető adatot kell felvinnie a lelkes jövendőbeli bérlőnek, úgymint név, cím, telefonszám, foglalkozás, származási hely, családi állapot, nagylábujj hossza, játszik-e skótdudán, van-e kutyája-macskája-körömgombája, miért költözik el az előző helyről stb.; és ugyanezt még egyszer, ha az illető férjjel/feleséggel/házibaráttal szándékozik beköltözni. Természetesen minden kérdés németül van, így aztán az embernek muszáj németül is válaszolnia, mert hülyén néz ki, ha a “Haben Sie Haustiere?” kérdésre adott “Nincs egy se!” válasz. (Azért én következetesen minden pöttyözött helyen Business Analystként helyezem magam munkahelyi kontextusba, a Geschäft Analytikert maximum a vállamra tetováltatnám gót betűkkel.)

Ha már német: a helyi lakosok szinte kivétel nélkül (lehet, hogy én voltam balszerencsés) nem, vagy csak alig beszélnek angolul. Már túl vagyok a harmadik német nyelvű, telefonos időpontegyeztetésemen, …

 – Do you speak English?
 – Nein.
 – Ich möchte ein Besichtigungstermin haben. Samstag oder Sonntag. OK?
 – Bla bla … Montag … bla … 18 Uhr … bla bla …
 -OK, danke, see you there!

… illetve lakásbejárásomon, …

Gut, gut. Ja, das ist schön. Cool, izé, gut!

… de még mindig nehezen oldódom fel, amikor újabb időpontot egyeztetek, vagy lakást járok be. Ja, és a német az még rendben lenne, de a helyi nyelv nem német, hanem Schwyzerdütsch! (Végtelen hosszú Wikipédia-szócikk és rengeteg svájcinémet-német szótár a tanúm rá, hogy igazat írok.) Amikor egy helyivel beszélek, általában megkérem, hogy közös nevezőként próbáljuk meg a Hochdeutsch-ot (pontosabban Standarddeutsch-ot) beszélni; így legalább 7%-kal több az esélyem arra, hogy megértsem, a mosógép a pincében van, a hetedik ajtón balra, és a mellette levő lapon kell jelentkezni mosásra. (A svájci élet ilyen mélységeivel egy külön posztban foglalkozom majd.)

Szóval akkor ott tartottunk, hogy lakást kerestem, találtam, telefonáltam, lakást néztem. Kész? Dehogy, még csak most kezdődik … Szóval ha egy lakás rabul ejtette a szívedet, pályáznod kell rá. A fent említett formanyomtatvány kitöltése szükséges, de nem elégséges, néhány apróságra még szükség van. Általában kell az Ausländerausweis másolata (ez ilyen fényképes letelepedési/munkavállalási irat), egy nem túl régi Betreibungsauszug (ez igazolja, hogy nem tartozol), egy referencia levél (valaki ajánl, hogy de jól laktál nála, vagy de jó munkásember vagy), és maga a pályázatod, ami egy fura szerelemgyereke a család CV-jének és motivációs levelének. Igen, szépen leírod, hogy ez és ez vagy, ez és ez a családod, ezt meg ezt csináljátok. Csatolsz szép, mosolygós fotót magadról, a gyerekekről (háziállatot, zeneszerszámot gondosan kiretusálod). Ja, és leírod, hogy életedben ilyen szép lakást nem láttál, évekre előre ebben képzeled el a boldog családi életedet; és megtisztelve éreznéd magad, ha ezt a néhány marék svájci frankot havi rendszerességgel átnyújthatnád e bérlemény használatának ellentételezéseként.

Visszaolvasva a fent leírtakat szinte már normálisnak tűnik ez a rendszer. Naponta átlag 2-3 órám megy el az online keresgéléssel, telefonálgatással, az utazással, nézelődéssel. Az elején utáltam. Most már megszoktam. Találok majd egy szép kis helyet, és akkor boldog és elégedett leszek. Az “ember célja e küzdés maga” – miért pont a lakáskereséssel ne legyen ez így? :)

Zürich, status report #001

Egy rövid poszt keretében szeretném összefoglalni az első pár zürichi napomat.

Csütörtök délután indultunk (egy kollégámmal együtt, az ő kocsijával) neki a messzi Svájcnak, és péntek reggel nyolcra érkeztünk meg. A kettő között akadt némi kaland, egy szakaszon Ausztria és Németország között például 100 km-en keresztül nem volt benzinkút, így igencsak kiszáradt a tank, míg végre találtunk egy kutat. Ezen akadályt leküzdve péntek hajnali kettő körül úgy döntöttünk, megállunk pihenni egy bajor autópihenőben, nehogy túl hamar érjünk Zürichbe. A terv 2-3 óra alvás volt, de ez egyrészt az ülő testhelyzet (mindkét ülés teljesen előretolva, hogy beférjenek a csomagok), másrészt a mellettünk álló (magyar) autós járó (dízel)motorjának zaja és szaga miatt nem annyira sikerült. Mindegy, sikeresen megérkeztünk, és kilenc körül átvettük az albérlet kulcsait.

Albérlet: nem akarok negatív lenni, de eléggé rossz első benyomások értek itt. Egyrészt a környék, a lépcsőház és maga a lakás is igen koszos, másrészt a földszinti kebabosok miatt konstans olajszag van minden szobában. Ezeken még át is léptem volna, de nem volt Internet! Szerencsére hétfőre ezt sikerült orvosolni, de a szag még mindig köztünk jár.

Még pénteken félig kómásan igyekeztem a lehető legtöbb dolgot elintézni, hogy aztán ne munkaidőben kelljen kimászkálni ügyeket intézni. Bejelentkeztem bevándorlásügyileg, erre a megoldás a kerületi (?) szintű Kreisbüro nevű hivatal. Nyitottam bankszámlát: igen, egy igazi, svájci bankban, nagy épületben, szép szobában, ásványvizet kortyolgatva. Méteres karikák voltak a szemeim alatt, és nem volt rajtam 1000 frankos öltöny, mégis százszor jobban megbecsülve éreztem magam, mint otthon bármely bankfiókban. Van mit tanulni… Szombaton még vettem bérletet is: 115 frank a helyi “BKV-bérlet” és “MÁV-bérlet” kombó, ami még átszámítva sem drága szerintem; és akkor az itteni vonathálózatot, menetrendet, és általában a vonatok tisztaságát nem is említettem.

Egyelőre ennyi, majd írok a további kalandokról. Lehet kérdezni kommentben, emailben, skype-on (esténként), és telefonon – na, ott nem, mert a Telenor letiltott túlforgalmazás miatt.