Német …

Saj­nos a német­tel hadi­lá­bon állok. Már azt hit­tem, hogy kez­dem újra maga­mé­vá ten­ni ezt a lágy és könnyen tanul­ha­tó nyel­vet, de pén­te­ken egy olyan tele­fo­nos beszél­ge­té­sem volt, ami évek­kel vetett vissza. Egy úr hívott fel, mint utóbb kide­rült, az óvó­he­lyet akar­ta meg­néz­ni a ház­ban, ami­nek a kijá­ra­ta a mi pin­ce­ré­szünk­ből érhe­tő el. Elő­ször azt hit­tem, hogy a Bil­lag­tól keres­nek (ez egy rend­kí­vül pénz­só­vár cég, azért kell nekik fizet­ni, mert tévét és rádi­ót hall­gathatsz), és már majd­nem leráz­tam, de ő nagyon ragasz­ko­dott a Schutzra­um­hoz — és a német nyelv­hez. Végül meg­pró­bál­tam elma­gya­ráz­ni neki, hogy én nem vagyok ott­hon, de keres­se fel békés ott­ho­nun­kat egé­szen nyu­god­tan, hiszen Regi ott­hon van, majd ő elin­té­zi. Ezt mond­tam (betű sze­rin­ti idé­zet következik):

Mein Frau ist at home

Bázz… Négy év gim­ná­zi­u­mi német­ta­nu­lás után. Szé­gyen. A héten egyéb­ként egy 12 évig Por­tu­gá­li­á­ban élő sváj­ci nagy­ma­má­tól meg­kap­tam, hogy egy fér­fi­nek tud­nia kell annak az ország­nak a nyel­vét, ahol él. Hja kérem, 12 év után eskü­szöm, men­ni fog a német. Már csak ezt a 11 év 10 hóna­pot kell kibekkelni.

Ha már úgy­is így össze­gyűl­tünk, elme­sé­lem azt az ese­ményt, ami köz­tem és a német nyelv között a vég­le­ges (?) sza­kí­tást jelen­tet­te. Gim­ná­zi­u­mi német­ta­nár­nőm, az édes-jó Babics Anna (soha nem adott szak­ta­ná­ri intőt, csak így kum­mu­lál­ta a dol­go­kat, és ami­kor össze­jött elég a szám­lá­mon, meg­pró­bált kirú­gat­ni, de csak egy igaz­ga­tói intő­re futot­ta) igen hamar meg­utál­tat­ta velem a néme­tet, de azért küz­döt­tem, min­dig 4–5 között vol­tam. Aztán talán 11. évfo­lyam egyik utol­só órá­ján, ami­kor már min­den mind­egy volt, ültem Jan­csi mel­lett, és rend­kí­vül untam magam. Mit volt mit ten­ni, úgy gon­dol­tam, az órát már csak az ment­he­ti meg, ha bele­kö­pök a tan­könyv­be, és ha már ezt ilyen szé­pen meg is tet­tem, meg­mu­tat­tam Jan­csi­nak, miként küzd a nyál a gra­vi­tá­ci­ó­val. Ezt per­sze Anna né’ rög­tön kiszúr­ta, és ami­lyen hülye vol­tam (ha ez a fen­ti még fokoz­ha­tó), ez pont aznap tör­tént, ami­kor foga­dó­óra volt. Sze­gény édes­anyám pedig hall­gat­hat­ta, hogy egyet­len első­szü­lött mag­za­ta miként visel­ke­dik német­órán. (Egyéb­ként erre a szto­ri­ra hivat­koz­tam öt éve: 05.05.: 5 év).

GPS-es rajzolás

Más­fél hete volt a Kerék­agyon egy cikk Micha­el “Wally” Wal­lace-ról, aki pár éve kita­lál­ta, azóta pedig tökély­re fej­lesz­tet­te a GPS-ala­pon tér­ké­pen való raj­zo­lást (?). A web­ol­da­lán ren­ge­teg képet lehet lát­ni, Wally bicik­li­vel köz­le­ke­dik, és igen szép raj­zo­kat készít.

Nekem is meg­jött ehhez a ked­vem, ezért aztán ma elké­szí­tet­tem éle­tem első GPS-es raj­zát, pon­to­sab­ban fel­ira­tát. Sam­sung Galaxy Nexus feat. Endom­on­do Sports Tra­c­ker PRO, ennyi kel­lett hozzá.

Útvo­nal: Wal­king Wor­kout.

Behind the sce­nes: a park sar­kán pet­an­que-ot ját­szot­tak, és mivel épp az “R” szá­rá­ra kon­cent­rál­tam, majd­nem átgya­lo­gol­tam a pályán. A park köze­pén ki volt feszít­ve egy drót vagy mi, amin ugrál­tak az embe­rek, ezért nem tud­tam átló­san átvág­ni. Az “e” alján a járó­ke­lők nagyon néz­tek, ami­kor az utca végén vissza­for­dul­tam. Innen­től kezd­ve egyéb­ként egy heli­kop­ter kőrö­zött felet­tem végig, gya­nús! Az “e” köze­pén, ahol 3x is jár­tam, pont egy ital­bolt van — biz­tos volt ben­ne a tulaj, hogy betö­rés előtt mérem fel a tere­pet. A “g” alján egy lakó­park épü­le­tei között mász­kál­tam fel-alá, kicsit se vol­tam fel­tű­nő. Az “i” már gye­rek­já­ték volt, kicsit túl is sza­lad­tam, a pon­tot pedig nem tud­tam fel­ten­ni rendesen.

P.S.: aki nem tud­ja elol­vas­ni a kéz­írá­som­nál is csú­nyább tér­kép­írá­so­mat, annak itt a megfejtés.

Sechseläuten, avagy a Böögg halála

A Wiki­pé­dia vonat­ko­zó szó­cik­ke olyan gyö­nyö­rű­en leír­ja ezt a züri­chi ünnep­sé­get, hogy vétek len­ne nem lefor­dí­ta­ni a lényeget.

  • A Sech­seläu­ten egy tava­szi ünnep, min­den év ápri­li­sá­nak 3. hét­fő­jén tart­ják Zürichben.
  • A Böögg egy bazi­nagy hóem­ber, tele­pa­kol­va rob­ba­nó­anya­gok­kal, egy igen gyú­lé­kony mág­lya tete­jén áll.
  • 1902 óta kap­cso­ló­dik össze a S. ünnep­lé­se és a B. égetése.
  • A mág­lya fel­gyúj­tá­sa és a Böögg fejé­nek fel­rob­ba­ná­sa közöt­ti időt mérik, és ennek segít­sé­gé­vel pró­bál­ják elő­re­je­lez­ni a nyá­ri idő­já­rást. Gyors rob­ba­nás: meleg, napos nyár; las­sú rob­ba­nás: hideg, esős nyár.

Maga az ünnep­ség egy nagy utcai fesz­ti­vál, mikor az egész bel­vá­ros le van zár­va. Van sör, édes­sé­gek, kol­bász, virs­li. Hagyo­má­nyo­san (?) fel­öl­tö­zött sváj­ci­ak masí­roz­nak az utcá­kon, lova­sok is, lovas­ko­csik is.

Néhány rej­tély:

  • Az egész város tele van virág­gal, a fel­vo­nu­lók hur­co­lásszák a csok­ro­kat. De ők kap­ják a nézők­től? Olyan ez, mint egy nagy ballagás?
  • Miért eszik min­den­ki almát az utcá­kon? És miért dobál­nak cukor­ká­kat az emberek?
  • Miért lehet dög­lött, szét­ta­po­sott hala­kat lát­ni mindenfelé?
  • Mi köze a nyár meleg­sé­gé­hez a Böögg fejé­nek tartóssága?

Végül, de nem utol­só­sor­ban, íme egy fan­tasz­ti­kus videó, ami vissza­ad egy kicsit ebből az egész­ből. Ha vala­mi­lyen talá­ló nevet kel­le­ne adnom a Sech­seläu­ten­nek (amit pl. ki is tudok mon­da­ni), akkor az a piro­má­ni­ás cuk­ros­bá­csik menny­or­szá­ga lenne.

A bülachi albitúra

A teg­na­pi (hú, de rég nem írtam két nap alatt két bejegy­zést) poszt­hoz vissza­nyúl­va a mai napon megint a lakás­ke­re­sés­ről lesz szó. Szó­val írtam, hogy ked­dig megyek még 6 hely­re, ezt ma még 1‑gyel meg­tol­dot­tam. Ez még mind sem­mi, de ked­den 17:30 és 19:30-kor között négy (¡¡¡¡4444!!!!) albit fogok meg­néz­ni Bülachban!


Bülach, albér­let­tú­ra nagyobb térkép

  1. 17:30 — Dachs­len­berg­stras­se 8
  2. 18:00 — Schaff­ha­user­stras­se 55
  3. 18:30 — Froh­burg­weg 5
  4. 19:00 — Froh­burg­weg 1
Published
Categorized as zürich

Lakáskeresés Svájcban

Las­san két hét Zürich után úgy gon­dol­tam, hogy írok egy kicsit a lakás­ke­re­sés­ről. Ez azért érde­kes téma, mert igen inten­zí­ven kezd­tem el csi­nál­ni mos­tan­ság, és ez volt szá­mom­ra a leg­el­kép­zel­he­tet­le­nebb dolog, amit a sváj­ci élet­tel kap­cso­lat­ban hallottam.

Magyar­or­szá­gon adva van egy erő­sen kíná­la­ti piac: aki pró­bált már meg kiad­ni lakást, az pon­to­san tud­ja, hogy az nem egy egy­sze­rű dolog. (Az eladás­ról ne is beszél­jünk, az mos­tan­ság szin­te lehe­tet­len.) Van, hogy hóna­po­kig keres­gél az ember (isme­rő­sö­kön keresz­tül, újság­ban, online hir­det­ve), már­mint bér­lőt keres­gél, aki kiven­né a laká­sát. Egyéb­ként is igen kor­lá­to­zot­tak a lehe­tő­sé­gek, mivel ugye azt min­den­ki jól tud­ja, hogy oda­ha­za a laká­so­kat kb. 95%-ban azok lak­ják, akik a tulajdonosok.

Mielőtt kijöt­tem vol­na ide, sok (rém)történetet hal­lot­tam a sváj­ci lakás­ke­re­sés­ről: dur­ván keres­le­ti piac, egy albér­let­re 10–100 bér­lő is jelent­ke­zik, a meg­te­kin­té­se­ken egy­más lábát tipor­ják az embe­rek stb. Ugyan már, legyin­tett az egy­sze­ri Laci, majd biz­tos azért fogok itt küz­de­ni, hogy vala­ki­nek albér­le­ti díjat fizet­hes­sek! Ha talá­lok egy szép lakás, akkor majd szé­pen írok “a” főbér­lő­nek egy emailt, hogy kegyes­ke­dem kiven­ni, meg­ál­la­po­dunk, min­den szép és jó.

Nos, ez nem tel­je­sen így működik … :)

Konk­ré­tan az van, hogy egy lakás­ra tény­leg tucat­nyi­an jelent­kez­nek. Eddig 4 lakás­ban jár­tam, ked­dig pedig még 6 hely­re megyek, mert ha az ember nem így tol­ja, akkor soha nem fog albér­le­tet sze­rez­ni. Vol­tam olyan Besich­ti­gungon (ez a lakás­be­já­rás ékes német meg­fe­le­lő­je) a világ végén egy kicsi­vel túl, hogy sötét éjsza­ka átvet­tem a kilin­cset az elő­ző bér­lő­je­lölt­től, majd ami­kor már két egész per­ce a tulaj­jal beszél­get­tem, már jött a követ­ke­ző jelent­ke­ző. A kiadan­dó ojjek­tu­mot onnan lehet fel­is­mer­ni egyéb­ként, hogy a bejá­ra­ti ajtó előtt tucat­nyi láb­be­li vár­ja benn ten­gő-len­gő gaz­dá­ját. A lakás átné­zé­se ilyen ese­tek­ben kb. olyan, mint ami­kor reg­gel 7:30-kor a kala­uz elkez­di ellen­őriz­ni a jegye­ket-bér­le­te­ket a 4–6‑os villamoson …

Tegyük fel, hogy sike­re­sen túl­él­te az ember a lakás­né­zést (magát az idő­pon­tot egyéb­ként a még gyö­nyö­rűbb Besich­ti­gungster­minnek nevez­zük). Ezen aktus végén a hely­be­li lakos (elő­ző bér­lő vagy tulaj) átnyújt a pályá­zó­nak (erre még később kité­rek …) egy mind­össze­sen 7.500 rub­ri­ká­ból álló A4-es oldalt, ami a kereszt­ség­ben az Anmel­dung für Woh­nung nevet kap­ta. Erre a lap­ra csak néhány alap­ve­tő ada­tot kell fel­vin­nie a lel­kes jöven­dő­be­li bér­lő­nek, úgy­mint név, cím, tele­fon­szám, fog­lal­ko­zás, szár­ma­zá­si hely, csa­lá­di álla­pot, nagy­láb­ujj hossza, játszik‑e skót­du­dán, van‑e kutyá­ja-macs­ká­ja-köröm­gom­bá­ja, miért köl­tö­zik el az elő­ző hely­ről stb.; és ugyan­ezt még egy­szer, ha az ille­tő férjjel/feleséggel/házibaráttal szán­dé­ko­zik beköl­töz­ni. Ter­mé­sze­te­sen min­den kér­dés néme­tül van, így aztán az ember­nek muszáj néme­tül is vála­szol­nia, mert hülyén néz ki, ha a “Hab­en Sie Haus­ti­e­re?” kér­dés­re adott “Nincs egy se!” válasz. (Azért én követ­ke­ze­te­sen min­den pöttyö­zött helyen Busi­ness Analyst­ként helye­zem magam mun­ka­he­lyi kon­tex­tus­ba, a Geschäft Analy­ti­kert maxi­mum a vál­lam­ra teto­vál­tat­nám gót betűkkel.)

Ha már német: a helyi lako­sok szin­te kivé­tel nél­kül (lehet, hogy én vol­tam bal­sze­ren­csés) nem, vagy csak alig beszél­nek ango­lul. Már túl vagyok a har­ma­dik német nyel­vű, tele­fo­nos időpontegyeztetésemen, …

 — Do you speak Eng­lish?
 — Nein.
 — Ich möch­te ein Besich­ti­gungster­min hab­en. Sam­stag oder Sonn­tag. OK?
 — Bla bla … Mon­tag … bla … 18 Uhr … bla bla …
 ‑OK, dan­ke, see you there!

… illet­ve lakásbejárásomon, …

Gut, gut. Ja, das ist schön. Cool, izé, gut!

… de még min­dig nehe­zen oldó­dom fel, ami­kor újabb idő­pon­tot egyez­te­tek, vagy lakást járok be. Ja, és a német az még rend­ben len­ne, de a helyi nyelv nem német, hanem Schwy­zerdütsch! (Vég­te­len hosszú Wiki­pé­dia-szó­cikk és ren­ge­teg sváj­ci­né­met-német szó­tár a tanúm rá, hogy iga­zat írok.) Ami­kor egy helyi­vel beszé­lek, álta­lá­ban meg­ké­rem, hogy közös neve­ző­ként pró­bál­juk meg a Hoch­deutsch-ot (pon­to­sab­ban Stan­dard­deutsch-ot) beszél­ni; így leg­alább 7%-kal több az esé­lyem arra, hogy meg­ért­sem, a mosó­gép a pin­cé­ben van, a hete­dik ajtón bal­ra, és a mel­let­te levő lapon kell jelent­kez­ni mosás­ra. (A sváj­ci élet ilyen mély­sé­ge­i­vel egy külön poszt­ban fog­lal­ko­zom majd.)

Szó­val akkor ott tar­tot­tunk, hogy lakást keres­tem, talál­tam, tele­fo­nál­tam, lakást néz­tem. Kész? Dehogy, még csak most kez­dő­dik … Szó­val ha egy lakás rabul ejtet­te a szí­ve­det, pályáz­nod kell rá. A fent emlí­tett for­ma­nyom­tat­vány kitöl­té­se szük­sé­ges, de nem elég­sé­ges, néhány apró­ság­ra még szük­ség van. Álta­lá­ban kell az Auslän­der­a­us­weis máso­la­ta (ez ilyen fény­ké­pes letelepedési/munkavállalási irat), egy nem túl régi Bet­re­i­bung­sa­u­s­zug (ez iga­zol­ja, hogy nem tar­to­zol), egy refe­ren­cia levél (vala­ki ajánl, hogy de jól lak­tál nála, vagy de jó mun­kás­em­ber vagy), és maga a pályá­za­tod, ami egy fura sze­re­lem­gye­re­ke a csa­lád CV-jének és moti­vá­ci­ós leve­lé­nek. Igen, szé­pen leírod, hogy ez és ez vagy, ez és ez a csa­lá­dod, ezt meg ezt csi­nál­já­tok. Csa­tolsz szép, mosoly­gós fotót magad­ról, a gye­re­kek­ről (házi­ál­la­tot, zene­szer­szá­mot gon­do­san kire­tu­sá­lod). Ja, és leírod, hogy éle­ted­ben ilyen szép lakást nem lát­tál, évek­re elő­re ebben kép­ze­led el a bol­dog csa­lá­di éle­te­det; és meg­tisz­tel­ve érez­néd magad, ha ezt a néhány marék sváj­ci fran­kot havi rend­sze­res­ség­gel átnyújt­hat­nád e bér­le­mény hasz­ná­la­tá­nak ellentételezéseként.

Vissza­ol­vas­va a fent leír­ta­kat szin­te már nor­má­lis­nak tűnik ez a rend­szer. Napon­ta átlag 2–3 órám megy el az online keres­gé­lés­sel, tele­fo­nál­ga­tás­sal, az uta­zás­sal, néze­lő­dés­sel. Az ele­jén utál­tam. Most már meg­szok­tam. Talá­lok majd egy szép kis helyet, és akkor bol­dog és elé­ge­dett leszek. Az “ember cél­ja e küz­dés maga” — miért pont a lakás­ke­re­sés­sel ne legyen ez így? :)

Vasárnapi csendélet

Pén­tek és szom­bat este nagyobb zaj van, akkor van a buli a sar­ki ír kocs­má­ban és a len­ti kebabosoknál.

Published
Categorized as zürich

Zürich, status report #001

Egy rövid poszt kere­té­ben sze­ret­ném össze­fog­lal­ni az első pár züri­chi napomat.

Csü­tör­tök dél­után indul­tunk (egy kol­lé­gám­mal együtt, az ő kocsi­já­val) neki a messzi Svájc­nak, és pén­tek reg­gel nyolc­ra érkez­tünk meg. A ket­tő között akadt némi kaland, egy sza­ka­szon Auszt­ria és Német­or­szág között pél­dá­ul 100 km-en keresz­tül nem volt ben­zin­kút, így igen­csak kiszá­radt a tank, míg vég­re talál­tunk egy kutat. Ezen aka­dályt leküzd­ve pén­tek haj­na­li ket­tő körül úgy dön­töt­tünk, meg­ál­lunk pihen­ni egy bajor autó­pi­he­nő­ben, nehogy túl hamar érjünk Zürich­be. A terv 2–3 óra alvás volt, de ez egy­részt az ülő test­hely­zet (mind­két ülés tel­je­sen elő­re­tol­va, hogy befér­je­nek a cso­ma­gok), más­részt a mel­let­tünk álló (magyar) autós járó (dízel)motorjának zaja és sza­ga miatt nem annyi­ra sike­rült. Mind­egy, sike­re­sen meg­ér­kez­tünk, és kilenc körül átvet­tük az albér­let kulcsait.

Albér­let: nem aka­rok nega­tív len­ni, de elég­gé rossz első benyo­má­sok értek itt. Egy­részt a kör­nyék, a lép­cső­ház és maga a lakás is igen koszos, más­részt a föld­szin­ti keba­bo­sok miatt kons­tans olaj­szag van min­den szo­bá­ban. Eze­ken még át is lép­tem vol­na, de nem volt Inter­net! Sze­ren­csé­re hét­fő­re ezt sike­rült orvo­sol­ni, de a szag még min­dig köz­tünk jár.

Még pén­te­ken félig kómá­san igye­kez­tem a lehe­tő leg­több dol­got elin­téz­ni, hogy aztán ne mun­ka­idő­ben kell­jen kimász­kál­ni ügye­ket intéz­ni. Beje­lent­kez­tem beván­dor­lás­ügyi­leg, erre a meg­ol­dás a kerü­le­ti (?) szin­tű Kre­is­bü­ro nevű hiva­tal. Nyi­tot­tam bank­szám­lát: igen, egy iga­zi, sváj­ci bank­ban, nagy épü­let­ben, szép szo­bá­ban, ásvány­vi­zet kor­tyol­gat­va. Méte­res kari­kák vol­tak a sze­me­im alatt, és nem volt raj­tam 1000 fran­kos öltöny, még­is száz­szor job­ban meg­be­csül­ve érez­tem magam, mint ott­hon bár­mely bank­fi­ók­ban. Van mit tanul­ni… Szom­ba­ton még vet­tem bér­le­tet is: 115 frank a helyi “BKV-bér­let” és “MÁV-bér­let” kom­bó, ami még átszá­mít­va sem drá­ga sze­rin­tem; és akkor az itte­ni vonat­há­ló­za­tot, menet­ren­det, és álta­lá­ban a vona­tok tisz­ta­sá­gát nem is említettem.

Egy­elő­re ennyi, majd írok a továb­bi kalan­dok­ról. Lehet kér­dez­ni kom­ment­ben, email­ben, sky­pe-on (estén­ként), és tele­fo­non — na, ott nem, mert a Telen­or letil­tott túl­for­gal­ma­zás miatt.