A hobó

Múlt héten hogy, hogy nem, nem Alt­stet­ten­ből men­tem haza vil­la­mos­sal-tro­li­val-vonat­tal-busszal (nem vicc), hanem Opfi­kon­ból, mint a régi szép idők­ben. Lesé­tál­tam az iro­dá­tól a város­köz­pon­tig, és gon­dol­tam, hogy fogok egy buszt, kime­gyek a rep­tér­re (fon­tos, hogy az ember­nek legyen egy kály­há­ja; na, ilyen nekem a züri­chi rep­tér), és onnan haza­me­gyek egy másik busszal. Leül­tem hát a busz­meg­ál­ló­ba, egy ilyen pla­kát alá/elé.

Schwein

Ott ültem, és ját­szot­tam a tele­fo­no­mon, ahogy az egy 30 éves Sr. BA-tól elvár­ha­tó. Nem soká­ig tar­tott a mennyei nyu­ga­lom, egy pár koszos szan­dál tűnt fel előt­tem, ame­lyek egy pár koszos láb­szár­ban foly­ta­tód­tak, és így tovább, leg­fö­lül pedig ott volt egy iga­zi Miku­lás-fej, ősz haj és ősz sza­káll, per­sze hót koszo­san. Egy iga­zi hob­bit hobó állt előt­tem.

A hobó lát­ta, hogy pont beszél­het­né­kem van, elkez­dett hát mesél­ni, per­sze irtó­za­tos sváj­ci­né­me­tül. Nagyon mond­ta, és mivel egy­foly­tá­ban a pla­kát­ra muto­ga­tott, és bőszen röfö­gött, rájöt­tem, hogy a pla­kát­ról beszél. Vala­mit arról magya­rá­zott, hogy a Coop milyen cég, és sok pénz, és mire köl­tik, meg disz­nó. Nagyon hatá­ro­zot­tan mond­ta, én meg elő­vet­tem a CV-mből már ismert “active lis­te­ning” skil­le­met, és meg­fe­le­lő frek­ven­ci­á­val bólo­gat­tam. Pár perc után kér­dez­te a hobó, hogy beszélek‑e néme­tül, mond­tam, hogy “nur ein bis­s­c­hen”, ez pont ele­gen­dő volt neki, foly­tat­ta.

Meg­ér­ke­zett a busz, remél­tem, hogy büdös bará­tom­tól szo­mo­rú búcsút vehe­tek, de nem, ő is a rep­tér fele tar­tott. Leült tőlem meg­le­he­tős távol­ság­ra, de tovább beszélt, és egy­re job­ban bele­jött. Még a meg­ál­ló­ban volt néhány szó, amit meg­ér­tet­tem, de hat méter­ről, buszon utaz­va, zöty­kö­lőd­ve annyi esé­lyem volt meg­ér­te­ni a mon­dan­dó­ját, mint egy süket­né­má­nak meg­nyer­nie a Mega­sztárt. Annyit még a nyu­godt, meg­ál­lós idők­ből tud­tam, hogy vala­mi­lyen össze­es­kü­vés-elmé­le­tet fejt ki éppen nekem, ren­ge­teg szám­mal, és gya­kor­la­ti­lag az összes sváj­ci bank­kal és nagy­vál­la­lat­tal kap­cso­lat­ban. Emlí­tet­te még az NSA‑t is, Geor­ge Bush‑t és Moni­ka Lewinsky‑t (külön mon­dat­ban), és még vagy tucat­nyi híres és kevés­bé híres (ejtsd: sváj­ci) poli­ti­kust. Komo­lyan fel­me­rült ben­nem, hogy vala­ho­gyan jegy­ze­tel­ni kel­le­ne, mert ha annak az 1%-nak, amit meg­ér­tet­tem, csak a tize­de igaz, akkor elég nagy szar­ban van a világ­gaz­da­ság. Per­sze arra is gon­dol­tam, hogy ha rájön a hobó, hogy baro­mi­ra nem értem, akkor igen dühös lesz, és vagy meg­tá­mad, vagy — ami még rosszabb — köze­lebb ül, és újra­kez­di, las­sab­ban.

Nem koc­káz­tat­tam hát, a rep­tér előtt pár meg­ál­ló­val egy alkal­mas pil­la­nat­ban leug­rot­tam a busz­ról, és ott­hagy­tam a hobót. Ő bele­túrt bozon­tos sza­kál­lá­ba, elő­vett egy félig meg­rá­gott csir­ke­lá­bat, és unot­tan bámult maga elé.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *