Szervízben

A minap (iga­zá­ból sze­rin­tem egy hónap­ja, csak lus­ta vagyok) kigyul­ladt az autó­ban a “ser­vi­ce due” fel­irat, és mit volt mit ten­ni, beje­lent­kez­tünk (Regi jelent­ke­zett be) szer­víz­re. Sem­mi ext­ra, 80’000 km körül járunk, és eltelt egy újabb év.

Egy ked­di napon reg­gel nyolc órá­ra vol­tam hiva­ta­los a köze­li AMAG (ez a sváj­ci Por­sche Hun­gá­ria) kiren­delt­ség­be. Nem kis túra ez, a mel­lé­kelt raj­zon jól lát­szó­dik, micso­da távol­sá­gok­ról van itt szó.

Kicsit kés­tem, mert 7:57 körül lép­tem ki a lakás­ból. Lepar­kol­tam a szer­víz előtt, bemen­tem, beje­lent­kez­tem. Az egyik szer­vi­zes úr szin­te azon­nal foga­dott, hellyel kínált, és elkez­dő­dött a tár­gya­lás. Ilyen­kor szé­pen végig­me­gyünk egy lis­tán, mit cse­rél­nek, mi mennyi­be fog fáj­ni, mi van ingyen (pl. a mosás és a taka­rí­tás!). Akár­mit kérek, min­dig 1000 frank körül jön ki, úgy­hogy én ilyen­kor csak fáj­dal­ma­san hara­pom a szá­mat belül­ről. (Egyéb­ként végig néme­tül beszél­tünk, “hoch­deutsch-ul”. Az albán-sváj­ci úrnak nagyon gyön­gyö­zött a hom­lo­ka, mert ilyen­kor nem svic­cel­het.) Azt hit­tem, hogy végez­tünk, de nem, fel­hí­vott még vala­kit a back offi­ce-ban, és komo­lyan tár­gyal­ni kez­dett. Mivel ez már svic­cül volt, csak a kötő h‑kat értet­tem. Gyor­san vége lett a hívás­nak, és jó híre­ket kap­tam: mivel meg­bíz­ha­tó (és balek) ügy­fél vagyok, ezért nem kell 5‑re vissza­ér­nem, hogy hely­ben fizes­sek, hanem kül­dik majd a szám­lát és a csek­ket pos­tán, plusz később is elhoz­ha­tom az autót. Hop­pá, meg vagyok becsül­ve ren­de­sen. Meg­kö­szön­tem, végü­lis minél később adom ki a pénzt, annál töb­bet kama­to­zik nálam. (Mond­juk Svájc­ban, a nega­tív kamat­láb orszá­gá­ban, lehet, hogy ez hülye­ség.) Megint elját­szot­tuk a szo­ká­sos játé­kot (Kérek‑e jegyet? — Nem, itt dol­go­zom a sar­kon túl. — Hehe, az közel van.), aztán besé­tál­tam dol­goz­ni.

Fél hat körül indul­tam a kocsi­ért. 5 perc alatt oda­ér­tem, és gyor­san meg is kap­tam a kul­csot. Hogyan? Ez egy nagyon érde­kes pro­cessz. Mivel meg­bíz­ha­tó ügy­fél vagyok, ezért nem kell hely­ben fizet­nem, és nyit­va­tar­tá­si időn túl is el tudom hoz­ni a kocsit. Ehhez be kell men­ni az elő­tér­be (ami nyit­va van), ahol van egy ún. kulcs­ki­adó auto­ma­ta. Itt az ember­nek be kell adnia egy kódot, és akkor a gép kikö­pi a kul­csot. Namár­most. Nem aka­rok bele­men­ni a rész­le­tek­be, mert még­is­csak magya­rok is olvas­sák ezt a blo­got (a sváj­ci kol­lé­gák sokat rek­la­mál­nak, hogy milyen unal­mas), de legyen elég annyi, hogy a kód, amit adtak, igen egy­sze­rű­en kide­ri­vál­ha­tó az autó tulaj­do­no­sá­ból. Ez azért is vic­ces, mert a kocsi­ban az anyós­ülé­sen ott van a for­gal­mi enge­dély is, ami kb. adás­vé­tel ese­tén simán gaz­dát cse­rél. Ez a gya­kor­lat­ban annyit jelent, hogy ha nálad van az autó, a kul­csa és a for­gal­mi­ja, akkor 1.) a tied 2.) most vet­ted, és viszed átirat­ni 3.) most lop­tad, és viszed átirat­ni. Mind­egy, itt ez simán bele­fér. Beül­tem a kocsi­ba, szé­pen leta­ka­rí­tot­ták belül és lemos­ták kívül. Per­sze sike­rült a hát­só ülé­se­ket lehajt­va hagy­ni, raj­ta a kihaj­to­ga­tott ike­ás dobo­zok (mert kere­ke­ket is hoz­tam cse­ré­re), nyil­ván annyi eszük már nem volt, hogy ott is kipor­szí­vóz­za­nak. A kül­ső mosás­ról meg annyit, hogy fél óra múl­va kez­dett esni az eső.

Vissza­men­tem az iro­dá­hoz, lepar­kol­tam szé­pen, dol­goz­tam még egy kicsit, és utá­na ele­gán­san haza­haj­tot­tam a kocsi­val. Így köz­le­ke­dik egy iga­zi úr!

One Reply to “Szervízben”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *