Inter — Fiorentina élménybeszámoló

Sike­rült egy hóna­pig egy fél bejegy­zést se írni, min­dig volt vala­mi, ami miatt nem volt túl sok időm (pl. eluta­zás — ld. lenn, órá­ra járás, ZH-zás, és akkor még a hét­köz­na­pok­ról nem is beszél­tünk). De most! Kihasz­ná­lom az alkal­mat, hogy ma vég­re nincs suli, nincs sem­mi olyas­mi, ami miatt ne rak­hat­nám a lap­to­pot a hasam­ra, és ne írhat­nám meg, milyen is volt élő­ben meg­néz­ni egy Inter-meccset a San Siro-ban (gyk. az Inter egy olasz foci­klub, a San Siro egy olasz sta­di­on).

2009. novem­ber 29. volt a nagy nap. Hogy, hogy nem, sike­rült úgy ala­kí­ta­nom egy üzle­ti (hú!) utat, hogy vala­mi fatá­lis vélet­len foly­tán pont aznap­ra esett az Inter-Fio­ren­ti­na meccs. Reg­gel repül­tem, lerak­tam a cuc­ca­i­mat a szál­ló­ban, aztán egy tér­kép­pel fel­sze­rel­kez­ve neki­vág­tam a város­nak. Már kapás­ból szá­mos prob­lé­má­val szem­be­sül­tem, mivel a hotel a város észa­ki végén volt, a sta­di­on pedig a nyu­ga­ti részen, a ket­tő között nyil­ván nin­csen sem­mi­lyen egye­nes út, csak ha beuta­zol “közép­re”, aztán irány “bal­ra”. Így is tet­tem, és min­den szé­pen ala­kult vol­na, ha nem sza­kad az eső egész álló nap. Így viszont konk­ré­tan com­big (alul­ról, mielőtt vala­ki rossz­ra gon­dol­na) áztam át, mire vég­re-vala­há­ra elju­tot­tam a sta­di­o­nig. És még volt több mint két óra a kez­dé­sig :)

Útköz­ben elég sokat bolyong­tam a város­ban, akkor nyu­god­tam meg, ami­kor meg­ta­lál­tam ezt a pálya­ud­vart, ami met­ró­meg­ál­ló is volt. Itt aztán vet­tem €5‑ért egy már­kás eser­nyőt, hogy leg­alább felül­ről legyen vala­mi eső elle­ni védel­mem. (Három lépés­re az árus­tól talál­tam ugyan­olyan eser­nyőt €3‑ért is, sebaj.)

Az eső tehát sza­kadt. Eser­nyőm volt, víz­ál­ló cipőm nem, jegyem sem, mert neten keresz­tül, bank­kár­tyá­val vásá­rol­tam belé­pőt, és az ugye úgy műkö­dik, hogy kinyom­ta­tod a vócsert, aztán majd vala­mi­kor átve­szed a jegyet. Itt volt egy kis kava­rás, mert össze-vissza kül­döz­get­tek min­ket, nem nagyon tud­ta sen­ki, a netes jegy­át­vé­tel hol és főleg mikor­tól lesz. Aztán vég­re csak sike­rült, közel­har­cos (krav-maga, érted) sor­ban­ál­lást köve­tő­en meg­kap­tam a jegyet, amely­re oly sokat vár­tam :)

Jegyem

Itt jegyeznék meg néhány érde­kes­sé­get:

  • A jegy név­re szól, csak iga­zol­vánnyal vehe­ted át. Mielőtt bemen­nél a sta­di­on­ba, ott is ellen­őr­zik a sze­mély­azo­nos­sá­go­dat még egy­szer.
  • A jegy hely­jegy, oda kell ülnöd, ami raj­ta van. Szek­tor, sor, szék, tel­je­sen vissza­kö­vet­he­tő, hogy ki hol ül, talán ezért nin­cse­nek olyan bot­rá­nyok Olasz­or­szág­ban, mint nálunk.
  • Jegyet ven­ni csak Inter­ne­ten érde­mes. Néze­lőd­tem min­den­fe­lé, meg­ta­lál­tam pél­dá­ul a Pega­zus Sport Tours nevű céget, ahol szin­tén árul­tak jegye­ket. Csak éppen kb. +150%-os áron. (Én €36-ért vet­tem máso­dik karé­jos jegyet, ők 16000Ft-ért adták a har­ma­dik karé­jo­sat, és még 4000Ft keze­lé­si költ­ség is lett vol­na.)

No, elég is volt ennyi rizsa, men­jünk be a sta­di­on­ba! Ez a San Siro nagyon jól meg van csi­nál­va, a sok tíz­ezer ember­nek olyan köz­le­ke­dé­si útvo­na­la­kat ala­kí­tot­tak ki, hogy sehol se legyen dugó. Itt pél­dá­ul megyek fel a 225-ös szek­tor­ba, lép­csőn, ami fel­me­len­get­te koráb­bi lép­csős élmé­nye­i­met.

Vég­re tehát beju­tot­tam, meg­ta­lál­tam a jó szek­tort, a jó sort, a jó szé­ket. Még min­dig volt egy óra a kez­dé­sig, úgy­hogy volt időm néze­lőd­ni, vide­óz­ni, fotóz­ni. Ezt lát­tam, ha fel­áll­tam, elő­re­men­tem két lépést, és kör­be­néz­tem.

Ekkor ilyen álla­pot­ban vol­tam. Nem röhög, el vol­tam ázva, mint a leg­szebb schön­her­zes buli­kon.

Elázván

Ha szé­pen helyet fog­lal­tam a helye­men, akkor se volt sok­kal rosszabb a kilá­tás, min­dent lát­tam. Az online jegy­vé­tel­nél volt olyan opció, hogy kivá­lasz­tod a szek­tort, és benyo­mod, hogy “best view” — na, így kap­tam ezt a jó kis helyet.

Ücsö­rög­tem, köz­ben mele­gí­tet­tek a csa­pa­tok, mini­lég­ha­jót vit­tek kör­be a pálya szé­lén, amin az egyik szpon­zor hir­de­té­se volt fel­akaszt­va, a szur­ko­lók beszél­get­tek, éne­kel­tek, min­den­ki jól elv­olt. Aztán szép las­san köze­le­dett a kez­dés idő­pont­ja, és jött vég­re-vala­há­ra a bemu­ta­tás. Nos, ez is kicsit más­képp néz ki, mint nálunk, lásd alább.

For the record, ez volt az össze­ál­lí­tá­sa annak az Inter­nek, amit éle­tem­ben elő­ször, de remél­he­tő­leg nem utol­já­ra élő­ben, sze­mé­lye­sen, sta­di­on­ban lát­tam:
12 Julio Cesar — 4 J.Zanetti, 6 Lucio, 25 Samu­el, 26 Chi­vu — 5 Stan­ko­vic, 19 Cam­bi­as­so, 11 Mun­ta­ri (8 Thia­go Mot­ta; 73′) — 7 Qua­res­ma (30 Man­ci­ni; 73′), 22 Mili­to (14 Vie­i­ra; 87′), 9 Eto’o


Ekkor már tény­leg csak pár perc volt hát­ra, a sta­di­on szép las­san meg­telt, így nézett ki.

MECCS
Vide­ót a meccs alatt nem csi­nál­tam, majd letöl­töm vala­hon­nan, és meg­né­zem, hogy lás­sak is vala­mit :) Egyéb­ként egész jó kis meccs volt, annak elle­né­re, hogy jó sokat kel­lett vár­ni az egyet­len gól­ra. Végig nagyon nyo­mott az Inter, kevés lehe­tő­sé­ge volt a Fio­ren­ti­ná­nak. Volt két meg nem adott gól, amit azért ala­po­san meg­ün­ne­pel­tünk, a ven­dé­gek­nek volt egy hatal­mas hely­ze­tük (talán kapu­fa lett), és ami­kor már min­den­ki azt hit­te, marad a dön­tet­len, Mili­to kihar­colt és érté­ke­sí­tett egy 11-est. Nyer­tünk, 1–0, bőven elég, ez is 3 pon­tot ér.
Ami még érde­kes lehet, az a szur­ko­lók hoz­zá­ál­lá­sa. Magyar aggyal fel nem fog­ha­tó, hogy milyen érzés egy olyan csa­pat­nak tény­le­ge­sen szur­kol­ni (úgy értem, hogy meccs­re jár­ni, abban a város­ban élni, olyan nem­ze­ti­sé­gű­nek len­ni), ami ilyen szin­ten áll. Milyen lehet már azt hal­la­ni, hogy elad­ják az Ibra­hi­movi­cot, de jön cse­ré­be az Eto’o? Milyen már az, hogy nem azért szo­rí­tasz, hogy a csa­pa­tod egy­ál­ta­lán bejus­son a BL-be, netán gólt is lőjön, hanem hogy meg­nyer­je azt? Szo­mo­rú dol­gok ezek. A szur­ko­lók tehát alap­ve­tő­en tel­je­sen más­hogy áll­nak a csa­pat­hoz, mint mi, magyar huli­gá­nok. Annyi­ra tud­nak örül­ni a leg­ki­sebb ügyes meg­moz­du­lás­nak, annyi­ra tud­ják sze­ret­ni a játé­ko­so­kat, annyi­ra együtt élnek a meccsel, hogy az csak na. A mel­let­tem ülő úr a 80. perc tájé­kán (0–0) vala­mi miatt fel­ug­rott, majd vissza­ült, és dör­zsöl­get­te a tenye­rét. Lát­szott raj­ta, hogy élve­zi a meccset, azért izgul, hogy nyer‑e a csa­pat, hogy talál‑e vala­ki egy gólt. Nem kel­lett neki ahhoz egy 10–0‑ra nyert meccs, hogy élvez­ze az egé­szet, elég volt annyi, hogy a ked­venc csa­pa­tát lát­hat­ta élő­ben, világ­sztá­rok vol­tak a pályán, és min­den­ki haj­tott.
Van­nak játé­ko­sok, aki­ket nagyon sze­ret­nek (pl. Zanet­ti), meg sze­gény Qua­res­ma, akit nagyon nem, de pél­dá­ul ha ő került hely­zet­be, és jól lőtt, akkor nagyon meg­tap­sol­ták, nagyon sze­ret­ték leg­alább 10 másod­per­cig. És per­sze ha Zanet­ti ron­tott, akkor ment a váf­fán­kú­ló­zás is. Min­dent össze­vet­ve: örül­nek, ha vala­mi jól sike­rül, anyáz­nak, ha nem, és min­den pil­la­na­tát élve­zik a meccs­nek.

Tavasszal milá­nói der­bi, vala­ki?

2 Replies to “Inter — Fiorentina élménybeszámoló”

  1. utos!! iri­gyel­lek, bar nem pont a San Siro miatt, engem inkabb az Old Traf­ford­ra huz a szi­vem per­sze.

    a meccs­la­to­ga­tas­ra ter­junk vissza ami­kor megint ossz­e­sor­sol­jak a MU‑t az Inte­red­del!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *