P2 – 84%

Szombaton voltam krav-maga vizsgán, ezúttal a P2 fokozat megszerzésére törekedvén.

Tomival és Norbival (két srác, akik szintén krav-magáznak Ervinnél) 9-kor találkoztunk az I épület előtt, ahonnan aztán kocsival megindultunk a vizsga helyszíne felé. Ráérősen mendegéltünk az edzőteremhez fél 10 után 5 perccel, hiszen csak 10-kor kezdődik a vizsga – gondoltuk akkor… Mint utóbb kiderült, ez a félreértés valamilyen ismeretlen okból fertőzött meg minket, hiszen mindenki más tudta, hogy a vizsga fél 10-kor kezdődik… A késés számomra már szinte a krav-maga vizsga szerves része, most csak azt furcsállottam, hogy nem voltam se részeg, se másnapos.

Mindegy, kis késéssel bekapcsolódtunk a bemelegítésbe – még mindig jobban jártunk, mint Zsombor, aki háromnegyed 10-kor esett be, így egy gyors nyújtózkodáson kívül másra nem maradt ideje. Ezután elkezdődött a vizsga, ahol előkerült a P2-es anyag nagyrésze, voltak ütések meg hozzájuk tartozó védések, mindenféle rúgás védése és megelőzése, földönfekvéses fojtogatás és a nagy kedvenc, az ugrós bukfenc. 11 körül már mindenkiről ömlött a víz, örültünk is, hogy leülhetünk szépen a terem szélén…

Örömünk egészen addig tartott, míg ki nem derült, hogy akkor itt és most “slow fight” lesz. Ez még nem is lett volna baj, de

  • kettesével “harcoltunk”, míg a többiek vérre szomjazva drukkoltak;
  • minden P2-re vizsgázó egy P3-ra menővel került össze;
  • amit mi Ervinnél szlófájtnak hittünk, az nem ez volt.

Ez a harc lesz a végső kicsit durva volt. Gyorsabb, erősebb, komolyabb, mint amit mi eddig valaha próbáltunk. Viszont a többi P2-esre menőnek annyira nem volt meglepő az egész, úgy látszik, csak mi voltunk finoman tartva. Tomi kapott egy békés srácot, szerintünk el is verte, volt például egy szép hasütése, je. Zsombor küzdött jól, más kérdés, hogy fogvédő nélkül felrepedt szájjal végezte. Aztán jöttem én…

Az ellenfelem, nos, ő valami furcsa szerzet volt. Konkrét személyleírásra nem vállalkoznék, mert az adrenalin és a halálfélelem felülírta a vonásait amúgy is problémás emlékezetemben. Az rémlik, hogy termetre olyasmi volt, mint én, viszont haja, na az nem volt. A szeme meg olyan gonosz, gyilkos. Intett a Tal (aki a vizsgáztató volt), hogy akkor most hajrá, adjunk egymásnak. Kicsit ugráltunk, mert miért ne. Aztán gondoltam, hogy megnézem, mire számítsak, jól combonrúgtam hát a srácot. Hiba volt. Elmosolyodott (mint böllér a disznóra), aztán úgy elvert, mint BAZ megyei szántóföldet a jégeső. Gyakorlatilag akkor ütött meg, amikor ütött, és ott, ahova ütött. Próbáltam én védekezni, meg támadni is, de hát meg kell hajolnom a tudás és az erő előtt. Kész.

Norbi a végén még egy jót küzdött egy nála kétszer nehezebb sráccal, aztán vége lett a vizsgának. Magunkba roskadva ballagtunk kifelé, P2-UV-re készülve…

Aztán meg a szerdai edzésen kiderült, hogy mindannyian átmentünk! Nem olyan lazán, mint a P1-en, de akkor is. Szóval most P2-es szintű krav-magás vagyok, kár, hogy ettől függetlenül egy P3-as simán leverne, hogy aztán az utcai harcról inkább ne is beszéljünk. De ne legyünk telhetetlenek – ami késik, nem múlik!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *