A kerékcsere

Beve­ze­tés #1
F. Regi­na (aki később fér­je­zett nevén, M. Regi­na­ként foly­tat­ta pálya­fu­tá­sát) gödi lakos Suzu­ki Swift típu­sú gép­jár­mű­vét 2007 tava­szán elvit­te kerék­cse­ré­re. Regi­na az alka­lom­hoz illő öltö­ze­tet viselt: kis nyá­ri ruhács­ka, szan­dál, nap­szem­üveg. Idő­pont­ja volt, és mivel nem sze­ret kés­ni, ezért már 5 perc­cel koráb­ban meg­ér­ke­zett a garázs­ba. Szé­pen bepar­kolt, leál­lí­tot­ta a motort, sebes­ség­ben hagy­ta az autót, behúz­ta a kézi­fé­ket, kiszállt, köszönt. A melós úr is ille­del­me­sen köszönt, bené­zett a hát­só ülés­re, majd a cso­mag­tar­tó­ba is, mind­ket­tőt üres­nek talál­ta. Regi­ná­hoz for­dult, és megkérdezte:
— És hol van­nak a nyá­ri gumik?
— Ja, azo­kat hoz­ni kell?

Beve­ze­tés #2
Elő­ző tör­té­ne­tünk hőse, aki immá­ron M. Regi­na (szül. F. Regi­na) klo­te­ni lakos kerék­cse­ré­re vit­te Audi A4 Avant típu­sú gép­jár­mű­vét vala­mi­kor 2013-ban. Kere­kek bepa­kol­va, öltö­zet a fel­adat­hoz és a közön­ség­hez iga­zít­va. Par­ko­lás, kiszál­lás, séta a mun­ka­fel­vé­te­li pult­hoz. Saj­nos a műhely pad­ló­ja min­den­fé­le olaj­fol­tok­kal volt tar­kít­va, az egyik ilye­nen Regi­na meg­csú­szott, a feszül­ten figye­lő sza­kik előtt elő­ször csi­nált egy dup­la leszúrt Ritt­ber­gert, majd hanyatt esett.

(…)

Ami­kor Regi eze­ket a szto­ri­kat évek­kel ezelőtt össze­hoz­ta, majd elme­sél­te, akkor nem hit­tem vol­na, hogy a csa­lád­ban kerék­cse­re témá­ban lehet­ne ennél erő­seb­bet össze­hoz­ni. Aztán eljött a hét­fői nap.

Októ­ber 29‑e egy csen­des vasár­nap este volt. Kap­tam egy hír­le­ve­let a koráb­ban már emlí­tett nem túl messzi szer­víz­től, hogy vegyek új Audit, vagy ha már spúr vagyok, leg­alább kerék­cse­ré­re men­jek. Az ötlet nem rossz (már­mint az utób­bi), mivel las­san kez­de­tét vet­te a sváj­ci ősz­tél. Mivel 2017 van, az idő­pont­fog­la­lás egy pöpec online tool kere­te­in belül tör­tént, lehe­tett válasz­ta­ni napot, órát, per­cet, meg­ad­ni az autót stb. Tanul­va a koráb­bi ese­tek­ből a kere­ke­ket már tavasszal a szer­víz kerék­ho­te­lé­ben helyez­tet­tük el, így aztán se elvesz­te­ni, se ott­hon hagy­ni nem tud­tuk. Hogy vélet­le­nül se felejt­sem el az idő­pon­tot (jegyez­zük meg: hét­fő, 15:00!), csi­nál­tam magam­nak goog­le-ös emlé­kez­te­tőt, nap­tár­be­jegy­zést Out­lo­ok­ba, illet­ve az olds­cho­ol papír ala­pú nap­tár­ba is beír­tam, hogy kerékcsere.

Eljött a hét­fő. Reg­gel még talán be is jelen­tet­tem az ott­ho­ni plé­num előtt (szerk.: ekkor Regi már nem volt ott­hon), hogy dél­után viszem a kocsit kerék­cse­ré­re. Elmen­tem dol­goz­ni bicik­li­vel (a 300 méter az még­is­csak 300 méter). Köz­ben az aláb­bi üze­net fölött sik­lott át a tekintetem.

Halad­tak tovább az órák, volt egy mee­tin­gem egy­től, ami miatt kés­tem a követ­ke­ző­ről, ami ket­tő­kor kez­dő­dött, ami miatt kés­tem a fél hár­mas­ról. Viszont, tud­va a pri­o­ri­tá­so­kat, itt már a kez­dést köve­tő­en beje­len­tet­tem, hogy nekem halaszt­ha­tat­lan teen­dő­im van­nak, szó­val három előtt lép­nem kell. Sike­rült is elsza­kad­nom ked­ves kol­lé­gá­im­tól, rohan­tam le a bicik­li­tá­ro­ló­hoz, hogy gyor­san haza­te­ker­jek, hogy gyor­san elvi­gyem a kocsit. Ekkor hívott Regi:

Regi: El tud­nád gyor­san kül­de­ni az IKEA Family Card vonalkódunkat?
Laci: Roha­nok haza, nem ér rá 10 perc múl­va, mikor vég­zek? (szerk.: nem mond­tam, hogy miért roha­nok és mivel végzek!)
Regi: Itt vagyok a pénztárnál.
Laci: OK, küldöm.

Elküld­tem a scre­ens­ho­to­kat, robog­tam haza­fe­lé. Köz­ben fel­hív­tam tele­fo­non Évit (lö anyós), hogy dob­ja le nekem a slussz­kul­csot. Haza­ér­tem, beáll­tam a terasz alá, fel­vet­tem az “elka­pom a kul­csot, de baro­mi ügye­sen, hogy ne ejt­sem el, de el se tör­jön a kezem” pózt. Évi kiha­jolt, és leszólt:

Nincs itt a kulcs, Regi elvit­te a kocsit.

Arcom:

Gyor­san fel­hív­tam Regit, gon­dol­tam, akkor most jön az, amit a BTK “ver­bá­lis csa­lá­don belü­li erő­szak mobil­kom­mu­ni­ká­ci­ós esz­köz­zel” cím­szó alatt definiál.

(…)

Meg­be­szél­tük a dol­got. Utá­na gyor­san elbi­cik­liz­tem a szer­víz­be, és elmond­tam, hogy igen, én vagyok az, aki bicik­li­vel, autó nél­kül jön kerék­cse­ré­re. Meg­ér­tő­ek vol­tak, mivel néme­tül beszéltem.

Miu­tán ez lezaj­lott, ren­dez­tünk egy gyors post mor­te­met, hogy mi ment fél­re. Én 100%-ig maga­biz­tos vol­tam, hiszen min­den infor­má­ci­ót min­den­ki­vel meg­osz­tot­tam, gondoltam.

Azért kide­rült pár turpisság:

1. reg­gel azt mond­tam, fél négy­re viszem a kocsit;
2. a nap­tár­ba négyet írtam, Regi ekko­ra már hazaért;



3. Regi indu­lás előtt pont bele­írt ugyan­eb­be a nap­tár­ba, a mat­ri­cá­tól 5 cen­ti­re, de nem vet­te ész­re a bejegyzésemet.

Szó­val itt tar­tunk most, szom­bat­ra kap­tunk új idő­pon­tot, ami­kor Évi pró­bál majd sze­ren­csét a kere­kek­kel és a gye­re­kek­kel. Lehet, hogy abból még jobb szto­ri lesz?