Szerző: Laci

Sok évvel ezelőtt olvas­tam egy kísér­let­ről. Egy a nyelv­tan­nal nagy barát­ság­ban álló ille­tő kita­lált egy új ragot, ami egy léte­ző, de koráb­ban le nem írt viszonyt feje­zett ki. Nem tudom, hogy volt pon­to­san, de ezt úgy kell elkép­zel­ni, hogy ahogy a ‑ra/-re kife­je­zi, vala­mit vala­mi más dolog­ra helyez az ember, a ‑ba/-be pedig a bele­ra­kást…

Hogy, hogy nem, úgy ala­kult, hogy megint csak kel­lett válasz­ta­nunk egy nevet az egyéb­ként töké­le­tes “Mar­kert” csa­lád­név mel­lé. Nem egy­sze­rű az ilyen fel­adat. Elő­ször is, van­nak prak­ti­kus megfontolások: Néme­tes veze­ték­név­hez nem olyan jó a lati­nos kereszt­név, ezért nem lehet mond­juk Mar­kert Alejandro. Hagyo­má­nyos hang­zá­sú veze­ték­név­hez nem passzol a hala­dó szel­le­mű kereszt­név, így nem lehet Mar­kert…