Eladó a szigethalmi házunk

Ahogy írtam Twit­te­ren, eladó­sor­ba kerül anyu­kám háza, ahol 2000 és 2007 között én is éltem. Ebből az alka­lom­ból úgy dön­töt­tem, hogy enge­dek a nosz­tal­gi­kus érzel­mek­nek, és az i.com-ról lelo­pott, rossz minő­sé­gű és víz­je­les képek­kel vir­tu­á­lis sétá­ra indu­lok, és mind­egyik­ről írok néhány emléket.

Ez a ház elején.
Ez meg a terasz.
Ez itt már a kert, illet­ve egy pici része lát­szik, fősze­rep­ben az ún. futó­fo­lyo­só és a trom­bi­ta­fo­lyon­dár. Anno nem vol­tam egy nagy házi­mun­kás, kutya­szart talán ha két­szer szed­tem (de biz­to­san leg­alább száz­szor mesél­tem el a hős­tet­tet), és a fűnyí­rá­sa­im szá­ma is limi­tált volt. De ezek közül egyet a blo­gon is meg­örö­kí­tet­tem. A másik emlék a kocsi­be­ál­ló kap­csán jutott eszem­be ( a képen jobb­ra): egy alka­lom­mal igen fáradt vol­tam, ami­kor a Suzu­ki­val ki akar­tam áll­ni tolat­va. Kup­lung, R, nagy gáz, BUMM! Igen, elfe­lej­tet­tem elhúz­ni a toló­aj­tót, sze­ren­csé­re nem lett nagyobb baj. Ugyan­eb­ben a lég­tér­ben vágott hoz­zá Ricsi bará­tom Zsol­ti bará­tom­hoz (vagy for­dít­va?) egy sörös­üve­get az egyik házi­bu­lin, de nem talál­ta el. Nem is olyan régen pedig itt sza­kad­tam be az egyik kor­hadt desz­kán a sze­re­lő­ak­ná­ba (mert olyan is van).
Ez már a ház, bejá­ra­ti ajtós­tul, tük­rös szek­ré­nyes­tül. Az ajtó rela­tí­ve új, az intel­li­gens szak­em­ber ere­de­ti­leg for­dít­va rak­ta fel (hogy rossz irány­ba nyíl­jon, a bel­ső és fehér része legyen kívül), de aztán inkább azt sze­rel­tet­tük ki és for­dít­va be, mint­hogy az összes búto­run­kat vit­tük vol­na a kert­be. Anno itt sze­ret­tünk bele a ház­ba, ami­kor belép­tünk, és meg­érez­tük a kövön a pad­ló­fű­tés mele­gét. Azon a tér­el­vá­lasz­tón nagyon jól lehet tárol­ni tele­font, pénz­tár­cát, én min­dig ott rak­tá­roz­tam ezeket.
Itt az étke­ző és az étke­ző­szek­rény. Ez már egy új ver­zió, ide­ter­vez­tet­ve. Az elő­ző bútor, amit még a Havan­ná­ról hoz­tunk magunk­kal, évti­ze­de­kig szol­gált. Még azzal tör­tént egy apróbb bal­eset, ami­kor a szek­rény mögöt­ti kuká­ba pró­bál­tam kidob­ni vala­mit, beha­jol­tam mögé innen (lus­ta­ság?), és sta­bi­li­tá­so­mat biz­to­sí­tan­dó meg­ka­pasz­kod­tam — egy polc­ban. Ami nem bírt ki engem, így lesza­kadt, raj­ta az összes tányé­runk­kal. Pon­to­san 13 tört össze, így hát vehet­tünk egy új étkész­le­tet. Ezen az asz­ta­lon volt aztán min­den, leg­in­kább ettünk, de kár­tyáz­ni is kiváló.
Ez pedig a kony­há­ból való ki- és belá­tás. Régen áltég­lás botlív volt, most már ilyen szép fehér. Én sokat ezen a pon­ton (a kony­há­ban) nem áll­tam, inkább a nap­pa­li­ban lát­ha­tó kana­pén fet­reng­tem rendszeresen.
De azért olyan is volt, hogy főz­tem, ami­re itt a blo­gon is van bizo­nyí­ték. Itt készí­tet­tem tej­föl­lel omlet­tet, ami nem sike­rült, és egy­re rosszabb lett, ahogy növel­tem a tej­föl mennyi­sé­gét. De itt tör­tént apu­kám tejes tör­té­ne­te is: fel­rak­ta a tejet forr­ni, amíg elment vala­ho­va. Darab idő mul­tán (pár órá­val később) sűrű füst­re és egy elsze­ne­se­dett lábas­ra ért haza, utá­na napo­kig szellőztettünk.
Itt tévéz­tünk, sokat. Rászok­tat­tam anyu­ká­mé­kat a Bará­tok köz­tre, majd ami­kor már elkap­ta őket a szer, én abba­hagy­tam, ők meg néz­ték tovább éve­kig. Van ez a szép asz­tal, a külön­bö­ző fak­kok­ban külön­bö­ző ten­ge­ri her­ken­tyűk kiszá­radt por­hü­ve­lyei lele­dze­nek, a meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és minő­sé­gű homok­ágyon, erre anno igen büsz­ke voltam.
Szép ez a lép­cső, régeb­ben — a kor­lá­tok nél­kül — azért elég­gé bal­eset­ve­szé­lyes volt, főleg idő­seb­bek­nek (a nagy­ma­mám miatt csi­nál­tat­tuk meg). Mivel a lép­cső­ben nincs pad­ló­fű­tés, nyil­ván, hogy én min­dig ott ültem, és hűtöt­tem a seg­ge­met (de volt erre a cél­ra rend­sze­re­sí­tett ülő­pár­nám is). Ebből a szög­ből jól lát­szik, hogy az étke­ző­asz­tal­nak van­nak lábai, azo­kon áll, nem levitál.
Anyu­kám vet­te ezt a masszázs­fo­telt apu­kám­nak, én is igen sokat masszí­roz­tat­tam meg­fá­radt, idős gerin­ce­met ben­ne. Mögöt­te lát­szik a dzsun­gel, ami­vel mi a kana­pé és az abla­kok közöt­ti űrt töl­töt­tük ki.
A len­ti háló, lég­kon­di, beépí­tett tük­rös szek­rény, sző­nyeg­pad­ló. Emlé­ke­im sze­rint én itt csak kor­lá­to­zott alka­lom­mal alud­tam, de az mind nagyon jó volt, pl. része­gen és/vagy más­na­po­san, buli után (néha alatt). Ez nekem min­dig illuszt­ris szo­ba volt.
A föld­szin­ten van még für­dő- és/vagy zuhany­ka­bin. Régen csak egy sima kád volt, én abban órá­kat töl­töt­tem el olvas­gat­va. Vol­tak egy­mást köve­tő napok, ami­kor az ébre­dést köve­tő­en rög­tön für­dő­kön­tös­be búj­tam, lejöt­tem áztat­ni hab tes­tem, majd a habok­ból kikel­ve újra kön­tös, pár óra szá­mí­tó­gé­pe­zés, gyors esti für­dés, és alvás. Ez a napi­rend egyéb­ként sok min­dent meg­ma­gya­ráz a tinédzseréveimből.
A lép­cső­ház, bal­ra a pin­cé­be, jobb­ra az eme­let­re lehet jut­ni. Az is nagyon tet­szett nekünk, ami­kor men­tünk fel, és nem recse­gett-ropo­gott alat­tunk, olyan sta­bil volt. Kata és Zizi imád­tak ezen mász­kál­ni, ücsö­rög­tek raj­ta, rohan­tak fel és le.
Az eme­le­ti vécé. Beköl­tö­zé­sünk után az egyik éjsza­ka arra kel­tünk, hogy nem áll el a víz, ez egy szép (haj­na­li) emlé­kem, de azóta már min­den ki lett cse­rél­ve. 2007 ele­jén, ami­kor egy­szer­re vol­tam HK-alel­nök és meg­bí­zott HK-elnök, elkezd­tem szed­ni a Len­kei-féle vita­mi­no­kat, hogy bír­jam a pör­gést (akkor még nem volt pén­zem szin­te­ti­kus kábí­tó­sze­rek­re). Ettől 40 fok felet­ti lázam lett, és reg­gel­től estig fos­tam. Itt.
A zuhany­zó, most már üveg­fal­lal, régen nem volt sem­mi, szé­pen ki is pacsál­tam min­den zuhany­zá­som­nál. Mivel én inkább für­dős vol­tam, régen keve­set hasz­nál­tam, de ami­kor gye­re­kes­tül haza­lá­to­ga­tunk, akkor itt zuhanyzunk.
Sze­re­tem eze­ket a köny­ves­pol­co­kat, sok köny­vet olvas­tam innen. Ott a Tar­zan-soro­zat, bal­ra innen a Step­hen King-köny­ve­im, jobb­ra a kor­társ magya­rok, alul a lexi­ko­nok (a doboz­ból kipa­kol­tuk, ugyan­így lesz majd bedo­bo­zol­va). Sze­ret­tem itt is fet­ren­ge­ni, van tető­ab­lak, szé­pen süt be a nap nyaranta.
Itt is van lép­cső, úgy lehet lemen­ni ebbe a ket­tő fen­ti háló­ba (a har­ma­dik innen hát­ra-jobb­ra). Nem mon­dom, hogy nem rúg­tam bele sose ezek­be a lép­csők­be, de aztán rak­tunk fel éjje­li fényt, és az segí­tett. Ami­kor gim­na­zis­ta vol­tam (és láza­dó), sok­szor ugrot­tam le halált meg­ve­tő bátor­ság­gal. Itt, jobb­ra is van köny­ves­polc, mert abból sose elég.
Na, én itt vol­tam gye­rek. Régen ebben a szo­bá­ban alud­tam, aztán ami­kor anyu­ék leköl­töz­tek, akkor a másik szo­bá­ban alud­tam, ez pedig a “dol­go­zóm” volt. Ebben a szék­ben vég­te­len időt töl­töt­tem, haj­na­lig tanul­tam, és így lett min­den ZH‑m és vizs­gám jeles. Na jó, nagyon keve­set tanul­tam, de a dip­lo­ma­mun­kát tény­leg itt írtam nagy­részt, de leg­in­kább Warc­raft III-mal ját­szot­tam. Ami­kor ret­te­ne­te­sen rossz web­fej­lesz­tő let­tem, akkor azo­kat a “mun­ká­kat” is itt követ­tem el. Itt blo­gol­tam régen min­dig, ami­kor még nem volt lap­to­mom, csak egy jó öreg asz­ta­li gépem. Az egyik házi­bu­li után reg­gel fura han­go­kat adott ki a gép. Kinyi­tot­tam a CD-meg­haj­tót (régen volt még ilyen, ha vala­ki emlék­szik), és két lemezt talál­tam egy­má­son, elég rosszul néz­tek ki. Hát még a CD-tok, amit vala­ki hamu­tar­tó­nak hasz­nált. Ha mos­ta­ná­ban haza­me­gyünk, itt szok­tunk Regi­vel alud­ni (pró­bál­ni).
Most ez a gye­rek­szo­ba, itt szo­kott Kata és Zizi alud­ni. Régen én alud­tam itt, egy szép nagy fran­cia­ágy­ban, sőt, itt alud­tam elő­ször együtt Regi­vel (ha a Suzu­ki első ülé­se nem szá­mít). Most már van lég­kon­di itt is, mint az elő­ző szo­bá­ban, régen még nem volt ilyen luxus.

Ez a ház, ezt árul­juk most. Csak anyu­kám lak­ja, neki egy “kicsit” túl nagy. A lakó­szin­te­ken túl van pin­ce és pad­lás is, hátul két­be­ál­lós garázs, elöl és hátul is kert, táro­lók, terasz, alat­ta még kutya­ól is. Nekem sok szép emlé­kem volt itt, ahogy ez a fen­ti — nem tel­jes — fel­so­ro­lás­ból is lát­szik. Mókás volt, ami­kor 2000 ele­jén beköl­töz­tünk, én utá­na nem sok­kal utaz­tam a kórus­sal Ame­ri­ká­ba, így én két­szer köl­töz­tem be, két­szer szok­tam meg a házat. Hiá­nyoz­ni fog, de ide­je elköszönni.

Nálam vagy anyu­kám­nál lehet érdeklődni.

Közzétéve:
élet kategóriába sorolva

Szerző: laci

"Születtem Dolhán, egy kutyán, tizenkettőben, Gezarol után." R.J.

2 hozzászólás

  1. Ebben a ház­ban buk­tunk le Balázzsal az igen tit­kos kap­cso­la­tunk­kal :D Ha már lebuk­tunk, együtt is marad­tunk, ennek is — már­mint a lebu­kás­nak — van már las­san 16 éve.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük