Death to 2020 (2020)

Mint ahogy ez a cím­ből követ­ke­zik (min­dig rakok évszá­mot záró­jel­be, ha film­ről van szó), egy ilyen film­kri­ti­ka vagy ‑bemu­ta­tó követ­ke­zik. Fura ez a “… 2020 (2020)”, de hát a naming con­vent­ion az naming convention.

Teg­nap kijött a Death to 2020 Netf­lix-en, és mi rög­vest meg is tekin­tet­tük mele­gé­ben. Sze­ret­jük a Black Mir­rort, így ami­kor hal­lot­tuk, hogy az alko­tók csi­nál­nak egy ilyen mockumentary‑t (áldo­ku­men­tum­fil­met), tud­tuk, hogy ezt lát­nunk kell.

Rövi­den: ez a film fan­ta­szi­ku­san vic­ces. Igen, eről­te­tett sok­szor; igen, sok barom­ság van ben­ne; igen, sok újdon­ság meg nin­csen; de maga a kon­cep­ció és a meg­va­ló­sí­tás is nagyon jól sike­rült (főleg figye­lem­be véve, hogy novem­ber­ben for­gat­ták, min­den­ki­vel csak egy napot tölt­ve). Az ele­jé­től egé­szen a Geor­ge Floy­dot bemu­ta­tó részig folya­ma­to­san nevet­tünk, utá­na SLJ jól átkö­töt­te a szo­mor­kás részt a vic­ces­be, és utá­na megint nagyon sokat derül­tünk. Néha kicsit leült, néha kicsit ért­he­tet­len volt így nem angol( anyanyelvű)ként, de 95%-ban élvez­he­tő, élve­ze­tes és humo­ros volt.

A vége­fe­lé van egy jele­net, amit nem sze­ret­nék lelő­ni, mert az ele­jé­től nagyon jól fel volt épít­ve. Pyrex Flask (Sam­son Kayo) beszél a vak­ci­ná­ról, és köz­ben min­den­fé­le beját­szá­sok van­nak. Nos, én itt sír­tam, három­szor néz­tük vissza, utá­na meg ma reg­gel is meg­néz­tem még ezt vagy tíz­szer, én fil­men vagy soro­za­ton még éle­tem­ben nem nevet­tem ennyit. Biz­tos tir­pák vagyok, hogy pont ezen és pont ennyit, de vál­la­lom. Az orr­szar­vús részen már az Ace Vent­ura 2‑ben is sír­tam egyéb­ként, ez nálam biz­tos vala­mi gene­ti­kai dolog.

Még két dolog­ról sze­ret­nék írni (azt leszá­mít­va, hogy tény­leg min­den­ki néz­ze meg ezt a fil­met, aki sze­ret­ne nevetni):

1. Olvas­tunk pár review‑t a film­ről, amik meg­le­he­tő­sen nega­tí­vak, sokan írják, hogy kiszá­mít­ha­tó, jobb az alko­tók Wipe-soro­za­ta, kiáb­rán­dí­tó, csa­ló­dás stb. Erről beszél­get­tünk Regi­vel, és arra jutot­tunk, hogy tel­je­sen más nekünk meg­néz­ni egy ilyen alko­tást, mint olya­nok­nak, akik rend­sze­re­sen (ld. Weekly Wipe, Anti­vi­ral Wipe) tud­nak hason­ló sza­tí­rá­kat élvez­ni. Sem­mi újdon­ság nem volt, de a karak­te­rek, aki­ket kita­lál­tak, a szí­né­szek, aki­ket fel­kér­tek, és az egé­szet átha­tó angol humor nagyot ütött nekünk / raj­tunk / belénk / ránk. Lehet, hogy a 60 mil­lió angol­nak ez elcsé­pelt, a 330 mil­lió ame­ri­ka­i­nak meg talán kicsit nehe­zen ért­he­tő vagy befo­gad­ha­tó, de a mara­dék nagy­já­ból más­fél mil­li­árd ango­lul értő ember­nek jó szó­ra­ko­zás lehet. (Plusz még a fel­ira­tok és szink­ro­nok révén többeknek.)
2. Kicsit ilyen Litt­le Bri­ta­in-érzé­sem volt, hogy egy cso­mó téma érzé­keny, és hogy szabad‑e ezen nevet­ni, vagy ha neve­tek is, szabad‑e arról beszél­nem, hogy én ezen nevet­tem, és hogy mennyi­re tet­szett. Sze­rin­tem sza­bad. Nagyon PC-sen néz­ve sem lát­tam túl sok sér­tő dol­got, max. ami­kor direkt­be Trump­nak és John­son­nak szól­nak be, no de ezt ki kell bír­ni. Egyéb­ként pedig nem aka­rok min­dig önma­gam­mal meg­ha­so­nul­ni, hogy vala­min tavaly nevet­tem, idén pedig már offen­zív, akkor elné­zést kérek érte. Nem. Ez egy vic­ces film, a Litt­le Bri­ta­in pedig egy (már anno is) írtó prosz­tó soro­zat, de enged­tes­sék meg, hogy az ember az ilye­ne­ken (is) szó­ra­koz­has­son kicsit. Min­den­kit tisz­te­lek, és sen­kit sem sze­ret­nék meg­bán­ta­ni, tisz­ta a lel­kem, mint egy bárány bun­dá­ja egy ala­pos gyap­jú­prog­ram után. Peace!

Jó szó­ra­ko­zást!