Ezt sportoltam 2024-ben

írta:

| kategória: , ,

Nem hit­tem vol­na néhány éve, hogy az évösszeg­ző idő­szak­ban, a téli ubor­ka­sze­zon­ban, majd pont én fogok egy pont ilyen bejegy­zést írni, aztán tes­sék, itt van.

Foci
Nos, ezen gyor­san átsza­lad­ha­tunk, mert 2024 nálam nem a foci éve volt. Illet­ve pon­to­sí­tok, a német foci-eb szu­per élmény volt, köszö­nöm támo­ga­tó fele­sé­gem­nek, Regi­nek, hogy nyert nekem jegyet a Magyar­or­szág vs Svájc meccs­re, amit Gábor bará­tom­mal néz­tünk meg Köln­ben, meg még ki tud­ja hány meccset kive­tí­tőn a szur­ko­lói zónák­ban. De a foci, mint test­moz­gás, idén szin­te tel­je­sen kima­radt. Egy meccset ját­szot­tam egész évben, cse­re­ként lép­tem pályá­ra a UBS ellen, és a 7–3‑as vere­ség az év későb­bi részé­ben “elért” mére­tes zakók­hoz képest kife­je­zet­ten erős ered­mény­nek szá­mít így, vissza­te­kint­vén. Nagyon sze­re­tem az FC VBZ-et, sokat köszön­he­tek nekik, és sok­szor ég az arcom, hogy nem járok edzés­re (most már Opfi­kon­ba kel­le­ne men­ni szer­da estén­ként…), és min­dig kimen­tem magam a meccsek­ről is, de ez van, meg­vál­toz­tak a pri­o­ri­tá­sa­im. Azért az jól esik, hogy ben­ne vol­tam (és még vagyok is, amíg ki nem sza­vaz­nak) a veze­tő­ség­ben akkor, ami­kor új alap­sza­bályt írtunk, és az elnök mel­lett az én nevem sze­re­pel majd most 40 évig az “SZMSZ” végén.

Bicaj
Erről már írtam koráb­ban, azt nem fogom elis­mé­tel­ni. Idén 2023-hoz képest nem teker­tem sok­kal töb­bet (több hosszú túra vs sok Uet­li­berg), de a szep­tem­be­ri Alpenb­re­vet és az azt köve­tő Val­bel­la-Zürich (150 km-es “haza­gu­ru­lás” — örök hála, Regi!) rádöb­ben­tett arra, hogy sze­re­tek így is bicik­liz­ni. Ahogy azt szin­tén leír­tam már más­hol, jövő­re júli­us­ban, augusz­tus­ban és szep­tem­ber­ben is kemény ver­se­nye­ket ter­ve­zek, és már most elkezd­tem erre a fel­ké­szü­lést. Kará­csony­ra Regi­től kap­tam egy home trainert (ez egy olyan cucc, ami­re fel lehet pat­tin­ta­ni a hát­só kere­ké­től meg­fosz­tott bicik­lit, és lehet teker­ni a nap­pa­li­ban, min­den­ki leg­na­gyobb örö­mé­re), Pityu bará­tom pedig segí­tett beüze­mel­ni, és már kará­csony előtt neki­es­tem az edzé­sek­nek. Már most pró­bál­tam beáll­ni heti 3 bicik­li­zés­re, és ezt meg­pró­bá­lom majd így csi­nál­ni jövő­re is.

Síe­lés
Mivel mi nem ilyen “min­den hét­vé­gén eljá­runk síel­ni, mert sváj­ci­ak vagyunk Svájcban”-család vagyunk (nem is értem, hogy kap­hat­tunk állam­pol­gár­sá­got), marad a kará­cso­nyi, szűk egy hetes, kam­pány­sze­rű síe­lés. A hagyo­má­nyok­nak meg­fe­le­lő­en Saas-Feé­ben vagyunk (itt pötyö­göm tele­fo­non ezt a bejegy­zést, mert korán ébred­tem), Médi sísu­li­ba (vagy ahogy ő han­go­san kija­vít min­ket min­dig — sío­vi­ba) jár, a tava­lyi jeges­med­ve-cso­port után idén a ping­vi­nek közé, Kata és Zizi snow­boar­don csa­pat­ják szin­tén tanár­ral, mi meg Regi­vel tudunk csúsz­ni párat ket­ten, dél­utá­non­ként pedig nagyon szu­per módon a gye­re­kek­kel is.

Túrá­zás
Hagy­juk, majd ha a köl­kök­nek is ebbe biceg a boká­juk :) Ami jó hír, hogy lehe­tő­sé­gek szem­pont­já­ból a lehe­tő leg­jobb helyen vagyunk, szó­val biz­to­san fogunk tud­ni majd hegyek­re fel­men­ni és kör­be­néz­ni és lejön­ni, de idén ez nagy­részt kima­radt. Októ­ber­ben Regi­vel pont Saas-Feé­ben jöt­tünk le az egyik hegy­ről, mire leér­tünk, annyi­ra fájt a tér­dem, mint még soha, szó­val ezt meg még lehet, át kell gondolnom.

Futás
Évek óta mon­dom, álta­lá­ban bemu­tat­ko­zás köz­ben, hogy “magyar focis­ta vagyok, nem futok”, és én min­dig állom a sza­vam. Ha a tér­des dolog meg­ja­vul, és szer­zek vala­mi jó cipőt, illet­ve moti­vá­ci­ót, akkor sze­rin­tem fogok majd vala­mennyit fut­ni, pár éve sike­rült 15 km 2 óra alatt min­den­fé­le ráké­szü­lés nél­kül (utá­na mond­juk egy hétig a halá­lo­mon vol­tam), ha sike­rül­ne fel­tor­náz­nom magam egy fél­ma­ra­to­nig, akkor ráme­het­nék majd egy fél Iron­man­re, ami­re az élet­kö­ze­pi vál­ság­ban min­den cisz­he­te­ro fér­fi vágyik — meglátjuk.

Úszás
Szin­tén kel­le­ne az IM-hez, de ettől kevés­bé tar­tok. Idén Katá­val úsz­tuk át a züri­chi tavat, jó volt, nyu­godt tem­pó. Jövő­re jó len­ne meg­ta­nul­ni nor­má­li­san úsz­ni, már­mint a hosszú­tá­von alkal­maz­ha­tó gyors­úszás­ra gon­do­lok itt. Lehet, hogy magam mögött hagyom a gyer­mek­ko­ri trau­má­kat (ami­kor a meden­ce szé­lén kapasz­kod­tam ovis korom­ban, és a jó peda­gó­gi­ai érzék­kel meg­ál­dott okta­tó ordí­tott velem, hogy enged­jem el, és ússzak), és elme­gyek 1–2 óra okta­tás­ra, hát­ha ennyin múlik csak.

Edzés a.k.a. gyú­rás a.k.a. Kraftt­rain­ing a.k.a. Across the Limits
Végé­re maradt az a dolog, ami éle­tem első nagy­já­ból 39 évé­ben konk­ré­tan egy­ál­ta­lán nem volt téma, de tavaly nyár, és leg­fő­kép­pen idén­től kezd­ve alap­ja­i­ban for­mál­ta át az éle­tem és a hab­tes­tem. A régi laká­sunk­tól 200 méter­re, ugyan­ab­ban az épü­let­ben, aho­va Médi majd­nem 4 évig járt böl­cső­dé­be, van egy edző­te­rem. Én ezt tud­tam, még­is kel­lett több mint egy év, míg nagyon erős unszo­lás (köszi, Szïlvï) után vég­re benéz­tem elő­ször. Ez még tavaly nyá­ron volt, pont az izom­sza­ka­dá­som után, előbb 3 sze­mé­lyi edzés­sel hoz­tam meg a saját ked­ve­met, aztán be is fizet­tem az elő­fi­ze­tést rög­vest. Kez­det­ben heti 2x jár­tam, aztán vala­mi decem­ber­ben bekat­tant (egyéb­ként az, hogy van díj annak, aki a leg­töb­bet edz), és onnan­tól kezd­ve szin­te min­den ebéd­szü­net­ben men­tem a tár­sas órák­ra. Végül heti átlag 4 és fél edzés jött össze, de ebben ben­ne van az is, hogy sza­bad­ság alatt nem jár­tam, beteg is vol­tam pár­szor, utaz­tam is időn­ként, szó­val ez tény­leg a majd­nem min­den hét­köz­nap lett. Most mit mond­jak, tel­je­sen füg­gő let­tem, ez hatá­roz­ta meg a mun­ka­nap­ja­im rit­mu­sát, és sok­szor erő­sen és nega­tí­van rányom­ta a bélye­gét első­sor­ban az ott­ho­ni dol­ga­im­ra, még úgy is, hogy Regi bir­ka­tü­re­lem­mel támo­ga­tott ebben is. A leg­jobb az volt, ami­kor ő is jött velem edze­ni, sze­ren­csé­re ez is sok­szor sike­rült az év során.

Több szem­pont­ból is vic­ces élmény volt a novem­ber köze­pi kon­di­ter­mes páros ver­seny, ami­re az egyik edző nemes egy­sze­rű­ség­gel lesti­pis­top­izott engem, de aztán beteg lett, és pár nap­pal a ver­seny előtt kap­tam új párt. Sze­ren­csé­re az a srác (volt szom­széd, Regi volt kol­lé­gá­ja) lett a tár­sam, aki tavaly volt a leg­töb­bet a terem­ben, így aztán elég­gé superg­ro­up ala­kult, mon­dom ezt utó­lag elég­gé sze­rény­te­len módon. Sok sírás-rívás után meg­nyer­tük a ver­senyt, Regi és Szil­vi let­tek a máso­di­kak, így a dobo­gó fel­ső két fokán 3 magyar pózolt, meg­mu­tat­va a sat­nya nyu­ga­ti demok­rá­ci­á­nak, hogy milyen is az a kis­lab­da-hají­tás, és miért nem kell fél­ni a szek­rény­ug­rás­tól, ha előt­te rugós dob­ban­tó van. (Ilyen fel­ada­tok per­sze nem voltak.)

Két hét­tel később az is kide­rült, hogy tény­leg én vol­tam a leg­töb­bet a terem­ben, egy év alatt (ők decem­ber­től novem­be­rig szá­mol­ják) egé­szen pon­to­san 227 alka­lom­mal. Beteg. Per­sze ez, illet­ve a Yaz­io segít­sé­gé­vel veze­tett kaló­ria-nap­lóm segí­tett abban, hogy a 90 kiló fölöt­ti évet még a kará­cso­nyi fél­pan­zi­ós zabá­lás se vit­te 78 fölé, és a fogyás mel­lett tud­tam sok izmot is épí­te­ni. És most érzem vég­re azt, hogy tény­leg jól vagyok a bőröm­ben, ami kicsit kicsi­nyes és felü­le­tes sze­mé­lyi­ség­re vall, de hát most mit tegyek, ha ez van.

Per­sze 40 fölött az ember már nem tehe­ti meg azt a tes­té­vel, amit 20 alatt se tet­tem meg soha, mert a body jelez­ni fog, hogy elég. Én ezt jól elszúr­tam, most már tudom. Pár hete, főleg eme­lé­sek köz­ben elkezd­tem érez­ni a jobb alka­ro­mat, misze­rint fáj. Nem volt vészes, inkább kel­le­met­len. Aztán már annyi­ra fájt, hogy kér­tem edzé­sen más­faj­ta gya­kor­la­to­kat eme­lés helyett, így sike­rült pél­dá­ul 8 per­cig plank­el­nem, ami a könnyí­tett edzés defi­ní­ci­ó­ja több lexi­kon­ban. Most meg ott tar­tunk, hogy fog­la­lok majd idő­pon­tot egy orvos­nál, mert úgy néz ki, hogy tenisz­kö­nyö­köm lett, és ugyan kene­ge­tem és ragaszt­ga­tom, de nagyon nem javul. Bra­vo, Laci!

A végé­re néhány sta­tisz­ti­ka, ami tény­leg jól mutat­ja, hogy mennyi­re nem tudok sem­mi­fé­le határt betar­ta­ni, és mennyi­re túl­zás­ba viszem a dolgokat…

  2023 2024
Hány­szor sportoltam? 169 318 (+88%)
Mennyit spor­tol­tam? 160h 57m 352h 12m (+119%)
Mennyit teker­tem? 1’216,9 km 1’427,4 km (+17%)
Hány­szor gyúr­tam, vazze? 52 243 (+367%)

(sta­tisz­ti­kák Stra­va alapján)


Comments

Egy hozzászólás a(z) “Ezt sportoltam 2024-ben” bejegyzéshez

  1. Erika avatar
    Erika

    Bra­vo, gyer­me­kem! Csak ésszel!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük