Húsvéti tészta

Rég nem volt már gasztrob­log…

Hús­vé­ti tész­ta gyor­san (4 sze­mély­re):

  • 25 dkg szé­les­me­télt (gyk. tész­ta)
  • 10–20 dkg hús­vé­ti son­ka (ízlés­től füg­gő­en több-keve­sebb)
  • 3 dl tej­föl
  • 3 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 5–10 dkg sajt (ez is ízlés sze­rint)
  • bors, tár­kony, vege­ta (vagy akár­mi más)
  1. Tész­tát sós víz­ben meg­fő­zöd.
  2. Miköz­ben fő, tojá­so­kat, olvasz­tott vajat, tej­fölt össze­ke­ve­red.
  3. Son­kát leda­rá­lod, vagy nagyon apró­ra koc­ká­zod.
  4. A szmö­tyit a husi­val elke­ve­red.
  5. A tész­tát és a húsos szmö­tyit össze­ke­ve­red ala­po­san, majd fűsze­re­zel.
  6. Kiva­ja­zott, bemor­zsá­zott tál­ba rakod.
  7. 10 perc­re bera­kod a sütő­be kb. 200 fok­ra.
  8. Saj­tot reszelsz a tete­jé­re, és továb­bi 10 perc­re vissza­ra­kod a sütő­be kb. 220 fok­ra.

Kész, lehet fala­toz­ni.

Húsvéti tészta

Tavaszi ratyli gazdagon

A zsírt bő ola­jon fel­ol­vasz­tod, hoz­zá­adod a hagy­mát és a kakaó­port. Gya­ko­ri kever­ge­tés mel­lett 10 perc alatt kara­mell­i­zá­lod a hagy­mát, majd a lábos­ba szó­rod a tojá­sos liszt­ben ala­po­san átfor­ga­tott pis­kó­ta­da­ra­bo­kat és a tej­be ázta­tott ketchu­pot. 15 per­cig páro­lod az egé­szet, majd római tál­ba hal­mo­zod — egy réteg raty­li, egy réteg török­méz, egy réteg tej­föl — amíg el nem fogy. 130 fokon 8 órát sütöd fedő alatt, majd a tete­jé­re juhar­szi­ru­pot öntesz, és egy kis füs­tölt par­me­zánt szórsz. Újabb két óra a sütő­ben (ezút­tal fedő nél­kül!), és már­is kész a raty­li.

Csirke (mostanában minden poszt címe egy szó, érdekes)

Nincs is jobb annál, ha a sütést és a per­ver­zi­tást úgy kom­bi­ná­lod, hogy az egy­részt tár­sa­dal­mi­lag elfo­ga­dott, más­részt meg finom.

Grill­csir­ke sörös­do­bo­zon
A kibe­le­zett, viszony­lag nagy csir­két, meg­pu­co­lod, besó­zod, sza­lon­ná­val meg­spé­ke­led — csak a szo­ká­sos. Fogsz egy doboz sört — ese­tünk­ben Beck’s, mert az volt itt­hon, felét meg­iszod, a másik felét egy tál­ká­ba öntöd, adsz hoz­zá bor­sot, grill‑, piz­za- vagy gyros­fű­szert, jól elke­ve­red. Az üres sörös­do­bozt ala­po­san elmo­sod, a fel­ső részét néhány helyen hús­tű­vel kilyug­ga­tod. A sörös-fűsze­res cucc felét vissza­ön­töd a doboz­ba, a másik felét egy tep­si­be töl­töd. Veszed a csir­két, és mint­egy ráül­te­ted a doboz­ra — azért kell viszony­lag nagy csir­ke, hogy a doboz jól bele­fér­jen. Ha ügyes vagy, akkor meg tudod állí­ta­ni az álla­tot, hogy ne dől­jön el. Elő­me­le­gí­tett, 200 fokos sütő­ben sütöd meg, 10 per­cen­ként meg­lo­cso­lod a saját levé­vel, egy órán belül ropo­gós piros­ra sül. Figye­lem! A doboz­ban levő sör (sze­rin­tem) nem iha­tó, de ínyen­cek nyu­god­tan meg­ihat­ják — kike­ver­ni biz­tos nem kell.

Szegény csirke

Érdekes Vol. 124.

Vala­mi süti­ről beszél­get­tünk. Fur­csa süti­ről, ezért Regi meg­szó­lalt:
— Én egy cso­mó­szor ettem kutyát.
Ja. Evett kutyát. — Mi?!
— Az ukrá­nok­nál. Ott ettem egy cso­mó­szor kutyát.

És tény­leg. Van egy ukrán kaja, amit így hív­nak, hogy kutyá.

Érde­kes.

Csovászolás

Nehéz időn­ként a blog­ger éle­te. No nem első­sor­ban azért, mert a tör­té­né­sek nyo­mon köve­té­se, az ese­mé­nyek átélé­se vagy a prob­lé­mák meg­ol­dá­sa nehéz, hanem mert vala­mi­lyen szin­ten eze­ket meg kel­le­ne örö­kí­te­ni. Ez az, ami még nem jól megy. Meg ugye el kéne dön­te­ni előbb-utóbb azt is, hogy milyen blog legyen ez. Bár most meg az a jó, hogy nin­cse­nek meg­kö­té­sek.

Ugor­junk.

Pén­te­ken éle­tem új sza­ka­szá­ba lép­tem — mon­da­ná a teát­rá­lis Laci. Helyet­te inkább az legyen, hogy pén­te­ken vol­tam elő­ször “dol­goz­ni”. (Regi vasalt nekem nad­rá­got. Köszö­nöm!) Ren­ge­teg papírt kel­lett kitöl­te­ni és alá­ír­ni, ennyit évek óta nem írtam kéz­zel. Kis­sé fur­csa, hogy ennyi idő­sen tovább­ra sem tudok két alá­írást némi­képp hason­la­to­san pro­du­kál­ni, de majd bele­jö­vök. Emlék­szem, kis­ko­rom­ban mennyi­re fél­tem, hogy nem lesz olyan iga­zi fel­nőt­tes alá­írá­som, és akkor milyen rossz lesz az, ami­kor az eskü­vő­nél alá kell írni a neve­met.

Szó­val a HR-es kité­rő után átvit­tek az iga­zi helyem­re, ahol meg­is­mer­tem a főnö­kö­met, meg néhány kol­lé­gát. Ezután pedig kez­de­tét vet­te a fel­ké­szí­tés, misze­rint órá­kat mesél­tek nekem arról, hogy akkor most mi is lesz a fel­adat. (Illet­ve ilyen konk­rét meg­ál­la­pí­tá­sig nem jutot­tunk el, de jól hala­dunk.) Érde­kes volt hall­gat­ni ezt a temér­dek új dol­got, fel­dol­goz­ni a hal­lot­ta­kat, képet alkot­ni min­den­fé­le folya­ma­tok­ról meg a rend­sze­rek fel­épí­té­sé­ről, műkö­dé­sé­ről. (Most beug­rott egy buzz­word, hogy active lis­te­ning. Tyű.) Néha átfu­tott a feje­men az, hogy vajon mennyi­re volt hasz­nos az a sok-sok tárgy, amit egye­te­men tanul­tam hall­gat­tam elvé­gez­tem. Tény­leg nem a konk­rét tudás a lényeg, azt nem lehet, és nem is kell meg­ta­ní­ta­ni. (Bár szá­mon­kér­ni vic­ces.) Az, hogy az első­re hal­lott dol­go­kat nagy­részt átlá­tod és meg­ér­te­ted, vagy leg­rosszabb eset­ben kér­dés nél­kül utá­na­né­zel a homá­lyo­sabb részek­nek — sze­rin­tem nagy­já­ból ennyit lehet elvár­ni. A töb­bi csak ext­ra.

A pén­tek hát­ra­le­vő részé­ből kiemel­ném a szi­get­szent­mik­ló­si Buc­ka Pub Steak Hou­se meg­lá­to­ga­tá­sát, ahol vég­re sike­rült való­ra vál­ta­nom gyer­mek­ko­ri álmo­mat, és ettem egy jó vas­tag steak-et — ango­lo­san (ejtsd vére­sen). Emlék­szem, régen hébe-hóba a házi rán­tott husi fel­vá­gás­kor a köze­pén rózsa­szín volt. Ilyen­kor jött a sápí­to­zás, hogy “jaj, nem sült át”, meg hogy “meg ne egyed, mert elron­tod a gyom­rod”. A tatár beef­steak-kel való köze­leb­bi és mély­re­ha­tó meg­is­mer­ke­dést köve­tő­en rájöt­tem, hogy nem kell vala­mi­től fél­ni pusz­tán azért, mert nyers húst tar­tal­maz. Nem mon­dom, első­re így is fur­csa volt a két és fél cen­tis bél­szín­sze­let, ami­nek a közép­ső más­fél (!) cen­tis része nyers volt, de ha az ember fél­re­te­szi az elő­íté­le­te­it, akkor rájön: a steak nagyon jó, és így az iga­zi.

Hogy a life, a firm és a cook (meg per­sze a regi) kate­gó­ri­ák után kibiggyeszt­hes­sem a manit is, ahhoz el kell mon­da­nom, hogy meg­ér­ke­zett a break.com-os pénz a Pay­Pal accoun­tom­ra. 400 dol­lár, levo­ná­sok nél­kül. Mivel 400 forin­tért veri­fi­kál­tam maga­mat a Pay­Pal­nál, így nin­csen sem­mi­lyen meg­kö­tés a vissza­uta­lás­ra, 25000 forint felett pedig tranz­ak­ci­ós díj sin­csen, így a pénz gya­kor­la­ti­lag tel­jes egé­szé­ben egy hét múl­va rá fog kerül­ni a bank­szám­lám­ra. Kis­sé hihe­tet­len dolog, hogy tény­leg lehet­sé­ges egy nem egész egy per­ces vide­ó­val ennyi pénzt keres­ni, de hát kez­dek bele­tö­rőd­ni. Ami­kor mesél­tem erről a bátyám­nak (aki ugye Kari, egyéb­ként meg ope­ra­tőr), fel­csil­lant a sze­me. Hja, ha az ember még ért is a témá­hoz, akkor kor­lát­lan lehe­tő­sé­gek van­nak előt­te. (Pl. break.com-on 2000 dol­lárt adnak egy jó kis rövid­fil­mért, amit 1) te csi­nál­tál, 2) kike­rül a főol­dal­ra.)

Hogy még kicsit húz­zam e már-már olvas­ha­tat­lan hosszú­sá­gú bejegy­zést, meg­em­lé­kez­nék arról, hogy két nap alatt meg­néz­tük a Prestige‑t és az Illu­zi­o­nis­tát is (egyik­ben sincs C), így mint­egy vará­zso­lós hét­vé­gét teremt­ve. (Befic­cen a film is.)

Gasztroblog az elmúlt hetekről

1. Sta­ti­on Pub, Göd
Más­fél hete vol­tunk, egy for­gal­mas szom­bat estén, ami­kor raj­tunk kívül egyet­len ven­dég sem volt ebben gril­les-vad­nyu­ga­tos-rög­bis étte­rem­ben. Viszont ettünk két hatal­mas bur­gert (csir­kés a lány­nak, mar­hás a srác­nak), meg egy halom steakk­rump­lit. Volt ked­ves elő­étel is, és min­de­nes­tül nem volt több a vacsi 4000 forint­nál. Meg­éri, ajánl­juk, az iga­zi stea­kek­re kiván­csi­ak vagyunk.
Ár: 4/5
Minő­ség: 5/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 2/5

2. Vissza­fo­gott gril­le­zés, Göd
Más­nap, azaz vasár­nap. Tes­co­ban vásá­rol­tunk be szé­pen, aztán meg jól meg­sü­töt­tünk min­dent, pél­dá­ul mexi­kói fűsze­re­zé­sű csir­ke­mel­le­ket és bajor grill­kol­bá­szo­kat. Utób­bi­a­kat meg­éget­tük az egyik, majd a másik olda­lu­kon is, per­sze vélet­le­nül. Köret­nek görög­sa­lá­ta, szin­tén home-made (és sang­ria).
Ár: 5/5
Minő­ség: 3/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 5/5

3. Bur­zsuj gril­le­zés, Göd
Szer­dán a Corá­ban vásá­rol­tunk, ezút­tal gar­né­la­rá­kocs­ká­kat, lepény­hal- és lazac­fi­lét. Az előb­bi­ek nyár­son, utób­bi­ak simán gril­le­ződ­tek meg, mind­egyik nagyon finom volt, bár a lepény­hal diós íze kis­sé fur­csa volt. Köret­ként sült zöld­sé­gek szol­gál­tak (meg áfo­nya­pá­lin­ka és rosé-fröccs).
Ár: 2/5
Minő­ség: 5/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 5/5

4. Két­fo­gá­sos menü, Szi­get­ha­lom
Szom­ba­ton, Auchan­ban vásá­rol­tunk, majd mi magunk készí­tet­tük el a nagy­sze­rű sajt­krém­le­vest, és a tzat­zi­ki­val töl­tött, héjá­ban sült krump­lit és a póré­hagy­ma­szósszal leön­tött sült csir­ke­mel­let. Utób­bi tanul­sá­ga az, hogy a blansíro­zás víz­zel való lefor­rá­zást jelent, nem főzést-for­ra­lást. Min­den­eset­re min­den nagyon jó lett.
Ár: 5/5
Minő­ség: 5/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 5/5

5. Kis Boros­tyán, Buda­pest
Múlt hét vasár­nap. Kel­le­mes, csa­lá­di­as ven­dég­lő a Lágy­má­nyo­si utcá­ban. Halál­fé­le­lem a ven­til­lá­tor miatt, Tim Roth-ra haja­zó, fia­tal pin­cér­srác. Kagy­ló­val-sajt­tal töl­tött csir­ke­mell, rák­sa­lá­ta, mozar­el­lás-pep­p­eró­nis bél­szín­lán­gos salá­ta­ágyon, kókusz­par­fé, szó­val a hagyo­má­nyos magyar kony­ha. Nagyon jó volt, ezt is ajánl­juk, bár a szám­la bor­ra­va­ló­val 7000 fölött volt a végén. (Este Aszú For­dí­tás, hm…)
Ár: 3/5
Minő­ség: 5/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 4/5

6. Mexi­kói buli, Szi­get­ha­lom
Ked­den, Aucha­nos bevá­sár­lást köve­tő­en gyors és egy­sze­rű tortil­la készült sült puly­ka­mell­koc­kák, para­di­csom, hagy­ma, salá­ta, ketchup, és készen vett tortil­latész­ta fel­hasz­ná­lá­sá­val. Nya­mi.
Ár: 4/5
Minő­ség: 5/5
Hely: 5/5
Han­gu­lat: 5/5

Szigethalom, a metropolisz

Szi­get­hal­mon nincs közép­is­ko­la, nincs rend­őr­ség, nincs tűz­ol­tó­ság, tele van a város poros föld­utak­kal, vagy más­hon­nan fel­mart asz­falt­tal leön­tött utcák­kal. Van egy pol­gár­mes­te­rünk, aki emlé­ke­im sze­rint gépész­mér­nök­ként vég­zett a BME‑n. Így aztán ért­he­tet­le­nül állok a követ­ke­ző vala­mi előtt, ami a leg­utób­bi Szi­get­hal­mi Hír­adó­ban jelent meg:

MAGAM?

Miért nagy betű az, hogy “magam”? És miért írja saját magát a kép­vi­se­lő-tes­tü­let elé? Ez vala­mi rej­tett hata­lom- és mega­lo­má­nia lehet. Mind­ez nem zavar­na, ha az elmúlt hét évben tapasz­tal­tam vol­na bár­mi­lyen pozi­tív vál­to­zást e nagy­sze­rű tele­pü­lés éle­té­ben. De nem.

Nem is ezért írok most. Hanem­hogy a fen­ti­ek (ti. mitől város egy város) mind le van­nak ejt­ve, nem kell nekem rend­őr­ség, se víz, se sem­mi. Egy város azért város, mert Net­Pin­cé­ren keresz­tül lehet piz­zát ren­del­ni, amit hely­ben állí­ta­nak elő, és nem dup­la áron hoz­zák Buda­pest­ről. Ha min­den igaz, két hét múl­va már ilyen is lesz nekünk. Addig is, marad a tele­fon, és most nem­so­ká­ra kide­rül, milyen a PIZ­ZA­ha­lom Her­ku­les piz­zá­ja.

UPDATE

Herkules pizza

A piz­za jó volt. Kel­le­me­sen csí­pős, olyan, ami­lyen­nek egy erős piz­zá­nak len­nie illik. Viszont nem értet­tem az egy darab mago­zat­lan olaj­bo­gyót a köze­pén. Azért köszö­nöm.

Konyhablog, mert még ilyen úgysem volt

Főz­zünk! De nem ám vala­mi egy­sze­rűt, tész­tá­ból és kon­zerv­ből, hanem vala­mi jó nehe­zet — addig se kell a dip­lo­ma­mun­ká­val szen­ved­ni…

Kapj el más­fél jól­fej­lett csir­két, és tépd le a lábu­kat. Eset­leg vegyél három csir­ke­com­bot a bolt­ban. Filézd ki a com­bo­kat, azaz szedd ki az ína­kat, vágd le a nagy­ja zsírt. Égesd le a szőrt. Ezt jobb a filé­zés előtt csi­nál­ni, mert akkor nem pör­kö­löd meg a keze­det. Ezután vágd fel csí­kok­ra a comb­húst. Fogj egy tea­va­jat, kb. a har­ma­dát rakd ser­pe­nyő­be, és piríts meg raj­ta egy fej hagy­má­nak meg­fe­le­lő töme­gű hagy­ma­fé­lét (én pél­dá­ul búj­ta­tott hagy­mát hasz­nál­tam, mert az volt). Ha kész, rakd bele pár perc­re a húst, és kicsit kavard át. Köz­ben nem felej­ted el meg­csi­nál­ni a fél liter zöld­ség­le­vest egy leves­koc­ká­ból, ugye? Fogod az egé­szet, ráön­töd a vajas-hagy­más hús­ra, hogy jól ellep­je. Bors, só, egy deci fehér­bor, fedő, és kicsit fel­mész My Name Is Earl‑t néz­ni, míg páro­ló­dik. Vagy más­sal ütöd el az időt, a lényeg, hogy kb. negyed­órán keresz­tül hagy­jad, kis lán­gon.

Miu­tán vissza­tér­tél, leve­szed a fedőt, nagy láng­ra rakod, és elkez­ded elfőz­ni a feles­le­ges vizet róla. Köz­ben fogsz két szép para­di­cso­mot, az egyik felét meg­eszed, a mara­dék más­fél dara­bot fel­koc­ká­zod, és bele­do­bod a for­tyo­gó kajá­ba. Tovább főzöd, köz­ben pont el tudsz olvas­ni az új MaNcs­ból leg­alább 6 oldalt. Ha már unod a bal­li­be­rá­lis média imént emlí­tett fer­tő­jét, akkor bemész a hűtő­be, és találsz egy tubus fok­hagy­más saj­tot (régen kem­ping sajt­nak hív­ták). Na, ez az, amit egy­ben bele­nyomsz a ser­pe­nyő­be. Elke­ve­red, még pár per­cig hagyod rotyog­ni, majd leve­szed a tűz­ről, és kész is. Legyen a neve mond­juk Csir­ke­comb­fi­lé saj­tos-fehér­bo­ros már­tás­ban. Köret­nek tész­ta illik hoz­zá.

Csirkecombfilé sajtos-fehérboros mártásban