Az interjú

Egy köze­li isme­rő­söm mesélte.

Egy Busi­ness Analyst-jelöl­tet inter­júz­tat­tunk tele­fo­non. Ami­kor néz­tük a CV-jét, fel­tűnt, hogy az ille­tő az elmúlt 5 évben 6 helyen dol­go­zott, és még volt egy fél­éves szü­ne­te is. (Én az első mun­ka­évem­ben 9 hónap IBM után 2 hónap Ernst&Youngot tud­tam fel­mu­tat­ni, ezért nem íté­lek el sen­kit első­re. — a szerk.) Nem baj, egy tele­font simán meg­ér. Elkez­dő­dött az inter­jú, negyed­órán keresz­tül min­den flot­tul zaj­lott, kb. átla­gos jelölt, nor­má­lis vála­szok­kal. Aztán hir­te­len meg­sza­kad a vonal. Egy­más­ra néz­tünk Y‑nal (ezt X írja — a szerk.) — mi tör­tén­he­tett? Alag­út? Jó, de az iro­dá­ban? Áram­szü­net? Jó, de mobil­te­le­fon­nal? Mind­egy, hív­juk csak vissza! Kicsöng a tele­fon, 8 csör­gést várunk, sem­mi. Újra­pró­bál­juk, 10 csör­gés, sem­mi. Érde­kes. Várunk pár per­cet, hát­ha tör­tént vala­mi, ezért még legyen lehe­tő­ség befe­jez­ni az inter­jút. Hív­juk, kicsöng egyet, lenyom­ja. Érde­kes! Utol­só lehe­tő­ség, hív­juk fel még egy­szer, hát­ha. Kicsöng, felveszi …

… és elkezd ordí­ta­ni a tele­fon­ba. Nézünk egy­más­ra Y‑nal: Te érted, mit mond? — Nem. Fél perc után kezd­jük meg­ér­te­ni, hogy mit mond.

• Nem akar indi­a­i­ak­kal interjúzni.
• Nem akar indi­a­i­ak­kal dolgozni.
• Mi, indi­a­i­ak, men­jünk vissza az országunkba.

Megint össze­né­zünk Y‑nal: Te éltél már át vala­ha ilyet? Soha. Én sem. Nem értem. Aztán a jelölt lerak­ta a tele­font, csönd lett a szobában.

— Te, én vissza­hí­vom, és meg­mon­dom, neki, hogy Hung­lish az nem Hing­lish akcentus!