Szerző: Laci
-
Az iPhone-ról, utoljára
Nos, ahogy megígértem, írok egy utolsó (igazából összesen harmadik) bejegyzést, amiben elmondom, miért utálom az iPhone‑t, az Apple‑t, az iOS‑t és minden ehhez kapcsolódó dolgot. Ezután sem élőszóban, sem twitteren, sem facebookon, sem emailben nem fogom ekézni a telefont, illetve az azt körülölelő ökoszisztémát. Még beszéd közben is csak annyit mondok majd maximum, hogy bit.ly/lacialma…
-
Filmklub
Az utóbbi időben a hirtelen jött szabadidőmben — futkosás, német tanulás, rejtvényfejtés, olvasás stb. mellett — sikerült kicsit művelődnöm filmileg. Az alábbi filmeket (ill. sorozatot) láttam — mindegyikről írok egy-két mondatot, hátha valakinek kedvet csinálok. Dirty Harry (1971): ezer éve láttam. Amikor Clint Eastwood a székkel palorázott, eszembe jutott, szóval megnéztem. Most bizonyára arra gondoltok,…
-
index.hu
Szeretem az indexet, mindig azt pingelem először, sőt, néha még olvasni is szoktam! De annyira utálom, hogy tele van helyesírási hibákkal, félrefordításokkal és komplett hülyeségekkel. Az LG mobiljában mMinden megvan benne, ami egy csúcskategóriás okostelefontól elvárunk, a négymagos processzor, 16 gigabájtos belső tárhely és a legújabb androidos operációs rendszer már alap, erre jön rá a…
-
Moziélmények
A héten voltam egy igazi, svájci moziban, és néztem egy igazi, svájci filmet (The Expendables 2). Ezt kell tudni az itteni mozizásról: A film pontosan kezdődik, a hivatalos időpontban elkezdik adni a reklámokat, pontosan 10 perc után átváltanak trailerekre, majd újabb 10:00.00 után jön a várva várt film. A büfében van csapolt sör. Lehet, hogy ez…
