Ikea hack: gyerekágyból íróasztalt

Az Ikea hack­ről ez jutott eszem­be:

Ikea hekk

Ez mond­juk annyi­ra off-topic, és annyi­ra rossz, hogy bocsá­na­tot is kérek miat­ta. No, de inkább halad­junk a témá­ban!

Szó­val Kata és Zizi kap­tak pár hete egy eme­le­tes ágyat, mit ágyat, eme­le­tes­ágy-komp­le­xu­mot! Ez volt az első és egy­ben az utol­só bútor, amit a Con­fo­ra­má­ban vet­tünk. Nem szar, nem gagyi, de ben­nem vala­mi elsza­kadt, ami­kor egy csa­vart sike­rült eltör­nöm, miköz­ben csa­var­tam be. Egy csa­vart. Eltör­tem. Kéz­zel. Az eme­le­tes ágy — a Con­fo­ra­má­nak se kell az Ike­á­ba men­ni a hülye neve­kért, mert az ágy neve TAMTAM — egyéb­ként így néz ki, csak rózsa­szín, ahol ez a len­ti kék:

TAMTAM

Szó­val a gye­re­kek kap­tak új ágyat, így a régi, ike­ás ágyak feles­le­ges­sé vál­tak. Egyet sike­rült elpasszol­nunk, de még min­dig maradt egy. Regi mond­ta, hogy vala­hol látott egy cik­ket, ami­ben egy pont ilyen ágy­ból csi­nál­tak író­asz­talt. Neki is estünk, ez volt a kiin­du­ló álla­pot:

Ikea Sundvik

A teen­dők:

  1. Le kell csa­va­roz­ni az innen­ső lécet, nem kell az!
  2. Az ágy­desz­kát vissza kell rak­ni a fel­ső állás­ba, ahogy az cse­cse­mők­nél hasz­ná­la­tos.
  3. Innen­től kezd­ve az ágy asz­tal bútor igen insta­bil, mivel az egyik felét sem­mi sem tart­ja össze. A követ­ke­ző pon­tig csönd­ben imád­koz­ni kell.
  4. Én mind­két olda­lon oda­kö­töt­tem igen maszek mód­szer­rel az ágy­desz­kát (van­nak raj­ta lyu­kak) az ágy innen­ső lába­i­hoz (azo­kon is van­nak lyu­kak), és jól meg is feszí­tet­tem a zsi­ne­get. Így igen kicsi az esé­lye, hogy lezu­han­jon a leen­dő író­asz­tal leen­dő lap­ja. Aki sze­ret­né, oldal­ról meg­fúr­hat­ja az egé­szet, és mind­két oldal­ról 1–1 csa­var­ral meg lehet csi­nál­ni még biz­ton­sá­go­sabb­ra.
  5. Innen­től az ágy már inkább asz­tal, mint ágy. Viszont az ágy­desz­ka igen hülyén néz még ki.
  6. Az Ike­á­ban lehet kap­ni — figye­lem! — asz­tal­vé­dőt, ami­ből ket­tő pont nem elég, három viszont már sok. Az ember ügye­sen, sni­cer­rel méret­re vág­ja, ujj marad, és akkor már tény­leg iga­zán asz­tal benyo­má­sát fog­ja kel­te­ni az ágy. Én le sem ragasz­tot­tam eze­ket a műanyag lapo­kat, mert nem csúsz­kál­nak, és a min­den­fé­le vizes bal­ese­tek után egy­sze­rű­en leszed­he­tők, szá­rít­ha­tók, cse­rél­he­tők stb.
  7. Kell még egy vagy két szék, és egy vagy két gye­rek. Kész!

Ez lett az átme­ne­ti ered­mény, mielőtt még tele­rak­ták vol­na az asz­talt baba­ház­zal, szí­vó­szál­ra ragasz­tott álla­tok­kal, babák­kal, bigyók­kal, tol­lak­kal stb.:

A leves

Nem annyi­ra új, talán már más­fél hete is, hogy tör­tént, azért meg­osz­tom.

Ott­hon vol­tunk, Magyar­or­szá­gon, anyó­so­mék­nál (szer­vusz, Évi!), Gödön. A lányok ebéd­re levest kap­tak, ami — szo­kás sze­rint — nagy­já­ból egyen­lő arány­ban került elosz­tás­ra az asz­ta­lon, a ruhá­za­tu­kon, a gyom­ruk­ban és a föl­dön. Tör­té­ne­tünk szem­pont­já­ból az utób­bi (a föld) az érde­kes, konk­ré­tab­ban a pad­lót borí­tó sző­nyeg.

Kata ész­re­vet­te, hogy a sző­nyeg leve­ses lett, ezen elég­gé meg­le­pő­dött, pedig ennek oka ugye ő és tet­tes­tár­sa (Zizi) vol­tak. Szol­í­d­an jelez­te ezen fej­le­ményt elöl­já­ró­já­nak. Évi meg­nyug­tat­ta, hogy nincs baj, majd kimos­sák, lehet tovább enni. Kata ezt nem hagy­ta annyi­ban, gon­dol­ko­dott egy sort, majd közöl­te:

A sző­nyeg túl nagy!

Mind­össze annyit sze­re­tett vol­na Kata mon­da­ni, hogy nem lehet a sző­nye­get kimos­ni, hiszen túl nagy. Per­sze a szá­ja tele volt betű­tész­tá­val (fon­tos az olva­sás okta­tá­sá­nak idő­ben való elkez­dé­se), így nem lehe­tett ebből sem­mit sem érte­ni. Évi több­ször is vissza­kér­de­zett hát, hogy meg­ért­se, mit sze­ret­ne Kata. Ő egy­re ide­ge­sebb lett (miért nem ért meg engem ez a föl­nőtt?), lát­szott, hogy nagyon kon­cent­rál, pró­bál­ja mon­dan­dó­ját olyan for­má­ba önte­ni, hogy azt akár egy nagy­ma­ma is meg­ért­se. Össze­szed­te tehát az összes logi­kai érzé­két és mara­dék szó­kin­csét, és jelez­te a prob­lé­mát:

A mosó­gép kicsi!

Ja, hogy úgy! Most már mind ért­jük.

Hely­re­iga­zí­tás: miu­tán meg­ír­tam ezt a bejegy­zést, és lek­to­rom, Regi átol­vas­ta, jelez­te, hogy néhány tár­gyi téve­dést ejtet­tem. Nem is Katá­ék ettek, nem is ők öntöt­ték ki, és nem is betű­tész­tás leves volt. Mivel ezen apró­sá­gok a tör­té­net szem­pont­já­ból szin­te lényeg­te­le­nek, és leg­fel­jebb a poé­nok két­har­ma­dát kel­lett vol­na kihagy­nom, így úgy dön­töt­tem, hogy mara­dok az én ver­zi­óm­nál, mert csak. Ez kérem egy ilyen zsar­no­ki szép­iro­dal­mi blog.

Elsősegély — Kata és Zizi

Ma este Katá­val és Zizi­vel ját­szot­tunk a sző­nye­gen. Elő­ször a szo­ká­sos fel­eme­lős-átfor­du­lós-edzős figu­rát gya­ko­rol­tuk fél órá­ig: én a háta­mon fek­szem, fel­hú­zott tér­dek­kel, Kata és/vagy Zizi átöle­lik a láb­szá­ra­mat, én fel­eme­lem őket, aztán átfo­gom a dere­ku­kat, és csi­nál­nak egy szal­tót. Ezt ők ret­te­ne­te­sen élve­zik, ami jó; más­részt ez egy­szer­re edzi a lába­i­mat és a fel­ső­tes­te­met, tehát hasz­nos is. Gon­dol­ko­dom egy fit­nesz DVD össze­ál­lí­tá­sán, amin a kez­dő­kép­er­nyőm a “hoz­zá­va­lók­nál” oda lesz írva: egy 13 és egy 14 kilós gyer­mek.

Laci DVD

Per­sze baro­mi fárasz­tó ez a tor­na­mu­tat­vány, nem is bír­tam túl soká­ig. Nagy nehe­zen átfor­dul­tam has­ra, hogy fel­áll­jak, per­sze a két kis huli­gán rög­tön ráug­rott a hátam­ra, és kia­bál­ták, hogy

cir­kusz, cir­kusz!

— már­mint én vagyok a ló, ők meg a lovas akro­ba­ták, vagy vala­mi hason­ló szi­tu­á­ci­ó­ba élték bele magu­kat. Fel­nyom­tam magam néhány­szor fek­vő­tá­masz­ba (figye­lem: a háta­mon tovább­ra is 27 kiló­nyi élő­gye­rek fog­lalt helyet!), majd egy hát­só gon­do­lat­tól vezé­rel­ve össze­esést szi­mu­lál­tam, és elte­rül­tem. Kiván­csi vol­tam, ilyen ese­tek­ben mit tesz­nek a gye­re­ke­im.

Elő­ször per­sze azt hit­ték, hogy a “nar­ko­lep­szi­ás apa” külön­szá­mot muta­tom be, ezért adtak pár puszit. Ennek örül­tem, de nem támad­tam fel. Erre ők vissza­mász­tak a hátam­ra, és ugrál­tak egy kicsit, per­sze ez egy dög­lött lovon gyor­san unal­mas­sá válik. A követ­ke­ző ötlet Katá­tól szár­ma­zott:

apa álmos

— mond­ta, és lehes­se­get­te Zizit rólam (per­sze ő tovább­ra is raj­tam ült). Hagyott hát egy kicsit (4–5 másod­perc) alud­ni, majd úgy dön­tött, hogy most akkor fel­kelt:

apa, ébresz­tő!

— kiál­tot­ta a fülem­be. Nem ébred­tem fel. Kicsit tana­kod­tak, majd újfent Kata követ­ke­zett: a dif­fe­ren­ci­ál­di­ag­nó­zis végén jelen­ti, hogy

sze­gény apa lázas!

Zizi tud­ta, mi a teen­dő, elsza­ladt a szo­bá­juk­ba, hogy hoz­zon taka­rót. Köz­ben Kata levet­te az egyik zok­ni­ját, és elkezd­te töröl­get­ni az arco­mat (boro­ga­tás?), míg Zizi vissza nem ért a taka­ró­val.

Takar­juk be!

— mond­ták, és nagy­já­ból vád­li­kö­zé­pig (lent­ről) beta­kar­tak, per­sze a sür­gés-for­gás köze­pet­te hol a kezem­re, hol a lábam­ra lép­tek rá. Most követ­ke­zett vol­na a gyó­gyu­lás folya­ma­ta, de ebben is tevé­ke­nyen részt kíván­tak ven­ni utó­da­im, így hát bal­ról-jobb­ról mel­lém feküd­tek. Újabb √2 s eltel­té­vel fel­pat­tan­tak, mert a vál­la­im kényel­met­len­nek bizo­nyul­tak. Egyi­kük (a láb­le­nyo­mat alap­ján Zizi) átgya­lo­golt a háta­mon, és mind­ket­ten egy-egy pár­ná­val tér­tek vissza a beteg­hez. Zizi, talán a leg­utób­bi (rám)lépés miatt úgy érez­te, hogy ten­nie kel­le­ne vala­mit érde­kem­ben, ezért kis­vár­tat­va elvi­har­zott, és a fejem­hez hozott még egy pár­nát. Elő­ször meg­pró­bált vele óva­to­san meg­foj­ta­ni, majd ami­kor ez nem sike­rült, a fejem alá pró­bál­ta beten­ni:

adok neki pár­nát!

Ehhez egy Bru­ce Lee-fil­mek­ből isme­rős moz­du­lat­tal — ami­kor Lee vér­ben for­gó sze­mek­kel lép a föl­dön (hason)fekvő ellen­sé­ge felé, majd egy gyors moz­du­lat­tal eltö­ri a nya­kát — emel­te fel a feje­met. Mivel nekem tény­leg bevil­lant A sár­kány köz­be­lép, jobb­nak lát­tam segí­te­ni neki fejem fel­eme­lé­sé­vel. Túl­él­tem, pár­nám is volt, nekik is, most már tény­leg csak a lába­do­zás volt hát­ra, amíg el nem unom, és meg­gyó­gyu­lok. Kata más­képp gon­dol­ta, közöl­te, hogy

ele­get aludt, fel­kel­tem!

— és így is tett. Letér­delt az arcom elé, elő­ször meg­po­foz­ga­tott, majd két hegyes ujjacs­ká­já­val meg­pró­bál­ta fel­nyár­sal­ni a szem­go­lyó­i­mat. Ekkor egész­sé­gi álla­po­tom hir­te­len jobb­ra for­dult, és fel­kel­tem.

Orvos­nak szá­nom őket.

Svájci játszócsoport (röviden)

A héten kap­tunk egy lapot a sváj­ci ját­szó­cso­port­ban (ide jár­nak a lányok heti két egész órát), amin leír­ják az oda­já­ró gye­re­kek nevét, lak­cí­mét és nem­ze­ti­sé­gét. Mivel ez nem iga­zi ját­szó­cso­port (Spi­el­grup­pe), hanem ját­szó­cso­port plusz (Spe­il­grup­pe Plus) — első­sor­ban — kül­föl­di­ek­nek, ezért igen vegyes tár­sa­ság gyűlt össze.

Név Szár­ma­zás
Ani­la mace­dón
Alvin mace­dón
Bli­ne­ra koszo­vói
Iza­bel­la magyar
Kata­lin magyar
Jacob fran­cia
Mica­el por­tu­gál

Egy­elő­re ettől még nem tanul­tak meg néme­tül a lányok, de majd előbb-utóbb csak sike­rül ez is. Most ott tar­ta­nak, hogy Zizi egy­re keve­seb­bet ordít, ami­kor Regi elmegy (ami­kor apu­kám engem vitt ovi­ba, min­den reg­gel szív­szo­rí­tó­an zokog­tam egé­szen addig, amíg hal­ló­tá­vol­sá­gon kívül­re nem ért); Kata a fából készült süti­ket nya­lo­gat­ja (csak nehogy szál­ka men­jen a nyel­vé­be); Zizi pedig a sírás után bevá­sár­lást tart (bele­rak­ja a kosár­ba a játé­ko­kat). Jó buli, egy­szer én is elme­gyek majd meg­néz­ni, hogy milyen ez az egész.

Varázsdoboz

A ját­szó­cso­port témá­ja egyéb­ként a varázs­do­boz, amit nem tel­je­sen értek, de még min­dig jobb, mint­ha mond­juk a teve­pa­ta len­ne. A varázs­do­boz sváj­ci­ul Wun­der­chischtä, a teve­pa­ta pedig Kamel­huf.

Öt dolog, amit bár ne tanítottam volna meg a lányoknak

  1. Mell­szá­mo­lás: egy gyen­ge pil­la­na­tom­ban jó ötlet­nek tűnt, hogy ha már szá­mol­ni taní­tom a gye­re­ke­ket, akkor Regi mel­le­in gya­ko­rol­junk. (Ahhoz nem kell húszig tud­ni a szá­mo­kat, plusz még kéz­nél is van­nak.) No, azóta ran­dom idő­pon­tok­ban — tipi­ku­san tár­sa­ság­ban, mikor Regi fel­ve­szi egyi­ket vagy mási­kat — fog­ják magu­kat, és elkez­dik ordít­va szá­mol­ni édes­any­juk mel­le­it, idé­zem: “Egy cici! Ket­tő cici!”
  2. Apa nar­ko­lep­szi­ás” c. játék: a játék lénye­ge, hogy az okos apu­ka a sző­nye­gen tér­del, majd hir­te­len fel­ki­ált (“Jajj!”), és elte­rül a föl­dön. Ekkor a gyer­me­kek arcon puszil­ják, és ő ettől varázs­ütés­re fel­tá­mad. A prob­lé­ma ott kez­dő­dik, ami­kor vala­me­lyik gye­rek pró­bál­ko­zik az elte­rü­lés­sel, és kor­lá­to­zott kasz­ka­dőr­ké­pes­sé­gei miatt fej­jel nagyot kop­pan a par­ket­tán.
  3. Miből van a fel­vá­gott: nyu­godt, hét­vé­gi, csa­lá­di reg­ge­li, ülünk az asz­tal­nál. Nagy az öröm, elő­ző nap sike­rült főtt-füs­tölt mar­ha­nyel­vet vásá­rol­ni, ami nekem évti­ze­des ked­ven­cem. Kata rácup­pan, harap­ja, mint ló a tököt, ízlik neki. Ekkor mit mon­dok neki? Edd csak, Kata, ez a boci­ból van, (tudod, ami­ket napon­ta két­szer láto­ga­tunk meg az istál­ló­ban). Kata elke­re­ke­dő szem­mel néz, majd elkezd múz­ni. Regi tekin­te­té­ben az összes álta­la ismert károm­ko­dást vélem fel­fe­dez­ni.
  4. Csi­ki­mó­ka”: min­den apu­ka mun­ka­kö­ri köte­les­sé­ge, hogy leg­alább napon­ta egy­szer ala­po­san neki­es­sen egy vagy több utód­já­nak, és ala­po­san meg­csi­kiz­ze őket. Ezzel nem is len­ne gond, de én ezt elne­vez­tem csi­ki­mó­ká­nak (magam sem értem), beta­ní­tot­tam Katát és Zizit, és azóta napon­ta kb. tíz­szer ordít­ják (Regi­nek, hisz ő van velük nap­köz­ben), hogy “csi­ki­mó­ka, csi­ki­mó­ka, csi­ki­mó­ka”. Tanul­ság: nem fel­tét­le­nül kell min­den dolog­nak nevet adni.
  5. Izzadt embe­rek nya­lo­ga­tá­sa: Insa­nity köz­ben a köly­kök — ha épp nem kap­nak iPa­det rajz­fil­met néz­ni — min­dig az épp edző Regi vagy Laci körül ólál­kod­nak. Kata min­dig fel­ve­szi a Crocs-át (szi­go­rú­an for­dít­va, jobb papucs a bal láb­ra, bal a jobb­ra), és kije­len­ti, hogy “Kata tor­na”. Kicsit ugra­bug­rál, de inkább csak láb alatt van. Egy alka­lom­mal ala­po­san meg­iz­zad­tam, és gon­dol­tam, hogy Bio­ló­gia 101-et tart­va mesé­lek neki az embe­ri test­ről, azon belül is az izzad­ság­ról, illet­ve ennek kémi­ai össze­té­te­lé­ről. Ez a gya­kor­lat­ban úgy tör­tént, hogy szól­tam neki, hogy nyal­jon meg, mert “apa sós”. Azóta ő is, Zizi is, min­dig meg­nyal­nak min­ket, néha tor­na nél­kül is. Edzés köz­ben a kom­ment­jük, hogy “apa/anya sós”, edzés nél­kü­li pedig “apa/anya nem sós”.

A fiú hár­ma­s­ik­re­ket (az egyik ult­ra­hang alkal­má­val jósol­ták nekünk, ami­kor kide­rült, hogy két lány lesz) kicsit más­hogy fogom taní­ta­ni.

Rács nélkül

Alvás by Kata & Zizi

Regi pár hete lesze­rel­te a rácsos ágyak­ról az egyik olda­li rácso­kat. A gye­re­kek annyi­ra meg­le­pőd­tek, hogy az első nap szin­te gond nél­kül elalud­tak, nagyon büsz­kék vol­tak, hogy már ilyen nagy lányok (2 és negyed év az már kor), és ennek meg­fe­le­lő­en is visel­ked­tek. Aztán elkez­dő­dött a kimász­ká­lás, órá­kon keresz­tül ker­get­tük őket. Be az ágy­ba, elkö­szö­nés, 2 perc csönd, moto­zás, röhög­csé­lés, kilincs mili­mé­ter­ről mili­mé­ter­re lenyo­má­sa, aztán két fülig érő szá­jú gye­rek jön be hoz­zánk, hogy ők akkor kiszök­tek, legyünk rájuk büsz­kék. Aztán egy még kemé­nyebb nap után nem volt mit ten­ni, befor­gat­tuk a fal felé az ágya­kat, hogy ne tud­ja­nak kipat­ta­ni egy­könnyen. Zizi per­sze rög­tön rájött, hogy ha neki­fe­szül a hátá­val a rács­nak, akkor el tud­ja tol­ni a fal­tól az ágyat; Kata pedig már fél éve ki tud mász­ni (csak eddig nem nagyon akart). Szó­val ez a fal­hoz állí­tás is átme­ne­ti ered­ményt hozott csak.

Egy hete viszont úgy dön­töt­tünk, hogy mivel így is, úgy is kimász­nak, újra kifor­dít­juk az ágya­kat, és adunk a köl­kök­nek még egy esélyt. És láss cso­dát, kisebb döc­ce­né­sek­kel (kb. egy óra az alta­tás, ott kell vala­me­lyi­künk­nek len­nie, amíg mind­ket­tő jóma­dár elal­szik) siker­rel jár­tunk, meg­szok­ták, sze­re­tik, alsza­nak.

Jelen­leg ott tar­tunk, hogy 1–2 órán­ként kies­nek az ágy­ból, a spon­tán kukac­moz­gás miatt a leg­le­he­tet­le­nebb hely­ze­tek­ben lehet őket meg­ta­lál­ni. Hogy meg­óv­juk őket a nagyobb kop­pa­ná­sok­tól, egy mat­ra­cot rak­tunk az ágyak közé, hogy puhá­ra esse­nek. Per­sze így is szo­rult már be Zizi az ágya alá, egy­szer pedig béka­póz­ban talál­tam rá fél­úton az ágy és az ajtó között. A fen­ti kol­lázs az eddi­gi best of (egy hét ter­mé­se egyéb­ként).

Mai gyerekek

Emlék­szem az első talál­ko­zá­som­ra a szá­mí­tó­gép­pel. 1990-et írtunk talán, 6 éves vol­tam, és anyu­ék egy 286-os AT‑t vet­tek 55.000 forin­tért (meg­van a befi­ze­tést iga­zo­ló csekk), ami egyéb­ként a Kamé­le­on Gyu­ri által elfog­lalt MNB kal­ku­lá­to­ra sze­rint 620.000 2011-es forint­nak felel meg (nem sem­mi). Ele­in­te vala­mi macs­kás játék­kal ját­szot­tam: be kel­lett jut­ni a kerí­té­sen, kuká­kon ugrál­va, kutyá­kat kerül­get­ve, aztán min­den­fé­le egyéb aljá­té­kok vol­tak a ház szo­bá­i­ban. Lebi­lin­cse­lő játék­me­net, töké­le­tes gra­fi­ka, prün­työ­gő han­gok, fan­tasz­ti­kus volt az egész.

Ez csak onnan jutott eszem­be, hogy amit Kata meg Zizi művel­nek mond­juk az iPaddel, az egy­sze­rű­en fel­fog­ha­tat­lan. Lát­tam én ezer vide­ót gye­re­kek­ről, akik hibát­la­nul nyom­ják very har­don a Gui­tar Herót, vagy csu­kott szem­mel viszik végig az Unc­har­ted 84-et, de ami­kor ezt látom élő­ben a 2 éves lánya­im­tól, akkor kész vagyok tel­je­sen. (Regi is, csak ő töb­bet lát­ja ezt.) Most tény­leg ott tar­tunk, hogy akár­mit lát­nak egy­szer, simán leutá­noz­zák, vagy rájön­nek más dol­gok­ra maguk­tól. Azt máig nem értem, hogy hon­nan isme­ri az ujj­le­nyo­mat-leol­va­sót. Az iPa­den meg ők mutat­ták meg nekem, hogy hogyan lehet elér­ni a leg­utób­bi alkal­ma­zá­so­kat (négy ujjal swi­pe fel), és hogyan lehet vál­to­gat­ni a futó appok között (négy ujjal swi­pe bal­ra és jobb­ra).

Ennyi fel­ve­ze­tés után akkor talán meg is muta­tom az első vide­ót.

És most pedig a máso­di­kat.

Előbb lesz­nek iga­zi infor­ma­ti­ku­sok, mint én, az tuti.

Kata-Zizi — magyar kéziszótár (2013, első kiadás)

asó: eső, folyik az ivó­po­hár
ató: ajtó, autó
ádé: adieu (ágyő)
babó: Babó­ca (a Bogyó és Babó­cá­ból)
bádí: body (ruha)
bobó: maci
bugyi: pelen­ka
cici: egér, cici
cücc: csüccs!
ennyi: enni, ennyi (elég volt), Enys (Regi volt osz­tály­tár­sa)
fáfá: ele­fánt
fofó: for­ró
gűci: grü­e­zi (sváj­ci köszö­nés)
kazi: lövé­sünk sincs, de Zizi ren­ge­te­get hasz­nál­ja
kés: kés, kész, kéz (fog­já­tok már meg a kezem!), sajt (Käse), keksz
kakó: kakaó
kéka: béka
kika: csi­ga
kóka: róka
kuka: kakas, kuka
nóna: Nóra
ójja: töröld meg az orrom!
ő: nagy­ma­ma, cumi
paci: paci (ló), maci (med­ve)
papa: nagy­pa­pa, Pan­na
pá: pohár, pá (magyar elkö­szö­nés)
peci: Peti, paci, maci
puci: nyu­szi, puszi
szí: szí­vó­szál (kaka­ó­hoz)
tata: Kata (Zizi által)
takó: Kató (Zizi által), trak­tor, takony, taka­ró, vakond
tató: taka­ró
táci: bácsi
tádé: Tádé (a Mazso­la és Tádé­ból), tes­sék, nagy­ma­ma
tesz: tes­sék, tet­szik
tyo­tyó: Túró Rudi, cumi
vává: kutya
vij­ja: vil­la
ví: víz, nyál, vizes, nyá­las

Hétköznapok

Bár­me­lyik hét­köz­nap este. Étke­ző­asz­tal, kis­szé­kek. Sze­rep­lők: Kata, Regi.

Kata: Tádé! Tádé! Tádé!
Regi: Kata, figyelj rám! Ma már néz­tünk sok Mazso­la és Tádét. Most megyünk für­de­ni, aztán alvás. Utá­na reg­ge­liz­tek, és nézünk Tádét.
Kata: Jjo.

(5 mp szü­net.)

Kata: Tádé! Tádé! TÁÁÁDÉÉÉ!!!

Ugyan­ez ismé­tel­ve ötször.

Füg­göny.

True sto­ry.