A szmájli

Még csak feb­ru­ár van, és már meg is van az első idei poszt.

Teg­nap vol­tak nálunk ven­dé­gek. Kata és Zizi jó nagyot ját­szot­tak a gye­re­kek­kel, el is fárad­tak ala­po­san. Kata meg­le­he­tő­sen zeher­nyés lesz egy idő után, ami­kor az álmos­sá­ga elér egy bizo­nyos, kri­ti­kus szin­tet. Ilyen­kor tet­sző­le­ges, nem várt és nega­tív ese­mény hatá­sá­ra nem túl ked­ve­sen rea­gál, ejtsd hisz­ti­zik. Teg­nap este ez a ven­dég­ség végén, búcsúz­ko­dás után tör­tént, ami­kor tel­je­sen kiakadt, mert pizsa­má­ban és orosz­lá­nos mamusz­ban nem mehe­tett ki a par­ko­ló­ba. Hogy anna­pet­iger­gő­sen fejez­zem ki magam,

keser­ve­sen sír­va fakadt”.

Mi köz­ben a háló­szo­bánk­ból inte­get­tünk kife­lé, ami­kor Kata a leg­ve­he­men­seb­ben hisz­ti­zett. Elég han­gos volt, aztán fej­jel bele­ug­rott az ágy­ba, arc­cal lefe­lé, ettől a hang­erő a töre­dé­ké­re esett vissza. Per­sze ez nem tar­tott soká­ig, mert elég nehéz léle­gez­ni a har­minc cen­tis Vej­ne­möj­nen-mat­ra­con keresz­tül. Kata fel­kelt, és kiro­hant a szo­bá­ból (Zizi így talál­ko­zott elő­ször a Dopp­ler-effek­tus­sal). Ez maradt a lepe­dőn Kata után.

Kata nem boldog

Nekem rög­tön a For­rest Gump-féle saras póló jutott az eszem­be.

forrest_boldog

Az élet a leg­jobb ren­de­ző, én meg a leg­jobb fény­ké­pész.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *