Ezt sportoltam 2025-ben

Ahogy tavaly, idén is összeg­zem egy kicsit a sport­éve­met. Van, ami­ben több, van, ami­ben keve­sebb, összes­sé­gé­ben — talán végig kell olvas­ni, és akkor kiderül.

Foci

Idén nem fociz­tam, egy­ál­ta­lán. Se edzés, se meccs (igen, eze­ket külön ki kell emel­ni), ez így sike­rült. Vala­hogy már egy­ál­ta­lán nem izgat ez az egész (vic­ces, mert focit se nézek), a csa­pat tel­je­sen lecse­ré­lő­dött körü­löt­tem (még min­dig én vagyok az FC VBZ tit­ká­ra egyéb­ként), ettől a faj­ta test­moz­gás­tól pedig elkezd­tem nagyon fél­ni. Az évek során ren­ge­teg csa­pat­tár­sam sérült meg, lát­tam én sza­kadt Achil­les-ínt, kereszt­sza­la­go­kat, min­den­fé­le kisebb és nagyobb nyű­göt. Nem hiány­zik, hogy egy rossz moz­du­lat miatt fél évem (vagy több) men­jen a kuká­ba. Ja, és egyéb­ként is, a nyá­ri edzé­sek a köze­li Hard­hof­ból elke­rül­tek a távo­li Opfi­kon­ba — hogy egy másik hely­zet­ben hasz­nált mon­da­to­mat idéz­zem, “megy a faszom”.

Síe­lés

A szo­ká­sos egy hét Saas-Feé­ben — a luxi­zás, amit még Lázár János kor­ho­ló sza­vai dacá­ra sem enge­dünk el. Kata és Zizi idén is snow­boar­doz­tak (már nagyon ügye­sek), Médi egész héten beteg volt, így neki és Regi­nek tel­je­sen kima­radt a téli sport, én Regi­nek köszön­he­tő­en sokat tud­tam csúsz­ni, két­szer estem, és egy­szer sem csa­tolt le a lécem, így ezt siker­nek köny­ve­lem el.

Futás

Egy­re töb­ben mond­ják, hogy kéne, de én ellen­ál­lok, bár már se nem magyar, se nem focis­ta nem vagyok. Tény, hogy az a faj­ta könnyed­ség, hogy fel­ve­szem a cipőt, a sor­tot és a pólót, és futok, és nem kell hoz­zá 10’000 frank­nyi egyéb fel­sze­re­lés, nos ez tény­leg vonz. Majd talán jövő­re, a köze­li erdő­ben van ilyen for­gáccsal fel­szórt pálya, ott.

Úszás

Idén is más­fél kilo­mé­ter­nyi Züri­chi-tó, se több, se keve­sebb. Jövő­re is meg­pró­bál­ko­zom átúsz­ni, jó len­ne, ha Regi és Kata is jön­né­nek, netán Zizi is? Meg­lát­juk. A szo­ká­sos fogad­ko­zást ide­írom: sze­ret­nék meg­ta­nul­ni hosszú­táv-tűrő módon gyors­tem­pó­ban úsz­ni, és annyi (jól) úszó kol­lé­gám és bará­tom van, hogy vétek len­ne őket nem kihasz­nál­ni erre, főleg, hogy eny­he noszo­ga­tás hatá­sá­ra szin­te mind­annyi­an önként fel­aján­lot­ták a segít­sé­gü­ket. Addig is pro tipp Timi­től: ha az ember nem gyors­úszás­ban halad, hanem pl. mell­úszás­ban, akkor a Gar­mint / App­le Watch-ot az ember rak­ja be az úszó­sap­ká­ba, a fej­te­tő­re, mert akkor jól mér a GPS. (Vagy meg kell tanul­ni gyors­ban nyom­ni, akkor is jól mér, lásd fenn.)

Edzés @ Across the Limits

A tava­lyi éve­met szin­te ez töl­töt­te ki, most vissza­néz­ve tény­leg jó sokat írtam róla. Még min­dig van éves elő­fi­ze­té­sem (sőt, Regi­nek is, sőt, Zizi­nek meg 10-es jegye), most már nyit­va­tar­tá­si időn kívül is van bejá­rá­sunk, és még min­dig nagyon szí­ve­sen megyek oda heti mind­össze 3–4x. Örü­lök, hogy ez a kb. két­na­pos kaden­cia így beállt (bár hazud­nék, ha azt mon­da­nám, nem volt olyan hét, ami­kor 5x vol­tam), és ez így szu­per kiegé­szí­tés a követ­ke­ző sport­ág­hoz, ami­re mind­járt kité­rek. Néhány dol­got azért még leírok, mert fon­tos­nak tartom.

Az Across the Limits nem csak egy terem. Ez egy szek­ta közös­ség, a szó leg­szebb értel­mé­ben. Talán 100-ból 1 edzés olyan, ami­nél húzom a szá­mat, mert vala­mi nagyon nem jön be, vagy hülyén volt meg­szer­vez­ve, de ezek is olyan alkal­mak, ami után az ember szól, és leg­kö­ze­lebb min­den szu­per újra. Mivel még min­dig küz­dök vala­mennyi­re a tenisz­kö­nyö­köm­mel, ami egy­ben golf­kö­nyök is, így a nehe­zebb eme­lé­se­ket skip­pe­lem, és sze­ren­csé­re így van jó kifo­gá­som a pull-up (húzodz­ko­dás) ellen is. De az is mutat­ja, hogy mennyi­re szu­per hely ez, hogy ilyen­kor min­dig kapok más­faj­ta gya­kor­la­tot, ami nem úgy ter­hel, még­is hasz­nos, szó­val nem érzem magam úgy, mint anno gimis tesi­ó­rán — kihagyva…

Ami nagyon új, az a jóga. Lett jóga­ta­nár, már­mint nem a nem­ze­ti­sé­gét adom meg, mert német, szó­val most már van jóga­ta­nár is az edzők között. Szer­da estén­ként, jó későn szok­tam / szok­tunk men­ni, és ugyan nagyon húz­tam a szám az ele­jén, de nagyon bejött, ha tudok, min­dig megyek. A leg­jobb, hogy raj­tam kívül szo­kott még len­ni két abszo­lút anti­ta­len­tum, az egyi­kük kb. 190 cm magas és 110 kiló, a másik még nála is maga­sabb, és olyan laza, hogy csak nagy nehe­zen tud benyúl­ni a far­zse­bé­be. Ilyen csa­pat­ban azért nyil­ván más érzés nyúj­ta­ni, mint­ha min­den­ki eka pada gal­a­va­sa­ná­ban szür­csöl­né a mat­cha lat­té­ját is.

Végül még annyit mesél­nék, hogy decem­ber ele­jén, szo­ká­sos módon, meg­szer­vez­ték az adven­ti talál­ko­zót drá­ga edző­ink. Itt szok­tunk jókat enni és inni (előt­te miku­lá­sos edzés, egé­szen elké­pesz­tő­en kemény volt), illet­ve itt hir­de­tik ki az adott év Kraft­kör­pe­re­it (fér­fi és női kate­gó­ri­á­ban). Ez ugye az a pon­to­zá­sos sporttág, hogy az évben (pon­to­sab­ban az elő­ző év decem­ber 1. és novem­ber 30. között) kik vol­tak a terem­ben a leg­töb­bet. Az év máso­dik felé­ben több­ször is eszem­be jutott ez, tavaly 227 alka­lom­mal sike­rült becsek­kol­nom, idén meg már idő­ben lát­szott, hogy sze­ren­csé­re ilyen szá­mot nem fogok elér­ni. Mivel igen­csak kom­pe­ti­tív vagyok, az volt ben­nem, hogy jó len­ne megint nyer­ni, de más­részt meg nagyon ciki is len­ne. Mind­járt jön a bica­jos rész, dur­va lesz, és pont emi­att vol­tam úgy vele, hogy ennyi egyéb teen­dő mel­lett, ennyi teke­rés mel­lett, ha még min­dig én vagyok a leg­töb­bet oda járó fér­fi, az már tény­leg gáz. Így aztán inkább meg­könnyeb­bül­tem, ami­kor kide­rült, hogy pár edzés­sel meg­fosz­tot­tak a tró­nom­tól, és a fent emlí­tett haj­lé­kony úr lett a legjobb/legtöbb. Tény­leg örü­lök, és jó érzés volt ezt a ret­te­ne­tes csa­ló­dott­sá­got (sic!) magam­ban helyrerakni.

Biciklizés

Nos, khm, igen, elér­kez­tünk ide is. Nincs itt sem­mi lát­ni­va­ló! Idén egy kicsit töb­bet bicik­liz­tem, mint… való­szí­nű­leg az egész éle­tem­ben koráb­ban. A tava­lyi fogad­ko­zás és izom­ból ver­se­nyek­re való jelent­ke­zés meg­tet­te a hatá­sát, és a koráb­bi­ak­hoz képest sok­kal, de sok­kal töb­bet teker­tem. Meg­pró­bál­tam rend­szert vin­ni az egész­be, heti 3x teker­ni a home traine­ren, és a tava­szi és korai nyá­ri hóna­pok­ban szin­te min­den hét­vé­gén vol­tam hosszab­bat teker­ni. Itt nem győ­zöm elég­gé hang­sú­lyoz­ni Regi segít­sé­gét, aki ilyen­kor hátán tar­tot­ta a lakást (mint egy női­es, alb­is­rie­de­ni Atlasz) és ben­ne az összes gyer­me­ke­met — meg sem pró­bá­lom ezt sza­vak­kal meg­kö­szön­ni, mert nem megy. Pityu bará­tom pedig magát a fel­ké­szí­tést kísér­te és teker­te végig, hosszú órá­kat büty­köl­tük a bica­jo­mat, cse­rél­tünk raj­ta min­den­fé­lét, nem is beszél­ve arról, hogy ő volt a hét­vé­gi écesz­géber, aki­vel bejár­tuk Tol­nát és Bara­nyát, de leg­fő­képp Ander­matt környékét.

Nem fogom újra leír­ni, hogy hol és mikor és mennyit teker­tem, mert már meg­tet­tem: júli­us­ban Tor­to­ur, augusz­tus­ban Zürich-Ander­matt, szep­tem­ber­ben a követ­ke­ző bugy­ra az Alpenb­re­vet­nek. A Tor­to­ur nagyon tet­szett, jövő­re is megyek, ezút­tal Schaff­ha­us­en­ben lesz. Az augusz­tu­si ese­mény nagyon szen­ve­dős lett, főleg a vége (és a fél 3‑as indu­lást nem fogom sen­ki­nek se meg­bo­csá­ta­ni, aki szer­ve­ző­ként ben­ne volt ebben), jövő­re nem megyek. Az Alpenb­re­vet pedig egy iga­zi, felejt­he­tet­len élmény, amit az ele­jé­től a végé­ig moso­lyog­va tol­tam végig, bár tény, hogy a moso­lyo­mon némi károm­ko­dás is átszű­rő­dött a Fur­ká­ra fel­fe­lé menet. Jövő­re meg­pró­bá­lom az utol­só, leg­ne­he­zebb kihí­vást ott, ami­re tavaly még azt mond­tam, hogy szá­mom­ra elérhetetlen.

Ha nem len­ne ennyi­re idő­rab­ló, és a csa­lá­dot ennyi­re meg­ter­he­lő dolog ez a bicik­li­zés, akkor min­den­ki­nek tisz­ta szí­vem­ből aján­la­nám. Így csak azok­nak, akik­nek vagy sem­mi más tevé­keny­sé­gük nincs, vagy olyan szu­per hát­te­ret biz­to­sí­tó csa­lád­juk, mint az enyém. Akik­nek ezúton is köszö­nöm azt, hogy vén fej­jel ilye­ne­ket csinálhatok.