Chasing Cancellara: Zürich-Andermatt 2025 élménybeszámoló

Még min­dig fáj a s… Nem megyek töb­bé, más se menjen!

Rész­le­tes beszá­mo­lót nem írok, mert nem volt egy szu­per élmény, nagyon nehéz volt, több okból, de néhány dol­got azért felírok:

• 2:30-kor volt a start, emi­att még sok­kal rosszab­bul (nem) alud­tam előt­te, mint szok­tam. Nem értem, hogy egy ilyen ver­se­nyen, ami­kor még a leg­las­sab­bak (én) is beér­nek du. 5 körül, miért nem lehet leg­alább 2–3 órá­val később indulni.
• Pont a korai indu­lás miatt az első több csú­cson full sötét­ben men­tem, ami fel­fe­lé még OK, de lefe­lé, ami­kor az ember 40–50 km/h vagy efö­lött megy, nem fun.
• Lát­tam egy bor­zot vala­mi­kor haj­nal­ban, átment előt­tem az úton.
• Talán a Sat­te­legg tete­jén ki volt írva, hogy “veszé­lyes útsza­kasz, las­san!”. Ekkor kez­dett pir­kad­ni, szó­val már pont lát­tam, hogy erre rá 1 km-re ott állt egy men­tő­au­tó, men­tő­he­li­kop­ter, vala­ki csú­nyán össze­tör­te magát. Nem volt moti­vá­ló, illet­ve moti­vált arra, hogy még óva­to­sabb legyek.
• A Sat­tel után és Klaus­en előtt volt egy jó hosszú átve­ze­tő sza­kasz, fura, hogy ezt akár az emel­ke­dő hiá­nya miatt még akár sze­ret­het­né is az egy­sze­ri kerék­pá­ros, de én pl. nem. Szép az a rész (Gla­rus előtt-után), de min­den kilo­mé­ter, ami lapos, csak nehe­zeb­bé tehe­ti a követ­ke­ző, mászós részt. Fura gon­do­lat, nem?
• A Klaus­enen koráb­ban csak vir­tu­á­lis módon vol­tam, nem tet­szett. Az út köze­pén elkez­dett sza­kad­ni az eső, ez kez­det­ben még jól is esett, mert kel­le­mes, langy­me­leg tuso­lás volt a nye­reg­ben. Aztán ahogy csök­kent a hőmér­sék­let, úgy fáz­tam egy­re job­ban és job­ban. Nyil­ván most elő­ször nem vit­tem magam­mal eső­ka­bá­tot (ld. fen­ti kép), szar­rá is áztam, mire fel­ér­tem, és a gyö­nyö­rű kilá­tás­ból se lát­tam sem­mit a köd miatt. A hegy tete­jén beül­tem egy ilyen kis res­ti­be, és komo­lyan gon­dol­kod­tam azon, hogy mit csi­nál­jak. Ha lett vol­na ott vala­mi vas­út vagy busz, én tuti, hogy haza­men­tem vol­na. Így ittam egy teát, ettem egy adag hasáb­bur­go­nyát (rósejb­ni!), és sze­ren­csé­re addig elállt az eső. A lefe­lé út így is kín­szen­ve­dés volt, min­den csu­pa víz volt, hiá­ba men­tem ext­rém las­san (néha 20–30 km/h között), nagyon fáz­tam, csi­kor­gott a fékem, rémes volt.
• Schattdorf­ban nagyon örül­tem, hogy oda­ér­tem “zárás” jóval a check­point­hoz. Ilyen fel­do­bott álla­pot­ban indul­tam neki az utol­só nagyobb emel­ke­dő­nek, de ami­kor meg­lát­tam, hogy Ander­mat­tig van még vissza vagy 800 méter szint, miköz­ben a fene­kem­ben volt már majd­nem 3’500, nos, akkor min­den moti­vá­ci­óm elszállt. Nem szok­tam ilyet, de több­ször is meg­áll­tam menet köz­ben pihen­ni, és így is nagyon nehéz volt elér­ni a célt. Per­sze a vége már jó volt (még a 16–17%-os emel­ke­dők is), a befu­tó pedig eufo­ri­kus, de akkor is.