Pihenés — már csak két nap

Ma van a német egy­ség nap­ja. Ennek örö­mé­re teg­nap este meg­néz­tem a Táv­kap­csot (amin én vala­mi­ért min­dig meg­ha­tó­dok, és tel­je­sen meg­vál­to­zik a han­gu­la­tom), ma meg az Ellen­sé­ges terü­le­tet (ami meg ilyen Owen Wil­son-os szer­bes hábo­rús film). Sőt, napok óta elő­ször ren­de­sen kialud­tam magam, a meg­fá­zá­som nagy­já­ból elmúlt, ráadá­sul már csak ket­tőt kell alud­ni, és megyünk haza. Mi ez, ha nem egy jó nap?

Szó­val fel­kel­tem, meg­reg­ge­liz­tünk, és nagy­já­ból ennyi volt a fix prog­ram mára. Pihe­nés, nete­zés, eset­leg este vala­mi evés, aztán annyi. Csü­tör­tök lesz az utol­só iga­zi mun­ka­nap, mert pén­te­ken már dél­ben lelé­pünk, és irány a rep­tér. Sőt, hol­nap meg lesz egy két­órás ebé­dünk Mark­kal, aki a funk­ci­o­ná­lis főnö­künk. Nem is lesz olyan hosszú ez a csü­tör­tök se, így ki is lehet bír­ni jól.

Teg­nap megint kemény tanu­lás és taní­tás folyt, min­den­fé­le inter­fé­sze­ket és tri­gge­re­ket néze­get­tünk, szó­val kezd komo­lyod­ni a beve­ze­tő anyag. Sze­rin­tem nem hala­dok rosszul, a vissza­jel­zé­sek alap­ján elé­ge­det­tek velem. Jómun­kás­em­ber leszek, beh jó.

Itt egy kép, hopp.

Utas­tár­sunk egy S‑Bahnon. Milyen szép kis suso­gós, sport­ci­pő és zokni!

És akkor egy kicsit a blog­ról. Szep­tem­ber volt a leg­lá­to­ga­tot­tabb hónap eddig, az elő­ző hét a leg­lá­to­ga­tot­tabb hét, és a mos­ta­ni hét­fő a leg­lá­to­ga­tot­tabb nap. Köszö­nöm, hogy ennyi­en érdek­lőd­tök, ami azért esik nagyon jól, mert a leg­töb­be­te­ket az utób­bi idő­ben elég­gé elha­nya­gol­tam. Köszi még egyszer.