Kategória: autós
-
Étel, kicsit máshogy
Tegnap voltam Bécsben, mert vittek, mert ez egy ilyen munkahely. Jó volt, még sose ültem RX-8-asban, ennyit erről. Hazamentem Csepelre, Regi már ugye lenn EFOTT-on. Jäger‑t Desztillált vizet csempészett be ivójoghurtos palackokban, így várt engem kb. egy liter epres (?) ital. A probléma mindössze annyi volt, hogy a kancsó nem fért be a hűtőbe, és…
-
Regi és Laci közlekedik
Tegnap 5 körül végeztem, szóval szépen hazaindultam. Nem kocsival mentem, így vonattal kellett hazajönnöm Gödre. 17:25-kor indult a gyorsvonatom a Nyugatiból. 17:25: Laci felül a vonatra. Előzőleg megkérdezi a kalauzt és Regit is, hogy a Vác-Szob gyors megáll‑e Felsőgödön. Meg ám. 17:26: Laci elmerül a JAVÁ‑s Sudoku gyönyöreiben… 17:55: Laci felemeli a fejét, hisz lassan le…
-
Igazságos történet
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, hívjuk mondjuk Ödönnek. Ödön kiskora óta nagy csibész volt, végigterrorizálta a bölcsödét-óvodát-iskolát (ez utóbbi 8 osztályát pontosan 10 évig), ám igazából a középiskola alatt kezdett el élni. Drogot árult, embert csempészett, lányokat futtatott, szóval teljesen szokványos életet élt. 16 éves korában aztán főállást keresett, és autótolvaj…
-
Regi meg a kamion
Tegnap elmentünk Regi apukájával vacsorázni, és ennek örömére Regi vezethette ezt: Izé, ez a “kocsi” akkora, mint egy kamion. Én a hátsó ülésen úgy éreztem magam, mint a 27-es buszon. Parkolni már nem sikerült Reginek, persze én leszek az utolsó aki emiatt szólna neki, hisz nekem már a Suzukival meg az Ibizával is komoly gondjaim vannak…
-
Hétvége — vigyázat, hosszú!
Huh, hát ez egy furcsa hétvége volt. Miért is? Péntek Munka után irány a város. Dugó volt, de hát ki lehet kerülni mindent, kellő ügyességgel. Persze kellő ügyességgel nem csak én rendelkezem… Betonkavaró Mondja meg nekem valaki, hogy mit csinál egy betonkeverő a Felsőerdősor utcában? Nem, nem építkezésre ment, mert akkor nem pont a dugókerülő útvonalon…
-
Autós poszt megest
Vasárnap kicseréltem egy egész izzót az Ibizában. A bal első tompítottat. Nagyon durva volt, nem kívánom senkinek… Tegnap kicseréltem négy kereket az Ibizán. A bal elsőt, a hátsót, és a jobb hátsót, meg az elsőt. Kegyetlen volt, higgyétek el nekem…