Szerző: Laci

Nos, meg­ér­kez­tem rend­ben, eddig min­den oké. Mün­chen­ben van olyan, hogy nap­cab. €10 órán­ként, egy elfüg­gö­nyö­zött kabin a ter­mi­ná­lon belül, beül­hetsz olvas­gat­ni, dol­goz­ni, alud­ni stb. Elég jó, mert MUC-on aztán van tranzitforgalom. A ten­ge­ren­tú­li LH-jára­ton finom és kiadós étel volt. Ebéd­re ez volt a menü, nem vicc: bal­zsam­ece­tes gar­né­la­rák salá­ta, vajas pék­sü­te­mény camam­bert sajt­tal, pesz­tós pen­ne, zöl­dal­más-cit­ro­mos…

Aki követ twit­te­ren, az sej­he­ti, hogy a szom­ba­ti nap nem volt egy laza “cso­ma­gol­junk be, aztán hesszel­jünk a tévé előtt” típu­sú. Azon­ban a tör­té­né­sek min­den kép­ze­le­tet felülmúltak. Szó­val kez­dő­dött az egész ott, hogy kinyom­tat­tam a pak­sa­mé­tát, amit e‑mailben kap­tam, mint “uta­zá­si papí­rok”. Nagyon fran­kó, lát­szik raj­ta, hogy mikor hol leszek, milyen jára­to­kat kell majd les­nem…

Nos, vasár­nap neki­vá­gok, és eluta­zom egé­szen Kana­dá­ig. A cél Que­bec, amit én kono­kul Kve­bek­nek fogok mon­da­ni. Kve­bek­ről azt kell tud­ni, hogy kb. 500.000, agg­lo­me­rá­ci­ó­val együtt 1.000.000 ember lak­ja, akik leg­in­kább fran­ci­á­ul beszél­nek. Maga a város több mint 400 éves (est. 1608), ez Észak-Ame­ri­ká­ban nagy szó. Ami első kör­ben vic­ces lesz, az az oda­út. Két átszál­lás, egy…