Hónap: 2007. szeptember

Már nagyon-nagyon sze­ret­nék ott­hon lenni.

Figye­lem­fel­kel­tő cím, mert mos­ta­ná­ban sen­ki sem kom­men­tel. Nem is csi­ná­lom tovább a blo­got, mert elha­nya­gol­tok. Megyek is haza pén­te­ken. (Már nagyon várom!) Teg­nap este volt egy ilyen kis össze­jö­ve­tel, ahol talál­koz­tunk egy har­ma­dik volt gimis osz­tály­tár­sunk­kal (az osz­tály 10%-a Frank­furt­ban, milyen ez már), meg raj­ta kívül 6–8 magyar­ral, meg pár vegyes nem­ze­ti­sé­gű ember­rel. 10-től ket­tő­ig…

Elöl­já­ró­ban annyit, hogy reg­gel kide­rült, az S‑Bahnon van első osz­tály, ülő­he­lyek­kel. Be is ültünk, és mivel nem volt kal­ler (eddig még egy­szer sem lát­tuk), ott is marad­tunk, nem pedig az álló­he­lyek­nél nyomorogtunk. Vége az első hét­nek. Ennek örö­mé­re dél­előtt (meg egy kicsit dél­után is) ki kel­lett töl­te­nem egy tesz­tet, ahol az eddig meg­szer­zett tudá­so­mat mér­ték…

Ez az ágy ször­nyű. Olyan nehe­zen enge­di el az embert. Annyi­ra puha. Hatal­mas. Csak éppen üres… A reg­ge­li folya­mán ezút­tal meg­lá­to­gat­tam a gőzöl­gő ázsi­ai sar­kot, ahon­nan vala­mi­lyen sült hal­koc­ká­kat zsák­má­nyol­va tér­tem vissza az asz­tal­hoz. Az íze olyan sima hal, ellen­ben ször­nyen büdös volt. Nem baj, leg­alább ezt is kipró­bál­tam. (A hotel­ben annyi kínai meg japán van,…