Már csak nyolcat kell aludni…

Ez az ágy ször­nyű. Olyan nehe­zen enge­di el az embert. Annyi­ra puha. Hatal­mas. Csak éppen üres…

A reg­ge­li folya­mán ezút­tal meg­lá­to­gat­tam a gőzöl­gő ázsi­ai sar­kot, ahon­nan vala­mi­lyen sült hal­koc­ká­kat zsák­má­nyol­va tér­tem vissza az asz­tal­hoz. Az íze olyan sima hal, ellen­ben ször­nyen büdös volt. Nem baj, leg­alább ezt is kipró­bál­tam. (A hotel­ben annyi kínai meg japán van, hogy szin­te min­den­hol lehet őket lát­ni. Most, a reg­ge­li folya­mán az 50 ven­dég­ből leg­alább 35 kele­ti volt.)

A szo­ká­sos uta­zást köve­tő­en a dél­előt­töt a teg­na­pi­hoz hason­ló­an töl­töt­tem. 11-től viszont a funk­ci­o­ná­lis főnö­köm­mel volt egy egy­órás beszél­ge­té­sem. (Itt van helyi főnök meg funkc. főnök is. Mini­mum.) Sok fon­tos dolog mel­lett első­sor­ban a buda­pes­ti éjsza­kai éle­tet jár­tuk körül. Mark elég­gé meg­ked­vel­te Buda­pes­tet, mert olyan lel­ke­sen beszélt róla.

12-kor már meg sem lepőd­tem, hogy enni megyünk. Itt egy­foly­tá­ban evés van. Egy­re nehe­zeb­ben bírom, de tény­leg. Reg­gel enni kell, mert az már ki van fizet­ve — ráadá­sul nem is én fize­tem, dél­ben enni kell, mert ha dél van, akkor enni kell. Este — nos, esté­re meg meg­éhe­zem. Teg­nap pél­dá­ul ettem egy ton­ha­las szend­vi­cset, csak hogy ne legyen olyan szép az élet, tele volt kuko­ri­cá­val. Sebaj.

Dél­után min­den foly­ta­tó­dott ugyan­úgy. Unal­mas ez az itt­lét (már ha éppen nem sörö­zés van): az iro­dá­ban egész nap vala­mit kell csi­nál­ni, mikor meg vég­re haza­é­rek, fáradt vagyok. Még ott len­ne a tévé, de csak rossz-rossz német adók van­nak. Ha fil­met sze­ret­nék néz­ni (mond­juk ango­lul, mert az Ovi­apu néme­tül nem vic­ces), akkor 15 eurót kéne fizet­nem, hogy esté­től más­nap délig legyen 6 pré­mi­um­csa­tor­na. Azt már nem.

Min­den nap­ra egy fotó c. rova­tunk kere­té­ben itt van ez. Volt még ked­den videó­kon­fe­ren­cia, ott lőt­tem ezt a nagy­sze­rű Alca­tel fény­ké­pe­ző telefonommal.

Még annyit a mai nap­ról, hogy

• egész nap, meg­ál­lás nél­kül, folya­ma­to­san, szün­te­le­nül zuho­gott az eső…
• itt, a hotel­ben, pon­to­sab­ban a lob­bi­ban van WLAN. Lejössz, bekap­cso­lod a wifit, aztán elmész az ibahn c. oldal­ra, és kivá­lasz­tod azt, hogy “one hour free”. Namár­most, mit gon­dol­tok, mennyi ide­ig lehet “one hour free” netez­ni? Bár­med­dig. Egy óra után meg­sza­kad, meg­nyo­mod újra, hogy “one hour free”, és akkor megint van… Nem mint­ha bán­nám, csak fur­csa, hogy a smu taka­ré­kos néme­tek még a tévé­ért is pénzt kér­nek itt, de a netet meg lehet csapolni.