A középső ujj

Ha ezt a szto­rit ma nem mesél­tem el 20 ember­nek, akkor egy­nek sem.

Cir­mi az oka minden­nek. Cir­mi egy weker­lei ille­tő­sé­gű macs­ka, aki néhány hónap­ja — hogy, hogy nem — elve­szett. Ez még nem lett vol­na gond, de Cir­mi gaz­dá­ja — nevez­zük Mimi­nek — felet­tébb elszo­mo­ro­dott, hogy ked­ves cicá­ja nincs meg. Ezért aztán meg­kér­te apu­ká­ját, Imit, hogy készít­sen néhány ezer szó­ró­la­pot. Mikor ezzel készen vol­tak, fog­tak néhány fény­év­nyi cel­lu­xot, de azt az ipa­ri faj­tát, és min­den vil­lany­osz­lop­ra ragasz­tot­tak egy lapot. A mi póz­nánk — a kapu­tól bal­ra más­fél lépés­re levő — is kapott egyet, így aztán az elmúlt hetek­ben napi átlag két­szer sze­mez­tem Cir­mi­vel.

Egy hónap­ja, egy borús vasár­nap vesz­tet­tem el a türel­me­met. Épp havat lapá­tol­tunk, ami­kor úgy dön­töt­tem, elég volt Cir­mi­ből. Oda­men­tem, és meg­pró­bál­tam óva­to­san leszed­ni a papírt. Nem ment. Ahogy apu mond­ta volt, “ragasz­ko­dott, mint okmány­bé­lyeg az erköl­csi bizo­nyít­vány­hoz”. Ekkor elő­tört belő­lem a vad­ál­lat, és benyúl­tam a szó­ró­lap mögé, hogy letép­jem. Hiba volt!

Egy szép, mére­tes szál­ka fúró­dott be a kör­möm fölé, a hús alá. Nem ez volt éle­tem leg­kel­le­me­sebb élmé­nye. A fáj­da­lom­nál még rosszabb volt a düh, hogy Cir­mi még halá­la után is így elbánt az emlé­két meg­gya­lá­zó ember­rel. Némi károm­ko­dás után bemen­tem a ház­ba, a für­dő­be, hogy jó meg­vi­lá­gí­tás mel­lett fel­mér­jem a kárt. A szál­ka egy része kiállt, ezt ki is húz­tam, de érez­tem, hogy még maradt benn vala­mi. Egy ala­po­san fer­tőt­le­ní­tett (leöb­lí­tet­tem meleg víz­zel) kis­ol­ló­val még kicsit kapa­rász­tam a sebet (ez mond­juk job­ban fájt, mint a szál­ka beha­to­lá­sa). Aztán hagy­tam, hogy a cso­dá­la­tos, öngyó­gyí­tó test kija­vít­sa a kör­nye­ze­ti beha­tás és az embe­ri hülye­ség okoz­ta sérü­lé­se­ket.

Aztán meg­da­gadt a seb, piros volt, fájt. Ma elmen­tem a sebé­szet­re, kap­tam Lido­ca­int, aztán szé­pen fel­vág­ták, kitisz­tí­tot­ták. Az orvos és az ápo­ló­nő kirö­hög­tek, ami­kor elmond­tam mi tör­tént. Most meg van egy “ujj­bá­bom”.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *