Német …

Saj­nos a német­tel hadi­lá­bon állok. Már azt hit­tem, hogy kez­dem újra maga­mé­vá ten­ni ezt a lágy és könnyen tanul­ha­tó nyel­vet, de pén­te­ken egy olyan tele­fo­nos beszél­ge­té­sem volt, ami évek­kel vetett vissza. Egy úr hívott fel, mint utóbb kide­rült, az óvó­he­lyet akar­ta meg­néz­ni a ház­ban, ami­nek a kijá­ra­ta a mi pin­ce­ré­szünk­ből érhe­tő el. Elő­ször azt hit­tem, hogy a Bil­lag­tól keres­nek (ez egy rend­kí­vül pénz­só­vár cég, azért kell nekik fizet­ni, mert tévét és rádi­ót hall­gathatsz), és már majd­nem leráz­tam, de ő nagyon ragasz­ko­dott a Schutzra­um­hoz — és a német nyelv­hez. Végül meg­pró­bál­tam elma­gya­ráz­ni neki, hogy én nem vagyok ott­hon, de keres­se fel békés ott­ho­nun­kat egé­szen nyu­god­tan, hiszen Regi ott­hon van, majd ő elin­té­zi. Ezt mond­tam (betű sze­rin­ti idé­zet következik):

Mein Frau ist at home …

Bázz… Négy év gim­ná­zi­u­mi német­ta­nu­lás után. Szé­gyen. A héten egyéb­ként egy 12 évig Por­tu­gá­li­á­ban élő sváj­ci nagy­ma­má­tól meg­kap­tam, hogy egy fér­fi­nek tud­nia kell annak az ország­nak a nyel­vét, ahol él. Hja kérem, 12 év után eskü­szöm, men­ni fog a német. Már csak ezt a 11 év 10 hóna­pot kell kibekkelni.

Ha már úgy­is így össze­gyűl­tünk, elme­sé­lem azt az ese­ményt, ami köz­tem és a német nyelv között a vég­le­ges (?) sza­kí­tást jelen­tet­te. Gim­ná­zi­u­mi német­ta­nár­nőm, az édes-jó Babics Anna (soha nem adott szak­ta­ná­ri intőt, csak így kum­mu­lál­ta a dol­go­kat, és ami­kor össze­jött elég a szám­lá­mon, meg­pró­bált kirú­gat­ni, de csak egy igaz­ga­tói intő­re futot­ta) igen hamar meg­utál­tat­ta velem a néme­tet, de azért küz­döt­tem, min­dig 4–5 között vol­tam. Aztán talán 11. évfo­lyam egyik utol­só órá­ján, ami­kor már min­den mind­egy volt, ültem Jan­csi mel­lett, és rend­kí­vül untam magam. Mit volt mit ten­ni, úgy gon­dol­tam, az órát már csak az ment­he­ti meg, ha bele­kö­pök a tan­könyv­be, és ha már ezt ilyen szé­pen meg is tet­tem, meg­mu­tat­tam Jan­csi­nak, miként küzd a nyál a gra­vi­tá­ci­ó­val. Ezt per­sze Anna né’ rög­tön kiszúr­ta, és ami­lyen hülye vol­tam (ha ez a fen­ti még fokoz­ha­tó), ez pont aznap tör­tént, ami­kor foga­dó­óra volt. Sze­gény édes­anyám pedig hall­gat­hat­ta, hogy egyet­len első­szü­lött mag­za­ta miként visel­ke­dik német­órán. (Egyéb­ként erre a szto­ri­ra hivat­koz­tam öt éve: 05.05.: 5 év).