Grüezi!

Szi­asz­tok, Regi vagyok! Hosszas töp­ren­gés után arra jutot­tunk Laci­val, hogy ahe­lyett, hogy tele­spam­el­nénk a blog­uni­ver­zu­mot még egy újabb doma­in­nel, inkább ezen a jól ismert, bevált és nagy olva­só­tá­bor­ral (sic!) ren­del­ke­ző plat­for­mon jelent­ke­zünk élmény­be­szá­mo­ló­ink­kal a továb­bi­ak­ban svej­ci min­den­nap­ja­ink­ról, remél­he­tő­leg heti gya­ko­ri­ság­gal. Néz­zük is akkor az első hét ese­mé­nye­it!

A csa­lád női szek­ci­ó­ja Nusi­val kiegé­szül­ve pén­te­ken indult neki este 8 óra táj­ban a bő 1000 km-es útnak. Picur­ka két­sé­ge­im azért vol­tak a sike­res cél­ba­ju­tás­sal kap­cso­lat­ban, tekint­ve hogy a hat­éves, lehar­colt PDA‑n csak a magyar, szerb és mon­te­neg­rói tér­ké­pek vol­tak fel­tölt­ve, és én ezt naná­hogy csak pén­tek dél­előtt vet­tem ész­re:), úgy­hogy a navi­gá­ci­ónk végül úgy nézett ki, hogy goog­le maps­ről kimá­sol­va egy A4-es lap mind­két olda­lát tele­ír­tam a leg­fon­to­sabb elága­zá­sok­kal és leka­nya­ro­dá­sok­kal. Vég­szük­ség ese­tén azért volt nálunk egy oszt­rák atlasz, melyet min­dig olyan ügye­sen tud­tam hasz­nál­ni (nem), és két okos­te­le­fon nokia, ill. goog­le maps navi­gá­ci­ók­kal, amik­hez az ismer­ten olcsó kül­föl­di adat­roa­ming díjak miatt nem nagyon sze­ret­tem vol­na hoz­zá­nyúl­ni. Hál’is­ten­nek egyik­re sem volt szük­sé­günk, a töké­le­tes Mit­fah­rer Nuss (értsd: álmá­ból fel­ri­aszt­va is el tud­ja olvas­ni az írá­so­mat) és némi gond­vi­se­lés, illet­ve két Red Bull jóvol­tá­ból reg­gel negyed kilenc­re meg­ér­kez­tünk Rafz­ba, ahol Laci már várt min­ket, fris­sen össze­sze­relt ágyak­kal, hat köb­mé­ter­nyi egyéb IKEA-bútor­ral és egy óri­á­si cso­kor lili­om­mal, tekint­ve hogy épp aznap volt az ötéves évfor­du­lónk:)

Egy órá­val később Apu és Eri­ka befu­tot­tak a fél kis­pes­ti házat magá­ban fog­la­ló teher­au­tó­val. A nap továb­bi részé­re az alvás­hi­ány miatt már nem emlék­szem ennyi­re pon­to­san, de este nyolc­kor már úgy tud­tuk für­det­ni a lányo­kat, hogy az összes bútor össze volt sze­rel­ve, és a dobo­zok egy része is ki volt pakol­va. Nem tudom elég­szer meg­kö­szön­ni azt a segít­sé­get, amit Apu­tól, Eri­ká­tól és Nusi­tól kap­tunk ez alatt a két nap alatt!

Szom­ba­ton tehát bedől­tünk für­de­tés után rög­tön az ágy­ba, azt remél­ve, hogy majd jól kialusszuk magun­kat, de a lányok ezt más­képp gon­dol­ták… Való­szí­nül­eg a sok vál­to­zás, éjsza­kai uta­zás és továb­bi isme­ret­len okok miatt meg­kap­ták a Will­kom­men-takony­kórt, amit hama­ro­san mi is tovább­vet­tünk és azóta is ben­ne vagyunk nya­kig. Lényeg a lényeg, emi­att a vasár­na­punk sem volt tel­je­sen friss, de azért igye­kez­tünk fel­szá­mol­ni a mara­dék dobo­zo­kat, illet­ve átmen­tünk bemu­tat­koz­ni a szom­szé­dunk­ban lakó csa­lád­hoz, ahol az apa Laci kol­lé­gá­ja, és a gye­re­kek, Pan­na és Peti, szin­tén ikrek, csak egy hónap­pal fia­ta­lab­bak. Ők egy hónap­pal előt­tünk érkez­tek ide, úgy­hogy jó sok hasz­nos taná­csot kap­tunk tőlük az itte­ni min­den­na­pok­kal kap­cso­lat­ban. A gye­re­kek az elmúlt egy hét alap­ján nagyon jól elvan­nak egy­más­sal, sze­ren­csé­re eddig még Kata sem hara­pott meg sen­kit:)

Hét­főn meg­ej­tet­tünk egy kisebb bevá­sár­lást a határ túl­ol­da­lán lévő Ede­ká­ban, mint­egy tájé­ko­zó­dás­képp az árak felől, és ezután el is hatá­roz­tuk, hogy innen­től a jövő­ben lehe­tő­ség sze­rint csak Német­or­szág­ban fogunk bevá­sá­rol­ni, mivel kocsi­val 5 perc­re van a leg­kö­ze­leb­bi szu­per­mar­ket, és az árak is jóval bará­tib­bak. Sőt, ha szólsz a pénz­tár­nál, akkor olyan szám­lát adnak, ami­vel a német-sváj­ci áfa­kü­lönb­ség miatt még kb. az összeg 10%-át vissza is tudod igé­nyel­ni, nagyon dur­va, főleg hogy nem 10–20%-os árkü­lönb­ség­ről beszé­lünk, hanem a leg­több­ször 200–300%-osról… Szó­val, ich bin nicht blöd:) Amúgy nem csak mi vagyunk így ezzel, ezek­nek a bol­tok­nak a par­ko­ló­i­ban elvét­ve talál­ni olyan autót, amely­nek nem züri­chi rend­szá­ma van.

Ked­den vol­tunk elő­ször sétál­ni a lányok­kal, Nóra (a másik anyu­ka) meg­mu­tat­ta Rafz babá­kat érde­kel­he­tő főbb neve­ze­tes­sé­ge­it, ami sor­rend­ben a nyug­dí­ja­sott­hon előtt talál­ha­tó papa­gáj­ket­rec kb. 50 madár­ral, a tej­gaz­da­ság ren­ge­teg boci­val, és a kecske/csirkekert. Az a leg­jobb ezek­ben, hogy mind­ezek kb. 100 méter­re talál­ha­tó­ak tőlünk, úgy­hogy a séta elő­ször min­dig ide vezet. Az állat­ker­te­zés után pedig kilyu­ka­dunk egy föld­út­ra, ahol 1–2 kmen keresz­tül lehet tol­ni a baba­ko­csit a sem­mi­be, mind­két olda­lon szán­tó­föld, kilá­tás az erdők­re. Nem hang­zik első­re nagy dolog­nak, de ami­kor elő­ször men­tem itt egye­dül, a gon­do­la­ta­im­ba feled­kez­ve, és csak a táj­ra kon­cent­rál­tam, hihe­tet­len élmény volt, azt vet­tem ész­re egy idő után, hogy folya­ma­to­san mosoly­gok:) Ami­kor vissza­érünk a beton­út­ra, és így a köz­ség cent­ru­má­ba is, nem sok min­den vál­to­zik ebben a nyu­ga­lom­ban: nem rit­kák a 3–400 éves han­za­vá­ro­sok épü­le­te­i­re haja­zó geren­da­be­té­tes házak, az utcán min­den­ki min­den­ki­nek köszön, legyen idős bácsi­ka vagy éppen 7–8 éves szö­kő­kút­ban für­dő­ző kis­lá­nyok.  Néha olyan érzé­sem van, hogy annyi­ra rend­ben van itt min­den, hogy itt mi csak elron­ta­ni tud­juk a ren­det:)

Egy rela­tí­ve nyű­gös és tak­nyos szer­da után csü­tör­tö­kön dél­előtt és dél­után is lent vol­tunk a jó idő­ben a lányok­kal, bir­tok­ba vet­ték a ház mel­let­ti ját­szó­te­ret. Egy olyan ház­ban lakunk, ami egy tavaly épült négy­épü­le­tes lakó­park egyik szé­lén helyez­ke­dik el, Nórá­ék a másik szél­ső ház­ban lak­nak, az épü­le­tek között pedig ját­szó­te­rek van­nak, össze­sen három, ami bőven elég az össze­sen 38 lakás­ban lakó gye­rek­nek, és így a nagyob­bak sem zavar­ják a kicsi­ket és for­dít­va, diszk­ré­ten tovább lehet áll­ni ha a 10–11 éves kis­ka­ma­szok meg­ro­ha­moz­zák hár­man együtt az egy szem hin­tát:)

Ami­kor egy­más mel­lett-mögött hala­dunk a két iker­ko­csi­val az utcán, elég fel­tű­nő­ek vagyunk ahhoz, hogy oda­jöj­je­nek az embe­rek ismer­ked­ni, nega­tív reak­ci­ó­val még egy­szer sem talál­koz­tunk. Itt zaj­lik a tár­sa­sá­gi élet, fura módon a mi házunk­ból eddig még egy lakó­nak sem tud­tunk bemu­tat­koz­ni, de egy cso­mó más min­den­ki­nek igen. Az elmúlt pár nap alatt meg­is­mer­tük Ada­mot és Sam­mit, a szom­széd­ban lakó két tizen­éves kis­srá­cot aki­kért a gye­rek­csa­pat lány­tag­jai már oda­van­nak, egy anyu­kát, aki dán, de Ang­li­á­ban nőtt fel, és két éve lakik itt a sváj­ci fér­jé­vel és szin­tén 15 hóna­pos Anna lányuk­kal; egy német nagy­ma­mát, aki 12 évig élt Por­tu­gá­li­á­ban és min­dig a 8 hóna­pos uno­ká­já­val sétál szin­te egész nap, és még sok másik ember­rel, aki­ket igyek­szem memo­ri­zál­ni:)

Pén­te­ken kihasz­nál­tuk azt, hogy hat­kor kel­tek a lányok, és már nyi­tás­ra oda­men­tünk a köz­ség­há­zá­hoz, hogy gyor­san beje­lent­sük magun­kat és kér­vé­nyez­zük a tar­tóz­ko­dá­si enge­délyt. Laci az ügy­in­té­ző hölgy kér­dé­sé­re, misze­rint, milyen val­lá­sú­ak vagyunk, faarc­cal meg­pró­bál­ta befül­len­te­ni, hogy sem­mi­lyen, de ben­nem meg­szó­lalt az erkölcs és emi­att, nomeg a kelet­ke­zett elég hülye hely­zet miatt ( Laci néz rám sokat sej­te­tő­en, én meg bam­bu­lok rá vissza értet­le­nül, az ügy­in­té­ző szin­tén, már csak kb. a kacsin­tás hiány­zott) beval­lot­tam, hogy kato­li­ku­sok. Tisz­tá­ban vol­tam vele, hogy ezzel továb­bi nem kevés szá­za­lé­kot fog­nak tőlünk levon­ni egy­ház­adó címén, de úgy vol­tam vele, hogy az elmúlt három évben még­is­csak volt egy egy­há­zi eskü­vőnk és keresz­te­lő is, úgy­hogy illik őszin­té­nek marad­ni, még ha nem is fogunk itt sokat misé­re jár­ni (bár ki tud­ja, állí­tó­lag nagy élet folyik itt vasár­na­pon­ként:)).

Pén­te­ken este a 35 fok­ban még nagy­be­vá­sá­rol­tunk egyet, ami kicsit lefá­rasz­tot­ta a lányo­kat, de nem marad­tak soká­ig éhe­sek, mert a fel­vá­got­tas pult­nál jár­va meg­kér­dez­te tőlünk az eladó néni, hogy húst ehetnek‑e, és ami­kor mond­tuk hogy igen, kanya­rí­tott Katá­nak egy sze­le­tet, és oda­ad­ta, hogy sze­gény ne hal­jon éhen:) Lehet hogy majd itt­hon is bepró­bál­ko­zok ezzel a Spar­ban:)

Ma haj­nal­ra elért hoz­zánk a rossz idő, azóta esik és max 10 fok van, úgy­hogy a mai nap­ról sokat nem tudok nyi­lat­koz­ni, taka­rí­tás, orr­szí­vás, láz­csil­la­pí­tás és sok sírás jel­le­mez­te a mai napot, de mos­tan­ra sze­ren­csé­re mind­két manó alszik.

Vége­ze­tül néhány dolog, ami még erre a hét­re jel­lem­ző volt:

- a levél­szek­rény min­dig tele van, leg­több­ször saj­nos csek­kel, de folya­ma­to­san érkez­nek a züri­chi napi­la­pok, kb két hónap­ra elég olvas­ni­va­lóm van, min­den­ki azt akar­ja, hogy az ő lap­já­ra fizes­sünk elő:)

- Laci csü­tör­tö­kön dél­után adta le a társ­bank­kár­tya igény­lést, teg­nap meg­jött a pin­kód, ma pedig a kár­tya is, no com­ment

- Rafz­ba való beje­lent­ke­zés­kor kap­tunk egy nagy pak­kot, ben­ne min­den lehet­sé­ges infor­má­ci­ó­val, tér­kép­pel, ese­mény­nap­tár­ral, isko­lai nap­tár­ral, gye­rek­prog­ra­mok elér­he­tő­sé­gé­vel, két pél­dány szí­nes 2012-es nap­tár­ral, ami csak azt tar­tal­maz­za, mikor milyen hul­la­dé­kot visz­nek el (na, az nagy szí­vás, kez­dünk bele­ful­lad­ni a sze­lek­tív sze­me­tünk­be, szom­bat dél­előtt van nyit­va a hul­la­dék­gyűj­tő udvar, és pont lekés­tük, sima sze­me­tes­zsák­ba nem érde­mes dob­ni, mert a 35 lite­res darab­ja két frank~500Ft)

- a lányok elkezd­tek a takony­kór és a köl­töz­kö­dés tete­jé­be még dur­ván fog­za­ni is, Katá­nak már rög­tön két fel­ső rágó­fo­ga kibújt, vic­ce­sen néz ki:) e mel­lett átlag két­na­pon­ta vala­me­lyi­kük belá­za­so­dik, köszön­he­tő­en a ren­ge­teg oltás­nak, ami­ket indu­lás előt­ti napon kap­tak…

Hosszú, és néhol össze­füg­gés­te­len poszt lett ez, de sok min­den tör­tént egy hét alatt, jövő héten már remél­he­tő­leg tömö­rebb írás­sal jövünk! Puszi min­den­ki­nek!

4 Replies to “Grüezi!”

  1. Szi­asz­tok!
    Oru­lunk, hogy sze­ren­cse­sen meg­er­kez­te­tek es jol megy a beil­lesz­ke­des is! :)
    Mi Reut­te­ban lakunk (Auszt­ria), de mi is Nemet­or­szag­ba jarunk beva­sa­rol­ni, mert Auszt­ria­nal is olcsobb, hoz­zank is nagyon kozel van a hatar :)
    A sze­lek­tiv sze­me­te­les itt is nagyon megy es az elvi­tel neha itt is nehez­kes :)
    Meg­nez­tem, 236 km-re lak­tok tolunk, ugy­hogy vala­mi­kor ossze­fut­hat­nank szom­sze­dok! :)
    Tova­b­bi kel­lem­mes illesz­ke­dest, nagyon izgal­mas az elso ido­szak! A lanyok­nak job­bu­last, sok puszi Nek­tek!
    Gabi, Gabor

  2. na szu­per, hogy jelent­kez­te­tek vég­re :-) örü­lök, hogy végül min­den jól ala­kult, és vár­juk a továb­bi beszá­mo­ló­kat :-)
    (a hideg ide is meg­ér­ke­zett, úgy­hogy a strand­idő­nek lőt­tek.)

  3. Heló’­tok,

    Nagyon szép írás, kicsit mint­ha közel len­ne a szán­tó­föld :)
    Vigyáz­za­tok maga­tok­ra, aztán vár­juk a híre­ket!
    ja és az egy­ház­adó nagy szí­vás itt is, olyan 800EUR / fő / év, nem baga­tell összeg, Krisz­ta (Gár­do­si Peti barát­nő­je) most mond­ta le sike­re­sen 1 év után, de azóta jött már pár csekk­je.

    sok örö­möt:) és továb­bi képe­ket! :)
    Pityu­ék

  4. Ez az, így nagy­já­ból tud­juk, mi van vele­tek akkor is, ha nem beszé­lünk. Csak marad­jon rá idő a későb­bi­ek­ben is.
    puszi mind­nyá­ja­tok­nak E+Gy

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *