Kategória: nem jó
-
ZP & Rio
Bennem felmerült, hogy mi lenne, ha egy spontán alakult csoportosulás odamenne szépen ehhez a két kedves kis szórakozóhelyhez, és spontán lebontaná a sárga barna földig, szevasz. Lenne‑e lovasroham, lenne‑e kardlapozás, lenne‑e sortűz. Amennyiben lenne ilyen fellépés, én jövőre elkezdek építkezni mondjuk a Deák téren. Ott az a szép nagy park, viszek téglát, és felhúzok egy…
-
Tesco Gazdaságos Hejesírási Szabájzat
Rég nem jelentkeztem, sok minden történt, majd talán utolérem magam. De nem is ez a fontos most. Aú. Nem is tudok erre mit mondani, majd jővvők valamikor vissza, ide.
-
A szerencse fia és a BKV
Reggel direkt korán keltem. 7.15 táján hagytam el a házat, és elindultam a HÉV-megálló felé. 200 méterről láttam, hogy nyitott ajtókkal áll a HÉV, hát elkezdtem futni. 150 méterre voltam, mikor megszólalt az indítócsengő. Ekkor fékeztem, mert hát úgysem érem már el. Persze ilyenkor jön az, hogy a HÉV még egy percet áll nyitott ajtókkal,…
-
MiZo, a szátok íze szerint
Mai második témánk nem más, mint a tej. Történetünk kb. 1 hónapja kezdődött, mikor Regi (és Nusi) a csepeli Teszkó nevű szatócsboltot vásárlás céljából felkereste. Bevásároltak mindenfélét, többek között egy karton (12 x 1 liter) 1,5%-os, UHT‑s, tégladobozos MiZo tejet. Hazavitték, ugrunk az időben. Pár nappal később elfogyott a korábbi, szintén MiZo tejünk, így hát az…
-
Az öreg bácsi és az emós srác
86-os busz, megyünk a Császár-Komjádi uszoda felé. Öreg bácsi megindul durván, áttör az embereken az ajtó felé, majd ott szembetalálja magát az emós sráccal. Öreg bácsi: Hé, jeleznék! Szeretnék leszállni! Emós srác: … Öreg bácsi: Jeleznék! Nem tudok jelezni! Hé! Merthogy az öreg bácsi az ajtóra erősített gombbal akarta leszállási szándékát jelezni. Emós srác: … Merthogy az emós…
-
ET zu haus
Ma megyek haza, végre :) Tegnap ott hagytam abba, hogy sok a meló. Annyira sok volt, hogy tegnap este nem tudtam mást csinálni, mint hazamenni, és beleesni az ágyba. Szerencsére esés közben kezem ügyébe akadt a szobaszolgálat telefonszáma, és rendeltem egy pizzát… Nem kellett volna. Már sokszor hallottam, hogy Olaszországban a legrosszabb a pizza, és tényleg. Kaptam…