Szerző: Laci
-
Szoba kilátással
Elöljáróban annyit, hogy reggel kiderült, az S‑Bahnon van első osztály, ülőhelyekkel. Be is ültünk, és mivel nem volt kaller (eddig még egyszer sem láttuk), ott is maradtunk, nem pedig az állóhelyeknél nyomorogtunk. Vége az első hétnek. Ennek örömére délelőtt (meg egy kicsit délután is) ki kellett töltenem egy tesztet, ahol az eddig megszerzett tudásomat mérték…
-
Már csak nyolcat kell aludni…
Ez az ágy szörnyű. Olyan nehezen engedi el az embert. Annyira puha. Hatalmas. Csak éppen üres… A reggeli folyamán ezúttal meglátogattam a gőzölgő ázsiai sarkot, ahonnan valamilyen sült halkockákat zsákmányolva tértem vissza az asztalhoz. Az íze olyan sima hal, ellenben szörnyen büdös volt. Nem baj, legalább ezt is kipróbáltam. (A hotelben annyi kínai meg japán van,…
-
Amikor nincs kedved és erőd meccsre menni…
Regi tegnap éjszaka előre nem megfontolt szándékkal betört egy üvegajtót. Ami ennél sokkal rosszabb az az, hogy az orrával tette… Éppen MSN-en beszélgettünk, mikor hosszabb ideig nem írt semmit. Egyszercsak csöng a telefonom: ő hív. Kiderült, hogy be akart menni a konyhába, aminek az ajtaja mindig nyitva van. De ezúttal nem volt, ő meg nem…
-
Huszonötödike, kedd
Tegnap este abban maradtunk, hogy álmos és fáradt vagyok. Ez a mai reggelre kismértékben elmúlt, de egy-két órát még szívesebben töltöttem volna abban a fantasztikusan puha ágyban, mint a vonaton. Ha reggel, akkor reggeli. Ami pedig ebben a hotelben reggeli címszó alatt folyik, az durva nagyon. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni, péksüteményből…
-
FurtBlog: az első nap
Kelés 3:45-kor, felszállás valamikor 7 előtt. Fél 9‑kor már Frankfurt repterén voltunk, amiről röviden meg is emlékeznék kicsit. Én ekkora repteret még életemben nem láttam. Ameddig a szem ellát, addig mindenhol reptér, balra reptér, jobbra reptér, előre meg megy a busz vagy 10 percig. Hatalmas buszgarázs a terminál alatt, kiszállás után szintén tíz perc séta…
-
Spf!
Tegnap sikeresen bevásároltunk, melynek eredményeképpen ruhatáram két nadrággal, két pulcsival, két hosszúujjú pólóval, egy övvel, egy inggel és egy pár cipővel bővült. Fizetés minden esetben céges hitelkártyával, szóval meg lesz még a böjtje ennek. Sebaj. Már csak két nap…
