Un Capitano

alkotói válság + foci vébé = 0 poszt
Ebből következik:
alkotói válság = – foci vébé
Viszont ha már foci vébé, akkor előszedek egy májusi történetet, ami – mit ad Isten? – épp a focival kapcsolatos.

Szóval azon a hétvégén, amikor Forma-2-es autót vezettem (vasárnap), akkor sikerült elmennem életem második Internazionale-meccsére is. (Az elsőről itt írtam: Inter — Fiorentina élménybeszámoló.) Amikor kiderült, hogy az autóversenyzésvezetés Milánó mellett lesz, rögtön arra gondoltam, hogy ha már az ember ennyit (majdnem 300 km!) utazik, akkor muszáj meccsre is menni. Néhány héttel korábban még úgy volt, hogy vasárnap délután játszik aznap az Inter (a Lazio ellen, micsoda presztízsmeccs!), de aztán változtattak az időponton, és átrakták a meccset szombat estére. Tökéletes.

Most írhatnék hosszan az odaútról Csepivel és Andrissal, Milánóról, a pizzákról, a közlekedésről vagy a Sforza-család hatalmáról. Nem fogok, a lényegnél maradok. Az összes többi információ és sztori helyett álljon itt egy mozgógép. Ahogy a ősi kínai bölcsesség mondja: egy gif többet mond két jpg-nél.

A milánói dóm előtt

Mint az utóbb kiderült, egy igen emlékezetes Inter-meccset sikerült beszervezni, ti. ez volt Javier Zanetti utolsó meccse az Interben, a San Siróban. Zanettiról elég annyit tudni, hogy augusztusban lesz 41 éves, 19 szezont húzott le fekete-kékben, 15 évig pedig csapatkapitány is volt. Szóval Javier ezen a meccsen búcsúzott a szurkolóktól, pontosabban a szurkolók búcsúztak tőle.

A kezdőcsapat kihirdetésénél derült ki, hogy Zanetti legfeljebb csereként állhat be, mert Mazzarri mester edző csak a kispadra ültette le. Kapott is Walter hideget-meleget, de leginkább jó sok vaffanculót.

Csepivel még a szelfizésnél tartottunk, illetve próbáltunk becsekkolni facebookon és foursquare-en, amikor már hátrányba került az Inter (2′ Biava, 0-1). Mit mondjak, nem volt az a nagy öröm a stadionban, kissé megfagyott a levegő. Szerencsére 5 perc után egyenlített az Inter (7′ Palacio, 1-1), majd szűk fél óra elteltével már ők vezettek (34′ Icardi, 2-1), és rúgtak még egyet (37′ Palacio, 3-1). Félidőben tehát már jó volt a hangulat, csak Zanetti (un Capitano = a kapitány) nem játszott még egy percet sem. Viszont minden alkalommal, amikor feltűnt valahol – bemelegítés az oldalvonal mellett, egy korty szörpi a kispadon stb. – az egész stadion egy emberként őrjöngött. Amikor aztán a végre becserélték az 52. percben, a stadion konkrétan felrobbant.

Zanetti a maga 40 évével úgy játszott, mint aki most mutatkozott be a csapatban, és meg akarja győzni az edzőt, hogy legközelebb is számíthat rá. Lelkes volt, megállíthatatlan, és elképesztően alázatos. Már akkor tapsolt mindenki, amikor felé szállt a labda, és teljesen mindegy volt, hogy bedobást harcolt ki, cselezett, beadott vagy elvesztette a labdát. Zanettit egyszerűen imádják, a visszavonulása kapcsán kialakult hangulatról meg annyit, hogy a meccs után nem egy anyagyilkosnak kinéző drukkert láttam könnyezni. De hol van még a meccs vége?!

A második félidő az ünneplés jegyében telt, a Lazio kedvesen asszisztált ehhez. Mintha lett volna még egy Inter-gól (79′ Hernanes, 4-1), de ez már senkit sem izgatott. A bíró lefújta a meccset, és – mindenki a helyén maradt. Mindjárt este 10 volt az idő, és senki sem ment haza. Zanetti eltűnt az öltözőben, a többiek kint maradtak a pályán. Sőt, egyre többen gyülekeztek, lehetett tudni, hogy itt és most valami felejthetetlen ünneplés lesz. Meg is érkezett egy 100XL méretű “4 Zanetti” mez, amit leraktak a kezdőkörbe. Miközben a stadion Zanettit éltette, a kivetítőkön összeállításokat mutattak arról a néhány (858!) meccsről, ami interesként megadatott neki. A játékosok, vezetők, barátok, pályamunkások, mosónők és egyéb személyzet felsorakoztak a játékoskijáró és a pálya közepe között, és díszsorfalat álltak. Aztán kb. egy órával a meccs lefújása után Zanetti kijött az öltözőből, és bevonult középre.

Kapott mikrofont, nyilatkozott (természetesen olaszul), aztán éljenezték, körbehordták a gigamezt, ő is ment pár kört a feleségével és a három gyerekével. Mi negyed 12-kor jöttünk el a stadionból, de akkor még nagyban tartott az ünneplés.

Köszi, Javier!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *