Inter – Fiorentina élménybeszámoló

Sikerült egy hónapig egy fél bejegyzést se írni, mindig volt valami, ami miatt nem volt túl sok időm (pl. elutazás – ld. lenn, órára járás, ZH-zás, és akkor még a hétköznapokról nem is beszéltünk). De most! Kihasználom az alkalmat, hogy ma végre nincs suli, nincs semmi olyasmi, ami miatt ne rakhatnám a laptopot a hasamra, és ne írhatnám meg, milyen is volt élőben megnézni egy Inter-meccset a San Siro-ban (gyk. az Inter egy olasz fociklub, a San Siro egy olasz stadion).

2009. november 29. volt a nagy nap. Hogy, hogy nem, sikerült úgy alakítanom egy üzleti (hú!) utat, hogy valami fatális véletlen folytán pont aznapra esett az Inter-Fiorentina meccs. Reggel repültem, leraktam a cuccaimat a szállóban, aztán egy térképpel felszerelkezve nekivágtam a városnak. Már kapásból számos problémával szembesültem, mivel a hotel a város északi végén volt, a stadion pedig a nyugati részen, a kettő között nyilván nincsen semmilyen egyenes út, csak ha beutazol “középre”, aztán irány “balra”. Így is tettem, és minden szépen alakult volna, ha nem szakad az eső egész álló nap. Így viszont konkrétan combig (alulról, mielőtt valaki rosszra gondolna) áztam át, mire végre-valahára eljutottam a stadionig. És még volt több mint két óra a kezdésig :)

Útközben elég sokat bolyongtam a városban, akkor nyugodtam meg, amikor megtaláltam ezt a pályaudvart, ami metrómegálló is volt. Itt aztán vettem €5-ért egy márkás esernyőt, hogy legalább felülről legyen valami eső elleni védelmem. (Három lépésre az árustól találtam ugyanolyan esernyőt €3-ért is, sebaj.)

Az eső tehát szakadt. Esernyőm volt, vízálló cipőm nem, jegyem sem, mert neten keresztül, bankkártyával vásároltam belépőt, és az ugye úgy működik, hogy kinyomtatod a vócsert, aztán majd valamikor átveszed a jegyet. Itt volt egy kis kavarás, mert össze-vissza küldözgettek minket, nem nagyon tudta senki, a netes jegyátvétel hol és főleg mikortól lesz. Aztán végre csak sikerült, közelharcos (krav-maga, érted) sorbanállást követően megkaptam a jegyet, amelyre oly sokat vártam :)

Jegyem

Itt jegyeznék meg néhány érdekességet:

  • A jegy névre szól, csak igazolvánnyal veheted át. Mielőtt bemennél a stadionba, ott is ellenőrzik a személyazonosságodat még egyszer.
  • A jegy helyjegy, oda kell ülnöd, ami rajta van. Szektor, sor, szék, teljesen visszakövethető, hogy ki hol ül, talán ezért nincsenek olyan botrányok Olaszországban, mint nálunk.
  • Jegyet venni csak Interneten érdemes. Nézelődtem mindenfelé, megtaláltam például a Pegazus Sport Tours nevű céget, ahol szintén árultak jegyeket. Csak éppen kb. +150%-os áron. (Én €36-ért vettem második karéjos jegyet, ők 16000Ft-ért adták a harmadik karéjosat, és még 4000Ft kezelési költség is lett volna.)

No, elég is volt ennyi rizsa, menjünk be a stadionba! Ez a San Siro nagyon jól meg van csinálva, a sok tízezer embernek olyan közlekedési útvonalakat alakítottak ki, hogy sehol se legyen dugó. Itt például megyek fel a 225-ös szektorba, lépcsőn, ami felmelengette korábbi lépcsős élményeimet.

Végre tehát bejutottam, megtaláltam a jó szektort, a jó sort, a jó széket. Még mindig volt egy óra a kezdésig, úgyhogy volt időm nézelődni, videózni, fotózni. Ezt láttam, ha felálltam, előrementem két lépést, és körbenéztem.

Ekkor ilyen állapotban voltam. Nem röhög, el voltam ázva, mint a legszebb schönherzes bulikon.

Elázván

Ha szépen helyet foglaltam a helyemen, akkor se volt sokkal rosszabb a kilátás, mindent láttam. Az online jegyvételnél volt olyan opció, hogy kiválasztod a szektort, és benyomod, hogy “best view” – na, így kaptam ezt a jó kis helyet.

Ücsörögtem, közben melegítettek a csapatok, miniléghajót vittek körbe a pálya szélén, amin az egyik szponzor hirdetése volt felakasztva, a szurkolók beszélgettek, énekeltek, mindenki jól elvolt. Aztán szép lassan közeledett a kezdés időpontja, és jött végre-valahára a bemutatás. Nos, ez is kicsit másképp néz ki, mint nálunk, lásd alább.

For the record, ez volt az összeállítása annak az Internek, amit életemben először, de remélhetőleg nem utoljára élőben, személyesen, stadionban láttam:
12 Julio Cesar – 4 J.Zanetti, 6 Lucio, 25 Samuel, 26 Chivu – 5 Stankovic, 19 Cambiasso, 11 Muntari (8 Thiago Motta; 73′) – 7 Quaresma (30 Mancini; 73′), 22 Milito (14 Vieira; 87′), 9 Eto’o


Ekkor már tényleg csak pár perc volt hátra, a stadion szép lassan megtelt, így nézett ki.

MECCS
Videót a meccs alatt nem csináltam, majd letöltöm valahonnan, és megnézem, hogy lássak is valamit :) Egyébként egész jó kis meccs volt, annak ellenére, hogy jó sokat kellett várni az egyetlen gólra. Végig nagyon nyomott az Inter, kevés lehetősége volt a Fiorentinának. Volt két meg nem adott gól, amit azért alaposan megünnepeltünk, a vendégeknek volt egy hatalmas helyzetük (talán kapufa lett), és amikor már mindenki azt hitte, marad a döntetlen, Milito kiharcolt és értékesített egy 11-est. Nyertünk, 1-0, bőven elég, ez is 3 pontot ér.
Ami még érdekes lehet, az a szurkolók hozzáállása. Magyar aggyal fel nem fogható, hogy milyen érzés egy olyan csapatnak ténylegesen szurkolni (úgy értem, hogy meccsre járni, abban a városban élni, olyan nemzetiségűnek lenni), ami ilyen szinten áll. Milyen lehet már azt hallani, hogy eladják az Ibrahimovicot, de jön cserébe az Eto’o? Milyen már az, hogy nem azért szorítasz, hogy a csapatod egyáltalán bejusson a BL-be, netán gólt is lőjön, hanem hogy megnyerje azt? Szomorú dolgok ezek. A szurkolók tehát alapvetően teljesen máshogy állnak a csapathoz, mint mi, magyar huligánok. Annyira tudnak örülni a legkisebb ügyes megmozdulásnak, annyira tudják szeretni a játékosokat, annyira együtt élnek a meccsel, hogy az csak na. A mellettem ülő úr a 80. perc tájékán (0-0) valami miatt felugrott, majd visszaült, és dörzsölgette a tenyerét. Látszott rajta, hogy élvezi a meccset, azért izgul, hogy nyer-e a csapat, hogy talál-e valaki egy gólt. Nem kellett neki ahhoz egy 10-0-ra nyert meccs, hogy élvezze az egészet, elég volt annyi, hogy a kedvenc csapatát láthatta élőben, világsztárok voltak a pályán, és mindenki hajtott.
Vannak játékosok, akiket nagyon szeretnek (pl. Zanetti), meg szegény Quaresma, akit nagyon nem, de például ha ő került helyzetbe, és jól lőtt, akkor nagyon megtapsolták, nagyon szerették legalább 10 másodpercig. És persze ha Zanetti rontott, akkor ment a váffánkúlózás is. Mindent összevetve: örülnek, ha valami jól sikerül, anyáznak, ha nem, és minden pillanatát élvezik a meccsnek.

Tavasszal milánói derbi, valaki?

2 Replies to “Inter – Fiorentina élménybeszámoló”

  1. utos!! irigyellek, bar nem pont a San Siro miatt, engem inkabb az Old Traffordra huz a szivem persze.

    a meccslatogatasra terjunk vissza amikor megint osszesorsoljak a MU-t az Intereddel!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *