Heti (havi?) összefoglaló

Nem lehet azt mon­da­ni, hogy “hej, de sokat blo­gol ez a Laci mos­tan­ság”. Mert tény­leg nem. Min­dig van vala­mi ok, hogy miért nem, de leg­fő­képp az, hogy 1.) nap­köz­ben van más, 2.) hála a csúcs­ka­te­gó­ri­ás lap­to­pom­nak, kvá­zi olyan, mint­ha nem is len­ne lap­to­pom (10 kilós vas, wifi nél­kül — érzed).

De most blo­go­lás van. Mai blo­gunk támo­ga­tó­ja Regi, aki oda­ad­ta a lap­top­ját. Nem tehe­tek hát más­ként, csak ahogy a nép akar­ja: meg­haj­lok s írok.

Na, mik is vol­tak az elmúlt egy hétben?

Hét­fő — pén­tek: “nem volt sem­mi”, hogy Regit idéz­zem. És tény­leg. Fel­kel az ember szé­pen 7‑kor, össze­ké­szü­lő­dik, mun­ká­ba megy, dol­goz­gat, haza­jön, pihen, Regizik.

Ez a pihen c. idő­töl­tés­nek az egyik lehet­sé­ges alter­na­tí­vá­ja. Megint elkezd­tem egy kar­kö­tőt, bár már vagy két hete egy cso­mót nem tet­tem érte kereszt­be. De majd!

Ez meg egy másik alter­na­tí­va. Vet­tünk egy Monopoly‑t, ami azért dur­vás, mert­hogy Itt és Most az alcí­me. Ez azt jelen­ti, hogy nincs ben­ne játék­pénz, viszont van ben­ne egy elekt­ro­ni­kus (!) kár­tya­le­ol­va­só, és hat bank­kár­tya. Ha vala­ki vala­mit fizet, akkor oda­ad­ja a kár­tyá­ját a ban­kár­nak, és az szé­pen elvég­zi a transz­plan­tá­ci­ót tranzakciót.

Szom­bat: ez most nagyon sűrű nap volt.

Elő­ször is, kipi­hen­tük magun­kat, aztán én elmen­tem suli­ba. Hú, nem volt ilyen — mió­ta is? Elő­adá­son utol­já­ra 2007 ele­jén vol­tam, Tőzs­dei spe­ku­lá­ció c. két­k­re­di­te­sen, ami a BME-es pálya­fu­tá­som utol­só karó­ja volt! :)

Szó­val talál­ko­zunk Bálint­tal, aztán irány a Tavasz­me­ző utcai BMF “kam­pusz”. Nem egy Lágy­má­nyos, de hát sebaj. Első óránk: Menedzs­ment alap­jai. A tanár bácsi egy­részt vic­ce­ket mesélt, más­részt poli­ti­zált, nem nagyon jegy­ze­tel­tünk tehát. De hát minek is, ha min­dent a seg­günk alá tol­nak — nyom­ta­tott jegy­ze­tek, elekt­ro­ni­kus jegy­ze­tek, segéd­le­tek, van min­den. Utá­na meg jött a leen­dő ked­venc tárgy: Műsza­ki ábrá­zo­lás. Jáj! Na, ezzel lesz­nek gon­dok. Raj­zol­ni kell majd, nem is egyet, hanem rög­vest hatot, már­mint ilyen raj­zo­kat. Ez egyéb­ként ere­de­ti­leg nyolc lett vol­na, csak nem kap­tunk tan­köny­vet, így egy kol­lé­ga leal­kud­ta a házi mennyi­sé­gét. Ennyi sze­rin­tem elég is egy­elő­re a BMF-ről, majd lesz még sok vicces.

Ezt köve­tő­en nem men­tünk seho­va a Kul­túrá­lis Örök­ség Nap­jai apro­pó­ján, de majd­nem. Mesi­ék men­tek, jó nekik. Én viszont lát­tam az Alföl­dit a Nem­ze­ti­ben, wow.

Este viszont men­tünk buliz­ni kemé­nyen. Jäger a kéz­be, irány a város! Behé­vez­ve, bevil­la­mo­soz­va (mel­let­tünk uta­zott Gábor Gábor Gábor Gábor Gábor Gábor a Szom­szé­dok­ból, oko­sab­bak ked­vé­ért Kol­tai János szí­nész úr), bebu­szoz­va elér­tük az Ete­le teret, ott is a Ska­ra­be­usz nevű kocs­mát. (Amit egy­részt lehet, hogy nem így írnak, más­részt meg lehet, hogy nem kocs­ma, hanem disz­kó, de kicsi­re nem adunk.) Itt Peti­nek, volt gimis osz­tály­tár­sam­nak plusz barát­nő­jé­nek volt a zárt­kö­rű (hú) buli­ja. Az igaz­ság­hoz hoz­zá­tar­to­zik, hogy Regi­vel úgy men­tünk oda: ott leszünk egy-két órát, aztán húzunk vala­mi jobb buli­ba. No, ebből aztán nem lett sem­mi, mert vala­mi hihe­tet­len jó kis par­ty lett az egész. Ehhez három dolog kel­lett: tár­sa­ság (sok volt VPG‑s, szi­asz­tok), ingyen pia (köszi, Peti!) és — kara­oke! Szé­pen berúg­tunk, Regi tol­ta a (dupla)vodka-narancsokat/redbullokat, én meg ittam min­dent, amit aján­lot­tak. Így aztán sike­rült bátor­ra innunk magun­kat, és az este folya­mán kb. 10 per­cen­ként men­tünk éne­kel­ni. És ez így ment kb. 2‑ig!

A tel­jes­ség igé­nye nél­kül a track­list, amit a jövő­ben is haj­lan­dó­ak vagyunk vál­lal­ni min­den­fé­le buli­kon kara­oke végett: Sho­uld I Stay Or Sho­uld I Go; Száj­ber­gye­rek; 16 ton­na feke­te szén; Bala­to­ni nyár; As Long As You Love Me; Hou­se Of The Rising Sun; Micso­da nő ez a fér­fi; Hel­lo tou­rist; Hey Jude; …

Aztán átmen­tünk a Szo­ná­tá­ba megest, ahol két Hei­ne­kent ittunk, és két­ezer forin­tot fizet­tünk… Leg­kö­ze­lebb tes­sék kifi­zet­ni a fogyasz­tást, ked­ves isme­rő­sök és kevés­bé isme­rő­sök, mielőtt lelép­tek. Köszi :)

Vasár­nap: jaj, az a más­nap… A nyom­da­gép-máni­ás alat­tunk­la­kó egész nap fúrt, már­mint szó sze­rint. Jó is így pihen­get­ni. Evés, rege­ne­rá­ló­dás, vásár­lás, este még kis bará­ti szössze­nés, ennyi.

Hét­fő: Regi fel­ment egy barát­nő­jé­hez a Nagy­kör­úton. Ez kevés­bé érde­kes, viszont az ablak alatt egy kocsi szé­pen bele­ro­hant egy sze­gény Com­bi­nó­ba, ami kis­sé elfá­radt. Fél órá­val később hely­szí­nel­tünk egy kicsit, és sike­rült szert ten­nünk két, fel­be­csül­he­tet­len érték­kel bíró Com­bi­no-darab­ká­ra :) Aztán haza­fe­lé prank­el­tünk egy kicsit…

Szó­val amíg vár­tuk anyut, addig a meg­szer­zett darab­ká­kat a fent lát­ha­tó módon elhe­lyez­tük a becses gép­jár­mű­vünk elé, és mikor meg­jött az én anyu­kám, meg­kér­dez­tük, hogy “ezt a par­ko­lást hogy sike­rült így meg­ol­da­nod”? Anyu kicsit elhűlt, de a mara­dan­dó szív­ká­ro­so­dást meg­elő­zen­dő elkezd­tünk nevet­ni, mek­ko­ra prank volt már ez. Kicsi. Nem baj, mert a mienk :)

És akkor kb. utol is értük magun­kat. Talál­ko­zunk 2009-ben (biz­to­san), addig meg remélhetőleg!