Karácsonyi síeléses élménybeszámoló

Sen­ki sem talál­ná ki, hogy hol vol­tunk idén utol­já­ra síel­ni: Saas-Fee­ben. Ha nem let­tem vol­na ott, csak olvas­nám, akkor már én is unnám.

Decem­ber 22-én, szom­bat dél­után érkez­tünk. Elfog­lal­tuk a szál­lást, ami lég­vo­nal­ban 30 méter­re volt a tavaly szil­vesz­te­ri kecó­tól, szó­val isme­rős volt a kör­nyék. A kilá­tás az ablak­ból elvi­sel­he­tő volt.

Kipa­kol­tuk a cuc­ca­in­kat, Regi pél­dá­ul (aki ugye nem síel­het még) stíl­sze­rű­en a sícuc­co­kat helyez­te el a közös helyi­sé­gek­be. Ami­kor fel­akasz­tot­ta a síba­kan­csa­i­mat az egyéb­ként fűt­he­tő bakancs­tar­tó fal­ra, akkor szólt nekem, hogy van egy másik feke­te bakancs, ami­vel majd ne kever­jem össze. Az enyém 45-ös, a másik 42-es; az enyé­men az olda­lán alul nincs piros csík; illet­ve az enyém aljá­nak a kiala­kí­tá­sa tel­je­sen más, szé­le­sebb és hosszabb, mint a másik. Tehát fér­fi­szem­mel néz­ve két tel­je­sen azo­nos pár síba­kancs­ról beszéltünk.

O. nap (vasárnap)

Az ötlet az volt, hogy mivel hét­fő­től a három síké­pes csa­lád­tag síis­ko­lá­ba ment, ezért hasz­nál­juk ki vasár­na­pot, és síel­jük be magun­kat. Dél­előtt még egy kicsit szüttyög­tünk, így kb. fél 11 körül ter­vez­tük az indu­lást. Fel­öl­töz­tünk (alá­öl­tö­ző, sízok­ni, polár pul­csi, sínad­rág és ‑kabát stb.), majd kimen­tünk, hogy a fel­sze­re­lés mara­dék részét is magunk­ra app­li­kál­juk. Öröm­mel kons­ta­tál­tam, hogy csak egy feke­te síba­kancs van a táro­ló­ban, így nem kell vissza­em­lé­kez­nem, hogy melyik az enyém, mert ugye csak ez lehet az. Fel­rán­ci­gál­tam a lába­im­ra a bakan­cso­kat, nehe­zen jöt­tek fel, nyo­mott min­den­hol, de gon­dol­tam, hogy majd jobb lesz, a síe­lés az már csak ilyen kényel­met­len sport.

Kisé­tál­tunk a tőlünk 600 méter­re talál­ha­tó sípá­lyá­hoz. A sport­pá­lyán (ami nyá­ron tenisz- és fut­ball­pá­lya, télen pedig egy baro­mi nagy havas tér) mond­tam a köl­kök­nek, hogy fel­csa­to­lunk (gy.k. a léce­ket a bakancs­ra csat­la­koz­tat­juk), és így hala­dunk tovább. Ők ezt viszony­lag gya­kor­lot­tan és ügye­sen abszol­vál­ták, én viszont küsz­köd­tem. Bele­lép­tem a kötés­be a bakanccsal, és meg­le­pőd­ve kons­ta­tál­tam, hogy a bakancs ápri­lis óta vagy 3 cen­ti­vel össze­ment. Biz­tos a külön­bö­ző hőtá­gu­lá­si együtt­ha­tó a bakancs és a léc között, eset­leg a Cori­o­lis-erő — gondoltam.

Szó­val sike­re­sen fel­vet­tem a lábam­nál 3 szám­mal kisebb bakan­csot. Síel­ni nem csak a fáj­da­lom­tól, de az elté­rő kötés­mé­ret­től sem tud­tam. Lecsa­tol­tat­tam a gye­re­ke­ket, és haza­in­dul­tunk. Menet köz­ben Regit tele­fo­non update-eltem, hogy mire haza­é­rünk, már lecsil­la­pod­ja­nak a kedé­lyek egy kicsit. Haza­ér­tünk. A bakan­csom sehol. Nem baj, leg­alább tudunk együtt ebé­del­ni délben.

Dél­után haza­ért Uwe, a másik ven­dég, aki az én bakan­cso­mat vet­te fel. Mond­ta nekem, ami­kor talál­koz­tunk, hogy “elcse­rél­tük a bakan­csa­in­kat”. Elcse­rél­TED, gon­dol­tam, de mivel A2/B1 szin­tű néme­tem­mel min­den igét jelen­idő E/3‑ban hasz­ná­lok, inkább nem mond­tam semmit.

3 körül újra fel­ke­re­ked­tünk, hogy a napot még­is­csak egy kis síe­lés­sel zár­juk. Elő­ször a len­ti pályá­kon csúsz­kál­tunk kicsit, de ezt hamar meg­un­tuk. Mond­tam a köl­kök­nek, hogy akkor men­jünk fel a hegy­re, gye­rek még az idő, egy csú­szás simán bele­fér. Vélet­le­nül rossz fel­vo­nó­ra száll­tunk, így arra a hegy­re men­tünk fel, amit pont el akar­tam kerül­ni. Fura is volt, mert alig vol­tak raj­tunk kívül a gon­do­lá­ban, és azok az embe­rek is mind a fen­ti étte­rem­be men­tek, nem síel­ni. Sebaj, leg­alább lesz hely a pályán.

Volt. Raj­tunk kívül egy terem­tett lélek sem volt. Elkezd­tünk lecsúsz­ni hár­mas­ban, elöl Zizi, utá­na Kata, aztán én. A pálya jeges és buc­kás volt, kb. 30 méte­ren­ként vala­me­lyik gye­rek elesett, és per­ce­ket töl­töt­tünk el, amíg újra el tud­tunk indul­ni. Az egyik külö­nö­sen nehéz sza­kasz­nál Zizi elej­tet­te a bot­ját, til­ta­ko­zá­som elle­né­re Kata lecsa­tol­ta a lécét, és a botért indult. Itt már érez­tem, hogy baj lesz.

Én is lecsa­tol­tam, és vissza­men­tem értük. A botot Zizi kezé­be nyom­tam, aztán pró­bál­tam vissza­nyom­ni Kata bakan­csát a cipő­be. Tele volt havas-jeges tört­me­lék­kel, leve­re­get­tem ezt a lábá­ról és a léc­ről, köz­ben lej­jebb csúsz­tunk, kezd­tük elöl­ről. Ekkor értek oda hoz­zánk a hegyimentők.

Jó sielők Önök? — kér­dez­te az egyik. Hogy­ne! — mond­tam kevés meg­győ­ző­dés­sel. Segí­tett fel­csa­tol­ni Kata lécét, aztán nekem is, ami­kor ugyan­úgy szen­ved­tem a saját léce­im­mel. Aztán mind elin­dul­tunk lefe­lé kon­voj­ban, mint egy nagy csa­lád, ahol néhány csa­lád­tag jól tud síel­ni, mi meg nem.

Két ilyen kis gye­rek­kel egye­dül a hegyen … — mond­ta a másik új bará­tunk. Hát igen, ez nem éle­tem leg­jobb ötle­te volt — ismer­tem be. Men­tünk tovább. Este 5 körül értünk a völgy­be. Eddig­re már tök sötét volt, alig lát­tunk vala­mit, ezen pedig a söté­tí­tős síszem­üveg sem segí­tett. Így lett vége a nul­la­dik nap­nak, amit sike­res­ként köny­vel­tünk el (hiszen élet­ben maradtunk).

1. nap (hétfő)

A nap jól indult: a saját bakan­cso­mat vet­tem fel. A “szom­széd” a magá­é­ra öles betűk­kel ráír­ta, hogy “UWE”, így töb­bet nem tud­tuk összecserélni.

A síis­ko­la 10-kor kez­dő­dött min­den nap, és dél­után 1‑ig tar­tott. A lányo­kat a piros király­nő cso­port­ba osz­tot­ták be (van­nak szí­nek meg szin­tek, zöld, kék, piros, feke­te, azon belül meg her­ceg­nő, király­nő, csil­lag), én a fel­nőtt hár­mas cso­port­ba kér­tem magam (itt csak 1 és 6 között van­nak cso­por­tok, unal­mas). Aztán kide­rült, hogy túl sokan vagyunk a cso­port­ban, ezért átrak­tak a job­bak közé, így — mint utóbb kide­rült — négyes­ke let­tem, pedig leg­utóbb ket­tes vol­tam. Nem baj, leg­alább lesz kihí­vás. Tanár­nak meg­kap­tam Fabi­ant, akit lát­tunk az SRF bi de Lüt­ben (ami egy ilyen meg­ha­tá­roz­ha­tat­lan TV-műsor a sváj­ci álla­mi csa­tor­nán, misze­rint ripor­te­rek elmen­nek vala­ho­va, és bemu­tat­ják az adott várost / tele­pü­lést / tér­sé­get), szó­val kije­lent­he­tő, hogy egy celeb lett a síoktatóm.

1. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x01
2. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x02
3. rész: «SRF bi de Lüt – Die Ski­leh­rer» in Saas-Fee 3x03

A nap jól indult: egész dél­előtt esett. Az eső és a hoz­zá tár­su­ló viha­ros ere­jű szél miatt min­den fen­ti pályát lezár­tak, így min­den­ki, aki aznap síel­ni akart, a len­ti két pályá­ra nyo­mult. Emi­att aztán 20–30 per­cig tar­tott min­den fel­vo­nós sor­ban­ál­lás, volt hát idő ala­po­san kipi­hen­ni a 2–3 per­ces csú­szá­so­kat. Köz­ben per­sze min­den­ki gyor­san átázott, és a folya­ma­tos után­pót­lás miatt egy­re mélyebb­re hatolt a ruhánk­ban a ned­ves­ség. Dél körül az eső elő­ször havas­eső­vé vált, aztán apróbb jég­da­rab­kák jöt­tek, és las­san átér­tünk hava­zás­ba. Köz­ben a hőmér­sék­let fagy­pont alá esett, emi­att a kabá­tok és nad­rá­gok elkezd­tek meg­fagy­ni, és min­den­ki­nek fur­csán dara­bos lett a moz­gá­sa. Az okta­tás 1 körül ért véget, a gye­re­kek­kel rohan­tuk haza, és ebéd után már ki sem mer­tünk jön­ni a lakásból.

2. nap (kedd)

Gyö­nyö­rű napos időnk volt, elállt a hava­zás is. A pályák jó álla­pot­ban, sok friss hóval vár­tak min­ket. A cso­por­tom­mal együtt fel­men­tünk az egyik maga­sabb hegy­re, ahol olyan dol­go­kat is gya­ko­rol­tunk, ami­ket egyéb­ként a len­ti liba­le­ge­lő­kön nem lehe­tett (pl. síe­lés). Itt már piros és feke­te pályák is vol­tak, nem csak kékek. Min­den­fé­le fel­ada­to­kat kap­tunk, fog­tuk magunk előtt meg a könyö­künk­kel a hátunk mögött a boto­kat, igye­kez­tünk pár­hu­za­mo­san síel­ve szűk kanya­rok­kal halad­ni. Men­tünk kigyó­ban, egy­más mel­lett szink­ron­ban, Fabi­an jó dol­go­kat taní­tott, tény­leg érez­tem, hogy fej­lő­dök. Az egyik utol­só csú­szás alkal­má­val csi­nál­tunk off-pis­te síe­lést is, ami­kor a kije­lölt pálya mel­lett men­tünk. Az egyik ilyen alka­lom­mal elvesz­tet­tem az ural­ma­mat a léce­im fölött, ugrat­tam ket­tőt-hár­mat, és hanyatt fek­ve bele­áll­tam a mély hóba. Nem érez­tem sem­mi ext­rát, de az okta­tó úr később mutat­ta, hogy sike­re­sen eltör­tem a léce­met, való­szí­nű­leg ahogy bele­üt­köz­tem egy nem lát­szó fatörzs­be vagy szik­lá­ba. Nem kell sem­mi komoly­ra gon­dol­ni, az egyik léc vége elha­sadt, és vic­ce­sen life­gett. Mikor már haza­ér­tünk, akkor szig­sza­lag­gal és pil­la­nat­ra­gasz­tó­val javí­tot­tam meg a bibit, de inkább nem fotó­zom le, hogy hogyan sikerült.

Dél­után a jó idő­re való tekin­tet­tel fel­men­tünk a lányok­kal síel­ni újra, de ezút­tal figyel­tem a helyes sífel­vo­nó- és pálya­vá­lasz­tás­ra. A síe­lés leg­alább annyi­ra jól ment, mint az ellen­fé­nyes fotózás.

3. nap (szerda)

A har­ma­dik napon síe­lő-pálya­fu­tá­som során elő­ször fel­ju­tot­tam a leg­ma­ga­sabb saas-fee‑i hegy­re léc­cel és cso­port­tal, az Allalin­nal. Erről azt kell tud­ni, hogy a leg­ma­ga­sab­ban futó euró­pai “met­ró” visz fel rá, ami­től még az is klauszt­ri­fó­bi­ás lesz, aki egyéb­ként tér­iszo­nyos. Szép, napos idő volt, ha tud­nék fotóz­ni, akkor ennél szebb képet is tud­tam vol­na lőni.

Dél­után megest fel­men­tünk a lányok­kal a magos­ba, és meg­ta­lál­tuk a nyu­ga­ti világ leg­je­ge­sebb feke­te pályá­ját. Ami­kor nem estem el, akkor azt vide­óz­tam, ahogy a lányok igen.

https://www.youtube.com/watch?v=qjx6_b4f5V0

4. nap (csütörtök)

Ezen a napon sem­mi emlí­tés­re mél­tó nem történt.

5. nap (péntek)

Kicsiny ám annál lel­ke­sebb cso­por­tunk (ami­ben a sváj­ci síok­ta­tón és magyar infor­ma­ti­ku­son kívül volt kazah-ujgur hölgy; hol­lan­dus úr; Kana­dá­ban szü­le­tett viet­ná­mi szár­ma­zá­sú hölgy, aki 25 év Dánia után került vala­hogy Svájc­ba; maláj ex-PM hölgy, aki most terem­ke­rék­pá­ros edző, Szin­ga­púr­ban élő brit — hogy csak néhá­nyat említ­sek) az első csú­szás alkal­má­val egy akko­ra tömeg­ka­ram­bolt hozott össze, ami­ben a 9 főből 8‑an ben­ne vol­tunk. Min­de­nünk min­den­ki más min­den­jé­vel össze­akadt, olya­nok vol­tunk, mint egy sílé­ces Lao­koón-cso­port. A leg­in­kább az a hölgy lepő­dött meg, hogy kima­radt a móká­ból, aki addig min­den nap leg­alább ötször eltak­nyolt, és min­dig csak úgy tudott meg­áll­ni, hogy vala­kit ledön­tött a lábáról.

Miu­tán ezt is kibír­tuk, még jött egy újabb off-pis­te fel­adat, aztán már tény­leg csak egy gyors csú­szás a völgy­be. Én az egyik tel­je­sen egye­nes részen meg­inog­tam, és tel­jes sebes­ség­gel bele­ro­han­tam egy hófal­ba. Saj­nos erről sincs videó.