A hely

Egy köze­li isme­rő­söm mesélte.

Egy nagy pro­jekt zárá­sát ünne­pel­tük. Kb. 700 embert hív­tak meg a Go-Live par­ty-ra, amit egy hatal­mas ren­dez­vény­köz­pont­ban tar­tot­tak. (Sváj­ci­ak ked­vé­ért: Stage One, Oer­li­kon-Zürich — a szerk.) Az egész egy álló­fo­ga­dás­sal kez­dő­dött, hord­ták kör­be az ita­lo­kat, falat­ká­kat kínál­tak, kor­rekt nasi volt. Aztán leve­tí­tet­tek egy negyed­órás össze­ál­lí­tást a pro­jekt­ről, dró­nos fel­vé­te­lek az iro­da­épü­le­tek­ről, nagyon seni­or mana­ge­rek nyi­lat­koz­tak, képek és vide­ók a Go-Live hét­vé­gé­ről. Utá­na még seni­or­abb embe­rek követ­kez­tek a szín­pa­don, előbb a CEO, aztán az elnök, végül a CFO/COO köszön­te meg min­den­ki­nek a mun­kát. Ekkor hir­te­len elhúz­ták a füg­gönyt a terem végé­ben, és kide­rült, hogy a már eddig is bazi­nagy hely még két­szer ekko­ra, ott vol­tak az asz­ta­lok. Átvo­nul­tunk las­san oda, én kicsit lema­rad­tam a kol­lé­gá­im­tól. Keres­tem őket a tömeg­ben, lát­tam, hogy leül­tek egy asz­tal­hoz páran, és már csak egy hely maradt mel­let­tük. Intet­tek nekem, hogy üljek oda, így hát el is indul­tam oda. Már majd­nem oda­ér­tem, ami­kor egy öltö­nyös ember akart pont oda­ül­ni, de az egyik kol­lé­gám szólt neki, hogy bocsá­nat, már fog­lalt. Ekkor értem oda, és ránéz­tem az úrra, aki a “helyem­re” ült vol­na. Rög­tön fel­is­mer­tem, és mond­tam is neki, hogy üljön csak le nyu­god­tan, majd én kere­sek egy másik helyet. Nem, nem gond, mond­ta, és elment, leült a fal mel­lé egy puff­ra. Kér­dez­tem a kol­lé­gá­mat, hogy tudja‑e, hogy ki volt az, akit elkül­dött. Nem, mond­ta, de isme­rős volt az arca …

Így kerül­tem a CIO helyé­re. Egy órára.