Meglepetés-utazás előkészületek

Mint azt bizo­nyá­ra vagy tud­já­tok (vagy nem), júni­us utol­só hét­vé­gé­jén Regi­vel Amsz­ter­dam­ban vol­tunk. Ez bizo­nyá­ra nagyon érde­kes, de nem erről fogok írni, hanem az előkészületekről.

Feb­ru­ár 21‑e egy szom­ba­ti nap volt. Regi Buda­pes­ten volt, én pedig Zürich­ben. Azon a hét­vé­gén volt a Swiss nagy­sza­bá­sú akci­ó­ja, ami arról szólt, hogy nagy­já­ból min­den euró­pai város­ba el lehe­tett jut­ni oda-vissza 119 frank­ból. Beiz­zí­tot­tam a hitel­kár­tyá­mat, és sor­ban vásá­rol­tam a jobb­nál-jobb repü­lő­je­gye­ket: Zürich-Buda­pest, Buda­pest-Zürich! Egzo­ti­kus cél­pon­tok a javá­ból. Szó­val miu­tán vet­tem magunk­nak pár haza­utat, gon­dol­tam, hogy a repü­lőt akár uta­zás­ra is lehet­ne hasz­nál­ni, pél­dá­ul elmen­ni egy hely­re úgy­ne­ve­zett turis­ta­ként. Meg­kér­dez­tem Regit, hogy menjünk‑e vala­mi­kor vala­ho­va, mond­ta, hogy igen, és nagy­já­ból ennyi­ben is marad­tunk. Néze­get­tem olyan váro­so­kat, mint Szent­pé­ter­vár, Kop­pen­há­ga, Prá­ga, de vagy nem mer­tem bele­vág­ni, vagy rossz napo­kon volt az indu­lás és az érke­zés is. Aztán meg­ta­lál­tam Amsz­ter­da­mot, és volt akci­ós pén­tek esti — hét­fő reg­ge­li rep­jegy. Nosza, vet­tem ket­tőt. És köz­ben nagyon remény­ked­tem, hogy Regi elfe­lej­ti az egészet.

Amsz­ter­dam
Amsz­ter­dam egy meg­le­he­tős város. Én vol­tam már koráb­ban több­ször, egy­szer néhány napig, két­szer pedig átuta­zó­ban, Regi viszont még nem volt. Ami­óta bará­ta­ink pár hónap­ja egy hét­vé­gét Amsz­ter­dam­ban töl­töt­tek, azóta hall­gat­tam Regi­től, hogy “men­jünk már mi is”. Én per­sze ali­bi­ből húz­tam a szá­mat. Regi erre elkez­dett szer­vez­ked­ni, hogy ha velem nem, akkor majd barát­nők­kel igen (már­mint Amsz­ter­dam­ba utaz­ni), és majd ősszel Amsz­ter­dam­ba repül­nek egy hét­vé­gé­re. Ennek az ötlet­nek nem kife­je­zet­ten örültem.

A hitel­kár­tya
Még vala­mi­kor ápri­lis­ban vagy május­ban, pár hónap­pal a repü­lő­je­gyek vásár­lá­sa után fog­lal­tam le az amsz­ter­da­mi szál­lást a BCOM-on keresz­tül (én anno a HCOM-pro­jek­ten dol­goz­tam, szó­val áru­ló vagyok, tudom). Per­sze meg kel­lett adni hitel­kár­tyát a fog­la­lás­hoz, de ez alap, nem is zavart, gon­dol­tam, hogy úgy­is majd “hely­ben” kell fizet­ni. Tel­tek a hetek, zaj­lott az élet, elha­tá­roz­tam, hogy veszek egy Mi Ban­det (a Xia­o­mi lépés­szám­lá­ló és alvás­fi­gye­lő okos­kar­kö­tő­je). (Ennek sem­mi köze Amsz­ter­dam­hoz, de a tör­té­net miatt fon­tos.) Néze­get­tem több webshop­ban is, és a kb. 10 dol­lá­ros kar­kö­tő szál­lí­tás­sal együtt min­den­hol 40–50 frank körül jött ki. Na, azt már nem. Aztán Gábor bará­tom mond­ta, hogy ő szo­kott az Ali­Exp­ress-ről ren­del­ni, min­den olcsó, és pár hét alatt meg is jön­nek a cuc­cok Kíná­ból. Regiszt­rál­tam, keres­gél­tem, 17 dol­lá­rért talál­tam is egy Mi Ban­det aján­dék szíj­jal. Meg is ren­del­tem, ki is fizet­tem hitel­kár­tyá­val. Ez volt júni­us 9‑én, este.
Más­nap reg­gel jön egy email a ban­kom­tól, hogy 464 eurót ter­hel­tek a hitel­kár­tyám­ra. Nocsak! Néz­tem a ter­he­lés leírá­sát, abból nem derült ki sem­mi. Per­sze gon­dol­tam én az amsz­ter­da­mi szál­lás­ra, meg is néz­tem, hogy mennyi­be kerül, de nem stim­melt az összeg. No, akkor bizony az Ali­Exp­ress vagy a bolt, ahon­nan vásá­rol­tam, biz­tos vissza­él­tek a hitel­kár­tyám­mal! Írtam is nekik rög­tön egy rek­la­má­ci­ót, köz­ben meg fel­hív­tam a ban­kot, hogy jelez­zem, vala­ki vissza­élt a kár­tyám­mal. Utá­na le is til­tot­tam a kár­tyát, fájó szív­vel, mert már tud­tam kívül­ről a szá­mát. És meg­fo­gad­tam, hogy soha töb­bet nem vásá­ro­lok hitel­kár­tyá­val sem­mi­lyen meg­bíz­ha­tat­lan­nak lát­szó forrásból.
Aztán pár nap­ra rá kap­tam egy leve­let a szál­lást inté­ző hölgy­től, hogy izgulunk‑e már az uta­zás előtt. Írtam neki, hogy per­sze, jó lesz, és mel­les­leg meg­kér­dez­tem tőle, hogy miként lehet majd fizetni.

Can you debit my cre­dit card?

Gyor­san jött a válasz.

The pay­ment was sup­po­s­ed to be done alre­ady… Or still didn’t go through?

Ajajj … Rosszat sejtettem!

Did you debit my VISA cre­dit card alre­ady? I got a debit move­ment on June 10th:
EUR 464.10 have been char­ged to card “VISA”. SumUp *Max­Wolf 31208084296 GB.

Megint jött a gyors válasz.

Yes! that’s it ))

Bázz!!! Még leve­lez­get­tünk egy kicsit, ő írta, hogy min­den oké, ne izgul­jak, meg­kap­ták a pénzt. Én meg köz­ben már vissza is kap­tam az egész össze­get a ban­kom­tól, szó­val úgy állt a hely­zet, hogy a bank szpon­zo­rál­ja a szál­lá­sun­kat. Mind­egy, írtam a UBS-nek, hogy bocs­esz-csocs­esz, hülye vol­tam, még­is én köl­töt­tem el azt a pénzt, csak koráb­ban, és nem annyit, debi­tel­jék vissza. Egy amsz­ter­da­mi hét­vé­gé­ért nem len­nék szí­ve­sen hitelkártya-csaló.

A gril­le­zés, a bébi­szit­te­lés, a születésnap
Május­ban és júni­us­ban is min­den hét­vé­gén volt vala­mi dol­gunk, csak az utol­só hét­vé­ge árvál­ko­dott üre­sen. Mond­tam is Regi­nek már koráb­ban, hogy azt hagy­juk is meg pihe­nés­re, ne szer­vez­zünk sem­mit se. Jó, jó, jó. Aztán vala­mi­kor közöl­te, hogy pén­tek esté­re csa­jos gril­le­zést szer­vez (soha nem volt még ilyen). Per­sze pont arra a pén­tek esté­re, ami­kor mi 9‑kor repü­lünk el. Pánik! Szól­tam Nóri­nak (aki be volt avat­va), hogy csi­nál­jon vala­mit, mert baro­mi ciki len­ne Regit hét­kor kirob­ban­ta­ni abból a gril­le­zés­ből, amit ő szer­ve­zett, ráadá­sul úgy, hogy egyik kezé­ben egy brat­wurst, másik­ban meg egy üveg sör van. (Úgy nem is lehet becsek­kol­ni a rep­té­ren.) Nóri mond­ta, hogy ne aggód­jak, intéz­ke­dik. Intéz­ke­dett is, szólt a meg­hí­vot­tak­nak, hogy mond­ják le szé­pen az egé­szet. Regi köz­ben per­sze mit sem sej­tett, csak jött egy­más után min­den­ki­től, hogy “épp eluta­zunk”, “már van más prog­ram”, “beteg a kecs­kénk”. Sze­ren­csé­re nem fogott gya­nút. A pén­tek megoldva.
Szom­bat­ra Regi csak két prog­ra­mot szer­ve­zett, nekem egy köl­töz­te­tést, magá­nak pedig egy bébi­szit­te­lést. Szól­tam az ille­tő csa­lád­nak, hogy a köl­töz­te­tés nem fog men­ni, de a bébi­szit­te­lés­ben tudunk segí­te­ni, mert Szand­ra úgy­is vigyáz a gye­re­kek­re. Azt is mond­tam, hogy ez nagy titok, Regi­nek egy szót se. Nos, ezt nem sike­rült tel­je­sen meg­ér­te­ni­ük, Regi emi­att majd­nem rájött az ördö­gi terv­re, erre utal a len­ti videó végén.
Vasár­nap pedig ter­mé­sze­te­sen 50 fős szü­le­tés­na­pi buli­ba vol­tunk hiva­ta­lo­sak Schwyz-be. Még ezt volt a leg­egy­sze­rűbb lemon­da­ni, per­sze csak titokban.

A nőgyó­gyász
A fél­re­ér­té­sek elke­rü­lé­se végett: Regi nem ter­hes, nem is vár­ha­tó vál­to­zás ezen álla­po­tá­ban. Ellen­ben Regi ún. nő, és mint olyan, nőgyó­gyász­hoz jár majd­nem min­den 1–2‑3 évben. Ami­óta kiköl­töz­tünk, erre még nem volt érke­zé­se, és pont júni­us­ban talált egy züri­chi magyar nőor­vost. Csü­tör­tök dél­után­ra kapott idő­pon­tot, ekkor nem volt sem­mi­lyen altes­ti moto­zás, csak beszél­ge­tés 2 órán keresz­tül. Csü­tör­tök este (T‑24h) Regi közöl­te, hogy egyez­tet­tek egy újabb idő­pon­tot, ami­kor kap­cso­la­tu­kat fizi­ká­lis sík­ra tere­lik. Az új idő­pont: hét­fő reg­gel 8:30. Bázz!!! 8:25-kor száll le a gépünk … Mind­egy, megoldom!
Pén­te­ken fel­hív­tam a nőgyó­gyászt, gon­dol­tam, hogy simán elma­gya­rá­zom neki a hely­ze­tet, magya­rul nagyon meg­győ­ző tudok len­ni, meg fog­ja érte­ni. Az asszis­ten­se vet­te fel a tele­font, aki Mile­na vagy Jele­na név­re hall­gat, a lényeg, hogy nem magyar, és nem is beszél magya­rul, ellen­ben ango­lul sem. Elkezd­tem ipa­ri mennyi­ség­ben izzad­ni, hogy hogyan fogom én ezt mind elma­gya­ráz­ni neki néme­tül. Szé­pen bemu­tat­koz­tam, mond­tam, hogy én vagyok Herr Mar­kert, és Frau Mar­kert volt teg­nap a ven­dé­gük. Eddig oké. Azt is mond­tam, hogy Regi kapott új idő­pon­tot hét­fő reg­gel­re. Milena/Jelena: így van. No, én azt az idő­pon­tot sze­ret­ném lemon­da­ni. Az úgy van, hogy eluta­zunk, és nem érünk vissza, viszont erről Regi nem tud, ez a mi kis Gehe­im­nis-ünk. M/J: ?!?! Kicsit még magya­ráz­tam, hogy én egy ilyen vic­ces fic­kó vagyok, és meg­lep­ném az Ehef­ra­ú­mat. Aztán Jele­na-Mile­na úgy volt vele, hogy előbb sza­ba­dul, ha elhisz nekem min­dent, kihúz­ta az idő­pon­tot, és lecsap­ta a telefont.

A gye­re­kek
Ha pén­tek, akkor magyar ovi. Dél­után 3 és 6 között Kata és Zizi már két és fél éve a sch­wa­mend­in­ge­ni (Zürich, 12. kerü­let) magyar óvo­dá­ba jár­nak. Azon az omi­nó­zus pén­te­ken is így volt, Szand­ra vit­te el őket ovi­ba, aztán meg­ír­ta a szo­ká­sos “jó hét­vé­gét” üze­ne­tet, amit akkor szo­kott írni, ami­kor már nem jön haza, csak vasár­nap. Per­sze ez csak Regi­nek szólt átve­rés­ként, mert Szand­ra hét­vég­re ezút­tal nálunk maradt, ő vigyá­zott a gye­re­kek­re. Én men­tem el a lányo­kért 6‑ra, autó­val, egyéb­ként tömeg­köz­le­ke­dés­sel szok­tunk oda­men­ni. A kocsi­ban aztán beavat­tam Katát és Zizit, mond­tam nekik, hogy nagy titok van, nem sza­bad elmon­da­ni anyu­nak, és nem is kell szo­mor­kod­ni, mert kap­nak vala­mi aján­dé­kot. (Csa­lá­don belü­li zsa­ro­lás és meg­vesz­te­ge­tés minő­sí­tett ese­te.) Ebben marad­tunk, úgy tűnt, min­dent érte­nek. Haza­fe­lé fel­vet­tük Regit, és együtt men­tünk haza. A garázs­ban aztán Zizi­ke azt mond­ta, hogy:

Anya, van egy nagy titok, de nem mon­dom el neked!

Én per­sze rög­tön oda­ug­rot­tam hoz­zá, és elta­kar­tam a szá­ját. Sze­ren­csé­re Regi a kocsi túl­ol­da­lán küz­dött Katá­val, így nem hal­lot­ta meg a spoilert.

Nagy­já­ból ennyi tör­tént pén­tek este 7 órá­ig. A vég­já­té­kot a len­ti videó mutatja.