Ma egy éve

Ma van augusz­tus else­je, ami Svájc augusz­tus husza­di­ká­ja (ame­ri­kai olva­só­im ked­vé­ért: the July 4th of Swi­tzer­land). De nem is ez most a lényeg, hanem az, hogy ma egy éve, hogy elő­ször jár­tunk a lakásunkban.

2013. augusz­tus else­je egy … (baro­mi­ra nem emlék­szem) nap volt, … (passz) körül indul­tunk el Rafz­ból Klo­ten­be meg­néz­ni egy lehet­sé­ges albér­le­tet. Meg­ér­kez­tünk az objek­tum par­ko­ló­já­ba, becsön­get­tünk, belép­tünk. Mi Regi­vel meg vol­tunk ille­tőd­ve, csön­de­sen men­tünk, miköz­ben szo­bá­ról szo­bá­ra vezet­tek min­ket. Köz­ben per­sze Kata és Zizi össze-vissza fut­ká­roz­tak, kia­bál­tak — ele­ve hát­rány­ból indul az ember, ha nem sváj­ci, de két ilyen han­gos gye­rek­kel … No mind­egy, innen szép nyerni.

A lakás­be­mu­ta­tón nem vol­tunk egye­dül, érke­zett egy ech­te sváj­ci házas­pár ech­te sváj­ci tini­lánnyal, illet­ve egy ech­te sváj­ci, nyug­dí­jas házas­pár. Gya­nak­vó pil­lan­tá­sok­kal mére­get­tük egy­mást, ilyen­kor min­den­ki pró­bál a mási­kon vala­mi­lyen fogást talál­ni. (“Főbér­lő úr, az az albér­lő-jelölt az imént pökött egy hegye­set a kan­dal­ló­ba, legyen olyan ked­ves, és kva­li­fi­kál­ja őt disz!”) Néz­tük a nyug­dí­jas papát és mamát, néz­tük Katát és Zizit, és arra gon­dol­tunk, hogy ez a ked­ves, öreg házas­pár maxi­mum akkor tud kárt ten­ni a lakás­ban, ha a járó­ke­re­tük­kel meg­húz­zák az ajtófélfát.

A tör­té­net innen fel­gyor­sít­va: tet­szett, de mivel tel­je­sen remény­te­len­nek tűnt az, hogy mi kap­juk meg, kidob­tuk a jelent­ke­zé­si papírt. Aztán meg­néz­tünk még sok másik lakást is, egyik rosszabb volt, mint a másik. Aztán Regi írt a főbér­lő­ék­nek, hogy van‑e szán­dék még lehe­tő­ség jelent­kez­ni. Volt, jelent­kez­tünk (Regi sze­mé­lye­sen vit­te el a dosszi­én­kat), tovább­ju­tot­tunk az első körön, aztán volt sze­mé­lyes inter­jú is, aztán kide­rült, hogy nyertünk.

Jó itt lakni.